Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-01 / 50. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1979. március 1., csütörtök A BT indokínai vitája A reim szerepe a rrazdioÉIri (Folytatás az 1. oldalról.) területeken, mint ahogyan ez már nemegyszer megtörtént a múltban — mutatott rá befejezésül Oleg Trojanovsz- kij. A Vietnam Hangja rádió- állomás szerdai közlése szerint az ország északi határtartományai közül Lang Son- ban és Quang Ninh-ben folynak a leghevesebb harcok a kínai agressziós csapatok ellen. A vietnami védelmi erők az inváziós csapatok egy ezredét és két zászlóalját verték szét Lang Son tartományban, több mint 1600 katonát tettek harcképtelenné. Quang Ninh tartományban a helyi, erők ötszáz fős veszteséget okoztak a támadóknak. Közben, Víetnam-szerte üzemekben, termelőszövetkezetekben és egyetemeken nagygyűléseket tartanak, ahol fiatalok kérik frontra küldésüket. A Nhan Dan, a VKP központi lapja beszámolója szerint az ország középső részén levő Giai Lai- Kontum tartományban negyvenezer önkéntes jelentkezett a frontra. Pham Van Dong vietnami kormányfő, aki részt vett a szakszervezeti szövetség hanoi tanácskozásán, kijelentette: „A nép kolléktív hatalma lehetővé teszi, hogy le- küzdjünk minden nehézséget, egyszerre védjük meg az országot és fejlesszük a gazdaságot”. Tovább javult megyénkben a munkavédetem Megjutalmazták az élen járó vállalatokat Megyei munkavédelmi értekezletet tartottak szerdán délelőtt Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. A Szak- szervezetek Borsod megyei Tanácsa és az Állami Biztosító megyei igazgatósága rendezésében sorra került tanácskozáson — ahol az 1978. évi munkavédelmi versenyt értékelték —, megyénk gazdálkodó egységeinek vezetői, szakszervezeti tisztségviselők és munkavédelmi aktivisták vettek részt. Az értekezletet dr. Balogh András, az SZMT titkára nyitotta meg, majd Csengeti Zoltán, az SZMT munkavédelmi osztályának vezetője tartott beszámolót. Az előadó szólott róla, hogy évről évre egyre több dolgozó kapcsolódik be a munkavédelem fejlesztését előmozdító SZOT-határozatok végrehajtásába. Tavaly Borsodban csaknem kétszázezren vettek részt azokon a rendezvényeken, ahol a munka- védelemmel kapcsolatos kérdések, feladatok szerepeltek napirenden. Ugyancsak népszerűvé váltak azok a vetélkedők is, amelyeket a különböző gazdálkodó egységek évenként rendszeresen megrendeznek. Az elmúlt esztendőben csaknem 40 ezer szocialista brigádtag gyarapította ismereteit ezeken a munkavédelmi vetélkedőkön. Csengeri Zoltán a továbbiakban a munkavédelmi versenyben részt vett vállalatok múlt évi tevékenységét ismertette. Egyebek között elmondta, hogy ezek a gazdálkodó egységek tavaly több mint öt és fél ezer fejlesztést hajtottak végre, amelyeknek értéke több százmillió forintra tehető. S ezpk mind olyan fejlesztések voltak, ________/_____________ A Borsod megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalathoz felveszünk műszaki ellenőrt, beruházási gyakorlattal felvásárlót (edelényi, mezökövésdi kirendeltségre) Jelentkezés: a vállalat központjában: nyolcas autóbusz-végállamás ózdi üzemünkbe labortechnikust jelentkezés az ózdi üzem vezetőjénél amelyek megfelelő alapul szolgáltak az altalános munkavédelmi helyzet javításához, általuk könnyebbé, emberibbé vált a dolgozók munkája. Jól alátámasztotta mindezt, hogy 1978-ban több mint 34 ezer borsodi dolgozónak javult számottevően a munkakörülménye és szociális ellátása. Á beszámolóban és a vitában elhangzott felszólalásokban súlyának, jelentőségének megfelelő helyet kapott a halálos kimenetelű balesetek megelőzésének kérdése. A tragikus kimenetelű balesetek száma a versenyben részt vevő vállalatoknál ugyan tovább csökkent, de a Borsodban levő összes gazdálkodó egységet alapul véve tavaly öttel emelkedett. Ez arra figyelmezteti az illetékeseket, hogy a jövőben még több figyelmet kell fordítaniuk a munkavédelmi, s biztonságtechnikai előírások betartására. A beszámolót követő vita után dr. Balogh András, az SZMT titkára díjakat és jutalmakat adott át a megyei munkavédelmi versenyben legjobb eredményt elért vállalatoknak, illetve aktivistáknak. Az értékelés szerint az alábbi gazdálkodó egységek értek el első helyezést: Kismotor- és Gépgyár Mezőkövesdi Gyára, Borsodná- dasdi Lemezgyár, Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat, Üvegipari Művek Miskolci Gyára. Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat, Tiszai Erőmű Vállalat, Szerencsi Állami Gazdaság. 3. számú Volán, Borsodi , Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, Borsodi Sörgyár, Kazincbarcikai Városgazdálkodási Vállalat. Számos vállalalol oklevéllel tüntettek ki. A Magyar Hirdető szakmai bemutatója A találkozón Csepregi Miklós, a Magyar Hirdető szervezési igazgatója mutatta be a részvevőknek a vállalat tevékenységét Nyolcvan borsodi üzem, vállalat képviselői kaptak meghívást! arra a szakmai bemutatóra, amelyet a Magyar Hirdető rendezett tegnap délután Miskolcon, a Junó-szállóban. A találkozót — amely elsőként jött létre ilyenformán az országban — a célból tartották meg, hogy a megye üzemei, vállalatai jobban megismerjék a MA- HIR tevékenységét, szolgáltatási körét. Az idei év új feladatokat hozott a gazdálkodásban, így új feladatok jelentkeznek a propagandában, a reklámtevékenységben is. A hirdető vállalat ezért is tartotta célszerűnek, hogy megismertesse a lehetőségek széles skáláját, amely a gazdálkodás hatékonyságát elősegítheti. A találkozón — amelyet Kovács László, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának titkára nyitott meg —, Csepregi Miklós, a Magyar Hirdető szervezési igazgatója tájékoztatta a részvevőket a vállalat tevékenységéről. Közel hetvenéves múltra tekint vissza a magyar reklámszolgálat, s történetében az 1968-as év hozott fordulópontot. Ekkor vált ugyanis a reklám vállalati kategóriává, s hogy e propagandatevékenység valóban célt érjen, ehhez szükséges elsősorban a jó együttműködés. Hogyan munkálkodik a Magyar Hirdető? Az elmúlt évben 830 millió forint üzleti forgalmat bonyolított le, s mintegy 270 millió forint értékű prospektust, nyomtatványt adott ki. Több mint száz kiállítást rendeztek, nemcsak hazánkban, külföldi nagyvárosokban is. Három évtizede, hogy a Magyar Hirdető kiépítette országos hálózatát, s ma már a vidéki megbízók olyan szolgáltatáshoz jutnak, mint a külföldiek vagy a fővárosiak. Tevékenységében nem a forgalom növelése az elsődleges cél, sokkal inkább a reklámszolgálat további javítása. Mindezt természetesen, a megbízók üzleti érdekének szem előtt tartásával kívánják elérni. A jó reklám — mint azt a találkozón megtudtuk —, az export elősegítése mellett, a társadalmi feladatok megoldására is törekszik. A találkozó jó alkalom volt arra. hogy a Magyar Hirdető szakemberei szemléletesen bemutassák mindazokat a módokat, lehetőségeket, amelyekkel a vállalatok, üzemek élhetnek. Színes dián, mozgófilmen pereglek a legfrissebb reklámok, felvonultatva a hirdetés hatásos — olykor nagyon szellemes — eszközeit. A hazai hirdetési lehetőségek mellett a részvevők megismerhették a külföldi reklámozás módjait is. S egy hír a miskolciaknak: a jövő évben a MAHIR 600 000 forint értékben létesít korszerű. tetszetős reklámberendezéseket a közterületeken, új lakótelepeken. Brigitta! tanácskozása a DIGEP-bcn (Folytatás az 1. oldalról.) illetve teljesíteni az időarányos terveket. A megtett intézkedések sikereseknek bizonyultak, s a gépgyár a második fél évben az árbevételi, a oefejezelt termelési és az export előirányzatát egyaránt teljesítette. A nyereség végül is 198 millió forint lett, ebből 62 milliót a banknak visszafizettek, 22 millió forintot felemésztett a készletek rohamos növekedése miatt szükségessé vált anyagselejtezés. Az elmúlt évi versenyvállalások eredményei csak részben elfogadhatók — mondta dr. Énekes Sándor. A termelési érték ugyan 3,8 százalékkal növekedett az előző évhez képest, s a gyár az összes termelésének már a felét Külíöidön értékesíti. Ezzel szemben a termelékenység 5,4 százalékos emelkedése elmarad a tervezettől, s nem sikerült megfelelő mértékben csökkenteni a veszteségidőket sem. Az elmúlt évben túlzottan magas volt a selejt a termelésben, s ez 100 ezer normaóra kiesésével, 25 millió forint nyereségcsökkenéssel egyenlő. Annak ellenére, hogy 1978-ban 172 millió forintot költöttek fejlesztési és kutatási célokra, mégsem valósultak meg az ez irányú elképzelések. Beszédesen aláhúzza e megállapítást, hogy 95 bá- zistervböl csak 25, a 43 beütemezett prototípusból mindössze 6 készült eL A tízezres kollektíva társadalmi vállalásainak túlnyomórészt eleget tett. A brigádok a felajánlott 20 000 órával szemben 29 000 óra társadalmi munkát végeztek. Pozitívum, hogy a gyermekintézményeket a gyár erejéhez mérten támogatta. Az- oktatás területén is megfelelő eredmények születtek. A 109 tanfolyamon 2200 dolgozó tanult. Javultak a gyári dolgozók utazási körülményei, s a munkaerőhelyzet javítása érdekében felépült a 160 személyes szálló. Ugyancsak említésre méltó, hogy csökkent a balesetek és a balesetek miatt kiesett munkanapok száma. Az idei feladatok igazodnak népgazdaságunk célkitűzéseihez — hangoztatta a DIGÉP vezérigazgatója —. e tennivalókat foglalja magába a brigádok versenyvállalása. A nem rubel elszámolású exportoi 26, a rubel elszámolású kivitelt 13 százalékkal kell növelni. Az anyag- és energia-, valamint a közvetlen költségeket több mint 50 millió forinttal tervezik redukálni. A selejt- és pótidőt 15. a veszteségidőt 26 százalékkal tervezik csökkenteni. A gyár az idén 350 millió forintot költ gyár- és gyártmányfejlesztésre. A szocialista kollektíváknak úgy kell dolgozniuk, hogy munkájuk végeredményeként 164 millió forint legyen az éves nyereség.1 Megkezdődtek Berbert Wehner tárgyalásai Cyenes András, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán a Parlamentben megbeszélést folytatott Herbert Wehnerrel, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnökével, a párt elnökségének tagjával. A tárgyalásokon részt vettek: Marie Schlei, Hans- Jürgen Junghaus és Konrad Porzner, az NSZDP parlamenti frakciója elnökségének tagjai, valamint Eugen Selbmann, a frakció külpolitikai tanácsadója; magyar részről Darvasi István képviselő, a külügyi bizottság tagja és Horn Gyula, az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezetője. A tárgyalások során áttekintették a két ország államközi és parlamenti kapcsolatainak helyzetét, véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, valamint tájékoztatták egymást országaik helyzetéről. Apró Antal, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja- szerdán a Parlamentben fogadta Herbert Wehnert és kíséretét. A megbeszélésen áttekintették a két ország törvényhozó testületéinek tevékenységét és kapcsolatait. Dolgoznak az űrhajósok „Mérlegre került” a két űrhajós, Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin szerdán a Szaljut—6. űrállomáson: különleges berendezések mérték meg testük tömegét. A berendezés nagyjából ugyanazt a feladatot látja el, mint a közönséges földi mérleg. Csakhogy súlytalanul nem lehet megállapítani a testsúly alakulását, viszont ennek vizsgálata nagy fontosságú az űrhajósok egészségi állapotának megítéléséhez, főként a testsúlyúkba bekövetkezett változások figyeléséhez. Általános tapasztalat, hogy útjuk elején viszonylag jelentős testsúlyveszteség lép fel. ez később megáll, bizonyos fokig kiegyenlítődik. A két űrhajós egyébként szerdától megkezdte a rendes munkanapok sorozatát: ezúttal már reggel nyolckor volt számukra ébresztő, és este 11 órára rendeltek el takarodót moszkvai idő szerint. A munka alapja továbbra is a szállító űrhajó egyes berendezéseinek üzemen kívül helyezése, konzerválása és az űrállomás átvizsgálása. A Szaljut ellenőrzése még a hét hátralevő napjaira is ad munkát a két űrhajósnak. A szerencsi Bocskai István Gimnázium és a 118-as Szakmunkásképző Intézet tanulói és dolgozói kedden nagygyűlésén ítélték el a Vietnam elleni kínai agressziót. A nagygyűlés több mint tSOO résztvevője szolidaritásáról biztosította az ismét harcolni kényszerülő vietnami népet és a budapesti kínai nagy- követségre küldött táviratukban követelték az agresszió azonnali megszüntetését. Népfrontimka a megyebeli •• Ülést tartott a HNF elnöksége A népfront VI. kongresz- szusa óla végzett munkáról adott számot írásbeli jelentés alapján a Hazafias Népfront megyei bizottságának tegnapi, elnökségi ülésén Hegyi Imre, a Hazafias Népfront megyei titkára. Az ülésen részt vett dr. Pusztai Béla, a megyei tanács elnökhelyettese, a HNF megyei alelnöke, Kalóczkai Istvánná, a megyei pártbizottság munkatársa. A megyében a népfront- kongresszus óta továbía folytatta, gazdagította közjogi tevékenységét a HNF, segítette a lakó- és utcabizottságok munkáját, fontos feladatnak tekintette a tanácstagok tájékoztatását, elősegítette az országgyűlési képviselők munkáját, megfelelő előkészítéssel végezték el a bizottságok az időszaki választásokat. A korábbi gyakorlattól eltérően a kétévenkénti helyett évenként tartanak falugyűléseket. Hasonlóan a falugyűlésekhez a városokban a körzeti népfrontbizottságok szervezésében népfrontesle- ket tartottak. A Hazafias Népfront gazdaságpolitikai tevékenysége során az V. ötéves terv időszerű tennivalóira hívták fel a figyelmet különböző fórumokon. ugyanakkor a lakosság elé tárták az adott területen működő üzemek, vállalatok eredménveit is. Tartalmasabbá és tervszerűbbé vált a kistermelő, kis- állattenyésztő szövetség, a szakcsoportok. szakkörök, kertbarátkörök munkája. Figvelmet érdemel a népfront nak a környezetvédelemben vállalt tevékenysége. A megye hét városában szervezik a környezetvédelmi, társadalmi őrséget, amelyik Miskolcon, Leninvárosban és Kazincbarcikán tevékenykedik a leghasznosabban. Tavaly Mezőkövesden, Leninvárosban és Kazincbarcikán áprilist, illetve májust környezetvédelmi hónappá nyilvánították, programjukban lomtalanítás, parkosítás szerepelt ; tisztábbak lettek a terek és a lakótelepek. Sárospatakon és Kazincbarcikán jól működő városszépítő egyesületek koordinálják a települést gazdagító munkálatokat. Sokat munkálkodtak a Hazafias Népfront bizottságai a megyében a településpolitikai célok megoldása érdekében is. ezenkívül színesedett a népfront művelődési és oktatáspolitikai tevékenysége. Mindezek a népfrontmunkának csak egv-egy területét jelentik. Fejlődött, egvséeesebb lett a honismereti mozgalmi munka, sok feladatot adott és ad a fiatalokkal és az idős emberekkel való törődés Is. Minden tavasszal gazdag programmal készül a népfront a békehónap rendezvényeire. A tegnapi elnökségi ülésen elfogadták az elnökség idei munkatervét Btró Dénesnek. a HNF megyei. politikai munkatársának plőterieszté- sében. majd dr, Fövcnnessy József, a HNF megyei bizottságának tagja, a pénz- íigvj ellenőrző bizottság elnöke tartotta meg tájékozató- ját. I Szolidaritási nagygyűlés