Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-19 / 194. szám

£SZAK-MA<3YÄRORSZÄG 4

1979, augusztus 19., vasárnap

A város és az egyetem

Beszélgetés dr. Czibere Tiborral, az NME rektorával

Harminc éve van Miskolc- nak egyeteme. Fogalmazhatnánk úgy is: az egyetem 30 évvel ezelőtt települt át Miskolcra. Együttélésük — kár lenne tagadni —, a három évtized alatt, nem volt mindig zavartalan. Vagy legalábbis megoszlottak róla a vélemények. Végül is az egyetem itt van Miskolcón, s ezért időről időre érdemes mérlegre tenni: mit proíitál a város, s mit proíitál az egyetem ebből az együtllét- ből. Erről beszélgettünk dr. Czibere Tiborral, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektorával.

— Rektor Űr! A minap a városi tanács elnökének feltették a kérdést: hogyan él a város az egyetem adta lehetőségekkel? Rózsa Kálmán elnök válaszában úgy fogalmazott, hogy a kapcsolatok szélesedtek, sokoldalúbbá váLtak. A varos örül ennek a ténynek, mert magáénak érzi, magáénak akarja érezni az egyetemet. De érzése szerint az egyetemen meglévő szellemi kapacitással, az egyetem nyújtotta lehetőségekkel még mindig nem él eléggé a város, s még mindig nem használják ki maximálisan lehetőségeiket az ide települt üzemek.

— Azt hiszem, ez józan, racionális Vélemény. De engem feltétlenül megerősít abban, hogy igenis érdemes és kell tartani a kontaktust a város és a megye vezetőivel, mert ezen keresztül olyan jó szimbiózist tudunk megvalósítani az egyetem és a város között, amely talán nem volt meg a múltban. Mindenesetre nehezítő körülmény az egyetem profilja. Mert könnyű egy olyan egyetemnek együttműködési szerződést kötni a megyei tanács művelődésügyi osztályával, amely tanárokat képez, s könnyű egy olyan egyetemnek együttműködést proponálni a város felépítésére, ahol van építészmérnöki kar.

A mi három karunk ipari érdekeltségű, bár igaz, hogy ezek az iparágak Borsodban erőteljesek.

Ha erre a kapcsolatra kérdeznek rá, szuperlalívuszok- ban is beszélhetek. Hosszú évekkel ezelőtt kezdődött az a folyamat, hogy az üzemek berendezéseket telepítenek le nálunk kutatási feladatokhoz. Természetesen oktatási célokra is felhasználjuk ezeket a berendezéseket. Néhány példát mondanék bizonyításképpen, mert a tények önmagukért beszélnek. Erőteljesen részt veszünk az Ózdi Kohászati Üzmek, az LKM kutatási munkáiban, jelentős a részvételünk a DIGÉP gyártmányfejlesztésében, eredményes munkakapcsolatunk van a BVK-val és a TVK-val, s közismert bányamérnöki karunk és a Szénbányászati Tröszt intenzív kapcsolata. t —- A kérdés az, hogy ebben a munkakapcsolatban hol foglal helyet a város?

— Ezt már nehezebb egzaktan körülírni. Mert végül is mi .márad az, együttműködésre? Azt hiszem, azok a terrénumok, ahol ténylegesen a vezetők tudnak együttműködni. Erre is inkább példát mondok. Jómagam is jóleső érzéssel fogadtam, hogy az egyetem véleményét kikérték Miskolc távlati fejlesztési tervéről. Igényt tartottak a véleményünkre, s arra, hogy részt vegyünk a távlati fejlesztési tervvel foglalkozó fórumokon.

Ez a város részéről bátorító gesztus is volt. Végül is itt élünk ebben a városban. S ha az ember itt él, akkor környezetét mindenképpen magáénak érzi, igyekszik azt jobbítani. Mit akarok ebből kihozni? Azt, hogy az egyetem része a városnak, az egyetem magáénak érzi a várost, s ha van részünkről türelmetlenség, akkor ez azért van, mert talán a város, a városlakó nem érzi még eléggé azt, hogy van egy egyeteme. De ma már mindinkább kikérik az egyetem véleményét. Mondtunk már véleményt a város építészetéről és a borsodi ipar távlati fejlesztéséről is. Örömmel tettük. Ezért érzem úgy, hogy az itt dolgozó oktatók, jómagámat is beleértve, igenis magukénak vallják Miskolcot, s a maguk módján lokálpatrióták.

— Az egyetem és a város között van együttműködési szerződés. Mit tart Ön valóban fontosnak ebben a kapcsolatban?

— Ha megenged egy személyes vallomást, egy évvel ezelőtt, amikor rektori megbízatásomat megkaptam, azzal az elhatározással fogtam új munkaköröm feladatai ellátásához, hogy a város és az egyetem kapcsolatában elérjük azt a maximumot, ami ma egyáltalán elvárható. Ehhez a munkámhoz a város és a megye vezetőitől is teljes támogatást kaptam, s vannak közös terveink. Azt hiszem, együttműködésünkben azokat az érintkezési pontokat kell majd megtalálnunk, ahol az egyetem teljes egészében mozgósítható lesz a város érdekében. Akár társadalmi munkáról is szó lehet, de arról is, hogy ha téglajegyeket árusítanak Miskolcon, ne feledkezzenek meg az egyetemről. Apróságnak tűnhet, de ez is beletartozik. Mint ahogy az is hozzátartozna, hogy a városba érkező turista vagy az itt lakó kisétálhasson ide. Hiszen most már a korábbi földrajzi távolság is a múlté. A város kijött az egyetemhez. S az egyetemi város egy modern városrésszel övezve összefüggő városképet alkot. A jelenlétnek igen pók- féle formája van. Például, hogy az egyetemi ifjúság részt vesz a miskolci filmfesztiválon, s hogy helyet adunk a város tudományos rendezvényeihez.

— Igen,. a jelenlét. Azt hiszem, hajlamosak vagyunk ezt — legalábbis a közvélemény — néhány látványos rendezvényre szűkíteni. Pedig például a TlT-en keresztül a közművelődésben is részt vállalnak az egyetem oktatói. Ön a megyei szervezet elnöke, s nem az első egyetemi oktató ebben a

Tovább bővül

Állami fejlesztésből és társadalmi erőforrásokból az elmúlt három és fél esztendőben 2700 óvodai hely létesült a megyében. Jelenleg több mint 26 500 gyermeket tudnak fogadni ezekben az . intézményekben, közel hatezerrel- többet, mint 1975-ben.

A megye óvodai hálózata igen dinamikusan fejlődik, de — amint azt a számok is mutatják —, óvodáinkban meg mindig nagy a zsúfoltság. A megye 180 településén pedig nem is működik óvoda, s ezeken a helyeken a gyermekek eleve kiroarad— Ami az egyetem és a TIT kapcsolatát illeti, valóban nem említettem az első helyen. De úgy vélem, hogy akik az ismeretterjesztésben /adni tudnak, azok részt is vesznek benne. Fizikusok, matematikusok, geofizikusok... De feltétlenül „be kell sétáltatni” a TIT-et az egyetemre. Azaz, az egyetemi hallgatókat is be kell vonni ebbe a munkába, már csak azért is, mert az ismeretterjesztésnek is megvannak a maga hagyományai az egyetemen. Jól emlékszem, hogy annak idején mi is — amikor itt voltam hallgató — kijártunk például középiskolákba, továbbtanuláshoz kedvcsináló előadásokat tartani. De részvételünk nemcsak a TIT-ben jó. Ha igaz, hogy az egyetem hatásköre Szombathelytől Záhonyig, Váctól Szegedig terjed volt hallgatóin keresztül, akkor az is igaz, hogy az egyetem szellemi kapacitását igen sok helyen kamatoztatjuk. Az MTESZ rendezvényein keresztül ott vagyunk a borsodi műszaki heteken. Hadd. jegyezzem meg, hogy az egyetem egymillió forintot felajánlott az új MTESZ- székház felépítésére is. Professzoraink és oktatóink ott vannak a bányászati és kohászati egyesületben, a kémikusok egyesületében, a Bolyai Társulatban, a Gépipari Tudományos Egyesületben, az Energetikai Tudományos Egyesületben. Engedje meg, hogy ne folytassam ezt a sort. Visszatérve a már említett jobbító szándékunkra, azt hiszem természetes, hogy az elért eredmények csak fokozzák jelenléti erőfeszítéseinket.

— Sokszor azt mondták, az egyetem arisztokratikusan külön áll a várostól. Miskolci lett-e a Nehézipari Műszaki Egyetem, s miskolciak az egyetem tanárai?

— Hadd ne válaszoljak igennel, vagy nemmel. Inkább elmondok valamit. Egy időben főleg vonattal utaztam Budapestre, mert így az időt munkára is jobban kihasználhattam. A vasúti kupéban alkalomról alkalomra együtt utaztam olyan régi miskolciakkal, akik egymást licitálták túl a város csepü- lésében. Miskolc nem szülővárosom, mégis nagyon bántott, ahogyan ezt tették. Ez divat volt, talán ma is az. Vannak tényleges hiányok. De akik sokat szidják ezt a várost, gyakran azzal sem élnek, ami megvan. Foghíjasok a széksorok a hangversenyeken és a színházi előadásokon isi Ha bosszant valami, akkor az azért bosszant, mert közelről érint. És engem bosz- szant például, hogy a Bükk legszebb tisztásaira, ahová kijuthatunk a városi autóbusszal, szemetet hordanak ki. Idegesít, ha valami rosz- szul épül, vagy lassan épül. Mégis azt hiszem, nem kellene olyan türelmetlenül nézni a változásokat, mint ahogyan azt sokan nézik. Inkább egy kicsit még jobban össze kellene fognunk, hogy közös örömünkre fejlődjön ez a váaz «vodahálózat

nak az iskolára előkészítés e legeredményesebb formájából. A férőhelyek és a fel veiéit nyert gyermekek számának növekedése ellenére is igen sok kérelmet kell elutasítani, hiszen a csoportok létszáma nem növelhető korlátlanul, a gyermekek érdekében. Éppen ezért, az elkövetkező években is kiemelt feladatnak tekintik a megyében az óvodai helyek gyarapítását. Az ötéves terv hátralevő időszakában még közel 2900 férőhely fejlesztését tervezik Borsodba». \

tisztségben.

Csutorás Anna,már»»

Útközben

Útitórs a bői, vállon a hátizsák — így indultak útnak tájfölfedezni a gyerekek. Járták a Bükk vadregényes útjait, a turistaösvényeket, s követték az országút kanyarulatait. Sütött a nap, üdített a kulacs vize, s árnyékot adott a fák lombja. S a lassan eltűnő pillanatok emlékét őrzik a képek és az élmények — a vakációt hosszabbító, jóízű nevetés.

Az Antigoné Szegeden

,,A remekmű készséges. Ott áll könyvszekrényünkben vagy keretben a falon, vagy kőbe vésve, kottába sűrítve,' emberi életekből történetté, példákká magasodva mindenütt, és várja, hogy megközelítsük. Nyájasan áll, de fenyegetően is: várja, hogy hozzányúljunk, sőt hív /nagához — de az utót, melyen megközelítjük, minden egyes esetben nekünk magunknak kell megtennünk.”

(Devecseri Gábor)

®

A szegedi Dóm téren még nem játszottak görög tragédiát. Szine- tár Miklós 'volt az első rendező, aki Szophoklész egyik remek- (talán legremekebb) művének „kihívását” elfogadta. S hogy — egy sajátos közegben — megtalálta a hozzá vezető utat, az külön öröm.

Érdekes, hogy utólag mindez mennyire természetesnek tűnik. Miért is félne a hatalmas tértől a rendező (tervező), miikor már a görög színházakban 10—15 ezer néző előtt játszották a tragédiákat. Aztán a háttér (szkéné) ott -is palota- vagy temp- lomliomlokzat volt, középen nagy nyitott ajtóval. S volt még két ajtónyílás a középsőtől jobbra és balra. Fehér Miklós tervező hatalmas lépcsősort építtetett a dóm elé, középen (draniaturgiailag is jelentősen funkcionáló) ajtóval, s létrehozott még — megtörve a lépcsőt . — két „járást”. A színpad tehát — bár az orkésztra itt természetesen nem kör alakú — kitűnően idézi a görög színpadokat, anélkül, hogy a mindenáron való rekonstruálás szándékát éreznénk.

De hát ez csak a keret. Thébát — az Antigoné cselekményének színhelyét — Szophoklész szelleméből, s szavaiból kell felépíteni.

Mikor kezdődik a cselekmény? A görög drámáknál ez különösen fontos kérdés. Bár a korabeli közönség jól ismerte a thébai mondakört, Szophoklész i6 fontosnak tartotta elmondani (Iszméné szájába adva a szavakat), hogy már előzőleg is történtek tragédiák.

Megtudjuk, hogy Antigoné és Iszméné atyja, Oidipusz rnegveletten pusztult el, hogy lokaszté (a hitves és szülő) öngyilkos lett, s a harmadik csapás: Eteoklész és Polü- neikész halála, akik egymás kezétől testvérha-rcban béreztek el.

A szegedi előadás nem elégszik meg ezzel az expozícióval. Szinelár egy artisz- tikus balett kompozícióval megjeleníti a testvérharcot (koreográfus: Barkóczy Sándor), egyszersmind azt is láttatva, hogy a két halott közül csak egyik minősül hősnek. Ez a kezdés, amellett hogy rendkívül dinamikus és látványos, a „késleltetés” dramaturgiai leleményét (amit természetesen már a görögök is jól ismertek) is magában hordja. Tudniillik a mai nézők közül sokak számára csak Antigoné és Iszméné kettőséből derül ki, hogy minek ja voltak tanúi * balettet ««ere.

Ettől kezdve — Devecseri szavaival élve — a remekmű saját szárnya erejével visz bennünk!. ,,A görögök gondolkodásmódjában, etikájában, világnézetében a legfőbb jó a harmónia volt” —I írja Bécsy Tamás. Az Antigonéban az isteni parancs, illetve a királyi parancs szöges ellentéte bontja meg a harmóniát — ez a konfliktus forrása. Az új király — Kreon — ugyanis megtiltja a hazaáruló Polüneikész eltemetését, ellent mondva ezzel az isteni parancsolatnak, mely a holtak végtisztességéről rendelkezik.

Az istenek nem változó, íratlan törvényét persze mindenki jól ismeri Thébá- ban, mégis meghajolnak Kreon parancsa előtt. Miért? Mert az istenek testetlenül és megfoghatatlanul vannak jelen (mint erkölcs és lelkiismeret), míg a király személye fenyegető valóság; intésére bárki Hádész birodalmában találhatja magát.

Nem kivétel még a királyi család tagja, Antigoné sem, aki ellenszegül Kreon akartának.

Milyen a szegedi Antigoné? — Hámori Ildikó? Sokan úgy tüntetik fel Szophoklész 'hősnőjét, mint a földi örömökkel mit sem törődő — igazát a józan ész határain túl is védő — heroinét. Kétségtelen, hogy Antigoné belépése pillanatában kész alak. Ahogyan Péterfy Jenő írja: „...az ő lelkében nincs küzdelem, amelynek egyes mozzanataiból lelletne cselekvényt fejleszteni a shakespeare-i dráma értelmében. Lelke egyenes vonalon halad, egy percig sem habozik; az első pillanatban már bírja magát, tudja mit fog tenni, s választja a halált; menekülni, sorsa elöl kitérni nem akar egy pillanatra sem.”

Csakhogy Szophoklész — csodálatos léleklálással — a heroniában megmutatja nekünk a nászra vágyó nőt, a boldogtalansága, s korai halála miatt önmagát megindi- tóan sirató szerencsétlen sorsú fiatal teremtést is.

Hámori Ildikó Antigonéja gyengeségében hordozza erejét. Bátorsága nem hivalkodó, hitvallása nem teátrális. Dikciója világos, termesztés, de telítve mögöttes indulatokkal, érzelmi hullámzással. Semmiben sem hasonlít a hajdani — „nagy stílust csináló” — heroinákhoz. Gesztusrendszere (ami nagy térben korántsem könnyű) a legkorszerűbb színjátszás követelményeihez igazodik.

Láthatóan óvakodik u szélsőségektől a Kreont .látszó Szabó Sándor is. Az új király ősz; immár idősödő ember. Nagyon helyesen. Kreon tudniillik későn jut hatalomhoz. S szinte véletlenül. Én olyan embernek tartom, akiből — elismerésre méltó kvalitásai mellett — hiányzik a legfontosabb; a stratégák készsége s a bölcs türelem. Taktikai érzéke van, ezt „ programbeszéde” is bizonyítja, de hiúsága és kisebbrendűségi érzése (ki volt ez a Kreon Oí-diposz mellett?) görcsössé, önfejűvé teszi. Szabó Sándor Kreonja bölcs és nagy királynak akar látszani első parancsolatával. Legyezgeti a kórus (az öregek) hiúságát. Elhiteti, hogy szükség van az egyetértő véleményre, holott a parancs már korábban kiadatott. Egy. szóval Kreon manipulál. Azzal különösen, hogy újra és újra a polgárok és a haza érdekeire hivatkozik. Egy diktátor székfoglalója ez,

. melyben kifejti — szépen csomagolt’ de félreérthetelle- , niil drasztikus — kormányzási elveit.

A szónoklat — Szabó Sándor előadásában különösen — megtévesztő. De jön Maimon (Hegedűs D. Géza), majd Teiresziász (Bessenyei Ferenc), s kiderül, hogy menynyire nem nagyformátumú ember a király. Szabó a gyengék erőt mímelő dob- bantásaival, s fuldokló indulattal érzékelteti Kreon kudarcát.

Az előadás az igazsággal felvértezett gyengék és a nemtelen hatalmasok küzdelmét állítja a középpontba, jelentős szerepet szánva a tömegeknek.

A legnagyobb görög kórus, a különböző feljegyzések szerint, 24 tagú volt. Szinetár (azt hiszem) 48 emberrel dolgozik, s helyenként újabb tömegeket is felvonultat. Magával ragadó már a látvány is, a rendező azonban nem ezzel akar hatni. A kórus (Galley Kornél és Kovács János vezetésével) aktív jelenléte az előadás nagy értéke. A kar szövegmondása (éneke!) külön tanulmányt érdemelne. Igen hatásos, s jelentős dramaturgiai funkciót teljesít a zene is (Vajda János).

Ä Az együttessé kovácso- V lódolt szereplőgárdából az Űr szerepében bemutatkozott Vajda László tehetségének adózunk elismeréssel, s emlékezetes marad Bessenyei vak jósa, aki őserejével mintha a mítoszok világából lépett volna elénk.

Igaza van Devecserinek: ci remekmű — ha megtaláltuk hozzá az utat — sokszorosan kárpótol a fáradságért.

Gyarmati Bétái->