Észak-Magyarország, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-29 / 99. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 4 1979. április 29,, vasárnap A képernyő előtt Történelmi tudatunk szakadékai A Nézőpont című kulturális magazin minapi adását feltét­lenül ki kell emelnünk az adáshét sokszínű és változó faj­súlyú műsorfolyamából. Mind a három téma, amelyet a rendelkezésére álló egy óra alatt körüljárhatott, igencsak köz- érdeklődésre tarthat számot, művelődési életünk egy-egy neuralgikus pontját jelenti. * A nyelvtanulásról az oktatási miniszterhelyettessel foly­tatott beszélgetés kegyetlen őszinteséggel tárta fel iskolai nyelvoktatásunk nyomasztó helyzetét, és jóllehet a miniszter. . helyettes által említett, intézkedések és tervezett intézkedések azt célozzák, hogy az iskolai keretek között ne csak nyelv- tanitás, hanem nyelvtanulás is folyjék, azaz a tanterv ne csak a leadott nyelvoktatási anyagok tanári közvetítésében valósuljon meg, hanem a tanulók meg is tanulják az adott nyelvel, úgy tűnik a jelenlegi nehézségekből egyhamar nehéz lesz kilábalni. A nyelvtanulás pedig mind nagyobb jelentő­séget kap a gyorsuló időben, az élet támasztotta követelmé­nyek valamilyen idegen nyelv, vagy nyelvek ismeretét köve­telik meg mindenkitől, aki a maga szakmai területén a szürke középszeren túl akar emelkedni, alkotni kíván, nyitott szemmel akarja megismerni a körülvevő világot, kapcsolatot akar a legszűkebb környezetén kívül is, egyáltalán akár munkaköri kötelmeiből fakadóan, akár jó értelmű emberi kíváncsiságtól hajtva, túl akar látni a faluja tornyán. A Né­zőpont négy hónappal korábban már szólt erről a témáról egy riportban. Aligha hihető, hogy a miniszterhelyettesi in­terjúval e magazinnak e témakörben adódó feladatai lezá­rultak. Várjuk a visszatérést. * Ennél sokkal izgalmasabb volt a második téma: a törté­nelmi ludat. Igen sok alkalommal irtunk mi is róla, szóba került különböző tanácskozásokon, sajtóvitákon, hogy a fel­növekvő generációk történelmi tudatában hézagok, szakadé­kok vannak, és olyan tudatbeli fonákságok jelentkeznek, amelyek nemcsak nemzeti múltunk megismerésében, a törté­nelmi összefüggések felismerésében hatnak károsan, hanem hovatovább társadalmi méretekben fenyegető veszélyt jelen­tenek, a nyomunkba lépő generáció világlátását szűkítik be. Igen érdekesen fogalmazta ezt meg az adásban Mátrai László akadémikus: „a történelmi érdeklődés napról napra nő, de a történelmi ismeret napról napra fogy”. Ez az ellentmondás sok forrásból adódik. Egyrészt abból, hogy a történelmi jel­legű publikációk, egyéb, nyilvánosságnak szánt ismeretköz­lések eltolódnak a kuriozitások felé és elvonják az érdeklő­dést a nagy összefüggésekről és az alaptételekről. Alapvetően 'az iskolai történelemoktatás hiányosságaira vezethető vissza a történelmi tudat lazasága, sok-sok szakadéka. Az egyik ta­nárnő szerint, aki megszólalt az adásban, a gyerekek leckét tanulnak és nincs idő elmélyíteni a gyerekek tudását. Egy másik tanárnő szerint, amit a gyerekek Közép-Európáról tudnak, az botrányosam kevés. Ezt támasztották alá a beját­szott riportjelenetek is, amikor végzős általános iskolások és középiskolások, akárcsak négy-öt év előtti hasonló adásban szerepelt elődjeik, elszomorító tudatlanságról adtak bizony­ságot. Többen köztársaságnak ismerték Magyarországot a fel- szabadulás előtt, a leventemozgalomról semmit sem tudtak, s amikor egy reakciós politikust kellett említeni, Rákosi Mátyást nevezték meg. Roppant szomorú képet rajzoltak fel a feleletek, amelyekből csak hármat ragadtunk ki. Kitűnt az adásból, hogy évről évre gyengébb anyag kerül az egyete­mekre, s az egyetem kénytelen átvenni a történelemtanítás­ban a középiskola funkcióját, s ezzel gyengül az egyetemi történelemoktatás. A nemzeti történelem egész szakaszai vesznek el a felnövekvő generációk előtt. Nem először és talán nem is utoljára került szóba a televízióban, s a meg­szólaló neves személyiségek szavai is figyelmeztetők kell hogy legyenek: a történelmi tudatunk körüli szakadékosság, iazasÓQ roppant veszélyes lehet. * A harmadik témáról csak röviden: Szombathelyen képtár- építő egyesület született társadalmi összefogással, hogy Der- kovitsnak, illetve hagyatékának a szülővárosa méltó otthont teremthessen. Miskolc képtárt, műkincshagyaték-elhelyezési gondjai közismertek. A Nézőpontban megismert szombathelyi példa szűkebb pátriánkat is inspirálhatná. Talán itt is van­nak olyan lokálpatrióták, és innen elszármazott segíteni tudó emberek, akik egy, a szombathelyihez hasonló jó szándékú mozgalmat elindítani és támogatni képesek lennének. Benedek Miklós Ukrán—magyar barátsági est Nagy sikerű ukrán—ma­gyar barátsági estet rendez­tek tegnap, 28-án a leninvá- rosi Derkovits Gyula Műve­lődési Központban. A Tiszai Vegyikombinát és a város MSZBT-tagcsoportja szerve­zésében amatőrök, kisebbek és nagyobbak léptek fel a műsorban. Óvodások, iskolá­sok és üzemi dolgozók ele­venítették fel, tolmácsolták az ukrán kultúra gyöngysze­meit, prózában, dalban, táncban. A helyi Magyar— Szovjet Baráti Tagcsoport számára azonban nem csak ezért maiad emlékezetes áp­rilis- 28. Az -elsőként felsza- * badult magyarországi telepü­lés, Battonya MSZBT-tagcso- portjával együttműködési szerződést kötöttek. Ez az okmány egyben a város, il­letve a község minden lakó­jának közvetlen kapcsolatát is jelenti, hiszen hazánkban egyedül a leninvárosi és a battonyai MSZBT-csoport mondhatja el, hogy a tele­pülés minden lakója tagja a baráti társaságnak. Az együttműködés,kerefében ha­marosan egymás éleiét be­mutató kiállítás nyílik Le- ninvárosban, illetve Ballo- nyán. rr Ősbemutató OTTHONTALANOK Van egy — sajnos, immár közkeletű — jelző, amellyel nemcsak a ledér nőket szQk- U'k minősíteni, hanem az életet is. Serfőző Simon drá­mája — bár a szavak részeg ember szájába adatnak — ezzel a szentenciával kezdő­dik és fejeződik be. Magamban (egészen józa­non) én is többször megis­mételtem az inkriminált szavakat. S most, aludva egyet az ősbemutatóra, még mindig úgy érzem, hogy több konfliktus dúl bennem, mint az otthontalan munká­sokban. Ennek az az oka, hogy Sérfőzőt — szerkesztő­ségi kollégámat — tisztelem, szeretem, és nagyon tehet­ségesnek tartpm, s most mégis meg kell mondani ... De hát kezdjük élőbbről. Akik publikációinkat figyel­ték, tudják, hogy mennyi örömmel és várakozással ké­szült a miskolci sajtó erre a bemutatóra. Talán nem túlzók, ha azt mondom: sze­mélyes ügyünkké vált a drá­ma. Az 'ugyan már első ol­vasásra kiderült Serfőző művéről, hogy . szinte telje­sen nélkülözi a drámai ak­ciókban koncentrált cselek­vést, inkább elbeszél, re­gisztrál; egyszóval afféle tényfeltáró darab. Reméltük, hogy értékeit majd felra- gyogtatja a színházi előadás. Sajnos, nem így történt. Még a jó — ha tetszik, irodalmi értékű — dialógusok is nyo­morékként születtek újjá a színpadon. De menjünk közelebb a (sikertelenség forrásához. Serfőző Simon — mint ezt az olvasónak már korábban is elmondtuk — azoktól az emberekről ír, akik (faluról városra kerülve) otthontala­nokká lettek. Eredeti közös­ségükhöz már nem vezet út vissza, a varosban pedig le­hetetlen az otthonteremtés. Kétségtelenül van ilyen. Az is igaz, hogy ez tragé­diákhoz vezethet, hogy ebbe a se kint, se bent állapotba bele lehet pusztulni. Isme­retesek a szétzilált családok, a demoralizálódott kétlaki- ak. De nem ez az általános társadalmi helyzetkép! Mert nálunk igenis szembetűnő a mozgás, az átrétegződés. Volt falusiak tízezrei válnak vá­roslakókká, parasztok mun­kásokká. S persze a változó falu is visszahívja-fogadja (immár iparszerűen működő üzemeibe) fiait. Ez természetesen nem je­lenti azt, hogy nincs otthon- talanság, s hogy ez az álla­pot nem teremt drámákat az életben. S, ha így van, ak­kor az elkötelezett írónak nemcsak joga, hanem köte­lessége is ezt ábrázolni. Mert nekünk minden ember élete drága, mert a társadalmi fi­gyelem középpontjába kell állítani az ellentmondásokat. De az ellentmondások sokol­dalú és drámai vizsgálata helyett bizony hiba egy meg­Csendes László és Mariin Márta. változtathatatlan állókép be­mutatása. Ezek lennének a művel szemben az eszmei kifogá­saink. A továbbiak dramatur­giai, formai természetűek. Ügy érzem, nem az én hi­bám, hogy a következőkben iskolás közhelyeket kell mon­danom. Például azt, hogy a tartalom a forma ragyogá­sában valósul meg. Akár­mennyire is tehetséges egy költő, szonettet csak akkor tud írni, ha ismeri ennek a versformának formai köve­telményeit. Mutatis, mutan­dis: a drámaírásnak is meg­vannak a mesterségbeli tud­nivalói. Előttem van a Napjaink májusi száma, melyben Sza- konyi Károly, színházunk dramaturgja, a Serfőző-drá- mával foglalkozva, a követ­kezőket írja: ........ Serf őzöt egyelőre nem a drámaírás fortélyai érdeklik. Elsősorban nem színpadi játékot akar írni, hanem a való tények dramatikus kiviteléhez keresi a módozatokat. Ezt becsülni kell." Valóban becsülni kell, és persze segíteni, hogy sikerül­jön a szerzőnek megtalálnia a dramatikus kivitelezés mó­dozatait. (Más kérdés, hogy ez a drámaírás fortélyainak ismerete nélkül aligha sike­rülhet.) Mindenesetre szeretném le­szögezni : nemcsak Szakonyi, hanem mi sem akarjuk Ser­(Jármay György felv.) főző tehetségét egyetlen dra­maturgiai Prokrusztész ágyá­ba kényszeríteni. Talán el­hiszik, hogy van fogékonysá­gunk az úgynevezett „nyitott dramaturgia” iránt. De ma­gáról a dramaturgiáról nem mondhatunk le egyetlen szín­padra szánt mű taglalásakor sem. Nézzük az Otthontalanok szerkezetét. Serfőző két rész­ben regisztrálja, hogy a mun­kásszállás lakói miként vál­tak otthontalanokká. Ki-ki (régi konfliktusokra utalva) elmeséli életútját. Közben semmi, igazán lényeges do­log nem történik. Az embe­rek jönnek-mennek, s be­szélgetnek. Így csinálja ezt Csehov is — mondhatná va­laki ellenvetésként. Csakhogy az orosz író hőseiben — a rengeteg pótcselekvés köze­pette — belül iszonyatos ör­vények forrnak. Csak a fel­szín fecseg ... Serfőző hősei viszont az egyszerű fogalmi gondolkodás szintjén kom­munikálnak. Valljuk be: unalmasan, mert publiciszti- kus, didaktikus tételeket em­legetnek. Nem öntörvényeik, hanem a szerző „dramatur­giai” irányelvei szerint cinek, funkcionálnak. Robbanás nincs, mert csak néhány gyengécske petárda van Üt­ött elhelye/ve a dráma tes­tében. Ezzel szemben Szűcs János rendező jól tudja, hogy kel­lenének robbanások, s ezért időnként melodrámába haj­szolja színészeit. Elsősorban a Sopát alakító — jobb sors­ra érdemes — Csapó Jánost, akinek hátterében egy szét­zilálódott család húzódik meg. Vele mondatja ki — le- lompilott fények között azt a fontosnak szán! véle­ményt is. hogy hu a pék in­gyen eszi a maga sülölté ke­nyeret, akkor a házépítők miért nem kaphatnak lakást a maguk építette hajlékok­ban. Ez — enyhén szólva — szimplifikálása a dolgoknak. És a „Csenda-vonal”? A fiatal férj és feleség (már több éve) külön-külön lakik munkásszálláson. Gyereket így nem vállalhatnak. Egy ideig bízunk a/ asszony ki­törésében. Az egyetlen (sze­replő lenne, aki elindulhatna önmegvalósításának útján. S, ha ekkor váratlanul kiderül­ne. hogy már nem lehet gye­rek, akkor a valódi tragédia — az elmulasztott lehetőség drámájának szele . csapna meg bennünket. Csakhogy Rózsi úgy kényszeríti férjét választásra, hogy tudja: már nem várhat gyereket. A térj és az anyós ebben a szituá­cióban valóban lelepleződik (kiderül gyávaságuk, kissze- rűségük, kivagyiságuk slb.), de azért minden marad a re­giben. A világ mozdulatlan. Serfőző igyekszik elhitetni, hogy nemcsak a drámában. Tulajdonképpen egyetlen szereplő mögött érzek mögöt­tes tartományokat. Ez füs­tös Bódi (Somló Ferenc játssza), a parasztnak maradt öreg paraszt, .józan, szívós, szemérmes, akii alaposan megforgatott az élet, de nem tett talajtalanná. Képes egy kicsiny palántás láda földjé­ben is megkapaszkodni. A többiek csuk sorsokat és ka­raktereket illusztrálnak. Nem is hisznek szerepük igazában. Ez különösen szembetűnő Martin Máriánál (Rózsi) és Csendes Lászlónál (Csenda Feri). De míg Martin szak­mai fölénye így is nyilván­való, addig Csendes mester­ségbeli tudásában is kétel­kednünk kell. Hídvégi, Ka­lapos, Lenlcey, Györváry a tisztes iparosok szintjén mű­ködhetnek. s működnek. De­meter Hedvig alkatától is idegen volt a szerep. A tér némileg stilizált, de tulajdonképpen naturális kö­zeg. Két szoba. Úgyhogy itt a realista színjátszás köve­telményei szerint kellene lé­tezni. Több, mint bosszantó, ha valaki átnyúl a falon, ha ötdekányi szalonnát mutat­nak fel egy munkásember kétnapi reggelijéül, s ha a színes ruhát — egy vízzel teli lavórban — összemossák a fehérrel, s ha egy tízkilós kosarat pehelyként emelget­nek. A drámát kellett volna ilyen könnyedén kilendíteni a holtpontról. Gyarmati Béla Kőiiyvlár­«uiiifM Születésének 225. évfordu­lóját alkalmából szombaton a Múzeum-kertben ünnepségen emlékeztek Széchényi Fe- rencre, aki gazdag könyvtá­rát és éremgyűjteményét 1802-ben a nemzetnek aján­dékozta, s ezzel a tettével megalapozta a kontinens első nemzeti könyvtárát és mú­zeumát. A hazai tudományos­ság és művelődés első intéz­ménye megteremtőjének érdemeit Korek József, a Nemzeti Múzeum főigazgató- helyettese hangsúlyozta. Ez­után a múzeum és a könyv­tár képviselői megkoszorúz­ták Széchényi Ferenc szob­rát. Délután fél kettőkor a sá­rospataki Rákóczi-várban a város vezetői ünnepélyesen — és jelképesen — átadják a város kulcsát a diáktanács vezetőjének, s ezzei kezdetét veszi a tizedik sárospataki diáknapok rendezvénysoroza­ta. Három napon át csaknem másfél ezer diák bizonyítja majd az ősi iskolavárosban .művészetszeretetét; ad szá­mot felkészültségéből. A mai program a délutáni kulcsátadás után a követke­ző: indul a „Maratoni bicik- li”-túra a várkaputól, ebben négy csapat három napon át versenyez? Csipkelődő cím­mel a „diákélet gondjairól és problémáiról” szólnak a megyei küldöttségek tréfás játékai; régi diák-, szerelmes, bor- iés gúnydalok csendül­nek majd fel a Hang-verse­nyen, mely egyúttal az „éj­szakai szerenádokra” való felkészülést is jelenti; Szak­matörténeti kiállítás nyílik 'a művelődési központban, a Borostyán-kertben pedig Per­gő koczkákat láthatunk a szentesi diákok amatőrfilm­klubjának munkáiból; Az este hét órakor kez.dődő Fin­tor a Rongyosbálra készíti fel a fiatalokat: ez utóbbi­val egyidőben — este nyolc órakor a Rákóczi-vár lovag­termében a Pedagógusok klubja találkozik. Éjszaka tíz órakor kezdődik a .,Macs­ka-zene”, fiúknak—lányok­nak — akik szerenádoznak. Aki pedig kimarad vala­hogyan valamiből — annak sem kell búsulnia. A Deák- ty.-hiradó műsora — a taní­tóképző főiskolában — a nap eseményeiből ad összefogla­lói éjfél előd fél órával. Mert pontban éjfélkor felhangzik a „Takarodó szignál”, pihe­nőre kell térni. Hogy más­nap reggel hét órakor futás­sal, kocogással mindenki frissen ébressze magát. S kezdődik minden elölről... •k A sárospataki diáknapokra szabó les-Szalmái'. Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye és Budapesl hát kerüle­tének középiskolásai képvi­seltetik magukat. Köszöntjük őket megyénkben, a diákvá­rosban — Sárospatakon! A diákoké Sárospatak kulcsa Mától — diáknapok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents