Észak-Magyarország, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-27 / 122. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG 6 1979. május 27., vasárnap IS Nem mondható hosszúnak a 63 esztendős életpálya, amelyet a 100 éve született Móricz Zsigmond 1870-től 1942-ig befutott. Sokáig készült az írói hivatásra: a harmincadik évében járt, amikor első kötetével, a Hét krajcárral bevette magát az olvasók szívébe. Ettől kezdve 33 esztendőt töltött szakadatlan írással, s fizikai munkának is roppant teljesítmény, hogy haláláig 76 kötete jelent meg, s halála után még további 5 kötet. Művei 28 nyelven, csaknem 100 kiadást értek meg. Nemcsak különböző európai nyelveken, hanem kínaiul, perzsa és hindu nyelven is. önmagáról, írói pályájáról 1930-ban többek között ezt írta: „Kivételesen nehéz és harcos életet éltem végig...” Pedig ekkor még csak a Tanácsköztársaság bukása után elszenvedett megtorlások fájdalmas emlékei mondatták ezt vele. Amikor a kurzus urai csendőrökkel letartóztatták, csűrökben, pajtákban vallatták. „Igazságtalanság történt velem — olvashatjuk a Pesti Napló egyik 1923, évi januári számában —, de nem volt jogom feljajdulni, mert ezer és ezer jó magyar emberrel hasonló, vagy még nagyobb igazságtalanság törént.” Alig tíz év múltán semmivel sem voltak kisebbek azok a támadások, melyekben 1931-ben volt része, amikor a szlovákiai magyar fiatal értelmiségiek 'haladó szellemű mozgalmának, a Sarlónak a meghívására »1930-ban előbb Eperjesen és Kassán, majd Prágában és Pozsonyban előadói körúton volt, s hazatérve lelkesedéssel írt arról a magasabb színvonalú, európaibb életformáról, amelyet az ottani polgári demokratikus társadalmi rendszer biztosított még a magyar kisebbség számára is. Idehaza viszont „itt van az élet, az élet a maga rettenetes problémáival. Itt van a szörnyű hasadás az intelligencia és a nép között. Oly idegenül él az intelligencia a néppel szemtMKaamamKmmaem A színészek ezúttal is végszóra érkeztek: a Magyar Rádió Miskolci Stúdiójában éppen elköszön, tek a munkatársak, az óramutató bejárta az adásidő utolsó percét is. Nem sokkal ezután már a Miskolci Nemzeti Színház művészei — Lenkey Edit, Ábrahám István, Csapó .János, Csiszár András, Pa. lóczy Frigyes, Sallós Gábor, Simon György és Somló Ferenc — ültek a mirofo- nok elé; ám nem csak ők érkeztek ide vendégként, hanem Déri Éra is, a Magyar Rádió rendezője: — Olvasni jó címmel egyórás irodalmi műsort készítünk a miskolci színészekkel, ennek a felvételére jöttem ide. Egyébként nem először találko. zunk, magához a_ városhoz és a színházhoz is régi kapcsolatok fűznek, annak | idején — az 1950-es évek í elején —, két évig szerződésben voltam a színházzal. Valamikor, amikor még a rádióban színészbemondók is dolgoztak, én is színész akartam lenni... aztán végül is rádiós lettem; most már huszonkét éve ott dolgozom. Gyakran ben, mintha indiai gyarmatokon élne...” Emiatt a még mindig az „extra Hungáriám non est vita” életfelfogás bűvkörében élő és gondolkodó hazai dzsentri társadalom olyan bőszüll hajszát indított Móricz Zsigmond ellen, hogy még hazaárulónak is kikiáltották. Különösen kíméletlen, durva támadások érték, amikor abba Zemplén vármegye urai is „bekapcsolódtak”. „Rendes évnegyedes” közgyűlését tartotta Sátoraljaújhelyben 1931. március 26- án a vármegye törvényhatósági bizottsága Széli József főispán elnöklésével, amelyen 76-an vetlek részt: grófok, bárók, földbirtokosok, főszolgabírók, ügyvédek, vármegyei főtisztviselők. A napirendnek megfelelően Bernáth Aladár alispán, beterjesztette a vármegyei közigazgatás első negyedévi állapotáról készített jelentését. Két hozzászólás hangzott el, majd — mintegy előzetes megbeszélés alapján — Emődy László törvényhatósági bizottsági tag, nyug. törvényszéki elnök szót kért, elmondva, hogy országos viszonylatban olyan jelenségek tapasztalhatók, amelyek a „nemzethűség szempontjából aggodalmakat tárnak elénk.” Azután megkezdte támadását Móricz Zsigmond ellen. hivatkozva előadásaira, a Nyugatban megjelent cikkeire, amelyekben az író a csehszlovákiai kőrútjain szerzett tapasztalatait, élményeit ögszehasoplította az elmaradott, változás . után kiáltó magyarországi állapotokkal. „Mondja pedig ezeket egy közismert magyar író — emelte fel szavát a „szónok” —, aki a magyar talajból sarjadt ki, akit egy nagy tábor, a magyar szellem legtőrőlmet- szettebb megtestesülésének szeret hirdetni, és aki a magyar Nemzeti Színház műsorán átlagban heti 2—3 ízben szerepel. „Móricz Zsigmond vétkét sokszorosan súlyosbítja, hogy magyar ember létére ellenségeink táborába szegődik. és jobb tudomása ellenére egy olyan állapotot akar érvényre juttatni, amely lényegében nem egyéb, mint revíziós politikánk történeti és erkölcsi alapja ellen intézett orvtámadás. Revíziókövetelésünk ugyanis éppen a kulturált és kultúrképes fajunk tiltakozása alacsonyabb kultúrájú népek jog- talán előretörésével szemben. Erről az alapról, éppen mert igaz, éppen mert ezt az igazságot szívós kitartással lassan-lassan sikerült már a nagyvilág lelki- ismerete elé vinnünk, le nem mondhatunk. Az ezen az alapon való rendületlen megállás a nemzethűség kérdése” — fejezte be pu- fogó frázisokkal megtűzdelt támadását a felszólaló, majd Móricz Zsigmond „megbélyegzésére” indítványt terjesztett elő. Természetesen az indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, kimondva a 2621/1931. sz határozatában, hogy „az indítványt magunkévá tesszük, s ehhez képest Móricz Zsigmondnak, a magyar nemzeti kultúra és a magyar nemzet ellen intézett hazafiatlan támadását mélyen elítéljük, eljárását a magyarság megtagadásának tekintjük, és vele szemben a további következmények levonását a hazafiasán gondolkozó magyar társadalomra bízzuk. Hozott határozatunkat hasonló állásfoglalás végett a társtörvényhatóságoknak megküldjük.” A zempléni uraké tehát a kétes „dicsőség”, hogy az író ellen indított hajsza — a zempléni felhívásra a vár- megyei közgyűléseken elhangzott dühös támadások folytán — tovább erősödött. Móricz Zsigmond tapodtat sem hátrált, elveiből, eszméiből — mint a Tanács- köztársaság bukása után, úgy most sem tagadott meg semmit. A mocskoló- dásokra higgadtan, de keményen válaszolt: „Valahány bika az arénán, mind nekem bődül, nekem ront... Jó társaságban vagyok mint hazaáruló! Kossuth is az volt, és ki kerülte el ezt a vádat, aki a magyarnak valami jót akart...” Már pedig ő mindig, egész életében, egész életművével jót akar. így volt Móricz Zsigmond forradalmár, s így sorolta őt népünk, nemzetünk azon nagyjai közé, akik apostolai, előkészítői voltak mai emberibb társadalmunknak, szép szocialista rendszerünknek. Hegyi József [ázhoz jönni a friss hangért” ír fordulok meg vidéki színházakban, Szolnokon és Miskolcon gyakran dolgozom együtt színészekkel. A „friss hangra’’ a rádióban is nagy szükség van, s az utóbbi években történtek is kezdeményezések a vidéki színészek nagyobb számban és szélesebb körben történő foglalkoztatására. Érezni tehát valamiféle nyitást, vannak kezdeményezések, de az igazság kedvéért azt is meg kell mondani, hogy még kevés ezeknek a száma. Ami még tovább köti a kezünket, az, hogy csak ott van egyelőre lehetőség a felvételekre, ahol a rádiónak van vidéki stúdiója. Én személy szerint nagyon szeretek együtt dolgozni azokkal a színészekkel, akikkel e munkám során ösz- szehozott a szerencsém. Itt, Miskolcon például a szabadnapjukat • áldozzák fel ilyenkor a színészek, délután próbáltunk, s kicsit későre nyúlik ilyenkor a felvétel, mert a stúdió napi adása éppen a délutáni-koraesti órákra esik ... Még a délutáni próba után, a színházban, spontán eszmecsere bizonygatta, hogy a vidéki színházakban dolgozó színészék nincsenek túlságosan elkényeztetve a színházon és a megyén kívüli nyilvános szereplések lehetőségével azonban, arról is szó esett, hogy itt a városban és itta megyében is talán többet lehetne törődni „menedzselésükkel”. Ezért is fogadhatjuk örömmel, ha a rádió a jó szándék erősítésével az eddinél szélesebb körben ad lehetőséget a megszólalásra. — Nekem mondta Déri Éva rendező — kötelességemen túl az én hasznom ... Jót csinálunk — azzal minden rádióhallgató örömére cselekszünk. — Mikor várható a Miskolcon felvett műsor sugárzása? — Erre nem tudok egyelőre határozott választ adni. de talán, a nyár folyamán sor kerül az adásra ... ft. n. j.) * I «I V f j‘ i r i i ; !! : l| : ! I !: I I A miskolci József Attila Könyvtár és kiállítóterme új és bizonyára nagy érdeklődéssel várt újabb szolgáltatást kezd a napokban: május 31-én megnyílik a könyvtár képzőművészeti könyveket. diapozi!ivókat és reprodukciókat kölcsönöz. A képzőművészeti tárlat ün. nepélyes keretek között nyitják meg május 31- én, délután 6 órakor. Megnyitót Győri Erzsébet, a Kulturális Minisztérium könyvtárügyi osztályának munkatársa mond. í Elromlott a vízcsap a fürdőszobában. Csöpög a konyhai csapunk is. Nem tegnap kezdődött ez, nem is tegnapelőtt. Folyt már tavaly is, két, de öt évvel korábban is. Ha jól emlékszem, rossz volt mind, már új korában. Természetesen többször javították, volt nálunk a szövetkezet saját, főállású vízvezeték-szerelője, egy maszek, egy kedves szomszéd, aki villany- szerelő ugyan, de mint afféle ezermester mindenhez ért. A vízcsapokhoz is. Ügy mint a többiek. Nem tudom pontosan, hogy a javításokért hány forintot fizettem ki összesen, de bizonyosan vehettem volna rajta már egy új csapot is. Végül így is döntött a család, nem kísérletezünk tovább, kicseréljük a csapokat. A V Miután a régi szerelőkben nem volt bizalmunk, próbáltunk egy újabb mestert szerezni. Több mint két hónap után sikerült is az egyik miskolci szövetkezet vízvezeték-szerelőjét megnyerni az ügynek. Tegnap eljött, megnézte a csapokat, lassan, komótosan hozzáfogott, járt a keze és közben beszélgettünk. Három órán át dolgozott gondosan, szépen, újra és újra kezdve azt, amivel nem volt megelégedve. Közben megismertem az élete történetét. Beszélt a családjáról, az unokájáról, arról, hogy vajon miért nincs türelme a fiataloknak saját gyermekük neveléséhez. A lánya, a veje ideges és türelmetlen, bosszantja őket a hároméves gyerek szüntelen kérdezősködése, állandó kíváncsiskodása. így őrá, a nagyapára marad. hogy a kisunokát sétálni vigye, válaszoljon a kérdéseire, kezében tartva a. lámpást, mely világosságot gyújt a pici koponyában. Tesz; szívesen és türelemmel. Mert az a legfontosabb, a türelem. A gyerek- . hez is, a munkához is. Nem sietett, nem kapkodott, pontosan, szépen dolgozott. És kevesebbet kért; mint a többiek. Bízom benne, hogy ezek a csapok hosszabb életűek lesznek, s az idős mester kisunokája is olyan derűs, kiegyensúlyozott ember lesz. mint a nagyapja. (szatmári) Meglátogattam a ä festőt. Ott élt most ® is a régi műteremben. A kollégái már régen elköltöztek erről a vidékről; jobb lakásokat, műhelyeket könyökölve ki maguknak, ö maradt ebben a földszintes, öreg házban, aminek egyik szobáját némi nagyzolással műteremnek neveztük egykoron. Szerettem ezt a műtermet, ami zsúfolt volt, rendetlen, s amit csak néha takarítottak. Szerettem a festőt is, aki fiatalságunk éveiben illusztrációkat csinált színházi kritikáimhoz. Azt hiszem, jói tudtunk együtt dolgozni Mindjárt előadás után nekiláttunk. A nyomda tartotta az oldalt; éjfélre kellett elkészülnünk. Az egésznek volt valami szertartása. Gőzölt Mecsekivel, vagy — ez volt. a festő specialitása — borsos pálinkával kezdődött, aztán ő elővette príma kartonlapjait, maga faragta nádtollait, én pedig leültem az ócska Undervood gép mellé. Mindig ő lelt kész előbb; érezte a színházat, néhány vonallal képes volt megragadni a dráma, s az előadás lényegét. Mikor elkészült lehevere- dett az ócska kerevetre, s várta, hogy én is befejezzem a kéziratot. Ilyenkor rendszerint olvasott — karnyújtásnyira tőle könyvek halmozódtak a földön — s folytonosan cigarettázott. A szomszédos szobában aludt a család. A műterem fala fehér volt és csupasz; ilyenkor éjszaka furcsa árnyékok rajzolódtak a falra. i p 1 — Nálad semmi sem változott — mondtam neki, mikor hosszú szünet után most ismét beléptem a műterembe. — Csak éppen a család költözött el a szomszéd szobából, s már nem bírom inni a borsos pálinkát. Most borban dolgozom — Az sokkal egészségesebb . . — Gondolod? Hallgattunk. Néztem az arcát. Püffedt volt, egészségtelenül kövér, laza — jól kirajzolódó vérerekkel. — Szoktál még kést dobálni ? Annak idején ez is kedvenc szórakozásaink közé tartozott. Egy nagy rajztáblát célozgattunk, a távolságot pontosan kimérve, nagy viták és nevetések közepette Akkoriban nagy udvara volt a festőnek. Mindig nyüzsgőit körülötte néhány pályatárs, szépreményű fiatal költők, s persze nők is. Akiket másutt nem értettek meg, vagy itt akarták magukra felhívni a figyelmet. Ez rendszerint sikerült A lányok aztán kiheverték a művészetet, s beálltak a tisztes családanyák sorába. — Egyedül élsz? — A gyerekek meglátogatnak — a nagyobbik mór egyetemista. De nem nagyon tudunk mit kezdeni egymással. — Ö kicsoda? A falak most is csupaszuk. így nem nehéz észrevenni a fő helyre függesztett portrét. A női arcképet mór belépésem pillanatában megláttam, és sejtem, hogy fontos lehet a festőnek. — Ez Toncsi... A nő afféle túlhabzó szépség. Nagyon fiatal lehet, de korán érő, hamar hervadó. Olyan, aki már tizenévesen asszony. A mosolya azonban gyerek mosoly A nagy szemei tele kíváncsisággal. De ez titkolt kíváncsiság. A száj szögletében kis fintor, amitől csaknem ellenszenves lesz a karakter. Egészében ellentmondásos, nyugtalanító arc. S a kidolgozása bosszantóan precíz. A festő, aki pompás virtuozitással pillanatok alatt kapta el mindig n lényeget, most túlzott műgonddal rajzolgat. Mintha anatómiai látleletet készítene. S mindezt hegyes szénnel. — Meg akarod festeni? — Soha nem fogom megfesteni ! — Szóval regény? — Inkább csak románc, de hát nem érdekes. Ifziirézeíi Iái Miskolcon
