Észak-Magyarország, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-11 / 35. szám

1979. február 11., vasárnap É5ZAK-MAGYAROR5ZAG 5 Megszűnnek a „dühöngök ÚJ szelek a vendéglátásban Lidi néni ezt a napját is úgy kezdte, mint már annyi sokat évek óta. Az első ven­dégek között lépte át a „gyá­va oroszlánnak” becézett Búza téri italoolt küszöbét, s az elsők között hajtotta le szokásos féldecijét. A seprű- pálinka enyhített ugyan va­lamennyit rossz előérzelén, de csak fél órányira. A fél­decik kísérte reggel délelőtt- be, majd délutánba haj­lóit, és bár odakint verőfé­nyes őszi nap volt, Lidi né­ni előtt egyre csak sötéte­dett a világ. Utolsó erejével .még haza akart menni, ám csak a kocsma küszöbéig ju­tott. A mentők már nem vit­ték el ... Letűnt korszak e történe­tét Szűcs Lajos rendőr szá­zadossal elevenítettük fel, megbeszélve, hogy a hajda­ni „gyáva oroszlán” helyén egy leértékelt cikkeket árusí­tó bolt kapott annak idején helyet. Az üzletté átalakított kocsma példája híven szem­léltet egy általános és ellent­mondásos folyamatot. Mert jó, hogy letűnnek a lélek- tipró, „becsületsüllyesztő” italboltok, azonban az már kevésbé jó, hogy a kiszorult törzsvendégek gyakran jó hírű presszókat, éttermeket züllesztenek kocsmává. A még meglevő „dühöngök” felszámolása ennek ellenére sem állhat meg. Egy alkoho­listának mindegy, hol issza meg a napi betevőt. A mis­kolciaknak azonban — mert cikkünket a város példáival illusztráljuk — nem mindegy, hogy füstös, sörlucslcos ital­boltok tarkítják-e utcáinak képét, vagy pedig meleg­konyhás biszrők, ételbárok, önkiszolgáló éttermek. A felemás szeszrendelet megjelenése óta sokat tettek Miskolcon a fejlődés érdeké*. ben a vendéglátóipari válla­latok. Az alkohol kimérésé­ből, eladásából származó nyereségük jelentősén meg­csappant, s ma már nem fo­gyasztói ábránd, hanem gaz­dasági szükségszerűség az ételforgalom növelése, a kor­szerűbb, igényesebb vendég­látás. , — Ha jobban belegondo­lunk, tulajdonképpen ná­lunk is a termékszerkezet átalakításáról van szó — mondja némi iróniával dr. Makai Tibor, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat igazgatója. — Az ételek elké­szítése, az alapanyagok be­szerzése és szállítása, a hű­tőlánc kialakítása nyilvánva­lóan nagyobb terheket ró dolgozóinkra, mint például egy féldeci kimérése, vagy egy üveg sör felszolgálása. Meg kell értenünk azonban, hogy a későbbiekben csak az élelforgalom növelésével ér-. hetünk el nagyobb vállalati nyereséget. Erre ösztönöznek a szabályzók is. Például 100 forintnyi italmennyiség el­adása után képződik akkora nyereségünk, mint 10 forint értékű étel után. Az utóbbi években több, mint 20 kocsma szűnt meg Miskolcon. Ilyen „patinás” helyek lették a múlté, mint a „daráló”, a „sárga bolha” a danyisi „késdobáló”, vagy a tatárdombi úgynevezett cigánykocsma, ahol a rend őrei állandó ügyeidet tar­tottak. A talponállók elleni ered­ményes harcnak — mint már jeleztük — voltak és vannak mellékzöngéi is. A közönség úgy érzi, becsapták, hiszen egy-egy átalakítás után a helyiségek nagyot ug­ranak az osztályba sorolás létráján. Ahol azelőtt állva csak néhány forinttal fejel­tek meg mondjuk egy üveg sört, az átalakítás után ülve elfogyasztva majdnem a két­szeresét számlázzák, nem be­szélve a szinte kötelező bor­ravalóról. A kocsmák lum­pen törzsvendégei mellett tagadhatatlanul az utcára szorultak a napi egy-két üveg sört, fröccsöt fogyasztó vendégek, nyugdíjasok is. A következmény ismert. Miskolcon városszerte kiala­kultak a .csillagvizsgálók”, aszfaltkocsmák a maguk tarthatatlan helyzetével. — Régebben, ha kerestünk valakit — mondja a rendőr százados —, elég volt, ha né­hány „jobb helyet” végigjár­tunk. s máris kézre került az illető. Most már viszont bizonyos élelmiszerboltok környékét keressük fel, de mi is látjuk, tapasztaljuk: a helyzet tarthatatlan. A vá- ,rosi tanács korlátozó rende­leté, a helyszíni bírságolás és a szabálysértési feljelentés lehetősége sokat könnyít munkánkon. A vendéglátó vállalat igaz­gatója más oldalról közelít kérdésünkhöz. — Igaz, hogy egy másod- osztályú üzletben úgyneve­zett 90 százalékos haszon­kulccsal dolgozunk. Ez a nagynak tűnő szám nem az elért nyereségünket jelenti. Ebből fedezzük a különböző fenntartási költségeket, fi­zetjük ki a béreket, s ter­mészetesen ebből vonják el az adónkat is. Vendégeink talán nem tudják: egy ne­gyed osztályú üzlet a maga nagy forgalmával sokkal nyereségesebb, mint égy drá­gább. de kevesebb árut el­adó üzlet. — Nem a múltat kívánjuk vissza — folytatta Makai Tibor. — Bár a mi eszkö­zeink is végesek, a fejlődés­nek és fejlesztésnek is van­nak bizonyos korlátái, azon­ban folyamatosan dolgozunk érte, hogy a „termékváltás” technikai és személyi - felté­teleit megteremtsük. Néha elég a meggyőző szó, máskor viszont — mint a Muskátli vendéglő ételbárrá alakításá­nál — kemény milliókra van szükségünk. Az ételbárokban a vendég szeme előtt és gyor­san elkészített egytálételek, meleg szendvicsek mellett lesz alkohol is, de csak any- nyi, amennyi az étel elfo­gyasztása előtt, illetve után feltétlenül szükséges. Aki so­kat akar inni, nem kedveli az ilyen helyeket. Példa erre az ínyencbüfé, illetve az Eszem-Iszom bisztró. Az ilyen jellegű vendéglátóhelyek számát, ha lassan is, de nö­velni fogjuk. A „dühöngök” felszámolása és az ételforgalom növelése bár nem gyógyír az alkoho­lizmusra, sokat segít. Egyút­tal jelez egy tendenciát, irányt, nevezetesen azt, hogy a vendéglátás végre közelít alapvető feladatához: regge­lire, ebédre, vacsorára lát elsősorban vendégül, nem pedig korsp sörökre, félde­cikre. A frontáttörés nem mára, s nem holnapra következik be. Az új szelek azonban már elkezdtek fújdogálni. Udvardy József Az egymásra mutogatásról Diákkorom pajkosságai- nak leplezésére emlékeztet az, amikor hallom, hogy fel­nőtté vált emberek mennyi­re hajlamosak sajátos kibú­vók keresésére, elmulasztott cselekedetek leplezésekor. Igaz. akkortájt a nádpálcá­val csapdoső tanár aránylag gyorsan osztogatott igazságot, egyértelműen kifejezve kit, vagy kiket lát vétkesnek. Mondhatná valaki, időköz­ben bonyolultabbak lettek a világ dolgai, a fehér és a fekete közölt számos árnya­lata van a szürkének, kö­vetkezésképpen árnyaltabban kell fogalmazni és többfelé figyelünk igazságosztqgátások alkalmával. Egy dolog mégis megmaradt emlékezetemben, mégpedig az. hogy ami jó és ami rossz, azt ma éppen úgy meg kell különböztetni, mint akkortájt, amikor vessző he­lyettesítette a döntőbírót. Félreértés ne essék, nem kívánom én vissza a vere­kedés pedagógiát, meg nem is arról akarok szólni. Hogy mégis emlékezetembe ötlött a kritikának imént említett es jószerével mór évtizedek óta sutba vetett módszere, annak más oka van. Ki nem tapasztalta volna egy-egy beruházás elhúzódá­sa vagy költségeinek túllépé­sekor a reflekszeknek azt a működését, amelyet hétköz­napi nyelven úgy szoktunk emlegetni: egymásra muto­gatás. A közelmúlt nanokban hallottam, hogy a Miskolci Húskombinát üzembe helye­zése után tapasztalható hi­bák kijavítása alig okoz több gondot, mint előtte a felelő­sök és a mulasztásokat el­követők felderítése. Terve­zők, kivitelezők és beruhá­zók között hónapokon át folyt a jogászkodás, az egy­másra mutogatás, míg végül pórt- és állami szerveknek nagyon is határozott közbe­lépése után a nem éppen olcsó beruházás sok-sok hi­báját megkezdték kijavítani. Néhány miskolci vállalatnál a kívánatosnál jobban növe­kedtek a készletek, s az il­letékesek erre is találtak magyarázatot, csak úgy, mint arra. hogy miért halad lassan a termékszerkezet át­alakítása, vagy mi az oka annak, hogy a dollár elszá­molású adósság nem csök­kent. hanem növekedett, meg azután az export növelésére felvett hitelek egy része ho­gyan csordogált át az ár­veszteséget, vagy a belföldi felhasználás növelését finan­szírozó költségekké, mondjuk hatékonyság növelését célzó fejlesztések helyett. j5s miközben értékes ener­giákat köt le a magyarázko­dás, megint csak azt kell mon­danom: az egymásra muto­gatással a meglevő feszült­ségek nem csökkennek, s nem lesz kevesebb az adósságunk sem. Mint ahogy nem növek­szik a gazdaságosan előállí- ható keresett termékek meny. nyisége sem. S ilyenkor a vi­tában mindenki a másikban keresi a hibát, s az ember­nek olyan érzése támad, hogy rossz helyen ülnek az illeté­kesek. mert ,az üzemvezető azt mondja, amit a gyáregy- ségvezelőnek kell csinálni és fordítva. Pedig nem helyet kellene cserélniük, hanem az egymásra mutogatás helyett inkább önvizsgálatra volna szükség. Ez tűnik járható út­nak ahhoz, hogy féket ves­sünk az eladósodásnak, mert ellenkező esetben félő, hogy kemény intézkedéseket kell tenni az importnál, ami eset­leg anyaghiányhoz, a terme­lés — érdekeinkkel ellentétes — csökkentéséhez, végső soron pedig a lakosság áruellátásá­nak romlásához, netán a fo­gyasztás mérsékléséhez vezet. Márpedig elemi érdekünk, hogy ennek kialakulását a rendelkezésre álló eszközök­kel megakadályozzuk. Az élet rendjéből fakad, hogy holnap senki sem akar rosszabbul élni mint ma. De ennek a feltételei nem kis­kapuk keresgélésével, hanem mennyiségileg és minőségileg jobb munkával lehet megte­remteni, azzal, hogy nem ki­felé mutogatunk, hanem sa­ját asztalunknál teremtünk rendet, legyen szó export-áru termeléséről, belföldi szolgál­tatásokról, tanácsi ügyinté­zésről, netán munkaerő-gaz­dálkodásról, egyáltalán rossz hatásfokú tevékenység vissza­szorításáról. Végül ide kívánkozik, hogy ezekhez a minőségi változá­sokhoz megint nem az egy­másra mutogatás szükséges,, hanem kezdeményezőkészség, dinamikus magatartás lenn és fenn. Továbbá nélkülözhetet- len az ilyen munka és maga­tartás megkövetelése, alkal­masint elismerése, valamint ennek ellentételeként a rossz munka, a hatékonyság hiá­nyának elmarasztalása. Csak­is így érhetjük el, hogy a népgazdaságban tapasztalható gondokat a lakosság nem mint fogyasztó, hanem mint termelő értékelje. Paulovits Ágoston Az évszázad árvize Ebéd a gáton Mint ahogy az árvízi hul­lámok is rapszodikusan és sokszor kiszámíthatatlan kö­vetkezményekkel járnak, úgy kell alkalmazkodni, asszimi­lálódni ehhez a védekezéshez is. És ha az árvízi hullámok sokszor meglepetést is hor­doznak a hátukon, úgy meg­lepődik az első pillanatokban a védekező ember, és még- inkább a krónikás, akinek egyszerre kell figyelni a vi­zet, a víz útját álló gátakat, a védekezést befolyásoló idő­járási viszonyokat, a véde­kező embert egyszerre több folyónál, több tíz kilométe­ren, több helyen. Ezért nem is lehet ez beszéd, csak va­lamiféle rapszodikus dado­gás, de amit sebtében papír­ra velünk, az mindenfélekép­pen példa. A helytállás pél­dája. „Kelt, Tiszabábolna 1979. II. hó 4-én. Tisztelt szerkesz­tőség! Bocsánat a zavarásért, de nem tudom tovább tür­tőztetni magam. Mindennap olvasom az Észak-magyaror­szági újságot, most főleg az árvíz érdekel. A mai újság azt írja, hogy II. hó 3-án repülő gépről nézték a Tiszát, a Bodrogot és a többi fojól, azt csak úgy megnézni köny- nyű, de annak, akinek a szí­ve fáj, és éjjel aludni se tud, mer a víz szájába van...’. Mert a víz a szájában van. Borsod megyében az Észak­magyarországi Vízügyi Igaz­gatóság területén háromez­ren dolgoznak a gátakon, több száz gépjármű, föld- munkagép és vízi jármű be­vonásával. Ott, ahol harmad­fokú az árvízvédelmi ké­szültség, a nap 24 órájából 16 órát vannak szolgálatban az emberek és csak 8 órát pihenhetnek. Távol a csa­ládjuktól. munkásszálláson, tanyahajón, napi egyszeri meleg étellel, hidegben, hó­ban, esőben, sárban, ködben. Az időjárás a védekezés 30 napja alatt mindent produ­kált, amire csak képes le­het. És „produkáltak”, re­kordot javítottak a folyók, A Tisza Tokajnál 8 centi­méterrel haladta meg az 1888-ban mért 872 centimé­teres vízmagasságot, a Bod­rog vízszintje 33 centiméter­rel volt magasabb az idén Felsöbereckinél az 1974-ben mért 743 centiméternél. Az évszázad árvize a sok ked­vezőtlen tényező egybesése következtében, szokatlan idő­ben kezdődött meg. Ez szo­katlan feladatokat adott a vízügy szolgálatnak, de most, hogy félig-meddig Borsod me­gyében. az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgatóság te­rületén ezen lassan túl va­gyunk, megállapítható, hogy ezeket a megnövekedett fel­adatokat a korszerű gépek és berendezések, az elmúlt években kiépített, fejlesztett védművek segítségével, de mindenekelőtt és mindenek fölött az emberek helytállá­sával sikerült katasztrófa nélkül megoldani. A gátak nélküli nyílt ártéren levő há­zakat most is elöntötte a víz. Házak vannak a vízben, gazdátlanok, lakatlanok, la- katatlan kapujuk nyitva. A látvány olyan szomorú, mint egy templom feltört, lefeszí­tett, kifosztott perselye. In­nen az embereket ki kel­lett telepíteni, gondoskodni kell róluk is, vagyonukról is. A gátakon azonban mind­végig és most is az ember az úr. A kubikosok, akik ma már a szó igazi értelmében nem azok, hiszen rendszerint betanított munkások, akik képesek ács, állványozó mun­kákra, kisebb gépek kezelé­sére. A munka nehezét azon­ban ők viselik. Pufajkában, szőrmesapkában, esőkabát­ban, gumicsizmában, védő­kesztyűvel dolgoznak. Én nem tudom, hány kiló egy homokkal megtöltött zsák. Csak azt tudom,'hogy or­mótlan, nincs rajta fogás. És a nagydarab terméskövek, amelyek szintén szinte fog- hatatlanok és nehezek, ök a vízügyi szolgálat, az árvíz elleni védekezés dandárja. Aztán ott van a vízügyi őr­személyzet. A legjobb kubi­kosokból kerülnek ki. Gát­őrök, segédőrök, csatoma- őrök, vészőrök. És a gátőr­feleségek, akik ilyenkor szin­tén szolgálatban vannak, fű­tik a munkásszállásokat, ta­karítanak, főzik a meleg te­át. A vízügyi őrszemélyzet, munkáján nagyon sok mú­lik Járják a gáta’-at éjjel­nappal. minden rendellenes jelenségre felfigyelnek és ezt azonnal jelzik, hogy idő­ben megtörténhessen a be­avatkozás. Aztán ott vannak a földmunkagép-kezelők, a gépkocsivezetők. Igen nehéz viszonyok között dolgoznak. Egyszerre kell vigyázni arra, hogy a gép dolgozzon, és ne süllyedjen el a nagy sárban. A gépkocsivezetők, pedig az alig néhány méteres széles­ségű gátkoronán az átázott csúszós, sáros talajon autó- versenyzőket megszégyenítő módon vezetnek, méghozzá úgy. hogy az egyik oldalon centiméterekre ott van a víz, a gát másik oldalán pedig a meredek part... És dolgoz­nak a szivattyútelepi gépé­szek. akik univerzális szak­emberek, hiszen érteniük kell és értenek a gőz-, a Diesel-, az elektromos szivattyúkhoz, képesek arra. hogy nagyon gyorsan elhárítsák az adódó hibákat. És a hajósok... A hajósok, elsősorban a jégtö­rők személyzete, igen veszé­lyes munkát, igen fontos feladatokat oldanak meg. Lé­lekjelenlét jellemzi munká­jukat. Jeget törnek, jégtor­laszt semmisítenek meg azért, hogy az újabb árhullám ne okozzon árvizet, s ha ezzel végeztek, akkor uszályokat vontatnak védekező anyagok­kal azokra a helyekre, ahol veszélyforrások vannak. És a kőbányászat. Az igazgatóság tokaji kőbányájának dolgo­zói, akik ilyenkor megfeszí­tett erővel gondoskodnak ál­ról, hogy megfelelő kőmenv- nyiség álljon rendelkezésre a védekezésre, de közülük ke­rülnek ki. azok az emberek, akik igen veszélyes robban- tójárőri tevékenység részesei. De nem könnyebb a helyzet ilyenkor az irodákban sem. Teljes erővel dolgoznak az információs jelentőszolgálat, a munkásellátási csoport, a védelmi törzs dolgozói is. Az árvízi szolgálat itt is valóban szolgálat. Sok nevet lehetne felso­rolni, de mégsem elegendőt. Igazságtalanok lennénk, ha csak néhány tíz nevet emlí­tenénk, mert tulajdonképpen háromezrei kellene. Legyen ezért ez az írás névtelen. Névtelen abban az értelem­ben, hogy senkit nem neve­zünk a nevén, és legyen ez az írás névtelen abban az értelemben is, hogy nem ír­juk aló a szerző nevétsem. A védekezésnek arca van. Emberi arca. Az a fontos, hogy lassan kitakarodik me­gyénkből az évszázad legna­gyobb árvize. Kitakarodik anélkül, hogy emberéletet követelt volna. Tiszteién és köszönet illeti azokat, mind­azokat, akik iisztelettelenül útját állják az árvíznek. Tisztelet telenül. hozzáértés­sel, technikával. És ember­séggel. Olyan ez az erő, mint egy kimeríthetetlen kút, amelyben mindig van víz, hogy a szomjúhozó a szom- ját oltsa, pedig emberi szá­mítás szerint már nem kéne benne lenni víznek ... Reklám kódex készül szigorúan a valóságot közöl­Egész népgazdaságunkban — a felmérések és a számítá­sok szerint — évente 2,2—2,3 milliárd forintot fordítanak reklámra, többet, mint egyes szocialista országokban, de messze kevesebbet a tőkés országoknál. A belkereskede­lemben körülbelül 600 millió forint a reklámköltség. Nem mindegy tehát, hogy ezt a tetemes összeget mire költik, miként kamatoztatják. Ezért is tűzte napirendre a gazda­sági reklám vizsgálatát a Belkereskedelmi Miniszté­rium vezető testületé, a bel­kereskedelmi törvény ugyan­is megerősítette a miniszter jogait és kötelezettségeit a reklám állami irányításában. Az ülésen megállapították, hogy az utóbbi években elő­térbe került a reklám felvi­lágosító, tájékoztató szerepe, ugyanakkor változatlanul megmaradt közvetlen gazda­sági hatásának igénye, a vál­lalati érdek szolgálata. A mi­niszteri testület szerint a mai magyar reklám mind jobban megfelel a követelmények­nek. gazdasági és társadalmi hatása egyértelmű. Megnőtt a reklám hitele, javult a szín­vonala. A minisztérium határozata hangsúlyozza, hogy a rek­lámtevékenység fejlesztésé­nek egyik alapvető követel­ménye a reklámetika megszi­lárdítása, az, hogy a reklám je. A reklámban tilos — ahogy szaknyelven mondják — az áru szédelgő feldicsé- rése,. más vállalat, más ter­mék lekicsinylése, elmarasz­talása. Ezért személy szerint a reklámoztató vállalatók ve­zetői a felelősek. A minisztérium a reklám­tevékenység jelenlegi jogi sza­bályozásait kielégítőnek tart­ja, hangsúlyozva a rendsze­resebb ellenőrzés szükséges­ségét. Határoztak arról is. hogy az érvényes előírások alapos áttekintése, egyezteté­se után az egységes szabá­lyozás érdekében kidolgozzák a magyar reklámkódexet. PélilÉszéd a helytállásról 1i V- .A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents