Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-16 / 294. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 6 1979. december Id., vasárnap Közömbösség... A pályaudvar mellett megyek a villamosmegálló felé. Közvetlenül a menet­jegyet árusító bódé mel­lett, a nedves földön egy ember feliszik. A lábánál táska. Meg sem mozdul az atyafi, mintha nem is lé- legzene. Elmennek mellet­te tízen, húszán, sokan. Van aki rápillant, van aki elfordítja a fejét. —■ Részeg alak. Hogy tudta így leinni magát? — hallom az egyik, kezében táskát himbáló, erősen pi­rospozsgás arcú fiatalem­ber megjegyzését. Nem úgy néz ki pedig ő sem, mint , aki csakis tejen él. — Honnan tudja, hogy i észeg ? — kérdezem meg jó hangosan. Megáll, ba­rátjával együtt, csodálkoz­, va. — Hát akkor miért fe­küdne ott? — Esetleg rosszul lett. Szívbeteg vagy agyvérzést '• kapott. Jöjjön, segítsen, nézzük meg. Hátha szük­sége van rá. — Ne haragudjon — mondja —, de munkába megyünk, igyekezni kell. — . S futásnak erednek mind- . ketten, az indulni készülő autóbusz felé. Más segítség után nézek. A békésen fekvő delik­venst felfektetjük az egyik padra — valóban dől be­• lőle az alkoholszag —, az­tán segítőtársam, fiatal ; ember, ígéri: szól az állo­máson, hogy hívjanak rend­őrt, meg mentőt. Elgondolkodva megyek a villamosmegálló felé: —Mi történik, ha nem részeg, hanem egy súlyos beteg • feküdt volna ott, mondjuk ■ egy infarktus következté­ben? Bizony, az életébe, 1 egy ember életébe került volna. Az emberek, embertársai közömbössége miatt.-ír rn w Új lakótelepünkön épülő, : szép, újszerű társasházak mellett, hatalmas lánggal tűz lobog. Körülötte —bár nincs különösebben hideg — néhány munkaruhás fér- , fi ácsorog. Eszegetve, be­szélgetve. Azután, amikor a tűz lankad, egyikük oda­lép a nem messze levő deszkarakáshoz. Baltát vesz . fel, s egy teljesen jó, szin­te még 'fehérlő, vastag, széles íenyődeszkának irá­nyozza a fejsze élét. Há- rom-négyfelé vágja, a szá­lakat kettétöri, s rádobja a máglyára, majd a másik . deszkáért nyúl. Idősebb nő ballag a már , csaknem kész háromszin- > tes épület felé, s a szak- : szerű művelet láttán meg­• úP a csooort mellett: — Mondja, nem sajnálja . a • ? ió deszkát? Hiázen az ■aran-’át ér. Mennyi min­dent 'ehetne csinálni be­: lőle. Nem viszik tovább, a ms-uk építkezésre? — Ugyan, mama! —szó­lal meg egyikük (lehet, hogy ép-oen a brigádveze­tő). — Van ott több is, ahol ez volt. Ha más hely- rt megyünk. vételezünk másikat. — Ezzel teljesen elintézettnek tekintve a dolgot, a tűz felé fordul. Jó'zűt harap a kezében tar­tott karéj kenyérből és teli szá'ial folytatja a félbeha­gyott beszélgetést, a kelle­mes meleget árasztó tűz mtt'ett... Közömbösen. Mit tenne vajon, ha eset­ről esetre el kellene szá­molnia a vételezett anyag­gal. s ami nincs meg, azért kártérítés megfizetésére kö­teleznék?... Dehát, ha ott feljebb, az építésvezetőség­nél is ilyen közömbösek, teheti, amit tesz: pazarol... Csak a néni nem állta meg szó nélkül. Ám, neki saj­nos nincs konkrét felelős­ségre vonási joga. Csak jó érzéke, tiszteletet érdemlő felelősségérzete a meglevő értékek iránt.., A villamosra ki lehetne tenni e taDiat: „megtelt”. Estere jár az idő, ki-Ki ha­zaiele igyeksziK munkából. Nők, témák, nehez teli szatyrokkal, táskánkul iel- szereive, már az üzleteket is megjárva, viszik a va- csoranakvalót. Minden újabb megállóban két le­szálló helyére legalább tíz turanodik lei. Érthető: mindenki mi eiobb o tinón -mar lenni, várja valami­lyen program. Fiatalasszony lép Lei az egyik megailonelyen. itgyiK karján háromévesforma gyerek, másik kezeoen tus­ka. Megáll az ajtótól kis­sé odébo, ameddig tolakod­ni bír. Mellette, az ütésen fiatalember ül kényelme­sen, ölében aktatáska. Nem is zord arcú, nem is kócos, akire azt szokták egyesek mondani „huligános”. Ren­desnek néz ki. S néz is ki; az ablakon. A fiatal­asszony nem szól, pedig a két keze foglalt, harmadik nincs, amivel kapaszkod­jon. Még szerencse, hogy nem tud elesni sem, mert szorítják jobbról-balról. Egy középkorú hölgy ón­ja meg a dolgot: — Nem gondolja, hogy át kellene adni a helyét? — kérdezi kissé emelt han­gon. A megszólított feléje for­dítja a fejét, arca elvörö­södik, de mindjárt kide­rül, hogy nem valami szé- gyenféléségtől, hanem a dactól, a méregtől: — Én is munkából jö­vök, nem csak más. Miért nem biztosít a tanács több villamost. Vagy várjanak egy másikra! — A hölgy nem szólt semmit, meg­retten a csattanó választól, s hallgatnak a szomszédok is. Hanem hátrébbról két- három lépéssel magas, már inkább középkorúnak te­kinthető férfi nyomul a be­szélgetők, illetve most már hallgatók felé. Oda is ér nehezen, furakodva. — No, felállsz, vagy se­gítsek? — áll meg az ülés és a fiatalasszony mellett, s közben megveregeti a pul'ók arcú kisgyerek arcát. — Mert ha akarod fel is állíthatlak, mivel fáradt vagy — folytatja. — A ta­nácsot meg csak akkor em­legesd majd, ha legalább három ilyen villamost a saját kezeddel már megal­kottál és sínre raktál. Mert nem úgy nézel ki, mint aki ezt már megtette. Minden fej feléjük for­dul, s helyeslő hangok, bó- lintások. Közelről is, ahol pedig eleddig hallgattak. A fiatalember pedig gyorsan feláll, tolakszik az ajtó felé és leszáll a következő meg­állóban. Valószínűleg — ahogy ajánlotta — másik villamost várni. De látszik fajta, hogy csak a határo­zottságnak. az erőnek en­ged. Hogy volt erő. amely nem tűrte a közömbössé­get ... * Közömbösség, közöny . .. Bizony ez még eléggé akut betegség nálunk. A XII. pártkongresszusra kiadott irányelvekben olvasom, mint a holnapra javasolt fontos feladatot, hogy: „ha­tározottan fel kell lépni a kispolgári életmód, a kö­zömbösség ellen”. Jó gon­dolat, helyes perspektíva. De a terv önmagában nem elég. Azt tettekre kell vál­tani. S valahogy úgy kelle­ne mindezt tovább formál­nunk. hogy ne csak a kö­zömbösséget eltűrő, közöm­bösök ellen is lépjünk fel. Határozottan, jó törvények, rendeietek és a magasabb szintű tudat és cselekvés segítségével egyaránt. Barcsa Sándor CSINÁLJ REZSŐT! — Csinálj re-oól! — szólt az ' olvasztár, hatra sem nézve, ideges kezeivel a műszerek között babrált, ugráló, .nyugtalan szemei­vel a mulatók útját követ­te. Az első segéd — beosz­tásban legkisebb ember a kemencénél — telemelKe- dett az olajos. lócáról, újra felkötötte kötényét, fejebe húzta a széles katimáju azoesztkálapot, s szótlanul kiment a pódiumra. Pár percig bóklászott egy ócs­kavashalom fölött, majd kiemelt ólmán néhány, kö­zel kör alakú, három-négy centiméter vastag rozsdás vaslapot. Megindult a kö­zépső ajtó felé, ahol mint olvadáskor a hóié, apró erekben csordogált a salak. A vaslapokat a kezéhez idomított lapátra tette, majd egyetlen mozdulattal az izzó dolomitgátra, he- lyezte őket. Amikor meg­fordult, hosszú lángnyelv csapott rá az ajtó egyik hasadékán, kevés, , híján : megérintve sótól kérges barhetingének hátát. Az el­ső segéd visszanézett, s a basadékon keresztül látta a fortyogó, vörös párát le­hellé salakot, a fél órája berakott ócskavasak csont­vázát, amint lassan egyen­letesen képlékeny masszá­vá olvadnak. — Már megint nem csök­kentette a tüzelést — vii csörgött magában, de ami­kor ’ újra elfoglalta az őt megillető helyet a lócán, nem szólt semmit. Mert így találta jobbnak. Tíz perc, negyedóra múl­va ismét-az ajtóhoz ment, lapátjával kiemelte a már vörös vaslapokat, s néhány méterrel hátrébb, a pódium tűzálló tégláira dobta. Az­tán a sercegő szalonnára ügyelt, tudta, nincs nagyobb szégyen,, mint ha, odaégelj,. —'''Na", jó étvágyat! - mondta az olvasztár, mm int elsőként emelte szájához a kanalat. A falatot azonban már nem tudta lenyelni. Ismerős, ellenséges, vörös fény öntötte el a rnűszér- házat. — Fut a salak! , Négyen voltak, négyen egyszerre ugrottak. Dobba­nó léptekkel nyomták fe­lükbe a kalapot, s ugyan­ezzel a mozdulattal nyúl­lak a lapátok után. A sa­lak mai kis híján elöntötte a pódiumot. Fél óráig bir­kóztak vele. mig a bauxit- taj megszelídítették. S mi­közben patakként ömlött róluk a verejték, az ebéd biztos távolságra a tombo­ló tűztök megdermedt, ma­radékká hidegeden. Mű­szakváltásig nem volt jelő rá hogy újra fölmeiegitsék. NYŰLKKNYÉL ■ Az öregedő bányász ösz­tönösen, automatikusan rán­totta összébb magát a rob­bantás fojtott dörrenéseire. Pár percig vált, aztán ami­kor mór pórusai is jelezték á veszély múltát, kiegyene­sedett. a szögről leakasztot­ta vállszíjas táskáját, s le­ült egy szerszámos ládára. A többiek — négyen-öten lehettek — rövidesen mel­léje szorították magukat, mindannyian tudták, most van még tíz. esetleg \húsZ szabad percük. — No. harapjunk vala­mit. Lássuk, mit tett be az asszony? Löncshús volt, a nagy do­bozos, mellette hagyma, s kenyér, úgy ahogyan meg­szokta, és megkövetelte. Bányásztenyér nagyságban, vastagságban. A kopott pen­géjű, de borotvaéles bics­káért úgy nyúlt, hogy már oda sem nézett. Egyetlen, gyors kanyarintéssal felnyi­totta a dobozt, s ugyanez­zel a mozdulattal már vá­gott is belőle egy, falatot. Nagyhajúra, a segédjére nézett, aki ugyanúgy, mint tegnap, gyors mozdulatok­kal hámozta a keményre fő­zött tojásokat. Csak a hajad hagy, tehetsé­ged meg-' Semmi? — vetet­té oda, s tudta, hogy pilla- hatok alatt végigszalad áz embéi'éken a morgásszerű röhögés. A nagyhajú netn- • régiben nősült..,. •Eltelt -a húsz perc, s í« öregedő bányász komótosan visszacsatolta táskáját. Egy falat konzerv, és egy darab kenyér ott maradt a ken­dőben. Hazaviszi az, uno­kájának, mint ahogyan ö is várta annak idején apjá­tól a „nyúlkenyeret”. . Udvardy József ZsebszámoEé Divat a zsebszámológép. Mi tagadás, ügyes kis szer­kentyű. Villogó piros szá­maival, tenyérbe simuló alakjával nemcsak jól mu­tat, de remek segítőtárs számos munkakörben is. Hódítása oly nagy erejű, hogy létjogosultságot nyert a felsőoktatási intézmé­nyekben is: a dolgozatok, zárthelyik írásánál ne fá­rassza szegény diák az agyát, holmi számolással. Valahová azonban még nem tört be. Nevetesen, a háziasszonyok népes tábo­rába. Ök, valószínű, már ki­találták, miért ajánljuk ne­kik. Igen, a boltokban, a húsüzletekben ' lenne jó szolgálatot egy ilyen ügyes kis gép. Mert a gyakorla­tot nem kell túlságosan részletezni: az eladó rádob­ja a mérlegre a húst, s a mérő nyelve még meg sem állt, a pult túlsó oldalán máris fejszámoló művész­ként közük a fizetendő összeget. Háziasszony legyen a talpán, aki ott, abban a pillanatban ellenőrizni tud­ja, stimmel-e fillérre az ár! íme, az ötlet: derék házi­asszonyunk csak előkapná a kisokost, mindjárt megkí­mélné magát az otthoni bosszankodástól. Győzne a zsebszámoló — a fejszá­molóval szemben. (mm) Bolya Péter: ... mellékelten küldök néhány olyan íra_ tot és levelet, amelyek befolyásolhatják az ügy kimenetelét, és a bírósági ítélet mi­lyenségét. Az iratokat — lehetőség szerint — időrendbe állítottam. Tisztelt Rendőrség! Alulírott Paulin Elek bejelentéssel for. dúlok a T. Rendőrséghez. Remélem, hogy. ezt a bejelentést állampolgári hűségem teljes bizonyítékaként fogja fel a T. Rend­őrség, s ezért felment a felettem gyakorolt rendőri felügyelet alól (kétrendbeli betö_ réses lopás, januárban szabadultam, tisz­telettel.) A bejelentés és az általam gyakorolt ál­lampolgári hűség a következő: tegnap este (2I-én) a Kert utcában me..tem hazafelé, amikor arra lettem figyelmes, hogy az egyik ház kerítésén egy bűntényre gyanús személy mászik át. Állampolgári minősé­gemben én is átmásztam a fakerítésen, és tetten értem egy Krasznai Dénes nevű, saját bevallása szerint tizenkilenc éves egyént, amint a málnáskert bokrai között üldö­gélt. Az elfogás és az azt követő vallo­mástétel zajára előjött a házból özv. Pres­ser Béláné, és tulajdonosi minőségében jajveszékelni kezdett. Ezt én — tekintettel az ügy fontosságára — azonnal megtiltot­tam neki. Krasznai Dénest a főkapitány­ságra kísértem, ahol előzetes letartóztatás­ba® részesült Megismétlem a fontor bb adatokat: Krasznai Dénes, a. főbűnös; Presser Bélá­né, a kerítés tulajdonosa; Szolnok, Kert u. 17., a bűntény helye, és végül jómagam, az elfogó és bejelentő állampolgár: Paulin Elek, kétrendbeli betöréses lopás, január­ban szabadultam. Kérem a T. Rendőrséget, hogy vegye fi­gyelembe tettemet, mint az állampolgári becsületesség mintapéldányát, s ennek megfelelően a „január óta alkalmazott rendőri felügyeletnek véget vetni szíves­kedjék. Tisztelettel Paulin Elek, Szolnok, Kert u. 81., hátul az udvarban. F. hó 17-én kelt megkeresésükre vála­szolva közöljük, hogy Krasznai Dénes ez év máj. 16. óta áll vállalatunk személyi állományában, mint szállítási előadó. Ezen b.osztását az általunk meghirdetett pályá­zat útján nyerte el a következő szempon­tok figyelembevételével: Ad 1. Iskolai végzettsége (három közép­iskolai osztály) alkrlmassá tette a szállí­tási előadói munkakör betöltésére. Ad 2. Iratai között semmiféle bűntényre, vagy letöltött büntetésre utaló adatot nem találtunk. Ad 3. Szolnoki lakos. Ad 4. Ö volt az egyetlen pályázó. Munkatársai szerény, csendes, kissé zár­kózott embernek ismerték. Munkáját kifou gástalanul végezte.

Next

/
Thumbnails
Contents