Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-19 / 245. szám
mis 1979. október 19., péntek ÉSZAK-MAGYARORS2ÁG 3 A Volán 3-as számú Vállalatának — az üzemek, a kereskedelmi szervezetek és a lakosság igényeinek kielégítése mellett — mindig külön feladatot jelentett az őszi szállítás. Ez most fokozottan nehezedett a több ezres közösségre, hiszen a MÁV terheinek csökkentése érdekében a 60 kilométeres távolságon belüli fuvarozta- tásnál a vasútról a közútra „terelték” az áruszállítást. — A megnövekedett feladatok' ellenére — mondja dr. Juhász György, a vállalat igazgatója — az év kilenc hónapjában a szállítási igényeket kielégítettük. Kilencmillió-háromszázezer tonna árut, tizenkét százalékkal többet szállítottunk el, mint a múlt év azonos időszakában, és öt százalékkal növekedett a teljesített árutonna-kilométer. A megyében naponta közlekedő 7 ezer 200 autóbuszjáratot, 90 millió utas, a tavalyitól 5,5 százalékkal több ember vette igénybe. Ezen belül 18 ezer tanulót szállítunk, ezek közül 8 ezer kisdiákot 98 körzeti iskolába és onnan otthonába. A vállalat célkitűzése szerint a többletszállítást a termelékenység -növelésével biztosítják, s csak kis mértékben növelik a létszámot. Ennek hatása, hogy a teljesítmény 9 százalékkal több, de a járműállomány 2 százalékkal kevesebb a múlt évitől. A gondokat, a feszültségeket fokozza a szállítási feladatok egy részének elmaradása, lökésszerű jelentkezése. A januári, februári 800—900 ezer tonnával szemben szeptemberben 1,2 millió tonna árut kellett elszállítaniuk a vállalat dolgozóinak. Megnőtt a termelőüzemek őszi szállítási igénye. Ezen túlmenően a Szikszói, a Bodrogközi, a Nagymiskolci Állami Gazdaságban, a Borkombinátban, a ZÜLDÉRT-ben 60—70 tehergépkocsi szállítja a mezőgazdasági termékeket. A Szerencsi Cukorgyárba mintegy 50 ezer tonna cukorrépát kell a földekről bejuttatni. Az őszi forgalom kábát a személyszállításra is. A Volán naponta — az éves szerződéses járműveken túl — 31 bérautóbusszal szállítja a munkásokat a gazdaságok különböző munkaterületeire. A jó eredmények magyarázata, hogy a vállalatnál kiforrott módszerekkel szervezik, végzik a fuvarozást, gondoskodnak róla, hogy a jármű lehetőleg oda-vissza rakottan közlekedjék. Az eredményekben jó csapatmunka van: a szocialista brigádokkal az élen valamennyi dolgozó és vezető igyekszik feladatát a kongresszusi versenyben a vállalásának megfelelően végezni. A munka nem zökkenő- mentes. A HCM például 14 órától nem ad ki cementet, pótkocsis járművet nem fogad. Vannak ma is vállalatok, amelyeknél a napnak és a hétnek csak bizonyos szakaszában fogadják a járműveket, rakják le-fel az árut. A rakodás több helyen — például a Füszért- nél — még nincs kellően gépesítve — a gépkocsik és a vezetőik gyakran a munkaidő felét várakozással töltik el. Ennek ellensúlyozásaként, ahol csak tehetik, két műszakban, illetve pótkocsis járművekkel szállítanak. 1 Az év hátralevő időszakában a vállalat dolgozóinak várhatóan 2,7 millió tonna árut kell elszállítaniuk. A végeredmény egymillió tonnával, 12 százalékkal lesz nagvobb. mint az elmúlt évben volt. Emellett még várhatóan 37 millió utast szállítanak a vállalat autóbuszai. A vállalatnál n mindennapi munka végzése melleit már a jövőt tervezgetik. Már e hónapban megkezdik a jövő évre szóló menetrend tervezését. Ez ügyben novemberben tárgyalnak az üzemekkel és a tanácsi szervekkel. A személyszállításban is növekedéssel számolnak. Jövőre várhatóan 130 millió utas veszi igénybe a Volán autóbuszait, és 20 ezer tanuló szállítására kell felkészülni. Az utazás kényelmét segíti az eszközváltás. Az idén 74 új autóbusz érkezett, s jövőre selejtpótlásként újabb 58 darab új Ikarus 200-as típusú autóbusszal számolnak. Ez kedvező hatással lesz a szállítási igények kielégítésére. Az igazgató elmondja, hogy kiemelt feladatnak tekintik, hogy a munkások időben beérjenek a nagy- vállalatokhoz, üzemekhez, mint többek között az LKM- be, az ÖKÜ-be, a DIGÉP- be, a TVK-ba, a BVK-ba, a Borsodi Szénbányákba. Korszerűsítik a forgalomirányítást, a megyeszékhely elővárosi és a frekventált bánya- és iparvidékeken közlekedő járatokra URH adó-vevő berendezést szerelnek. Gépesítik a jegykiadást, így Özd elővárosa 35 ALMEX-gépet kap. Befejezik a helyi járatok jegykiadó gépekkel való felszerelését is. Személy díjszabás-változással nem kell számolnunk, az egyszerűsítés végett azonban az úgynevezett övezeti díjszabást valósítják meg. Sok esetben előfordult, hogy utaso-k nem váltottak jegyet, vagy a gépkocsivezető „elfelejtette” átadni. Most ez drága játék: a jeggyel nem rendelkező utas 100 forint pótdíjat fizet. Kihatásaiként nőtt a bevétel. — Vállalatunk működési területén az árufuvarozási profil szerkezetének átalakítása — mondja az igazgató — már az ötödik ötéves tervidőszak második felében megkezdődött,- A leninváro- si, a kazincbarcikai kiemelt, beruházások befejező szakaszában csökkent a tömegárufuvarozás, új beruházásokat nem kezdtek, növekedtek a szállítási távolságok. Éppen ezért igyekszünk beépülni a nagyipari üzemek szállítási láncába. A Volán 3-as számú Vállalata ebben már jelentős előrehaladást ért ed. Két évvel ezelőtt megkezdték a nagy vegyipari üzemek késztermékeinek kiszállítását. Abban az évben a TVK-ból napi 150, a következő évben 250 tonna kapacitással szállítottak, az idén 300 tonnánál tartanak. Az a céljuk, hogy a hatodik ötéves tervidőszakban — teljes nagyüzemi módszer meghonosításával — a Volán szállítsa közúton a TVK termékeinek egy részét. Ugyanezt akarják megvalósítani a BVK- ban is. A kombinát 15 tar- tálykocsiját a Volán vette át, így a pvc-granulátum 80 százalékát bel-, s 20 százalékát külföldre a Volán viszi. A szerződéses kapcsolatot most tovább akarják bővíteni. Eszerint a BVK saját járműveivel csak a belső fuvarozást végzi, a többi áru közúti szállítása" a Volán feladata lesz. Borsod megyében a legnagyobb fuvaroztatóik közé tartozik az LKM. Billenős járművekkel a vas- és acélgyártás technológiai folyamatához szükséges alap_ és segédanyagok fuvarozását végzik, ezen túlmenően a gyár késztermékeit közúton szállítják el a megrendelőkhöz. Ez év február 1-től erősödött a kapcsolat. A Volán vállalta, hogy a mészkőbányából évi egymillió tonnával több anyagot szállít, így a korábbi másfél millióval szemben évente várhatóan két és fél millió tonna árut mozgatnak, szállítanak az LKM megbízásából. Felkészültek arra is, hogy az elkövetkező két- három évben az eddigitől több távolsági fuvarozást kell végezniük a nagy raksúlyú, pótkocsis szerelvényekkel. Ilyen tárgyalást folytatnaik az ÓKÜ-vel, a Saj őszentpéteri Üveggyárral és még egy sor üzemmel. Ide tartozik többek között a Nyétoládházi Kavicsbánya, ahonnan évente másfél millió tonna anyagot kell, átlagosan 40 kilométeres távolságra szállítaniuk. A FÖLDGÉP a hatodik ötéves tervidőszakban évi közel egymillió tonna föld rövid távú fuvarozta- tásót garantálja, s ugyanennyi anyag szállítását igényli a Közúti Építő Vállalat. Jelentős a BÁÉV és az ÉÁÉV igénye is. A vállalat a hatodik ötéves tervidőszakra készülő programja szerint a 15 nagy fuvaroztató partner igényeinek kielégítése mellett fokozott figyelmet fordít a kereskedelem és a lakosság igényeinek kielégítésére, úgy, hogy az minél elégedettebb legyen a Volán munkájával. Elsősorban a szolgáltatások minőségét javítják, több célkitűzés mellett tervezik a TÜZÉP-telepekről az építőanyagoknak házhoz szállítását is. Csorba Barnabás Orsók helyeit lÉiiülis prés Ezen a felvételen, amely a Saiószentpéteri Vegyesipari Szövetkezetben készült, Bállá Bertalan (a képen balra) és Gardi Lajos asztalosmesterek még kézi erővel végeznek egy fontos műveletet, az egymásra ragasztott falemezek préselését. Meglehetősen időigényes, nehéz fizikai munka volt az orsók egyenletes meghúzása. Ma már hidraulikus prés helyettesíti az asztalosok ezen irányú munkáját. É80S1* ' f :3plii figyelmei a végrehajtás szervezésére és ellenőrzésére A társadalom szocialista fejlődésének döntő feltétele a párt vezető szerepének következetes érvényesülése. A párt vezető szerepe ott és akkor érvényesül, ahol és ahogyan a párt politikáját végrehajtják. A politikai-eszmei irányítás nem csupán a helyes irányvonal meghatározása, hanem épp olyan fontos annak elfogadtatása, a végrehajtás szervezése, segítése és ellenőrzése. A helyes célok nem valósulnak meg szervező munka nélkül, s a helytelen szervezés erőpazarlásra vezethet, akadályozza a munka eredményességét. A túlszervezettség, a szervezeti lépcsők túlbiztosítása a tapasztalatok szerint formalizmushoz vezet. Ezért is fontos, hogy a szocialista szervező munka tudományos elveivel és hatékony módszereivel tisztában legyünk. A politikai szervezés lényege az emberek mozgósítása a párt politikájának megvalósítására. Fő módszere ennek a meggyőzés, az eszmei- politikai-szervezeti és cselekvési egység megőrzése és megerősítése, a kommunista példamutatás. Vegyük sorra a szocialista szervező munka elvejt: elsőként a tudományosságelvét. A tudományosság elvének érvényesítése a politikai szervező munkában az objektív valóság alapos ismeretét, a realitások figyelembevételét és a marxista— leninista elmélet alkotó alkalmazását jelenti. A politika az érdekstruktúrára alapozott tevékenység. Az érdekviszonyok figyelembevételével kell a szervező munkát folytatni, ami azt követeli, hogy a dolgozók legszélesebb tömegeit be kell vonni a szervezésbe. A pártszervezeteknek a dolgozó tömegek bizalmát folyamatosan meg kell nyerni a feladatok jó végrehajtásához, választ kell adniok a dolgozókat foglalkoztató kérdésekre, ma mindenekelőtt a gazdasági kérdésekre. A szervezés nem azonos az ideológiai munkával, de nem is választható el attól. Ez a gondolat már átvezet a szocialista szervezés másik alapelvéhez, a komplexitáshoz. Ez az összefüggések feltárását és figyelembevételét jelenti a gazdasági, politikai és ideológiai munka között. A szervezeti rendszert folyamatosan hozzá kell igazítani azokhoz a változó körülményekhez, amelyek a gazdaságban, a politikai és tudati viszonyokban bekövetkeznek. Ennek megfelelő szervezési módszereket kell alkalmazni. A szervező munkában nagy jelentőségű a döntő láncszem elvének megfelelő érvényesítése is. Nem könnyű a fontossági sorrend megállapítása, a feladatok rangsorolása. Ebben a munkában a lenini „inkább kevesebbet, de jobban” szemlélet érvényesítésére van szükség. Az ide-oda kapkodás, a feladatok túlméretezéséhez, az erők szétfor- gácsolásához vezet. Minél több a határozat, az intézkedést foganatosító szervezet, annál nehezebb megvalósítani a politikában oly fontos intenzív tömegkapcsolatot, az Előttem a jegyzetem, s én a .szerkesztőségi szobám ablakán keresztül a szemben levő kis ligetet nézem. Kiszáradt az is, akár a tisza- bábolnai határ. Az pedig ki volt száradva igazán! Volt? Azt hiszem, most is száraz. Nem valószínű ugyanis, hogy ottjártam óta esett arrafelé számottevő csapadék. Az egész megyében nem esett. Napokkal korábban Hidasnémetiben, a megye szinte ' legészakibb gazdaságában ugyanerről a gondról panaszkodtak. Az őszi aszály nemcsak a szerkesztőség előtti kis parkot gyötri. Gyötri a megye valamennyi növényt termelő földdárab- ját! Üjra a jegyzetemet nézem, s a betűk mögött ismét végigutazom a Szentiptvánról Tiszabábolnára átvezető földutat. Még a por is itt kavarog, ami a gépkocsink kerekei nyomán gomolygott irgalmatlanul. Találóan mondta — fel is jegyeztem — Vajda Béla, a tiszabá- bolnai Rákóczi T.sz főmező- gazdásza: — A határban dolgozókat most a porfelleg segítségével lehet megtalálni. Érdekes, erről a vidékről eddig inkább vízzel kapcsolatos panaszokat hallottunk. Tény, errefelé a víz okozza a nagyobb és gyakoribb károkat. Most mégis aszály van. Ez. is tény. És ez. épp úgy nem jó, mint a felesleges víz. Egyébként itt annak ellenére, hogy a Tisza közelsége sokszor ár-, belvizet teremt, általában kevés csapadék' esik. Példa rá a főmezőgazdász másik, mosolyt keltő megjegyzése: — Az égbolt errefelé a legmagasabb. Ide a felhő sem tud felmászni. Hej, pedig, de mászhatna! Aztán meg hullhatna is! Így viszont ember és gép a szó szoros értelmében gyötri a talajt. Több a munkafolyamat, több" az elfogyasztott üzemanyag, több a meghibásodott alkatrész, szóval összességében az egész, őszi munka drágább, és mégsem olyan ideális a magágy, mint amilyennek lenni kéne. Meg az,tán ez ideig hiába is került bele a búza! Van, amit már egy hónapja elvetettek, de egy szál nem sok, annyi sem kelt lei belőle. Pedig itt 700—710 hektáron kel] gabonát vetni az ősz,ön! Itt a búza szent növény I Ahogy a bábolnai ember mondja: ha búza van, akkor minden van. Ha itt ősszel nem vetnek, akkor azokra a földekre tavasszal rámenni lehetetlen. A belvíz miatt. A szikes, vizes földekre nincs olyan gép, ami rámegy. Idén nem volt búza, pontosabban nem volt jó búza, gyenge esztendő járt a gabonafélékre. Kérdés: jövőre mi lesz? Az indulás — emiatt a szárazság miatt — cseppet sem biztató. Egyáltalán, akad biztató e tájon? Az, ősz szárazsága ellenére hozott pozitívumokat is. A dohányt már betakarították Bábolnán. A 30 hektár 000 mázsa sz-áraztermésse] fizetett, s ilyen nagy termés talán még nem is termett errefelé. Idén tényleg elmondhatják: dohányt, akarom mondani, sok forintot hozott a dohány. Ezen az őszön a cukorrépa sem rossz. A 360 mázsa meglesz, sőt még több is lesz. A főmezőgazdász szerint 380—400 mázsát is ad egy hektárról a répa. Az év bábolnai meglepetése a 100 hektár napraforgó, ami tulajdonképpen másodvetésnek is nevezhető, hiszen a kipusztult káposzta- repce helyére került, a vége valamikor június elején. Ennek ellenére 14' mázsás átlagtermést. 1420 mázsa össztermést adott. Szükséges ehhez kommentár? Mindezek után a kép már sokkal rózsásabb. fogalmazhatunk úgy is, ami elment a x'éven, az visszajött a vámon. Vagy legalábbis részben visszajött. De hogy az eső mikor jön vissza, azt nem tudjuk.- Pedig a beszélgetésünk során — mint legnagyobb gondra — újra meg újra visszatértünk rá. Egyáltalán nem ártana, ha a természetfelelős a várható tavaszi »vizekből már mostanra és mielőbb előlegezne valamit. Akkor ez az ősz is jobb lenne, és sokkal biztatóbb a jövő évi tavasz. információs visszacsatolást. Ä döntő láncszem kiválasztásában nagy segítségünkre lehet a fejlődés alapvető tendenciáinak kellő ismerete, az alapvető, fő ellentmondás feltárása, s a megoldáshoz szükséges feltételek pontos felmérése. A következő alapelv a szervező munka hatékonysága szempontjából a tervszerűség érvényesítése. A végrehajtás jobb szemezése igényli a tervezőmunka további tökéletesítését. A tervezésnek felülről kell indulnia, a munka fő irányainak, a legfőbb feladatoknak a meghatározásával, és ezt egészítsék ki az alulról érkező javaslatok, kezdeményezések. Nem szabad a munkaterveket agyonzsúfolhi, de felületes általánosságók sem engedhetők meg. Fontos, hogy a pártszervezetek azokra a feladatokra összpontosítanak, amelyeknek megoldása adott időszakban országosan is előtérben áll, de ezzel össze kell kapcsolni az alapszervezetek helyi kezdeményezéseit, a taggyűlések, a testületi ülések, értekezletek napirendi pontjainak meghatározásakor. Végül, de nem utolsósorban a szocialista szervezés alapelve a rugalmasság. A munkastílusnak, munkamódszereknek a feladatokhoz kell igazodnia. Jelenleg a gazdaság irányítása gyakorolja a legjfelentősebb hatást a párt munkastílusára. Többek között a rövidebb és hosszabb távú koncepciók kidolgozása a gazdaságosság javítására, az erőátcsoportosítások, teendők rangsorolását segítő helyi döntések kialakítása, majd az akarati és cselekvési egység biztosítása a feladatok sikeres megoldásához. Párt- szervezeteink ebben a munkában a politikai-társadalmi feltételek megteremtésével segíthetik a gazdasági vezetést, az érdekek egyeztetésével és képviseletével, a jó munkahelyi légkör biztosításával, a munkahelyi demokrácia továbbfejlesztésével. Ezek napjaink iegfőbb szervezési feladatai. Az ellenőrzés terén a fő feladat a konkrétság és a tervszerűség fokozása. Az ellenőrzés nem választható el a szervező munkától, annak egyik fontos alkotóeleme. A hatékony ellenőrzés segíti a vezetést azzal is, ha értékeli munkájukat, hogy helyesen jelölte-e ki a célokat és megteremtette-e a végrehajtás feltételeit. Az ellenőrzést, akárcsak a szervező munkát eredményessége alapján ítélhetjük meg. A pártellenőrzés eredményességét nagyban elősegítheti — a konkrétsága mellett — nyilvánossága, demokratizmusa. azaz- segítőiéi legének érvényesülése, a kommunista bírálat és önbírálat lenini elvének alkalmazása. Dr. Bogár Károly, az MSZMP Oktatási Igazgatóság tanszékvezetője