Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-06 / 4. szám

1979. január 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Lsnamwimr Diákok a mezőgazdaságban Mii! rózsához e tövis? Üresek a hulladék vas-Iá rolók. HuMaűékwsikS-hiány Hz néigp’i gondjai Ízéi Kényszerű energiapazarlás Az elmúlt év őszén Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye -11 ezer közép- és általános is­kolása (ez utóbbi iskolatípus­ból csak a 7. és 8. osztályo­sok) 181) ezer mázsa szőlőt. 120 ezer mázsa almát. 22 ezer mázsa burgonyát és 30 ezer mázsa egyéb terméket (ku­koricát zöldséget, körtét stb.) takarítottak be a megye szá n tóföld j eiről. ü He tv ény ei - röl. A számok nagysága „be­szédes". de aki ebből esetleg mégsem tudna következtetni, annak elárulhatjuk: a lesze­dett' termés értéke csak 100 milliós nagyságrendben fe­jezhető ki. Mindez a diák­munka közvetlen haszna, népgazdasági haszon. S mert számottevő ez a haszon, ezért i nyugodtan fogalmazhatok úgy, a tanulóifjúság őszi munkája rendkívül fontos, a szó valóságos értelmében nélkülözhetetlen része a me­zőgazdasági termelésnek. Pontos, nélkülözhetetlen, s hozzátehetem, ma már tér- * mészetes tartozéka. A diákmunkának azonban van egy másik közvetett haszna is. A fiatalok döntő többsége ezeken az őszi gya­korlatokon szerzi meg első, és sok esetben életreszóló ta­pasztalatait (pozitívat, negatí- vát egyaránt), a fizikai mun­káról, azon belül pedig a me­zőgazdaságról. A felnőttek igazi arcát ismeri meg ott, akkor, s belecsöppenve, saját bőrén tapasztalja a munka­szervezés áldásos voltát, vagy éppen „istencsapását”. De e munkák során ismerik meg a pedagógusok is a diákjaik másik én-jét, itt válik el iga­zán, ki, mire képes, akarat, helytállás terén. Igen, mert ezek az őszi mezőgazdasági munkák — mégha esetleg fürdőruhára vetkőztető is -az idő, akkor sem — kedélyes víkendek. Nem is szólva, ha az időjárás nem kegyes. És legtöbbször nem az. Az ide­ális az lenne — a jó időn kí­vül —, ha minden diák jól és sokat dolgozhatna, és ha ott kint az ÉLET-ben pozitív élettapasztalatokra tennének szert. Mondom, ez lenne az ideális? És a valóság? Oly­kor-olykor. sőt gyakorta nem ilyen, elméletben szépen meg­álmodott. Szinte már hagyománynak számit, hogy minden betaka­rítás után leülünk Lukács Lászlóval, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadójával, hogy az isko­láktól beérkezett írásos jelen­tés alapján kiértékeljük a diákok őszi munkáját, külö­nösen kiemelten foglalkozva a gazdaságok által teremtett feltételekkel, a termelőüze­mek és az iskolák kapcsola­tával. Kicsit viszonyítva az előző évekhez is. mit mond­hatunk e kapcsolatok 1078-as alakulásáról, fejlődéséről V Nos, fejlődés kétségtelenül van, mégha mindenhol nem is egyértelmű ez, mégha né­hol csigalassúságé is. Az min­denesetre örvendetes — leg­több iskola jelentésében sze­repel •—, hogy javult a szer­ződéses fegyelem, ami ked­vezően halott a diákság és a pedagógusok hangulatára. Természetesen, egy ilyen be­takarítás megszervezése rend­kívül szerteágazó, bonyolult munka, ami több szervtől, személytől kíván összehan­golt együttműködést. Bizony, 1078 őszéről sem mondhatjuk el. hogy ezeknek az elvárá­soknak mindenik fél. minden esetben megfelelt. Legtöbb panasz tavaly is a diákok szállításával volt kapcsolatos, íme... Részlet az edelényi gimnázium jelentéséből (a Léhi ÁG-ban dolgoztak): ..... a haza- és kiszállító au­tóbuszok késtek. Előfordult, hogy a tanárok saját autóju­kon vitték haza a bejáró gye­rekeket”. A kazincbarcikai Ságvári Gimnázium és Szak- középiskoláim! ezeket írták (a Bodrogközi ÁG-ban almát szedtek): „A sátoraljaújhelyi Volán szerződéses kötelezett­ségét nem teljesítette, öt busz helyett négyet üzemeltetett. Egy buszba hat osztályt zsú­foltak.” Nem részletezem to­vább a szállítással kapcsola­tos gondokat, nehézségeket, mindenesetre erre a jövőben (tavaly is ezt mondtuk!) az eddigieknél nigyobb figyel­met kell fordítani az illeté­keseknek. Ugyanis nem csu­pán az említett két helyen volt ilyen gond. Erről pa­naszkodik a szikszói gimná­zium, a miskolci egészség- ügyi szakközépiskola, a ka­zincbarcikai vegyipari szak­középiskola jelentése is. Az iskolák és a gazdaságok kapcsolatának milyenségét jól szemléltetik a megkötött szerződések. Egyre növekszik a több évre kötött szerződé­sek száma, ami azt bizonyít­ja, iskola és gazdaság part­nernak tekintik egymást, s egymásra nemcsak egy sze­zonban számítanak. Követke- zö példák azonban azt mu­taljak, vannak kivételek (nem csekély a számuk), s nem hi­szem. hogy a most felsorolt iskolák jövőre ugyanazokkal a gazdaságokkal kötnek szer­zőn ast. A Putnokj Mezőgaz­dasági Szakközépiskola ne- nuny osztálya a Hejömenti Aii-jcin almát szedeti ..........a k ereset nagyon a.acsony volt, a munkafeltételek és az idő­járási i.jyok miau. A kö­vetkező evben hasonló mun­kafeltételek mellett a Hejő- memi AG-ban munkát nem vállalunk." A miskolci egész­ségügyi szakközépiskola ta­nulói a Nagymisicolci ÁG- ban dolgoztak: „Az almasze­dés utolsó öt napján a gaz­daság részéről nagyfokú szer­vezet lenséget tapasztaltunk, úgy tűnt, mintha a szedési munkákat tudatosan akadá­lyoznák. Már leszedett, üres sorokra állították a gyereke­ket, Reggelente a brigádve- zetök nem vártak, a nagy ködben egyedül kellett eliga­zodni. Volt olyan csoportunk, amelyik reggelente három órát várt. Néhány dolgozó, vezető nem tanúsított olyan magatartást, amit a tanulóif­júság a felnőttektől elvár.” A kazincbarcikai Irinyi Já­nos Vegyipari Szakközépisko­la diákjai a Léhi ÁG-ban al­mát szedtek: „Előfordult, hogy a közvetlen mukaveze- tők meg nem engedhető hangnemet használtak a pe­dagógusokkal és a tanulókkal szemben.” Az olvasó tapasztalhatja, jobbára a negatívumokat ra­gadtam ki az iskolák jelen­téséből. Negatívumokat, ame­lyek jövőre úgy jelentkeznek, mint kiküszöbölésre váró fel­adatok. De tényleg kiküszö­bölik-e azok, akikre tartozik? Kétely azért cseng ki a kér­dés mögül, n\ert egyik fe­szültségforrás sem 1978-ban jelentkezett először. Úgy is mondhatom, krónikusan visz- szatérő esetekről van szó. Nincsen rózsa tövis nélkül — mondják. A diákok munkája sem képzelhető el ilyen visz- szás jelenségek nélkül? Nem Az acélgyártás alapanyaga a folyékony nyersvas és a hulladékvas. Az Ózdi Kohá­szati Üzemekben mind a mennyiség, mind a minőség, mind a gazdaságosság szem­pontjából a legjobb arány a gyártásnál a 60 százalékos nyersvas- és a 40 százalékos hulladékvas-ielhasználás. Mint Polencsik József, a kohászati gyáregység vezető­je elmondotta, az idén egy­millió négyszázezer tonna acélt kell gyártaniuk. Ehhez összesen 340 ezer tonna, meg­felelő összetételű hulladék­vasra van szükségük. Ennek megfelelően. a Kohászati Alapanyag-előkészítő Kö­zös Vállalatnak naponta 950 tonna ócskavasat kelle­ne szállítania Ózdra. A hulladékvas-ellátás azonban már a múlt év közepétől akadozik, ami jelentős gon­dokat okoz Ózdon a folyama­tos acéltermelésben. A múlt év december végén, és janu­ár első napjaiban a szüksé­ges mennyiségnek, csak mint­egy egyharmada érkezett ed­dig be, ami azt jelenti, hogy meglevő készleteik nagy ré­szét kellett felhasználni. Ja­nuár 3-án az Ózdi Kohászati Üzemeknek hulladékvasból csak kétezer tonna készlete volt, ami lényegében kétnap; acéltermeléshez elegendő. A kemencék egy része emiatt várakozásra ítéltetett, sok volt a kieső munkaidő, s így január első két napjában 1500 tonna lemaradás kelet­kezett az acéltermelésben. Volt olyan nap. például ja­nuár 2-án. amikor a kemen­cék összesen 40 órát álltak, ami 800 tonna termeléski­eséssel járt. A termeléskiesésen kívül számos káros következménye van ennek. Miután a kemen­céket a várakozási idő alatt is megfelelő hőfokon kell tartani, ez kényszerű ener­giapazarláshoz vezet, ami azon túl. hogy növeli az ön­költséget, népgazdaságilag is veszteséget jelent. Lázár János, az acélmű gyárrészleg egyik üzemveze­tője elmondotta, hogy maguk az acélgyártók, az acélmű gyárrészleg dolgozói is na­gyon elégedetlenek ezzel a helyzettel. Pedig ezek az em­berek — mint mondotta —. szeretnek és tudnak dolgoz­ni. Erre szinte pontosan rí­mel Papp Mihály főolvasz­tár kijelentése, miszerint sze­retnének és tudnának dolgoz­ni, többet termelni, hiszen az idén nagyon feszített tervet kell megvalósítaniuk. A pó­diumon. vagyis a kemence­csarnokban. ahol beszélget­tünk. pedig most nem a leg­jobb világ járja. Nacv , zaj, a por. a gáz. a pódium nyi­tott oldaláról tíz-tizenöt to­kos hideg éri őket. a másik oldalon ’a kemencék ontják rájuk a hőt. Nem csoda, hogy a martinászok között igen sok a reumás: maga Papp Mihály is ízületes, pe­dig még fiatalember. — De nem is ez a legna­gyobb problémánk — mon­dotta a főolvasztár. — Most viszonylag sokat kényszerű-, lünk állni, aztán pedig ter­melési hajrára lesz szükség. Nem beszélve arról, hogy morálisan is káros ez az ál­lapot. hiszen itt normában dolgozunk. amit nemcsak megkövetelnek tőlünk ha­nem mi is vállalunk a na­gyobb kereset reményében No most. micsoda dolog az. hogy egyszer órákat kell tét - lenkedni. máskor meg szigo­rúan be kell tartanunk a normákat. Ez az áldatlan ál­lapot károsan befolyásolja a technológiai fegyelmet is. Ar- ’-i] nem beszélve, hogyha kevesebbet termelünk, akkor kevesebb mozgóbért lehet ki­osztani. s így a boríték is vé­konyabb lesz. Mindenesetre, igyekszünk a termelésből ki­esett munkaidőt, a tétlen vá­rakozás óráit is valamiféle­képpen hasznosan felhasznál­ni a kemencék karbantartá­sára. Az acélmű gyárrészlegben úgynevezett hulladék-ellátó csoport dolgozik annak ér­dekében, hogy a gyárban fellelhető ócskavasat össze- gyűjtsék, és adagolható ál­lapotba hozzák. Szinte ta­karítanak a vállalat terüle­tén, ami önmagában nem is lenne rossz, áz eredmény azonban igen csekély. A bel­ső, technológiai hulladékot egyébként is betervezik Óz­don az acélgyártásnál. A probléma nem újkeletű. A múlt évben lapunk is foglalkozott ezzel a kérdés­sel. A hulladékvas-ellátás, illetve ennek zökkenői, kü­lönösen a múlt év december végén, és az idén, január első napjaiban- már-már akadályozzák a folyamatos acéltermelést. A vállalat ve­zetői szerint ez országos probléma. Tudomásuk sze­rint gondot okoz ez minden hazai kohászati üzemnek. A legnagyobb problémát azonban Ózdon. Ügy tűnik, hogy a hulladékvas-igény sokkal nagyobb, mint ahogy ezt az illetékes ellátó vál­lalat ki tudná elégíteni. Az utóbbi időszakban országo­san is nagyarányú acélgyár­tás-fejlesztési program in­dult meg. Óz Ion ez már befe­jeződött a Lenin Kohászati Művekben és Dunaújváros­ban korszerű, új acélművek épülnek. Emellett a hulla­dékvas-ellátás ez idáig is csak az acélgyártás tervei­hez igazodott. A kohászati üzemek rendre túlteljesítik a terveket, amely még in­kább növeli a hulladékvas- igényt. amelyet nem képes a Kohászati Alauanvag-elő­készítő Közös Vállalat meg­felelően kielégíteni, mint ahogy ez Ózdon is kitűnik. Az acélgyártás iejlesztése. a termelési tervek állandó nö­velése mellett nem gondos­kodtak ennél a vállalatnál az ócskavas, a hulladékvas- begyűjtés rendszerének es leidolgozásának korszerűsí­téséről. kapacitásának bőví­téséről. A folyamatos acél­gyártás pedig megköveteli, hogy a hulladékvas-ellátás is folyamatos legyen, s emellett megfelelő összetételű. Eh­hez pedig az említett vál­lalatnál korszerűsítésre ka­pacitásbővítésre van szük­ség. Oravec János hinném. Hajdú Imre Failure kisiparos és társai A postafiókban keskeny papirlapocska akad a ke­zembe. Kíváncsian olvasom a sokszorosított szöveget. Az egyik kisiparos ajánlja fel szolgálatait ruhafoga­sok, faliszőnyegek, fürdő­szoba-berendezések, lámpa­testek rögzítésére. Nem is ez a szokatlan, hanem az eddig nem hallott, nem is­mert, teljesen új szakma: falfúró kisiparos. Van, aki nosztalgikusan emlékszik vissza egykor lit­res szakmákra, mesterekre. Én viszont elismeréssel ve­szem tudomásul, hogy az új technológia, a technika — ez esetben a házgyári épületelem gyártás is — ki­termeli á nagyon is szük­séges új szakmákat. A tég­lákból épített házfalba bár­ki könnyen beverheti a szö­get. de próbálja ezt meg­tenni házgyári lakásban! Itt csak belövéssel, és ütve fúró berendezéssel lehet szöget, csavart beszorítani a vasbeton falba. És még- egy. a kisiparos olyan mun­kára vállalkozik, amely ál­lami vállalat, szövetkezet számára nem kifizető. Ha már belemártottam magam a kisiparosok dol­gába, szeretnék szólni né­hány új jelenségről. A szak­mát hivatásszerűen végez­ve, a megyében 5—5,5 ezer kisiparos dolgozik, s mel­lettük mind több nyugdíjas, vállalatnál, szövetkezetnél dolgozó szakmunkás végez különféle szolgáltatást. Jó három év alatt: köze! 44 százalékkal nőtt a műkö­dési engedéllyel rendelke­ző nyugdíjasok száma. Éz kikapcsolódást jelent a téK lenségben és egyben némi jövedelmet is hoz a nyug­díjas számára. A kisipar — legalábbis egyelőre — ko­rántsem jelent versengést, hiszen a szocialista szek­torokkal együtt a mennyi­ségi igényeknek sem tud­nak minden esetben elegei tenni. Három év alatt 27 szá­zalékkal nőtt a kisipari működési engedéllyel ren­delkező ipari munkások szánta. Jelenleg I860 üzemi, szövetkezeti dolgozó vállal műszak után. szabad szom­baton építő, szerelő mun­kát, de nagyjából még leg­alább ennyire lenne szük­ség. A működési engedé­lyek kiadása valójában le­gálissá teszi a „titokban” végzett munkát. amiről csak az nem tud. aki nem .akarja. Miért vállalkoznak erre az emberek? Szükség van rá, nagy az igény, és hát. aki működési éngedély- lyel dolgozik, vagy még fu­sizik, nem a szórakozás kedvéért vállal többlet- munkát. hanem mert nagy szüksége van a külön-ke- resetre. Van. aki lelkiismereti kérdést csinál belőle. Be­szélgettem az egyik építő- szervezet kőművesével. El­mondja. öt feszélyezi, hogy hétköznap a közösség ügyét segíti, nemcsak termelés­sel, hanem politikai mun­kával is, mivel alapsZerve- zeli titkár, szabad szomba­ton. vasárnap pedig kisipa­rosként dolgozik. Dehát építkezett, fizetni kell az OTP-részletet, a családnak élnie kell. lépést kell tar­tani u fejlődéssel. Szégyen­kezésre nincs ok, hiszen így is, úgy is a nemzeti va­gyon gyarapításában vesz részt, s emberi gondokon segít. Egyébként pedig pél­dául a KISZÖV és a KI- OSZ között van egy meg­állapodás. amely szerint, aki a szövetkezetben becsü­lettel elvégzi munkáját, s külön munkájával nem hoz szégyent a közösségre, an­nak indokolt esetben tá­mogatják a működési en­gedély megszerzését. Van ellentmondó jelen­ség is. A többletmunkál vállalók szívesebben dol­goznának szabad szomba­ton. vasárnap saját, válla­latuknál. szövetkezetüknél. Ez eilen elsősorban „hiva­talból” a szakszervezet til­takozik. mondván, hogy a dolgozóknak a heti 42—44 órai munka után szüksége van a pihenésre. Más vo­natkozásban : nekünk na­gyon jó lenne, ha a dolgo­zóit szabad szombaton vál­lalnának munkát — hang­zik gyakran a válasz —. dehát akkor magunkat bün­tetnénk meg. mert túllép­nénk az engedélyezett bér­tömeget. Vagy a büntetés jönne, vágj’ decemberben le kellene állnunk a mun­kával. Szóval a vállalat­nak, a szövetkezetnek vég­zett többletmunka egyelőre „kényes ügy”. Marad az át­hidaló és tisztességes meg­oldás: az- ipari munkás ki­váltja a működési engedé­lyét, s azt tesz szabad ide­jében. amit akar, s ez ne­künk a lakosságnak hasz­nos. cs. b.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents