Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-14 / 241. szám
4 v,. — - " -WC 1979., ©Időbér 14,, vasárnap H "5 .,(«, .* ^. t.Ji. if i ... v V : ' < A múzeumi és műemléki hónap rendezvényeinek kiemelkedő eseménye volt •Miskolcon dr. Fülep Ferencnek,. a Magyar Nemzeti Mú- ‘zeujír főigazgatójának a „Múzeumi hétfők” sorozatában minap tartott előadása. A Herman Ottó Múzeum előadótermében igen nagyszámú érdeklődő hallgatta dr. Fülep Ferencet, amint negyedszázados pécsi ásatásairól beszélt, részletesen említve a Dunántúl római kori emlékeit, a pannon vidék archeológiái gazdagságát, és az általa vezetett, a római kori város feltái'ását célzó pécsi ásatásokat. Előadását rendkívül sok színes dia vetítésével illusztrálta. Dr. Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Szerencsen született, majd Tiszalúcon élt és az egykori miskolci refor~ mátus gimnázium diákja volt. Miskolci látogatását használtuk fel »lkaimul, hogy elbeszélgessünk, hogyan kötődik az itteni születésű, egykori miskolci gimnazista hosszú évtizedes távoliét után szükebb pátriájához, mi köti e vidékhez. — A megye területén van két múzeum, a sárospataki és a monoki, amely közvetlenül a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozik. Ezek bizonyos mértékű hivatali kötődést jelentenek a főigazgató számára. De mit jelent ezenkívül még Borsod? — Nem tagadom, minden év ősze valami nosztalgiával jár nálam. Korábban ilyenkor évente 8—10 napot Sárospatakon töltöttem, sajnos, az utóbbi években erre nem tudtam módot keríteni. Hiányzik is. Ezeken a pataki napokon mindig bejártam szülőfalumat, Szerencset, Ti- szalúcot, ahol nevelkedtem, meg Zemplénnek sok más táját, ami gyerekkori, ifjúkori emlékeket idézett. Igaz, Szerencsen a közelmúltban is jártam, megnéztem a várat, örömmel láttam a rekonstrukció előrehaladását, a múzeum új hajlékának alakulását és ígérhetem, ha elkészül Szerencsen a Zempléni Múzeum, és én a jelenlegi funkciómat. látom még el. úgy a múzeum életéhez, a Magyar Nemzeti Múzeum sok segítséget fog adni. Természetesen elsősorban kiállítási anyagokban. Talán emlékeznek rá Borsodban sokan, hogy korábban is volt egy egyéves időszakos kiállítás Szerencsen, amit a Herman Ottó Múzeummal közösen, a Magyar Nemzeti Múzeum állított össze. És ha már a Herman Ottó Múzeumot említettem, el kell mondanom, hogy a megyei múzeumi szervezettel mincjig is jó volt a kapcsolatom, sőt nem is csak az én kapcsolatom, hanem a Magyar- Nemzeti Múzeum kapcsolata és szerintem most is példaszerű. Minden bizonnyal közrejátszik ebben az én lokálpatriotizmusom is, de legalább olyan szerepe van a miskolci múzeumi gárdának, illetve egymás megbecsülésének. Nem vagyunk egymással hivatali ailá-fölérendeltségi viszonyban. így ez a jó kapcsolat tisztán egymás megbecsülésének, elismerésének az eredménye. — Szeretnék visszatérni a sárospataki ' Rákóczi Múzeum és a monoki Kossuth Múzeum ügyére. Ez a két múzeum itt van a megye területén, de a megyei múzeumi szervezeten kívül, a Magyar Nemzeti Múzeum pillájaként. Hogyan látja e két múzeum életét a főigazgató? — A hatvanas évek elején született az az elhatározás, hogy a sárospataki Rákóczi Múzeumot, amelyhez annyi történelmi emlék kötődik, országosan is a Rákó- czi-kultusz központjává tesz- szük. Ezt az akkori Művelődésügyi Minisztérium örömmel fogadta, és így láttunk munkához. Minden lehető eszközzel, itt is elsősorban kiállítási anyagokkal segítettük a sárospataki vármúzeum életét és munkáját. Amikor Sárospatak még nem volt város, múzeuma már akkor is a városi múzeumok jellegével és lehetőségeivel bírt, és talán valami kis része is volt e múzeumi tevékenységnek a település várossá fejlesztésében. Ügy érezzük, sikerült beváltanunk az ígéretünket, Sárospatak valóban a Rákóczi- kultusz országos központja lett. A másik múzeum, a monoki merőben más jellegű. Mint ismeretes, ez Kossuth szülőháza, amely Kos- suth-i'elikviákat gyűjt és mutat be. Ennek a kiállítási anyaga meglehetősen statikus, bár éppen a múzeumi hónap során új kiállítással jelentkezik. Rendszeresen támogatjuk, nem hanyagoljuk el, az épület egyes részeinek felszabadulásával tovább bővítjük, van megfelelő kiállítási vezetője, javulnak a bemutatási és látogatófogadási körülményei, és szeretnénk egy kisebb előadótermet ;is kialakítani, ahol az iskolai és egyéb látogatócsoportok részére foglalkozásokat tarthatnak. — E két múzeum hivatalos kapcsolatain kívül köti-e még más múzeumi szál Borsodhoz? — Személyes ügyemnek tekintem Borsod megye múzeumi életének támogatását, segítését, minden rendelkezésünkre álló törvényes eszközzel. így például műtárgyak, kiállítási anyagok kölcsönzésével, különböző időszaki kiállítások rendezésének segítségével, mindenkor, amikor erre igény mutatkozik. De túl ezen, szeretném megemlíteni, hogy az aba- újvári ásatásokat is. amelyekről az Észak-Magyaror- szág többször is számot adott, évek óta a Magyar Nemzeti Múzeum finanszírozza. Ez egy országos '(kutatási terv egyik láncszeme: a Magyar Tudományos Akadémia és a Kulturális Minisztérium programja szerint a X. századi ispánsági központok kutatása. — Napjainkban igen gyakran hallani arról az ütközésről, amely az építések irányítói és a régészek között adódik, ha az építési területeken régészeti értékek adódnak. Ez sokszor már vicclapi téma is, másrészt pedig az építészek részéről megmutatkozó olykori meg nem értés, vagy sürgető kényszer, értékeket veszélyeztet. Nincs-e erre valami generális szabályozás? — A ’Magyar Nemzeti Múzeum igen nagy gondot fordít a nagyberuházások és az ásatásak egyeztetésére. Például a nagymarosi vízlépcső építésénél, az Országos Vízügyi Hivatallal történt megegyezésünk és jó együttműködésünk alapján, több éves kutatási lehetőség biztosíttatott számunkra. Az építés terveinek ismeretében évekkel előre elvégezhetjük a terület régészeti kutatását. Ez lenne a legegészségesebb országosan. Sajnos, ez nem .megy mindig így, még az Országos Vízügyi Hivata&al való jó együttműködés esetén sem, mert egy teseai építésnél már bizonyos lépéshátrányba kerülünk. Hogy visszatéi’jek, szőkébb pátriánkra, az épülő M—3-as autópálya már Heves területén épül, és nagyon rövid idő alatt az építkezés Borsodba ér. Akkor majd a Herman Ottó Múzeummal közösen kell jó előre gondoskodnunk az építési terület régészeti kutatásának biztosításáról. Generális intézkedés hiányában ez ma még. elsősorban kapcsolatok kérdése. Ebben segíteni kívánunk a megyei múzeumoknak és természetesen köztük a borsodinak. De tudomásom szerint a megyéken belül .is adódik sok hasonló kisebb probléma, azokban csak a megyei múzeumi szervek illetékesek, az ő kapcsolataikon múlik, mit tudnak tenni. — Köszönöm a beszélgetést az egykori miskolci diáknak, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának egyaránt. Benedek Miklós Akrobatikus és szellemes A Hungária bolgár művészei Cirkusz kétféle lehet. Az egyikben a csillogás, a pompa szédíti a tisztelt publikumot; a másikban visszafogottabb a fény, de maguk a produkciók tartatják vissza a lélegzetvételt. A Hungária Cirkusz előadása — a bolgár cirkuszművészek.. produkciói — elsősorban ez utóbbi kategóriába tartoznak. Szép- ruhákból, fényes kellékekből sincs hiány, de a lényeg a mutatványokon van! Az ugrásokon — a Szófia csoport fergeteges zárószáma, a lengő hintáról való rafináltan nehéz ugrások egész sorozata — az artistákon aligha kérhetünk valamit is számon. Akrobatikából nagyon magas szinten állnak a bolgár cirkusz- művészek. A Hungária Cirkusz miskolci premierén nagyon kevesen voltunk. (No, persze az elkövetkező napokban, amikor jó hírüknek szárnya kel, minden bizonnyal sokkal többen ülnek majd be a fűtöttnek ígért, de pénteken azért meglehetősen hűvösnek maradt sátorba.) De a taps így is gyakran volt fergeteges. Ritkán van alkalom kötéltánc-számnál nevetni — most volt. Miközben a valóban bájos táncosnő — mindig illő kosztümben — különböző népitáncokat adott elő a magasban kihúzott vékony dróton, partnere — ugyanott — vérbeli bohócként . tüsténkedett. Azután ott voltak az elmaradhatatlan állatszámok. Kecskék és kutyák, oroszlánok, medvék ... Azt hiszem, nem kis művészet kell ahhoz is, hogy a nézőtérről úgy lássuk, ido- mítójuk játszani hagyja őket a porondon. Az oroszlánok hetvenéves idomárja (ötvennek ha látszik!) csupa mosoly volt. Mondják, talán életében nem ütött meg állatot... S az elmaradhatatlan bűvész! Az illuzionista, aki elsöprő sikert aratott a párizsi Olympia, színpadán is. Tulajdonképpen nem illik előre elárulni a produkciót, de táncoló babája minden bizonnyal komoly fejtörést ad kicsiknek és nagyoknak, s a kártyatrükkök közé beépített „vetkőztetése” általános derültséget keltett. Milyen is ez a cirkusz? Jó. Azt hiszem, igazán jó cirkusz. Akrobatikus és szellemes. Kellemes kikapcsolódást, szórakozást ad. Érdemes megnézni. (es. a.) Délutáni A munkás íÜmnapok zárása Ar avasi műemléki templom mellett levő haranglábat az Országos Műemléki Felügyelőség már helyreállította. A kedvelt sétahelyen; a torony előterében látható kis épület azoknak az épitömunkásoknak a pihenője, akik most a templom rekonstrukcióján dolgoznak. * Fotó: Laczó József A szeptember 20-a óta tartó munkás .filmpapok sorozata, amelynek sorában Borsodban mintegy íéiszaz helyen tartottak vetítéseket 34 filmmel és több sikeres díszbemutatót, valamint alkotó— közönség találkozót rendeztek, október 15-én, ,a ruda- bányai művelődési házban lezárul. A rendezvénysorozatot a' délután négy órakor kezdődő ünnepségen Tóvi/.i Sándor, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének osztályvezetője értékeli, majd bemutatják a Fogjuk meg cs vigyétek című filmet. _______________________ Múzeum és üzem A múzeumi hónap rendezvényeinek sorában, a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Lillafüredi Állami Erdei Vasútüzem közötti több esztendős kapcsolat keretében, október 16-án, kedden délután 3 órakor Természeti képek címmel kiállítás | nyílik a múzeum anyagából a LÁEV majláthi kultúrtermében. Megnyitót Kövér Ár- j pád, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese tart. Ezt követően Gyulai István természettudományos- muzeológus a Bükk élővilágáról tart előadást. A zenekar szolgálata A zenekar tagjai minden fellépést szolgálatnak neveznek. Nem véletlenül, hiszen szerződésük szerint a tagok (havonként, évenként) meghatározott számú „szolgálatra” kötelezhetők. A dolognak van valami kincstári íze, mert a szolgálat szó elsősorban kötelezettségeket juttat eszünkbe, az értelmező szótár is csak ötödik jelentéseként említi, hogy valamely ügy érdekében is szolgálhatunk. Aki a miskolci szimfonikusok között játszik, aligha gondolkodik ezen. A tíznapos csehszlovákiai turné során azonban tanúja lehettem, mit jelent a zenekarnak a szolgálat. Azt hiszem, mindenekelőtt feszültséget, készenléti állapotot. Ez mindaddig tart, amíg ki-ki kézbe nem veheti a hangszerét. Arra a játékra, amit mi hangzavarként hallunk kiszűrődni koncertek előtt, nemcsak technikai szempontból van szüksége a zenésznek, hanem lélektanilag is. Éneikül nincs átváltozás. Átváltozás nélkül pedig nincs hangverseny. Izgalmas vállalkozás lenne legalább vázolni azt az alkotáslélektani folyamatot, mely a karmesteri pálca felemeléséig lezajlik a zenészben. Eddig tudniillik önálló személyiség, később egyénisége már csak annyira érvényesülhet, amennyire a partitúra és a karmester megengedi. Tulajdonképpen itt kezdődik a szolgálat — egy ügy szolgálata —."mely nem nélkülözheti (sok más mellett) az alázatot sem. Mindezek ismert dolgok. De, ha az együttesen belül ól az ember — legalább any- nyira, hogy többé-kevésbé személyesen ismeri a tagokat, s látja tevékenységüket —, akkor minden nyilvánvalóbb. Például az, hogy nincs (nem leheti két azonos izgal- mú . hangverseny, noha ugyanazok az emberek ugyanazokat a műveket játsszák, s nem változik a karmester személye sem. Ezek után talán nem hat túlzásnak, ha azt mondom, hogy a miskolci szimfonikusok csehszlovákiai útjuk során (mind az öt alkalommal más közegben játszva) nagy szellemi és fizikai erőfeszítéseket tettek a sikerért. A hangversenyekről igyekeztem a helyszínről beszámolni. Arra azonban nem jutott idő, hogy a mögöttes dolgokat is elmondjam. Például azt az egyszerű tényt, hogy három autóbusz és egy pótkocsis camion összehangolt helyváltoztatása, nyolcvan ember szállásolása, étkeztetése korántsem könnyű dolog. Hogy sehonnan nem késtünk egyetlen percet sem, hogy minden és mindenki pontosan a helyén volt, hogy — a jelentések hivatalos nyelvén szólva — egyetlen rendkívüli, vagy rendzavaró eset sem történt. Ebben a technikai munkatársaktól a karmesterig mindenkinek jelentős szerep jutott. A vendéglátók — a Szlov- koncert képviselői — a legnagyobb körültekintéssel készítették elő a turnét, s azt hiszem, sehol nem csalódott a közönség sem. Benem azonban van némi csalódás. Mert ki kell mondani, hogy tulajdonképpen végig mellék útvonalon utaztunk. Magyarán: Csehország és Szlovákia nagyvárosaiban — legfeljebb Kassa kivétel — nem léphetett fel az együttes. Pedig Prágában, Pozsonyban, vagy Brünnben sem kellett volna szégyenkeznie a magyar zenekarnak. Azt hiszem, a következő alkalommal a mostaninál nagyobb követelésekkel léphet fel külföldi partnerével szemben az Interkoncert... Annál is inkább, mert az elmúlt 16 év folyamán a miskolci zenekar — szakmai színvonalát, repertoárját. tekintve — jelentős együttessé nőtt fel, amely mind itthon, mind külföldön nagyobb figyelmet érdemel. De söpörjünk csak a saját portánk előtt. A miskolci szimfonikusok most is nagyon nehéz körülmények között dolgoznak. Igaz, már nem használt frakkokban kell fellépniük, mint 8—9 évvel ezelőtt, a lehetőségekhez képest el vannak látva hangszerekkel is, de nincs ebben a nagyvárosban igazi otthonuk, s nem könnyű a zenekar építése sem. A teendő nyilvánvalónak látszik: a városban fellelhető erőket semmiképpen sem szabadna megosztani, hanem a legjobb együttesbe kellene integrálni azokat. Ami pedig a szimfonikusok elhelyezését illeti, nem élhetnek fennállásuk több mint másfél évtizede után is megtűrt vendégként éppen abban az épületben, ahol helyet szorítanak nekik. Hiszen a. szolgálat, amit végeznek, tiszteletreméltó és hasznos. Erről a külföldi hangversenykörúton éppen úgy meggyőződhettünk, mint itthon. Nem akarok bombasztikus szavakat mondani a magyar zenekultúra terjesztéséről, egy személyes élményem azonban ide kívánkozik. Prágából Losoncra utazva, Illés Endre Bartók-portréjához érkeztem, felütve az író új könyvének második kötetéi. Az utolsó fejezet Bartók emigrációját idézi: „Nincs keserűbb sors, mint reménytelenül messzire kerülni attól a helytől, ahová minden erejével vissza akar kerülni az ember, s bizonyosan tudja, hogy többé sohasem jut oda vissza”. A hazájából kiűzött Bartókot most eszméletünkbe, étetünkbe fogadjuk — mondja Illés. Eszméletükbe, életükbe fogadják a népek — teszem hozza magamban, hiszen láttam és hallottam, hogyan fogadták abban a dél- csehországi városban a Harmadik zongoraversenyt és a Concertöt. %*ra.rmali) estire,.tv-.te::- • . B8 S3S9B
