Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-09 / 57. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1979, március 9., péntek A „meghosszabbított társulat A vízmüvek, a kiepilell- fóglalt források,' küllemre is igen szépek. És főként vé­dettek, Magas kerítésekkel, kapukkal, portással, hiszen illetékteleneknek nincs mit keresniük ott, ahol sok ezer ember ivóvízéről gondoskod­nak. A kácsi vízmű, a Bükk lábánál ugyancsak nagyon szép. És nagy érték a völgy községei számára, de még lejjebb, például Mezőkövesd lakói számára is. Eljuttatása persze ilyen távolra, mint Kövesd, igen nagy gond is. De a már több éve városi rangú Mezőkö­vesdnek számos, más tenni­valója között szükséges en­nek a gondnak a legyűrésé­ért is tennie, munkálkod­nia az egészséges, tiszta ivó­víz megteremtéséért. Nagy gond ez, nagy feladat me­gyénk minden más részén is. de kitérni nem lehet előle. Nem is •térnek. Köveiden sem tértek ki, még 1970-ben alakult meg a vízműtársulat. hat évre meg­szabott idővel, hogy meg­kezdje a nagy munkát. Tevé­kenységükről nemrégiben a városi tanács végrehajtó bi­zottsága előtt adtak számot és bizony 'volt miről beszá­molni. Az alakulástól kezdve minden évben sikerült vala­mennyit előbbre lépni, és ma már gyakorlatilag minden utcában van tiszta, jó ivó­víz. Kétszáz méteren belül minden lakó elérheti a nyo­mós kutat, illetve, ha a terv­be vett, körülbelül 2—3 ki­lométer hosszúságú vezeték- bővítés sikerül, úgy a város ivóvízellátása százszázalékos­nak mondható! Gondolható, hogy ennek a nagy feladatnak a teljesíté­se nem ment könnyen, de a kivitelező Borsod megyei Vízművek mindent megtett a sikerért, a tanács- vezetői pedig szinte állandóan napi­renden tartották — és tart­ják — ennek a fontos mun­kának hogyanját, mikéntjét. Szükség volt persze a lakók segítségére, szemléletbeli vál­tására is. Különösen ez utóbbi nem lehetett könnyű. Meg kellett értetni, hogy a ,.ha jó volt az öregapámnak az ásott kút, jó lesz nekem is” szemlélet ma már egyál- lalán nem tartható. És a nagy többség meg is értette. Vállalta az anyagi áldozatot és esetenként a fizikai mun­kát, segítséget is. Jellemző, hogy a város négyszáznál több közkútja közül negy­vennél többel kifejezetten a lakók kérésére, igénye sze­rint építettek, telepítettek. Méghozzá olyképpen, hogy ezeknek a kutaknak a föld­munkáit teljes egészében a lakók végezték el. A kezdeti évek nehézségei után pedig a legjobb hírverésnek éppen a jó kút, a jó ivóvíz bizo­nyult. Nem lehet véletlen, hogy 1972-től 1974-ig 66 kilo­Rajk Lászlóra, a nemzetközi és a magyar munkásmozga­lom kiemelkedő személyisé­gére emlékeztek csütörtökön Budapesten, születésének 70,' évfordulója alkalmából. Az évforduló alkalmából koszorúzása ünnepséget ren­deztek a Mező Imre úti te­mető Munkásmozgalmi Pan- theonjában Rajk László sír­jánál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága nevében Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára és Borbándi János, a Köz­ponti Bizottság tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, a Belügyminisztérium képvi: seletében Benkei András mi­niszter és Kovács György, a pártbizottság első titkára, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­ga részéről Feiti György tit­kár és Wrschovszky Nóra, a KISZ KB tagja, a Magvar Partizán Szövetség nevében Fehér Lajos elnök, valamint Andrásíi Gyula és Mátyás •méter vezetéket sikerüli megépíteni, több. mint 25 millió forint értékben. Pár évvel ezelőtt a társu­lat feladatul kapta a Zsóri ivóvízellátásának megoldását is. Szintén társulati megol­dásról volt szó, tehát az itt üdülők anyagi vállalásairól is. Az üzemek, vállalatok szinte, az első szóra felaján­lották segítségüket, beléptek a társulatba, a magánüdülő- tulajdonosoknak pedig mint­egy 75 százaléka. A taggyű­lésen a Heves megyei körzet képviselői is megjelentek és csatlakozlak a társulathoz. Ezen az alakuló taggyűlésen hozták a határozatot, misze­rint a vízmütársulat műkö­dési idejét 1930-ig meghosz- szabbítják. A fürdő ‘területén azóta már kiépült az elosztóháló­zat. Folytatják a város belső hálózatának bővítését is,' a jogos igényeknek megfelelő­en. Milyen minőséggel? A társulat munkájával kapcso­latosan ez idáig 3 — azaz há­rom —, panasz érkezett az Országos Vízügyi Hivatalhoz. Kiderült, hogy a társulat egyik esetben sem követett el törvénysértést, a szabá­lyoknak, előírásoknak meg­felelően járt el. Gondok per­sze most is vannak. A tag­gyűléseken . — ahol a város lakóit képviselő küldötteknek igen fontos, meghatározó kérdésekben kell dönteniük, állástfoglalniuk —, az első időkben mindenki megjeleni, később pedig már egyre ke­vesebben. Minél több utcába vezették be a vizet, annál kevesebben. Emberi dolog persze, valahol érthető, ma­gyarázható. Ha már a saját portán rendben van a dolog, akkor ugye minek? A hozzá­járulást sem fizeti be min­denki rendszeresen. Az ele­jén igen, de miután a víz, megvan, már nem. Pedig a nem fizetők zöme rendezett anyagi körülmények között él, fizetőképes lenne. Jelen­leg több. mint egymillió fo­rint a hátralék, az adósság. Pedig ismeretes, hogy a víz­vezeték megépítése, a jó ivóvíz biztosítása igen sokba kerül. Sokba kerül a vízto­rony megépítése is, melynek a terv szerint már állni kel­lene, de anyagiak híján nem épült meg. Reménykedni vi­szont lehet: talán ebben az évben megkezdik a víztox-ony építését. Hátra van még né­hány zsákutca is. ezekbe is kell a jó víz, még néhány kilométernyi vezetéket meg kell építeni. De fogalmazzuk helyeseb­ben: már csak néhány kilo­méternyi vezetéket kell meg­építeni. És akkor a szépen í-endezett. foglalt kácsi fox-rás .vize valóban eljut Mezőkö­vesd minden lakójához. Priska Tibor László, a szövetség országos választmányának tagjai he­lyezték el a tisztelet és a megemlékezés koszorúit. Le­rótták kegyeletüket Rajk László hozzátartozói, s a róla elnevezett kollégium képvi^ selői is. A koszorúzási ün­nepség az Internacionálé hangjaival ért véget. A Vígszínház falán levő emléktábláját a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Buda­pesti és XIII. kerületi Bi­zottsága nevében Király, Andrásné. a Budapesti Párt- bizottság titkára és Fehér Istvánná, a kerületi pártbi­zottság titkára: a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség budapesti és kerületi bizottsága részéről Hámori Csaba, a KISZ Budapesti Bi­zottságának első titkára és Tóth József, a kerületi KISZ- bizottság titkára koszorúzta meg. Elhelyezték az emléke­zés virágait hozzátartozói, a kerületi üzemek, hivatalok és iskolák képviselői is. A nemzetközi nőnap alkal­mából csütörtökön kitünteté­si ünnepséget rendeztek a Parlamentben. Az eseményen részt vettek: Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Né­meth Károly, az MSZMP KB •titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Szekér Gyula, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke. Losonczi Pál köszöntő be­szédében a többi között hangsúlyozta: — A nők töltetlen gazda­sági. társadalmi tevékenysé­gével egyenrangú az a kül­detés, amelyet a családban teljesítenek életünk társa­ként, gyermekeink életadója­ként. anyaként. Nem szégyen, ha legalább ilyenkor bevall­juk — mi férfiak —, hogy életünk legkisebb, de mégis alapvető közösségében a nő­ké a vezető szei'ep. Abban, hogy a család igazából csa­lád. a lakás otthon — vagy ahogy nyelvünk oly1 szépen kifejezi: családi fészek le­gyen, a nőké az orbszlónfész. —■ Az elmúlt csaknem há­rom és fél évtizedben olyan eredményeket mutathatunk fel. amelyekre méltán lehe­tünk és vagyunk is büszkék. a Piíamfa Ennek ellenére nem áltathat­juk magunkat azzal, hogy mindent megtettünk ezen a (éren. De bizonyosak lehe­tünk benne, hogy beteljesült mindaz, amire vállalkoztunk. Bizonyság ró az is. hogy e nemes harcnak tömegesen vannak olyan kiválóságai, mint Önök. akiket az Elnöki Tanács azért tüntet ki. ami­ért kiemelkedő érdemeket szereztek a nőmozgalom ha­zai és nemzetközi feladatai­nak valóra váltásában — mondotta, majd átnyújtotta a kitüntetéseket. Az ünnepség után az El­nöki Tanács fogadóst adott a kitüntetetlek tiszteletére. * A nemzetközi nőnap al­kalmából számos nődolgozó kapott Munka Érdemrend kitüntetést. Ostváth István­ná, a Sátoraljaújhely váx'osi Tanács V. B. Építési és Költségvetési Üzemének sze­mélyzeti vezetője a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, Szikszai Jánosné, a Szeren­csi Cukorgvár szakmunkása a Munka Érdemrend bronz, Viczek Józsefné, az LKM főművezetője a Munka Ér­demrend bronz fokozatát kapta meg. Befejezőit Herniann ixen látogatás a (Folytatás az 1. oldalról.) Az MSZMP képviselői ki­fejezték, hogy a magyar kommunisták nagyra értéke­lik a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak a Német Szocialista Egységpárt vezétésével a fejlett szocia­lista társadalom építésében elért eredményeit. A Német Demokratikus Köztársaság, amely ez évben ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, nagy tekintély­nek és megbecsülésnek ör­vend világszerte. Az NSZEP képviselői az NDK kommunistái és dolgo­zói nevében méltatták a ma­gyar népnek az MSZMP ve­zetésével a párt XI. kong- xesszusd határozatai megva­lósításában elért eredmé­nyeit. a Magyar Népköztár­saságnak az európai béke és biztonság megteremtéséért, a nemzetközi együttműködés fejlesztéséért és a társadalmi haladásért kifejtett erőfeszí­téseit. Tájékoztatást adtak ar­ról, hogy a magyar nép ki­emelkedő történelmi dátumá­ról, a Magyar Tanácsköztár­saság közelgő 60, évforduló­járól megemlékeznek a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban. A nemzetközi események áttekintése során a két párt képviselői megállapították, hogy a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanács­kozó Testületének 1973. no­vemberi moszkvai értekezle­tén a nemzetközi erőviszo­nyokról és a világpolitikai eseményekről elfogadott ér­tékelést az élet igazolja. A két; pórt képviselői határozottan elítéli1- a pekingi vezetésnek a szocialista Vietnam ellen indított agresszív háborúját, amely újabb súlyos megpró­báltatást jelent a vietnami nép számára. A fegyveres kínai támadás veszélyezteti az in­dokínai térség népeinek biz­tonságát és a világ béké­jét. Szolidaritásukról és tel­jes támogatásukról -biztosí­tották a vietnami kommu­nistákat, a hős vietnami né­pet. A két párt képviselői elítélik a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság el­len irányuló kínai agresszív fenyegetéseket. A két testvérpárt megkü­lönböztetett jelentőséget tu­lajdonít a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom egységé megszilárdításának, az európai kommunista és munkáspártok berlini érte­kezletén kidolgozott doku­mentumban foglalt feladatok megvalósításának. Készek to­vábbra is tevékenyen hozzá­járulni az összes haladó, de­mokratikus és forradalmi erő összefogásához. Hermann A\en csütörtö­kön elutazott hazánkból. (Folytatás az 1. oldalról.) lőtték a tartományi székhe­lyet, míg Loc Binh-ben szét­rombolták a település egyik fontos hídját. A hanoi lapok csütörtöki számukban is éles hangon ítélik el Peking agresszív magatartását. A Quan Dói Nhan Dán, a néphadsereg lapja kom­mentárjában megállapítja: a csapat visszavonásról szóló pekingi bejelentés ellenére csütörtökig még mindig több tízezer kínai katona tartózko­dott és pusztított vietnami területen. A világ semmi je­lét nem tapasztalhatja annak, hogy a kínaiak valóban visz. szavonulnának. Nyugati for­rások is elismerték — foly­tatja a hanoi lap —, hogy Peking megerősíti vietnami területen levő egységeit, és ez egy új támadás jeleként értelmezhető. A határ kínai oldalán ugyanis 125 000 kínai katona áll riadókészültség­ben, miközben a Vietnamba benyomult erők a helyükön maradtak. Vietnam-szerle folytatódik a mozgósítás az elhúzódó kí­nai agresszióval szemben. A VSZK álláspontja az, hogy a kínai visszavonulási’ó) szóló nyilatkozat ellenére továbbiba is készen kell állni minden eshetőségre. (Ííést tartott a megyei HEB Nem első alkalommal ke­rült szóba a háztáji és ki­segítő gazdaságok ügye a Borsod 'ínegyei Népi Ellenőr­zési Bizottság ülésén. A népi ellenőrök jelentése már utó­vizsgálatként készült el, de ezt megelőzően ugyancsak több fórum, x-angos testület foglalkozott a kisgazdaságok­kal. Mindez már önmagában is jelzi: nagy odafigyelést, gon­dosságot igényel a téma. a kisgazdaságok ugyanis — összességükben — már egyál­talán nem kicsik, mivel ter­melésükkel, erediriényeikkel hathatósan hozzájárulnak az áruellátás növeléséhez, biz­tonságának megtei'emtéséhez. Hogy adatszerűén mennyire, miképpen, ai'i’ól a tegnapi ülésen keletkezeit ugyan vita, de a legfontosabb kérdések­ben nem. Hadd említsük meg: megyénkben a mező­gazdasági tei'mékeknek kö­rülbelül 45 százaléka a ház­táji és kisegítő gazdaságúk­ból kerül ki! És azt is: a szarvasmarha-állománynak 43 százaléka van a kisterme­lőknél! Talán e2ek az adatok is kellő módon érzékeltetik, milyen nagy súllyal bírnak a kisgazdaságok. Éppen ezt a nagy súlyt figyelembe véve születtek mr az utóbbi évek­ben azok az intézkedések, melyek hivatottak a kister­melőket segíteni. Hol tartunk jelenleg a segítségnyújtással, a támogatással, hol tartanak a kisgazdaságok? A részletes jelentésből és az élénk vitából is kitűnt: összességében határozott ja­vulás tapasztalható, de ez a javulás lehetne nagyobb mér- vű is. A jövőben továbbra is törekedni kell a kisgaz­daságok megsegítésére a még jobb eredmények eléréséért. A tsz-ek, az állami gazdasá­gok, az áfé^zek igen sokol­dalú segítséget nyújtanak, más vonatkozásban azonban sok a tennivaló. Nein folya­matos, nem biztonságos pél­dául az abraktakarmány- ellátás. Az ülésen elhangzott, ha ezt a rendkívül fontos kérdést a helyi szervek nem tudják kellően megoldani, akkor felsőbb szervekhez kell fordulni. Ugyancsak ne­hézkes a különböző szaporí­tóanyagok beszerzése is, már­pedig ezek hiánya nagymér­tékben visszavetheti a terme­lői kedvet. Az Ültetvényter­vező Vállalat megszűnt, most a szaporítóanyagról a Kertészeti Szaporítóanyag- fuigulmi Vállalatnak kellene gondoskodnia, de ennek a fel­adatának nem tud kellő mó­don eleget tenni. Az utóbbi években a körte és az alma kivételével nem megoldott az ellátás, szőlőből pedig időnként csupán egy-két faj­ta kapható. Erről a két kér­désről a tegnapi ülésen'elég­gé kemény szavak hangzot­tak el, a í'endcsinálást sür­getve. Nincs elég mezőgazdasági kisgép és kézi szerszám sem, az import kézi szerszámok pedig indokolatlanul drágák, ráadásul nem is a legjobb minőségűek. Igény: Miskol­con, a Búza tér környékén szükséges lenne bemutató és értékesítő mezőgazdasági bol­tot létrehozni, ahol a kis­termelő ininden szükséges cikket megtalálna. A bizottság a kistermelők további támogatására, segí­tésére számos javaslatot dol­gozott ki, ezeket a javasla­tokat eljuttatják az érdekelt vállalatokhoz, szervekhez. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tar­tott. A külkereskedelmi minisz­ter jelentést tett a szocialis­ta oi’szágokkal 1979-re meg­kötött árucsere-forgalmi meg­állapodásokról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudo­másul vette. • Az Országos Tervhivatal- elnökének előterjesztésében a Minisztertanács áttekintette a VI. ötéves népgazdasági lerv kidolgozásának előkészítő munkálatait. Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter beszámolt az építőipar számára bizlo- sítolf fejlesztési források fel- használásának helyzetéről és az ezzel összefüggő további! feladatokról, A kormány el­fogadta a jelentést. A Minisztertanács ezután egyéb ügyekét tárgyalt. Középpontban a kiskörei v'zilépcső Tegnap ülést tartott a Ti­sza II. KISZ-védnökség me­gyei operatív bizottsága. Azokat a feladatokat érté­kelték, amelyekben az el­múlt évben sikerrel levé- kenykedett megyénk ifjúsá­ga. Stéfán Márton, az ope­ratív bizottság elnöke ki­emelte, hogy a kiskörei ví­zilépcső épülő létesítményei bonyolult, nehéz feladat elé állították a bizottságot. Hi­szen a létesítmények anyag- szükségletének beszerzésétől kezdve, a különböző bemu­tatókon, új módszerek is­mertetésén túl, a töltések, szivárgó csatornák építéséig sok mindent szervez, irá­nyít a bizottság. Az elmúlt év legsikere­sebb rendezvénye Pulno- kon a szakközépiskolában volt. Az öntözési vetélkedőt a ricsei termelőszövetkezet csapata nyerte, s az oi'szá- gös döntőben az előkelő harmadik helyet szerezték meg. Az ugyanitt tartott vízgazdálkodási tanácskozá­son, s öntözőberendezések bemutatóján sok szakember nyei’t hasznos információt. A területi tanácskozásokon a vízgazdálkodás legfonto­sabb kérdéseit vitatták meg. A Tisza medréből, amelyet a víz hamarosan elboi'ít. 12 ezer köbméter fát termeltek ki. A taktaharkányi, s a to­ka j-hegyaljai öntözőfürtbe húszmillió forint értékben építettek be nyomócsöveket, s szereltek be berendezése­ket. Az ülésen az idei ter­veket, feladatokat is meg­vitatták. Napirenden: a tavaszi tennivalók tFolytatás az 1 oldalról) megfelelő mennyiséggel ren­delkezik. Nem árt azonban felfigyelni arra. hogy a tava­szi árpából saját vetőmagot betái'olt szövetkezetek árpá­jának 30 százaléka — a fel­ügyelőség által vizsgált min­tákat alapul véve — a hely­telen tárolás, s az ebből adó­dó elégtelen csírázóképesség miatt termesztésre alkalmat­lan. Az idei év terveivel kap­csolatban elhangzott: me­gyénkben csökkent a cukor­répa. egyes zöldségek, a ku­korica és a burgonya vetés- területe. (Az utóbbi szakmai­lag nem indokolt. Egyik oka nyilván a tavaly tapasztal! átvételi kálvária.). Növekszik viszont a kalászosok — ezen belül a tavaszi árpa —. az olajos növények — ezen be­lül is a napraforgó —, va-l laxnint a hüvelyesek részará­nya. A zöldségtei’ülel csök­kenését — mint azt hallottuk — a megye tái-olási gondjai indokolták, viszont a megyei ZÖLDÉRT ígéri, hogy más , csatornákon beszerezve. így is biztosítja a zavartalan zöldségeliátást. Idén a tervek szerint 9 szá­zalékkal csökkentik a gazda­ságok a felhasznált műtrágya mennyiségét, viszont a nö­vény védőszer-felhasználás 6.4 százalékkal tovább növekszik. A vegyszerszükségletet első­sorban hazai és szocialista relációból kel! kielégíteni, bár mérsékelve az eddig be­vált tőkésimport szerekből is kap a mezőgazdaság Ennek zöméi központi elosztással természetesen a rendszergaz­daságok kapják. dia) tlinÉfl lovai Malik a üorú Koszorúzási ünnepség Rajk László sírjánál

Next

/
Thumbnails
Contents