Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-14 / 189. szám

1979, augusztus 14., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Három Első iSíl« Az idén is jói szerepelnek a borsodi bányászbrigádok az országos munkavérsenyben. A Kiváló Akna fimért folyó ve­télkedésben három megyénk­ben termelőegység is ott van a legjobbak között. Az első fel év eredménye alapján az első helyen áll a királdi ak­na. a negyedik Lyukobánya, s kilencedik a rangsorban az ormosbanyai kollektíva. A frontfejtési brigádok versenyében a Borsodi Szén­bányák öt csapata is beju­tóit az első tízbe. Az ormos­bányai Nagy István brigádja a második, a lyukóbányai Pataki Sándor közössége a harmadik az első hat hónap termelése-alapján. Kiemelke­dően jó) dolgozott a fekete- völgyi Kanalas Sándor, a putnoki Szemere Zoltán és á farkaslyuki Nagy Sándor bri­gádja is. A gépi jövesztéses, egyedi biztosításit frontfejtési brigá­dok közül valamennyi vetély- társót maga mögé utasította a Lyukóbányán dolgozó Kre- ban Béla csapata, s első he­lyen végzett. A királdi Pálffy Keltene brigádját is a kiemel­tek sorában találjuk! s hete­dik a rangsorban. Minden eddiginél sikere­sebb fél évet Zártak a vál­lalat gépi jövesztésű és ra­kodásul vágathajló brigád­jai, s hatan vannak a leg­jobbak közé rangsorolva. Az Ormosbányán dolgozó Sol­tész-brigád- nyerte a ver­senyt, .s ezzel eddigi legszebb munkasikeréi érte el. A ha­gyományos technológiával termelő elövájó csapatok ver­senyében két borsodi brigád jutott, az, első tíz helyezett kollektíva közé. A Borsod megyei MS2BT- tagcsoportok Sárospatakon megtartott vetélkedőjén, me­lyet „Moszkva, az olimpia vá­rosa” címmel rendeztek meg, a Borsodi Vegyikombinát MSEBT-tagcsoportjának csa­pata 1.- helyezést ért ,el. Ez­zel jogot nyert, hogy a to- , vábbi fordulóban Borsod me. * gyét képviselje. Az ered­mény ismeretében a kombi­nát ..R—20"-as számítóköz­pontjában jártunk, ahol a csapat egyik tagját — Mares Gyulát kértük meg; szóljon n versenyről: — Az igen szoros versenyé­ben. az utolsó forduló előtt még a harmadik helyen áll­tunk, ekkor az úgynevezett „licit-játék” következett. Más­kor ezen veszítettünk, most jól licitáltunk, kockázatválla­lásunk szerencsés volt és nyertünk. — Az „R—20”-as bronzfo­kozatú ifjúsági szocialista brigád kiemelkedő vetélkedő- eredményeiről nem most hal­lunk először. — Szocialista brigádunk szép velélkedöhagyományok- kal rendelkezik. A Vegyipa­ri Dolgozók Szakszervezete . Sajóbábonyban megrendezett „Ki mit lufi a Szovjetunió­ról?" országos döntőjének harmadik helyezettjei vol­tunk. A ,,Köszöntünk VIT. köszöntünk Havanna" című megyei vetélkedőn hetedik helyezést értünk el. Ehhez azl is hozzá kell tenni, hogy a megyei döntő mezőnye 1400 csapatból került ki. — Kérjük, mutassa be a csapat, távollevő tagjait. — Nagy Anlalné. a csapat­kapitány. Ö és Csiszárik Já­nos számítástechnikai mű­szaki munkatársak. Jómagam a számítóközpont üzemelési müszakvezetöje vagyok. Azt is el kell mondanom, hogy mindhárman egyetemi-főisko­lai vizsgák elöli állunk. Most oda erősebben koncentrá­ló nk. — Hogyan alakul a további ■menetrend? — A területi selejtezőre, szeptemberben vagy október­ben kerül sor, a helyszín még nem ismert. Jelenleg 40 csapat van versenyben, eb­ből 12 csapat adja a televí­zió országos döntőjének me­zőnyéi. Innen, az első hat he­lyezett jut el Moszkvába az olimpiára. — Hogyan készülnek a kö­vetkező erőpróbára? — Az érdeklődési körök­nek megfelelően. bizonyos mértékig szakosodtunk. Ez. azonban nem jelertl merev határokat, a vetélkedő csa­patmunka. Valójában a csa­pattagok mindegyikének szé­les skálán kell felkészülnie. Csiszárik János, főként sport­tal és idegenforgalommal, Nagy Anlalné és én. Moszk­va történelmével, építésze­tével, a szovjet fővárossal kapcsolatos általános tudni­valókkal foglalkozunk beha­tóbban. . — Milyen kiadványok se­gítik felkészülésüket? — Az APN szovjet hírügy­nökség „Sport a Szovjetunió­ban’’ címmel 1979-ben. vala­mint az MSZBT „Moszkva, az olimpia városa” címmel 1978- ban megjelent kiadványairól .csak a legjobbakat mondha­tom. Mindkettő rendkívül gazdag, sokrétű információt ad. Ezek mellett moszkvai útikalauzt. lexikonokat, egyéb kiadványokat olvasunk és könyvtárba is gyakrabban járunk. A vállalati tagcso­port elnöksége a Szovjetunió és a Fáklya, valamint az. Asszonyok című folyóiratok­kal segítségünkre sietett. — Az ifjúsági szocialista brigád nem versenyző tag­jai hogyan segítik a felké­szülésüket? — Első : helyezésünkhöz közvetlen ! munkahelyünk po­litikai és gazdasági vezetői, munkatársaink, valamin! mii- sok is melegen gratuláltak, szívből örüllek sikerünknek. A televízió olimpiai létesít­ményeket bemutató sorozata, valamint a Szovjetunió né­peinek spartakiádja jó lehe­tőséget nyújtanak arra. hogy munkatársainkkal ezekről a témákról beszélgessünk. Már eddig is számos dologra, ösz- szefüggésre hívták fel figyel­münket. Viszont Moszkva új térképére sürgősen szüksé­günk lenne, A felkészülés utolsó szakaszában — jólle­het most titkot árulok el — beszélgetési tervezünk né­hány Moszkvában végz.etl szakemberrel és itt dol­gozó szovjet állampolgár­iul. Reméljük, ezáltal újabb hasznos információkhoz ju­tunk. — Végezetül mit várnak a középdöntőtől? — Most csak azl mondha­tom: jó helytállást. Mi is kívánjuk — úgy le­gyen. Széplaki Kálmán Félmillió auíólámpa A magyar tény források iránt az afrikai kontinensen is fokozódik a kereslet. Az egyii* kenyai vállalat fél­millió magyar auíólámpa szállítására, ezenkívül komp. lett aulólámpa-üzem létesítő, sere szerződött az Izzóval. Egy tanzániai céggel kötöt­tek üzletet komplett iánipa- fénycső- és üveggyár kulcs­rakész átadására. Mindkét országban a Tungsram vál­lalkozik a szakemberek be­tanítására. a gyártelepilés után pedig a műszaki irányí­tás megkezdésére. A gázszállító vezeték éves nagykarbantartása miatt Miskolcon, az Eszperantó lértő! nyugatra (Győri kapu, BolgáiTöld, Kilián-lakólelep. Diósgyőr városközpont) t 1979. augusztus 14-én « órától 24 óráig, 1 valamint Miskolc-Tapolcán, az egyetemen 1979, augusztus 15-cn 12 órától 17 óráig lálozás les? A korlátozás csak a nagyüzemi fogyasztókat érinti. Kérjük háztartási és kommunális gázfogyasztóinkat, hogy készülékeiket csak felügyelet mellett használják. « Bármilyen rendellenességei éjjel-nappal a 14- 443-as telefonszámra szíveskedjenek azonnal be- ielenleni. I Eelviláaosílás ügyében is készséggel állunk rendelte­tésükre. T Gázfogyasztóink megértését és munkánk elő­segítését kérjük. TiqAZ Miskolci Üzemegysége A bajnokság „kapujában’ iskolci s ran OB Itt még együtt a négyes. Elöl . Berecz, mellette Danka a 12.. futam azonban megismétlésre került, mivel Berecz és Mészáros is bukott. Temesi László felvétele Az első ütközetet” a miskol­ciak nyerték meg: Jakabot ki­véve a legerősebb csapatukkal állhatlak ki a Debreceni Volán elleni igen tonlos rangadóra az országos salakmotoros csaoat- bajnokság keretében. lUcs/.áros ugyanis vállalta a-/, indulást, az orvosi kontroll vizsgálat kedvező eredménnyel járt. Jakab a tribünről szemlélte társait. Iában gipszkötés fehér­lett. » — Pihenésre van szüksége a sérült bokámnak — mondta. — Szurkolok a fiúk győzelméért. Látva öt, ez talán nehezebb volt, mint gondolta. Mintegy líOOO néző volt kiván­csi az összecsapásra. A korábbi nanok esőzése nem ártott a pá­lyának. ideális salak fogadta a résztvevőket. Mészáros gyorsan igazolta hogy kutya baja. simán nyerte az. első tutamot Támcsu szorongatta erősen, de a miskol­ci fiú nem hagyta magát. A másodikban Szőke elképesztően rosszul rajtolt, de az első ka­nyarból már o jött ki elsőként, s’ nagy fölénnyel nyert. A har­madikban Berecz Péier hason­lóan diadalmaskodott. A negye­dik futam váratlan eredményt hozott. Sziráczki István a rajt­tól még jól ment el. de mintegy 300 méter megtétele után motor­ja rakoncátlankodni kezdett, s visszacsúszott a harmadik helyre. Testvérének sem sikerült javí­tani pozícióján. így a Támcsu— Juhász L. kettős érkezett a cél­ba az első és a második helyen. Sziráczki István szinte egy kéz­zel kormányozta a gépet, mein a másikkal a motornál igyeke­zett kijavít«ni a hibát. Kern volt kepes rá. így dühösen ment a denóba. A meglepetéssel zárult futam következteben csak nehezen tu­dott biztos előnyt kiharcolni a miskolci együttes. A vendégek ugyanis jól motoroztak, nem ad­tak ingyen a pontokat, mindent elkövettek, hogy szorossá tcsvek a küzdelmet. A hatodik futam után azonban már megnyugod­tak a hazai vezetők, hiszen a gárda ekkor 22:ll-re húzott el A hetedikben kellemetlen pont- vesztés történt, ugyanis Bodnár a harmadik helyre» hagyta ki­szorítani magát s Hajdú zsák­mánya lett az. egy pont A nyol­cadikban Sziráczki István újból sokat bajlódott a motorral de a célba elsőként érkezett. A 10. fu­tamra már a Weslake nyergé­ben jött. s ez meg is látszott a teljesítményén. A nap legjobb idejével győzött (Tiki másodper«*), másodiknak pedig Be reez futott be. Nőtt a hazaiak előnye, s nyilvánvalóvá vált. hogy nem marad c! a siker. A 12. futam váratlan esemény miatt szakadt félbe. Berecz el- csuszotl s Mészáros csaknem el­ütötte csapattársát. A •kikerülés­re mód volt fiaveim«', de aztán ö is bukott. Berecz húzta a rö­videbbel. a mentők vittek cl. de a gyors orvosi vizsgálat szeren­csére csak könnyebb zúzódáso- kat állapított mec riala. (Erdc- kes módon ezen y versenyen a miskolciak — győzelmüktől füg­getlenül — nem voltak mega.vö- zóck. Talán Szőke kivételével va­lamennyien elmaradtak a vára­kozástól s ezt nem lehet csak a motorhibákkal, valamint a bu­kásokkal magyarázni). Végeredményben a Borsodi Vo­lán 47:30 arányú győzelmet ara­tott. s a szerdai visszavágó ered­ményétől függetlenül lényegében, véve már bajnoknak tekinthető. H:. Debrecenben ki is kannának. ..gólaránvuk’* -olvan imponáló, hogy az aranvcrmel nemigen veszíthetik el. A legtöbb pmú- aZerz.Ők: Mészáros 11 Szóké» Szi­ráczki I. 10—10. Berecz 0. r>. r,. Kézilabda Nagykanizsai Olajbányász— , Borsodi* Bányász 18:1« (0:8). Nagvkanizsa. NB 1 B. női. Nagy küzdelmet v. ott a két csaoat. a sajos/entpéteriek 3 perccel a találkozó lefújása előtt kettős emberhátrányba kerültek, s ez eldöntötte a két pont sorsát. Ld.: Bodnar S.-né (8), Mlinárcsik (3). Ózdi Kohász—ELZI5TT 18:11 (7:7). Budapest, NB I/B. női. Az első félidőben még fej-fej mel­__________ /______________ l eli haladtak a csapatok, a szü­net után viszont az ózdiak fe­gyelmezett játékkal, kitűnő vé­dekezéssel kiharcoltak a győzel­met Ld.: Kiss, Faragóné, Sáfi (5—3). Miskolci Spartacus—Debreceni MEDICOR 27:7 (14:2í. Miskolc, népkerti sportnhep. NB U.. női. Nagy különbség volt a két cgvütlcs közöM A szövetkezőnek szinte akkor dobtak gólt. amikor 1____________ c sak akartak. Ld.: Demkó «*), Dukat (4). Borsodi Bányász—IIhidus/obosz- loi Gázláng 18:13 (fi:7). Pereces. NB II. férfi A/ első félidőben kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség. A szünet után a 10. percben meg a vendégek vezet­tek 11 :lrt-rc. de a Bányász lel­kes játékkal fordítani tudó** és biztos győzelmet aratott. Ld.: Matusek (8). Székely (4), Öttusa VB Vasárnap 2b ország 87 sportoló­jának részvételével Budapesten megkezdődött az öttusa VB küz­delemsorozata. A megnyitó ün­nepségen először Kazal Barna, s Magyar öttusa Szövetség, maid Sven Thofelt. a Nemzetközi üi- tusa és Biatlon Szövetség elnöke mondott beszédet. Ezt követően Czinegc Lajos hadseregtábornol:. hpnvédelmi miniszter nyitotta meg a világbajnokságot. A dísz­páholyban helyet foglalt Lord Killanin. a NOB elnöke, vala­min; Buda István államtitkár, az OTSH elnöke is. A lovaglás nagyszerűen sike­rült a magyar versenyzők szá­mára. Horváth és Kancsal is lioo pontot éri 'el. s nem sok­kal maradt cl a hibátlan telje­sitmenytől Maracskó sem (1U70). Meglepetésre a lengyeleknek nem ment a lovaglás, és a csehszlo­vákoknak sem úgy ment. aho­gyan azt előzetesen vártuk. A lovaglás egyéni végeredménye: l. Rjabikin . (szovjet). 2. Star- novszky (csehszlovák). 3 Hor­váth. . . . H. Kancsal llüti ponttal (közöttük az időeredmény dön­tött). Csapatban: l Magyaror­szág 3270. 2. Ausztria 3212, 3. NSZK 3152, 4. Szovjetunió 3130. Budára költözött hétfőn a 24. öttusa világbajnokság mezőnye. Az ügetöpálya után a második vcrscnyszinholy a MM Folyon­dár utcai, impozáns csarnoka volt. A parkettára szőnyegpadlót terítettek, hogy a tükörsima já- té.kfclülctct óvják, s azon 14 pán­tol helyeztek el. A mezőnyt 23 csapatra osztották. A húsz nem­zeti válogatott mellett három vegyes csapatot alakítottak ki. Először — szokás szerint — a csapaton belüli vívásra került sor. A magyarok „körbevertek egymást” tehát mindenkinek cgv-egy győzelem, illetve vereség jutott. Ezt követően kezdődött meg a Uila idonképneni verseny. A mérkőzések így követték egymást: Magyarország—Romá­nia 7:2 (Maraeskő 3, Kancsal 2, Horváth 2) ; Magyarország—-Ve­gyes csaoat (kéttagú) 4:2 (Hor­váth 2. Maracskó l. Kancsal 1): Magyarország—Dánia 5»:ü (mind­három versenyző három győzel­met szerzett): Magyarország— NSZK 4:5 (Kanosai 2. Maracskó 1. Horváth 1) ; Magvarország— Olaszország 8:3 (Horváth 3. Kan­csal 2. Maracskó 1) : Magyaror­szág—Vegyes válogatott (kéttagú) 3:3 (Maracskó 2. Kapcsai 1. Hor­váth —): Me^va^ors/ág—Lcngvcl- ország 7:2 (Kanosai 3. Maracskó 2. Horváth 2) ? NIa«Tvarorszác— Nnrv-Rri«anoia 7;2 (Maracskó 3, Horváth 't. Kanosai l> : Magvar- or«zág—Finnnr«,zá*r 6:3 (Mwr;««'S­kó 2. K**ncsal 2. Horváth 2> : Ma- gvarnrc~áe—Ansz<r*la 8:1 (Mnrp"S- kó 3, Kanosai 3. Horváth 2) : Maevarország—Szovjetunió 6:3 (Kancsal 3. Horvátit 2. M»ntcs- kó l) : Magyarnrszá"—.Tanán 5:4 (Kanosai 2. Maracskó 2. Horváth 1) : Magvarorsz.ág—Ausztrália 7:l2 (Maracskó 3, Kancsal 2. Horváth 2) : Magyarország—Vegyes válo- * gatott (háromtagú) 5:4 (Kuncsal 2, Horváth 2. Maracskó 1) ; Ma­gyarország—Spanyolország 5:4 (Maracskó 2. Horváth 2, Kan­csal 1). A verseny lapzártunkkor . nme tartott. Hétfőn a vívással folytatódtak az öttusa-viiágbajnoksáq küz­delmei. A képen: dr. Török Ferenc szövetségi kapitány (balra) az egyik ásszá szünetében Horváthtal beszélget.

Next

/
Thumbnails
Contents