Észak-Magyarország, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-24 / 275. szám

ÉSZAX-MAGYARORSZÁG 2 1979. november 24,, szombat Konzultáció szocialista nemzeti egysei - • ; is a fejlett sziciiisti lársadafom A demokrácia gyakorlá­sához szükséges, hogy a döntésben részt vevők lel­készükén tudjanak véle­ményt mondani a napiren­den levő kérdésről. Ehhez fokozni kell a közügyek iránt érdeklődő dolgozók szakmai es politikai kép­zését, illetve továbbképzé­sét. A termetesben részt vevők látókörének bővítését indo­kolja, hogy ki-ki ne csak azt tudja, mit kell tennie, ha­nem azt is, hogy miért; s hogy amit tesz, a4 miként segíti — vagy ha nem jól teszi, mennyiben nehezíti — mások munkáját. A nagyobb tudás, a lényeges összefüg­gések felismerése és megér, tese növeli az-egész munka- folyamatért érzett felelőssé­get, és kialakítja az embe­rekben a vezetésben való közvetett vagy közvetlen közreműködéshez ' szükséges gondolkodásmódot és kezde­ményezőkészséget, A Haza­fias Népfront célja az, hogy áz előkészítés, a döntés, a végrehajtás és az ellenőr, zés folyamatában mindenütt kapjanak helyet a leginkább érintett területek dolgozói, s hogy észrevételeik, javas­lataik rövid úton eljussanak 7yt. illetékes szervekhez. A részvétel és az arra.történő reagálás nagyobb kedvet , csinál a közéleti tevékeny­séghez. a közös" munka pe- -dig elősegíti a különböző .foglalkozású és felfogású ál­lampolgárok kapcsolatainak megerősödését. Általában az allaméletben, a népgazdaság minden ága­zatában, á társadalmi szerve­itekben szaporodnak a napi munka demokratikus voná­sai. Mégis gyakran találko­zunk ettől eltérő, sőt ezt a törekvést sértő magatartás­sal. Sokan megfeledkeznek arról: nemcsak a saját ér­demük, hogy vezető funk­cióba kerültek, hanem első­sorban azé a közösségé, ahol éltek, amely elősegítet­te képességeik és készségeik kifejlődéséi. Figyelmen kí­vül hagyják, hogy csak azok a ,jo vezetők, akik kap­csolatban állnak az élettel, és igazodnak a szocialista magatartás és vezetés köve­telményeihez. Akik ezeket elfelejtik, könnyen esnek ab­ba a hibába, hogy a töme­gek „felkészületlenségére”" és „tapasztalatlanságára” hivatkozva, a gyakorlatban elvétik a demokratizmust. Mások az operativitást fél­tik attól, hogy meg kell kér­dezniük. figyelembe kel! venniük a dolgozók véle­ményét; de vannak olya­nok is. akik nyíltan azt mondják: övék a felelősség,’ senki se szóljon bele dönté­sükbe. A Hazafias Népfront bi­zottságainak vállalniuk kell, hogy rendszeresen foglalkoz­nak a demokratizmus érvé­nyesülésével. Erre lehetősé­get nyújt az, hogy állandó kapcsolatuk van a területi szervekkel, hogy birtokában vannak a szükséges infor­mációknak. Ha ismerik egy adott terület ilyen jellegű gondjait, nemcsak a hibák jelzésére van módjuk, ha­nem arra is, hogy a témá­hoz értőkkel előzetesen ta­nácskozva javaslatokat te­gyenek' a helyes módszerek alkalmazására. A Hazafias Népfront köz, vétlenül is előmozdítja, hogy a lakosság gyakrabban és jobban éljen demokratikus jogaival: ha ismerteti a ké­szülő , rendeleteket, vitára bocsátja tartalmukat, célju­kat és várható következmé­nyeiket; a vitában elhangzó javaslatokat pedig továbbít­ja a különb.öző arra illeté­kes fórumokhoz. Természe. tesen erre elsősorban a te­rületfejlesztés, a falusi vagy a városi lakosság együttélé­sét érintő kérdésekben van lehetősége, de ezekkel a módszerekkel is hat az em­berek tudatára, növeli ön­érzetüket, és közvetve bár, de hozzájárul ahhoz, hogy munkahelyükön is érdeklőd­jenek a helyi kérdések iránt. A közös munka, a közéleti tevékenység fokozza az em­berek érdeklődései a szocia­lizmus ügye iránt, és erő­síti bennük az olykor még csak kialakulóban levő szo­cialista gondolkodásmódot, erkölcsi felfogást. Mindez pedig elősegíti a közösségi embertípus kialakulását. A Hazafias Népfront VI. kongresszusán napirenden szereniő témák külön-külön, de együtt is azt szándékoz­tak megvilágítani, hogy az élőttüpk álló és egyre nö­vekvő feladatok fokozottabb társadalmi-nemzeti összefo­gást kívánnak. Mindenkitől elvárható, hogy igazodjék az általános társadalmi célok­hoz — mégpedig úgy, hogy közben őrizze meg saját egyéniségét, fejlessze képes­ségeit, erősítse ismereteit ér­deklődési körében. Csak egyéniségek képesek arra, hogy ügy dolgozzanak saját jövőjükért, hogy mindenkor felismerjék; mi a közösség érdeke, s hogy a maguk ér­dekét mindig ehhez igazít­sák. Erősíteni akarja a Ha­zafias Népfront az összhan­got a különböző társa­dalmi rétegek és az őket al­kotó sok millió egyéniség között, hogy erejük a közös­ségben felfokozódjék, s hogy a ma terhei ennek révén holnap valósággá váljanak. (Véye) Magyar-szovjet baráti találkozó Miskolcon A Hazafias Népfront me­gyei bizottsága és a Zrínyi Ilona Gimnázium rendezésé­ben magyar—szovjet baráti találkozót tartottak tegnap, pénteken délután a Zrínyi Gimnáziumban. A tanulók ének-zenei műsora után df. Popovics Lászióné. a gimná­zium tanára, az iskola MSZBT tagcsoportjának ügy­vezető elnöke köszöntötte a résztvevőket, a népfront vá­rosi bizottságának aktivistáit és a HNF mecvei elnöksége mellel! működő, nemzetközi klub tagjait. .. A bevezető után Vlagyi­mir Tvanovics Klepko. a Pus­kin Intézet budapesti igazga­tója mondott beszédet. Beve­zetőül a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom jelentő­ségéről szólt, maid azokról az eredményekről beszélt, melyeket a Szovjetunió, az ipar. a" kulturális élet, az egészségügy, az oktatás terü­letén ért el az elmúlt 62 év alatt. Ezt követően a baráti találkozó szónoka a Szovjet­unió békepolitikájáról, majd hazánk és a Szovjetunió sok­rétű. gyümölcsöző kapcsola­tairól szólt. A gimnázium diákjainak irodalmi, ének-zenei műsora után Berki "Mihályné, az Or­szágos Béketanács tagja mondott zárszót. Az Iráni hadsereg mindhá­rom haderőnemét teljes ké­szültségbe helyezték egy eset­leges amerikai katonai be­avatkozás esetére —, közölte az AFP hírügynökséggel Ah­mad Madani, az iráni hadi- tengerészet főparancsnoka. Khuzisztán tartomány kor-'1 mányzója. A Hormuz-i szo­ros térségében megerősítették a tengeri haderőket —" mon­dotta —, fokozták ■ a straté­giailag fontos helyen átmenő hajóforgalom ellenőrzéséi, valamint ^ tengeri és a khuzisztáni olajlelőhelyek vé­delmét. Hangsúlyozta, hogy Irán nem szándékozik lezár­ni a szorost, sem, pedig meg­tiltani az amerikai olajszál­lító hajók áthaladását. A haditengerészét főpa­rancsnoka szérini egy esetle­ges amerikai katonai akció korlátozott jellegű lenne, s mindenekelőtt megfélemlítés­re szolgálna. Madani hozzáfűzte: ameri­kai támadás esetén Irán kér­ni fogja az OPEC-tagorszá- goka! az Egyesült Államok­ba irányuló olajszállítások leállítására, az ezt megtagadó országokkal pedig Irán eset­A szaűdi biztonsági erők pénteken teljesen ellenőrzé­sük alá vonták a' mekkai nagy mecsetei:, helyreállítot­ták a rendet, és megkezdték az épületet három napja megszálló utolsó támadók le­tartóztatását — jelentette be a rijadi rádióban elhangzott nyilatkozatában Mohammed Abda Jamam tájékoztatási miniszter. leg felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat.. Abo! Hasszán Bániszadr iráni külügyminiszter pénte­ken a teheráni egyetemen ki­jelentette: „Az amerikai nagykövetség megszállásának célja nemcsak tús/.ok ejtése voll, hanem az, hogY alapve­tő változásokat indítsunk cl a nemzetközi • kapcsolatok­ban”. ..Véget kell vetnünk az olajexportáló országok fölöt­ti amerikai gazdasági ura­lomnak Ázsiában. Afriká­ban és Latin-Amerikában” — mondotta a külügyminiszter a rádió által egyenes adásban sugárzott beszédben. Ez.er Weizman izraeli had­ügyminiszter Tel Avivban az iráni fejleményekről tanács­kozott Sámuel Lewis ameri­kai nagykövettel és Bruce Williams katonai attaséval,— közölték pénteken hivatalos izraeli források. A találkozót az attasé kérte. Helytelení­tette Weizmánnak azokat a .szerdai kijelentéseit, ame­lyek szerint a túszok kisza­badításának „egyetlen lehet­séges módja” a katonai ak­ció, és Washingtonnak ulti­mátumot kell intéznie Irán­hoz. Az épületben levő mintegy harminc—ötven túsz sorsá­ról nem szólt, csak azt kö­zölte, hogy Najef Ibn Abdul Aziz belügyminiszter részle­tesebb tájékoztatást ad majd' az eseményekről, amint az utolsó támadót is elfogták. Szaud al-Fejszal külügy­miniszter a kuvaiti sajtónak adott nyilatkozatában’ közöl­te, hogy a támadókat az isz­lám törvények szerint bün- í-.ik meg. Csatlakozás a versenymozgalomhoz KiilittgyilÉsf tarlót! r a Sárospatak és Vidéke Afész A várossal együtt tíz tele­pülés tartozik a Sárospatak és Vidéke Áfész-hez, amely 160 tag részvételével megtar­totta ez évi második küldött­gyűlését. Kocsis János elnök az igazgatóság beszámolójá­ban ismertette a szövetkezet első három negyedév keres­kedelmi tevékenységét, az áruellátás időszerű feladatait’, majd tájékoztatta a megje­lenteket az áfész tagsági kap­csolatának tapasztalatairól es erősítésének további fokozá­sáról. Elégedetten vették tudo­másul a küldöttek, hogy a bolti kiskereskedelmi forga­lom élelmiszerekből, ruháza­ti és vegyes iparcikkekből egyaránt mintegy 10 száza­lékkal növekedett ez év első háromnegyedében, az előző év hasonló időszakához ké­pest. s elérte a 302 millió fo­rintot. Ugyanez mondható el a vendéglátás forgalmáról is. hiszen a tavalyi 50,2 millió­val szemben az idén 57.4 mil­lió forintot forgalmazlak a szövetkezet vendéglői, étter­mei. Ennek megfelelően a dolgozók jövedelme is csak­nem hat százalékkal lett ma­gasabb. Az áfész eddig el­ért nyeresége 10.4 millió fo­rint. Szembetűnően nőtt a felvásárlási kereskedelmi for­galom is, s ‘a múlt évi 5.0 millióval szemben az idén 7.5 millió forintot tett ki. Annak ellenére, hogy az áfész-hez tartozó kisközsé­gekben és tanyákon — elköl­tözés miatt — ielcntősen csökkent a lakosság létszá­ma. a szövetkezed tagok'szá­ma mégis emelkedett s je­lenleg 6588. Vannak olyan községek, például Károlyfal­va, Bodrogolaszi, Zalkod, ahol szinte minden család hozzá­tartozik a szövetkezethez egy- egy részjeggyel. Ezzel ma­gyarázható, hogy az 1046-ban alakult egykori sárospataki földművesszövetkezet fokoza­tosan fejlődött nfegyénk har­madik legnagyobb fogyasztá­si szövetkezetévé. Sokat áldoz a Sárospatak és Vidéke Áfész a dolgozók politikai, szakmái és általá­nos műveltségének fejleszté­sére. A választott testületi ta­gok részére évente 15—20 órás tanfolyamat szerveznek az időszerű szövetkezetpoliti­kai kérdések megismerteté­sére. Szakmai oktatásban 78- an. párt- és különböző tö­megszervezeti oktatásban 205- én vesznek részt. Eleven és eredményes áz. áfész dolgozóinak a szocia­lista munkatársén y - mozga -* lomban kifejlett tevéken v4é- ge. Csatlakoztak a Gödöllői Áfész. valamint a helybeli Bodrogközi Állami Gozdasá" által meghirdetett verseny­hez. A XII. nártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére vállalták, hogv a kiskereske­delemben tízmillió, a ven­déglátásban 'négymillió, a tél- vásárlásban egymilliói forint­tal nagyobb forgalmat bo­ri volitaimk le a tervezettnél. Ezenkívül i megszigorítják munkafegyelmet. növeli1' munkájuk hatékonyságát, s íz elektromos energiából, a ‘ütő- és másféle .üzemanya­gokból 3—0 százalékos meg­takarítást érnek el. Oi. j.) isisüt Schmidt fogadta a szovjet kilipínisztert (Folytatás az 1. oldalról) Brezsnyev berlini beszédében, majd a Pravdának adott in­terjújában foglalt átfogó szovjet javaslatok elhangzása után a nyugati országokon van a sor. nekik kell eldön­teniük. hogy folytatódjék-e az. enyhülés európai folya­mata. vagy szél rombolják-e a további tárgyalások lehető­ségéi.'Mint hozzáfűzte, bonni tárgyalásai során ezt egyér­telműen a nyugatnémet kor­mány tudomására hozta. Iránnal kapcsolatban Grn- miko tudósítók kérdéseire vá­laszolva kijelentette: a Szov­jetunió az Iránban folyó ese­ményekkel összefüggésben a nemzetközi konvenciók, a diplomáciai immunitás tiszte­letben tartása mellett foglal állást. Ezt mulatja magatar­tása az ENSZ Biztonsági Ta­nácsában, és erről mind az amerikai, mind az iráni kor­mánynak tudomása van. Oeipiit a romi párltapssziis Pénteken Bukarestben be­fejezte munkáját a Roman Kommunista Párt XII. kong­resszusa. A kongresszus egyhangú­lag jóváhagyta a Központi Bizottság beszámolóját a XI. és a XII. kongresszus közötti időszakban végzett tevékeny­ségről és a párt további fel­adatairól. A kongresszus jó­váhagyta Románia szociális­gazdasági fejlesztésének az 1981—1985-ös időszakra szóló' terve irányelveit és az 1990- ig szóló fejlesztés távlati irá­nyait, a tudományos kutatá­sok, a technológiai fejlesztés és a műszaki haladás ered­ményei meghonosításának J 990-ig terjedő programját, valamint az energetikai fej­lesztés 1981 — t990-es idő­szakra szóló programját. A kongresszuson Nicolae Ceausescu mondott záróbe­szédéi . A kongresszus újraválasz­totta Nicolae Ceausescut az RKP főtitkári tisztségébe. A kongresszus - megválasztotta az új Központi Bizottságot, amelynek 245 tagja és 163 póttagja van. Megválasztotta az új 73 tagú Központi El­lenőrző Bizottságot, a KB titkárságát és a Központi Pártkollégiumot. Nicolae Ceausescu bejelentette, hogy az új Központi Bizottság megtartotta első ülését, és megválasztotta az új, 27-tagú Politikai Végrehajtó Bizott­ságot és annak 18 póttagjai. Véget ért ez arab csúcs Csütörtökön Tuniszban, az arab csúcsértekezlet végel- ertekor Jasszer Abd Rabbu, a PFSZ szóvivője megerősí­tette azt a hírt, hogy Liba­non fenntartásokkal él azzal a kompromisszummal szem­ben, amelyet a palesztin fegyveresek dél-libanoni je­lenlétéről fogalmaztak meg az államfők. A szóvivő az AFP francia hírügynökség­nek adott nyilatkozatában kijelentette: nagyon meg va­gyunk lepve, hogy Libanon hajthaíatlanul a palesz.linek dél-iibanoni katonai jelenlé­tének felszámolását követeli. Értesülések szerint a csúcs- értekezletről kiadott hivata­los dokumentumhoz égy olyan titkos mellékletet csa­toltak. amely kimondja: a palesztinéit nem vonulnak ki Dél-Libanonból. de egyelőre tartózkodnak • attól, hogy on­nan indítsanak támadásokat Izrael ellen. A Reuter egy palesztin forrásra hivatkozva azt jelentette:! a PFSZ kato­nai erői már beszüntették a Dél-Libanonból kiinduló fegyveres akciókat. hogy megkíméljék Libanoni az iz­raeli megtorlásoktól. Jasszer Abd Rabbu az em­lített nyilatkozatban a liba­noni fenntartások ellenére úgy értékelte a csúcsértekez­leten megszületett megálla­podást, hogy az megalapozza a libanoni hatóságok és a PFSZ közötti együttműkö­dést. Ezzel lehetővé válik mind a bejrúti kormány Li­banon egésze feletti, fennha­tóságának megszilárdítása, mind a palesztin katonai je­lenlét folytonossága az or­szág déli vidékén — hangoz­tatta a szóvivő. A csúcsértekezleten részt vevő libanoni küldöttség fenntartásai elsősorban abból állnak, hogy a bejrúti kor­mány szerint’bizonyos ENSZ- határozatoknak’ ellentmond a pálesztinek dél-libanoni ka­tonai jelenléte. fi isz-sk teinlvsEóit összegezte a TESZÜV kildiitpöiése (Folytatás az 1. oldalról.) A termelőszövetkezeti moz­galom fórumán részt vett,’és vitájában felszólalt dr. Tol-- nai Lajos, a megyei pártbi­zottság gazdaságpolitikai osz­tályának vezetője, aki töb­bek között elmondta, hogy a küldöttértekezlet elé ter­jesztett jelentések, a megfo­galmazott feladatok össz­hangban vannak, a párt XI. kongresszusának, a KB 1978. március 15-i határozataival, az abból adódó feladatokkal. — A mezőgazdasági szö­vetkezetek ITT. kongresszu­sa óta a termelés és gaz­dálkodás területén elért: fej. lődés mesvénk szövetkezett* parasztságának szorgalmas, a vezetés következetes mun­ka iának eredménve. Javult a közös gazdaságok helyze­te. esz.kö/.eilálott.stiea. a tér-' melcs biztonsága, a tagság jovedclemszín vonala. —j Ugyanakkor azt is el kell mondani — amelynek objektív és szubjektív okai vannak —. hogy jó néhány szövetkezetnél ez a fejlődés nem, vagy csak kis mérték­ben következett be. Romlott 1 a pénzügyi helyzet. ’ nőtt a gazdálkodás vesztesége. s nőtt a tartósan veszteséges tsz-ek száma. Gazdasági , életünk főbb feladatainak, g termelőszö­vetkezetek sorén levő leg­főbb tennivalóinak ismerte­tése. a TESZÖV munkájá­nak pozitív értékelése után, a következőkkel fejezte be felszólalását: — Á megye, mezőgazdasá­ga előtt álló feladatok és célok nagyok, de teljesíthe­tők. Ehhez . garancia, hogy megyénk szövetkezeti pa­rasztsága egyetért pártunk ortlitikáiával. s> a rhindefi- nanos munkával bebizonyí­totta. hogy ioásal számítha­tunk rés-', v*5« elükre kitűzött terveink valóra váltásában.

Next

/
Thumbnails
Contents