Észak-Magyarország, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1979. november 4., vasárnap MMaOMC A harmadik doboz cigarettáért indultam. Jó, jó, ne rój meg, tudom, hogy ez már túlzás, még a kettő is sok, de hát az embernek nem minden hétfőn születik egy fia. és ez a hétfő éppen az ő érkezése miatt volt egészen rendkívüli, ünnepélyes és varázslatos, melldagasztó, ujjongó és ... nos igen, bevallom, fárasztó. Remélem, most már megérted, miért mentem a harmadik doboz Fecskéért. A legközelebbi vendéglőbe siettem, túl voltam vagy ötven gratuláción, s nem tudom elhallgatni, hogy mindez kevés volt nekem, kívántam az ötvenegyedi- ket, a hetvenegyediket. az ezrediket, mit tudom én, hiszen ilyen az ember, az örömében szívesen osztozik. Tudtam, hogy majd a vendéglőben is megkérdezik: mi újság? — persze, hogy megkérdezik, hiszen napok óta’ onnan telefonálgattam a kórházba^ izgatottan. Előre élveztem a diadalomat, ahogy az ál- mélkodók előtt elmondhatom : Zolti öt kilós, hatvankét centi hosszú vas- • gyúró. Félúton viszont arra gondoltam, illenék felmenni Feriékhez, nekik is elújságolni. a nagy eseményt, néhány napja megígértem neki is, a feleségének is, igazán illenék, hiszen itt van a házuk egy ugrásnyira, úgyis arra tartok Bizonytalanul látok sötétben, s ezért meresztget- ni kellett a szemem, amikor az út túlsó oldalán mintha Ferit és Mártát, á feleségét véltem volna közeledni. Ök előbb felismertek, fordultak is felém, az úttesten már én is biztosan tudtam, hogy ők azok, s elképzelheted, hogy ágaskodott bennem az apai büszkeség, hogy formál- gattam magamban az öt- venegyedik gratulációra az ötvenegyedik „köszönöm”-öt. hogyan készültem ismét és ismét előadni (persze hitvány utánzásban és epi- gon-pirulással) Zolti első sírását, amelyet a szülőszoba küszöbén rogyadozva hallottam először, ismét és ismét leírni külsejét, arcát, száját, orrát, haja színét, be sem tudtam várni, míg kézfogásnyi távolságra érnek, hanem eléjük dobtam az örömömet széles mozdulattal, kajánul és villogó szemekkel, mint az első hóból gyúrt hólabdát, és minden önuralmamat elvesztve kiáltottam: „Ekkora nagy fiam van, gyerekek!”* Aztán vártam a hatást. Vártam, hogy úgy, mint eddig sokan mások, megragadják a kezem, rázo- gassák, megöleljenek és A HARMADIK kérdezgessenek, mondjanak banalitásokat, istenem, ilyenkor ez sem számít, vártam, hogy velem együtt ujjongjanak a barátaim, és... Zolti testhosszát mutató karjaim remegni kezdtek a türelmetlenségtől. Képtelen voltam megérteni, miért nem repülnek, rohannak már hozzám, hogy megkezdhessem az előadást: ilyen a keze. párnás, puha, a bőre tejfehér, barna a szeme, s a pöttömnyi ing csak majdnem a könyökéig ér, a hangja — már most tudom — bariton lesz... Előtted nem tagadom, bolond gondolataim voltak. Lázas pillanatok következtek. Kínzásnak éreztem lassúságukat, rosszmájú közönnyel gyanúsítottam őket, ingerültté váltam, és kész voltam, hogy azonnal megsértődjek. Márta csuklotta ki: — Imike meghalt. Velem együtt átélted a háborút, te tudod, milyen a váratlan bomba robbanása, vagy hasonlítom inkább a mennydörgéshez, amikor forró és hideg levegőtömegek találkozását kíséri a csattogó-brummo- gó hangorkán, egy új élet ünnepe, s egy új halál fájdalmas híre találkozott, robbant bennem ilyen elemi erejű döbbenettel, karjaim lehanyatlottak, mintha láthatatlan bunkó törte volna össze bennük a csontot, élettelenül zuhanták két kézre, az anyáéra és anáéra: szörnyű volt az a pillanat, zavarodott, magatehetetlen, gyászos és gyalázatos, össze akartam szorítani a fogam, mégis kocogott. Imike meghalt, nincs. Senki sem érti. Az orvosok sem. Már fel is boncolták. Holnap temetik. Lassan értek el tudatomig ezek a mondatok. Csak akkor éreztem igazán kegyetlen tartalmukat, amikor egy gépkocsi reflektorfényében észrevettem, hogy sírnak. Meg kellett fognom Márta vállán a fekete szövetruhát, Feri hajtókáján a szalagot, hogy elhiggyem: Imike, a kétéves, szőke kis csibészjelölt, aki nemrég még majdnem szétfocizta az előszobát, úgy tudott leesni a lépcsőn, hogy utána nevetve továbbrohant, meghalt, tényleg meghalt. — Születnek és meghalnak — ezt hajtogatta Márta. — De miért éppen ő, hát kinek ártott? — rázta az öklét az ég felé Feri. Magad is tudod, hány értelmetlen szót présel ki az emberből a fájdalom. És mit lehet ezekre felelni? Semmit. Részvétet kívántam, mondtam a szokásos szöveget, » közben legszívesebben hangosan káromkodtam volna, hogy a banális illendőségen túl nem futja többre erőmből. Most már tudom, Zolti, a fiam fogta be a számat, és nem engedett többet mondani. mint ilyenkor szokás. így könnyebb volt elviselni ezt a rettenetes találkozást. Ma is eszembe jut néha, miért akarta így a sors? Talán, hogy őket még jobban megkínozza, talán, hogy engem emlékeztessen és figyelmeztessen? Azt hiszem, igen. Ök nem érdemelték meg, de én azóta, ha a fiamra nézek, eszembe jut Imike, aki már csak holtában találkozott a kicsi pajtásával. S amikor óvom hidegtől, melegtől, egy alattomos huzattól, amikor szinte szűkölve féltem Zoliit, úgy érzem, mintha Imike vezérelné takargató kezem. Imike, akinek még adósa vagyok egy látogatással a sírjánál. Ezt a harmadik doboz cigarettát persze megvettem. S most vigasztalódj, csak egy felet szívtam el belőle. Rágyújtottam és elhajítottam. Ügyis elég keserű volt a szám ... Pataky-Rácz Zoltán Végjáté a Duna mentén A Magyar Televízió okkal népszerű Századunk sorozatának eddig huszonöt filmjét sugározták. Most Bokor Péter író-rendező irányításával újabb három rész forgatását kezdik. Ez a három rész 1944. március 19-től, a német megszállás napjától a második világháború végéig tartó időszakot öleli fel. Döntő szerep jut továbbra is a korabeli dokumentumoknak, ei-edeti filmfelvételeknek és a koronatanúk „vallomásainak”. Ezekben a filmekben •— sok más tanú mellett — megszólal majd dr. Tren- ker, a hajdani budapesti Gestapó-kirendeltség Münchenben élő egykori parancsnoka, dr. Höttl, a „Biztonsági Szolgálat” ma Ausztriában élő egykori budapesti főnöke, Lengyel Béla egykori m. kir. altábornagy, aki Ausztriában él, Vasváry Frigyes egykori m. kir. vezérőrnagy (itthon él, Monoron), a Heidel- bergben élő Albert Speer egykori német birodalmi miniszter, valamint Hans Hessel, egykori német vezérkari ezredes. Elbeszélő és a történész-szakértők megszemélyesítője Benkö Gyula. A színészekkel játszatott szerepekben Somogyiam Rudolf halála miatt változás történt: Horthy kormányzót Tyll Attila személyesíti meg. A forgatás előreláthatóan december közepéig tart. Csohány Kálmán tárlata Csohány Kálmán Mun- kácsy-díjas grafikusművész munkáiból rendeznek kiállítást Miskolcon a Semmelweis Kórház nővérotthonának társalgójában. A kórház közművelődési bizottsága szervezte tárlatot november 6-án délután 2 órakor nyitja meg Hegyi Imre országgyűlési képviselő, a nyitóünnepségen közreműködik Kulcsár Imre a Miskolci Nemzeti Színház művésze. A tárlat november 16-ig déli 12 órától délután 4-ig látogatható. Balassi-emfékek megyénkben 425 éve született Balassi Bálint A középkori vallásos irodalom utár. elsőnek terem- | tette meg és emelte európai rangra az egyéni hangú, magyar nyelvű világi lírát Balassi Bálint. Zólyom várában . született 1554. október 20-án, tehát | 425 esztendővel ezelőtt. A végvári katonák életét, hő- | si tetteit, a természet szépségét magasztaló vitézi, továbbá vallásos, istenes versein kívül elsősorban szerelmi lírája emelte Balassit irodalmunk klasszikusai közé. Kalandos, hányt-vetett élete, humanista és helyenként már barokk motívumokat is felmutató költészete — iskolai tanulmányaink folytán — eléggé ismeretes. Születésének négy és negyedszázados évfordulója alkalmából ezért inkább a borsodi, abaúji, zempléni táj Balassi-em- lékeit próbáljuk felidézni. I Nem volt ugyan diákja a sárospataki kollégiumnak, de mint a vár urának, Dobó Ferencnek és testvérének, Dobó Krisztinának unokatestvére gyakran megfordult a városban. Sőt a család erős tilalma ellenére feleségül vette a | ' fiatalon özveggyé lett Dobó Krisztinát — a hozzá i illő romantikus körülmények között. Esküvőjüket — Dobó Ferenc távollétét kihasználva — a pataki vártemplomban tartották 1584 karácsony első napján. Közvetlenül utána Balassi • a magával hozott 15 fegyveres szolgával az őrséget lefegyverezve, őket a Peré- nyi-palotába zárta, s a várat — mint felesége frissen szerzett hozományát ■— elfoglalta. Azután megkezdődött a lakodalom, amely azonban nem tartott sokáig, mert a pataki polgárok — a várfoglalás hírének hallatára — ostromolni kezdték a falakat. így Balassinak a „túlerő” elől feleségével együtt menekülnie kellett, s a zempléni hegyeken átjutva, meg sem álltak csak Szikszónál. Ott fejezték be a Patakon elkezdett lakodalmat egy Kázmériné nevű kereskedőasszony házában. Korábban Sárospatakon fordította latinból a népszerű középkori írónak, Aeneas Sylviusnak az „Euryalus és a szép Lucre- tia” -szerelméről szóló — a maga korában szinte bestsellernek számító — verses regényét. A címlapon ugyanis ez olvasható: „Szerzék ez éneket Bodrog vize mellett, Patak városában, az úrnak Gombos-hegyi szőlőskertjében, 1577-ben”. A kollégiumi nagykönyvtár becses ritkaságai közé tartozik Balassi első munkája, a „Beteg lelkeknek való füves kertecske”, ennek 1572- ben Krakkóban nyomtatott első kiadása. Amikor apját hűtlenségi perbe fogva bebörtönözték, akkor fordította az ifjú Balassi németből ezeket a „kegyes elmélkedéseket —, amint írta — az ő szerelmetes szüleinek háborúságokban való vigasztalására ...” A Zempléni-hegység abaúji tájain: Abaújszántón és Boldogkő várában — Szikszón kívül is — többször megfordult élete során Balassi Bálint. Itteni tartózkodása alatt a vidék világhírű nektárja bizonyára nem egy, „borivóknak való” vers megírására ihlette a költőt. Borsodi kapcsolata nem személyes. hanem irodalmi vonatkozású. Balassi szerelmes verseiről az ország századokon át semmit- sem tudott. Háromszáz esztendeig ugyanis csak vitézi és istenes verseit ismerték, szerelmes verseit nem, mert azok csak kéziratban terjedtek, ami azt jelentette, hogy legfeljebb az irodalom iránt érdeklődő főúri családok egészen szűk köre olvashatta, míg 1874. augusztus 21-én Deák Farkas irodalomtörténész a zólyomradványi Radvánsz- ky-kastély könyvtárában fel nem fedezte egyik kéziratos másolatát. A két világháború közti időben Radvánszky Antal báró — szorult helyzetében — három vagon búzáért eladta unokatestvérének, Radvánszky Kálmánnak, aki a sajókazai Radvánszky-kas- tély könyvtárában őrizte a kódexet. A felszabadulás után a kódex utolsó magán- tulajdonosa a magyarországi evangélikus egyház akkori főgondnoka, Radvánszky Albert volt, aki 1950- ben átadta ezt a becses irodalmi kincset az államnak, így került Balassi Bálint legszebb szerelmes verseinek kéziratos másolata — hosszas hányódás után — méltó helyére, a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Könyvtárába. Hegyi József Apa nem jött háza — Mindenki a fedélzetre! — harsogta egy öblös férfihang. A sebesült arcán mosoly suhant át, amit a föléje hajló orvos nem tudott mire vélni, tehát megkérdezte: — Most mire gondolt? — Hajóra — hallatszott az elsuttogott válasz. Áz orvos elképedt. — Hajóra?! — Annak van fedélzete. Az orvosnak a fülét érte a beteg lehelete, oly közel hajolt hozzá, hogy minden szavát hallja. Amikor felegyenesedett, odaszólt a műtősnőnek: — Hajón érzi magát. — Csak el ne süllyedjen vele. Az orvos i'ápisszegett: — Csendesen, észnél van!-u- Elég baj az neki. — Mondtam, hogy csendesebben, az ég szerelmére! Valóban, mintha hajón lett volna, melyet enyhén ringatnak a hullámok. A szavak is hullámmozgást végezve jutottak el tudatáig, gyengültek és furcsamód erősödtek. Amíg a „karambolozott” ige végképp elhalt a messzeségben, tovasuhanó vonatszerelvényként döbör- gött a fülében. „Hibás” ... „vétlen” ... „szegény ürge” ... Nem kétséges: a műtő személyzete magánéletet is élt az előkészületek perceiben, megszokottan csörömpöltek az eszközökkel. információkat ejteget- tek el az esetről, amelyeket alighanem a mentősöktől szereztek. A sebesült megtudhatta : „felbukfencezelt”, s hogy másnak nem esett baja. Még látta bedagadt szemhéja résén a felfénylő műtőlámpákat, aztán, szinte szempillantás alatt, kikapcsolták érzékszerveit — testi- munkadarabként lie vert a műtőasztalon. Amikor egészen magához tért, az a gondolat motoszkált zúgó agyában, hogy egy ideig — ki tudja, meddig — túl sokat kell foglalkoznia önmagával, a saját testével — nemsokára* megindulnak a fájdalmak a törésekből, repedésekből, s talán bensejéből is, és akár elméleti térképvázlatot készíthet testéről, mi maradt benne épen. Alaposan telenyomhatták fájdalomcsillapítókkal. mert még nem érez semmit. Nagyon kívánta: tudjon tűrni, ne ordibájjon, ne alázza meg a szenvedés, s adassák meg neki. hogy képes legyen jópofáskodni. ha meglátogatják, szóval, legyen „jó közvéleménye”, hadd mondogassák: ki se néztük volna belőle... Az első jelzés jobb lábától érkezett, legyünk egészen pontosak: a térdétől. Szorosra szokta húzni a biztonsági övét... ütközéskor elszakadt volna? Erről még sosem hallott. A fene megeszi! A térd a láb legfontosabb része és a legkomplikáltabb. — „Ha a térgykalácsom ripityára ment. sántikálhatok életem végéig”. Most a bal kéz adott életjeit magáról. Ennek meg mi nem tetszik, mért nem fér a bőrébe? „Ügy, szóval a fejem is.... Hát a szemem megvan-e?” Felderengett emlékezetében, hogy a műtőasztalon még látott, a lámpák fénye vakította. Csak nem fogott mellé az agysebész? Annyi szent, hogy most semmit se lát, de érzékeli a szemgolyóit, minden irányban mozgatni tudja őket. Vastag kötés szorítja össze a fejét, mint valábi abroncs, az állát is fogja, az orra és a szája szabadon. Biztos sötét van, vagy annyira beíásliz- ták a fény nem jut át rajta, de az is lehet, hogy any- nyira bedagadt a szemhéja. „Csak a szemem világát ne veszítsem el ... csak a szemem ...” Érezte, mint szorul össze a torka a félelemtől, sóslé csurdosál orrüregébe. s amikor lenyeli, semmi másra nem emlékezteti — könny. Hosszú perceken át nyelte •i könnyét, s mivel csak a szeme foglalkoztatta, nem támadhatott felmentő »ondói a (a szorongásai alól, ellenkezőiét. Mert iárt már ő elkülönítőben. s tudván tudja. hogy ott örökké égetik a villanyt az életveszélves betegeket állandó megfiavelés alatt tart- iák. Ekkor kapott észbe. Hiszen akkor őt sem hagyják magára, közelében lehet valaki. vagy legalábbis a helyiségben. Összeszedte minden erejét. — Van itt valaki? /
