Észak-Magyarország, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-06 / 287. szám
►J 1978. december 6., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A minap hallottam, baráti társaságban, egy kisebb, alig negyven embert foglalkoztató munkahely vezetőjének keserű kiíakadását: „Most 'mondjátok meg, mit tegyek?! Kaptam összesen 4000, azaz négyezer forintot, negyven emberre, a november 7-i jutalmazásra. Hát pénz ez? Mit kezdjek ezzel az összeggel? Adjak mindenkinek egy százast, vagy százötvenet?! Imádom, amikor a differenciálásról beszélnek, csak azt nem értem, miért nem adnak hozzá pénzt is?!” Aztán úgy adódott, hogy véletlenségből megtudtam: ama bizonyos, alig negyven embert foglalkoztató munkahelyen, egyetlen embernek jutott 3000 forint jutalom, s már fogalmaztam is magamban a vezető bátorságát elismerő mondatokat, amikor az is kiderült, hogy az a bizonyos 4000 forint, csak az igazgatói alapból kihasított pluszpénz volt; kiegészítése a munkahely dolgozóinak jutalmazására megszavazott 24 ezer forintnak, igaz viszont, hogy áz alapösszegről a főnök később szerzett tudomást, mint a pótlékról. Ezek után nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem: hogy osztották szét az összesen 28 ezer forintot? Kiderült: a több gyermekesek kaptak 2—3 ezret, válogatás és differenciálás nélkül, a maradékot nagyjából egyenlő arányban osztották szét a többiek között. Kérdezem a főnököt, aki olyan nagy neki- keseredéssel panaszkodott: hát a 28 ezer forint is kevés, alig negyven embernek? Mire a válasz: „Mit tehettem? Akinek alacsony a bére, azt azért kell jutalmaznom, akinek nagy a családja, azt ezért, s a maradékot testvériesen kell elosztanom, ha nem akarok hetekig haragba lenni iá munkatársaimmal...’; S ebből a válaszból kiderült, hogy alkalmanként nem is annyira a pénz kevés, hanem a bátorság és a józan ész. Nem arról van szó, hogy nincs miből differenciálni, hanem arról, hogy nem merünk differenciálni, s az ebbéli magatartást még a rosszul és torzan értelmezett politikai megfontolások is erősítik. ' Nyugati közgazdászok, mikor a magyar gazdaságot vizsgálják, elemzik, mindig és feltétlen elismeréssel beszélnek a bérek és jövedelmek szabályozásának rendjéről, Az angol Wiles például, „The controll of inflation in Hungary” című munkájában kereken kijelenti, hogy eredményes gazdasági fejlődésünk „technikai” titkát éppen a bérszabályozásban, a bérezési gyakorlatban látja. Szerinte ez a fajta szabályozás „rendkívül ügyes eszköz, mert az állam ily módon kikapcsol egy jelentős költséginflációs forrást”. Szegény Wiles, ha tudná — meglehet: nagyon jól tudja —, hogy miközben éberen figyelünk és vigyázzuk a vásárlóerő kiáramlását, egyre inkább megfeledkezünk egyéb szempontokról. Például arról, hogy a kiemelkedő teljesítményeket kiemelkedően magas fizetéssel kellene honorálni, ha csak nem akarunk lemondani a gazdaságfejlesztés egyik lényeges hajtóerejéről. Megfeledkezünk erről olyannyira, hogy riasztó mumusként kezeljük a bérfeszültséget, mindenekelőtt követelményként hangoztatjuk a szociális megfontolásokat, s hovatovább az egész bérezési és jutalmazási rendszert valamiféle karitatív intézményként kezeljük (vajon nem ez fedezhető fel a prémiumösszegek tömeges alapbéresítése mögött?) Mi több: fennen hangoztatjuk, hogy a társadalmi közhangulat ellene van az erőteljes differenciálásnak, az emberek egyszerűen nem tűrik ei, ha a másik lényegesen többet keres. Minden magas fizetés, minden kiugró jövedelem eleve gyanús; a nagy összegek mögött elsőként soha nem a nagy teljesítményt, hanem a manipulációkat, a szabálytalanságot keressük. Aligha kell hosszasan bizonygatni, hogy a helyzet megváltoztatásának kulcsa nem a „még több pénzt!” követelésének érvényesítésében rejlik. Nem is a bér- és jövedelemszabályozás rendjének gyökeres megváltoztatásában. Sokkal inkább néhány tévhit — ha szabad így fogalmazni: néhány társadalompolitikai babona — felszámolásában. Például abban, hogy az életszínvonal növelésével kapcsolatban meghatározott átlagszámok nem azt jelentik, hogy mindenkinek, minden körülmények között, s minden feltétel nélkül ilyen és ilyen mértékben kell, hogy növekedjék az életszínvonala. Nem kell! S legfőképpen nem a meghatározott feltételek teljesítése nélkül. Tudomásul kell venni azt is, hogy más dolog az állami, vagy vállalati szociálpolitika és szociális gyakorlat, .és egészen más a bérpolitika és bérezési gyakorlat Az előbbi a társadalom segítőakciója, a másik pedig a végzett munkáért járó fizetség. A kettő összekeveréséből csak nehezen kibogozható — napjainkban már-már kibogozhatatlan — társadalmi bonyodalmak származnak. S persze lazt is tudomásul kell venni, hogy a munkahelyek vezetőit nem azért nevezik ki és nem azért fizetik, hogy a lehetőség szerinti csendes-békés hangulat megteremtői és ápolói legyenek a munkahelyükön, hanem többek között azért is, hogy a reálisan megszabott teljesítményeket végrehajtassák, és beosztottaikat a valóságos teljesítmények szerint fizessék és jutalmazzák. P ersze, lehet másfajta magatartás is. Lehet azt is. hogy az erőteljesen differenciáit anyagi ösztönzés helyett a kockázatmentes nivellálást szorgalmazzuk. Ez esetben pillanatnyilag nyugodtábban élhetünk és több időnk és energiánk marad egyébre. Például kollektív bölcselkedésekre, vég nélküli vitákra arról, hogy ugyan miért hajszolják az emberek a pénzt abban a bizonyos második gazdaságban, miért vállalnak erejükön felül is munkát némi mellékkereset re- ményében. vagy hogy ugyan mi az oka annak, hogy tehetséges emberek tíz- és százezreiből nem sikerül kicsiholni azt a teljesítményt, amire egyébként képesek lennének. S ebbéli töprengéseik közben csak nagyon kevesen jutnak el a kérdéshez: vajon mi történne, ha az igazán tehetségeseket, az átlagnál lényegesen többet produkálókat tehetségük, teljesítményük szerint fizetnénk? T. Cs. Ki tud többet a mezőgazdaságról? A megyei TESZÖV, a fel- sőzsolcai Lenin Termelőszövetkezet és a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet közös rendezésében december 7-én Felsőzsolcán, a MEZŐGÉP kultúrtermében tartják az általános iskolás tanulók megyei pályaválasztási vetélkedőjét, mezőgazdasági ismeretekből. A szakmai vetélkedő a döntőbe került 10 legjobb altalános iskolás csapat részvételével zajlik. A csütörtök délelőtt 9 órakor kezdődő verseny befejeztével a résztvevők megtekintik a felsőzsolcai Lenin Termelő- szövetkezet gazdaságát Harmincötezer volt A Miskolci Pamutfonóban a trafóház a lelke és a motorja minden munkának, amely’ a fonással kapcsolatos. Harmincötezer volt kering itt kordában tartva. Irtózatos erő ez, és aki itt dolgozik, annak pontosan be kell tartania a munkavédelmi előírásokat. Képünkön Pásztor István elektrikus gumikesztyűben és védősisakban éppen kapcsolást végez, mögötte a biztosító Marton András, a villanyszerelő-mühcly vezetője felügyel. A trafóházban egyedül tartózkodni tilos. Fotó: Szabados Átadás előtt az új hűtőház MmÉvÉedeíf a termelés A szűkülő méhlegelők ellenére eredményesnek értékelték az utóbbi évtized méhészkedését: gyarapodtak a méhcsaládok és a fiatalok közül is sokan vállalkoznak méhészkedésre. Termékük nélkülözhetetlen a korszerű táplálkozásban, a gyógyászatban. Ugyanakkor felbecsülhetetlen szerepük van a mezőgazdasági árutermelésben is: a méhek által látogatott kertekben, szántóföldeken 20—25 százalékkal magasabbak a hozamok az „ingyenes” megtermékenyítés következtében. A méhek többféle hasznosításának legújabb ága a virágportermelés. A virágpor gyűjtésére minden loaptár röpnvílása alá rácsot szerelnek, amely — a hazatérő méhek hátsó lábáról letörli a rátapadt virágport. Ez fontos alapanyaga a gyógyszeriparnak, fogyasztása regenerálja a sejteket, íiatalítóan hat iá szervezetre, ezért jól értékesíthető. A méhészek többsége már berendezkedett a vi- rágporgyű j tésre. Száiiísiepes Piriißl a iHszipzIasiilii A mezőgazdasági nagyüzemekben mind több helyen vezetik be a számitógépes adatfeldolgozást: az egyenként több százmillió forintos termelési értéket előállító gazdaságokban a mezőgazdasági ügyvitel szervezési iroda segítségével számítógépekkel teszik biztonságosabbá, köny- anyebbé a gazdasági döntéseket, a belső tartalékok feltárásait az üzemegységek irányítását, valamint a különféle szakmai adatok nyilvántartását. Az utóbbi 5 évben 250 mö- Kó forintos beruházással 900 könyvelőgépet vásároltak a termelőszövetkezetek és 400 gazdaságban teljes egészében átálltak a gépi ügyvitelre. A belső információs rendszer korszerűsítését jól segítette a PM—MEM-rendelet, amely a gépi adatfeldolgozás megvalósításához 40 százalékos állami támogatást biztosított. Még néhány nap és elmondhatjuk, hogy az ország egyik legnagyobb hűtőházává „nőtte ki magát” a miskolci. Pataki Pállal, a gyár igazgatójával végigjárjuk az új létesítményt A gyárudvaron főleg a sár jelzi az építkezést, egyébként a megszokott életét éli az üzem. Egymást érik a hútőkocsik. — Lassan-lassan összegezhetjük az elmúlt éveket — mondja az igazgató. — 1976 szeptemberében kezdődött a földmunka, s most a befejezésnél tartunk. Generál kivitelező híján mindvégig mi, a gyár dolgozói irányítottuk a munkát. Hat munkatársunkat függetlenítettük a termelő munkától, ők kizárólag az építkezéssel foglalkoztak. Hajtok kívül még jónéihányan foglalkoztunk a beruházással. Nem volt könnyű ez a kettős feladat — Miként alakult a termelés ez alatt az idő aiatt? — Az építkezés kezdetén, tehát 1976-ban 980 vagon készterméket állítottunk elő, tavaly már 1302 vagonnal, az idén pedig meghaladja termelésünk az 1500 vagont is. Eredeti tervünkben 1300 vagon szerepelt, a gyári kollektíva a szocialista munka verseny során vállalta, hogy ezt a tervet, 200 vagonnal túlteljesíti. A mai napon már láthatjuk, hogy még ezt a megemelt tervet is túlteljesítjük. — Pedig nem volt sikeres az idei mezőgazdasági év... — Termékösszetételünk olyan, hogy megfelelő munka- és üzemszervezéssel korrigálni tudjuk az egyes rossz termésű zöldség- és gyümölcsféleségekből eredő hiányt Az épülő rampa mellett, egy alkalmi pallón feljutunk az új hűtőház első kamrájának távirányítású ajtajához. Engedélyt kapunk az őrtől, beléphetünk. Rettenetesen hideg ám a mínusz 27 fokos levegő, főleg így, ha annak páratartalma minimális. Ebbe a kamrába 250 vagon áru fér. Nyolc méter magas rekeszekben tárolják a mirelitét Zsák, doboz mindenütt, csupán csak a közlekedési utak szabadok. A tisztaság maximális. Végigjárjuk a második és a harmadik kamrát is, szemügyre veszünk ilymódon 750 vagon mireli zöldséget, gyümölcsöt. — A régi hűtöházban nem egészen 500 vagon áru fér. Pillanatnyilag ott is tele van minden. Így falán érthető, érzékelhető, mekkora szüksége volt gyárunknak, a város élelmiszeriparának és a magyar hűtőiparnak erre a beruházásra — mondja az igazgató. — Korábban idegen hűtőtárolókat is igénybe kellet venniük. — Mégpedig igen távoli helyeken, Csehszlovák iában, Lengyelországban, az NSZ.K- ban. Dollárral, rubellel fizettünk érte, igen nagy összegeket. A raktározás mindenütt drága, a mínusz 27 fokos raktárak pedig méregdrágák. A negyedik kamrán az utolsó simításokat végzik. A Diósgyőri Gépgyár szakembereivel találkozunk, ök szerelik a hűtéstechnikát, a hűtőház lelkét. Munkájukról mindvégig a legnagyobb elismeréssel beszéltek a gyárvezetői. — Gyors és igen precíz munkát végeznek, az első perctől kezdve tapasztaljuk, hogy értik sürgetésünk okát. Nem panaszkodhatunk a többi vállalatra sem, hiszen a beruházás határidőre készült el, mégpedig úgy, hogy a munkákat szakaszoltuk. Kéz detben nehéz volt megnyernünk az építőket céljainknak Érveket sorakoztattunk fe' amellett, hogy milyen nagy szerű lenne, ha egy-két hajót át tudnának adni időközben. Az 5 érveik is nyomósak voltak. Végül is eleget tettek a kívánságainknak, és ma már vélünk együtt örülnek. hogy az eddig elvégzett munka eredményes volt, a kamrák zavar nélkül üzemelnek. Mondhatnám úgy:“ szakaszoltuk a sikerélményeket is. Megnézzük a majdani mirelitüzem helyét, a gépeket már szerelik. Korszerű, nagy termelékenységű berendezések. Többségükben magyar gyártmányúak. — Mennyibe kerül a beruházás ? — ötszáznegyven-millió forintba. Ez az összeg magában foglalja természetesen mindazokat a járulékos dolgokat is, amelyek a hűtőház kiszolgálásához szükségesek, így a betakarító gépeket, a szállító járműveket, az új szociális épületet és az autóparkolót. Nagy örömünkre szolgál, hogy nem léptük túl a költségeket. A feldolgozó üzem átadása után, tehát a jövő évben a gyár termelése is növekszik. A mai 1500 vagonnal szemben 1979-ben 1690 vagon árut gyártanak. Ehhez több munkáskézre lesz szükség. Ügy oldják ezt meg, hogy több tanulót képeznek, jövőre máikét első osztályt inditanak. A korszerű gyár, a korszerű berendezések jól képzett munkásgárdát igényelnek. A több késztermékhez természetesen több alapanyagra lesz szükség. A kereskedelmi szakemberek dolgoznak már a szerződéseken. Mindehhez, mármint a jó minőségű, megfelelő mennyiségű alapanyag biztosításához egy adag szerencse is kell. Ebbe az időjárás és több más tényező beleszólhat. A gyár pártszervezetének titkára, István Imre és Pataki Pál igazgató napi gondokról beszéL Köztudott, hogy a miskolci gyár egyik fő terméke a pomfrit, a másik pedig a vásári nagydíjas burgonyakrokett. Sok és jó minőségű, első osztályú burgonyára van szükségük. Ám a leszerződött burgonyaszállít- mányolr nagy része még a másodosztályú minőséget sem üti meg. Előfordult, hogy száz vagon burgonyából 98-at vissza kellett küldeni, mert használhatatlan volt. — Évről évre ismétlődik ez a gond — mondják. — Miben látják az okokat? — Mi a betakarítási módszereket hibáztatjuk, de az okok felderítése nem a mi feladatunk. Tőlünk első osztályú terméket vár a fogyasztó. nekünk csak első osztályú alapanyagot lehel feldől-* goznunk. Több segítséget várunk a mezőgazdaságtót hiszen a célunk közös. Lévay Györgyi Hat szakcsoport A városból és a környező kilenc községből mintegy 170 résztvevővel tartotta meg idei második küldöttgyűlését a Sárospatak és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, amelyen megjelent és felszólalt Nagy László, a városi párt- bizottság titkára is. Kocsis János elnöki megnyitója után Réthy Pál elnökhelyettes a belső ellenőrzés fontosságáról és a továbbfejlesztésére vonatkozó irányelvekről, Tóth István főosztályvezető pedig az áfésznek a mezőgazdasági szakcsoportok működését segítő tevékenységéről és az e téren mutatkozó további feladatokról tartott beszámolót. A belső ellenőrzés eredményességének fokozására az áfész vezetősége külön ellenőrzési osztályt létesített, de szükségét érzi annak, hogy a belső ellenőrzés segítésére erősödjék a szövetkezeti tagok jogainak gyakorlásából következő tulajdonosi ellenőrzés is. A Sárospatak és Vidéke Áfész keretében jelenleg hal mezőgazdasági jellegű szakcsoport tevékenykedik, s ezek zöldség-gyümölcstermeléssel, sertés-, nyúl-, galamb-, baromfitenyésztéssel és méhészettel foglalkoznak. Hetedikül most szervezik a szőlőtermelő szakcsoportot az elhanyagolt parlagszőlők felújítására, hasznosítására. Elégedetten állapította meg a küldöttgyűlés, hogy a szakcsoportok tagjainak száma évfői évre emelkedik, gazdasági tevékenységük egyre eredményesebb. A hat szakcsoport nagyban hozzájárul a város és a környező községek lakosainak hússal, zöldséggel és gyümölcs- csel való ellátásához. Legnagyobb vagyona a sertéstenyésztő szakcsoportnak van, tagjainak száma 850, s a legnagyobb ütemben a nvúlte- nyésztő csoport fejlődik, amely a múlt évi 3 vagonnal szemben ez idén 4 vagon nyúlhúst termel exportra. Az igazgatóság nevében Haraszti Gyula főkönyvelő tájékoztatta a küldötteket az első háromnegyed év szövetkezetpolitikai és gazdasági munkájára.
