Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-19 / 245. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Tzyrsxm rtxmnjrvrv vssvpn f979. október 19., péntek ■ Mit tudtok ti, „falusi” diákok? Edeiényben érettségizett Még a múlt tanévben történt, hogy az edelényi gimnázium diákjai vendégként mérkőztek a hírneves miskolci iskola kosárlabdásaival, s összezördültek két poén miatt. Az öltözőben folytatódott a vita, amit a miskolciak egyike emígyen koronázott: „Ugyan, mit tudtok ti, falusi diákok?” S, noha nem kellett félteni a pergőnyelvű „falusi” lányokat, csak szíven ütötte őket az odacsapott mondat. Tán azt hiszik ezek a „városiak”, hogy kevesebbet ér az ő jelesük csak azért, mert községüknek kevesebb a lakosa. Igaz. ami igaz, az ilyesfajta előítélettől nem voltak mentesek a falusi szülők sern — kiváltképp az értelmiségiek —, amiből aztán az következett, hogy a rangosként emlegetett miskolci középiskolákat emelték vidéken akkora piedesztálra, amekkorát azok — ilyen tekintetben — nem is igényeltek. (Tanúja voltam egy házaspár perpatvarának, amikor azok éppen azon civódtak, hol tanuljon tovább a gyerek; a marná a miskolci Földesre esküdött, a papa győzködte; ha tanulni akar. azt ugyan megteheti Edeiényben is, s nem szakad ki a legérzékenyebb korban a családi fészekből. S milyen igaza volt! Azóta kétdiplomás felnőtté cseperedett az edelényi gimnáziumban alapozott gyermek!) A „nevenincs” gimi Az előzmény-hagyomány nélkül startolok minden stációját végigküzdötte az alig másfél évtizede alapíttatott — s azóta is sajnos „nevenincs” — edelényi gimnáziumban a tantesület. Faragta-mívelte — s teszi ezt ma is — a 67 települést számláló járás legtávolibb, s legparányibb falujából bejáró gyereket is. És oly eredménnyel, hogy esztendőről esztendőre a továbbtanulni szándékozók 60 —70 százaléka — túlnyomó többségben fizikai dolgozók gyereke — sikerrel felvételizik főiskoláinkon, egyetemeinken. S bár méltán lehetnének. mégsem erre a legbüszkébbek az edelényi pedagógusok. (— Nehogy azt hidd, hogy példátlan eredmény ez az úgynevezett „kisgimnáziu- mok” körében — intett az iskola igazgatója, dr. Vodila Barnáné. — Ott vannak például az encsiek, a putnoki- ak, hogy Szikszó gimnáziumáról ne is beszéljek. 76—80 százalékos volt a múlt tanévben a felvetlek aránya.) Szóval, nem ezt tartják nagyra. Inkább azt. hogy eljuttatják az érettségiig azokat a gyerekeket is, akik pádig gimnazista korukig két könyvet sern olvastak el, s Rousseauról itt hallottak először. Azokat, akik egyébként a nagyvárosi gimnázium diáktömegében elvesztek volna, vagy elvesznének, mert egyedi-egyéni foglalkozást, nevelést, törődést igényelnek. (Az évnyitó másnapján kezdték a királykúli almásban a szüretet az edelényi gimnazisták, s jókora fejtörést okozott, hogy a csudában szólítja nevükön még az elsősöket is az igazgatónő, kérdez a családra, dicsér, vagy korhol „öregebb” diákot példás, vagy kevésbé példaadó szorgalmáért a szüretelésben. „Csak 320 gyerekünk van” — magyarázta meg.) A „fa!usiak” eíőnys Valahol itt a kulcsa az iskola — s általában a kisvim- náziumok — eredményeinek. A minden-diákot-ismerni-tu- 'dó, a minden-diákért-harcol- vállaló tantestület ennyi előnnyel rendelkezik a nagy, 1500—2000 ifjat nevelő tantestületekkel szemben. És ez — maguk a pedagógusok a legjobb tudói — . nem csekélység. Igaz, hogy ugyanakkor a korszerű oktatásban használatos technikai felszereltségük nyilván meg sem közelíti a nagy iskolákét, noha nekik is van írásvetítőtől a filmvetítőig, magnótól az iskolarádióig, könyvtártól a szaktárgyi tantermekig sokféle segédeszközük. Az. ami elengedhetetlenül szükséges! (— Egy szál krétával is lehet korszerűen oktatni — vallja az iskola akadémiai ösztöndíjas tanára, Moldova nyi László. — Persze, lehet, hogy ez túlzás, hiszen a technika sokat segít a tananyag megértésében, amikor funkciója van. De csak azért, hogy virítsunk vele — nekünk ilyen is van! —, s százezres értékek heverjenek használatlanul...!) Nem rangon aluli Vannak, akik úgy vélekednek; falusi gimnáziumban tanítani valami „rangon aluli” dolog, ugyan ki megy oda? A röpke 15 év alatt főiskolai tanár, egyetemi adjunktus került ki innen. S léphettek volna — léphetnének! — még többen is, nem egyő.jüket hívták, hívnák nagyvárosba. Ám van frissebb cáfolatuk is. A Fetróczi házaspár. Matematika—fizika szakosok, maradhattak * volna Debrecenben, a tanévet azonban itt kezdték meg. Megpályázták a falusi pedagógus státusát. Nyilván ráérezlek arra, amit az edelényi törzsgárda így fogalmaz; a kis- gimnáziumban még megvan a klasszikus pedagógia romantikája. A siker kézzelfoghatóbb, gyermekenként mérhető, mert az eredmény kontrasztosabban jelentkezik náluk a négy év alatt Nem az a kunszt — mondják —, hogy valakit a 21. lépcsőfokról a 22-re tornáztassanak fel. Hanem — netán a másodikról, vagy az ötödikről eljuttatni oda ...! (— Hálásabb a munka. A mi gyerekeink — éppen mert „falusiak” — a családban jobban neveltek, jóllehet nem részesültek az etikett rafinériáit magába foglaló nevelésben. Ám érzelmileg talán kulturáltabbak, mint a nagyvárosiak. s épp ezért köriy- nyebb a jó tanár—diák, diák—tanár kapcsolatot T'">,gte- remteni velük.) •* S ha bárki azt hinné ezek után, hogy itt csak úgy potyognak a jelesek a bizonyítványba, ki kell ábrándítanom. Összesen talán 6—8 színjeles diák van a 320 között. Nem adják ingyen az ötösöket itt sem, pontosan annyit kell dolgozni érte a diákoknak, amennyit a nagyvárosi általános tagozatos gi- mikben. Legfeljebb —, mivel egy-egy osztályban itt kevesebben vannak — többet, többször kell bizonyítani egy- egy gyereknek. Ezért ütötte szíven az edelényi diáklányokat az a bizonyos lekicsinylő mondat. Radványi Éva A szakkönyvtári integráció gyakorlata és elmélete Zsidai József tanulmánykötete Az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ, valamint a Nehézipari Műszaki Egyetem Központi Könyvtára közös kiadásában jelent meg Zsidai József A szakkönyvtári integráció gyakorlata és elmélete című tanulmánykötete. A szerző egy híján húsz esztendeje irányítja a Nehézipari Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának munkáját, de ezen túl igen jelentős szerepet játszik a könyvtártudományi élet hazai és nemzetközi testületéiben, több magas funkciót töltött és tölt be ezekben. Mint lapunkban több alkalommal foglalkoztunk vele, egyik kezdeményezője és szervezője a tudományos könyvtárak együttműködésének, a könyvtári integrációnak, a könyvtárak, a tervező-. kutatóintézetek és termelőüzemek szakkönyvtári együttműködésének. Most megjelent kötetében éppen az általa vezetett könyvtár, illetve a Nehézipari Műszáki Egyetem és a vele kooperáló nagy ipari üzemek jó gyakorlatára építve adhatja közre tapasztalatait. A kötet természetesen elsősorban azoknak szól, akik a különböző szakirodalomban érdekeltek, illetve-akiknek a szakirodalomra szükségük van. Ez pedig például Borsodban, tekintettel a megye rendkívül jelentős iparára, egyes iparágak domináns szerepére, nem lebecsülendő hányada a társadalomnak. Éppen ezért tarthat igen széles körű érdeklődésre számot Zsidai most megjelent kötete. Szakkönyv elemző méltatása napilapban szükségtelen. Ez a szakirodalom feladata. Any- nyi azonban napilapban is regisztrálandó, hogy napjaink gyorsuló idejében, a technikai és tudományos forradalom roppant sodrában, amikor nap mint nap újabb és naprakész ismeretekre van szüksége a kutatónak és a termelőnek, egyedileg, üzemenként, termelőegységenként, vagy akár könyvtáranként is külön-külön beszerezni a szakirodalmat szinte lehetetlen és költséges, s ezért szükséges részben a könyvtárak és más intézmények együttműködése, részben pedig a különböző szak- könyvtári szolgáltatási rendszerek fejlesztése, bővítése, s (.ermészetesen azok igénybevétele. Mindezekről rendkívül bőségesen és igen sok gyakorlati tapasztalattal alátámasztottan szól Zsidai József könyve. (hm) I A szerződések nem az Ebédszünetben Néhány hete beszélgettünk. A Sárkadi- darab kimerítő összpróbáinak időszakában. Végigülteni a délelőttöt a nézőtéren, s aztán úgy gondoltam: feladom. Valamelyest ismerem a színészeket; lehetetlen, hogy Timár Éva most beszélgetésre vállalkozzon. Még akkor is, ha jó előre megállapodtunk. Próba után nehezen enged fel a színész. Érzem, hogy magában még most is a dráma utolsó mondatait ízlelgeti: „A házasságok nem az égben köttetnek. A gyerekeket a földön szülik meg az asszonyok... Feladatnak ez elég nekem ... ami még hátra'van.” A hatodik, vagy hetedik előadáson hallottam ismét ezeket a mondatokat. Egyszerűen, természetesen, de nagyon mélyről. Sok-sok drámai előzmény kellett ahhoz, hogy — mintegy önkéntelenül — megszülessenek, hogy így szülessenek meg. S persze a pályán töltött 18 esztendő minden tapasztalata. Már 18 éve, hogy a Vízkereszt Olíviájaként először, színpadra lépett? Szinte hihetetlen. A szereposztásra persze nem emlékszem, de azt tudom, hogy Lengyel György akkor fiatalította a" debreceni Csokonai Színházat. Emlékszem Sinkó László, Tóth Judit és Cs. Németh Lajos bemutatkozására. S Debrecenben játszott akkor Szabó Ildikó és Dégi István is. A — többi között — ők voltak (ők lehettek) Timár Éva partnerei a hatvanas években. — De hogyan is volt tovább? Azt tudom, hogy a debreceni sikerek után a Nemzetibe szerződött. Ez követően csak pécsi színésznőként láttam viszont. — Közben voltam Kaposvárott, Pécs után pedig Szolnokra szerződtem. Csak addig maradok egy helyen, amíg munkám van. — A munka nem azonos a szerepekkel? — Semmiképpen. Nem szerepekre (főszerepekre), valódi feladatokra, a tehertételre gondolok. Egyszerűbben: számomra addig izgalmas egy-egy színház, amíg ott adni, illetve profitálni tudok. Ha már túl ké-l égben köttetnek Timár Évával nyelmes a közeg, akkor tovább lépek. Tudja, én eredendően nagyon lusta vagyok, s éppen ezért félek az ellustulástól. így hát — lehelőség szerint — megkerestem azo- kat a színházakat, ahol valami nagy szellemi izgalom kezdődik. S azokat a rendezőket, akikkel együtt dolgozva mindig újra lehet és kell kezdeni. Vagy ők találnak rám. mert úgy ítélik meg, hogy a műhelyükben szükség van az én munkámra. Ilyen műhelyt teremtett Zsámbéki Gábor Kaposvárott. Amivel ott gazdagodtam, azt kitűnően tudtam kamatoztatni Sík Ferencnél Pécsett. Egyébként itt voltak a legnagyobb személyes sikereim. Ügy is mondhatnám, hogy a legveszélyesebb. Mert a sikerek, a főszerepek — a közönség kegyeinek bírása — bizony könnyen szoktatnak kényelemre. , — Nos, Szolnok aligha nyújtott kénycl:j met? — Mikor megtudtam, hogy Szolnokon kezdődik' valami, nem volt maradásom. S most jó érzéssel nyugtázhatom, hogy részese lehettem annak a társulati munkának, mely a Székely Gábor nevéhez fűződik. — Legutóbb Jane Fondát szinkronizálta a Júlia című jilmben ... — örülök, hogy felfigyelt rá. Kicsit izgultam, mert előtte nem volt alkalmam megnézni a filmet. Aztán a rendező kitalálta hogy ahol lehet, hagyjuk meg a neves amerikai színésznő hangeffektusait (apró nevetéseket, sóhajokat, felkiáltásokat), amik után nekem nyomban beszélni kellett. Ugye nem lehetett észrevenni a csalást. . — Másnak el sem hinném ! — Ez jó. — A leves is? (Vendéglői asztalnál ülünk, ő ebédel, én jegyzetelek. Helyesebben: ő ebédelne, én jegyzetelnék.) Tudom: nem érezte a szép emlékű pályatársról elnevezett leves ízét. Jóízűen enni csak a színpadon láttam. Bicskahegyre tűzte a szaftos húsokat; megkívánta darabbeli unokatestvérétől az ételt. A szomszéd szobában az anyós haldoklik, Klári idegei pattanásig feszülnek. Hogy lehet ilyenkor enni? Ilyenkor muszáj. Ha nem akar, vagy nem tud az ember sírni, vagy törni, zúzni. De a vendéglői asztal mellett is muszáj, mert hosszú még a nap, s kell az erő. Egyél, s megmondom milyen vagy — játszadozom a gondolattal. Ismertem színészt, aki beletúrt a tálba, aztán új meg új fogást rendelt,' >s° rirtndegyilcet csaknem érintetlenül küldte vissza. Timár Éva lassan, következetesen fogyasztotta el az ebédjét. Ebben is fegyelmezett. — Mondja, igaz, hogy Szolnokról a Ma- dácliba szerződött? — Igen, úgy volt, hogy visszamegyek Pestre. Ott a lakásom, a gyerekem, s persze vonzott a színház is. De akkor találkoztam Csiszár Imrével ... — Miskolc nem a főváros ... — De késztető környezet. Van néhány ember, aki fontos nekem, van fedél a fejem fölött, még konyhám is van, s közelben a Bükk megnyugtató szépségeivel. # Becsukom az amúgy is felesleges jegyzetfüzetet. Mit tehetnék hozzá az elmondottakhoz? Legfeljebb ennyit: a színházi szerződések sem az égben köttetnek ... (gyarmati) Hagyománnyá érik lassan; hogy a mezőkövesdi Földes Ferenc Kollégiumban évente honismereti napot tartanak, s azon e tudományág jeles képviselői találkoznak és cserélik ki gondolataikat a. kollégium diákjaival. A negyedik mezőkövesdi honismereti napot az idén a múzeumi hónap programjába iktatva, október 19-én, pénteken rendezik meg. A délután 5 órakor tartandó összejövetelen Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye tájegységeiről dr. Üjváry Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár (Debrecen) és dr. Petercsák Tivadar, a szerencsi Zempléni Múzeum igazgatója tart előadást. Zsolcai kapu 82. áléi Asmtmr János 33. sx. alá köiliöxöiti I különleges anyagokból késxüSl eskitvöá és estéSyá r&sítoák, || népviseletek köScsöBfcsése
