Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-25 / 20. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1979. január 25., csütörtök Mit fizetünk a hétvégi házakért? Muskátlis ablakok A vila egy hosszú délelőt- tön át tartott, meg-megúju- Jo indulattal. Senki sem ma­radt közönyös, s senki sem vállalkozott, arra, hogy per­döntő véleményt mondjon. Mindez természetes, hiszen a megyei pártbizottság propa­gandistái — Miskolczi Mik­lós riportját tekintve a vita alapjául — a szocialista tár­sadalomban élő emberek életmódjáról cserélték ki nézeteiket. A riport címe: (az írácsai rövidesen megismerkedhet­nek a Propagandista című folyóiratban) „Ha vasárnap, akkor ez — telek”. A cím­ből felsejlik, hogy sajátos társadalmi ellentmondásaink kerülnek felszínre a „hely­zettanulmányban”. Vagyis: korántsem élünk a szocia­lista életmód követelményei szerint, a szocializmust (a fejlett szocializmust) építő társadalomban. Mi lehet a teendő? Sem­miképpen sem az, hogy fel­hívjuk az „eltévelyedettek” figyelmét hibáikra, s biztos receptet adunk a szocialista életmódhoz. Annál is inkább, mert az a tény, amit az imént eltévelyedésnek minő­sítettem, sokféleképpen ma­gyarázható. Ami pedig a . biztos receptet illeti, félő, hogy szövegezésében olyan demagóg motívumok keve­rednének, melyeknek ellent áll a mai ember szervezete. Egyszóval épülnek a hét­végi házak (házacskák, vá- racskák, kuckók, lakok, zú­gok) színesítve a terepet. Miközben építi az ember, kikapcsolódik. Sajátos kom­munikatív viszonyt teremt házépítő szomszédaival, kö- / zeJebb kerül a természethez, sikerélményre tesz szert, s nem foglal el helyet a szak­szervezeti, vállalati üdülők­ben. Kész haszon! Vagy még­sem ? Nézzük meg talán — leg­alább felületesen —, mibe, mennyibe kerülnek nekünk ezek a hétvégi házak. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy túlságosan sokat adunk értük. De hát az építkezés­hez ugye (sőt már a telek- vásárláshoz is) össze kell szedni magunkat. Anyagi erőnket, fantáziánkat, alko­tókészségünket úgy csopor­tosítani, hogy a célt a leg­gazdaságosabban érhessük el. S nem utolsósorban ismerő­seinket is aktivizálni kell. Cserébe azután az ismerős is aktivizál bennünket. Kéz kezet mos. Valószínű, hogy egyik sem marad tisz­ta. A ház mindenesetre épül, a szomszédok nem kérdezik, hogy honnan a fu­var, milyen úton vándorolt a telekre az anyag, ki a szakiparos, s mennyiért dol­gozik. Aki gyorsan és tetszetős házat épít, eszményképpé válik. Ügyes, életrevaló em­ber — mondják. Erről az életrevalóságról egész üdü­lőtelepek tanúskodnak. A szorgalom megannyi bástyá­ja. A tulajdonosoknak nem okoz gondot a nehézkes zöldségei látás: maguknak termelnek a kiskertben. Van ennél hasznosabb kedvtelés? Csakhogy a hét­végi ház és kert sokszor nem kedvtelés. Számos mo­dellt felvonultathatnánk. Például X. főmérnök — a vállalat gépkocsiján, s ter­mészetesen munkaidőben — bontásból származó anya­gért szaladgál. Az ügynek meg kell nyernie kollégáját, aki a lebontandó épületek felett diszponál. (A szíves­ség természetesen honorál- tátik — valahogy.) Aztán szükség van néhány jó em­berre valamelyik brigádból. Persze, hogy ezek jobb mun­kát kapnak, s bizonyos ki­vételezést élveznek a cég­nél. De ne folytassuk. Márcsak ’azért sem, mert Miskolczi Miklós riportjában sokkal izgalmasabbak és szemléle­tesebbek a példák. A következtetés? A leg­jobb erők, energiák kulipin- tyókba épülnek, a társadal­mi cselekvés helyett pót- cselekvésekben élik ki ma­gukat az emberek, eluralko­dik a magántulajdonosi szemlélet. A hétvégi pihe­nés eszközéül szolgáló dol­gok céllá válnak. De hát ez is csak féligaz­ság. Mert, ha például hiány­zik az értelmes — és krea­tív készségeket igénylő — munka a nagyüzemben, ter­mészetes, hogy pótcselekvé­sekbe menekül az ember. Ha a tulajdonosi szemlélet­nek nincs tere a munkahe­lyen (csak formális a de­mokratizmus), akkor termé­szetes, hogy megteremti az ember a maga zárt várát. Mindebből nyilvánvaló, hogy nem a hétvégi házak és hobbikértek ellen szó­lunk. De azt igenis hangsú­lyozzuk, hogy ne fizessük túl — erkölcsi tőkénket, s alkotóerőnket feláldozva — ezeket a dolgokat. Marad­jon időnk és erőnk arra a munkára, amit (kicsit bom­basztikusán) országépítő te­vékenységnek szoktunk ne­vezni. Amennyiben ezt is olyan intenzitással végezzük, mint némelyek a saját „vá­ruk” építését, úgy teljesebb lesz a holnapunk; nagyobb távlatokat foghatunk be, mintha kicsiny házunk mus­kátlis ablakából szemléljük a világot. (gyarmati) 70 ezer gyermek a bölcsődékben Ma az ország több mint 1200 bölcsődéjében 70 ezer gyermeket gondoznak. A ki­használtság átlagban 120 százalékos. Van olyan böl­csőde, ahová a megengedett­nél kétszer töhb gyermeket vettek fel, viszont nem rit­ka az olyan kisebb telepü­lés sem, ahol a meglévő le­hetőségeket nem használják ki. A tanácsok évente saj­nos, 10—15 ezer jogos ké­relmet kénytelenek elutasíta­ni. A bölcsődék száma, ha las­súbb mértékben is, de év­ről évre nő. Az V. ötéves terv alapján évente 4 ezer bölcsődei helyet adtak, il­letve adnak át. Az intézmények nyitva tar­tási ideje a napi 12 órát nem haladhatja meg. A nyári karbantartás idejére az óvo­dák és bölcsődék bezárnak, legalább két hétre. A Miskolci Köztisztasági Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendelkező könyvelőt, kontírozó könyvelő beosztásba. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Miskolc, József Attila út 65. sz. alatl a lerv- cs munkaügyi csoportnál. Heti filmkínálat Egy kocka az angol Ritkaságok boltjából. Rőczey Ferenc jubileumi hangversenye A ma kezdődő filmhéten a széles körű mozi hálózat­ban négy új filmet ismer­het meg a közönség. Mint­ha a kemény téli időre a filmkínálat — legalábbis számát illetően — megjavult volna. A négy új filmről — a- kritikai értékelés techni­kai okokból adódó mellőzé­sével — az alábbiakban adunk előzetes tájékozta­tást: NSZK, szovjet, angol és csehszlovák film kerül ma vászonra. Négy nemzetiség, négy eltérő jellegű és mű­fajú mű. Ki-ki megtalálhat­ja az igényeinek megfelelőt. * Méreggel a címe a Mi­chael Verhoeven rendezte NSZK bűnügyi filmnek. így jelölik, bűnügyinek, azon­ban csalódik, aki szokvá­nyos krimit vár e filmtől, bár tagadhatatlan, hogy bű­nözés, gyilkossági szándék is adódik benne, de a bűnözé­si szándék központba állítá­sával sok egyéb is történik a szerelemféltéssel, szerelmi háromszög-történetekkel át­szőtt, tragikus végű filmben. A történet mindenképpen fordulatos, de értékeiről elő­re kár lenne nyilatkozni. * Az élet és a szerelem ide­je a címe annak a szovjet filmnek, amelyet Veljo Kjaszper rendezett. A tallin- ni stúdióban készült film is érdekes fordulatokat ígér, ha merőben más jellegűe­ket is, mint az előbbi. Itt ugyanis a szerelmespar au­tóbalesetet szenved, s csak igen gyors és határozott or­vosi beavatkozás mentheti meg a lány életét. A műté­tet végző professzor, aki ma­ga is beteg és sürgős vese- átültetésre lenne szüksége, önmaga műtétjét elhalasztva menti meg a sebesült életét és okozza saját halálát. Ez a tragikus halál viszont ön­vizsgálatra készteti nemcsak a megmentettet, hanem az ügy távolabbi szereplőit is. * Ritkaságok boltja címmel elevenedik meg a filmvász­non Dickens Az ódon ritka­ságok boltja című regénye. A filmet Michael Turner rendezte. A múlt század ele­jén játszódó történet igen fordulatos, sok-sok epizódjá­val, történetének fővonalá­val a hajdani London pénz­világáról, az uzsorások üzel- meiröl és a hálójukban ver- gődök küzdelmeiről ad ér­zékletes képet. M. Neked nem szól a lélek­harang a címe a csehszlová­kok dr. Vojtech Trapl ren­dezte filmjének. Ez a film politikai szempontból igen jelentős vállalkozás. Ugyan­is 1968 emlékezetes nyarát idézi, egy mérnök feleségé­nek üldöztetésével kezdődik, akit a felhecceit tömeg csak­nem a halálba üldöz. Ké­sőbb az ügy nyomozása so­rán bontakozik ki az a kép, amelyben e film az 1968-as csehszlovákiai események politikai hátterét, tömeg- pszichózisát körvonalazza. Egy konkrét eset kapcsán mikrokörnyezetben mutat be olyan magatartásokat, ame­lyek a válságos helyzet megértéséhez is hozzásegíte­nek. Témájánál fogva a film a politikai élet iránt intenzívebben érdeklődők fi­gyelmére is számíthat. * Ez hát a négy új film, amely a miskolci premier­mozikban is mától látható. Már ez előzetes tájékozta­tásnál is feltűnik, hogy a bő választékban egyetlen derűsebb hangvételű mű sem akad, a nevetés megint hiányozni fog a mozik né­zőtereiről. Egy másik észre­vétel: a szovjet filmet fi­gyelmen kívül hagyva, a bemutatásra váró művek meglehetősen hosszúak, va­lamennyi háromezer méte­ren felül van, aligha tudnak a mozik a rendes játékidő­ben még híradót, előzetest, vagy éppen kísérőfilmet is bemutatni velük egy műsor­ban. © New Yorkban, a „Rocke­feller-Center” felhőkarcoló hetvenedik emeletén a szá­mos lakosztályt elfoglaló ke­reskedelmi irodák egyik aj­taján ez a tábla volt kifüg­gesztve: „Albert Stern, Har­ry Bracken, James Kane — kereskedelmi képviselete.” A tekintélyes cég képviselete két helyiséget foglalt el. Az első a titkárnő és a gépíró- nő, a másik a tulajdonosok és egyszemélyben igazgatók dol­gozószobája volt. A három úr, „Stern, Brácken és Ka­ne” néven hozták létre egye­sületüket, a legkülönfélébb ügyletek lebonyolításával, mely már-már szinte a kri­minalisztika határát súrolta, jelentős vagyonra telt szert. A „kereskedelmi képviselet” specialitása a különböző ak­ciók lebonyolítása volt. Fel­kutatták a csőd szélén álló cégeket, aztán elindították akciójukat a tőzsdén, mes­terségesen nyomták fel a részvények árát, aztán rábe­szélték a kis beléttel rendel­kezőket a véteiré, ők pedig kivonták a jócskán megdup­lázódott összegüket a bi­zonytalan üzletből. Termé­szetesen bekövetkezett a csőd és a naiv emberek elvesztet­ték megtakarított fillérjei­ket. Ezenkívül az urak hí­resek voltak arról is, hogy a legpiszkosabb üzlet lebonyo­lítását is elvállalják, ha ke­resni lehet rajta. A dolgozószobában éppen harci tanácskozás folyt. Ja­mes Kané kért szót; Hatvan évvel ezelőtt, az akkor már országos hírű, zeneakadémiai osztályokkal rendelkező zeneiskola egyik kitűnő tanára, Rákos Ar­nold hegedűművész és szel­lemes zeneíró együk cikké­ben ezt írta: „Isten tudja, hogy történi, de megtörténi, hogy ebbe az igazan nem művészi városba belecsöp­pent egy sereg muzsikus. Beszélnek róluk, írnak róluk, szeretik őket — szóval iga­zán kifizetődő Miskolcon ze­nésznek lenni.” Az eltelt idő sokszor igazolta e sorokat. Tegnap esti jubileumi hangversenyén Rőczey Fe­renc is érezhette, hogy eb­ben a sokszor elmarasztalt városban valóban szeretik a jó művészeket. Egy egész színház közönsége — tanít­ványok, volt tanítványok, pályatársak, tisztelők — ün­nepelte tanári és művészi munkásságának 25. eszten­dejét; a „kis Rőczyt” — ahogy kedvesen sokan em­legetik. Ebből a 25 évből 2.'i-at már városunkban töl­tött. A 28 éves, vékony don- gájú, lobogó fekete hajú, I mindig mosolygó és főleg kitűnő pianista tudású mű­vész, hamar népszerű lelt. A város otthont adott szá­mára és megbecsülte. Két alkalommal tüntették ki Miskolc város által alapí- • lőtt Reményi Ede-díjjal. Legutóbb 1978 decemberé­ben. S a kitüntetés — aszó legszebb értelmében —mint­egy a város „hivatalos” zongoraművészévé avatta. Nemcsak a koncertpódiumon hallhattuk mindig igényes műsorát, hanem egy-egy hi­vatalos állami vagy pártün- nepséget is megszépített zon­gorázása. Zenei követe lett a város­nak a testvérvárosi kapcso­latokban Katowicében. Tam­perében. Magám is részt vet­tem vele egy finnországi úton, s nem győztem cso- “ dálni, hogy bár gyakorlásra szinte semmi lehetősége nem adódott, délelőtt, délután, es­te — mindig „pódiumképes” volt. Meghallgattam az általa tartott megyei klubhangver- senyeket. Kis Trabantjával befutott, s a falusi — alig szobányi — klubok egyszer­re a zenei klasszicizmus — Valamit tenni kell vég­re az aranybányával. Min­den hónap tízezer dollárunk­ba kerül. E régi romhalmaz üzemben tartási költségének még harmada sem térül meg. Az akciói olyan magasra tor­násztuk fel, amilyenre csak lehet. Meddig fogunk még rái’izetnj erre az üzletre? — Jó hírem van — szólalt meg Harry Bracken úr. — Van egy amatőröm erre a bányára. Egy naiv ember Alabamából, egy pénzeszsák. Nemrégen érkezett New Yorkba, hogy jó üzletet csi­náljon. Egy keveset játszott a tőzsdén. Küldtem neki né­hány „biztos” ügyfelet, úgy­hogy keresett a pók és most teljes bizalommal van irántam. Elmondtam neki hogy cégünk felkérést kapott hogy a tőzsdén egy nagyobi mennyiségű aranybánya­részvényt helyezzen el. Meg­említettem azt is, hogy a tár­saim ezt az akciót maguknak aranykorának meghitt házi muzsikálását idézték. Az emberek körülülték, -állták, könyökölték a hangszert; so­kan életükben először láttak eleven zongoraművészt, s nem győzték csodálni. A sok munka közben el­teltek az évek „Húsz esz­tendő az idő, hogy lejár” — sőt 25! A „kis Roczy” feke­te haját ezüstösre lepte az idő. Már 51 éves. Hétfői hangversenyén örömmel lát­hatta: érdemes volt. Egy nagyváros szeretete és tisz­telete veszi körül. Jubileumi hangversenye nem akart semmit „bizonyí­tani”. Gondosan, gazdaságo­san és igényesen összeállí­tott műsora néhány szál „zenei virág” átn3'újtása volt tisztelőinek. Bachon, a zon­gorajáték atyján és Liszten, a zongorajáték tetőpontján nyugodott. Elsőként Bach— Busoni: Esz-dúr korái elő­játéka hangzott el, minden felesleges sallangtól mente­sen. A Mozart C-dúr zongo­raszonáta lassú tétele szólt megejtően szépen azokról a titkokról, amelyeket az em­ber csak akkor tud, ha túl van „életútjának felén”. A hangverseny legnagyobb eseménye a Liszt Dante-szo- nála volt. Dante sokat fog­lalkoztatta Lisztet. A szoná­tán kívül szimfonikus köl­teményt is írt e tárgyban. A cím másodrendű, a mű önmagában, szavak nélkül is kifejező. Szilaj ritmikája, egész hangú harmóniái meg­döbbentően eredetiek, ör­vénylő hangzuhatagok vált­ják egymást áhílalos, lírai részletekkel. Ám a szonáta szilajságát már a 25 év vas­abroncsa fogta, s különösen a költői áhítatos harmóniák szóltak gyöngéd szépséggel. Befejezésül a Miskolci Szimfonikus Zenekar Mura Péter vezényletével Liszt: Magyar fantáziája kíséreté­vel osztozott a jubiláns mű­vész nagy - sikerében. Sok­sok virággal és ráadások so­rával fejeződött be a me­leg hangulatú, hangverseny. A Művészeti Propaganda Iroda szép szolgálatot lett a művészetnek e hangverseny megren dezésével. V. Zalán Irén akarják fenntartani. Elmond­tam, hogy a bányában vizs­gálatokat folytattak, és meg­állapították, hogy egy rész teljesen, kimerült, de a mé­lyebb rétegekben gazdag le­lőhelyek vannak. Az én ala- bamai emberem bekapta a horgot. Állandóan a vételről, untat. A ’részvények többsé­gét akarja, és maga akar a bányavezetéssel foglalkozni. Nagy kedve kerekedett, hogy egy ipari vállalat igazi igaz­gatója legyen. Ez számára valami jobb. mini kukoricát ültetni a farmján. Alabamá- ban. — Akkor nincs mit töp­rengeni — döntött a harma­dik társ. Albert Stern úr. — Ide azzal a farmerrel es te­gye le a dollárt az asztalra. — Várjatok. Nem olyan sürgős. Egy kicsit jobban meg kell puhítani. Hadd lel­kesedjen még jobban. Akkor többet fizet. Különben is vé­tel előtt meg akarja tekinte­(bm) Jerzy Edigey Mister MacAreck üzletei FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents