Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-12 / 188. szám
/ 1979. augusztus 12,, vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A verseny lendületével A munkaversenynek. a szocialista bri- gádmozgalom előrevivő erejének nagy hasznát veszi a társadalom. Az a plusz, amit a jobbra.1 a többre való törekvés közben a különböző munkáskollek- n’v-'-k az ország asztalára tesznek, nagy segítséget jelent céljaink valóra váltásában. Ha valaha szükség volt ennek a nagyszerű mozgalom útjának egyengetésére, a jobb, a hatékonyabb munka kibontakozásai segítő tartalékok feltárására, napjainkban kétszeresen érvényes ez a megállapítás. Az utóbbi hetekben, hónapokban a közvéleményt erősen foglalkoztatja az,ország gazdasági helyzete. A népgazdaság első félévi mérlege bizony azt mutatja, hogy nehézségeink cseppet sem kisebbek, mint tavaly voltuk. Hogy csak néhány példát említsünk. Köztudott, hogy megdrágultak az importból beszerzett nyers- és alapanyagok. az energiahordozók, de magasra szöktek az áruk a korszerű technikát megtestesítő félkész termékek és beruházási javak esetében is. Mindez roppant költségnövekedést idézeti elő az ipar minden ágazatában, a közlekedésben és a szolgáltatásokban. Az exportra gyártott termékek ára ugyanakkor jóval alatta maradt a kívánt értéknek. A népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása tehát hazánkban is kulcskérdéssé vált. Mindenekelőtt fel kell gyorsítani a termelésben, a gazdálkodásban, a gazdaságos export növelésében a minőségi folyamatokat. Gyökeres változtatásra, módosításra szorul anyag- és energiafelhasználásunk is. Az sem lehet közömbös számunkra, hogy export- és impdrt-előirányzatain- kát az idén és az elkövetkező években milyen mértékben tudjuk teljesíteni. Úgy i.s fogalmazhatunk: a gazdálkodás alakulása a jövőben nagyrészt attól függ. hogyan és milyen mértékben tudunk megfelelni a szigorúbb követélményeknek, lesz-e bennünk elég határozottság arra. hogy minden területen jobb és szervezettebb munkát végezzünk, hogy takarékosabban gazdálkodjunk. értékeinkkel, s nagyobb felelősséggel és fegyelemmel álljunk helyt a megnövekedett feladatok teljesítésében. Az utóbbi napok eseményei arról győznek meg bennünket, hogy a dolgozó kollektívák megértik az ország gondját, s részt kívánnak} venni azok megoldásában. Ez fejeződik >ki az üzemi, vállalati munkáskollektívák kezdeményezéséből, a párt XII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére kibontakozott. széles körű munkaversenyböl. Mindössze egy hete láttak napvilágot az első versenyvállalások, köztük a Borsodi Szénbányák szocialista brigádjainak munkafelajánlásai, Azóta égy sor borsodi üzem. vállalat — a Borsodi Vegyikombinát, a Lenin Kohászati Művek, az Özdi Kohászati Üzemek, a December 4. Drótmüvek,' a Tiszai Vegyikombinát, a Borsodi Hőerőmű Vállalat — munkáskollektivái követték példájukat. A szocialista brigádok százai egészítették ki korábbi vállalásaikat, síeltek újabb munkafelajánlást, amelyekben elsősorban a minőség javítását, az ésszerű takarékosság kibontakoztatását, a tőkés export fokozását tűzték célul. A kibontakozóban levő mozgalom nagyszerű lehetőséget. teremt a tartalékok feltárására is. A Borsodi Vegyikombinátbun megtartott munkásgyűlés egyúttal azt is megfelelően érzékeltette, milyen hatalmas erő rejlik a brigádok, az üzemek dolgozóinak összefogásában. hiszen a tőkés export 25 százalékos növelése, vagy a 00 millió forint értékű anyag, és energiamegtakarítás csak az egész kombinát együttes munkája, nem kis erőfeszítése révén érhető el. A kongresszusi versenybe bekapcsolódott termelőüzemeknél, vállalatoknál megkülönböztetett figyelmet fordítanák a helyes export-, importarányok alakítására. A BVK-ban például úgy érik el az 50 millió dollár értékű kivitelt, hogy közben nem növelik a tőkés behozatalt. A Lenin Kohászati Művekben olyan vallatást hagyott jóvá a szocialista brigádvezetők vállalati szintű tanácskozása, amely az egy dollárra jutó deviza-kitermelési mutató 5 százalékos javítását tartalmazza. A kongresszusi verseny eredményeként tízmilliókra rúg az az összeg, amit vállalatok és üzemek az anyag és az energia ésszerű felhasználása révén szándékoznak megtakarítani. Például a Lenin Kohászati Müvek dolgozói miközben további 2,5 millió forint értékű energiamegtakarílást ajánlottak fel. azt is elhatározták, hogy 5 millió forinttal csökkentik az ötvözőfém-behozatalt. A drótgyári kollektívák felajánlásában ugyancsak jelentős helyet foglal el az ésszerű takarékosságra való törekvés, amelytől további 20 százalékos eredményjavulást remélnek. Az energiatermelő ágazathoz tartozó vállalatok ugyancsak sokat tehetnek, s mint az a versenyvállalásokból kiderül, tesznek is az energiahordozók eddiginél takarékosabb felhasználásáért. A Tiszai Erőműben például a műszaki intézkedések egész sorát tervezik az új <160 megawattos olajtüzelésű erőmű lehelő leggazdaságosabb kihasználása. valamint a régi széntüzelésű erőmű kapacitásának növelése érdekében. A Borsodi Hőerőmű dolgozói az egyrk legsürgetőbb feladatnak az ésszerű takarékosság kibontakoztatását tekintik. Célkitűzéseik közölt szerepel; hogy az év második telében tüzelőolajból 200 tonnával csökkentik a felhasználást, s munkájuk során mintegy 25 ezer köbméter ivóvizet takarítanak meg. j\ A őst. amikor a gazdasági feladatok megoldása van előtérben, c helyről is elismeréssel és köszönettel kell szólni a szocialista brigádok, munkáskollektívák kezdeményezéséről, amely a terv minőségi követelményeit szem előtt tartva a gazdasági élet minden területén, a vezetés és a végrehajtás minden szintjén gyorsabb előrehaladásra, nagyobb eredmények elérésére ösztönöz. A szocialista brigádok számtalanszor bizonyították, hogy készek jobban és többet dolgozni a társadalom javára. A verseny kezdeti lendületéből ítélve, biztosak lehetünk abban, hogy ú.i- lent becsületes helytállásról tesznek majd bizonyságot megyénk munkáskollektivái. Lovas Lajos Gyomosak a cukorrépatáblák Megyénk mezőgazdasági üzemeiben, a Szerencsi Cukorgyár körzetében már kora összeh helyenként már szeptember első felében 3600 hektárnyi termőterületről vár betakarításra egyik legértékesebb ipari növényünk, a cukorrépa. A termésbecslések alapján a legtöbb gazdaságban jó termés várható, s a rendszeresen végzett cukortartalom- vizsgálatok is biztatóak eddig. A különböző körzetekből vett minták digesztiója, cukortartalma átlagosan 1.15 százalékkal jobb, mint az elmúlt év hasonló időszakában „r..crt" cukorrépáké. Ez . a minőségi javulás igen kedvező a termelők számára, hiszen a cukorrépa idei átvételi árát döntő mértékben határozza meg a cukortartalom Csakhogy betakarításig a répának még jelentős cukrosodásra van szüksége. A cukorgyár szakemberei a hmlárszemlék során megyeszerle azt tapasztalják, hogy sajnos, igen gyomosak a cukorrépatáblák. Az idei időjárás rendkívüli módon kedvezett a g y o m oso d ás n a k, s ez nagyon sok gazdaságban veszélyezteti a most még ígéretes cukorrépa átlagtermését, de főleg minőségét. A gazos répák az elkövetkező hetekben nem tudnak cuk- rosodni, de az elburjánzott gyomnövények rendkívüli módon megnehezítenék a betakarítást is. helyenként szinte megbénítanák a betakarítógépek munkáját. Az elkövetkező napokban, hetekben ez.éyt a legtöbb cukorrépatáblán mechanikai gyomirtásra, sok-sok fényesedé kapára van szükség. A nagyobb gyomokat kézzel is könnyen ki lehet húzkodni. A megye több szövetkezetében máris alkalmazzák e munkára a szünidő hátralevő heteiben munkát szívesen vállaló diákokat. Néhány gazdaságban az irodai dolgozók, egy-egy hét végen a műhelyek munkásai is segítenek. Különösen szépek a répatáblák a sárospataki Kossuth Tsz-ben. a Szerencsi Állami Gazdaságban, a hidasnémeti Március 21. Tsz. a prügyi Ti- szamente Tsz és a hernád- németi Hernádvölgve Tsz határában. A szorgalmat, a fényesedé kapákat jelentős cukrosodással hálálja meg most a cukorrépa. A költségek többszörösen megtérülnek majd az-átvételi árnál, s a könnyű betakarítás során. A gaz miatt alacsony cukortartalmú termés mázsánként! átvételi ára legalább 10 forinttal csökkenhet. Ez hektáronként 3000— 4000 forint körüli árbevétel- csők kenést e red ményezh et. De ez még csak a minőség okozta kiesés. További veszteséget jelentene a termésátlag csökkenése, és a sokkal nehezebb, költségesebb betakarítás. (p. s.) Határidőre, a tervezett költséggel építik Aluljáró a Búza téren Augusztus 20-ra adják át a forgalomnak Most még a forgalmas úttesten közlekednek a gyalogosok Álldogálunk a járdán, s nézzük a munkást, aki fúrógépé vei szabályos sorban fúrja a lyukakat a betonfalba. Aztán pontosan egymás mellé, alá illesztik a siklósi márványlapokat is. Valaki a tömegből akaratlanul is rácsodálkozik a megkapó látványra : — De szép lesz! Színhely: Miskolc. Búza tér. Köztudott: ill épül a város legújabb közúti aluljárója : — Az elmúlt év májusának végén zártuk le a forgalmat — mondja Farkas László, a generálkivitelező.'a KÉV—Metró 4. számú főépítésvezetőségének vezetője. — Kezdettől úgy dolgozunk, hogy mindvégig fennmaradt a közúti forgalom a Zsolcai kap,u, és Szeles utca irányában. A munkát két fázisban végezzük el. s ebből adódóan voltak bizonyos gondjaink. Először megépítettük az aluljáró hosszú, illetve T alakú rövid folyosóját, majd elkészítettük a Rozmaring virúg- boll előtti, úgynevezett északi lépcsőt. Milyen egyszerűnek tűnik mindez szavakban elbeszélve! Holott a feladat csöppet sem volt könnyű, s ennek bizonyítására ideidézem a fö- épitésvezetö-helyettes. Csorba Barnabás műszaki ismetr tetöjét: — A beruházás megközelítően harmincmillió forintba kerül. A hosszanti folyosó 61 méter hosszú és 6.2 méter szeles. A rövid folyosónál ugyanezek az adatok: 30 és 11) méter. A kivitelezés során megmozgattunk 12 ezer köbméter földet, megépítettünk 5620 négyzetméter utal. s az aluljáró szerkezetébe 1500 köbméter betont dolgoztunk be A munka nagyságát azonban igazán csak a nap nap Után itt dolgozó munkás tudja becsülni, értékelni. Feltár Lajos, a 3-as számú Volán gépkocsivezetője így fogalmaz: — Decembertől fuvarozunk itt. a kollégámmal. A műszak napi 12 óra. Ezalatt tizenhat fordulói is megteszünk. Féltucatnyi alvállalkozó is fáradozoll, illetve fáradozik Az aluljáróban már csak a belső szakipari munkák vannak hátra ;i létesítmény mielőbb! elkészítésén. A Miskolci Közúti Építő Vállalat, az EM ÁSZ. a Posta, a KPM Közúti lgazr gatósága. a Miskolci Mélyépítő Vállalat, az Országos Szakipari Vállalat, a Vil- lanyszerelöipari Vállalat, a Kőfaragó Vállalat szakemberei egyaránt jól elvégezték és elvégzik a rájuk bízott tennivalókat. — Határidőn és a tervezett költségei belül megépítjük az aluljárói — summázza véleményét a főépitésve- zetó-helyeUes. És valóban már csak a. belső szakipari munkák váltnak hátra. Hajráznak az építők. hogy augusztus 20-a tiszteletére. illetve annak előestéjéin átadhassák a forgalomnak a város új büszkeségéi . — Az idő sürget berniünkéi — mondja Glegóczki László, a Kőfaragó Vállalat munkása. — Ezért szabad, szombaton és vasárnap is dolgozunk. — A nagy nyilvánosság’ előtt végezzük a munkánkat —teszi hozzá az újfehértói Vrr Bálint, a KÉV—Metró ácsbrigádiának vezetője —. a miskolciak várják mit. slip-, gvan végzünk. Nem szerelnénk csalódást okozni. A föépítésve/etőtöl még megtudom: a létesítmény átadása után is folytatják itt a munkál. Az Adv Endre út felőli szakaszt még nem nyithatják .meg a forgalomnak, hiszen a munka zöme hátra van A befejezés határideje egvelöre még bizonytalan. Az viszont bizonyos. .,ogy másfél hét múlva birtokoltba vehetik i gyalogosok a Búza' téri aluliárét Átadásával 'elszámollak a város talán !ee-\ baleset veszélyesebb közúti gyalogosátkelő-hely ét. tvolaj László Fotó: Laczó József az Hogyan sáfárkodnak a vállalatok a konvertibilis' valutáért beszerzett importanyagokkal. nem kínálnak-e hasonló minőségű termékeket a szocialista országok, mi több. hazánk vállalatai is? Érre keres a többi közölt választ a népi ellenőrök most kezdődött országos vizsgálata. A felmérést a Minisztertanács kezdeményezte. A vizsgálat kiterjed a nem rubelviszonylatból beszerzett importtermékek és -anyagok forgalmazásában es termelői felhasználásában legjelentősebb hat minisztériumra, kilenc külkereskedelmi vállalatra. II termelőeszköz-értékesítő vállalatra. A népi ellenőrök ezenkívül a KNEB allal kijelölt 70 gazdálkodó egységnél különböző ágazatokhoz tartozó, más-más profilú gyárakban, üzemekben is megjelennek. A megyei népi ellenőrzési bizottságok saiát hatókörükben további 250 ipari-kereskedelmi vállalatnál, nagyüzemi gazdaságban özsgáliák a helyzetéi Az ellenőrzés tapasztalatait már az ltlOO-as évi népgazdasági terv kidolgozásában hasznosítják.