Észak-Magyarország, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
ÉSZAK-MAGYARGR3ZÁG 4 1979, június 10., vasárnap ««sus Tanító néni, én tudom .. . ! „...Számomra nagy élmény volt a tanulás...” — Számomra mindig nagy , élmény volt a tanulás. Ezt az .érzést, a tanulás örömszer,zését szerettem volna mindig átadni a gyerekeknek ... Az igencsak személyes, — ars poeticának is beillő — vallomás csak később bukott ki. belőle. Amikor már oldódott a feszültség, a szemérmes tiltakozás a „szerepléssel” szemben. A tanítónő, aki a pálya huszonhét évéből húszat első osztályosok körében töltött el, az osztálytermen kívül nem szeret központban állni. Azaz rosszul mondom: minden mozdulata, minden szava azért van a tanteremben is, hogy felodódjék a gyerekekben. — Amikor először jönnek hozzánk, kicsik még, akik semmit, vagy nagyon keveset tudnak a világról. Azután fokozatosan kinyílnak, megtanulnak írni, olvasni, számolni, kezdik érteni környezetüket, felismerik a logikai összefüggéseket, a törvényeket, amelyek a természetben éppen úgy jelen vannak, mint a matematikában vagy a nyelvtanban. Ezért hiszem, hogy nemcsak türelem, hanem felelősség dolga is az elsősökkel való foglalkozás ... Életek indulnak el, s rajtunk múlik, hogyan! Az első osztályban benne van az egész élet. De én talán egy kicsit önző is vagyok. Szükségem van arra, hogy egyik napról a másikra is érezzem, nem hiábavaló a munkám. A mérnök megtervez egy épületet, felépül a ház, láthatja, gyönyörködhet benne. A pedagógusnak, a tanítónak ez a közvetlen öröm ritkán adatik meg. Csak bízhat benne, remélheti, mindaz, amit át akart adni, értelmes emberi életekben él tovább. így hát megelégszik kis, mindennapi örömökkel, azzal, hogy ami tegnap még ismeretlen és érthetetlen volt a gyermek számára, ma már értelmet nyer, hogy egymás után ismerősökké válnak a betűk, s ha nehezen is, de sikerül szépen, tisztán kiejteniük az „é”-t. Az „é”! A Bodrogköznek ebben a csücskében talán ezt a hangot tudják megtanulni legnehezebben a gyerekek. Zártabban ejtik, inkább „ee”- nek. Különösen Kisrozvágyon (onnan került hét évvel ezelőtt Cigándra) s előtte csak rövid ideig tanított Nagyroz- vágyon. küszködött vele sokat. így hát „ráment” első kitüntetése,, amit úttörővezetői munkájáért kaDott. El- szemléitette ... Az „é”-t tudniillik ezzel az éremmel tanította az iskolában. De ahogy Kisrozvágy .szóba került, az emlékek is előtolakodtak. Ott negesett, hogy a gyerekek zülert is tanította már. „Hát 'yen vén tetszik már lenni”- mosolyog még mindig a eresetlen őszinte gyermek- érdésen, mert azt számol- atja néha, hogy mielőtt vugdíjba menne, most két- 'ónapos unokáját is megtaníthatja a betűvetésre, az olvasás gyönyörűségére, amit neki nemcsak jó emlékű ta_ nítói, tanárai, de olvasni mindig nagyon szerető földműves édesapja adott örökségbe. — Amikor a pályát kezdtem, az iskola munkája attól függött, hogy be tudjuk-e hozni a gyerekeket az iskolába. „Nekem is csak két osztályom van”, mondogatták az apák. A szülők szemében nem volt értéke a tanulásnak. Azt hiszem, most is befolyásolja munkánkat, hogy mi az érték a szülő szemében S mert a tanulás az a felnőttek szemében, a gyereknek is az. Most nem kell foggal-körömmel küzdenünk azért, hogy járjon iskolába a gyerek, de az még most sem megy simán, hogy óvodába járjon, vagy előkészítőbe. (A tanítónő az elsők között szervezett előkészítőket a megyében.) Talán kényelmesség miatt. Pedig sok gyerek rászorul, hogy ezeken a foglalkozásokon — s tudom, mert most az anyanyelvi tárgyakat tanítom a másodikos iskolaoltho- nos osztályban — szűkös szó. kincsünket gazdagítsuk. — Én gyermekkoromból jóízű mesélésekre emlékszem. A mai gyerekeknek a mégiscsak gép televízió mond mesét. S attól nem lehet visz- szakérdezni ... Kérdezte, van-e különbség á régi és a mostani gyerekek között? Igen . 1. régen az voit a jó gyerek, aki engedelmesen ült a padban. aki a csupa nagybetűvel írt „tanítói” látta bennünk ... Most kérdezni tanítjuk a gyerekeket, megfo- galmaztatjuk a törvényeket, gondolkodni késztetjük őket. Akad, aki azt mondja: régen egy tanító nyolcvan gyereket is megtanított! Lehet... Megtaníthatta őket kívülről elmondani egy verset, egy szöveget, de nem taníthatta meg őket gondolkodni, örömet találni a tanulásban, a tudásban... Itt talán be is fejezhetnénk a vallomást. De valamit még szükségesnek tartunk elmondani Erdősi Jánosnéról, a ci- gándi általános iskola tanítónőjéről, akit Kiváló Pedagógus kitüntetéssel tisztelt meg az oktatási miniszter a pedagógusnapon. Családtagjai állítják róla; álmában is tanít. („Már hogyne, hiszen bánt a kudarc, a gyerekek helyett is fáj a gyerek sikertelensége, s sok-sok év múltán is. gyötör, ha egyetlenegy gyereket nem tudtam megtanítani írni, olvasni, számolni!”) — Nem érzem, hogy többet tettem volna, mint száz és száz kartársam. Csak annyit tettem, amit úgy érzem, szívem szerint, tenni kellett... A kedvéért elhisszük, hogy csak egy a sok közül. Csutorás Annamária Fotó: Szabados György Az iskolát nem lehel magunk mögött hagyni. A dolgozatokra csak otthon jut idő ... Ünnep múltán P énteken hivatalosan véget ért az idei ünnepi könyvhét. Talán még néhány sátorban, alkalmi árushelyen kínálják a könyvheti kiadványokat az utcán, a munkahelyeken, de többfelé már megkezdődött a sátorbontást, és a boltok most veszik számba, mi is fogyott el. mi is maradt meg a sátrakba kiadott könyvekből, hogyan is fogytak a könyvheti kötetek a boltok polcairól. S holnaptól bizonyára egy sor szervnél hozzákezdenek a könyvhét nem kereskedelmi jelleeű tapasztalatainak összegezéséhez is. Statisztikai adatok még nem állnak rendelkezésre, amikor ez ünnep utáni gondolatsort írjuk, de előttünk az elmúlt napok néhány tapasztalata, sokféle értesülés, a korábbi könyvünnepekkel való összevetés lehetősége. © Ismét regisztrálni kell, hogy a most zárult könyvhét nem egyszerűen egy volt a sorból, hanem félévszázados jubileumhoz kötődött, s különösen ünnepi jellegűnek szerveződött Miskolcon, ahol az 1927-es kezdeményezést is ünneplendő, országos vidéki megnyitó ünnepséget tartottak. Ebből a miskolci országos nyitásból adódott a paradox helyzet: a kezdeményező város ünnepi könyvhete egy nappal 'későbbkezdődött, mint máshol, mert itt csak június 2-án tarthatták meg a nyitást, ami a hivatalos ünnepséget illeti. Feltehetően azért, hogy ne essék egybe a fővárosi és bizony igencsak országosnak tűnő nyitóünnepséggel. Ez már egy értékes napnyi veszteséget jelentett. A kánikulai. időjárás, a szabad szombatos hétvége nem kedvez a rendezvényeknek. (Lámcsak, a pedagógusnapi ünnepséget is előbbre hozták emiatt.) A késve kezdés a nyitó nap zsúfoltságát is előidézte. A Rónai Sándor Művelődé, si Központban tartott ünnepség után, a déli, napszúrással fenyegető hőségben viszonylag kevesen várakoztak a Szabadság téren, a könyvtér nyitására, s talán több volt a dedikálásra kész meghívott hazai és külföldi író, mint ahány spontán vásárló velük dedikáltatni szerette volna, frissen vásárolt könyvét. Kínos helyzet teremtődött. És aznap még volt egy ünnepség: kiállításpyitás és könyvesek kitüntetése a megyei könyvtárban — jóformán csak az érdekeltek részvételével. És ezzel eljött a vasárnap, amikor is Miskolcon egy fia íróval sem találkozhatott volna az esetleg érdeklődő olvasó. Rendelkezésre állt viszont a könyv, amiért az egész hét ünnepivé ültetett. O A könyvforgalmazás legkülönbözőbb szintjein jól felkészültek. A könyvek időben megérkeztek, a boltok dolgozói kiszállították azokat az árusítási helyekre, munkába állították a sátrak alkalmi könyveladóit. Bizonyára Miskolc kiemelt kezelése tette, hogy az idén a könyvheti kiadványokból a miskolci boltok sokkal, többet kaptak, mint korábban, alig akadt olyan, könyv, amelynek példány száma zavart okozott volna a vásárlói igények kielégítésében. Ebből adódhatott, hogy a vásári nyüzsgés, a látszólagos nagy bolti forgalom ellenére a hét utolsó napján még voltak kifejezetten könyvheti kötetek a bolti polcokon, sőt a raktárakban is. Igaz, a szépen fel tornyozott kötetek „építményeiből” csak roncsok maradtak a boltokban, de a boltosok szerint a vásárlás alatta maradt a várt érdeklődésnek. Érdemes1 megemlíteni, hogy több helyen teljesen elfogyott az {részemmel 1978 című riportkötet — benne egy érdekes miskolci témájú riport, Braczkó István kollégánk írása —, elfogyott a Borsos Miklós-album, Nagy László Adok néktelc aranyvesszőt című prózai gyűjteménye, a Művészet ’78 című album. Igen nagy érdeklődéssel fogadták a Néprajzi Lexikon új kötetét, sokan keresték és keresik A magyar sajtó története első kötetét, amelyből sajnálatosan igen kevés példány érkezett, sokan vették Ortutay—»Balassa Magyar néprajz-át, Fehér Lajosnak a Tények és tanúk sorozatban megjelent Így történt című memoárját. Nem volt szerencsés, hogy a Rosenberg házaspár fiainak emlékirata — A fiaitok vagyunk — az örökbefogadó szülők nevével jelent meg, kevesen tudják, hogy Robert, és Michael Meeropol a két egykori Rosenberg kisfiúval azonos; pedig lenne érdeklődés e könyv után rfs. A bolti dolgozók szerint egyébként- az elmúlt hét csütörtök—pénteki napja jelentette volna a nagyobb vásárlási, illetve eladási lehetőségeket — például a pedagógusnapi ajándék-könyvvásárlás —, de könyvheti jelleggel nem árusíthattak, csak június 2-től, s itt jelentkezett a már említett időbeli veszteség. Igaz viszont, hogy a hét folyamán meg már a tanév végi jutalmazásokhoz vásároltak könyveket. © A hagyományos író—olvasó találkozók számszerűsége ellen nem lehet kifogás. Lapunkban naponta hírt adtunk ezekről, a mozikban mintegy hatvan irodalmi adaptációt vetítettek. Elég nagy volt az író-járás, bizonyára több, igen emlékezetes találkozó akadt. Ezek értékét, vagy pusztán statisztikai „kipipáltságát” a jövő dönti el. Amennyire örvendetes, hogy a miskolci kapu- nyitogafó Kelet irodalmi csoportosulás tagjainafe a megyeszékhelyen és a megyében több találkozót szerveztek, amennyire jó, hogy a Napjaink köréhez tartozó írókat is nieg-meghívták ki- sebb-nagyobb súlyú találkozókra, annyira nehezen érthető, hogy a már nagy múltú Napjaink irodalmi lapnak — mint irodalmi orgánumnak —, miért nem volt önálló könyvheti rendezvénye. e* © Ö tvenéves a . könyvhét, Sokszor megírtuk, most a iélévszázados jubileum kapcsán újra, többször is, hogy tartalmában, megváltozott a könyv ünnepe. E jubileum talán alkalom lehetne arra, hogy most már a kor követelményeinek, a társadalmi szükségleteknek, egyéb adottságoknak megfelelően, a szerkezeti kereteket is felülvizsgáljuk, megnézzük, hogy a hagyomány tisztelete mellett, olyanféle keretek között kell-e továbbra is megrendezni, mint öl- ven évvel ezelőtt, az akkori könyvvásárlási körülmények között kellett. .Mert ez a formai kötöttség, a keretek enyhe merevsége, a többszörös ünnepi nyitás stb. a tetszetős számszerűség mellett, kínos helyzeteket is teremthet, de az ügyet kevéssé viszi előbbre. Benedek Miklós A szakszervezeti művelődési intézményekben dolgozók káderhelyzetét elemezték és vitatták meg az elmúlt héten az SZMT kulturális, agitációs és propagandabizottságának tagjai. Az általuk elfogadott tájékoztató jelentés e héten került a Szakszervezetek megyei Tanácsa titkársága elé, mely az anyag megtárgyalása után javaslatokként fogalmazta meg a feladattervben a legfontosabb teendőket. Az anyag előterjesztőjével, Lengyel Ágostonnal, az SZMT kulturális, agitációs és propagandaosztályának vezetőjével arról beszélgettünk, mik voltak e téma tárgyalásának a leginkább fontos mozzanatai. Először is arra kértünk választ, mi indokolta e téma napirendre tűzését: — A szakszervezetek — mondotta — mindig is, s mostanában egyre határozottabban állítják és állították munkájuk középpontjába a szakszervezeti nevelő munkát. A tartalmi tevékenységet folyamatosan és rendszeresen vizsgáljuk és értékeljük; most úgy ítéltük meg, hogy azoknak — az e munkában eminens és a 'közművelődés szempontjából meghatározó — embereknek a helyzetével is foglalkoznunk kell. akik irányítói ennek a munkának. — Melyek voltak — a bizottsági ülésre gondolva. — a legfontosabb megállapítások? .— Mondhatom, hogy örömmel vettük tudomásul: stabilizálódott a művelődési intézményekben dolgozók, politikai munkatársak helyzete. Ebben nyilvánvaló szerepe van. annak is, hogy két évvel ezelőtt fizetésük rendeződött ... . — Mégis, a panasz hangjait lehet olykor hallani a velük való beszélgetésekben ... — A bizottsági ülésen is hallhattunk panaszt. Le kell azonban szögezni, hogy munkatársaink elsősorban nem az anyagi elismerést kifogásolták, sokkal inkább arról beszéltek, hogy nagyobb erkölcsi megbecsülést várnak. — Mik voltak ezen az ülésen a szakszervezeti művelődési intézményekben dolgozó politikai munkatársak hely. zetére vonatkozó viegállapí- tásolc mozgató rugói? — A szakszervezeti nevelő munkában elért eredményeket — és a munkával együttjáró hiányosságokat —• rendszeresen és folyamatosan értékeljük. Most, hangsúlyozottan, arról volt szó, mindkét ülésen, hogy a személyi feltételek, a személyi adottságok alapvetően határozzák meg a tartalmi munka színvonalát. Szépítés nélkül: az SZMT titkársága annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenleg dolgozó apparátustól feszesebb, eredményesebb munkát kíván __ — D e, hiszen a. körülményeket, adottságokat ismerve, ennek nem ‘is lenne akadálya ... — Ez valóban így is van, a képzettségi szintet megfelelőnek ítéljük: a politikai apparátusban dolgozó közművelődési kádereink 11 százaléka végzett egyetemet, 55 százalék főiskolát, 32 százalék középiskolát. A szakmái továbbképzés biztosított, ugyanakkor megállaoította a titkárság, hogy többet kell törődni a politikai ismeretek .karbantartásával”. Ennek alapján várunk hatékonyabb munkát, sokkal célirányosabb, szorosabb együttműködést az üzemekben dolgoz^, értelmiségiekkel és szakszervezeti aktivistákká1 (fónagy) smmmmam mmammsm
