Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-28 / 73. szám
A miskolci Nehézipari Műszaki Egyet m Matematikai Intézetének Számítástechnikai Központjában Halász Éva egy lengyel gyártmányú ODRA 13ű4-es típusú számítógép mágnes szalagjának cseréjét végzi. Ahogy közeledik századunk nagy kritikai realista regényírójának, centenáriumi napja, olyan mértékben sokasodnak a tanulmányok, megemlékezések, ünnepi előkészületek Móricz Zsigmond születése századik évfordulójának méltó megünneplésére. Megyénk, elsősorban ennek borsodi és zempléni tája tág teret kap a Móricz-ünnepsé- gekben, ami érthető, hiszen mindössze ötéves volt, a gyermek Móricz Zsigmond, amikor szülei elköltöztek a szülőfaluból, Csécséről és 1901-ig, tehát 17 évig laktak a taktaközi Prügyön, Sárospatakon, majd a bodrogközi Imregen. Vajdácskán és Bod- rogszentesen. így gyermek- és ifjúkorának sok-sok emléke, műveinek változatos témaköre fűződik ehhez a tájhoz. • Ezeknek az emlékeknek a felkutatására, filmes összegyűjtésére többször is jártak megyénkben a Magyar Televízió munkatársai, hogy egy 50 perces filmet készítsenek a Móricz-évfordulóra a nagy író zempléni, borsodi kapcsolatairól. A forgató- könyv megírása után a napokban a tévé forgatócso- ' portja a helyszínekre érkezett és Müller Magda rendező irányításával hozzálátott a felvételek elkészítéséhez. Prügyön, Sárospatakon és Miskolcon forgattak, megörökítve azokat a házakat, tárgyi és írásos emlékeket, amelyek Móricz Zsigmond szüleinek, testvéreinek, elsősorban természetesen magának az írónak itteni életével, sárospataki diákoskodásával, későbbi látogatásaival kapcsolatosak. Élnek még néhányan mindhárom helyen, akik személyesen is ismerték Móricz Zsígmondot, és részt vettek a pataki, miskolci felolvasásain, irodalmi estjein, népfőiskolái előadásain. A film készítői őket is megszólaltatják, s a kortársak, szemtanúk a kivételes élmények melengető örömével mondanak el egy-egy helyi vonatkozású, kedves történetet a nagy íróról. (h. j.) TELEX TRAGIKUS SZERENCSÉTLENSÉG Az Interflug NDK légi- társaság egyik IL—18 típusú repülőgépe hétfőn a lu- andai repülőtér közelében lezuhant. A repülőgép személyzete életét vesztette. A tragikus szerencsétlenség kivizsgálására az Interflug bizottságot küldött a helyszínre. LETARTÓZTATÁS Az FBI hétfőn letartóztatott két kubai emigránst, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a New York-i Kennedy-repülőtér ellen vasárnap végrehajtott merényletben. Az FBI szerint a két emigránsnak köze lehetett Orlando Lete- lier. volt chilei külügyminiszter meggyilkolásához. Feltételezések szerint a letartóztatottak a Kuba-elle- nes ..Omega—7” terrorszervezet vezetői. TERRORCSELEKMÉNYEK Hétfőn nagy erejű bomba robbant az ankarai pénzügyminisztérium épülete előtt. Személyi sérülés nem történt, csupán anyagi karok keletkeztek. Gazian- tepben, Ankarától 700 kilométerrel délkeletre, egy géppisztolyos terrorista egy kávéházban tüzet nyitott az ott tartózkodó, főleg szélsőjobboldali személyekre. Ketten életüket vesztették, egy ember súlyosan megsebesült. Isztambulban hét fegyveres meggyilkolta a jobboldali nemzeti mozgalom pártja vezetőségének egyik tagját. Egyidejűleg robbanótöltetet dobtak a párt helyi irodájára. A robbanás következtében egy személy megsérült. MEGVESZTEGETÉSI ÜGYEK Japánban megtörténlek az első letartóztatások és folytatódnak a parlamenti bizottságok előtti kihallgatások abban a megvesztegetési ügyben, amelyben japán politikusok csúszópénzt kaptak két nagy amerikai repülőgépgyártó cégtől az E—2C tíausú, „Sólyomszem” fedőnevű katonai felderítőgép megrendelése fejében. Az ügybe valószínűleg olyan magas rangú politikusok is belekeveredtek, mint Fukuda Takeo és Kisi No- boszuke volt miniszterelnök, a nemzetvédelmi hivatal két korábbi vezérigazgatója, valamint a hadügyi intézet volt elnöke. Séta a parkban Tapolcán Országszerte befejeződtek a pedagógusjelölteknek meghirdetett szép magyar beszéd verseny házi döntői, amelyeken az óvónő-, a tanító- és a tanárképző főiskolák, valamint a tudományegyetemek bölcsészet- és természettudományi karainak mintegy kétezer hallgatója vett részt. Az országos döntőt pénteken és szombaton az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartják A kétfordulós döntőn a pega- gógusképző intézmények 47 legszebben beszélő hallgatója méri össze tudását. A legsikeresebben szereplő tíz versenyző Kazinczy-emlékérmet kap és pénzjutalomban részesül. Bár mostanában ugyancsak lóg az eső lába, felvételünk még azokat a napokat idézi, amikor a napsugarak hívogatták a tavaszt. A reménytfakasztó napfény tavaszváró sétára csábít időst, fiatalt egyaránt. Felvételünk egy tapolcai séta pillanatát örökíti meg. A Szépművészeti Múzeum rendszeresen szervez gyerekek számára alapfokú művészettörténeti oktatást. Geskó Judit művészettörténész heti két alkalommal tart műelemzést és tárlatvezetést. Művészettörténet gyerekeknek Beváltak a kismama-szalapk A kismama-szalagok megszervezése óta lényegesen csökkent a munkahelyet változtató fiatal anyák száma a Debreceni Ruhagyárban. Az üzem több műszakos munkarendje megnehezítette a gyermekgondozási szabadságukról visszatérő asszonyok újbóli munkába állását, különösen azt, hogy a három év lejárta előtt jöjjenek vissza munkahelyükre. Emiatt sokan inkább munkahelyet változtattak. A debreceni gyár kedvező tapasztalatai alapján a kismama-szalagokat megszervezték az edelényi, berettyóújfalui, ózdi és hajdúdorogi telepen is. összesen mintegy 150 kismama — többségükben fiatal, jól képzett szakmunkás — vállalta az új feltételek mellett a gyári munkát. Hétfőn Katmanduból útnak indult egy amerikai— nepáli hegymászó expedíció, hogy megkísérelje a Himalája 7145 méter magas Gau- risankar csúcsának meghódítását. A tíztagú csoport Nepál északkeleti hegyóriását oxigénpalack nélkül akarja meghódítani. A terv szerint a csúcsra vezető nehéz útjukon háromszor vernek majd tábort. Tegnap délelőtt Miskolcon, a. Vologda városrészben megnyitották az Ezermester és Üttöi'őbolt Vállalat új ezermester és úttörőboltját, valamint barkácsmühelyét. A korszerű, Szabó Lajos utcai épületbe a régi Széchenyi utcai kisáruház úttörő- és KISZ-es, valamint sport- és kempingfelszereléseket árusító részlege költözött el, valamint a „barkáas” dolgokat árusító rész, amely egy korszerűen felszerelt műhely olcsó szolgáltatásaival segíti a városrész és Miskolc lakóit. Jelentős összegek jutottak a Borsodi Vegyikombinátban a szociálpolitikai terv készítésénél a különféle .szociális, kulturális, sport és üdülési célokra, valamint segélyezésre. Ez utóbbira több mint hétszázezer forintot fordítanak, amelyet többek között a nagy családosok, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők kapnak. A vállalat tovább növelte dolgozóinak üdülési lehetőségeit. A hagyományos SZOT- beutalók mellett a dolgozók a vállalat bérelt üdülőiben is pihenhetnek. Ebben az eszBefejeződtek a tavaszi beszámoló és vezelőségválasztó taggyűlések az Özdi Kohászati Üzemek KlSZ-alapszer- vezeteiben. A taggyűlések során — a vezetőségek beszámolóinak megvitatása és az új vezetőség megválasztása mellett — küldöttek választására is sor került. A megválasztott fiatalok vesznek majd részt a gyáregységi KlSZ-küldöttgyűlé- seken, melyek első részében az alapszervezeti taggyűlésekhez hasonlóan értékelik az elmúlt mozgalmi év munkáját. A második részben nyílik lehetőség a szervezeti felépítés módosítására, a gyáregységi KISZ-vezetőségek megválasztására. Az új szolgáltató egység megnyitásán megjelent vendégeket, köztük a megye és a város KISZ-vezetőit Sipos Ferencné Miskolc városi úttörőelnök köszöntötte, majd dr. Könye Jenő, az Ezermester és Űttörőbolt Vállalat igazgatója adta át az ország 38. ilyen jellegű boltját, amely több mint 9 millió forintos költséggel épült, s ebből az összegből 4 millió forintot a Borsod megyei Tanács finanszírozott. Többek tendőben emelték az ilyenfajta lehetőségeid számát, igy az idén többen mehetnek Hajdúszoboszlóra és Baiaton- lellére. Ezzel az intézkedéssel elsősorban a családos és különösen a nagy családos dolgozók nyári üdülési gondjain kívánnak enyhíteni. Kulturális célokra is több jut, mint tavaly, a szociális kiadások megtervezésénél pedig a múlt évinél nagyobb összeggel számolhatnak az üzemekben. Ennek jelentős részét képezik azok a tételek, amelyeket a nemzetközi gyermekév jegyében használnak fel. A szervezeti felépítés módosítását a januárban végrehajtott vállalati átszervezés indokolja. Ennek megfelelően az eddigi 9 KISZ-vezetőség helyett 6 gyáregységi szintű ifjúsági vezetőtestület megválasztására kerül majd sor. A küldöttgyűlések április 6-án érnek véget. Ezt követően április végén hívják ösz- sze a vállalati KlSZ-küldött- gyűlést, melynek résztvevői 2100 KISZ-fiatalt képviselnek. Ez a fórum vitatja meg a KISZ-bizottságnak az elmúlt mozgalmi év eredményeiről készített számvetését, és itt kerül megválasztásra az új nagyüzemi KISZ-bizottság. között elmondotta, hogy a vállalat tevékenységi körében alapvető ellátási feladatuk a kisdobosok, úttörők és ifjúgárdisták egyen ruházatának és felszerelésének biztosítása, de boltjaikban megtalálhatók az ifjúság sport és turisztikai igényeit kielégítő sport- és egyéb árucikkek, valamint az ifiúsáa politikai és kulturális nevelését seaitő könyvek folyóiratok is. Fontos feladatuk a „Csináld magad!” mozgalom támogatása. A szolgáltatások iránt. egyre fokozódik az igény és a mes- növekedetl szabad idő következtében egyre népszerűbbek a vállalat barkácsműhelyei. . ít az ózdi KISZ-esek? lariácsnhely a Msíéeí ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTII LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc._ Bajcsy-Zs. u. 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Ipprl rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — 3527 Postacím: Miskolc. Pf : 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizeth.tő- a postahivataloknál, és a hfr!nr>- kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN. 0133—0357. Készült: a Borsodi Nyomdában F. vezető: KILIÁN BÉLA.