Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
fcSZAK-MAGYARQRSZAű 4 1979. január 3., szerda Hétfőn az ebéd mellé a Kék Duna keringő, meg a Radetzky induló ízólt a televízió dobozából. Willi Boskowsky vezényelte a hagyományos bécsi újévi koncertet. Ezzel bizonyossá vált, hogy elérkezett az új esztendő, megkezdődött 1979. Viszont mi még adósak vagyunk 1978. utolsó napjai tévéműsorainak regisztrálásával. Az utolsó hét műsoraiból feltétlenül feljegyzésre kívánkozik a Csak ülök és mesélek ... búcsúja. Vitro,y Tamás a sorozat ez utolsó, 28. jelentkezésekor ismét egyetlen témát kínált: a borsodnádasdi beteggondozó intézetben készült, igen emberi, elgondolkoztató riport mintegy összegezte a több, mint két éve kitűzött riporteri célokat. Bízott a néző felnőttségében, nem volt szájbarágó, agyonmagyarázó, őszintén tárta fel, amit mondani akart, hagyott minket értelmezni. tavábbgondolkodni. Ez jel’emezte a korábbi adások legtöbbjét is, még ha olykor nem is tudott teljesen ellenállni a .Jilpi ialany kerestetik” felhívásra bizonyára feles számmal jelentkező szereplésre vágyóknak. Többször foglalkoztunk' ezzel a műsorral az elmúlt két évben, s most amikor elbúcsúzunk tőle, annyit még fel kell jegyeznünk: Vitray nemcsak azt tudta, hogy felnőttként kell kezelni a nézőt, hanem azt js. egy sorozatot akkor keli abbahagyni, amikor még nem mutatkoznak rajta a kifáradás jelei, amikor a legjobb emlékeket hagyhatja a nézőben. A Nyitott könyv újabb adását jól eldugták pénteken késő este a második programba. Ha a nézőnek az első műsorban látott, Az Alhambra meséi című, mondhatni bátran: néző- ellenes filmkészítmény után nem ment el még a kedve a televíziózástól (mert ilyen páratlanul unalmas valamivel csak elriasztani lehet!), s átkapcsolni a másik adóra, nem mindennapi élményben részesült. A bemutatott mű — Bere- ményi Géza Legendárium című legénye — már régen megjelent, könyvesboltban elérni' sem lehet, de a Szurdi Miklós rendezte dramatizált részletek mozaikjából a könyvet nem ismerő néző előtt is izgalmas családregény kerekedett ki. A sajátos szerkezetű mű talán nem milliók ízlésével találkozik még, de a jó fiimi megvalósítás éppen abban segíthetett volna szélesebb fórumon, hogy mind nagyobb tömegekhez juthasson közelebb prózairodalmunk e fiatal ígéretének különös figyelmet érdemlő műve. A leváltott és a. kinevezett címmel láttuk J. Völesek tévéjátékát. Kitűnő rendező — Horvai István —, nagyszerű szereplőgárda fáradozott rajta, hogy elfogadtassa velünk, de csak a rendezői és színészi munkát dicsérhetjük, a játék csináltságát nehéz lenne elfogadnunk. Ahogy közeledett a hét vége, úgy vetette előre árnyékát a szilveszteri szórakoztatni akarás. A Mikroszkóp Színpad szombat esti vendégjátéka — Ki fog gólt lőni? —, amely többszörösen bevallottan is régi1 számok válogatása volt, igen kevés rendszeres tévénézőnek' jelenthetett új élményt, szórakozásról már nem is szólva. A szilveszteri hangulat jegyében állt össze a Szuperbola kellemesen szórakoztató 40 perce, meg a Gúnya együttes nagyszerű Egymillió FOLTOS hangjegye, az évbúcsúztató műsor tulajdonképpeni bevezetője. És eljött a hét végén a Szilveszteri staféta. Szerencsére már régen nem országos kérdés: milyen a tévé szilveszteri műsora, de azért sokan szeretnének az év utolsó óráiban a képernyők előtt derülni, az óévet a tévé előtt szórakozva búcsúztatni. Fogadást lehetett volna kötni jó előre egy-két témára. Például a postai címzésváltozás szinte kínálta magát a nevetségessé tételre, a magyar filmek gucsmolása meg már igencsak olcsó humoreszköz, de mindig „bejön"’, akárcsak a labdarúgósport helyzetével való élcelődés. E három témán kívül volt még beszélgetés egy tévéfilmsorozatról, örökkön visszatérő paródia-összeállítás, amely inkább utánzásnak hatott, sanzon, táncdal. gyenge artista, kupié, „franciás pikantériájú”, de eléggé elnyűtt fordulatra épült bohózat, kabaréjelenet az újítások elfektetéséről, balett, dal több változatban, és volt a mindig nagyszerű Alfonzó produkálta zeneparódia. Nem volt viszont az egész műsort átfogó koncepció, a staféta ötlete sem realizálódott következetesen, de amikor igen, akkor is minek. Igaz, a műsor 12 perccel előbb véget ért, mint az esztendő, s Bodrogi kevés volt az idő értelmes kitöltéséhez, összességében: a Szilveszteri staféta nem kötötte le, másrészt nem zavarta a szilveszterezöket. így jött el 1979. De ezt a stafétát kár lenne átvenni és folytatni. Benedek Miklós A képernyő előtt 1É vénén; Szitazíeri staféta Sporthajók üzeme A Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységének sporthajó üzeme termékeinek nagyobb hányadát exportálja. A külföldi piacokon keresett sporthajók gyártásának fokozására új műhelycsarnokot építettek, ahol már folyik a próbaüzemi termelés. A képen: Készülnek a vitorlástcslck az új csarnokban. Pályázat amatőrfilmeseknek A Népművelési Intézet, a Magyar Amatőrfilm Szövetség és az Amatőrfilmesek Országos Tanácsa védnökségével hirdeti meg a Tolna megyei Tanács. Dombóvár város Tanácsa és a Dombóvár városi Művelődési Központ a XXVI. országos amatőrfilm fesztivált. Az 1979. április 12—15 között tartandó fesztiválra pályázatot írtak ki. Részt vehet minden olyan egyénileg. vagy közösségben készített amatőr- film, amely eddig országos fesztiválon még nem szerepelt. Minden filmet külön orsón, vetítésre kész állapotban kell beküldeni a cím és az alkotó neve feltüntetésével. A húsz percnél hosz- szabb filmeket fokozott szigorral bírálják el. A pályaművek közül előzsüri választja ki a fesztiválra bejutó műveket, de a tájegységi szemlék zsűrije által javasolt filmek előzsüri nélkül is bejuthatnak a versenyre. Film nevezési és beküldési határidő 1979. március 10, a személyes részvétel bejelentése március 25-ig lehetséges. A fesztivállal egy időben filmplakát-kiállitást is rendeznek, s azon minden amatőrfilmes részit vehet a beküldött filmjének ölven- szer hetvenes méretű, saját készítésű plakátjával. Ennek a határideje is március 10. Bővebb felvilágosítással a Dombóvár városi Művelődési Központ (7200 Dombóvár, Hunyadi tér) szolgál. Honthy Hannától búcsúzunk Az óesztendő vidám búcsúztatására készülve ért el december 31-én 1978 utolsó napjának fájdalmas híre: Honthy Hanna Kos- suth-díjas színművész elhunyt. Februárban lett volna nyolcvanhat esztendős, s abból hetvennél jóval többet* töltött színpadon, örök reflektorfényben. Az utóbbi egy-két évben mór nem lépett, a közönség elé. Visszavonultan élt a csendes farkasréti utcácskában. regi tisztelői és barátai keresték csak fel olykor, de olyan volt, mintha má is köztünk lelt. volna, mintha ma is látnánk a színpadon. amint Miska l'ópincérrel láncol a Csárdáskirálynő első felvonásában arra a talpbizsereatető Kálmán-dalra. hoev „Haj- rriássy Péter. Hajmás,sv Pá 1 . . .” Tízesztendős kora óta balettnövendék »volt. s még csak tizennégy éves. amikor önálló szerepet kapott. Hetvenegy év telt; el (ízel-, ső önálló szereptől a december 31-i végső búcsúig. A Csárdáskirálynő egyik főszerepét. 'Vereczky Szilviát éppen hatvan évvel ezelőtt jótszotta-énekelte először és frenetikus sikerrel. majd aztán hat évtizeden át a nagy hírű Kál- mán-opérett- és Honthy Hanna neve elválaszthatatlan lett. Csak. a' lenézett ifjú sanzoneittből Cecília hercegasszonnyá, a Szilviával kötendő házasságot ellenző esárdáskirály- nővé változott az évtizedek során. Megszámlálhatatlanul sok. operettben játszóit, primadonnaszerepeket vitt biztos sikerre, de talán ez a nagyoperett nőtt leginkább össze vele. Pedig de sok más szerepben is láttuk! Igaz. kevés film- szalag őrzi művészetét, valahogy nem találtak megfelelően egymásra, de az utóbbi két évtizedben a televízió közbejöttével milliók látták játékát, s százezrekre tehető azok száma, akik személyesen is tapsolhatták, akár Budapesten. akár gyakori vidéki vendégszereplésein. Az ötvenes és a hatvanas években Miskolnnak gyakori vendége volt. nemcsak különböző színes összeállításokban. hanem a Miskolci Nemze*i Színházban is több estén át játszotta a miskolci társulattal — talán. nem is kell mondani — a Csárdáskirálynő Cecíliáját. Honthy Hannának légköre volt. Megtelt vele a színpad és a nézőtér, ha megjelent. Primadonna, az első asszony vou a szó legszorosabb értelmében a színen. Mosolya, szemének fénye, hangjának csillogása, a közönség iránti tisztelő megbecsülése, mit sem változott a múló évtizedekkel, ezért tudott örökifjú maradni,' ezért lehetett belőle a páratlan Primadonna. Négy évvel ezelőtt Budán, a Bajor Gizi Színészmúzeumban járva hallottam. amint egy kirándulócsoport egvik tagia Hon+hv relikviái után érdeklődött. De hiszen T-Tonthv még él ! — háborodtak fel többen. — Tudom, válaszolta az érdeklődő, de neki már életében kijár a tisztelet. Valóban, már életében műfaja klasszikusává emelkedett. Most — az élet megmásíthatatlan törvényei szerint — eltávozott közülünk. de akik ismerték, látták játékát, nem felejthetik. (bm) Leonyid Brezsnyev könyve Sztízíöld Még javában dúlt a harc az ukrán fronton. Vörös fénycsóvákat festettek az égre a „katyusák”, ropogtak a gépfegyverek, mégis, minden más volt. mint egy évvel korábban. A katonák szemében büszkeség csillogott. hiszen közel volt a nap, amikor végleg kiűzik az ország földjéről a fasisztákat. Egy napon a polilikai biztos szokásos szemléjét tartotta a katonák között. Szóba elegyedett velük, hazai hírekről érdeklődött, sebesülteket vigasztalt. Egyszer csak felfigyelt egy kazah katona dallamos, szomorú énekére. Hozzálépett. — Miről énekelsz? — A sztyeppémról. A csodáról. S eszembe jutott a szerelmem . .. — A szerelmed után búslakodhatsz. Otthonod után szintúgy. De hogy a sztyeppéd miért nem hagy nyugodni? Talán rosszabb ez az ukrajnai mező? — Nem rosszabb, csak az a mienk, az egészen más. A politikai biztos, Leonyid Iljics Brezsnyev csak évekkel később értette meg a katona szavait. Akkor, amikor maga is „kazahsztáni” lett, s a Kazah Kommunista Párt élén 1954—56 között irányította ennek a hatalmas területű köztársaságnak a politikai életét. Brezsnyev visszaemlékezése, amely a Kisalföld és az Újjászületés után Szüzföld címmel a közelmúltban jelent meg a szovjet könyvesboltokban, Kazahsztán II. világháború utáni hősi korszakát eleveníti tel. Egy drámai esemény mindennapjait idézi a szemtanú hitelességével. emberi mélységgel. Á sokmillio hektár érintetlen sztyeppe meghódítását olyan ember értékeli, aki a pánt megbízásából a gyakorlatban irányította ezt a nemzeti hőstettet. Miről is volt szó? Valóban hőstettről, az élet olykor kegyetlen parancsának teljesítéséről, vagy — mint azt a nyugati szerzők máig is hangoztatják — egy ember rögeszméjéről, szeszélyéről ? A választ megadta az elmúlt húsz év története. Kazahsztánban kizöldelltek a vetések és Ukrajna mellett az óriási ország éléskamrája lett. Ha van kenyér, lesz dal is — tartja a bölcs orosz mondás. S nem hiába. A kenyérnél ma sem ismerünk nagyobb • kincset. Pedig mekkorát fordult a világ! Az ember kijutott a világűrbe, folyókat térít el, tengereket, óceánokat állít saját szolgálatába, kincseket talált a föld mélyén, olajat, gázt hozott fel onnan. De a kenyér kenyér maradt. S ahhoz, hogy ez így legyen, meg kellett hódítani a zord Kazahsztánt. Ez természetesen sok vitát kiváltó, sőt a legfelsőbb vezetést is megosztó politikai döntés volt — írja memoárjában Brezsnyev. A II. világháború kebeit gyógyítgató ország: előtt, a fontosabbnál fontosabb feladatok sora tornyosult. s • az sem volt mellékes. hogy melyiket veszik előre. Az ugyan vitathatatlan volt. hogy a kenyérgon .1 léküzdése áll az első helven. de. erre is kínálkozott több megoldás FeRönék-e a kazalt szfveooét. vagv ö-ökre nyugodni hasvíák? Érdemes-e még inkább füstsen1 az Időjárástól, s ott kialakítani a mezőgazdasági körzeteket. almi ritka vendég az eső? Hosvan hat majd a rendkívül munkaerő- és anyagigényes vállalkozás a szoviet falu életére, amely közel egy évtizeddel a háború után. még nem kapott ú i erőre? Ólomsúlvú kérdések, amelyeknek eldöntése egy ország sorsát határozza meg. Elképzelhető lenne, hogy megválaszolásuk egyetlen emberen múlik? Ennek feltételezése a szovjet valóság teljes félreismeréséről tanúskodik. Brezsnyev visz- szaemlékezéseiből is kiviláglik, hogy ott, ahol ennél sokkul kisebb jelentőségű kérdésben is kikérik az érintettek véleményét, hogyne fordulnának válaszért az emberekhez ilyen elvi kérdésekben? Kazahsztánban és máshol is. 1953—54-ben a gyűlések százain szerepelt egyetlen napirendi pontként: feltörni az ugart, vagy nyugodni hagyni. S az emberek tízezrei mondtak igent a szűzföldek meghódításának tervére. Egy másik, máig haló kérdés: amolyan egyszeri ríagy fellángolás volt-e ez a vállalkozás, vagy alaposan átgondolt, tudományos alapokon álló, nagy hozzáértéssel elkészített népgazdasági program? Mondanunk sem kell, hogy az ellendrukkerek szerint, meggondolatlan, előkészítetlen vállalkozás volt, amely értelmetlen anyagi és emberi áldozatokat. követelt. Ezzel szemben a Szűzföld szerzője megírja: csupán a Kazah Tudományos Akadémia 69 expedíciót indított a sztyeppére, hogy tanulmányozza és értékelje az ottani földeket. Más kérdés viszont, hogy járatlan ösvényen indult el az ember, természetes, hogy a példátlan vállalkozás soksok nem várt akadályba ütközött. Az sem titok, hogy számos hibát követtek el munka közben. Brezsnyev maga meséli el, milyen nagy fejtörést okozott tudósoknak, szakembereknek az ekevas gyakori törése. Végül maguk a munkások, a traktorosok oldották meg a rejtélyt, az előírások kegyes kijátszásával. A hírt meghallván, Hruscsov alaposan megmosta a fejét az ..előírás-gyártó”. e munkában tapasztalatlan tudósoknak. Az is igaz persze, hogy egy ilyen hatalmas területet nem lehetett volna életre kelteni a gondos előkészületek nélkül. — Ha mi nem voltunk felkészülve a feladatra — kérdezi a szerző —, akkor ki törte fel és ki népesítette be ezeket a földeket. hiszen csupán Időiben 22 ezer új traktor es több mint 10 ezer uj kombájn érkezett Kazahsztánba. S vajon mi az oka annak, bogy a földek már abban az évben 250 millió púd gabonát adtak, ha nem a part jót átgondolt terve, amely magával ragadta az embereket. Igaz is, emberek. A nyugati „szovjetológusoknak” erre is megvan a maguk elmélete. Amolyan „lombikban leinevelt”, a kommunista propaganda által fantasztává formált embereknek képzelik a sztyeppék meghódítóit. Brezsnyev talán nekik adja a leghatásosabb választ mélyen ábrázolt alakjaival, hiteles arcokat felidézve. Valóban Leonyid Brezsnyev emberi melegséggel és nagy-nagy szeretettel rajzolja meg a sztyeppe hősének portréját: Lvan Ivanovics és Leonyid Kar- tauzov leningrádj háborús veteránokét, akik a harcokban szerzett súlyos sebesülésük ellenére a békés épí- tőmunkában ; példát mutattak. Danyila Nyesztyeren- kóét és Vaszilij Raguzov diákét, akik feladatuk teljesítése körben hallak meg. Egyéni hőstetteket ábrázolt, amelyen keresztül egy nép hősiessége ielenik meg i előttünk. S mégis: egyszerű emberek vonulnak el szemünk dőlt. nincs bennük semmi titokzatosság, nem fantaszták, még kevésbé lombikemberek. Egyetlen ..titkuk” a hazaszeretet, a lövőbe vetett hit. a bizalom önmaguk és családjuk jövőjében.
