Észak-Magyarország, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
ÉSZAK-MAGYAROKSZÁG 6 1979. február 4., vasárnap A Móricz család prügyi háza, ahol az író legsanyarúbb gyermekéveit töltötte. Írók nyomában A múltfév (1978) végén alakult meg a Móricz Zsigmond-emlék bizottság, amelynek az a célja, hogy századunk legnagyobb regényírója születésének (1879, július 2.) centenáriumi ünnepségsorozatát előkészítse, levezesse. Az emlékbizottság felhívta Móricz Zsig- mondnak, a határon innen és túl élő minden tisztelőjét: írókat és irodalomkutatókat, olvasókat és az íróművészet barátait, hogy ünnepeljén.ek méltóan, a dinamikus kiéletművet engedjék, segítsék hatni, a lappangó emlékeket gyűjtsék össze. A felhívással egyetértünk, ugyanakkor az ünneplések kampányjellegű kísértésével szemben a mó- riczi életmű korábbi és jelenlegi hatását szerves egységben szemléljük, kibontakoztatását és további mélyítését folyamatosan segítjük. Móricz Zsigmond művészete, hatása, hite Ady Endre munkásságával mutatja a legközelebbi rokonságot. Ugyanez mondható el az elnyomottakkal való ösz- szeíorrottságáról: „Forradalmas elképzelései” — amint olvashatjuk a Magyar Nemzetben (1978. december 28.) — az ellenforradalmi nyomás alatt, nemegyszer reformokba húzódtak vissza, de haláláig a forradalom szerelmese maradt mindig, következetesen a szegénységgel tartott, s még reformterveivel is azon munkálkodott, hogy „a jövő generáció... alkalmas legyen az új honfoglalásra”. Vallotta az új igék keresését, abban a hitben, hogy az igazi író nem pusztán „ügyes dolgokat csinál”, de „elvekért, eszményekért él és hal”. Érdeklődésre tarthat számot a kérdés: miként készült Móricz Zsigmond erre a küldetésre, mivel segítette őt Prügy és Sárospatak? A prügyi évek Móricz Zsigmond Csé- csén (a mai Tiszacsécsén) született, és ott töltötte kisgyermekéveit. Az igazi boldogságnak a korát élte ott. Ügy emlékezik erre az időre mindig, hogy ott öröm, fényesség, békesség vette körül; Apjának . rosz- szul sikerült vállalkozásai — vízimalmát elvitte a tavaszi jégzajlás, tüzes gépje felrobbant — vetett véget a gyermekkor kedves időszakának. Szülei 1884- ben Priigyre költöztek, a gyermek Móricz rövid ideig Istvándiba került nagybátyjához, Pallagi Lászlóhoz, csak azután került ismét a szülői házba. ;A vállalkozó szellemű édesapa, Móricz Zsigmondi Prügyön és Sárospatakon Móricz Bálint hét házat is vett a községben, de hiteles tanúk szerint egyet sem tudott megtartani. Móricz Zsigmondék ;t .egyik lakóházán emléktábla van. Feliratát az említettek figyelembevétele mellett kell értelmeznünk: „E HÁZBAN LAKOTT 1885—1893-IG MÓRICZ ZSIGMOND” •fáülönös évek voltak ezek. Az író emlékezéseiben a kemény küzdelem időszaka volt. A nagy család — évenként érkeznek a gyerekek — a szülők erejét megpróbálja. Szépen ír erről Czine Mihály, a nagy magyar íróról szóló művében. „A törékeny kis asz- szony — Móricz édesanyja: Pallagi Erzsébet — erős feleségnek bizonyult. Neveli a sok gyermekét, főz, mos, takarít a nagy családra, kavarja a moslékot, segít az urának az ácsmunkában, varr,ja a prügyi lányok kötényeit, a fiainak a nadrágot meg a sapkát, s tanítja őket latinra.” Maga az író mondja anyjáról: „Szépség nélküli hamupipőke. .. kemény fekete szemeiben fanatikus tűz égett, prédikátor őseinek akarata ... olyan volt... mintha a csipkebokorban égő tűz lett volna .. Móricz Zsigmondnak Ti- szacsécse adta az emberséges szemléletet, Turistván- di a kritikai önismeretet, Prügy az olthatatlan szenvedélyt az igazság leírásához. Maga írja: „Ha a falu ellen valaha keserű színt, fekete szót ejtettem, az mindig a tügyiek (prü- gyiek) parazsából vetett . lobot.” Bizonyára a nagy író szenvedélyes igazságkeresé- se ihleti a községben meglevő lelkes kutatást, amely Móricz Zsigmond helyi és a hozzájuk kapcsolódó emlékeket mind össze akarja gyűjteni. (Kiss Pál jóvoltából hozzám is került néhány emlék.) Sárospatak hatása Móricz Zsigmond nevelkedés! helyein kezdi el tanulmányait; . gimnáziumba Debrecenben, Sárospatakon és Kisújszálláson jár; egyetemi tanulmányokat a debreceni kollégiumban és Budapesten folytat. Legszo- móhúbb emlék a sárospataki éveihez kapcsolódik. Hogyan is történt ez? Sárospatakra a debreceni kollégiumból érkezett Móricz Zsigmond 1894 őszén és ott tanult 1896 karácso- n37áig. A főiskolák — mint általában a testvér református iskolák — számon- tartották a múltjukat. A „Bodrogparti Athén” Kollégiumában ismert , volt, hogy ott tanult Bethlen Miklós, Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, valamint Tompa Mihály. Izsó Miklós, Teleki László. Szemere Bertalan és Tíóssuth Lajos. Az emlékek 1 mellett hatott a kollégiumban . a fejedelmek, a '■ gályaiíabok és ' a negyvennyoícásság szelleme is. Ez hatott a diák Mó- riczra. . ehhez kapcsolódott később a paraszti negy- venriyolcasság is. „Első írói kínjaim, s boldogságaim rejteké, első emberi gyötrelmeim piaca; első szerelmes tüzeim ligete” mondja Móricz később a sárospataki éveiről. A zárkózottságra hajlamos diák ott kezdett feloldódni. Ebben segítette az . iskola szellemi múltja és a maga gazdag olvasmányélménye. Sok könyvet olvasott ebben az időben. Titkos ön- kéozőkört szervez barátaival. a kis körben Móricz színdarab-kísérleteit adják elő, és lelkesen hallgatják hexameteres Ovidius vers- fordításait.'. Ezek úgy lefoglalják, hogy 1896-ban félévkor. a karácsonyi bizonyítványába három elégtelen kerül. Nem rosszindulatra. hanem közömbösségre lehet gondolni a tanárok döntésévé] kapcsolatosan. Nézték a jegyeit, de arra nem figyeltek, hogy az osztály legolvasottabb, legintelligensebb tanulóját marasztalják el. A pataki kudarcnak mégsem lett tragikus következménye, sőt a gépies formalizmussal való összeütközése tanulságul szolgált később az írónak. Ötvös László Elgondolkozva baktatok a nyüzsgő város zsúfolt főutcáján. Hol lassaobra váltom, hol felgyorsítom lépteimet úgy, ahogy a járuán hullámzó emberfői; am előre sodor, vagy szigetet alkot előttem. Merengésemből furcsa érzés rezzent fel. Valaki figyel. Meg van! Középmagas, vékony, őszes hajú. még ifjúnak látszó ember áll a fűszerbolt kirakata előtt, kezében lottyant szatyor nyúlik az aszfaltra. Ismerősként összemosolygunk. Az ő mosolya fáradt, szemé- , ben mély bánat ül. — Azt hittem, hogy már maga sem ismer meg. — Ilyen nagy tömegben könnyen előfordulhat. — És másként értem. Humorosra váltom a szót. — Ügy látom — intek pillantásommal a szatyorra —. mindig a legkisebbet küldik a boltba. Azt várom, hogy hasonló közhellyel felel rá, valahogy így: ilyenkor vagyok valaki... — Kiselejtezett ember vagyok én, legalább a család ennyi hasznomat veszi. Mosolyogva mondja, de keserű pillantása, s arcának redőzete feszültséget takar. — Kiselejtezett?! —csodálkozom. — Emberről ilyen megfogalmazást még nem hallottam. — A munkában korábban el nyfittem az életem, aztán az orvosok azt mondták, hogy maradjak végleg otthon ... — Szomorú dolog. Sajnálom) — Ezt még csak megszoknám, de más bánt- engem; a tévedés... — Milyen' tévedés? — .Valamikor úgy tudtam, nekem is ezt mondták, én is így adtam tovább, s úgy is dolgoztam, hogy; miénk a gyár. — így igaz. • — Velem másként éreztették. — Nem értem. — Ahogy nagyjából talpra álltam, elindultam a gyárba. Ügy vonzott, mint a mágnes a vasreszeléket. — Rosszul fogadták a munkatársak: — Elakadtam a portán. Faggattak, kihez. hova. minek megyek, kitől van erre külön engedélyem. Mindent kértek, csak éppen az újraoltási bizonyítványomat nem. Ügy néztek rám, mintha ki akarnám rabolni az üzemet. Dühösen rájuk csaptam az ajtót. Szótlanul meredek rá. s ő csak ennyit tesz hozzá: — Pedig mennyit dolgoztam érte! Ha délelőttös voltam, este hat előtt soha nem hagytam el az üzemet. Hát ez a köszönet. Lemondóan legyint, elköszön, meglibbenti a szatyrot, belép a fűszerboltba. Én csak állok, mint akit fejbe vertek. Jól ismerem ezt az embert, többszörír- j tam is róla. Az üzemben soha senki nem hallotta tőle a megtagadó szót: nem. Ha a termelésben meg kellett nyomni a tempót, ő volt az első, s a társadalmi munkában is. A mozgalom edzett híve. Volt pártvezetőségi tag, alapszervezeti titkár, sőt. egy időben dolgozott a gyári- pártbizottságon is. Szinte kicsordult belőle‘a rendünk, társadalmunk iránti hűség, s jutott belőle ösztönzésképpen másoknak is. Rengeteget talpalt, vitatkozott, verekedett mások, munkatársai ügyének intézésében. A főutcán a tömeg továbbsodort, s a találkozó óta is iapok teltek el, de fájdalmas pillantása még most is bennem tg. úgy mar. mint a lassan ölő méreg. Az is bánt, .rogy még vigasztaló szóra sem futotta erőmből De hát mit is mondhattam volna. Talán azt. hogy ismerek örök fiatalokat akik a nyugdíjazás után is ifjakat megszégyenítő munkakedvvel dolgoznak. Ugyanitt, ugyanezen a helyen találkoztam jó két hónappal ezelőtt az egyik öreg hengerész barátommal. Elégedett, mosolygós arc: — Ne haragudj — mondta —, sietek vár a hivatás. — S könnyedén lépett fel a villamosra, pedig már a 78 évét tapossa. Találkozom több egykori mozgalmi, gazdasági vezetővel. Van. aki derűs mosollyal, majdnem dicsekedve mondja; annyi feladatom van, hogy többet dolgozom, mint aktív koromban. Ezt elmondhattam volna, de ez mit segítene rajta. Az ostoba bürokrácia a merev portáson át, egy nagy tövist csapott a szívébe. A láthatatlan seb nem vérzik, de emberünknek az ütés talán, amíg él, mindig fájni . fog. Hacsak... Hátha bent az üzemben valakikben fel- lobban az emlékezés, s jó- váteszik azt, amit jóvá kell tenniük. Íratlan törvény: aki sokat tett, annak sokat is kell visszakapnia. Arra is gondoltam már. hogy felhívom az üzem vezetőit, s emlékeztetem őket az elfelejtett emberre. Nem tudom megtenni. Szégyenkezem. Mások helyett — helyettük. Csorba Barnabás Mikor az öreg Falusi Endre benyitott az asztalosműhelybe, még köszönni is elfelejtett. A bentiek tréfás-komo- ,lyan kioktatták. — Anyád nem tanított meg köszönni? — Dicsértessék:... a pálinka! Meg a bor! — Alázatos tiszteletem! De ő csak a hatalmas deszkacsomót nézte. „Príma anyag, háromméteres!” Ezt pillanatok alatt megállapította. Mindig is szeretett fával dolgozni, értett is hozzá valamicskét. De hát más fi dögnehéz akác-, vagy tölgyfageren- tíából ácsolatot készíteni a bányában, s más lehet például gyalult deszkából hi- mi-humit fabrikálni. Mindegy, mit, csak kézbe vehessen az ember, gyalulhassa, fűrészelhesse, fúrhassa ked- vire. Egészen közel ment a pakkhoz, némelyiket megtapogatta, s -a gyanta illatát mélyen a tüdejére szívta. — Megkukultál? — Tetszik? Kéne? — Hát... elfogadnám! Biz’ isten hazahordanám. A műhely vezetője, a bri- gadéros könnyű lelkű, vidám természetű fickó volt.- Tréfát, szegény embert, kaparj természetet, s még a szükséget is megértő ember volt. — Ha háromszorra elviszed, ki az udvarból... hát nem bánom! Falusi legyintett. —1 Ilyen öreg emberből bolondot akarsz csinálni? — s közben újra és újra megtapogatott egy-egy szál E3aráth Lajos ihr élm yl vér deszkát. A meleg tapintás, meg ahogyan a fa sorja fantasztikus alakokat formált, egyre jobban megszédítette. Még arra is gondolt egy villanásnyi időben, hogy ha kamasz korában betéved egy ilyen műhelybe, akkor bizonyára asztalosnak szegődik, s ki is tanulja a mesterséget, még ha fát vágnak a hátán közben. S mintegy mélázva megjegyezte. — .Ilyen príma anyagot nem a csálingereknek csinálják... Nem bizony! A brigadéros nevetett: még jószerével csak most vették észre: Falusi Endrét megbűvölte egy deszkarakás. — Te csálinger vagy? A nagyfőnök a cimborád volt. Kérsz tőle egy papírt, aztán elviteted ... De mondom neked, ha háromszorra kiviszed az udvarból.. a tiéd! — Bolondos vagy! — Nem hiszed el? Becsület szavamra. Majd én lerendezem a nagyfőnökkel. — Ä! öreg vagyok én már. Ha tíz évvei ezelőtt mondod... — A vén kappan! Hallani, amit hallani! (Válóban beszélnek róla. hogy a megözvegyült Falusi a fiatalabb telepesi asszonyokat be-becsalogat- ja a lakásába, azzal, hogy maradt pár szép ruha az asszony után... Ki tudja?) Falusi Endre leszámolta a deszkákat. Harminc darab! Pontosan harminc. Háromszor tíz. Kimondani is sok. Ránézésre is félelmetes. A szép sárgás színe, a lapon futó szálak könnyedsége, mind. mind azt a látszatot kelti: még agy gyerek is megbirkózna vele. De Falusi negyven évig cipelte azokat a gerendákat, melyekből ilyen, látszatra pihekönnyű deszkákat vágnak a műheiye- sek. Ő aztán tudja, hogy belegebed az ember ha alááll „Estél te össze egy fa alatt is?” — kérdezte ekkor tőle egy belső hang. — Soha! A szűzmáriáját a dögének! — mondogatta. S vitte. Régen volt az! öt éve? Tíz? Nem szívesen emlékszik rá. Meg nincs is mire visszaemlékeznie. Egyszer bement Gál Vincéhez, akivel tizenöt évig együtt, egy párban dolgozott. Bement hozzá, s azt mondta: — Most már elegem volt .., ad iái könnyebb munkát. —> Gál Vince ránézett, s mint-
