Észak-Magyarország, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

1979. június' 10., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 A harmincadik nyár Magyar és szovjet régé­szek együttműködésével folytatódnak az ásatások a Keszthelytől 7 kilométerre levő Fenékpusztán. A fel. szabadulás óta a 30. nyarat töltik a kutatók ezen az 5000 éves emberi települé­sen. Idén először geofizikai műszerek is segítik a mun­kát. Mielőtt ásáshoz fog. nának a kutatási helyen, műszerekkel vizsgálják mit rejt a föld mélye. A ka­pott adatokat a Magyar Tudományos Akadémia szá­mítóközpontja dolgozza fel s térképeket készít a to_ vábbi feltárásokhoz. A második hete folyó idei kutatások a népvándorlás újabb jelentős tárgyi em­lékeit tárták fel. Kiáslak többek között 47 gabonatá­roló vermet. Ezek mind. egyike 24—25 mázsa sze­mestermény tárolására volt alkalmas . A vermekben a Földközi-tenger vidékén termett búzát tárolták. A földhombárokban vizsgálat, ra alkalmas ép búzaszeme­ket is találtak. Nem titkolom: az ősziró. zsákat, a mindennél kar­csúbb liliomokat, a pipacs pirosát, vagy éppen a bú­zavirág kékjét jobban sze­retem. Sőt, megvallom őszintén, a kaktuszokról még csak azt sem állítha. tóm: kedvelem őket. Per­sze ez nem jelenti azt, hogy a növényvilág e fur­csa, különleges képviselői iránt nem tanúsítok a ma­gam módján érdeklődést, s következésképp kiváncsi, ság táplálta tiszteletet. És így vagyok a jó értelem­ben vett fanatislákkal is. Remélem, ezért a titulusért Augusztinyi Béla. az ede- lényi könyvtár dolgozója, külföldön is jól ismert kaktuszgyűjtő nem harag­szik meg. Mint ahogy azért sem, amiért ezt a cikket a megjelenés előtt nem mu_ tattam meg neki, hogy szakmai ' szempontból el­lenőrizhesse. Bevallom, rögtön látta rajtam, a kak­tuszokhoz annyit értek csak, hogy „szakvélemé­nyem” kiapad a szép, érdé. kés, szúrós jelzőkkel. De cserébe a bemutatás, elmu­lasztásáért (azt ugyanis én nem szeretem) ígérem, nem írok tüskét, vagy tövisét, sem fajt, fajtát, semmiféle szakkifejezést, megakadá­lyozva ezzel az előírásból Ha nem lenne, hiányozna! származó tekintély rombo­lást. Egyébként nem sokat jegyzeteltem. Az üvegház legalább 40 fokos ' melegé, ben kedvem nem igen volt hozzá, meg aztán a kaktu­szokat csupán csak csodál­ni akartam, s melléje látni gyűjtőjük rajongását. Per­sze egyet s mást feljegyez, tem. Például azt, hogy per- lit, tőzeg, faszén keverék a kaktusz táptalaja, amit ap­ró kaviccsal „zárt le”. Vagy azt, hogy a gyűjtemény je­lenleg körülbelül 1300 faj. ból — mégis le kell írnom — áll. És azt, hogy Augusz­tinyi Béla, igen büszke 50 kötetes szakkönyvtárára. Ismerve az ilyen irányú hazai,, szegényes irodalmat, ez a szám igen jelentős. Igaz, ezeknek többsége idegen nyelvű könyv. A látogatásomkor ugyan­csak olt levő dr. Bálint György, a Kertészet és Szőlészet főszerkesztője ta. nusította: a kaktuszgyűjtők körében — nem túlzás — az egész világon márka az Augusztinyi név. — A napokban egy híres angol botanikus — növény is van róla elnevezve — ke­resett meg levélben, hogy szeretné velem felvenni a kapcsolatot... — Mire vagyok legbüsz­kébb? Talán arra, hogy én, a kis vidéki könyvtáros, Berlinben a német kaktusz­gyűjtőknek tartottam elő. adást... — Miért pont’ a kaktu­szokat gyűjtöm? A csalá­don belül nővérem, és az ő fia. korábban már foglal­kozott ezzel. Aztán azért is, mert a kaktusz a maga módján igénytelen. Példá. ul tavaly szeptemberben kellett öntöznöm utoljára. A mai hobbyk legtöbbje anyagi érdekeltségű, ná­lunk viszont nincs kaktusz- kereskedelem, így ez nem az. Ha értékes fajhoz aka­rok jutni, vetnem kell. A „kényszer” miatt a siker, élmény nagyobb. Ebben a kis edelényi üvegházban megtalálható az az Andokban 3 ezer mé­ter magasan növő kaktusz, amit belep a hó éppúgy; mint az, amelyik számára plusz 25 fok a leghidegebb. Nevek. Csak úgy. magya­rosan .........Esti ima”. Este 8 ó rakor virágzik. Az Éj ki­rálynője ugyancsak este nyílik és reggelre már vé_ ge van. A virágja 25 centi? méteres. — Este 6 órakor leül melléje az ember, s a sze­me láttára nő. Két óra alatt teljesen kitárulkozik. Hófehér. ’ mint az éjjel vi­rító kaktuszok, mind. Nyolcszáz színes dia őrzi ezeket a virágba öltözése. két. Mert a másik hobby a fotózás, A kettő jól kiegé­szíti egymást. Augiiszlinvi Béla kak­tuszgyűjteménye egv nagy vegyesa'yűjteményből és két szakosított területből áll. Az egyik a Mamillária nemzetség, másik pedig a klorofil nél'-üliek. a színes kaktuszok. Ez utóbbi vi1 ág­viszonylatban is egvedíilál. ló. hiszen 75 százaléka csak neki van meg egyedül a világon. — A magvetés során mindig kifeilődik néhány klorofil nélküli, tehát szí­nes egved. Ezek klorofil hi­ányában néhány hét múl­va elpusztulnának. ha vi. szőni feloltom őket kloro- filtarfálmú alanvra, éleden maradnak, sőt íev csodála­tos eV”or,eket kanok .. . — Mióta?" Ti>kO. ótá'lett szenvedétvem. S bár nem úgv tűnik, ez mégis sok fi­zikai munkával iár. s íev jól kiegészít) a könvvt.á-oqi, szellemi tevékenvséffet. P-e_ vallom, ha n0""1 tenep hi­ányozna ... Hajdú Imre került! Emberalkotta tárgy a világűrben. Új korszak kezdődött, nincs többé le­hetetlen. Előkapta a táv­csövet, megcélozta a holdat vele. — Hiába mosolyogsz öreg, te következel. Igen, a gyermekeim talán már oda is eljutnak ... Távoli tanyák felől ku_ t.yák vonítását sodorta felé a szél. Hűvös eső csörgött a halántékán, s ezébe ju­tott a déli ebéd. A szőlő- levélből főzött leves, az üres kelkáposzta főzelék. A negyedik gyereknek ígért új cipő. amihez még pár forint kellett. Mert neki addig csak olyan cipő ju­tott, amit már előtte hár. man kitapostak ... Villanyt csak néhány éve kapott az iskola: összefog­tak a tanyasiak, segített a tanács is, felállították az oszlopokat és megérkezett a vezeték: a szertár vitrin­jébe került a petróleum- lámpa. A tanító mopedre cserélte elnyűtt biciklijét, azzal járta most már a ta. nyállal. (gyermekei közül kettő elvégezte az egyete­met, valamennyi kijárta a középiskolát és jó szakmái tanult. Egykori tanítványai közül is mind többen hoz­zák el megmutatni érettsé­gi bizonyítványukat, szak­munkáslevelüket. S akik a környék termelőszövetkeze­teibe kerültek, azok is hal­latnak magukról. Amióta a gyerekek szétszéledtek az országban, egyre-másra születnek az unokák, egy. szer-egyszer felül az autó­buszra is, meglátogatja őkel. Csak egy bánata van. Az asszony nem tart vele. Azt mondja őrizni kell a házat — itt az isten háta mögött. Várom a távolsági buszt, gondolatban az arcképét rajzolgaiom. Milyen is le­het? Ismerősöm találkozott már vele, vállalta hát, hogy kocsiján elvisz ben. nünket egy kertvendéglőbe, ahol jól kibeszélgethetjük magunkat. Egyszeresük megfogja a karomat, s a. fékező Ikarus első ablaka mögé mutat, ö az! A ki­nyíló ajtóban előbukkan ősz feje. Galambszürke ka­lapját széles mozdulatokkal lengeti felénk, a sál lecsú­szik a nyakából. Egy pillanatra megáll a lépcső tetején, olyan, akár egy híres filmszínész, amint kilép a repülőgépből. De a mosolya valahogy belülüröl sugárzik. Az ismerőst üd_ vözlő, őszinte öröm ez. Nagy hévvel dicséri a fe­hér Skodát. — nem lenne rossz a kétkerekűt négyes­re cserélni, talán nem is olyan lehetetlen. És milyen gyors, milyen halk a mo­torja, hogy suhan a beto. non. Ismerősöm bólint, majd hozzáteszi: — Üj még a járgány. De igaz is, — fordul a tanítóhoz — ez most nem érdekes. Beszél­jünk inkább arról, mit vá­sárol majd abból a tízezer forintból, amit másnap a Parlamentben a Kiváló Ta­nár kitüntetés mellé adnak. — Még nem is jutott eszembe — így a válasz —, csak nézem, hogy megvál. tozoft ez a- város. Vagy ti­zenöt éve jártam Pesten utoljára. Bizony, nem le­het ráismerni. Nem is tu­dom. egyszer el kellene ide hozni a gyerekeket, hadd lássanak világot. — Hát: persze, mit vesz a pénzből? — Talán két kényelmes fotelt meg egy rendes ágyat. De úgy kéne kivá. lasztani, hogy maradjon pénz egy-kél ruhára a fe­leségemnek is. Szegénykém sokáig abban járt, amit maga varrt magának, ön­kéntelenül az öltönyére té_ ved a szemem. Olyan régi a fazonja, hogy nem is tu­dom, mikor vehette. De a szövet jó! bírja még. — Igen — nevet önfeledten, s mintha csak magának vá­laszolna, úgy mondja: — elhozom ide a gyerekeket, lássanak csak világot. Egy éve van még a nyugdíjig. Akkor ve­9 le együtt nyugdíjba megy az iskola is. Talán átköltöznek a köze., lebb eső faluba. A tanya meglesz már nélküle is. Jobb lesz annak a néhány kis lurkónak is, kocsi vi­szi őket mindennap a csu­pa üveg falu községi isko-. lába. Csak a diófáit sajnál, ja: a dióért ki kell majd motorozni a régi kertbe. Kovács György Attila Ma rádió Liísz'ó: Följelentem magam Alulírod azzal ulisz­teletteljes kéréssel fordulok a hatósá­gokhoz. hogy többrendbeli megvesztegetés miatt szigo­rú büntetésben részesítse­nek. Átkozom a pillanatot is. amikor arra a könnyelmű elhatározásra jutottam, hogy dióbarna színű, Brün. hilda heverőt veszek. Mert a bűnök sorozata ezzel kez­dődött. Az áruház bútorosztályán, mint hatalmas alligátorok, hevertek a Béla bútorcsa­lád darabjai, mellettük a Lajos fotelágyak, és szét­szórtan a Neuraszténia garzongarnitúra részei. De Brünhiida egy fia sem. Odamentem a fiatal eláru. sitólányhoz. aki olyan pil­lantást vetett rám, mint egy sebészprofesszor az el- távolítandó. üszkös végtag­ra. Elrebegtem merész ki. vánságomat, mire ő a kol­léganőjéhez fordult: „Hal­lod, Brünhildát keres? Egy látszatra komoly felnőtt, hogy lehet ilyen naiv?” Eloldalogtam. Természe­temnél fogva optimista va_ gyök, s ezért az iroda felé somfordáltam, ahol a kö­vetkező feliratok voltak az ajtón: „Idegeneknek belép­ni tilos! Dohányozni ti­los!” Egy kékköpenyes, idő­sebb férfit találtam a szo­bában, aki ügy tekinteti a messzeségbe, mint Napole­on Waterloo előtt Elismé­teltem óhajomat. Hosszan, mélyről jövően felkacagott, egészségesen, ahogy egy magyar emberhez illik. Majd belémkarolt (nemhi. ába a régi kereskedők még tudnak hatni a vevők ér­zelmeire), s egyszuszra ha­darta: „Drága uram, tudja ön, hányán jönnek ide na­ponta ezzel a fellegekben lebegő kéréssel, s mi kény. telenek vagyunk letörni il­lúzióikat, elviselni a szomo­rú arcokat. Hát azt hiszi, nekünk ez öröm? Nekünk is az lenne a boldogság, ha percenként vihetnék innen a Brünhildákat. avagy az ugyancsak kurrens cikknek számító Herbert faliórákat”. Búcsúzáshoz készülőd­tem, de rámcsapott. „Brün. hildát mondott, nemdebár? Mert délelőtt még volt itt egy, igaz, már két napja el kellett volna szállíttatni. Az áruforgalmi előadó kar­társ unokahúga ugyanis férjhez ment, neki tettük félre. No, megnézem, mi is a helyzet”. Elviharzott. A remény szikrája éle­dezni kezdett bensőmben. Egy perc múlva vissza­érkezett, Titokzatosan kö_ rülnézett, szorosan mel- lémlépett, s arcomba súg­ta : „Majdnem nyert ügyünk van ...” Tudtam, ez az a pillanat, amikor az eseményeknek egy icipici lökést kell' ad­ni, s azok a végzet laviná.. jaként indulnak útjukra. Zsebembe nyúltam. egy ötvenest vettem elő. Rá­pillantott, majd keményen elkapta karomat, s arcán arisztokratikus vonás jelent meg. „Hova gondol, hova gondol? Fifti-fifti az áru­forgalmi előadó kartárs. sál!” Megszégyenülten nyúl­tam vissza, s boldog meg­könnyebbüléssel nyomtam a kezébe háromszáz fórin tot. Ismét elviharzott. majd felszabadult mosollyal tért vissza. „A hátsó lépcsőn kell levinni a heverőt. mért ha meglátják a vevők, en_ , gém meglincselnek. Remé­lem, uraságod gondosko­dott géperejű szállítóesz közről? Hogy nem? Egek ura! Hát csak nem kép'zel te, hogv gz áruház előtt sorbanállnak a teher- taxik?!” Némi apátiával álltam egyik lábamról a másikra. „No, nem tesz semmit — folytatta. — Az ön arcáról annyi tiszta ártatlanságot és őszinteséget olvasok le, hogy nem tudok nem segí­teni. Van egy jó emberem, de ígérje meg, hogy nem alkuszik vele. Szabott árak­kal dolgozik a kolléga.” A telefonhoz lépett, tár­csázott: „Józsikám? Itt Belbudai. Egy rokonomról volna szó... egy heverő .. hogy mennyire?” Hozzám fordult: „Hol is lakik uraságod?” Bediktálta a címet, majd pillantását az enyémbe mélyesztve. tagoltan, ahogy én gyermekemnek szoktam a házi feladatot elmondani, közölte: „Három kiló lesz, itt bent az utcán várja a tehertaxi, de semmi alku, a végén csak tegye a kezé­be a pénzt”. A teheríaxiban, miközben Józsikám férfias vonásait szemléltem, azon meditál­tam. mi lenne, ha az ár. tatlant adva a végén kér­ném mutassa meg, meny­nyit mutat az óra (bár az órát le sem csapta, tehát az semmit sem mutatha­tott). Aztán elhessentettem a pajzán gondolatot, mert előre megsajnáltam drága Brünhildámat, amelynek fizikai és esztétikai állapo­tában a várható vita nyo­mán, lerakodás közben, előre szinte felmérhetetlen változások állottak volna be. Néztem Józsikám mar. káns vonásait, a karján játszó izmokon a finom te­toválásokat, s megsajnál­tam öt, kit az élet farkas- törvényei rontottak meg. S e farkaslörvények öntudat­lan végrehajtói közé tarto­zom én is. aki csak úgy csúsztatom ezeknek az ár­tatlan embereknek a pénzt. Mert ha én nem dugnék, akkor ők sem követelné­nek legközelebb, és mindig többet-többet. íliítö/hril ’^pakoltunk lillliU£lfclf m£r szeret­tem volna megölelni, olyan bűntudatom volt. Azóta sem tudok nyugodtan alud­ni (még Brünhildán sem). Ha nem adok Belbudainak. ma nincs Brünhildám. de nyugodt lenne az álmom. Hja, kérem, vagy lelkiis­meret vagy heverő.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents