Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-19 / 15. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 4 1979, január 19., péntek Fílmlevél r 1 Áramütés „Ez voll az életem". (A képen balra.) „Elhiszi, hogy nem tudnék éneikül élni?” (A képen jobbra.) hogy mit tesz a néma hurokkal! Először Budapesten talál­koztunk, akkor még Borsod megye a Röpülj páva! dön­tőjére készült. Az emödi Tóth Imre bácsival, egy szünetben, a ki-tudja-már hányadik jaffát kortyol­gattuk, s ő ki-tudja há­nyadszor szidta már a ma­ga módján a „löttyöt”; mi­közben sűrűn pislogott az asztalnál ülő ismerősére: mit szól hozzá a mami, nem lágyul-e végre a szí­ve? ... Keszi mama értette per­sze, mire menne ki a nagy dohogás. Nem neheztelt ugyan, de határozottan fog­lalt állást: ilyenkor a jaffa a legjobb, és mindig az is marad, amíg a próba tart. — Na, látja — panaszolt tovább a bajsza alatt Imre bácsi —, hát nem hagy en­gem élni. De azért nincs harag ... így kezdődött ismeretsé­günk özvegy Keszi Jenöné­vel. Azóta már többször hallottam játszani citerán, láttam színpadon. Találko­zásaink mindig új ismeret­tel tettek kíváncsibbá: honnan ez a nagy vonzó­dás a citerához; honnan a folytonos derű, honnan a képesség, hogy özvegy Ke­szi Jenőnéből egészen rö­vid idő alatt mindenütt „csak” Keszi mama lesz? — Már akkor kezdődött, amikor a vállalathoz kerül­tem. Hogy mikor? Még 1950-ben ... El se hiszi, igaz? Jó régen volt, igaz se Keszi mama két élete volt tálán ... Negyvenen voltunk akkor nők, aztán egyedül maradtam meg te­herkocsin. Mindenki így szólított meg: mama... Ké­sőbb már a menetlevelet is csak így írtam alá: mami... Nemcsak ismerték — el is ismerték a munkáját. Most, hogy emődi otthoná­ban találkoztunk, itt is, ott is oklevelek, újságkivágá­sok, kitüntetések tanúsítják helytállását. Amire mégis a legbüszkébb: több mint öt­százezer kilométert vezetett balesetmentesen. — Huszonnégy évi szol­gálat után váltam meg munkahelyemtől, de még azután is visszamentem egy évre garázsmesternek. A búcsúztatómat a brigád szervezte, ötvenhaton vol­tak ott kollégák: gépkocsi- vezető, szerelő, igazgató, párttitkár.. . Tudja-e, mi­lyen sírva jöttem én el? . .. De csak beszélek magának, nem is kérdeztem: iszik egy kávét? — Ha nincs vele sok gond — szaladt ki belőlem a megszokott szabadkozás. — Mindig elő van készít­ve, legyen kéznél, ha jön­nek a volt kollégák. Mert mindig bejönnek, ha erre van útjuk. Én is sűrű ven­dég vagyok náluk, úgy me­gyek oda, mint haza... De kikötötték, hogy citera nél­kül nem mehetek. Hát teg­nap is rázendítettem ne­kik . . . Helyben vagyunk. Éppen a citerákat akarom össze­számolni. észre is veszi, int: ne fáradjak vele, tizenegy van. Már sorolja is, melyi­ket honnan szerezte, me­lyiket ki készítette. Végig-' simogatja őket, mint — gondolom — reggelenként, annak idején, végigmustrál­ta járművét. — Hogy tudok én vén fejjel bolondulni ezért... a zenéért? Avval kelek, avval fekszem. I-Iálóingben va­gyok, de már „vágom” ... Muszáj tanulni. Tudja, „ösz- szealákult” itt Ernődön egy citerazenekar és taláikozga- tunk a leninvárosiakkal. Ott sokat tanulunk a Sa­nyitól (Balogh Sándor), mert én nem isme. jm a kottát, honnan is tudtam volna megtanulni. Nem volt időm ilyennel foglalkozni. Igaz. Keszi mama a hi­vatásának élt. Tehergépko­csi-vezető volt majd’ ne­gyedszázadig. Aztán „lesze­relt”, s még abban az év­ben Hévizén üdült... Ott találkozott a citerávaL és beleszeretett. így jött haza és munkához látott. És ha lehet így elnagyolni vala­mit: eképpen született ibeg Ernődön a citerazenekar; a mostani. Nem is véletlenül men­tem ezen az este Keszi ma­mához. Meg akartam néz­ni a próbát a művelődési házban. Ök azonban gon­doltak egyet: hideg ott az a nagy terem, itt, meg, Ké­sz; mamánál jó meleg van. Itt van már a fia is. jön­nek a többiek: Garai Gá­bor, Pink Erzsébet, Pink Gábor, Pink Zoltán ... — Nagy család vagyunk — hunyorít rám Keszi ma­ma két dallam között. Jó is ilyen nagy család­ban. Csak irtgykedek itt köztük. S mint akinek fon­tos dolga van. sűrűn lapo­zom a hét évvel ezelőtt megjelent újságot — a Vo­lán egyik számát. Ezt ol­vasom egy 1972-es riport­ban: „...az, hogy a gép­kocsivezetőnők száma gya­rapszik a 3-asnál, nem kis részben „Keszi mamának”, Keszi Jenőnének, a mező­kövesdi főnökség dolgozójá­nak köszönhető. Itt a válla­latnál elsősorban ö vívta ki a nők „polgárjogát”, meg­becsülését a tehergépkocsi- vezetői poszton. Több mint húsz esztendeje dolgozója a vállalatnak. Kiváló dolgozó, ismerik, szeretik munkatár­sai, felettesei a mosolygó arcú asszonyt. Most már nyugdíjba készül: ö lesz a vállalat első nyugdíjas te­hergépkocsi-vezetőnője” Így is volt. Ennek már öt éve. Most meg itt irigyke­dem. hogy mit tesz a néma húrokkal. Hogy micsoda erő van benne, arrább mozdí­tani a mozdulatlanságot. Nemcsak zenél. szervez is. Azt kérdezi: elhiszem-e, hogy nem tudna enélktil él­ni? Hiszem is, meg látom is. Gyakorolják újra és új­ra a dallamot, hogy hang­ján tudják vasárnapra, mert akkor meg kocsiba ülnek, s irány Leninváros. A volánnál, természetesen, Keszi .Tenőné ül. Most is, mint régen. Jó utat, Keszi mama... Tcnagy József Jerzy Edigey MÍSt» MacAreck üzletei FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY BACSÓ PÉTER napjaink rezdüléseire, ellentmondásai­ra, társadalmi gondjaira, fe­szültségeire roppant érzékeny filmalkotó. Eddigi tizennégy filmjének döntő többsége ezt bizonyítja, hiszen egyetlen kivételével — amely az öt­venes évek első felében ját­szódik — mindegyikben nap­jaink, a filmkészítés időpont­jának kérdéseit járja körül. Munkáiban eléggé markán­san kitapintható egy vonu­lat: publicisztikusan reagál a mára. rákérdez a látható, ta­pasztalható jelenségekre, vá­laszt keres napjaink miért- • jelre, téziseket állít fel, s azokat dramatizáltan filmre fogalmazza. Ugyancsak jel­lemző közös vonás filmjeinél, hogy mindig több kérdés- komplexumot érint, ' mint amennyit fel tud dolgozni, mint amennyi az adott mű­be belefér. Korábbi termelési téfnájú munkái — Jelenidö, Kitörés, Harmadik nekifutás —, társadalmi-ifjúsági, illet­ve nemzedéki ellentéteket érintő filmjei — Fejlövés, Nyár a hegyen. Riasztólövés —, vagy szatirikus művei — Forró vizet a kopaszra!, Ereszd cl a szakállamat!, Zongora ■ a levegőben — egyaránt érzékeltetik ezt a rendezői, filmalkotói törek­vést. A legutóbbi, 1977 őszén bemutatott Riasztólövése is egy sor témát kínált a fő- vonulaton kívül, több drá- matöredéket villantott fel, amely csak éppen feltűnt a filmben, és el is enyészett. A tegnap óta látható Áram­ülés mintha sűrítetten ma­gán viselné Bacsó Péter mára fogékony, sokat mar­koló, publicisztikus alkotói törekvéseinek minden jel­lemzőjét. * Két testvér — Fésűs Vin­ce és Fésűs Virág — történe­tében mond el Bacsó sok mindent napjaink fiataljai­nak eltérő magatartásformái­ról. A lány főiskolás, az idő­sebb testvér állattenyésztő agronómus egy nagy gazda­ságban. A lány fojtogatónak érez minden társadalmi és egyéb kötöttséget, rendsza­bályt, állandóan összeütkö­zik az írott és íratlan ma­gatartási normákkal, illetve azok határaival, úgy szeret­ne élni, hogy ne mások kor­látozzák cselekvéseit, hanem „amire született”, azt való­síthassa meg, de hogy az micsoda, megfogalmazni sem tudja. A felelőtlen, ide-oda csapódó, lötyögő életmód hí­ve. A fiú éppen az ellenke­zője. Csak menetrend szerint tud. élni, gondolkozni, még szeretni is. Szakmájának sze­relmese, mint felettese mondja, többre becsüli a nevelésére bízott különleges fajtájú pulykákat, mint az embert. Magatartása merev, nehezen oldódó, gyanakvó, s féltékeny. A két testvér, szü­lők nélkül, a paraszti nagy­szülők házában nő fel, a fiú — mivel jóval idősebb — Az Állami Balett Intézet a hivatásos együttesek után­pótlásának biztosítására az 1979—oO-as tanévben nép­táncos képzést indít. Felvé­telre jelentkezhetnek azok a leányok és fiúk, akik az 1979—79-es tanévben fejezik be az általános iskola 8. osztályát és kedvet éreznek a táncos pálya iránt. A je­lentkezők felvételi vizsgát Lesznek, ennek időpontjáról és követelményeiről az Ál­lami Balett Intézet írásban értesíti a jelentkezőket. A tanulmányi idő négy év, a növendékek a szakképzés­iéi egyidejűleg gimnáziumi nemcsak neveli húgát, hanem úgy érezzük, kicsit szerelmes is bele. A film több jelzésé­ből erre is következtethe­tünk. Ugyanakkor, mert ép­pen ellentétes jelleműek, a rendező az ő kapcsolatuk­ban, folyamatos súrlódásaik­ban, ütközéseikben kívánja tükröztetni a két magatar­tásformát. m i a ~o <al m azatla- nul feltéve a k ’.re;est: me­lyik a helyes? A lány élet­vitele semmiképpen sem le­het az, de a fiúé mellé is nehéz lenne kiállnunk. A rendezői állásfoglalás sem teljesen tiszta, az önmaga feltette kérdést nem vála± szolja meg maradéktalanul. A két magatartásforma mind több oldalú bemutatá­sára Bacsó rendkívül fordu­latos történeten vezeti ke­resztül hőseit. A lány főis­kolás a film kezdetén, együtt jár égy fiatal antikváriussal, majd a főiskolai kórussal Finnországba megy, ahol el­kószál a csoportjától, futó kapcsolatot teremt egy finn diákkal, teherbe esik tőle, a főiskolai fegyelmi tárgyalást otthagyja, falura utazik, majd vissza Pestre, hogy a családját régen odahagyó, alkoholista anyját megkeres­se, ismeretlenekkel táncol a restiben, szeretője lesz főnö­kének, egy garázsmesternek, ápolónő lesz egy elfekvő osztályon, ahol a halál kü­szöbén álló öregeknek nyújt apró örömöt, razziába kerül, végül újra haza. A fiú útja kevésbé kanyargós, de for­dulatai hasonlóan érthetetle­nek, motiválatlanok. Végül is, amikor a pulykatelepen áramkimaradás adódik, és a fiú szakszerűtlenül nyúl a kapcsolótáblához, és áram­ütés éri, e kritikus pillanat­ban villan fel talán a re­mény, hogy a két testvér jobban megérti majd egy­mást, s talán életük ki­egyensúlyozottabb lesz. * NEHÉZ NYOMON KÖ­VETNI a könnyelmű, gyer­mekesen törékeny fiatal lány életútjának kanyarait, nehéz elfogadni életszemléletét, ro- konszenvünkkel mellé állni. Hasonlóan nehezen azono­sulhatunk a fiúval is. Me­gint úgy vagyunk, mint ko­rábbi Bacsó-filmeknél is, hogy szeretnénk odaszólni: itt álljunk meg, ezt a témát bontsa ki a rendező, ebben érzünk valami feszültségei, valami ígéretes magot. De nem! A rendező minket is áthajszol a túlontúl sűrű histórián, innen is, onnan is ránktapad egy-egy emlék- foszlány — például a nagy­üzemi pulykanevelésről, vagy a könnyen táncba ' vihető lány holtfáradtra táncoltatá- sáról stb. —, s csak azt érezzük, olyan sok valós té­ma felett száguldottunk el, hogy egynek sem láthattunk igazán a mélyére. Benedek Miklós oktatásban is részesülnek. Tanulmányaik befejeztével szakmai oklevelet és érettsé­gi bizonyítványt kapnak. A felvételi vizsgára jelent­kezők budapesti elhelyezésé­ről a szülőknek kell gondos­kodniuk. Az újonnan felvett növen­dékek számára az intézet diákotthoni elhelyezést csak korlátozott számban tud biz­tosítani. A jelentkezési kérelmet 1979. február 5—17-ig köz­vetlenül az Állami Balett Intézet címére (1061 Buda­pest, Népköztársaság útja 25.) kell eljuttatni. © Az egyik hölgy észrevette a szép gyűrűt az elegáns gentleman ujján. Régi arany­keretbe egy erősen fénylő zöld kő volt beillesztve. Mac­Areck úr szívesen mutatta meg a gyűrűjét. Nevetett, hogy mindenki rendkívül ér­deklődik a zöld kő iránt. Pe­dig az egy egyszerű üveg. Azért viseli, me rt állítólag talizmán. Apja, aki részt vett az első világháborúban, a harcmezőn egy súlyosan sebesült indust vitt a hátán. Szegény csaknem egy egész nap feküdt a német és az amerikai lövészárok között. Rettenetesen jajgatott és nem bírt meghalni. ’ Végül is se­nior MacAreck úr éjszaka elindult a drótháló között és a lövöldözés ellenére a sa­ját állásukba vitte az in­dust. A sebesültért később a frontszakaszuk mellett levő angol hadseregből jöttek a társai és elvitték. Néhány hónappal később az indiai, aki csaknem cso­dával határos módon mene­kült meg a halál karmai kö­zül, megtalálta megmentő- jét. Hosszan és keresett sza­vakkal mondott köszönetét Henry apjának, élete meg­mentéséért. Biztosította, hogv minden vagyona, a fiatal amerikai tiszt rendelkezésé­re áll, aki nem félt kockáz­tatni életét, hogy segítségé- . re siessen az ismeretlen em­bernek. Az indiai emlékül az idősebb MacAreck úrnak ad­ta a zöldköves gyűrűt, ter­mészetesen egyszerű üveg­kővel. A megmentett katona biztosította, hogy a gyűrű­nek különleges tulajdonsága van, titokzatos erővel ren­delkező talizmán, tulajdono­sának anyagi sikerei lesznek, szerencsés lesz a szerelem­ben és megvédi minden ve­szedelem ellen. Az amerikai tiszt megköszönte az ajándé­kot és mert nem akarta meg­sérteni az indiait, a gyűrűt ujjara húzta. Somma mellett történt ez. Néhány nappal később az eddigi nyugalmas szakaszon rettenetes harc kezdődött. Senior. MacAreck hadosztá­lyából alig kétszáz ember maradt, s ebből mindössze hét, aki nem sebesült meg. Közöttük volt a zöldköves gyűrű tulajdonosa is. Ami még érdekesebb: ettől kezd­ve mindig siker kísérte a talizmán tulajdonosát. Még az 1929-es nagy tőzsdei ka­tasztrófa idején is. Senior MacAreck egy centet sem vesztett. Különös sugallatra, három nappal a nagy válság előtt eladta az összes rész­vényét ék kivette a pénzét a bankból. Maga sem tudta, hogy miért tette ez,t akkor. Nem lehet' tehát csodál­kozni azon, hogy amikor a^ egyetlen gyerekét a második világháborúban behívták ka­tonának, apja uijára húzta a zöldköves gyűrűt. A taliz­mán segített a fiának is. A legkisebb sebesülés nélkül megjárta a frontokat, számos kitüntetést kapott, pedig na­gyon nehéz szolgálatban volt: a Málta-szigetén állo­másozó egyik hadihajó pa­rancsnoka volt. — A szerelemben is sze­rencsét hoz önnek ez a ta­lizmán? — kérdezte az egyik hölgy. Mister MacAreck elmoso­lyodott: — Nagyon bátortalan va­gyok és félek a hölgyektől, így hát nem volt alkalmam kipróbálni a talizmán erejét. A hölgyek nevettek. Nem egyikőjük hajlandó lett vol7 na kigyógyítani bátortalan­ságából a csinos gentlemant. Némelyikük talán el is ha­tározta, hogy kigyógyítja. A hosszú hajókirándulás alatt biztosán terem arra alkalom. Az általános beszélgetés az ékszer körül folyt. A höl­gyek dicsekedtek ékszereik­kel. Az urak a gyémánt vi­lágpiaci áráról, és a világ leghíresebb köveinek törté­netéről beszélgettek. A lai­kusok azt hiszik, hogy min­den gyémánt színtelen. Szó sincs róla! Ezeknek a kövek­nek különböző árnyalatuk van. A legolcsóbb a sárga. A legnépszerűbb az egyszerű fehér. De a kékes-fehér már drágább a színtelennél. Ezt követik a drágábbak, a vilá­goskékek, a rózsaszínűek, és a zöldek. Az ilyen színű gyé­mántok nagyon ritkák és na­gyon drágák. Egy kis rózsa­színű briliáns, amely alig háromkarátos, sokkal drá­gább, mint a tízszer na­gyobb sárga óriás. Legdrá­gábbak a zöld briliánsok. Ezeknek szinte áruk sincs. Ritkaságok. Legutóbb egy nyakéket díszítő, alig két és fél karátos zöld briliánsért Du Pont asszony 115 000 dol­lárt fizetett — Talán ez szintén zöld briliáns — kiáltott fel Pol­liik asszony. — Mutassa meg, kérem. — Ugyan kérem, egyszerű üveg. Az indiai biztosan róban vette bazárban. De kérem, örömmel megmuta­tom önnek, asszonyom. — MarcAreck úr levette uiiáról a gyűrűt és átnyújtotta a fegyverkereskedő feleségé­nek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents