Észak-Magyarország, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 —fii ...c m mm ■ 1 979. június 1Ö„ vasárnap Az öregember csendesen üldögélt a kis szoba-kony- hás bányászlakás előtti ap­rócska kertben. Amióta csak' emlékszem, a rozoga pad mindig ott állt a spájz. ablak előtt. A nap ide csupán akkor sütött, ha egy-egy sugarának sikerült utat törnie az udvar ne- . gyedrészét elfoglaló, hatal. más, vén eperfa lombjai között. A szomszédok ilyen­kor még dolgoztak. Az öreg magányosan szívta megszo­kott szivarját. Fehér haja és bajusza itt-ott megsár­gult már, az évek során el­szívott szivar- és pipafüst- töl. Még élt a felesége, sokszor mondta: „Kint pö­fékeljen, öreg! A bútorok magukba szívják a füstöt!” S az öreg engedelmesen kint szivarozott a lócán. Később senki sem szólt rá. Évek óta egyedül élt. A megszokott szivart azon. ban mindig kint szívta. A későn kötött házasságból egymás után született meg hat gyerekük. Három fiú, három lány. Közülük öten egy városban éltek az öreg­gel. Csupán a legidősebb fiú költözött az ország má­sik végébe családjával. Amikor az öreg magára maradt, hívta; költözzön hozzájuk. De az idős em­ber nem akart megválni a bányászlakása, emlékeket őrző, csendes varázsától. Pár hétre időnként elu. lazott látogatóba, örült a „távoli unokáknak”, fia jól sikerülten-boldo'g házassá­gának, de saját otthonát sohasem hagyta hosszú ideig zárva. A nagyváros­ban pár nap után már nem lelte helyét. Otthon legalább aprította szüksé. ges, kevéske fáját, hordta a szenet, a vizet, gyomlál- gatott az ugyancsak aprócs­ka kertjében. Ha elfáradt, megpihent az öreg eperfa árnyékában. Hűsölt, sziva­rozott és visszagondolt a múltra. Nyolcvankét év. Ebből hatvan év munka. Hatvan év, amelynek több, mint a felét a föld alatt, a fekete, szén kibányászásával töl­tötte el. Nyolcvankét év, hat gyerek. Mindegyik egyenesben van, ahogy mondani szokták. Szakmá­juk, lakásuk, családjuk van. A három fiú. és három lánygyermektől tizenhárom unokája és egy dédunoká­ja született az öregnek. Amikor utoljára együtt voltak, bizony kicsinek bi_ zonyult a szoba-konyhás lakás. Akkor temették a feleségét. Több, mint 15 év telt el azóta. Van abban a régi mon­dásban valami; amíg az anya él, van ki összetartsa a családot. Később már in­kább csak ünnepekkor ta_ lálkoztak ilyen szép szám­mal. Ilyenkor az öregnek kettős ünnepe volt. Ünnep a naptár szerint, s ünnep önmagában, mert együtt volt a nagy család, ha már megfogyatkozva is. Az el­telt 15 év alatt, felesége után elment a legkisebbik leány- és fiúgyermeke is. Négy unokája maradt fél. árván. Az öregnek ők, az unokák hozták az ebédet. Mindennap. Nem hagyták magára, gondoskodtak róla. Nem is szenvedett hiányt semmiben. Látszólag, hi. szén valójában a felesége után maradt űrt, soha, sen­ki nem tudta igazán pótol­ni. Ha találkoztunk, mindig a háborúról, a bányáról vagy az unokáiról mesélt. Közben nagyokat szívott pipájába vagy szivarjába, s időnként leöblítette ki­száradt torkát. A legtöbb történetet, a számára leg­kedvesebb, első fiú-unoká­járól mondta, aki hosszú ideig csak az óvóhelyet is. merte a nagyvilágból, mi­vel 1945-ben született. Böl­csője a sózóteknő volt. A kisfiúról szólva megváltó, zott a hangja, tekintete a messzeségben kereste a csöppség gyermekkori csínyjait, amelyeket gyak­ran vele együtt követettel. Lebontották, a már ro­zoga, hatajtós bányászhá­zakat. Alatta bánya volt, s a beomlasztás után az ottaniaknak életveszélyessé vált lakásuk. A szoba- konyhás, kertes lakások he­lyett, emeletes, modern, központi fűtéses lakásokat adtak. Az öreg is bérházi lakást kapott, de nem so­káig élvezhette. Odaköltö- zése után alig egy évvel, ő is követte feleségét. Monos Márta « Orségyáltók Az idő malma őröl sza­porán, s nekünk csak ilyenkor a periodikusan visszatérő ballagásokon jut rá idő rádöbbenni: egy év újra elszállt, és vele együtt elszáll, kiröppen egy újabb nemzedék. A döbbenet az öregedés regisztrálása, de ugyanakkor a döbbenet mellett mindig ott bújik az öröm is: titeket, a célokat, feladatokat továbbvivőket látva. Mert hiába teszi le a kapát évről évre 10—100 fejkendős nénike az elröp­pent évtizedek szigorú pa­rancsára, mindig akad kö­zöttetek legalább egy. aki a helyükre lép, s gépre szállva 10—100 kapát pó­tol. Egyiktek se feledje; őrségváltók vagytok! Csak az uralkodik, s hó­dít hazát, jövőt, akié a tu­dás, a szorgalom, az erkölcs — tartja a nemes gondolat. Ilyenkor, az ünneplőbe öl­tözessél jelzett életsza­kaszhatáron, a ballagónó­ták hangulatában úgy ér­zem, — akarom ezt az ér­zést —, hogy tiétek lett a tudás, a szorgalom és az erkölcs. S holnap, ha leve­szitek az ünneplőt, s he­lyette munkaruhát öltötök, ott a gépen, az állat mel­leit. a növényházban is minden hasonlóan lesz, mint itt, az ünnepen. És ott is találtok majd szépet, jót, mert minden jól elvég­zett emberi tettben, mun­kában van szép, nemes és ballagási ünnepélyesség. Szarvasmarha-tenyésztő és kisállattenyésztő szak­munkások, Varga Pálok, Sereg Erzsébetek, ti bú­csúztok ezekben a napok­ban az iskolától Szikszón, s ti dísznövénykertészek Miskolcon, zöldségtermesz­tők Hernádvécsén, gépé­szek Tokajban, szőlészek Abaújszántón. Fejetekben, kezetekben, szívetekben egy-egy szép szakmával. Azt sem feledjétek, amit oly sokan vallanak: nincs jobb, a szabad emberhez méltó, a gazdálkodásnál. Titeket, több százatokat szakmunkás-bizonyítvány- nyal bocsát el rövidesen az alma mater, s titeket, most már felnőtt, önálló több százatokat Szakmun­kás-bizonyítvánnyal vár, hív a magyar mezőgazda­ság. Nem titok, nagy szük­ség van rátok. Őrségváltók 1 / Remélem, tudjátok, az önállóság fe­lelősségteljességet, olykor nehézségeket, de igen sok szépséget is. jelent. Helye­sen értelmezve: az embert naggyá teheti. <fea) Irodalmi barangolások Igaz, bölcs intelme a Magyar Gramatikátskája végén a mának is szól; ,,A’ szók a’ dolgok jegyei,/a’ tu­dománynak kultsai ;/akarszé azért bölts lenni ?/tanulj nyelveken szóllani .../” Több mint három évszá­zada születtek e sorok, ré­szeként annak a műnek, amely a magyar nyelv pal­lérozásában figyelemre mél­tó szerepet töltött be. Szer­zőjét, Geleji Katona Ist­vánt, a reformáció irodal­mának egyik legmarkán­sabb egyéniségeként tartja nyilván a magyar iroda­lomtörténet, aki nemcsak teológus és prédikátor, ha­nem az erdélyi kultúra sokoldalú fejlesztője, a ko­rabeli magyar nyelvnek és helyesírásnak éles szemű figyelője és eredményes művelője. A szegény, korán elhunyt jobbágy Katona János gyer­mekeként Gelej községben látja meg a napvilágot az 1589-es esztendőben. Anyja, Varjú Katalin akárcsak két bátyját, őt is papi pá­lyára szánja. Élete azonban gyermekkorában majdnem tragikus fordulatot vesz. Hétéves, amikor az 1596-os mezőkeresztesi csatából Szolnok felé vonuló török­talár csapatok rajtaütnek a falun, felégetik, Geleji Katona Istvánt sok társá­val együtt elhurcolják, s a szolnoki rabszolgavásáron eladják. Szabadulását any­jának köszönheti, aki fel­kutatja hollétét, összegyűj­ti a kiszabadításához szük­séges pénzt. A szülőfalujából, Gelej- ről a Zemplén megyei Mo­nokra kerül, ahol az egyik bátyja iskolamester. Majd Szántón. Göncön. Üjhely- ben és Patakon diák. A pa­taki kollégiumban olyan híres tanárai vannak, mint Szepsi Láni Mihály, Sideri- us István, Szepsi Korocz György. A pataki kollégiumból a beregszászi iskolához ke­rült tanítónak. Kitűnik képességeivel, nem vélet­len. hogy 1615-ben a csen- geri zsinat egyhangú meg­Geleji Katona István állapodással, külföldi ta­nulmányútra ajánlja. A heidelbergi egyetemre Bethlen Gábor erdélyi feje­delem a maga költségén küldi ki. Geleji Katona Ist­ván két esztendőt tölt a pfalzi választófejedelem egyetemén. 1018-ban már a gyulafehérvári kollégium­ban tanít teológiát, filozó­fiát és nyelveket. Rá egy évre Bethlen Gábor uno­kaöccsének, Bethlen István­nak lesz nevelője. Vele új­ra kikerül a heidelbergi egyetemre. Hazatérte után hamaro­san Bethlen Gábor fejede­lem udvart papja lesz. A nagy fejedelmet elkíséri hadjárataiban is. Sokat szenved a tábori élet miatt, de még a kunyhókban és sátrakban is dolgozik mun­káin. Maga írja később a Praeconius evangélium­ban, hogy térdeit használ­ta íróasztalnak. 1624-ben nősül meg. Mi- lotai Nyilas István püspök, erdélyi udvari prédikátor özvegyét. Bácsi Katalint veszi nőül. Ekkor 35 éves. Gyermekük nem születik és ez örök bánata marad. Keserűi Dajka János ha­lála után a nagyenyedi zsinat őt választja erdélyi püspökké. Bethlen Gábor halála után I. Rákóczi György bizalmát is mind­végig élvezi. Geleji Katona István 1649. december 12-én, II. Rákóczi György fejedelem­ségének kezdetén hal meg, Gyulafehérváron. Halála előtt 75 ezer forintnyi meg­takarított értékét aranyban- ezüstben az erdélyi refor­mátus egyháznak adomá­nyozta. Életéről röviden ennyit. Munkásságával kapcsolat­ban feltétlen szót kell ej­tenünk műveiről. Ezek kö­zül kiemelkednek prédiká_ ciós kötetei, a Praeconius evangelicum. Titkok titka, Váltság titka. Irodalomtör­téneti jelentőségű a Keserűi Dajka Jánossal együtt szer­kesztett öreg Gradual énekgyűjtemény. Ebből ki­tűnik. hogy mind a latin, mind a magyar retorikus stílusnak kiváló kezelője. A mar említett Magyar Gramatikátskája számunkra a legnagyobb értékű alko_ tása. Jelentősége többek között abban rejlik, hogy e művel Geleji Katona Ist­ván megalapozta mai he­lyesírásunk egyik alapvető sajátosságát, a szóelemző elvet, de helyesírásunk fo_ nematikus jellegének tel­jes kiépítése is az ő nevé­hez fűződik. Különösen az i, j. y, elkülönítésével és a cs hangnak ts-sel való je_ lölésével nagymértékben szolgálta a helyesírási egy-■ ség kialakulását, Gyara'pít-' ja szókincsünket is. Igen sok köznyelvi szót visz be az irodalomba, s több új szót hoz létre (például: élőbeszéd, földrengés, arc, fűszer, istenit slb.V Geleji Katona István emlékét a szülőföld, Gelej népe híven ápolja A köz­ségben utca őrzi nevét, s a helyi református temp­lom falában 1939-től, szü­letésének 356. évforduló.!á_ tói fehér márványtábla, s alatta az évről évre oda kerülő koszorú hirdeti: az utódok nem feledkeztek meg róla. Búcsúzunk Geleji Katona Istvántól mi is, az emléktábla kedves négysorosával, Nagy Sándor versével, amit va­lamennyi geleji kisdiákkal megtanítanak a helyi álta­lános iskolában. „Kicsiny voltál még, s elvittek mesz_ sze,/Visszahozott anyád szerelme./Nagy lettél ké­sőbb, neved ma is él/emlé- két híven őrzi ez a nép./ Hajdú Imre ne menjen még! Az én boldog embe­rem tanyasi tanító. Harmincöt éve már, hogy először átlépte az egy tantermes ház kü­szöbét, melynek fedele alatt szelíd társával megél­te a fészekrakás csodálatos óráit. Óráit — hiszen sze­rény fészek volt az: roz­zant szekrény, ágy, nyers deszkákból összetákolt könyvespolcok. A könnyű batyuból kikerült — vélet_ lenül sem egyforma — csorba bögrék, lábosok, el­nyűtt ingek, ruhadarabok, meg egy pár foltos talpú, fekete cipő — hogy csak az értékszámba menő tár­gyakat soroljam. Csendes szavú, bajra, gondra, igazságra nyitott eszű ember lévén, hamar megszerették a tanyasiak. Tisztelték okos tanácsaiért, s nem fukarkodtak dicsér­ni emberségét. Az osztatlan iskolába minden ősszel új mezítlá. basok érkeztek. Tövig nyírt hajúak, ijedt szeműek, ma. szatosak. Volt közöttük, akit a legelőn fogott kézen, hazahajtották együtt a jó­szágot, s úgy vitte az isko­lába. Volt, akit a szőlőben fogott fülön, amint egy homoktölcsér fölé hajolva, hangyalesőre vadászott. Zord teleken ott sorjáztak a fogason a kucsmák, a be. kecsek, s az első óra azzal telt, hogy az izzó vaskály­ha füzénél, csontig fagyott, ázott .apróságokat melenge­tett. kiszedte zsebeikből a kisüveg bűzös hazai pálinkát, sósborszeszbe mártott koc­kacukrot nyomott markuk, ba helyette. A betűvetés, számolás, a harmóniummal kísért énekszó csak ezután következett. A leghidegebb télen sem volt szünet. Ba­tyuban, szatyorban sze­menként érkezett a tüzelő, egy-egy darab szén, véko. nyabb rönkfadarab, ha a tanítóé már elfogyott. Makacsul hitte. hogy nincsenek eleve elrendelt emberi sorsok. Kösse bár fiait oly erősen magához a tanyavilág, mint az akác a homokot. Nem valami mi­tikus őstehetséget keresett bennük, csak a megértő rá- csodálkozást; a szorgalom, mai áldott érdeklődést; a tehetség bekormolt, oxigén­re szomjazó, fellobbantható parazsát kutatta. Sohasem érezte magát számkivetett­nek, pedig távoli földek üzenete akár egy hajótö- rötthöz, úgy érkezett hozzá sípoló, recsegő telepes rá. dióján. A világ volt számá­ra a szomszéd tanyán ál­tala felfedezett mesemondó vagy nótafa, s a csillagos égbolt, amelyet éjszakán­ként maga készítette táv. csövön kémlelt. Hűvös haj­nalokon mindig a legvasta­gabb rönkökbe vágta bo­rotvaéles fejszéjét, s szinte gyermekes öröm fogta el, ha egy csapásra engedett a göcsörtüs fa. Metszett, per­metezett, veteti és kapált. Legbüszkébb a kísérleti parcelláira volt, amelyet a gyerekek is segítettek gon­dozni, s ő megtanította őket a legújabb vegysze­rek kezelésére. Jól ismerte a természetet, a növénye­ket. az állatokat, mégis mindannyiszor szívszorító csodaként érte az évszakok váltakozása, a születés, a kiteljesedés és az elmúlás élménye. Romantikus lélek volt? Álmodozáson csak egyszer kaphattuk volna. Egy estén éppen csak be­csukta a könyvet, elfújta a pislákoló petróleumlámpát, amikor a rádió megszakí­totta adását. Fülét a hang­szóróra szorítva hallgatta a hírt; a Szovjetunióban szputnyikot bocsátottak Föld körüli pályára. Nem hallotta akkor a körülötte alvó hal apróság egyenle­tes szuszogását, kiugrott az ágyból, szaladt a kertbe, s mintha ő nyomta volna meg az indítógombot, büszkeségtől duzzadó mel­lel kiáltott a harmatos szeleknek^ Megtörtént, si-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents