Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-12 / 213. szám

VTLÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJ ETEfCÍ A Magyar Hajó- és Datugyár balatonfüredi gyáregysége husi önjáró uszályt ítész it jugoszláv megrendelésre. Az új típusú, Kétszázötven tonnás vízi jármüvek ömlesztett áruk és konténereit szállítására is alkalmasak. A balatonfüredi gyárban már vízre bocsátották a tizenötödik uszályt. Uszályok AZ MSZMP EOIíSOD-ABAÜJ-ZEMPLGN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 213. Ára: 1,20 forint Szerda, 1079. szeptember 12. ===— . Befejezte illáját a Bztai vilíkoÉrn Kedden Moszkvában a dő­lt nmen tu mólt elfogadásával véget ért a gyermekek békés, biztonságos jövőjéről tanács­kozó világkonferencia. A Magyar Szocialista Mun­káspárt nevében Kádár Já­nos, a Központi Bizottság első titkára üdvözölte a vi­lágkonferenciát. A moszkvai világkonferen­cia felhívással fordult az Egyesült Nemzetek Szerve­zete közgyűlésének soron következő ülésszakához, a vi­lág kormányaihoz és tör­vényhozásaihoz. A felhívás 47 nemzetközi szervezet, va­lamint 130 ország 385 nem­zeti szervezete nevében méltatja a gyermekek nem­zetközi évének sikerét, de ugyanakkor leszögezi: foly­tatni kell a most megkezdett munkát a felnövekvő nemze­dék érdekében. A felhívás arra szólítja fel a. világszervezetet, a kormá­nyokai:, a törvényhozásokat, hogy az ENSZ alapokmányá­nak szellemében tegyenek meg mindent a háború elke­rüléséért, azért, hogy a fel­növekvő nemzedéket mente­sítsék a háború borzalmaitól, biztosítsák a nemzetközi bé­két. a biztonságot. A felhívás arra szólítja fel a világszervezetet és annak tagállamait, hogy segítsék elő az enyhülés folyamatá­nak megszilárdulását, a nuk­leáris fegyverek betiltását, a fegyverkezési verseny meg­szüntetéséi. az általános le­szerelést,. mert ezek a lépé­sek biztosíthatják a gyerme­kek békés és boldog jövőjét. A nemzetközi közvéle­ményhez külön felhívással fordultak a tanácskozás rész­vevői. Arra szólítják fel az emberiséget, hogy tegyen meg mindent a gyermekek békés és biztos jövőjének megteremtéséért, a béke biztosításáért. Aktív küzdel­met kell vívni azért, hogy megteremtsék a gyermekek jogai és érdekei védelmének reális feltételeit, a megfelelő táplálkozást, egészségvédel­met, oktatást, a gyermekek anyagi és erkölcsi szükségle­teinek kielégítését. A nem­zetközi közvéleményhez inté­zett felhívás a tanácskozás részvevői nevében megállat pítja: állandóvá kell tenni a gondoskodást a gyerme­kekről. Vaisce-HÉrinyiii találkozó Cyrus Vance, amerikai külügyminiszter hétfőn Wa­shingtonban — nyugati hír­ügynökségek jelentései sze­rint — fogadta Anatólij Dobrinyint, a Szovjetunió washingtoni nagykövetét. Hi. vatalosan jelezték, hogy a közel kétórás találkozót — amelynek tartalmáról sem­mit sem hoztak nyilvános­ságra — kedden v/agy szer­dán újabb követi. / A találkozó kapcsán az Egyesült Államokban egyre magasabbra csap a Kuba-el- lenes propagandakampány, amelynek középpontjában szovjet harci alakulatok állí­tólagos kubai jelenléte áll. A Vance—Dobrinyin talál­kozóról beszámoló nyugati hírügynökségek jelentéseiből kiderül, hogy az Egyesült Ál­lamok Kuba megrágalmazá- sa mellett a Szovjetunió zsa­rolására kívánja felhasználni az állítást, sőt az amerikai szenátus bizonyos politikai körei odáig mennek, hogy az állítólagos „szovjet harci alakulatok” Kubából történő eltávolítását szabják a SALT • —11. szerződés ratifikálásá­nak feltételéül. Tarski elutazott Moszkvából „A szovjet—afgán kapcso­latok sikeresen fejlődnek” — jelentette ki hétfőn, elutazá­sa előtt a moszkvai repülő­téren Nur Mohammed Tara­ki, az Afgán Népi Demokra­tikus Párt KB főtitkára, a forradalmi tanács elnöke, aki Havannából hazafelé utaztá- ban rövid látogatást tett a szovjet fővárosban. Az afgán, államfő nagyon hasznosnak minősítette a Leonyid Brezsnyevvel folyta­tott nyílt, testvéri légkörű megbeszélést, amelyen a két országot érintő kérdéseket vitatták meg. Taraki az el nem kötele­zett országok havannai csúcsértekezletével kapcso­latban annak a meggyőződé­sének adott hangot, hogy az mindenképpen a béke. a ha­ladás és a népek felvirágzá­sa ügyét szolgálta. Nagy a szüreti előkészület Tokaj-Hegyalján. Elsődleges az új hordók beszerzése és a régi javítása. Van dolga Motsilnik László kádármesternek Sátoraljaújhelyen. A kisebb javítások mellett sok a megrendelés az újra. Egész sor. közérdeklődésre számot tartó téma szerepelt a Miskolci városi Tanács mellett működő gazdaságpo­litikai bizottság tegnapi ülé­sének napirendjén. így egye­bek között megtárgyalták a megyeszékhely vízellátásá­nak helyzetét. Időszerű er­ről beszélni, hiszen a város vízellátásában bekövetkezett fejlődés ellenére elég sok gonddal kell nap mint nap szembenézni. Hadd utaljunk arra, hogy Miskolcon elő­ször 1974-ben kellett hosz- szabb ideig tartó vízkorláto­zást bevezetni, s azóta — 1977 kivételével — minden évben jelentkeznek a gon­dok. Ennek legfőbb oka, mint azt az ülésen is hang­súlyozták —, hogy mind a víztermelő rendszer, mind pedig a vízhálózat kapacitá­sa alatta marad az igények­nek. A vízellátásban nehézsé­get jelent, hogy az egyes, a századforduló után épített fővezetékek nem felelnek meg a követelményeknek, s az átemelők sem képesek biztosítani a viz Egyenletes elosztását a város minden részében. Még mindig nagv a karsztforrások aránya is — napi 32—40 ezer köbmé­ter vizet biztosítanak — s ezek vízhozama alapvetően az időjárási viszonyoktól függ. De kicsi a tárolókapa­citás is, mindössze 24 ezer köbméter, s ennek csaknem duplájára lenne szükség. Szóba került a vizek szeny- nyeződése, amely napjaink' ban egyre fokozódik. A vi­tában felszólalók utaltak egyebek között a Sajó és a Hernád vizének siralmas ál­lapotára. továbbá arra, hogy a karsztforrások ugyancsak nagy veszélynek vannak ki­téve, mivel több községben (Folytatás a 2. oldalon) Szombattól kampány Már ássák a cukorrépát Szüret előtt... Új híd Kora őszi kampánykezdés előtt évente, immár kilenc- venegyedszer ismétlődő nagy eseménye a Szerencsi Cukor­gyárnak a répafeldolgozás megkezdése előtti főpróba. Tegnap, kedden reggel vet­te kezdetét ez, a minden üzemrészre, a karbantartás során felújított, „megfiatalí­tott” berendezések hosszú sorára kiterjedő, igen szigo­rú vizsgáztatás. Ma, szerdán folytatódik a főpróba bizott­ság előtti vizsgáztatás, amelynek során eddig min­dig kitűnő karbantartási te­vékenységről, s az utóbbi esztendőkben a rekonstruk­ciós feladatok maradéktalan megvalósításáról adott szá­mot a gyár kollektívája. A legutóbbi, kilencvenedik kampány befejezése óta el­telt rövid néhány hónap alatt is csaknem százmillió forint értékű beruházást va­lósítottak meg, s több tíz­milliós értékű karbantartási munkát végeztek el a sze­rencsiek. A főpróba után még két nap áll rendelkezésükre az esetleg végső simításokra, szeptember 15-én, szombaton pedig megkezdik a 91. cu­korrépa-feldolgozási idényt. És. ha minden a beüteme­zett tervek szerint sikerül, akkor a jövő hét első nap­jaiban a gépsorok végén megjelenik az első „új” cu­kor. A gyár nyersanyagát ter­melő mezőgazdasági nagy­üzemekben is megkezdődött mar a cukorrépa betakarítá­sa. A hajdúsági gazdaságok­ban „ásták” az első répát, s a főpróba kezdetével egy- időben, kedden a szomszé­dos megyében került sor az első néhány száz tonna át­vételére is. . Vasúton a hét végére várják Szerencsre az első répas/.nllitmányokat. Holnap, csütörtökön reggel pedig a gyár szomszédságá­ból. a Szerencsi Állami Gaz­daság répatábláiról érkeznek jneg a gyárba az első teher, gépkocsis nyersanyag-szállít­mányok. A Szerencsi Cukorgyár — a mostani termésbecslések szerint ■— a tavalyihoz hoz­závetőlegesen hasonló meny- nyiségű, mintegy 420 ezer (Folytatás a 2. oldalon) Györötl új hid épül, mely o feljárókkal együtt összesen ötszázhuszonöt méter hosszá lesz. Elkészülte után teher­mentesíti majd a belvárost, Székesfehérvárt a csehszlová­kiai Medve községgel össze­kötő tranzitútvonal — meg­kerülve a zsúfolt városköz­pontot - ezen halad majd át. A Hídépítő Vállalat szo­cialista brigádjai az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 35. évfor­dulója tiszteletére felajánlot­ták, hogy a tervezett határidő előtt negyven nappal, már nuvember 7-re átadják a for­galomnak az új hidat.

Next

/
Thumbnails
Contents