Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-16 / 294. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 10 1979. december 16„ vasai nap Á sokoldalú plasztikai sebészei A Spiegel című nyugal- 'német hírmagazin például néhány különleges esetről számol be. Aacheni orvosok egy 37 éves nyelvtanár levágott nyelvét illesztették vissza. A páciens már ismét tanit. Egyoldalú arc- idegbénulás miatt eltorzult az arca egy betegnek. Lábszárából ültettek át ideget, s három hónap múlva meggyógyult. A lap szerint a müncheni sebészeti klinikán 614 esetben varrtak, illesztettek vissza baleset következtében levált testrészeket. Az operációs mikroszkóp negyvenszeres nagyítása teszi lehetővé, hogy a műtét során a női hajnál négyszer vékonyabb fonál felhasználásával a legvéko-. nyabb ereket, ideg- és izomszálakat is összevarrják. Ez tesz lehetővé olj'an műtéteket, amelyek során levágott orrokat, füleket helyeznek vissza a helyére. Egy zongorista hüvelykujja baleset következtében szét- roncsolódott. Lábujját varrták a kezéhez — s ma ugyanúgy játszik, mint régen. A plasztikai sebészek feladata az is, hogy a műtétek utónyomait: hegeket, bőrelváltozásokat eltüntessék. S ezen a téren is csodálatos eredmények születnek. Az embernek évezredes törekvése, hogy vonásai, teste, alakja minél tökéletesebb legyen. Platón, a híres bölcselő az emberi test harmóniájának szépségét hirdette. S napjainkban egyre többen törekszenek arra, hogy kisebb-nagyobb testi hibájukat — orvosi segítséggel — eltüntessék. Színészek,, artisták, közismert személyiségek vetik magukat az operáló kés alá. Arc- és szemműtétek a ráncok eltávolítására, az, orr- és fölforrnák megváltoztatása, mellek nagyobbj- tása, vagy kisebbítése, formázása, a. zsírpárnák eltávolítása és sok más úgyne- t-ezett kozmetikai műtét zajlik le az e célra szolgáló intézetek falai között. Nyugati magazinok számolnak be például Sophia Loren, Raquel'Welch, Dean Martin, Búrt Lancaster és más világsztárok sikeres Vékonyabb egy női hajnál plasztikai műtétéiről. Az egykori amerikai elnökíe- leSég, az 50 éves, Jackie, Kennedy-Onassis arcműtéte után állítólag 35 évesnek tűnik. Betty Ford új fogsorral és megváltozott áliával büszkélkedik. Egyes politikusok ugyancsak hiúak. Jackson szenátor például feltűnően nagy orrát kiseb- bittette, a volt filmszínészen, Ronald Reaganon, a későbbi kaliforniai kormányzón hasonlóképpen arcműtétet hajtottak végre. Viszont a hollywoodi filmszínész, Peter Falk, a televízióból is ismert Colombo hadnagy orvosai rábeszélése ellenére sem volt hajlandó kozmetikai műtétnek alávetni magát. A műtétek propagálói azt hirdetik, hogy a tökéletesített arcvonások, a vonzóbbá tett testalkat megnöveli az önbizalmat és sikeresebbé teszi az életpályát. Mások viszont azt .állítják, hogy a tönkrement házasságon nem segít az arcráncok eltüntetése, vagy a mell formájának megváltoztatása. A plasztikai és kozmetikai műtéteket az orvostudomány fejlődése, a múlt századvég nagy felfedezései, a hatékony íértőtlení- ' tés, az altatás, a vérzéscsillapítás tették lehetővé. A sérülések' utáni plasztikai műtétek nem egy esetben a páciensek életét, mentik meg, de minden körülmények között segítik a baleset következményeképpen veszélyeztetett munka- és járóképesség stb. helyreállítását vagy javítását. Nem ilyen egyértelmű a helyzet a kozmetikai mű- jj téteknél. Az elmúlt évek : divatkövetelményét követve j például Amerikában több tízezer nő silikon-injekció- val növeltette a mellét. Kiderült azonban, hogy a folyékony Silikon néha eltömte a nyirok- és vérereket és olyan gyulladást idézett elő, hogy végül is amputálni kellett a mellet. A beavatkozás 12 esetben halálos volt, s ezért a kaliforniai parlament betiltotta a silikon-injekció- kat. Azóta más módszerek- kel kísérleteznek. A mell kisebbítése ki- í sebb veszéllyel jár. Legtöbb j esetben csak az utána ina- ] radó heg eltüntetése jelent i kisebb problémát a kozme- j tikus-orvösnak. Hasonló a \ helyzet az arcbőr ráncai j megszüntetésénél. Azt re- 1 mélik azonban, ha a kísérletezés alatt álló ragasztási eljárás tökéletesedik, ez j a nehézség is eltűnik. Űj j lehetőséget jelenthet az a kísérlelsorozat, amely komplikált műtétek helyett a szervezetet kívánja alkalmassá tenni, hogy a szükséges új szöveteket kifej- ! lessze. Gáti István ^ Magyar Televízió nemrégiben bemutatott portréfilmjében Ladányi Józsa professzor plasztikai műtétjeiről is beszélt, amelyek során levágott ujjakat, testrészeket illesztett vissza. A XX. század sebészete ezen a téren valóban óriásit produkált. Platón és a görög szépségideál Levágott ujj visszahelyezése UpavarazsoljaK az arcot » v, MGGJQGNT AZ IBUSZ új pROGRMwere «Pi N J EGY HÉT PÁRIZSBAN: 8 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás repülőgéppel. Időpontok: májustól—augusztusig. Részvételi díj: kb. 11900 Ft + útlevél + költőpénz. UTAZÁS A BALKÁNON ÁT, ÜDÜLÉS LOUTRARIBAN: 13 napos társasutazás üdüléssel, útközben íélpenziós, üdülőhelyen teljes ellátással. Utazás autóbusszal. Időpontok: májustól—szeptemberig. Részvételi díj: az időponttól függően, kb. 8500—10 900 Ft-ig , + útlevél + költőpénz. BALKÁN KÖRŰT: , 10 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Időpontok: júniustól—szeptemberig. Részvételi díj: időponttól függően kb. 9500—10 700 Ft + útlevél + költőpénz. GÖRÖG KÖRŰT: 9 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Időpontok: májustól—szeptemberig. Részvételi díj: kb. 11 800 Ft + útlevél -|- költőpénz. AUSZTRIA—LIECHTENSTEIN—SVÁJC: 9 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. , Utazás autóbusszal és vonattal. Időpontok: júniustól—szeptemberig. Részvételi díj: kb. 8900 Ft -)- útlevél -|- költőpénz. NVUGAT-EURÖPA ÉS LONDON: 16 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás autóbusszal és komppal. Időpontok: júniustól—szeptemberig. Részvételi díj: kb. 19 500 Ft -|- útlevél -|- költőpénz. ANGLIA—SKÖCIA 11 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Időpontok: júniustól—augusztusig. Részvételi díj: kb. 17 900 Ft + útlevél + költőpénz. NORVÉG FJORDOK ÉS A SKANDINÁV FŐVÁROSOK: 9 napos társasutazás-Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás repülőgéppel, vonattal és autóbusszal. Időpontok: júniusban. Részvételi díj: kb. 22 500 Ft + útlevél + költőpénz. VELENCE—ALPOK: 9 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás: autóbusszal. Időpontok: májustól—szeptemberig. ( Részvételi díj: kb. 8800 Ft + útlevél -j- költőpénz. OLASZ KÖRŰT 6 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Időpontok: júniustól—októberig. Részvételi díj: időponttól függően kb. 7500—7900 Fl-ig, + útlevél + költőpénz. ÜDÜLÉSJESOLÓBAN: 8 napos üdülés, teljes ellátással, budapesti indulással. Utazás autóbusszal. Időpontok: májustól szeptemberig. Részvételi díj: időponttól függően, kb. 4200—5800 Ft között + útlevél + költőpénz. PULA—VELENCE: 5 napos társasutazás Budapestről, Jugoszláviában teljes ellátás, Olaszországban félpenzió. Utazás autóbusszal. Időpontok: márciustól októberig. Részvételi díj: időponttól függően k'b. 3500—4300 Ft + útlevél + költőpénz. REPÜLŐVEL A COSTA BLANCÄRA I.: 8 napos üdülés, teljes ellátással, budapesti indulással. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Időpontok májusban, szeptemberben és októberben. Részvételi díj: időponttól függően, kb. 7200—7900 Ft + útlevél + költőpénz. REPÜLŐVEL A COSTA BRAVÄRA: 8 napos üdülés, teljes ellátással, budapesti indulással. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Időpontok: áprilistól októberig. Részvételi díj: időponttól függően, kb. 6400—8900 Ft + útlevél + költőpénz. SPANYOLORSZÁG—PORTUGÁLIA: 13 papos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Időpontok: júniustól augusztusig. Részvételi díj: kb. 19 500 Ft -f- útlevél -(- költőpénz. KÖRUTAZÁS SPANYOLORSZÁGBAN (turista kategória): 8 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás repülőgéppel es autóbusszal. Időpontok: májustól októberig. Részvételi díj: kb. 10 900 Ft -(-útlevél + költőpénz. ISZTAMBUL—OHR1D: 8 napos társasutazás Budapestről, íélpenziós ellátással. Utazás repülőgéppel é.s autóbusszal. Időpontok: májustól októberig. Részvételi díj: időponttól függően, kb. 7400—7900 Ft + útlevél +• költőpénz. Ez a hirdetésünk kivonat a most megjelent programfüzetünkből, mely irodáinkban utasaink rendelkezésére áll. Jelentkezés és felvilágosítás: IBUSZ Miskolc, Széchenyi «. 56., valamint az ózdi, kazincbarcikai, leninvárosi, sárospataki, sátoraljaújhelyi, mezőkövesdi irodákban.