Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-12 / 188. szám

\ tSZAK-KTAGYARORSZÁG TO 1‘979. augusztus 12., vasárnap Az Oscar-díjas lord Az idei Oscar-díjak kiosztásán, Holly­Í woodban, a legidősebb díjazott egy évek óta rákban, trombózisban és izomsorva­dásban szenvedő ember volt. Természete­sen ilyen kicsinységek nem tudják legyőz­ni a színészt, rendezőt és producert, Law­rence Oliviert, akit az amerikai Academy of Motion Picture Arts and Scientes ki­tüntetett azért a munkájáért, mellyel egész életében a filmművészetet szolgálta. A majdnem 72 éves művész vasakara­tát: legutóbb az amerikai rendező, Georg Roy („Clou”) is tapasztalhatta. A rendező azért, hógy a „Little Romance” című fil­met, melynek költségei egymillió dollárt tesznek ki, biztosan be tudja fejezni, Oli­vier kerékpáros jelenetéhez egy drága, bu­kásbiztos járművet építtetett. A sztár eközben konokul trenírozott szériakerék­páron, míg el nem érte, hogy a mellette mozgó kamerával együtt leszáguldhatott a dombon. A rendező trükkjéről a beteg öregember megvetően csak ennyit mon­dott: „Meg fogom téríteni a produkció­nak az ostoba játékszer költségeit”. Lord Olivier azon kevés színészek közé tartozik Anglia történelmében, akik a Fel­sőház tagjai lettek. 14 éves korában állt először a publikum elé. Az egyszerű, dorkingi anglikán lelkész fia a stratfordi Shakespeare-fesztiválon •egy ifjúsági előadás ' keretében Katát ját­szotta a Makrancos hölgyben. 1922-es de­bütálása óta példa nélkül álló színpadi karriert futott be — volt Rómeó, Hamlet, y. Henrik, Macbeth, Jago, Lear király. Shakespeare-rel vált naggyá Olivier. És Wele együtt is öregedett meg. Othello sze­lepének csak 1964-ben mert nekivágni, és ae általa emancipált afrikaiként bemuta­tott velencei mór interpretálásával Moszk­vában és Berlinben is nagy sikert aratott. Olivier három Shakespeare-mű — az „V. Henrik” (1944), a „Hamlet” (1948), és a „III. Richárd” (1955) — megfilmesítésével, melyekben mint producer, rendező és fő­szereplő vett részt, már korábban megsze­rezte magának a világhírt és az első há­rom Oscar-díjat. „Mindannyiunk között a legnagyobb” — ahogyan a nagy hollywoo­di sztár, Spencer Tracy nevezte — nem nagy lelkesedéssel kezdte meg filmkarri­erjét a 20-as évek elején: „Filmezni akkor kell, ha a színházban nem foglalkoztatják az embert.” Első főszerepeinek egyikét 1930-ban ját­szotta a „Hókuszpókusz” című, Gustav Ucicky által rendezett UFA-produkció an­gol változatában. Lilian Harvey partnere­ként vette át Willy Fritsch szerepét a „The Temporary Widow” című filmben. A hangosfilm elterjedésének idején gyakran foglalkoztatták angol filmekben. Az igazi filmsikereket az USA-ban aratta. Az első Oscar-díjat Emily Bronté viktoriánus re­gényéből, a „Wuthering-Heig'ths”-ből Wil­liam Wylers által készített „Üvöltő sze­lekben” (1939) a komor „Heatchliff” ala­kításáért kapta. A rendkívüli átváltozásokra képes szí­nész legnagyobb filmsikere eredetileg szín­darab volt. „A Nagyherceg és a táncosnő”- ben (1957) az ellenáílhátatlanúl naiv hol­lywoodi szex-szimbólum, Marilyn Monroe hálózta be az „alvó herceget”, ahogy a szerző, Terence Rattigan nevezte boule­vard darabját. Huszonegy évig, 1980-ban bekövetkezett válásukig „Bib.s” és „Ba” — ahogyan egy­mást nevezték” — ideális párnak számí­tottak. Olivier második házassága — első felesége Jill Esmond volt — azonban in­kább lidércnyomáshoz hasonlít, amint azt Leigh amerikai életrajzírója, Anne Ed­wards írja; Leigh gyakran betegeskedett, tbc-ben és ráadásul súlyos depresszióban szenvedett. Sokat ivott, férjét gyakran majdnem az őrületbe kergette. Olivier harmadik házasságát éli a nála huszonkét évvel fiatalabb színésznővel, Joan Plowrighttal, aki a „Komédiás”-ban a lányát játszotta. Három gyerekük van, a 17 éves Richard — aki most apja mellett a „Little Romancé’-ban kisebb szerepet kapott —, a 16 éves Tamsin és a 12 éves Julie Kate, Olivier első házasságából szár­mazó „kisfia”, Tarquin most 43 éves. Olivier — közben sógora, David Plow- right rábeszélésére — 69 éves korában ké­sei karriert kezdett meg, mint televíziós producer. A brit Granada-TV számára si­keres színházi sorozatot készített. » „A szellem akkor is fejlődhet, ha a test már zsugorodik” — vallja. — „így néhány szerepet idős korban könnyebben el lehet játszani.” A „Titánok harca” lesz a címe annak a mozifilmnek, melyet most készít, és így beszél: „Le fogom küzdeni a rákot, úgy, hogy egyszerűen elfelejtem. Dolgozni fo­gok, míg össze nem rogyok”. (— sb —) 1 Ezen nevettünk: Kalandos ifjúságom alko­nyán — mint minden rendes ember —' én is a Józsefvá­rosban laktam, özvegy Hor- nyicsáknénál, egy kis hóna­pos szobában, a külső Bagoly Utcában. Mikor beköltöztem, Hor- nyicsákné egy ébresztőórát állított ágyam mellé, az éj­jeliszekrényre. — Tessék ezt a vekkert megnézni — mondta büsz­kén —, úgy jár, mint a tüzes istennyila, és úgy . ketyeg, mint egy ágyú. Az óra csakugyan pom­pásan teljesítette kötelessé­gét. Minden reggel föl akart ébreszteni, és hogy mégsem ébredtem föl, az én hibám volt, nem az óráé. Olyan idő­ben ébresztgetett, amikor még a kávéházban ültem. Beköltözésem negyedik vagy ötödik napján Hornyi- csákné földúltan állított be hozzám. — Rosszul tetszett az órá­val bánni. Ö el van romol­va. Meg kell csináltatni. Megnéztem az órát, csak­ugyan, valami titkos bánata volt. Szomorúan állt. a mu- atója nem mozdult. Hiába áztam, az istennek se akart ;etyegni. — Hát jó. Vigye le az óráshoz, és csináltassa meg! Heltai Jenő Altató mese egy ébresztőóráról Az órás a házba lakott, és egész nap fütyült. Más dol­ga nem volt, mert a külső Bagoly utcában az órák csak egyszer romlanak el, de ak­kor aztán örökre. Másnap elkészült az óra. Megint úgy járt, mint a tü­zes istennyila, és úgy ketye­gett, mint egy ágyú. A javí­tásért három koronát fizet­tem. Hat napig dolgozott az óra, a hetediken — mint előtte már annyian — meg­pihent. Megállt és hiába nó­gattam, nem akart tovább menni. Hátratetté a füléti mint a csökönyös ló, és ami­kor egy cipőgombol óval be akartam nyúlni belső életé­be, olyan fenyegetően recse­gett s csikorgott, hogy ijed­ten abbahagytam a bizal­maskodást. Behívtam Hornyicsáknét. — Nézze, ai óra már me­gint elromlott. — Ej, ej — mondta az öz­vegy —, mi baja lehet neki? És fejcsóválva levitte az óráshoz. Ezúttal öt koronát fizet­tem a javításért, mert az óra már jobban el volt romolva. De legalább megint jól járt. Nem tagadom, valamelyes aggodalommal vártam a kri­tikus hetedik napot, de az, nagy örömömre, minden baj nélkül zajlott le. A végzet csak a kilencedik napon érte utol az órát, és erre mind a kettő megállt, a végzet is, az óra is. Lementem az udvarba, és fölkerestem az órást, aki rendes szokása szerint vígan íütyörészett. — Ugyan, kedves órás úr — mondtam nyájasan —, mi van ezzel a bolond vekker­rel? Már megint elromlott. — Miféle vekkerről tetszik beszélni? — kérdezte az órás gyanakodva. — Hát az enyémről. Már kétszer javította __ — Én? Uranj, órási be­csületemre, a szegedi árvíz óta nem javítottam órát. És. könnyezve íütyörészett tovább. Eddig van. Az özvegy két egyforma vekkerrel dolgo­zott, egy jóval és egy rósz- szal. Ezt a kettőt cserélgette az éjjeliszekrényemen. És a többi lakóén is. Nemsokára azután házat vett: a Lipót­városban, és férjhez ment az. óráshoz. Küiliti társasutazások 3 napos társasutazás Becsbe autóbusszal Miskolcról Időpontja: október 30—november 1., december 5—7., december 17—19. Részvételi díj: 1700—2000 Ft + útlevél + költőpénz 5 nap Athénban októbertől márciusig — félpanziós ellátás Részvételi díj: 4350 Ft + útlevél + költőpénz 8 napos társasutazás Indiába novembertől februárig — teljes panziós ellátás Részvételi díj: 18 000 Ft + útlevél + költőpénz 5 nap Londonban novembertől márciusig — félpanziós ellátás Részvételi díj: 5300—6000 Ft -p útlevél + költőpénz Szófia—Isztambul, Isztambul—Szófia (5 napos társasutazás repülővel és autóbusszal) J október, november, december hónapokban — félpanziós ellátás Részvételi díj: 4400 Ft 4- útlevél + költőpénz Egy hét New Yorkban / novembertől márciusig — félpanziós ellátás Részvételi díj: 17 800—18 800 Ft + útlevél + költőpénz üdülés Rabacban (8 nap autóbusszal Budapestről) szeptembertől áprilisig — teljes panziós ellátás Részvételi díj: 2700—2800 Ft + útlevél -Jr költőpénz Kirándulás Drezdába (5 nap vonattal) szeptembertől áprilisig — félpanziós ellátás — elhelyezés I. o. szállodában Részvételi díj: 1300—1500 Ft + útlevél -{- költőpénz / Sinaia—Isztambul, Isztambul—Sinaia (6 napos társasutazás repülővel) októbertől májusig — félpanziós ellátás Részvételi díj: 4900—5200 Ft + útlevél + költőpénz Leningrad—Moszkva (7 napos társasutazás repülővel) októbertől áprilisig — teljes panziós ellátás Részvételi díj: 4250—4600 Ft + útlevél 4- költőpénz Lemberg (6 nap vonattal Budapestről) / októbertől májusig — teljes panziós ellátás Részvételi díj: 1900—2050 Ft + útlevél + költőpénz Kijev (<6 napos társasutazás vonattal Budapestről) októbertől májusig — teljes panziós ellátás ' Részvételi díj: 2000—2100 Ft + útlevél + költőpénz JjpT Leningród—Helsinki—Leningrad (8 nap repülővel és vonattal) októbertől májusig — teljes ellátás Részvételi díj: 7500 Ft + útlevél + költőpénz Krakkó (4 napos társasutazás Miskolcról autóbusszal) Időpont: szeptember 14—17., október 21—24., november 23—26., ‘ november 9—12., december 1—4., december 8—11, Részvételi díj: kb. 2100 Ft Cseh—lengyel (3 napos társasutazás Miskolcról autóbusszal) Időpont: szeptember 24-T-27., október 5—8., október 22—24., november 3—6., november 25—27,, december 1—3. Részvételi díj: kb. 1200—1350 Ft Nagyvárad—Kolozsvár (3 napos társasutazás autóbusszal Miskolcról) Időpont: október 15—17., november 15—17., december 13—15. Részvételi díj: kb. 1200 Ft Szabadka (2 napos társasutazás autóbusszal Miskolcról) Időpont: szeptember 20—21., október 18—19., november 15—16., december 13—14. Félpanziós ellátás Részvételi díj: kb. 950 Ft útlevél 4" költőpénz Karácsony és szilveszter Európa nagyvárosaiban Moszkvában, Leningrádban, Varsóban, Krakkóban, Drezdában, Berlinben, Lipcsében, Prágában, Athénban. JELENTKEZÉS ÉS FELVILÁGOSÍTÁS: IBUSZ Miskolc, Széchenyi utca 56., valamint az ózdi, kazincbarcikai, leninvárosl, sárospataki, sátoraljaújhelyi, mezőkövesdi irodákban. i

Next

/
Thumbnails
Contents