Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-19 / 219. szám
9 1979. szeptember 19., szcrd« ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 A jól sikerült év Felsőbb osztályba léphetnek Vajon hányszor fogják No- rajidrányban betakarítani a kukoricát? Amikor ezt a kérdést meghallottam, nem hiszem, hogy értelem sugárzott az arcomon. Hogy-hogy hányszor? Lehgt többször is? Azután kapcsoltam: ó, hát ez beugratás. És ha az, pasz- szoljuk a labdát tovább: — Talán háromszor? Ellőttem a poént. Pont annyiszor. Azért Makranczi tíéla, az elnök nem adta fel. Elmagyarázta, miért. — Mert először a tervet aratjuk le. Ha már a 66 múzsa lekerül egy hektárról, - akkor tudom, az évünk rendben van. Ha tovább mennek a kombájnok, már dörzsölöm a kezem. Hiszen a veszteséget takarítják be. Azt a súlyveszteséget, amit vízként elpárologtat a szárító, vagy a •tisztítás szennyezőanyagait. Ha ez is megvan, s még mindig van lábon álló termény, akkor már sikítok az örömtől. Ez a harmadszori aratás, a tiszta nyereség. Csak be ne rekedjen az elnök — jutott eszembe,.ami. kor a határban megpillantottam az első kukoricatáblát. Ez a növény, amely mellett törpének érzi magát az ember, a környék „nem szeretem” növénye. Mondják: északi adottságok között a kukoricát nem szabad termelni. Túl nagy a kockázat, állandó a rettegés a korai fagytól. Nem lehet csodálkozni azon, hogy sokan felhagytak vele. Nos, ezek után őszintén bevallom, ezt az előzményt egy válasz elé írtam. Egy válasz elé, amely nagyon meglepett. Pedig mindössze annyit kérdeztem meg: Vajon mennyit adhat hektáronként? Vadász István főagronómus: — Nyolcvan mázsára becsüljük, s nem hiszem, hogy sokat tévednénk. Ez a termés a kultúrában benne van, , de' be is kell takarítani. Ami a lényeg: az elmúlt évhez képest érése jóval előrébb tart. A szemek nedvesség- . tartalma már kisebb, mint tavaly a betakarítás befejezésekor volt. És ez nagy szó, hiszen a dér nagy kárt már nem tehet, csökkennek a szárítás költségei, meggyorsul a betakarítás üteme. Ezek után illene megkérdezni,-mégis, ezt a kimagasló hozamot hogyan érték el? (Vagy rassz időt féltőn, inkább jelenidőben fogalmazva: hogyan érik el?) Nos, a válaszban nincs semmi meglepő: korai tenyészidejű hibridek, megfelelő tápanyag- utánpótlás, magas tőszám, az optimálist megközelítő vetésidő, s talajszerkezet. Legfeljebb annyit lehet megemlíteni: hogy a'vegyszer, amit gyomirtásra használtak, nem drága külföldi, hanem házai termék volt. És mégis bevált. — Mondjuk ki nyíltan: „bomba”-évünk van. A kalászosokat kicsit megfogta az idő, de a kapások, úgy tűnik rekordtermést adnak. Az elnök megkért, hogy még egyszer ne írjak a babról. Ünnepélyesen megesküszöm, hogy utoljára teszem. Arról a babról, amelyet, más takarmány híján, a tehenekkel etettek meg. Igaz, ez régen Volt, de mint egyikét azoknak a dolgoknak, amelyek kriminális állapotúvá fokozták le a szakosított telepet. a mai napig emlegetik. És hogy miért írok mégis erről a babról? Mert a határjárás során elmentünk két silókukorica-tábla mellett is. A silózókombájn ugyancsak fuldoklóit a zöldtömegtől. A főagronómus: — Lehetek szerénytelen ? Itt kellene kezdeni. Még nem mértük pontosan, de 350 —400 mázsa közötti tömeget takarítunk be hektáronként. Ráadásul a legjobb időben, viaszérésben. Persze, az igazsághoz hozzá tartozik, mi is most jutottunk el erre a termelési szintre. A minél nagyobb hozam a költségek szempontjából lényeges. Ismerősként mondhatom, soha ilyen jól még nem nézett ki a novajidrányi Vörös Csillag Termelőszövetkezet határa. Kifejezetten a „jól” szót használtam, s nem a szépet, mert már feketére marta a helikopterről kiszórt perzselő szer a napraforgót. Pór nap múlva a négy, adapterrel felszerelt kombájn megkezdi itt is a betakarítást. A 130 hektáron’ termelt olajosnövény idén bizonyított, 15 mázsa felett terem. Vasdarabo!ó A Dunai Vasműben épülő konverter acélmű egyik fontos kiszolgáló egysége lesz a Copex francia cégtől vásárolt hulladékvasprés és darabolóolló. A konverter technológiájának megfelelően préseli, vágja a vashulladékot, és kirostálja belőle a szemetet. A nagy teljesítményű gép szeptember 20-tól már két műszakban, üzemszerűen termel, egyelőre az acélmű számára. — Mint máshol, nálunk is az ősz jelenti a legnagyobb munkát. A majd’ 490 hektárt elfoglaló őszi búza alá egy héten belül ki kell szórnunk a műtrágyát, be leéli fejeznünk a talajelőkészítést. De még ez a kisebbik munka, hiszen a napraforgó, a kukorica betakarítása jelenti a fő feladatot,. Ha ezt illőben bt tudjuk fejezni, akkor az őszi szántással sem lesz baj, mert tavaszra 714 hektáron már megforgatott, mú- trágyázott, sőt szervestrágyázott talaj várja a tavaszi kultúrákat. Azért soroltam ilyen hosz- szan föl az esedékes munkákat, hogy fel tudjuk mérni: egy, méretben nem nagy termelőszövetkezetben mit jelent az őszi húrom hónap. Mert hiába tűnnek végnélkülinek a feladatok, közben olyan .^apróságokra”- is oda kell figyelni, mint a termelés költségei. A szövetkezetben a tavalyi év eredményét célozták meg, hárommillió forintot. De idén a brucellával fertőzött tehén- állomány a hozamnöveléssel már nem tud annyi prémiumot hozni, mint a korábbi esztendőkben. Ezt a jövede- lemkiesést. költségcsökkentéssel pótolták. — Elsősorban a kukoricában bizakodunk. Az elmúlt évben kedvezőtlenebb körülmények között is 194 forintért állítottuk elő mázsáját. Ha az időjárás továbbra is szövetségesünk marad, úgy néz ki, még ettől is olcsóbban termeljük meg. És ez a hozamnövekedéssel egy ült már szép pénzt jelent. Szeretünk sok mindent a szerencsére fogni. Az időjárás kegyére, avagy pusztítására. Ne tagadjuk le, döntő szempont ez. De olyan év esetén, mint az idei, hányán tartanak ugyanott, mint a novajidrányiak? Vagy hagyjuk inkább a kérdést vála- szolatlanul? És inkább ismerjük el a vitathatatlant, hogy ebben a szövetkezeiben pár év alatt hatalmasat léptek előre, megtanultak termelni, sőt jól termelni. Az eredmények ismeretében kiállíthatjuk az igazolást, ezzel a termelési szinttel, ezzel a szervezettséggel ' a szövetkezet felsőbb osztályba léphet. — kármán — A termés több, édesebb a tavalyinál A vesszőről a vödörbe, a vödörből a puttonyba, onnan pedig a tartályokba kerül a szőlő. A termést szőlőként értékesíti a tsz az Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinátnak. Ezen a napon — a naptár szerint — a Zsófiák ünnepelték névnapjukat. Szeptember 17-e, hétfő volt, s a Nap 5 óra 23 perckor kelt. — Már későbben virrad — állapították meg ők, akiknek mindennapja összefügg az idővel. De ezt, a sorrendben harmadik évszakot nemcsak így regisztrálták. Az öltözet is megváltozott nyár óta! Bizony, a rétegesen, egymáshoz simuló pulóverektől, mellényektől, bekecsektől megvastagodtak valamennyien. A lábra is melegebb cipő, Ütött csizma keiül. Hét órakor, amikor elindultak, hogy megkezdjék az idei ősz első szüreti napját, bizony az alig-szellőtöl mozgatott levegő is csípett. S érezni ők is érezték, pedig hol melegben, hol hidegben és mindig dologban nőttek fel. Hogyne érezték volna! Érezni, érzik, csak valahogy könnyebben viselik el, mint más. Ott, Szomolyán, a Mácsal- ma-dülőben újra szüret van. Ősz és szüret. Pedig mintha csak tegnap lett volna a tavalyi ! De fcsak időben közeli, időben hasonlítható a két betakarítás! A termésben — mennyiségben, minőségben — ég és föld a kettő. Nem tudom, de közel járok az igazsághoz, ha azt állítom, tavaly szüret végén sem szedtek talán olyan cukorfokú szőlőt, mint most az első napon. — A most szedés alatt álló rizlingszilváninál 18,4 fokot: mértünk — mondta a „történelmi nevű” — Dobó István, a bogácsi Hórvölgve Tsz szőlésze., a 111 hektár szomolyái szőlő gazdája. — És a mennyiség is több mint tavaly volt... A jó szüretet bizonygatta nekem délben a szőlősor vegében szalonnózva a 75 esztendős szomolyai Nagy Izidor bátyám is. — Tudja, ha tapad, ragad a kezünk, az azt jelenti, cukros a szőlő. Márpedig most tapad! De így a jó! Csak hadd tapadjon minél jobban! Mi, 'a déli harangszót vittük oda a Mácsalma-dülőbe, a 111 hektáros szőlővilágba. Addigra már verődött, derült az idő, de ha a nap olykor-olykor felhővel takarózott, dél ide, dél oda, megmegborzongott az ember, s jólesett a szalonnasüléshez rakott tűz melege. Az első napon szüretelő 96 felnőtt között bizony sok volt a javakorabeli, a 60—70 év közötti. Balogi Pisla, bácsi és felesége Cserépfaluból együtt 145 évesek. Mégis ott voltak. Hogy miért? — Otthon minden „el • van végezve”. Aki hozzászokott a dologhoz, az nem tud meglenni nélküle. Ezért jöttünk el. A busz hoz, visz bennünket, annyira gazért hideg sincs, ,s a munka sem megerőltető. Az egyórányi ebédidő fele pihenés. Erre az időre — az egyébként nem szűnő beszéd — elhalkult, s a szőlősorok végében rövidke percekre kedves az álom. Pihentek. Csend telepedett a tájra, csak a „szélfiak” kószáltak a kordonken lések között , s a szőlőlevelek mozdultak, zörögtek. A nyáron selymes, suhogó a hangjuk, ilyenkorra már csörgő-zörgő. Az ebédidő ezen a napon kicsit, hosszabb lett a tervezettnél. de erről nem a szedők tehetnek. Az üres tartálykocsi, amibe a puttonyokból, vedrekből a szőlőt öntözik, némi késéssel érkezeit vissza. — A kutyának se jó az első fia — jegyezte meg bajsza a hitt az egyik öreg magyar. arra célozva, hogy a beindulás mindenhol némi zökkenővel jár. De azután két üres kocsi is befutott, s a zömében negyvenen túli társaság nyüzsgött akár a méhkas. A leszedett termést a ter- . nielőszüvetkezet szőlőként értékesíti az Eger—Mátravi- déki Borgazdasági Kombinátnak. A megtelt kocsik azon nyomban indultak szállítmá- nyukkal a jó borok városába. Saját feldolgozásra, be-, tárolásra a tsz, innen a szo- molyai területről 300 hektolitert tervez. Egy mázsa leszedett szőlőért a szüretelök 30 forintot kapnak. Dobó Istvántól tudom, hogy legalább négy mázsát képeSek leszedni. Akikkel ott találkoztunk, a szo- molyai szőlőhegyen, igencsak szorgoskodtak, igencsak igyekeztek. A cserépfalui Nagy Imrének, a bogácsi Köteles Jánosnénak, a szomolyai Col Károlynénak és a többieknek sokadik szüreije az idei. Akarat, mozdulat — mégis, vagy éppen ezért — szinkronban van. Az egészséges, tömött rizlingszilváni fürtökkel újra és újra megteltek a vedrek, h puttonyosoknak igencsak kevés idejük maradt az ácsor- gásra. A tartályok is töltődnek hamar ott fenn a kocsik tetején, jelezve, az idő hasznos múlását. S ahogy nőtt bennük a „szőlőhegy” a darazsak hada annál nagyobb számban nyüäsgött, dongott köföskörül. A darázsdongás biztos mérce, ékes bizonyítéka Dobó István, Nagy Izidor szavaira: édes, jó az idei termés. Szomolyán-. hétfőn, az idei szüret első napja zajlott. Természetesen, követi még nagyon sok nap, ott is, máshol is. Bő termést, víg szüretet, jó időt hát minden napra! Nekik- is, másoknak is! Hajdú Imre Fotó: Dae'/.ó József Gyakoribb értékelés \ Az egyik nagyvállalatunk üzemében volt egy munka- versenytábla — üzemi híradó, faliújság, mikor, milyen célt szolgált —, amelyre minden hónap -végén az üzem versenyfelelőse kitette a munkaverseny értékelését:’ ezen rangsorolta az üzem Illő brigádjának a havi teljesítményét. Ki az első, második, sokadik stb„ és az is rajta volt: ki miért áll azon a helyen a versenyben, ahol éppen van. A brigádok (vezetők) neve mellett a telje- sítményszázalék után fel volt tüntetve az 5—6, esetleg több. legfontosabb mutató, amelynek alapján a havi értékelést készítették. Láthatta mindenki: az üzem dolgozói, az egymással versengő brigádok, idegenek, aki arra járt: hogyan áll a munkaverseny az üzemben. Eseményszámba ment, amikot az értékelést „nyilvánosságra hozták”. Az előző napokban sokszor megállították az üzemben a versenyfelelősi: mikor lesz már kész, némi izgalommal várták az eredményt. Utána megbeszélték, napokig vitatkoztak az eredményekről, x arról, hogy a jövő hónapban hogyan tudnák megelőzni egyik vagy másik brigádot, milyen módon lehetne felzárkózni az elsők közé. Az elsőknek tekintélye volt az üzem dolgozói, a brigádok és a vezetők között egyaránt. Nemcsak a magas százalékot hajszolták: minőségi munkát kellett végezni. Hiába volt magas a százalék, ha selej- tet gyártottak, gyorsan a mezőny végén találták magukat. Verseny volt ez a javából, amelynek tekintélyét nem kis részben a rendszeres értékelés adta, és ezt gyorsan, frissen nyilvánosságra hozták. Azóta több alkalommal jártam a vállalátnál és abban az üzemben is, de a régi híradót nem találtam. Volt, de már nem olyan, más: láttam kiváló brigádok és dolgozók fotóit, éves (múlt évi) értékeléseket, de nem találtam a havi vagy negyedéves eredményeket. Nem tudtam, hogy áll a verseny, de mint később kiderült, azok a dolgozók, brigádvezetők sem tudták, akik ott dolgoztak, akiket megkérdeztem. Nagyjából sejtették, de csak nagyjából és elmondták, jó ha félévente kapnak némi tájékoztatást, az értékelés pedig általában év végén van. Érdeklődésemre az egyik illetékes elmondotta, hogy bármilyen furcsának tűnik, a viszonylag ritka értékelések egyik oka éppen a szocialista brigádmozgalom, versenymozgalom fejlődésében rejlik. Az üzem verseny le] e- lősének ma már több mutatót. adatot kell feldolgoznia: a mozgalom hármas követelményének jegyében, ma már sokkal bonyolultabb az. értékelés. Menet közben, havonta erre már nincs annyi idő. mint: régebben volt. Emlékeztettem. hogy a hatvanas évek elején micsoda ösztönj zó erőt jelenteit a gyakoribb értékelés és a széles nyilvánosság: valamiféle hasonló, egyszerűbb és mindenképpen gyakoribb értékelés ma is újabb lendületet adna a versenynek. A dolgozók igénylik, szeretnék rövidébe időközökben látni: hogyan is állnak a Versenyben. A kiemelkedő munkát végzett brigádok eredményeinek x széles nyilvánosság előtt történő ismertetése az erkölcsi elismerés (és elmarasztalás) egyik formája, amely jelentős forrása lehet újabb sikereknek. Sok jó példát találunk erre; üzemi lapok, híradók rendszeresen ismertetik az egyes üzemek, aknák, gyáregységek és brigádok közti verseny állását, es sok faliújságot láttam, amelyeken ott volt; ebben a hónapban ezek és ezek voltak a legjobbak, es utána sorban a többiek. Az elmúlt hetekben megyénk vállalatai, üzemei, szocialista brigádjai sorra csatlakozlak a XI1. pártkongresz- szus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére kibontakozott szocialista munkaversenyhez. Ezt követően sok jelzés érkezeit a partszervekhez: az elkövetkezendő időszakban a munkahelyeken nagyobb nyilvánosságot, gyorsabb tájékoztatást kérnek a verseny állásáról. Érthető és jogos igény: a folyamatos értékelés és a széles nyilvánosság egyik fontos eszköze a versenyszellem fen Mártásának és megújításának: az elismerés és az értékelés ilyen formái újabb lendületet adhatnak a versenynek. Reira .1 «*’-»{
