Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-16 / 294. szám

1979, december 16., vasárnap ESZAK-MAGYARQRSZÁG 11 Folyta ódott a rossz sorozat Asztalitenisz Naptár Rába ETO-BVTK 3:1 (1:0) Győr, 21MH» nczo. Nézette: Urban. Kaba ETO: Palla — Szíjártó, Pardavi, Pásztor, Magyar — Han- nieh. Fűzi, Póezik — Szabó ()., Glá/.cr, Pölöskei. Edző: Kovács Imre. DVTK: Veréb — Kerekes, Sa­lamon. Tcodoru r.. Kutasi — Oláh, Fükö, Koleszár, Görgői — Borostyán, Fekete, Edző: Szabó Géza. CSEHEK: Görgői helyett Szalui, a 60. percben. Glázcr helyett Mile és Koleszár helyéit Yáracli, mindkettő a 7:». percben. A győri tartalékok 3:2 (2:1) arányban bizonyultak jobb­nak a diósgyőrieknél. Szem­re jo. de mély talajon kezd­tek a .stadionban a csapatok. A diósgyőriek közül Szántó es Tatár is hiányzott sérü­lés miatt. A győriek kezdtek jobban. PMöskei 11 pere alatt kétszer is nagy helyzetben hibázott. Először Salamon a gólvonalról mentett, majd a kapust találta el a balszélső. A másik oldalon Koleszár 120 méterről leadott bombája érdemel említést, a labda a jobb kapufa külső lapjáról került a kapu .mögé. Ügy tűnt. hogy ezzel a DVTK el is lőtte a puskaporát, mert ■nagy fölénybe került a Raba ETO, Egymás után alakultak ki a helyzetek a kapu előtt. Az első gól a '28. percben született, s ebben nem kis ..érdemei” voltak a diósgyő­ri portásnak. A legveszélye­sebb győri csatár, az apró- termetű Szabó O. vezetett támadást a balösszekötő he­lyén. Mintegy .70 méterről lövésre szánta el magát. A középre tarló lövésre Veréb vetődött, a labda azonban a kapus hasa alatti jutott a Hálóba. 1:0 a Rába ETO ja­vara. A félidő további részé­ben alárendelt szerepet ját­szott a vasgyári csapat. Giá- zev. Fűzi, majd Fölöskei nö­velhette volna az előnyt, de a bizonytalankodó Veréb he­lyett két ízben is Salamon mentett a gólvonalon. A szünet után szemerkélő esőben folytatódott a játék. Fűzi 20 méteres lövését fog­ta Veréb, a másik kapunál Koleszár eresztette meg szo­kásos félidei lövését, ez fölé ázállt. Egy ügyes villanás: Borostyán labdáját Fükö 8 méterről egyből pendítette a bal sarok irányába, Palla jó reflexszel ütötte ki. Negyed­órán keresztül változatosabb volt a játék, mint az első­ben, inkább a DVTK táma­dott, de a győri ellenakciók veszélyesebbek voltak. A 01. percben eldőlt a mérkőzés. Pölöskei indult meg a bal szélen, becsapta Teodorut. beadását Szabó O. a kaputól Í2 méterre átvette, s mielőtt Kutasi közbeléphetett volna, okosan a bal felső sarokba emelt. 2:0. U.iabb győri hely­zetek következtek, de a 09 percben szépített a vendég­csapat. Szalai elfutása után Fekete lövése Szíjártóról még visszafelé pattant, pon­tosan Fükö elé. aki 10 mé­terről a kapu bal oldalába csavarta a labdát, 2:1. Ké­sőbb Szíjártó hibájából Fe­kete csaknem egyenlített, de Palla a labda útjába vető­dött. Továbbra is érdekes volt a mérkőzés. A 86. perc­ben Fűzi játszott Szabó O. elé, aki ki tudja hányadszor heverte meg Kulasil,. beadá­sára Hannich érkezett, és 3 méterről a kapujában ragadt Veréb mellett fejjel a kapu közepébe csúsztatta a labdat, 3:1. Győrött bíztak abban, hogy a/, utóbbi hetek eredményei alapján a, Rábának győzelmi esélyei vannak a DVTK el­len. Mindezt tetézte, hogy a vendégcsapat két válogatott­ját nélkülözte. Az első fél­idő minden hazai várakozást felülmúlt, a kapkodóan. fej­vesztetten játszó diósgyőri­eken egyáltalán nem múlott, hogy akár 3—4 gólos hazai vezetéssel ért volna véget az első lel idő. A szünet utón mintegy negyedórára ismét fellángolt a vendégcsapat,de érdekes módon, a második győri gól után lett valami­vel nyíltabb a találkozó. A hajrá újból a győrieké volt, s' ha a Raba csatárai ponto­sabban céloznak: akár féltu­cat sóit is szerezhettek vol­na 1: ■ A DVTK kapujában Veréb az első gólnál súlyok hibát vétett, amelyre még mentség lehet a vizes talaj, a harma­dik előtt viszont elkésett a közbeavatkozással. A védők közül egyértelműen Salamon volt a legjobb, háromszor is a gólvonalról tisztázott. Ku­tasi egyáltalán nem bírt szélsőjével, aki a mezőny legjobbja volt mellette ... Teodora nem keltett csaló­dást, de Kerekes rendre alul­maradt a Pölöskeivel vívott harcban. A középpályán Oláh nyújtotta a legtöbbet, Görgői, Koleszár és Fükö halványan j.álszotlak. Elöl Fekete volt a jobbik csatár. Urban játékvezető hibájá-, ul legfeljebb az róható fel. hogy a lesek elbírálásánál több esetben tévedő partjel­zőire hagyatkozott. Döntő hi­bái azonban nem vétett. Mohai Gábor További eredmények Debreceni MVSC—Újpesti Do- Ztid 2:3 (0:2). Nagy iramú, vál­tozatos, az időjáráshoz kepesi jo mérkőzést láthattak a debreceni szurkolók. Gl.: Tóth J. (öngól). Kiss (öngól), illetve Fekete (2). Nagy U Tatabánya—Du naúj város *2:0 (1 :U). A havas, csúszós pályán, nagy küzdelemben biztosan nyert a minden csapatreszében ;iobb ha­zai gárda. Gl.: Hegyi. Csapó. Zalaegerszegi TE—Ferencváros 3 70 (1:0). Ritka lendületes mér­kőzést láthatott a szépszámú kö­zönség. Hu Zai borús nem fog ki ilyen napot, katasztrofális vere­ség érte volna a budapesti zöld­fehéreket. G).: Soös. Szentes. Antoni (ll-esböl). Salgótarján—Békéscsaba l :í (0:1). A tarjáinak többet birto­kolták a labdát, a széleken ve­zetett csabai akciók azonban vc- -s/él veséknek bizonyultak. Gl.: Földi (ll-esböl), illetve Csíki (öngól). Pécsi MSC—Videoton 7 rí (3:0)! A fehérváriak többet taniadtak' ezt jelzi a l3:2-es szöglet- arány is —. de mindvégig ered­ménytelenül. Fürgén és ötletesen kombinált a pécsi támadósor. Ok: Dohány (3, egyet ll-esböl), Dárdai. Nagy (2—2), illetve: Nagy TTí. ' MÁV Előre—M l K-YM 0:0. Nagy akarással Küzdött mindkét csa­pat. de a védelmek egymásután állítottuk meg a támadásokat. Volán—Up. Honved 2:1 (0:1)! A szünet után ‘ sikerrel gyorsí­totta fel a játékot a Volán, s rászolgált a győzelemre. Gl.: Sze­pesi (ll-esböl). Kovács B.. illetve GS'imesi (ll-csböl). Vasas—Pécsi VSK 2:1 (0:1). Az újonc meglepte a fővárosi együt­test. s a Vasas csak a szünet után tudta biztosítani a két pon­tot. Gl.: Zombori. Kiss, illetve Stájer. AZ NB I. ALLAS A 1. Bp. Honvéd 16 9 4 3 28-19 77 2. Vasas 16 6 5 3 37-25 21 3. FTC 16 7 6 3 33-27 20 4, /TE 16 R 4 •1 27-21 20 5. Video!on 16 8 3 5 33-2R 19 6. Tatabánya 16 7 4 5 26-21 18 7. Rába ETO 16 8 •» 6 29-29 18 S. 0. Dózsa 16 7 3 6 35-33 17 9. Debrecen 16 5 6 5 23-70 16 Ml. MTK.VM 16 5 6 5 26-25 16 11. B.-esaba 16 5 fi !> 23-26 16 17. Pécsi MSC 16 5 5 6 25-19 15 13. DVTK 16 7 1 8 70-70 15 14. MÁV Előre 16 4 6 fi 17-26 14 1T. Volán 16 4 4 8 19-31 12 Ifi. D.-újváros T« 3 5 8 21-29 11 r 7 s.-tarján 16 l 8 7 16-25 in it. Pécsi VSK 16 *» 4 10 16-35 t A miskoloi városi sportcsarnok­ban szombaton elkezdődött az asztalitenisz Felszabadulási em­lékverseny. A kétnapos ese­ményre 33 egyesület csaknem 200 sportolója nevezett. A féríiszá- mokban szinte a teljes magyar élgárda rajthoz állt — Gergely kivételével, aki betegség miatt maradi távol. Férfi egyéniben a selejtezők során a papírforma érvényesüli. Fróna (MÉM TE) okozott csupán kellemes megle­petést. bekerült a főtáblára. Az összecsapások az esti órákban kezdődtek és lapunk zártakor még tartottak. Férfi párosban viszont már be­fejeződtek a küzdelmek. A négy közé kerülésért kikapott a ma­érti párosban sodik helyen kiemeli ,Frank R., Nüzicska kettős, a Kocsis II., Németh duótól. A 3. helyen ki­emelt Grcczi, Kocsis pár pedig mar az első fordulóban búcsú­za sry kényszerült a Pótári. Fi­scher kettős elleneben. A döntő­ben a Kovács, Takács páros meglepetésre 3:1 arányban nyert a sokkal esélyesebb Molnár, Kriston duó ellen. Takácsok lab- dabiztosabbak voltak bál rabban ütöttek, míg Kristonek fáradtan mozogtak. Eredmények, férfi .pá­ros: 1. Kovács. Takács (Cegléd. BYSC). 2. Kriston. Molnár (Bp. Spartacus). 3. Potári. Fischer 1 BYSC. RSE) és Kocsis 11.. Ne­meth (Ganz-MAVAG. Cegléd). „Kanadából" erősítettek Dr. Lukács György A MISKOLCI Kinizsi ax idei bajnoki szezon első ha­zai találkozóján súlyos, 7:1 arányú vereséget szenvedett, mégis szinte madarat lehe­tett volna fogatni játékosai­val. Egy évvel ezelőtt, a jé­gen még ..táncoltak”: alig tudlak megállni saját lábu­kon. A dunaújvárosiak ellen viszont az első harmadban önmagukhoz képest reme­keltek. A volt sokszoros vá­logatottakat felvonultató ven­dégcsapat húsz percig szin­te szenvedett, a Kinizsi vi­szont fölényét néni tudta gó­lokra váltani. Az összecsa­pás végén még a vendégek is gratuláltak a Kinizsi ko- rongozóinak. Dr. Lukács György játé­kos-edzővel a mérkőzés után beszélgettünk. Először az együttes ugrásszerű forma­javul ásá ró 1 k í ván cs i s kod t un k. — Végigdolgoztuk a nva- rat — kezdte. — A bajnok­ság befejeződése után mind­össze egv hónapot pihen­tünk. majd elkezdtük az alapozást. Fokozatos terhe­lést kaptak a játékosok. Má­jusban és júniusban futás és játék szerepelt a „műsoron". Június közepétől mar időre futottunk, augusztusban pe­dig hegyi edzéseken vettünk részi. Korongot csak július­tól láttunk. Előbb az. avast ifjúsági, sporttelepen lőlapra célozgattunk, majd a városi sporltsarnok műanyag pályá­ján végeztük-a technikai jel­legű gyakorlatokat. — Hogyan sikerültek a szárazedzések? — A műanyagon kitünő­en lehetett dolgozni. Első­sorban a korong vezetést, passzolásl es a kapura lö­vést gyakorol luk, de kiegé­szítő sportként kispályás fo- cimérközéseket is vívtunk. Nem hanyagoltuk el az erő­sítő, súlyzós edzéseket sem. Bizonyára a nyári edzések következtében kerültünk olyan kitűnő eróállapoíba, hogy már az első mérkőzé­sünkön fizikai fölényben ját­szottunk. Bízunk abban, hogy a későbbiekben sem lesznek erőnlétben gondjaink. • — Váiiozott-e a csapat összetétele? — Sajnos, igen. Többen — Zakar, Esztergályos, Kovács — bevonultak katonai szol­gálatra. Üj fiú nem - került hozzánk. Kivételt a kana­dai Peter Alen kepez. aki Budapesten tanul, s kitűnő­en korongozik. Egyébként je­lenleg mindössze 12 mezőny­játékosunk és két kapusunk van. Három hete loborzót rendeztünk. sokan jelent­keztek. Természetesen az újakat meg nem tudjuk a „mély vízbe bedobni”.-r- Ügy értesültünk róla. hogy az idegenbeli találko­zóikra már saját buszukkal utaz nak... — Igen. s ez nagy vívmá­nyunk. A busz ugyan nem saját tulajdonunk, de a Mis­kolci Likőripari Vállalat ren­delkezésünkre bocsátja — szükség eseten. Ha mar a seg í ts égn y ú j tás ná 1 tartunk, nem hallgathatjuk el Meny­hért László sportcsarnok- igazgató nevét sem. Laci bá­csi nélkül csapatunk mar bi­zonyára nem is lenne együtt. A szakmai segítségtől a fel­szerelés beszerzéséig min­denben számíthatunk rá. Megoldotta szerlurgond jani­kat is. de pénzt ő sem ad­hat. Jelenlegi 30 ezer forin­tos költségvetésünk ugyanis nagyon kevés. A jégkorong — tudvalévőén igen- költsé­ges sportág. Csak egy ütő majdnem 150 forintba kerül. Reméljük azonban, hogy az idén ilyen jellegű gondjaink sem lesznek. — ,4 bajnokság közben hetente hányszor edzenek? — Négy gyakorlást üte­meztünk be, napi 2 órával. A rajt előtt sok nehézség­gel kellett megküzdenünk. Gödre például úgy utaztunk, hogy előzőleg nem tudtunk kétvonalas edzéseket végez­ni. mert a műjégpályát nem festették fel. Hozzá kell ten­nem. hogy nem a sportcsar­nok hibájából. Szakosztá­lyunknak igen sok gondot okoz a szervezetlenség. A kezdeti nagy lendület — úgy tűnik — megtört. Valamenv- nyi ügyes-bájos dolgot Mik­lós Emil szakosztályvezető­vel együtt végzünk, de ket­ten is kevesen vagyunk. A KINIZSI csapata iga­zán megérdemelné a na­gyobb figyelmet, törődést. Aki látta a legutóbbi talál­kozó j u ka t, meggyőződhetett róla: pár hónap alatt na­gyon sokat fejlődtek. Csa­patjátékban, védekezésben és s helyzetek kihasználásában nem követnek el olyan ele­mi hibákat, mint egy évvel ezelőtt. Mpst már igazán ér­demes lenne a kassaiakkal is , felvenni » kapcsolatot! K. T. 1979. december 16», vasarnap A nap kelte 7.25, nytipta. 15s53 ór*kor A hold kelte 3.51, nyugta 14.22 órakur Névnap: Etelka 1979. december 17., hétfő A nap kette 7.26. nyugi a 15.54 órakor A hold kelte 1.56, nyugta 14.58 oraknr Névnap: l^azár Évforduló Nyolcvanöt evvel ezelőtt. 1894. december 16-an születeté Újvidékén és 72 éves korában, 1966 augusztusában halt meg Budapesten Molnár Erik kommunista politikus, Kossuth-díjas marxista történész, közgazdász, filozófus. Nyolcvan érvel ezelőtt. 1899 december 17-en született Nagykanizsán és 1962 májusában halt meg Budapesten Vadon Ernő fényképész, fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szö­vetségének volt elnöke. Időjárás_____ __ V árható időjárás vásár nap estig: nyugat fetöl időnkön* felszakadozó felhőzet, elszórtan, lóként keleten onos eső. eső várható. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, többfelé megeri ódik es északnyugatira fordul. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet, általában plusz 3. plusz ft fok között. — Sárospatak város Tanácsa december 18-án, kedden dél­után. 2 órai kezdettel tartja ez évi utolso ülését. Ennek napirendién a végrehajtó bi­zottság tevékenységéről ké­szített beszámolónak, .továb­bá a tanács es a végrehajtó bizottság 1980. évi munkater­vének megvitatása szerepel. — Munkavédelmi és szociális beruházásokra több. mint 80 millió forintot fordítottak a mostani tervciklus első négy évében a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban, így például csak a veszélyes, az egészségre ártalmas mun­kafolyamatok gépesítésére több. mint 10 millió forintot költöttek. — Sátoraljaújhelyen változa­tos programot állított össze a pajtások téli szünidei fog­lalkoztatására az úttörőház vezetősége. Filmvetítések, me­sedélutánok. őrs- és rajveze­tőképző tanfolyamok, kirán­dulások szerepelnek a szün­idei tervben, s természettu­dományos ..akadályversenyt-' is rendeznek a vakációzó di­akok részvételével. — Kelet-Szlovákia ..fővárosá­ban", Kassán nagy sikerük van a 'Prior áruházban vásá­rolható magyar árúknak. A karácsonyi vásáron ötmillió korona értékű -magyarországi ruházati cikket, játékot, aján­déktárgyat. kozmetikai cikket, konyhafelszerelést: és üveg- porcelánt árusítanak, amit választékcsere keretében, a miskolci Centrum Áruház, a nyíregyházi Kelet Áruház és a budapesti Skála Nagyáru­ház szállított Kassára. — Előadói konierenciát ren­dez december 17-én, hétfőn délután fél 4 órai kezdettel a TIT sárospataki szervezete és a művelődésügyi osztály, a városi tanács földszinti elő­adótermében a helyi szerve­zet tagjai részére. A mód­szertani kérdésekről Oláh László, a Kossuth Könyvki­adó munkatársa tart előadást, — A népszerű művészházas- pár, Zárai Márta és Vámosi János dedikálja hanglemezeit december 17-én, hétfőn, déli 12 órakor Miskolcon, a Szé­chenyi utcai antikváriumban. — A vásárnaptár szerint, de­cember 17-én, hétfőn Mező­kövesden és Miskolcon ren­deznek országos állat- és kirakodóvásárt, — A MÁV Vezérigazgatóság közli, hogy az utascsamofc átadásával egyidöben de­cember 18-tol. keddtől a Balt-Orienl expressz ismét » Nyugati pályaudvaron át köz­lekedik. A vonat Berlin irá­nyába 13.05, órakor, Buka­rest felé 17.35 órakor induli — Horgászbeszélgetésekefc tart tagjaival a Sátoraljaúj-j helyi Horgászegyesület, veze­tősége. Ezeken a megbeszé­léseken a sporthorgászat idő­szerű kérdéseiről és a sporté horgász etikáról esik főképpeaf szó. — Az N DK-beli Oberhofban nemzetközi gépiróversenyt rendeztek. Ezen Ulbrichné Varga Erzsébet, a gépírás há­romszoros világbajnoka mind a sebességi, mind a hibát­lansági versenyt nagy fö­lénnyé! megnyerte. Második Jármv Petemé, a Magyar Nemzeti Bank dolgozója lett, A magyar válogatott csapat (Ulbrichné N1M. Jármyné MNB, Erid Rozália OT) az összesített, eredmény alapján az első helyen végzett. — Kiválasztották mar az útd törők parlamenti fenyőfa- ünnepségének „főszereplő­jét”, az óriás fenyőt, amely az idén először nem a sop­roni tanulmányi erdögazda-' ságból —- itt mór ugyanis elfogytak az évek során az ünnepségre méltó sudár fe­nyők —, hanem a veszpré­mi erdőgazdaságból, a Zirc melletti Ids településről. Pá-’ lihálásrol kerül majd a Par­lamentbe. A kivágás és a méretre igazítás után u mint­egy 14 méteres fenyő 21-én 'reggel indul útjára, s este érkezik Budapestre, a Kos­suth Lajos térre. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlésé szerint az 50. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó- nyeremények a nyeremény- illeték levonása után a kiW vetkezők: 4 találatos szél- vényé 32 fogadónak volt Nyereményük egyenként 228 347 forint. 3 találata 4088 fogadónak volt. nyeremé­nyük egyenként 894 forint A 2 találatos szelvények szá­ma 141 640 db. ezekre egyen­ként 30 forintot fizetnek. A' közölt adatok tájékoztató jellegűek.

Next

/
Thumbnails
Contents