Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-29 / 74. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD- ABAÚJ-ZEMPLliN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LA PIA XXXV. évfolyam, 74. szám Ara: 1,20 Ft Csütörtök, 1979. március 29. Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1979. március 28-án Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta Gyenes And­rásnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a nemzetközi helyzetről, az MSZMP nemzetközi tevékenysé­géről szóló jelentést, és Németh Károlynak. a Központi Bi­zottság titkárának tájékoztatóját a belpolitikai élet egyes időszerű kérdéseiről. Az ülésről közlemény jelenik meg. * Tanácskozik a KGST V.1. Moszkvában szerdán folytatódott a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 89. ülése. Az ülésen, amelyen a tagállamok állandó képviselői, miniszter­elnök-helyettesei vesznek részt, a KGST munkájának idő­szerű kérdéseiről tárgyalnak, megvitatják a tanács' elé ke­rülő jelentést a szervezet három évtizedes tevékenységéről. Feszült helyzet Iránban Szerdán ismét rádióüzenet­ben fordult az ország lakos­ságához Khomeini ajatollah, az iráni forradalom vezetője. Figyelmeztetett arra, hogy a régi rezsim híveinek szándé­kában áll megzavarni a már­cius 30-ra kitűzött referen­dum menetét. A főpap fel­szólította a lakosságot, hogy védjék meg a mecsetekben, gyárakban, laktanyákban, is­kolákban és üzletekben fel­állítandó szavazóurnákat. Khomeini hangsúlyozta: „Még nem értünk el a végső győzelemhez, ezért meg kell őriznünk éberségünket.” Változatlanul feszült a helyzet az ország északi ré­szén fekvő Mazandaran tar­tományban, ahol az elmúlt (Folytatás a 2. oldalon) Bagdadban 19 arab ország tanácskozik Szadat elszigeteléséről A bagdadi Béke palotában szerdán 19 arab ország kül- ügy-, gazdasági és pénzügy- miniszterei együttes tanács­kozást kezdtek az egyiptomi —izraeli különbéke miatt Egyiptommal és az Egyesült Államokkal szemben érvé­nyesítendő szankciókról. Az értekezleten a Palesz­tinái Felszabaditási Szerve­zet által előterjesztett köve­teléseket vitatják meg. Az AFP jelentése szerint a ta­nácskozás részvevői elfo­gadták azt az iraki javasla­tot, hogy az arab államfők részvételével rendezzenek gazdasági csúcsértekezletet. A PFSZ küldöttsége mun- kaokmányt terjesztett a kül- ügy- és gazdasági miniszte­rek értekezlete elé. Ebben követeli az Arab Liga szék­helyének áthelyezését Kairó­ból, valamint Egyiptom ki­zárását a szervezetből. A PFSZ sürgeti az egyiptomi diplomáciai, politikai, gaz­dasági, pénzügyi és kereske­delmi, valamint a légügyi és hajózási szervele teljes boj­kottját. A palesztinai kül­döttség munkaokmánya olyan javaslatot is tartalmaz, hogy a különbékét elutasító arab országok egyesített katonai parancsnokságot állítsanak fel, és az Izraellel közvetle­nül szemben álló frontorszá­gok katonai megerősítésével ellensúlyozzák a különbéke- szerződés miatt megbomlott stratégiai egyensúlyt. A miniszterek elé vitára bocsátott dokumentum szank­ciókat követel az Egyesült Államokkal szemben is, ami­ért jelentős szerepet vállalt a különbékében. Egyebek kö­zött arra szólítja lel az arab országokat, léptessenek élet­be olajembargót Washing­tonnal szemben, vegyék ki olajdollárjaikat az amerikai bankokból és sajátítsák ki az arab világban működő amerikai vállalatokat. A konferenciához közelálló források szerint a külügymi­niszterek keddi tanácskozásán politikai lépéseket határoz­tak el Szadat rendszerének elszigetelésére. Hasszán Ali; iraki belke­reskedelmi miniszter az Iz­raellel együttműködő egyip­tomi szervezetek és szemé­lyek ellen gazdasági ellenlé­péseket kilátásba helyező do­kumentumot terjesztett szer­dán az arab országok kül- ügy- és gazdasági miniszte­reinek együttes ülése elé. Az értekezlet első fordu­lójának befejeztével Szadun Hammadi iraki külügymi­niszter nyilatkozott a tanács­kozás menetéről. Elmondta: számos küldött­ség terjesztett elő javaslato­kat, s ezek megvitatása után Irak, Szíria, Kuvait, Szaúd- Afrábia, Líbia és a PFSZ képviselőiből bizottságot ál­lítottak fel, abból a célból, hogy az elhangzott indítvá­nyokat közös ’munkaokmány- ba foglalják. A konferencia általános irányzata — amint az iraki külügyminiszter elmondta — az, hogy maradéktalanul végre kell hajtani a novem­beri bagdadi csúcsértekezlet gazdasági határozatait. Korszerű szerszámgépek A Szerszámgépipari Müvek­ben gyártott számjegyvezér­léses megmunkáló közpon­tok egy részét a SZIM Fej­lesztő Intézetében tervezik, itt dolgozzák ki gyártástech­nológiájukat és az első gé­peket is itt készítik el. Ké­sőbb az alapgépek tovább­fejlesztésével tovább bővítik a gépiparban egyre nagyobb tért hódító, nagy teljesítmé­nyű és nagy pontossággal dolgozó gépek választékát. A Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Intézetében terve­zett legújabb gépeket már számítógép-vezérléssel kom­binálva, úgynevezett integ­rált gyártórendszerré lehet bővíteni. * Mai számunkból A Borsodi Szénbányák Miskolci Bányaüzemének lyukói ak­nájában korszerű biztosítási berendezések védelmében dol­goznak a bányászok. A nagy tömegtermelő munkahelye­ken a biztosítóberendezések mozgatása hidraulikus úton történik, amely megszabadítja a bányászokat a nehéz fi­zikai munka egy részétől. v**************** Jelszó és a liéíkiznapk i3. oldal) (4. oldal) Tízéves a Forrás 14 oldal) (5. oldal) A kórltázi kapukon belül és kívül Vezetői értekezlet a megyei tanács székházában Tegnap, a megyei tanács dísztermében vezetői érte­kezletet tartottak, melyen a megyei tanács vezetői, a vá­rosi tanácselnökök, a me­gyei tanács vb osztályveze­tői, a járási hivatalok elnö­kei vettek részt. Napiren­den szerepelt egyebek kö­zött egészségügyi témájú kérdés is, az intézmények összevonásának tapasztala­tairól. Nemcsak nálunk, más or­szágokban is jelenség: a technika nagyfokú fejlődése a gyógyító munkában is erős szakosodást kíván meg, ez pedig valahol magában hor­dozza az elembertelenedés veszélyét. A gyógyító mun­kában minden szakterület­nek megvannak — és egyre erőteljesebben — a maguk specialistái, az ember vi­szont egységes egész, pszi­chológiailag is, biológiailag is és természetesen nem bontható a gyógyítás érde­kében sem külön részekre. A gyors technikai fejlődés­sel, a nagyarányú szakoso­dással ez föltétlenül gond­ként jelentkezik, melynek kiküszöbölésére törekedni kell. Valahol ugyancsak ebből a jelenségből fakad a ten­nivaló: a kórházak befelé fordulásának áttörése. Ugyan­csak világjelenség, hogy a kórház kerítésein, kapuin belül mindent megkap a be­teg, a kerítéseken túl vi­szont a kórház már nem ügyel rájuk. Sokan feudális jellegről, feudális hagyomá­nyokról beszélnek és lehet­séges. nem is sok túlzással, A kórházakon belül sok esetben általában a tekin­télyelv érvényesül, mind a beosztottakkal, mind a be­tegekkel szemben, pedig ez is, az is helytelen. Mint oly sok más esetben, itt is szemléletváltozásra van szükség, hogy át lehessen törni a befelefordulás fala­it. Ebben egyébként á mi megyénkben is sikerült már eredmgrjyeket. elérni, de: a jövőbeli'.. Ugyancsak töreked­ni keli rá:. , y Szó voft- ;.a munkafegye­lem megszilárdításának .kér­déséről is. Ma már me­gyénkben az etikai . hely zet jobb. mint p.ár éve .is volt) a munkáfégfelém -erősítése érdekében azonban tovább­ra iá van tennivaló. Éppen a többség érdekében. Akad­nak nálunk is orvosok, akik ellen helytelen viselkedésük miatt szükséges fellépni. A fellépést, a felelősségre vo­nást hosszú ideig elodázták, attól tartva, hogy a „meg­bántott” ember elmegy más megyébe. Ma viszont az or­vosi létszámot illetően nem állunk már olyan rosszul, hogy az elmenéstől félni kellene. Hol tartunk az intéz­ményrendszerek kialakításá­val? Az egy tanács felügye­lete alatt álló intézménye­ket, szolgálatokat szervezeti egységbe kellett vonni, A községekben, nagyközségek­ben korábban önállóan munkálkodó kórházak, ren­delők, más, megyei vagy vá­rosi intézmény szervezetébe kerültek. Például a szikszói kórház-rendelő a megyei kórház integrációjába, az edelényi rendelő a kazinc­barcikai kórházhoz, az ede­lényi, a füzérradványi tüdő­gyógyintézet a megyei tüdő­gyógyintézethez. A tbc-s be­Április 4-én az esti órák­ban Kékestetőn az idén is lángra lobban a Heves me­gyei fiatalok hagyományos hálatüze. A hazánk felsza­badításáért vívott harcokban elesett szovjet bősök em­lékműve közelében messzire világító óriási máglya körű: ott állnak majd a megye községeiből, városaiból in­dult felszabadulási emléktú­ra résztvevői. Kegyelete® ünnepség színhelye lesz áp­rilis 4-én az ország vala mennyi városa, faluja. A párt- és a tanácsi szervek, a lakosság az emlékezés és a hála virágaival borítja a hazán^r földjében nyugvó, a ha^áirte szabadságáért eleset' szpyjet katonák emlékmű­veit; sírjait. / . ünnep ezen túlmenően is a magyar— szovjet barátság egész or­szágot átfogó demonstráció­ja lesz, A munkásmozgalom veteránjai, a felszabadulás előtti és a felszabadulás utáni idők tanúi sok helyütt ta­tegek számának csökkenése miatt a füzérradványi inté­zet a múlt évtől a sátoral­jaújhelyi kórház-rendelőhöz tartozik, belgyógyászati és ideggyógyászati szanatórium profillal. A városokban a kórházak és rendelőle egye­sítése már több. mint egy évtizede megtörtént. Az integráció végrehajtá­sa révén a megyei kórház szerepe fokozódott. Egyes osztályai klinikai szintű te­vék nységet folytatnak és regionális feladatokat is el­látnak. A kórház felszerelt­sége, szakember-ellátottsága lehetővé teszi, hogy ma már a különleges ellátást igény­lő betegeket főként itt gyó­gyítsák. A pvermekegészség- ügyben elért eredmények pedig országosan is kiemel­kedők. Az integráció óta a lakos­ság egészségügyi ellátását több, hathatós intézkedés se­gítette. ma elmondható, hogy megyénkben a gyógyító- megelőző ellátás szervezeté­nek kialakítása — sikeres. lálkoznak a fiatalokkal, hogy átadják nekik élmé­nyeiket, tapasztalataikat. A KISZ új tagjai pedig nem egy helyen tesznek fogadal­mat a Kommunista Ifjúsági Szövetség eszméire. Az ünnep programjában az idén is nagy szerep jut a kulturális eseményeknek, a kiállításoknak. A nemzeti ün­nepeinkhez hagyományosan hozzá tartozó avatóünnepsé- gek közül az idén a legnagyobb szabású Kazincbarcikán zaj­lik le. Felavatják a Borsodi Vegyikombinát PVC—III. üzemét. A több mint 11 mil­liárd forintos beruházási költséggel létrehozott nagy­üzem építői a tervezett ha­táridőre, a tervezett költsé­gek túllépése nélkül fejezték be munkájukat. Az üzembe helyezésével országos vi­szonylatban is jelentősen ja­vul a gázellátás biztonsága, Kazincbarcika programjában lakásavató is szerepel. Mis­kolcon szolgáltatóház avatá­sát időzítették az ünnepre. A felszabadulás 34. évíDrÉléjára készül az ország

Next

/
Thumbnails
Contents