Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-19 / 15. szám

1979. január 19., péntek

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

A gyár nem eladó

Tervszer!, téli naivitás

— Ha már így ízekre szedték, csak nem adják el a gyárat?

Pusztai Pál. a Kazincbarcikai Könnyűbetongyár fiatal üzemmérnöke nevetve válaszol :

— Nem eladó, semmi pénzért! Múlt év december 30-án leállt a termelés, nem, nem üzemzavar miatt. Az első munkanapon, január 2-án megkezdtük a tervszerű, téli nagyjavítást.

A hatalmas öntőcsarnokban első látásra sehol egy. lélek. Mint egy elvarázsolt kastélyban, csak hangokat hall az ember: Itt szorítsd meg! Most fogj rá! Jó, ne húzd tovább! Hol a csavar? Kész? Tökéletes.

A gyár valamennyi dolgozójának személyre szabott feladata van, szinte a legapróbb részletekig átvizsgálják a berendezéseket. A munkát a karbantartók irányítják, hozzájuk vannak beosztva, nekik segédkeznek most a termelők is. Mindenki ott, azon a helyen, gépen, ahol termel. Évek óta így van ez, s a betanított munkások, segédmunkások is elsajátították már a .lakatos szakma néhány fortélyát. Bebújnak a legrejtettebb 'zugokba, zsírozzák, olajozzák, ha szükséges cserélik az alkatrészeket.

A fejépületben a golyós malmok átvizsgálása most a legsürgetőbb feladat. Még kimondani is bonyolult: az előtéttengely fogaskerék csapágyházát szerelik. Bihari János lakatos csoportvezető kézfejét nyújtja felém. A villáskulcs mérlegel markában.

— Ne haragudjon, csak így, futtában váltok szót, kevés időnk van, illetve most vizsgázik a munkánk. Még néhány dolgot a helyére leszünk, s utána megkezdjük a próbajáratást.

Rostás Aladár vagonrakó segédkezik mellette.

— Nem kapott kedvet a lakatos szakmához?

— Hát, János bácsi mellett még az ellenségeit is megszereti az ember! Már 14 éve itt vagyok a gyárban, hamarosan nyugdíjba megyek, a papír már nem kell nekem. De az igaz, szép munka ez kérem!

A beszédre körénk gyűlnek többen, asszonyok is, fürkészve hallgatják a szavakat. Matta Elemérné, adagoló kétszer is bemutatkozik, a fizetést firtatja.

— Most harminc forinttal kevesebb jut egy napra. Ugye nem termelünk, sepregetek, takarítok egész műszak alatt.

— Három hétig kevesebb

„Ezen még igazítani kell!” Bihari János lakatos csoport- vezető „lelke” a nagyjavításnak.

a bére. Ha év közben lenne valami komolyabb üzemzavar, a termeléskiesés többe kerülne magának — szól közénk Szántai János lakatos csoportvezető. A fizetésre kérdezést pártoló Matyisin Ferencné is elbizonytalanodik.

— Ami igaz, az igaz. A nagyjavítás után tavaly is alig-alig volt valami probléma, dolgozhattunk, kereshettünk szépen.

A dolgozóknak minden fontosabb munkára célprémiumot tűztek ki, de ezeket csak akkor kapják meg, ha a tervben előírt időre, jó minőségben elvégzik a javításokat, karbantartásokat. Szabó János a műszaki osztály vezetője, s Lölcös László tmk üzemvezető az ellenőrző körúton látottakkal elégedettek.

— Van-e, lesz-e megfelelő, elegendő alkatrész?

— Az anyagelőkészítöket dicséret illeti — mondja Szabó László. — Tervszerűen, szervezetten folyik a munka, a szükséges alkatrészek rendelkezésre állnak. Még a váratlan feladatokat is sikerült megoldanunk. Nem számítottunk rá, hogy a malom végszitáját ki kell cserélnünk. Szerencsére ebből is volt tartalékunk.

— Már többen igyekeznek

haza. Nem látok érkezőket.

— Most mindenki délelőttös. Egy műszak alatt is any- nyi a feladat, minden emberre szükség van, aki délutánra jönne, hiányozna a folyamatból.

— Mikor indul a termelés?

— A részletekig lebontott előkészítés, szervezett, pontos. jó munka eredményeként várhatóan két nappal korábban. január 20-án már önthetünk.

Nem mindenkinek ért még véget a munkanapja. Varga András és Veres András lakatosok is a fejépületbe tartanak. Délutánra is maradnak, hogy sikerüljön a malom próbajáratása.

Karosi Imre Fotó: Eaczó József

A szénbánya és a kő- A bánya két külön világ.

A szenet a föld alatt, a követ a föld felett termelik. A tárnákban örök a sötétség. mesterséges a világítás, a légellátás, s a bányász karjaival nyújtózkodás nélkül eléri a bányatérség falait. A kő birodalmában az élet igazodik a nappalhoz és az éjszakához, a nyárhoz és a télhez, s az ember a végtelen messzeségű égboltot látja a feje fölött.

A szénbányászkodást. és a kőfejtést egyformán tanulni, szokni kell. Kevesen mondhatják el magukról, hogy mindkét mesterséget űzték s kedvvel művelték. Gavallér József azelőtt 300 méter mélységben vágta, rakta a szenet, ma pedig kőbányász a 300 méter magas, csonka- kúp-alakú hegyormon, az Oxtromoson. \ Bevallása szerint. mindkét foglalkozását szerette, illetve szereti, nem bánta meg egyik választását sem.

— Az apám földművelő ember volt, nyolc gyereket nevelt fel. Bizony sokat nélkülöztünk. A falunkból, Tor- naszentjakabról többen jártak az edelényi aknához, jómagam tizenhat évesen jelentkeztem itt munkára. A nagyobb darab kenyér, a boldogabb élet: reményében mentem dolgozni a szénbányához.

Bódvaszilason. a József Attila út 30. szám alatti otthonban, a melegen fűtött nyárikonyhában beszélgetünk. A házigazda 40 éves, nagydarab, ránézésre is erős izmú férfi. Szabadnapos, futja az idejéből társalogni.

— Összesen tíz évet húztam le Edelényben — folytatja az emlékezést. — Jól éreztem ott magam, remek kollektívánk volt. Ritkaság az a nyíltság, emberség, ösz- szetartás, ami jellemzi a szénbányászokat. A keresetre sem lehetett panaszom, hazahoztam havonta a négy darab ezrest. Egyetlen gondom volt csak, a bejárás, hogy tizenkét órába tellett a műszak.

Megnősült. Tornaszentand- rásra való lányt vett feleségül. Megszerezte- a gépkocsivezetői jogosítványt is. Ebben az időben nyaranta a szénbányászok segítettek a mezőgazdasági munkák elvégzésében. Az egyik alkalommal öt is kikérte a helybeli termelőszövetkezet, majd kérlelték, maradjon véglegesen. A vájár előbb gondolkodási időt kért. aztán igent felelt a kérlelésre.

— Gondoltam, közel lesz a munkahely a lakáshoz — magyarázza döntése okát Gavallér József. — Útban volt a születendő gyermek is. s nálam a család mindig mindennél fontosabb volt. Évekig egy és ugyanaz volt a munkaadónk a feleségemmel;- aki most már főpénztáros.

Nyolc évvel ezelőtt gépkocsivezetőt keresett a torna- szentandrási mészkőbánya. Töprenget t, mi lenne, ha jelentkezne? Ismét bányász lehetne, s továbbra is hódolhatna szenvedélyénei;. a gépjárművezetésnek. Így vált a hajdani szénbányászból kőbányász. Mert bányásznak számít a gépkocsivezető is odafent. Oxtromoson. ahonnan olyan megkapó a hegy alatt elterülő táj, hogy festeni sem lehetne csodálatosabbat.

— Kiváló mészkőből áll a hegy — említi vendéglátónk —, kincsét salakképzéshez, ércelőkészítéshez használják. A kohászati üzemek nappal és éjszaka, hétköznap és az ünnepekkor várják a mészkövet, s nekünk dolgoznunk kell. Tizenkét tonnás Tátra- típusú tehergépkocsival szállítom a követ a bányából az őrlőmübe, s ha jó a gép, az anyag, átlagosan negyven fordulót teszek műszakonként.

Számolunk. Egy munkanap alatt tehát Gavallér József megközelítően 450 tonnát fuvaroz. Háromszáz műszakot alapul véve, egy év alatt az 135 000 tonnát jelent. A mennyiség óriási, a bánya termelésének csaknem az egyötöde. Az egy- időben a külszíni művelésen dolgozók, az úgynevezett ,.C”-szak szocialista brigádot alkot, amiből értelemszerűen következik, hogy más irányú teendőik ‘is vannak. S az is csak természetes, hogy gépkocsivezetőnk ezekből is kiveszi a részét.

Sok lépcsóíokos feljárón vezet be a háromszobás lakásba. Ritkán látott szépségű bútorok, hideg-meleg vizes fürdőszoba, villamossággal üzemelő radiátor, olajkályha. A berendezést téritől;, dísztárgyak, képek, virágok egészítik ki, teszik az otthont még ízlésesebbé, lakájosadba. önkéntelenül is kiszakad belőlem az elismerés: jól él manapság Bódvaszilason egy köbányász.

— A házat saját erőnkből építettük — említi ellhető büszkeséggel a tulajdonos. — Két kezemmel bányásztam a követ hozzá. Semmiért sem adtam ki pénzt, amit magam megcsinálhattam.

Kérdezem, van-e valami kedvenc időtöltése, hobbija. Válaszul megmutatja a Zsigulit, tisztára mosva, télie- sítve áll a garázsban. Feleségével. s hetedik osztályos fiával szeretnek utazni, világot látni. Könyvtárból kölcsönzik az olvasnivalót’, újságokat járatnak. A hosszú téli estékre ott a televízió, a kocsmázásnak emberünk nem híve. Egyébként is ott a saját bora, pálinkája, ha netán lélekmelegítőre támadna kedve.

Gavallér József a közelmúltban kapta meg munkássága 25. évfordulójáért járó szolgálati elismerést. Kép- mutatás volna persze bizonygatnunk, mennyire eredményes negyedévszázad áll mögötte.

— őszintén: visszanyernie még szénbányásznak? — kérdésem meglepi, zavartan keresi a választ.

— A fizetésért bizo- nyára megérné, mert az ma is annyi, mint abban az időben volt. Nálunk tudniillik nincs földalatti pótlék. De már itt eresztettem gyökeret, megszoktam, kicsit hivatásomnak érzem a kőbányász-éle- tet, a gépkocsivezetést. Most már maradok, innen vágyom ir-ajd nyugdíjba vonulni.

Kolaj László

.Papír nélküli" szakmunkások

Mint valamikor hajdanában. A felszálló füst a jel, az útbaigazító. — Ott vannak — kapjuk el némi szemmeresztés után a venyige hamvának diszkréten emelkedő szürkeségét. Szinte automatikus a következtetés: ahol füst van, ott tűz is van, s ahol tűz, ott ember.

A gépkocsivezető még aggályoskodik, hogy nagy a hó, meg dülőút, mi lesz, ha ... Szerencsére hárman győzködjük, így csak nekiindul. Nincs is baj. Kezesbárány módjára lapul az érintetlen hó a Zsiguli kerekei alá.

Az öt asszonyra véletlenül bukkanunk. A műútról látott füst még odább van, de ki bánja? Hiszen mégsem füstöt, hanem metszőket keresünk! Különben is. néhány perc múlva az ő tüzük is fellobban. hiszen jókora már az a venyigerakás, amit a szőlőtábla végében össze- hordtak.

, — A Május 1. brigád — mutatja be őket kísérőnk, Tárczy József, a bodrogke- resztúri Béke Szakszövetkezet főagronómusa.

Ami azt illeti, a nevük, sőt a végzett munkájuk is a tavaszt idézi, bár itt, a De- reszka-dűlőben még ha most szikrázik is a hó, a téli déli naptól, csak a leghidegebb évszak a gazda.

— Négy pór zokni, egy flanellkapea, gumicsizma, öt

A SABÄRIA Cipőgyár egymillió-nyolcszázezer pár gyermekcipőt gyárt az idén. A közkedvelt fröccsöntött gyermekcipőkből például hétszázezer párat készítenek, és a „Siesta” gyermekcipőből is nagyobb mennyiséget adnak a kereskedelemnek. A tervek szerint lÜTO-bcn háromszázezer . Pár gyermekcipőt exportál a szombathelyi gyár. A képen: készül a Siesta magas szárú gyermekcipő.

réteg ruha, kendő — sorolja Don a Ferencné a metszők idei téli divatját. Persze, mint mondja: a legjobb melegítő mégis csak a munka. Az a 150 tőke, amit általában napjában megmetszenek, egyébként is kevés időt ad az ácsorgásra.

— Reggel 7-kor kezdünk, 8-kor már késő lenne, mert nem lenne meg a norma — magyarázza Bernét Józsefné.

Négyest Istvánná, miközben a metszőolló nem áll meg a kezében, még afféle rögtönzött idegenvezetésre is vállalkozik. Mert bizony a környék panorámája csodálatos. — Ott, szemben van a Fridmann kőbánya, mellette a Kővágó-dűlő, arra oldalt a Henye dombja, mellette meg. a Kastélytábla.

Öl; — mert idevalósiak és ismerik, meg a munka nem is hagy rá időt — kevésbé bámulják meg úgy a. tájat, mint a majdc'saknem véletlenül idecsöppent újságíró. Az arcuk elárulja: mindennapos látogatói a szőlőtábláknak. Január van, de már barnul az arc, s tüzel egészségesen.

Tréfálkoznak. — Este szégyellünk bemenni a boltba, mert olyan pirosai; vagyunk. Még azt találjál; gondolni, bort inni járunk a szövetkezetbe.

— Az már igaz, hogy nekünk nem kell kvarcolni...

Néhány percig hallgatunk. Figyelem a boszorkányos

gyorsasággal dolgozó kezeket. a másodpercenként csattanó metszőollókat. Agancs, bajusz, vessző, csak egy tőkénél van vagy száz mozdulat.

— Estére már érzi a kezünk. Zsibbad. De reggelre aztán csak rendbe jön. Egyébként az első két nap volt nehéz. Azóta beleszoktunk.

— Magul; szakmunkasok?

— A szakma a kisujjunk- ban van — kezdi magyarázni Braunt Józsefné.

— De papírunk nincs róla — vágja közbe Szamosvölgyi Józsefné.

— Öl; a papír nélküli szakmunkásaink — toldja meg a főagronólnus.

Tőle tudom azt is, hogy naponta 130 forint körül tudnak keresni az asszonyok, akik sok más társukkal együtt egész évben gondozói a Henye-, Lapis-, Dereszka- és Cigány-dűlőkbe telepített vitis viniferánal;.

— Azért vállalja ezt, mert nincs más munkaalkalom?

Donáné kifakad. — Fenét! Szeretem ezt csinálni, s kész! Nehogy azt higgye, hogy nem volna más lehetőségem. Elmehetnék, de nem megyek. Régóta ezt csinálom, s szeretem csinálni.

A többiek nevetve hozzál; elő Braumné történetét. Ö egyszer elment szerencsét próbálni. Szerencsre, a csokoládégyárba. Három nap múlva visszajött. A brigád

csak úgy fogadta vissza, hogy előbb fizetett egy liter pálinkát.

— Szóval jó „szakma” ez?

— Jó.

— És a gyerekeiket is ideengednék?

— Isten ments — szalad ki az egyikük száján.

Nem mások, mint bármely más szülő. A gyerekem már több legyen, mint én.

— Nehéz ez a * munka. Csak azt szeretnénk, ha nekik a könnyebbik vége jutna! Egyébként is, minket sokan lenéznek. Pontosabban a mezőgazdasági munkát. Még itt. Keresztúrban is ...

Néhány, ritkán szóba kerülő előnyről kérdezősködöm.

— Voltak influenzásak?

— Mi? — csodálkoznak. — Soha. Itt nem lehet náthát kapni. Egyedül Négyesiné volt beteg, de ő a karját törte.

— Es az étvágy?

Kitör mindegyikükből a nevetés.

— Hát csal; tessék ránk nézni! Ki vagyunk fejlődve...

— Amikor férjhez mentem 40 kiló voltam — toldja meg Szamosvölgyiné. — Most meg .. Nem tudja befejezni a nevetéstől.

Ami igaz, igaz. igen nagy szél kellene, hogy elvigye őket.

Öt asszony a bodrogke- reszlúri Dereszka-dülöben. Metszenek szélben, télben, mégis jó kedélyben, ügy hívják őket: Május 1. brigád. Nevük, munkájuk, kedélyük tavaszt idéz. És mindenképpen így van ez jól.

Hajdú Imre

Üt asszm a Dtresziáa

A mély bői a magasba