Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-21 / 247. szám
1979. október 21., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 T áj ékoztatás, információ A lakosság rendszeres tájékoztatása, valamint véleményük ismerete a párt-, állami és társadalmi szervek tevékenységének elengedhetetlen feltétele. Az egységes információs rendszer folyamatos véleménycserét biztosít a párt és a tömegek között. Megyénkben is évek óta kialakult gyakorlat, hogy az ország lakosságát érintő fontos kérdésekről először a kommunistákat tájékoztatják az irányító pártszervek és pártalapszervezetek. Ez rendszerint taggyűléseken történik meg, amelyeken az alapszervezetek tagjai véleményt nyilváníthatnak az adott kérdéssel kapcsolatban. Ez elengedhetetlen feltétele a cselekvési egység kialakításának. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a párt politikájáról, célkitűzéseiről, a helyi viszonyokról lehet és tanácsos is megkérdezni a dolgozók véleményét. Beigazolódott már több esetben is, hogy az őszinte, nyílt kérdésekre az emberek túlnyomó többsége őszintén válaszol és ennek megfelelően is cselekszik. Ezt a lehetőséget megyénkben a pártszervezetek jelentős része a maga területén biztosítja és a mindennapi munka során jól is gazdálkodik ezzel. Ennek megfelelően pártszervezeteink többsége ma már tudatosan foglalkozik az információ gyűjtésével és hasznosításával, a heti és a havi információ összeállításához számos forrós áll rendelkezésre. A pártélet eseményeiről készülő politikai információra is vonatkozik az az alaptétel, hogy elsősorban a helyi pártpolitikai munkát hivatott szolgálni, segíteni. A pártvezetőség tehát, amikor rögzíti, hogy mivel foglalkozott a vezetőségi üléseken, a taggyűléseken, számot ad a pártmunka belső részleteiről, a pártépítésről, az alapszervezet eszmei-politikai állapotáról, a párthatározatok végrehajtásáról, a gazdaságpolitika helyi megvalósításáról stb., akkor elsősorban saját magának számol el, hogy rendszerezetten figyelemmel kísérhesse és tervszerűbben alakíthassa, irányíthassa az alnpszervezet életét, tevékenységét. A felsőbb szervek tájékoztatása azt szolgálja, hogy az irányító pártszerveknek áttekintésük legyen a felügyeletük alá tartozó alapszervezetek tevékenységéről, helyzetéről. Ez a követelmény azonban nem azt jelenti, hogy a felsőbb pártszerveknek bármilyen tájékoztatás megfelel. A saját maguknak történő elszámolás és a felsőbb szervek tájékoztatása egyaránt megköveteli, hogy adjanak választ az „emlékeztető” minden kérdésére. A számszerű adatok folyamatos rögzítése fontos, mert jelzi a tendenciát, például a taggyűlésen való megjelenés és aktivitás alakulását, amiből a vezetőség következtetéseket vonhat le. A legfontosabb azonban mégis a tárgyalt napirendek előterjesztésének és vitájának tartalmi ismertetése. A politikai információ csak akkor lehet hatékony eszköz a vezetés kezében, ha a hatáskörébe tartozó különböző indokolt, jogos problémákra a helyi politikai vezetés válaszol. Az információ forrósai eldugulnak, a vélemény- nyilvánítók elkedvetlenednek, ha azt tapasztalják, hogy semmibe veszik, nem méltatják figyelemre kérdéseiket, észrevételeiket. Fontos az olyan észrevételekkel is foglalkozni, amelyek nem felelnek meg az objektív helyzetnek. Politikai felvilágosító munkával, agitációval, meggyőzéssel lehet feloldani az ilyen nézetek és a valóság közötti ellentmondásokat. Természetesen az alapszervezet aktivistái, kommunistái csak olyan politikai, gazdasági és egyéb kérdések megválaszolására vállalkozhatnak, amelyekre megvan a lehetőségük, felkészültségük helyi ismeretük. Az információs jelzések jelentős része olyan problémakörhöz kapcsolódik, amelyre csak a felsőbb szervek, országos tömegkommunikációs eszközök tudnak érdemben válaszolni. Ezzel kapcsolatban feltétlenül tisztázni kel] egy téves nézetet. Az a követelmény, hogy ne maradjanak nyitott kérdések, nem azt jelenti, hogy a jelzések megismerése után közvetlenül elhangzik a válasz, az illetékesek nyilatkoznak, cikk jelenik meg az újságokban stb. Ennek elvárása irreális követelmény lenne. A politikai reagálást tendenciákra építve, tervszerűen kell végezni.' Meggyőződésünk, hogy azok, akik rendszeresen figyelemmel kísérik a tömegtájékoztató eszközök híreit, politikai műsorait, kommentárjait, többnyire kielégítő választ kapnak kérdéseikre. Fel kell lépni az olyan felfogás ellen, amely a párttagság, a pártonkívüliek véleményének megismerését, az arra való reagálást csak a felsőbb szervek kötelességének tekinti — mondván: „ott csinálják a politikát”. Eredményes vitára, tájékoztatásra ott kerülhet sor, ahol az emberek élnek és véleményük kialakult, tehát elsősorban az alapszervezetekben. A színvonalas információs munkához szükséges, hogy e feladatot minden párttag magáénak érezze. Ha egy párttag valakivel vitatkozik, érvel, akkor egyúttal megismeri a vitapartner nézetét, véleményét. Ez is információ- szerzés, csak észre kell vennünk. Minden párttag — előfordul, hogy nem elég tudatosan — közvetlen környezetének információs pontja, ezért feltétlenül fontos, hogy a pártcsoportbizalmi rendszeresen összegyűjtse értesüléseiket. Ma már egyetlen pártszervezetünkben sem vitatják a politikai információ szükségességét. Elismerik fontosságát, s egyre inkább a pártmunka szerves részének tekintik. Csinos József a megyei pártbizottság munkatársa Cukorrépa célkeresztbn A négy kilométeres sebesség az, amikor még gondolkozni lehet. Tudományosan úgy magyaráznák, az emberi reflexek ilyenkor a legtökéletesebbek, vagyis a kormányt fordító mozdulat nincs késésben a látványnyal. Ha a sebesség nő, vele egyenes arányban romlik az irányíthatóság, eltéveszti a fejét vesztett répa fehér nyomsávjót a kombáj- nos, s a kiemelő tárcsa belemar a répába. A nyolc kilométeres sebesség az. amit már mindenféle előírás tilt. Ez a kombájn pedig pont annyival halad. Fidrus Imre a vezető, nem is tagadja: — Szabálytalan ma minden. Szabályát vesztette az egész. Ilyen földet még életemben nem láttam. Világos, hogy felrúg minden előírást. A szárazság új törvényeket diktál. Közbeszúrok egy kérdést: — Emlékszik még október elsejére? A kombájnos nyel egyet: — Ezek szerint már hallott róla. Ügy volt, nem tagadom. Az istennek nem ment a munka. Ha hat métert jutottam előre, már tolattam hármat vissza, hogy a bent maradt répasorokat felszedjem. Kínlódás, semmiért. A csontkemény föld elvitte a gépet, egyszerűen nem tudtam soron tartani. Nagy volt a per- gés, amit a kombájn kiásott, még annak a fele is a földre került. — És ezért magát hibáztatták? — Engem. Kit mást? Tudja, hogy van ez; elsőnek mindig az emberben van a hiba. Másodjára a gépet okolják, s csak harmadszorra az időt. Pedig én már az első nap megmondtam, amire ők egy hét múlva jöttek rá. Szerettem volna megkérdezni, ami úgyis kiérződött, hogy megsértődött-e? Fidrus Imre azonban megelőzött: — Nem vagyok mai gyerek, nyolc éve dolgozom már répaföldön, persze, hogy magamra vettem. Azután rájöttem, nincs idő megsértődni, hiszen senki számára nincs borzalmasabb érzés, mint ez a látvány. Hogy a megtermett répa megy kárba, az a répa, amit jól vetettünk, amit gyommentesen tartottunk, amiért gürcöltünk, s ami a legszebb volt messze határokban. Engem is kitört a rossz. Hiába akartam jól, a répa fele veszendőbe ment. Vagy nem engedte el a föld, vagy elpergett. így inkább azon gondolkoztunk, hogy mit lehet tenni. Ekkor jött a tanács. A cukorgyár gépészeti főmérnöke azt javasolta, hogy gyorsítsanak. Csak aki vezetett, az tudhatja, hogy mit jelent centizni. A KC—(i típusú cukorrépakombájnnal két centiméteres ráhagyással kell követni a répasort. Vagyis csak ennyit tévedhet az ember. mert különben a tárcsa a terménybe tép. A sebesség megkétszereződött, s mégis a kombájnt követve nem találkoztam sérült répával. Igaz, bent hagyott répát azért találtam. A megjegyzésre, következő volt a válasz: — Elhiszi nekem; nagy szó az, hogy csak ennyi marad a földben. Annyira csontkemény ez a talaj, amilyenhez hasonlót még nem láttam. Ezt a í)6 mázsás gépet egyszerűen elviszi. Másfél mázsás súlyt szereltünk fel az orrára, hogy a tárcsa mélyebbre hatoljon. Még mindig kevés. Azon gondolkozunk, mi lenne, ha a kerékagyra is szerelnénk még öt- ven-ötven kilót? De ez már túl nagy kockázat, nem hiszem, hogy vállalni lehet. Az egésznek akár mottója lehetne: amit megtehet az ember, azt meg is teszi. A hiba tehát máshol kerestetik. Sóhaj: — csak változna az idő. Az tudna megoldani mindent, ötven mázsa répát pazarlunk el hektáronként. Ez testvérek között is 4500 forint. Ki kéne találni még valamit. Elhallgatott, de utóbb kiderült: ennek is értelme van. Kereken fogalmaz: — sokat állunk. Mór ma is több, mint két órát vesztettem, mert, nem volt kocsi, ami elvinné a terményt. Egy vontatót adhatnának mellém, ami, ha nincs jármű, kivinné a táblaszélre a terményt, hogy folyamatosan haladhassak. Tavaly ezt csináltuk, idén nem tudom miért nem. Most már van kocsi. Nem mondhatnám, hogv türelemmel várnak, amíg befejezzük a beszélgetést. Igazuk van, az idő pénz. A kombájn indul is. A tárcsák verte porból megindul a répaözön. Szép tiszta répák, a szárazság lepergette róluk a földet Szűkülő szemmel, két centimétert kormányozva, dupla sebességgel, uralja a gépet ott fent, az ember. Jó szakember! — kármán — I Északról és nyugatról egészen jellegtelennek tetszik a határ. Kopár legelők, szántók... A házak közül is csak a kúriák tűnnek ki sajátos építészeti stílusukkal. Egyiknek a parkját évszázados diófasor díszíti, a másikhoz hozzányúlt a szükség: boltot, kocsmát alakítottak ki benne. Az utcákat kis füves közök kötik össze. Napfényes, októberi délelőtt, a falu népe a határban. A kutyák — úgy látszik, a német juhász itt a divat — őrjöngve rágják belülről a kerítéseket. A falu végén, a tsz-major mérlegházában ITanász Istvánnal találkozunk. Jó esztendővel ezelőtt a Vizsolyt községi közös tanács elnöki irodájában beszélgethettünk volna. Hanász István azóta nyugdíjba ment, s alkalmi munkát vállal nagy munkák idején a termelőszövetkezetben. — Tizenhat éves korom óta élek Korláton. A zsujtai uradalomból költöztek ide a szüleim. Apám, amikor már 59 éves lett, nem kellett az ottani uraságnak. Így kerültünk ide. Én már ide jöttem „haza” a hadifogságból, itt ért a földosztás, a téesz- szervezés. Ötvenkettőben léptem be a téeszcsébe a hat holdammal, ötvenháromban a téeszcsé elnökének választottak. — Milyenek a korláti földek? — Kemény, kötött a talaj, jó búza, kukorica és sörárpa terem. A sörárpa a korláti földeken ősidők óta honos. Az uradalom termését terménykereskedők vásárol-ták fel. A kukorica is igen szereti ezt a talajt. Az idén hektáronként 100 mázsa nyers szemeskukorica termett. — Zöldség, gyümölcs? — Nézzen csak ki, az ott a Jánszeg dűlő, a másik a Nyirok dűlő. Aprócska szőlőskertek, gyümölcsösök. A falu minden családjának jut belőle egy kevés. Az északi és nyugati kopárságot ellensúlyozza ez a látvány. Keleten és délen ugyancsak kies a korláti határ. _ — Miből és hogyan élnek ma a korlátok? — Az idősebb korosztály a Lenin Termelőszövetkezetben talál igen jó megélhetést. A fiatalok — ki érti ezt — elmennek. A többség a húsipari vállalatnál, s a kohászaiban dolgozik, mások meg Hegyaljára, a szőlőgazdaságba járnak. Mondjuk is, hogy fővárosi a forgalom, két-három munkásbusz éjszakázik itt. Nyolc éve nem épült új ház, igaz, ma már nincsenek üres hajlékok, de ismerve az emberek átlagélet- korát, néhány éven belül mi is a kihalni készülő falvak kategóriájába tartozunk. Korláton ma 449 ember él. A lakásviszonyok jók: egy lakásra 2,6 lakó jut. Egy adat 1710-ből: Korlát lélekszáma 1170 fő. Nem hinnénk, hogy irigyelni kellene az akkori Korlátot. Az élet korabeli minőségére mi sem jellemzőbb, mint ez a tágas — mai szemmel túlméretezett — református templom. Olyan erős volt itt a feudális elnyomás, hogy egy emberként hajlott minden korláti „lélek” a reformációra. S hogy épült egy kicsi római katolikus templom is? A magyarázat kézenfekvő. A másürinen „elhajtott” gazdasági cselédek egy kis megnyugvást keresni érkeztek az itteni uradalmakba, s merthogy nem találták, maradtak ősi hitüknél. Az élet minősége. Oj posta, jó bolt, felújított orvosi tanácsadó, járdák. A közös tanács paritásos alapon juttat Korlátnak a javakból. A falu legidősebb lakóját keressük. Így igazítanak útba: — Az első köz balra. A ház előtt a falu legöregebb hársfája áll. Lehet vagy 300 éves. Ne tévessze meg magukat, hogy csonka, a villanydrótok miatt kellett lenyesni. Csak a törzsét figyeljék, meg a földből kiálló gyökereket! A falu legidősebb lakója, Dicházi István — kanadai állampolgár. A húszas évek végén, a harmincas évek elején tomboló világgazdasági válság mérhetetlen nyomora hajtotta-űzte „világgá” az akkor 39 éves, kétgyerekes családapát. — Tíz dollárért egy-egy parcellát kaptunk az őserdőből — emlékezik. — Vágtuk, nyüttük az erdőt, ástuk a talajt. Rönkökből viskót építettem magamnak. Először krumplit ültettem, aztán már árpának, évek múlva málnának is jutott hely. Amikor meg már jobbra fordult a sorsom, pa- ticsházat építettem és szakács lettem az építkezéseken. A családnak csak dollárká- kat küldhettem, meg levelet. A dollárból annyi tellett, amennyi az itteni hitelt törlesztette. Ott tudtam meg, hogy meghalt a feleségem és a két fiatal gyerek magára maradt. Hazautazni a pénz miatt nem tudtam. Öregségemre sikerült annyit összeku- porgatnom, hogy hazatérjek. És István Dicházi 1968-ban, 79 éves korában magához ölelhette Gizi lányát és István fiát a Ferihegyi repülőtéren. — A papa csomagjában néhány öltöny ruha, egy télikabát és egy zsebrádió volt. Hozott magával 80 ezer forintnyi összeget, annyit, amennyiből éppen hogy ki tudtuk tatarozni az öreg házat. Negyven évi nehéz munka és az igen takarékos élet eredménye! Nem vagyok már fiatal, de ezek az életem legszebb évei... Hogy meleg szobát, tiszta, szép ruhát, jó ételt és nyugalmat adhatok neki... Amúgy mi újság Korláton? Nos, a Tapioca ügye egy emberként foglalkoztatja a falut. Az ősidők óta ismert melegvizű fore rás értékeinek kiaknázását a mai állam- apparátustól várják. Az érvek: — Nincs a járásnak uszodája. Ha ezt megcsinálnák, nem kellene melegíteni a vizet, télen is jó lenne. Huszonhárom fokos. — A tanácsnak nincs pénze, de biztos lenne annyi a környékbeli téeszeknek. Ha összedobnák... —Még Boldogkővár idegenforgalmát is fellendítené. Néhány év alatt megtérülne! — Mi, öregek meg drága pénzen utazunk Végardóra, Tapolcára, sőt Hévízre, ha gyógyítani akarjuk magunkat. Annyit beszélnek az energiatakarékosságról, ez meg itt van, benzin se kellene az utazáshoz,. ■ Szó ami szó, a Tapioca vize simogató, a homok meg, ami feltör a források hordalékaként — leheletfinom, bársonyos. Aki tapintja, hiszi, hogy gyógyít. Lévay Györgyi Priska Tibor A közutakon Gyakran leírjuk, elmondjuk, egymás közti beszélgetések során szóba hozzuk: a közút veszélyes üzem ... Bármennyire is sablonosnak is tűnik e mondás, a szó igaz értelmében valóság. A veszély pedig óvatosságra, a szabályok szigorú betartására és arra int, hogy minden- lei, aki gyalogosan, vagy járművel közlekedik, legyen körültekintő, vigyázzon önmagára és mások épségére, egészségére. Sajnos igen sokan megfeledkeznek erről és már csak akkor jut eszükbe mindez, amikor már késő. A közutakon előbukkanó veszélyhelyzetekkel mindig számolni szükséges. Ha erről bárki elfeledkezik, könnyen balesetet okozhat. Ilyen veszélyhelyzetnek volt tanúja e sorok írója az Özd felé vezető országúton, ott, ahol egy út leágazik a Borsodi Hőerőmű Vállalathoz. Ugyanezen a helyen lehet eljutni a Könnyűbeton Gyárhoz is, ahonnan közületek és magánosok egyaránt, rendszeresen fuvaroztatják az építkezéshez nélkülözhetetlen, szi- likátból készült blokkot. Mintha valaki készakarva rakta volna sorba ezeket az építőelemeket a műúton: úgy álltak glédában e blokkok, megállítva a forgalmat, akadályozva a közlekedést. Az történt ugyanis, hogy egy jól megrakott teherautóról pergett le valamennyi az úttestre, amit a gépkocsi vezetője nem vett észre, így otthagyta azokat sorsukra. A rakodásnál persze egy kis gondossággal megakadályozható lett volna mindez. Nem is ártana szigorúbban venni a szabályos rakodást, még akkor is, ha ez egy kicsit több munkát követel. Mert mi történt volna, ha ennél a teherautónál is, annak rendje-módja szerint felrakják az oldaldeszkát, vagy ha ilyen nem volt kéznél, lécekkel körülrakják a szállítmányt. és szakszerűen lekötik. Akkor nem fordulhatott volna elő. hogy lepereg a blokk az úttestre olyan veszélyes helyzetet teremtve, ami mindenképpen elítélendő.' Számtalan esetet, példát lehetne még felsorolni annak illusztrálására, hogy a közút veszélyes üzem. /
