Észak-Magyarország, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1979, őpríTis 22., vasárnap Könyvkölcsönzés a kamera színe előtt. Elkísértük a stábot Híradó a filmfesztiválra Az Edelényi Bányaüzem IV-es aknájának gyülekező csarnokában a megszokott — műszakváltás előtti — kép fogad bennünket. A lócákon — immár teljes .felszerelésben — ott ülnek a bányászok, s várják a „falézolást”. A felolvasás (vagyis hogy a mai napon melyik munkahelyre hányán és kik mennek), rövidesen megkezdődik. Előbb azonban Nagy Ragályi Béla főaknász (még húsvét előtt vagyunk) külön is köszönti a leszállókat, kellemes ünnepeket kívánva valamennyiüknek. Közben lenn véget ért a műszak, jönnek a bányából a kicsit megfáradt poros emberek. Mielőtt azonban elhagynák a bányát, többen megállnak a könyvtáros asztala előtt. Hétfőn és pénteken — kitűnő gondolat — itt a helyszínen kölcsönöznek könyveket. Az 1-170 bányásznak fele rendszeres olvasója a könyvtárnak. És most egyszerre vakító világossággal öntik el a kicsit borús hangulatú termet a Magyar Filmhíradó reflektorai. A stáb mór jó előre elhelyezkedett a terem egyik sarkában, s mikor az első könyvkölcsönző az asztalhoz lép. működni kezd a kamera. A Híradó — szokásához híven — egy 10—12 perces filmet készít a miskolci filmfesztivál hetére. Az egyik helyszín az Edelényi Bányaüzem. Nemcsak az operatőr, hanem Szűcs Péter hangmérnök is szorgalmasan dolgozik; a könyvtáros és az olvasó rövid párbeszédét rögzíti. Ezután kicsit várni kell, amíg a bányászok átöltöznek, így van időnk beszélgetni Zombori Katalin rendezővel, a készülő filmről. ni ezt az országrésznyi területet. Találkoztunk Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikus- művésszel, aki a lokálpatrióták szeretetével, de korántsem partikuláris szemlélettel szól városáról Miskolcról, mintegy hangosan gondolkodva. Ellátogattunk Borsod- nádasdra, Nemesik Pál tudományos kutatóhoz, aki a munkáshagyományokról, a munkásmúltról és a folklórról adott színes információt. Voltunk Tóth Elek emődi tanácselnök birodalmában és Tenkács Tibor festőművésznél Tokajban. Természetesen nemcsak ennyi helyszín villan fel a híradóban, hiszen most készülünk Hollóházára, ahol Bükki Béla, a nagy hírű porcelángyár iparművésze áll majd kamera, illetve mikrofon elé. De megyünk Göncre, Telkibányára, nem hagyjuk ki a Bodrog-parti Athént, Sárospatakot sem, és szerepel a programban Kazincbarcika és Ernőd megtekintése is. — Hol, mire kíváncsiak elsősorban? — Nem szeretnék hangzatos dolgokat mondani, de elsősorban mindenütt az emberekre vagyunk kíváncsiak. S miután filmről van szó, a képek nyelvén is szeretnénk minél többet elmondani a Borsod-Abaúj-Zempléniek mikrovilágáról. Ebbe a világba természetesen éppúgy beletartoznak a tokaji pincerajzok, mint a lemodernebb városfejlesztési törekvések és, a leghétköznapibb gondok. Közben indulnak haza a bányászok; már előállt a bysz. A kamera a Mezőkövesd feliratú járművet közelíti meg, sőt kíváncsi annak belsejére is. A buszba lépő bányászok egyik társuktól újságokat, folyóiratokat kapnak. Ki-ki kényelmesen elhelyezkedik, de a gépkocsi- vezető még nem ül a volánhoz; előbb bekapcsolja a televíziót. Búcsúznánk, de Kiss István György operatőr felhívja figyelmünket, hogy hátra van még egy edelényi helyszín. ' Követjük a stábot a község műemlék-kastélyáig. A rendező közben elárulja, hogy a patinás épülethez kátyús-göröngyös út vezet. A felvételt úgy akarják elkészíteni, hogy ezen az úton halad majd a kamerával együtt a gépkocsi, s így végig „ugrál” majd a kastély a filmen. Ebből azonban semmi sem lesz, tudniillik egy nappal ezelőtt megjavították az utat, így friss — sőt még kicsit meleg — bitumenfelületen gördülhetünk az épülethez. — Csak ennyi baj legyen — mondja Zombori Katalin —, hiszen egy jó út többet ér, mint egy jó snitt. Majd hozzáteszi: — Ilyen a mi munkánk, a legjobb akarat mellett sem sikerül naprakész híradót csinálni; a dolgok olyan gyorsan változnak, hogy kicsit mindig lemaradunk. Mindemellett remélem, ez a Borsod-Abaúj- Zempléni körkép még az it- « leniek számára is hordoz i; majd néhány friss információt. (gyarmati) Színészek a színházon kívül — Amennyire a film ideje engedi, igyekszünk bemutatni az ország nézőinek ezt a nagy és rendkívül gazdag megyét. Persze korántsem a teljesség igényével, és nagyon óvakodunk a sztereotipiától is. Mielőtt megkezdtük a munkát, végignéztem a Borsodról, Miskolcról eddig készült híradókat. Csaknem mindegyik filmen felfedezhettem a lillafüredi vízesést, a nehézipar egy-egy fellegvárát — a szikraesőben dolgozó embereket — és így tovább. Nos, ezúttal többet és kevesebbét akarunk mondani. Már ezzel a céllal készült á forgatókönyv is, melynek megírására Benedek Miklóst kértük fel, akinél jobban — mélyebben — nem sokan ismerik a megyét. Az ő segítségével sikerült megtalálnunk azokat az embereket, akik a maguk sajátos módján képesek bemutatszínész nap mint nap ezrek, tízezrek, sőt a televízió közbejöttével milliók előtt jelenik meg a legkülönbözőbb alakokban. Egyik nap drámai hősként, a következő napon komikus szerepben látjuk viszont, sőt olyan is előadódik, hogy a televízióban egyazon estén különböző, egymástól eltérő jellemeket formál meg egy színész. Magyarországon kevés a színész. Bármily furcsán hangzik is ez a megállapítás, és bármennyire is ellene vethető az a számadat, hogy országosan mintegy egj'ezer színészt tartanak számon, a megnövekedett feladatokhoz mégsincs belőlük elég. így kerül aztán sor a sokszor megkifogásolt külföldi színészfogalkoztatásra, hiszen a külföldi amíg itt van, csak a filmezésnek élhet, más kötelezettsége nem lehet. A közelmúltban tartott színházművészeti pártaktíván a miniszterhelyettes is szóba hozta a színészegyeztetés, a színészfoglalkoztatós gondját, de szó volt erről legutóbb a debreceni szink- ronfilm-szemlén, és sok más fórumon is. A filmgyár, a szinkronstúdió, a televízió és a rádió olyan sok színészt igényel, hogy ezeket az igényekét szinte képtelenség kielégíteni, mert a színészi létszám gyakorlatilag a színházak szükségleteihez igazodik. Szerencsére egyre többször tűnnek fel filmkockáinkon olyan arcok, amelyek a nagy- közönség előtt kevéssé ismertek. Ritkább esetben amatőrökről van szó, az ezekkel való szerepjátszatás megint csak egy külön téma lenne, az esetek döntő többségében azonban részben vidéki színházak tagjai, részben a szomszédos országokban élő magyar színészek ezek a kevéssé ismert játékosok. Ennek megvan az az előnye is, hogy a néző az ábrázolt figurát látja elsősorban és nem a korábbi szerepeiben megszokottat várja a színésztől, a színész nem „tolakszik” a figura fölébe, korábbi alakításai nem ellensúlyozzák, nem homá- lyosítják el az új figurát, nem nehezítik annak értését. Igen jó példákat szolgáltatott erre Kovács András két legújabb filmje, A ménesgazda és az Októberi vasárnap. De sorolhatnánk péL dókat Fábritól, Bacsótól, másoktól is. A nagyközönség, különösen a színházba ritkán járó tömegek a mozivásznon vagy a képernyőn találkoznak többnyire a színészekkel, ismerik meg őket, adott esetben rájuk is unnak. Sajátos vonósa a magyar filmnek és a televíziónak, hogy időnként fel-felkapnak egy színészt vagy egy színésznőt, szériában készülnek vele tévéjátékok, tévéfilmek, mozifilmek, aztán egyszercsak megfeledkezünk róla. De addigra már nemegyszer agyon is koptatta magát a . művész. A színészfoglalkoztatás gondjairól hosszú tanulmányokat lehetne írni, példákat lehetne sorolni a meghajszolt színészekről, és ugyanakkor tehetséges művészek ritka foglalkoztatásáról és kihasználatlanságáról. Ennek az ellentmondásnak az elemzése messze meghaladná egy újságcikk kereteit és lehetőségeit, de számtalan ok közül mindenképpen feljegyzendő, hogy a színészeket egyszerűen nem lehet számszerűen szétosztani, egy adott filmszerepre meghatározott jellegű és tehetségű színész kívántatik, a színházi lekötöttség, különösképpen pedig a vidéki színházak kötöttségei sokszor lehetetlenné teszik a színész bevonását a filmezésbe vagy a tévémunkába. Gyakorta szóba kerül, vajon miért nincsenek nálunk jó vígjátékok, vígjátéksoro- zatok, egyebek. Nos, túl azon, hogy például a bűnügyi filmeknek nem megfelelő háttere — szerencsére! — a mi társadalmi berendezkedésünk, hiszen azok a lehetőségek, amelyek között a látványos bűnügyi filmek zajlanak, nálunk általában hiányoznak. Nincsenek nagy magánvállalkozások, bankérdekeltségek, egyebek, a hiányolt filmek, illetve sorozatok születésének olyan akadálya is, van, hogy nincs rá megfelelő színész. Nem lehet megoldás vígjátékok teremtésénél, hogy túlontúl ismert drámai színészeket vígjátéki szerepre soroljunk be. Hajdan, a harmincas években. a Meseautó korszakában a rendkívül silány, társadalmilag értéktelen vígjátéki történeteket is sikerrel vitte filmre Kabos Gyula és Gombaszögi Ella, meg Gőzön Gyula és Berky Lili párosa, Mály Gerő, vagy később La- tabár Kálmán szerepeltetése, ök olyan komikus egyéniség gek voltak, akikre filmeket, filmsorozatokat lehetett építeni. Ezek a fajta egyéniségek most hiányoznak. Minden bizonnyal lenne a mai tehetséges színészgúrdában is, de a túlhajszolt színészek közül nehéz lenne kiválasztani azokat, akik így specializálódhatnak. Még akkor is, ha nem színházhoz tartoznak, hanem a filmgyár állományában vannak. Mert már valami húsz színész odatartozik. Nemcsak a vígjátékoknál, a kalandfilmeknél, a krimiknél is jelentkezik ilyen nehézség. Kalandfilm elképzelhetetlen valamilyen központi hős nélkül. Pláne, ha sorozatot akarunk belőle csinálni. Ahhoz pedig olyan filmszínész kell, akire ez a sorozat ráépülhet. És akkor itt nem zavarna a szerepkör ismétlődése. De hogyan épülhet sorozat olyan hősre a moziban, akit a tévében szinte naponta láthatunk gyermekműsorok, enyhén butuska szerepeiben? Ugyan- ■ így borzasztó nehéz fineszes detektívfőnöknek elképzelni azt a színészt, akit más alkalmakkor és igen gyakran öreg paraszt, vagy megfontolt öreg munkás szerepekbe beskatulyázva látunk. A filmgyár önálló gárdája megteremtése ma még szinte gyermekcipőé kezdeményezés. A négy játékfilmstúdió, a két csatornán dolgozó televízió, a három adón sugárzó rádió, az évi négyszáz filmet magyarító szinkronstú. dió valósággal eszi a színészt. Egyszerűen mennyisé- ; gileg nem lehet ezeket az | igényeket győzni, nemhogy I kiemelkedő filmes, vagy tévéfilmes egyéniségek felnő- [ vekedésére gondolhatnánk, j Átmenetileg születnek soro- zathősök. A Bors sorozat főszerepében Sztankay István vitathatatlanul sikeres ka- j landhős volt. A két bárgyú > tisztet alakító színészek — j sajnos — Őszi és Dezső néven leltek népszerűek, holott mindkettőjük egyéb terű. ! létén már nyújtott sokkal ki- mágaslóbbat. De például ] még olyan gyenge kaland- ! filmet, mint a Küszöbök volt is, megemelhetett volna va- j lamennyire, ha a központi j hőse valóban hőst tudott vol- j na érzékeltetni. Benedek Miklós KALÁSZ LÁSZLÓ KÉT VERSE A tél után Rohamosan no eltűnik megint a tavasz lassan meglegyint az idő itt a játék: kő kőre megy megindultak holtnak vélt percek s temetődnek évezredek s lesz-e viragí boldogság gyász úgy keverődik mint csúcsról zúdult lavina ember eszme porrá őrlődik játszadoztunk? s ez a hiba? s lesz-e világ? vagy jobb lett volna hó alatt maradni lapulni mint a mag ' s fergetegben is megmaradni? fagyok alatt szétgyökerezni kivárni akár ötven évet vagy mint az algák leteperni százezer és millió évet már nem tudom de fogy a tél az ember örömért kiabált jaj örömöt hoz-e a szél? s lesz-e virág? s lesz-e világ? A kastélyhoz közelítve - új úton. T últerhelt színészekről beszélt nemrégiben egy televíziós adás. Ez így van még akkor is, ha a számszerűleg nyilvántartott ezer színész közül talán csak kétszáz a túlterhelt. S amíg a színész elsősorban színházhoz tartozik, s ugyanakkor még annyi mindenféle szerv tart rá igényt, mint fentebb soroltuk, érdemben igen kevés változásra lehet számítani — még ha sikerül is létrehozni majdan a sokat emlegetett központi szinészegyeztető irodát. De addig is kevéssé ismert arcú vidékiekkel — akik között még igen sok a felfedezetlen tartalék! — jól válogatott külhoniakkal lehet valamit segíteni. De azon a gondon, hogy olyan filmes egyéniségek teremjenek, akikre sorozatok épülhetnek, ez sem tud változtatni.
