Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-09 / 6. szám
1979. január 9., kedd ÉSZAiX-MAGYARORSZÁG 3 Tél a hiányában Foga van a télnek ide- íent, az Oxtromoson. A közelmúlt napokban mértek itt mínusz 20 fokot is, ami az utóbbi években ritkaság. Áttetsző ködfátyol borítja be a tájat, a nap is csak derengeni látszik a keleti égbolton. Valahol a távolban ott húzódik a hegyek koszorúja, visszább Bódvaszilas, Bódvarákó és Komjáti cseréptetős házai, piroslanak, s még közelebb a Bódva folyó víztükre párállik. A kőbányászok munkáját látni kapaszkodtunk fel a csonkakúp alakú, több mint 300 méteres hegyoromra. Kiváló minőségű mészkőből épül fel a hegy, ez is okozza a vesztét. A kőbányászok hajdani ősei fél évszázaddal ezelőtt még vasércet fejtettek a föld mélyében, de a telérek elfogytak, s rátértek a mészkő kibányászására. — Az elmúlt évben 730 ezer tonnát terveztünk kitermelni — tájékoztat Szilágyi Ferenc üzemvezető. — Sajnos, nem sikerült, ettől 31 ezer tonnával elmaradtunk. Hiába, öregek már a gépek, kevés volt az ember is. s esetenként vagonhiány- nyal is küszködtünk. A finomabb őrleményt a Borsodi Ércelőkészítő Mű vásárolja meg, nagy szüksége van rá az ércek előkészítéséhez. .A valamivel darabosabb mészkőzúzalékot az Ózdi Kohászati Üzemekbe szállítják. A mészkő tehát kelendő kincs, a jelenleginél nagyobb mennyiség is elfogyna belőle. A több száz négyzetméter alapterületű, 30 méter magas kőfal tövében rakodógép zúdítja tele kővel a tehergépkocsi hatalmas vasputtonyát. Kevés már a kézi munka a kőbányában. A gépkezelő ül a meleg fülkében, s csak figyelnie, irányítania kell. — Én még törtem, aprítottam a követ az embert nyúzó szerszámmal, a bunkóval. Képzelheti, hogy’ kiállt a karom a műszak végére. A rakodást is kézzel és lapáttal végeztük, s fejjel, vállal toltuk, nyomtuk a sok mázsás vascsillét. / Az erősen őszülő halánté- kú aknász, Szepesi István a 37. telét tölti a kőbányában. Egy Vermes nevezetű üzemvezető inasaként kezdte, s kertjének kapálásával, állatainak gondozásával szolgálta meg, amiért beosztotta a termeléshez. Szepesinek az apja is itt dolgozott annak idején. s ahogyan mondja, ő is innen megy majd nyugdíjba. Ezen a vidéken családok űzték és űzik ezt a férfias, biztos megélhetést adó mesterséget. — A tél persze nekünk is sok gondot, bosszúságot okoz. Csúszósak például az utak. Igaz, mi már kevesebbet íagyoskodunk, de a közelmúlt napokban a gépeink lefagytak. Fázósan toporgok, a go- lyóstollamba is befagy a tinta. Az egyik bányász ..megszán”. elsiet, s kannában gőzölgő teával tér vissza. — Rum ugyan nincs benne — nyújtja felém mosolyogva a kanna fedelébe töltött teát —, de meglátja, felmelegít. Mi is. ezt isszuk ... A tea valóban ízlik: megköszönöm. Közben arról kérdezem a vastag, meleg pu- fajkaruhába, „kobakba” öltözött aknászt, hogyan bányásszák mostanában a mészkövet. — Havonta kétszer-három- szor kéttucatnyi nagy átmérőjű lyukat fúrunk a kőfalba. s 160 mázsa paxitot és Andót töltünk az üregekbe. A robbantással nyerünk mintegy 65 ezer tonna követ. Utána következik a rakodás, szállítás, majd a kő a szállítószalagon át az őrlőmalmokba jut. Amióta dolgoznak a kőbányában. már négy teraszt leműveltek. Jelenleg az ötödik szinten fejtenek a bányászok, s beletelik csaknem egy évtizedbe, mire lebontják és elhordják a 30 méter magas kőfalat. A viszonylag aprócska üzemben egyébként kétszázan dolgoznak, s a bányászok átlagosan 4 ezer forintot keresnek havonta. — Az idén is 730 ezer tonna követ tervezünk innen kitermelni. Remélhetően most már eleget tudunk tenni a feladatnak — jegyzi meg Szilágyi Ferenc üzemvezető. Évtizedekkel ezelőtt, amikor még magasabb volt a hegy, tetejéről napos időben ráláttak a Magas-Tátrára is. Két-három emberöltő múlva viszont már nyoma sem lesz az Oxtromosnak. Nem fáj érte a bányászok szíve? Az aknász hátratolja fején a műanyag „kobakot”, s ezt feleli: — A kőnek is az embert kell szolgálnia. Ivolaj László looszra Az állattenyésztés „nehéziparában", a szarvasmarhatenyésztésben idén a korábbinál jóval erőteljesebben bontakozik ki a költségtakarékos beruházási program. A gazdaságok a beruházásra fordított összegeket nem a telepek bővítési, építési munkáinak fékezésével, esetleg leállításával igyekeznek csökkenteni, hanem — értelemszerűen — a korábbinál lényegesen gazdaságosabb módszerek alkalmazásával. Az állattartókat erre a kényszer vitte rá; az elmúlt időszakban ugyanis túlságosan sokba kerültek a tehenészeti létesítmények. Az idevonatkozó rendeletek alapján a tervezők az új tehenészeti telepeken közelebb hozták egymáshoz az épületeket — erre korábban az előírások miatt nem volt lehetőség — s ezzel út-, csatorna- és vízvezeték-építési költségeket takarítottak meg. A gyakorlati gazdák tapasztalatait figyelembe véve — az állattenyésztési kutatók útmutatásai alapján — a tervezők változtattak az istállók külső megjelenésén is. a természetes tartás körülményeit igyekeztek felidézni az új nagyüzemi telepeken azzal, hogy az épületek egyik oldalfalát megnyitották vagy kisebb költségű szigetelést alkalmaztak, számítva arra, hogy az állat- állománynak nincs szüksége különösebb „dajkálásra”. Az adatok szerint az új telepek beruházási költsége 75 ezerről 65 ezer forintra csökkenthető egy-egy állatra számítva, s ez a kiadáscsökkentés nem jár azzal, hogy az „olcsóbb” körülmények miatt netán visszaesik az állomány tejtermelése, takarmányhasznosítása. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem nagygombosi tehenészeti telepén a korszerű szarvasmarhatartás speciális munkafogásaival a gyakorlatban is ismerkedhetnek a jövő agrármérnökei. A képen: első évfolyamos hallgatók ismerkednek a Holstein— Friz borjúkkal. fft iS« Ü Százmillió forint megtakarítás Nagy hagyománya van az újítómozgalomnak az Ózdi Kohászati Üzemekben. Ez abból is kitűnik, hogy évről évre növekszik az elfogadott és bevezetett újítások száma. Tavaly például 2850 újítást bíráltak el az ÓKÜ-ben, ebből 1850-et elfogadtak, s 190 újítást kivéve valamennyit be is vezették. Ez mintegy 100 millió forint megtakarítást jelentett a vállalatnak. Az újítók fáradozását egyetlen év alatt csaknem 4 millió forinttal jutalmazták. Üj rendszerű víztisztítókat létesítettek a Tatabányai Szénbányák Vállalatnál. A berendezés régi gondot old meg. A legtöbb hazai gépjárműtelep mosóüzemeiből megfelelő tisztítás nélkül jut az olajos szennyvíz a csatornahálózatba, a közeli folyókba. A tatabányai szakemberek olyan technológiát dol- ■ goztak ki, amelynek bevezetésével visszafogják a szennyvízben levő olajat és leválasztják a szilárd szeny- nyező anyagokat is. Az így megtisztított vizet újra felhasználhatják a gépkocsik mosására. Százmilliókról van szó Géptárolás „csillaggarázsban ff Nemrégiben több gazdaság vezetőivel egy tanácskozáson vettem részt megyénk egyik termelőszövetkezetében. A „színhely”, az elnöki iroda ablaka a gépudvarra nyílt. Valaki csipkelődve így szólt a vendéglátó elnökhöz: „De nagyon felkészültél a fogadásunkra... Olyan katonás rendet csináltattál a gépudvarotokon. mintha valami szemlére jöttünk volna ...” Néhányon nevettek, s csak egyetlen szomszéd elnök jegyezte meg, hogy bizony a mezőgazdasági gépek kényszerű „csillaggarázsában” is érdemes rendet tartani. A „témát” ezzel be is fejezték, s rátértek a hi- va+alos napirendre. A napokban, a Gépipari Tudományos Egyesületnek a mezőgazdasági géotárolá- sok tapasztalatairól szóló megállapítását olvasva jutott eszembe, hogy bizony érdemes i»'tt volna folytatni azt az ablakon „beköszönő” témát. A szakemberek megállapítása — röviden summázva — ugyanis a következő: — A tárolási idő a mezőgazdasági gépek többségénél sokkal hosszabb a munkában töltött időnél. Bizonyított tény, hogy — elsősorban a különböző korróziós hatások következtében — a' gépeli műszaki állapotának gyors romlását a gondatlan géptárolás fokozottabban előidézi, mint az üzemeltetés által okozott kopások. Országosan 10—12 milliárd (!) forint volna elhárítható ennek az összegnek a körülbelül 15 százalékát kitevő költséggel. mert ilyen nagy értékű károkat idézhet elő a szakszerűtlen tárolás, s az, hogy emiatt sokszor a betervezett munkák (szántás, vetés. műtrágyázás, betakarítás) nem indulhat be idejében. Vajon a gépudvar katonás rendje miatt csipkelődő szomszéd gondolt-e már arra. hogy az ő gazdaságuk szakszerűtlenül tárolt gépeiről hány millió forintnyi értéket „rágott” le ősz- től-tavaszig a rozsda, a fagy. hogy mást ne is soroljunk?! Nos, ha eddig még nem gondoltak rá, akkor ideje ezzel is törődni, ezt is „napirendre” tűzni. Mert igaz az. hogy megyénk mezőgazdasági üzemeit járva, egyre több „katonás rendben” tartott gépudvarral találkozhatunk, de szomorú igazság az is. hogy jó néhány gazdaságban nehéz megkülönböztetni a gépudvart a roncsteleptől. Bizonyára az ilyen „roncs- udvarral” rendelkező gazdaságokban is sok szó esik mostanában a gazdaságosságról, a nagvon is szükséges takarékosságról, a hatékonyság növelésének lehetőségeiről. A beszélgetés a „fejtörés” helyett máris cselekedhetnek: kezdjék meg a rendcsinálást a saját „csillaggarázsukban”. ahol a legkisebb <sz is milliós értékeket tárol. Hogv hogyan kell jól tárolni, hogy mi minden tartozik a géptárolás „tízparancsolatához”? Hosszan sorolhatnánk a tennivaló- lcat a gének lemosásától, a megfelelő gépudvar kialakításától, az érzékeny tartozékok letakarásától (ha úgy tetszik „becsomagolásától”) a korrózió, azaz a rozsdásodás elleni gazdaságos gépfelület-védelemig... De ugye nem szükséges a sok-sok ide tartozó tennivalót felsorolnunk? Hiszen a gépész szakemberek mindenütt tudják, hogy milyennek kell lennie a gépudvarnak! És az is köztudott, hogy, a géppark szakszerű tárolásának megszervezése és fenntartása nem is igényel különösebb beruházásokat, s a tárolással kapcsolatos kiadások, ráfordítások sokszorosan megtérülnek, sőt kihatnak a gazdálkodás- eredményességére is! De, ha mégis lennének a géptárolással kapcsolatos kérdések, bizonytalanságok, akkor elő kell venni a szakirodalmat, vagy' át kell látogatni a szomszédba, ahol „katonás rend” van a gépudvarban. ahol már megtörtént az e téren is szükséges ...szemlél elváltozás”. És aztán csipkelődés helyett azt kell megkérdezni: ők hogyan csinálják, miként mentik meg a rozs- dásodástól az értékes gépeket, a milliókat?! (p. s.) Óvatosabb tervezés Ózdon italé iskarl Örömökről és gondokról is beszélt Árvái Lajos, az Ózdi Építő-, Asztalos- és Szerelő- ipari Szövetkezet elnöke. De talán az örömben egy kicsivel több az üröm a kelleténél. Ez évben gondot jelentett a bútoripari részlegen kívül a korábban igen erőteljes. stabil, jó nyereséget biztosító építőrészleg is. És bár az egy főre eső termelési érték 6 ezer forinttal emelkedett, a 40 milliós éves ten7 mégsem jött össze. — Hogy mi volt az oka? Az elmúlt évben az építőipari részlegünk a szokásosnál jóval mérsékeltebben vállalhatott csak lakáskar- bantartási munkákat. Az Ózdi városi Tanács a lakás- karbantartási feladatok megoldását az Ózdi Városgazdálkodási Vállalattal kívánta megoldani. Így azután szövetkezetünk az ózdi lakások karbantartási munkáiból kiszorult — Mivel próbálták a kieső munkát, veszteséget pótolni? — Az Ózdi Kohászati Üzemek lakótelepén „rimán- kodtunk” ki egy kis munkát és megbízást próbáltunk szerezni az ózdi lakásszövetkezettől is. Sajnos, ez utóbbi kezdeményezésünk sem Irtózta meg a kívánt eredményt, mert a lakásszövetkezet által kért felújítási munkához szükséges ezer négyzetméteres csőállvány csak két héttel ezelőtt érkezett meg. A négyfős ácsbrigádunk pedig képtelen lett volna a 4—6 emeletes épületek hagyományos állványozását elvégezni, — Ügy tudom, hogy a szövetkezet egyike annak az öt ipari szövetkezetnek, amely vissza nem térítendő megyei tanácsi támogatási kapott a lakáskarbantartási tevékenységének fejlesztésére — így igaz és most nagyon aggódunk, hogy ezt a támogatást — mert lakáskarbantartási feladatainkat nem tudtuk maradéktalanul teljesíteni — most visszavonják. Az építési részleg leterhelése érdekében azonban olyan új létesítmények építését kezdtük el, amit a BAÉV nem vállalt. Decemberben átadtunk egy 280 négyzetméteres ABC-áruhá- zat és elkészült egy kétszintes, négylakásos társasház is. — Az említett építkezések során a szövetkezetnek nyilván nagy mennyiségű betonra is szüksége volt. Hogyan elégítették ki ezt az igényt betontelep nélkül? — Az építkezések színhelyére billencses gépkocsival a BAÉV mintegy ezer köbméter betont szállított. Cserébe a festő-mázoló részlegünk munkáját adtuk. Így azután az építkezéseinken volt folyamatosan beton és a BÁÉV szakipari munkái is ütemesen haladtak. — Hégi probléma, hogy a bútoripari termelés kevés nyereséget biztosít. Próbálnak-e ezen ebben az évben változtatni? — -Egy-két éve jelentős változtatást hajtunk végre. 1976-tól értékesítjük az Ózd szekrénysorainkat. De a termékösszetétel módosítása, változtatása más ' területre is kiterjed. Gyógyszertári bútorberendezéseink ott láthatók már Eéhtrivárósb'an és a diósgyőri város-alközpontban. A gyermekszoba-garni- túra részét alkotó Tomi íróasztalból 18 ezer darabot gyártunk ugyancsak a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat megrendelésére. "Elég nehéz feladat volt az emberek kizökkentése a megszokott munkastílusból. Ám a változást, fejlődést, szolgálja az is, hogy a négy különböző helyen „szétszórt” bútorasztalos részleget központosítjuk. A központi telep pedig elősegíti a fejlettebb technika alkalmazását, a telepek közötti szállítások kiküszöbölésével csökkenti a szállítási költségeket, rövidíti a termékek átfutási idejét. Mindez egyúttal gazdaságosabbá teszi a. gyártást. — Hogyan áll a szövetkezet a lakáskarbantartási munkákkal? — Valamivel biztatóbb a helyzet. Továbbra is elvégezzük az Ózdi Kohászati Üzemek lakótelepi karban.- tartását. És számottevő feladataink vannak — most már a csőállványok birtokában az' ózdi járás területén, például a királdi bányatelepen. — Mit várnak ettől az esztendőtől? — Nagyon nehéz esztendőnek nézünk elébe. A megrendelőink egy része nem teljesítette fizetési kötelezettségeit, és így jelentős forgóalaphiányunk keletkezett. Nagyon bízunk azonban abban, hogy az ez évi óvatos. megalapozott tervezésünk és a 11 szocialista brigádunk munkája átsegíti a szövetkezet 235 dolgozóját a tegnap és a ma gondjain. Budiért Mikló«
