Észak-Magyarország, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-06 / 263. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 ————B— 1978. november 6., hétfő IVIezBkővesf? ipartörténeti látványossága SIS. gépeink ősei Hallottam hírét. S e hír nyomán szépet vártam. Nem is csalódtam. Élményt kap­tam, szebbet a szépnél. Hí­rét most én adom — öröm­mel — tovább ... Végezetül, amikor már mindent megcsodálok, egy vaskos füzetet mutat. Olyan katalógusfélét. Azt hiszem, illik rá ez az elnevez.és. Tartalmazza ugyanis az ud­varon és a szín alatt látott gépek valamennyi személyi adatát. A gyártmányt, a felépítést, hengerszámot, vezérlést, szelepek számát, a hengerfej adatait, a vég- fordulatszabályzást, gyúj­tást, az üzemanyag fajtáját, a vásárlás helyét, idejét, s a gép előző gazdájának ne­vét Tetszik ez a pontosság, ez a dokumentált precizi­tás. Figyelmemet • azonban elsősorban mégis az a Köl. csey-idézet ragadja meg, amit a házigazdám, a me­zőkövesdi Hajdú Ráfis Já­nos szálkás betűkkel odaírt a legelső lapra: talán mot­tóul, talán azért, hogy ne kelljen magyarázkodnia minden kérdezősködőnek: miért is csinálja. Kölcsey- nél szebben ki más monda­ná? „Minden nemzet, mely hajdankori képeit, hagyo­mányait századról századra át nem ' szállítja, elmúlt kora emlékezését semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg!” Azt szokták mondani rá és a hozzá hasonló meg­szállottakra: csodabogarak. Tényleg azok lennének? Az lenne ő is? Én nem hiszem, sőt tudom, hogy nem az. Üjra csak idéznem kell. Most a feleségét, aki úgy hiszem. legszebben és leg- igazabbul fogalmazta meg a gyűjtő, folyton-folyvást ku­tató Hajdú Ráfis János hit­vallását. Mindez annak a vastag vendégkönyvnek a legelején olvasható, ame­lyet — lévén, hogy betelik a sok elismerő bejegyzéstől — lassan már újabbal kell felváltani. — Hangyaszorgalommal gyűjtögetni, megmenteni a régi tárgyakat, emlékeket, vasakarattal, ami a kőfa­lon is áttör, minden napot kihasználva dolgozni, al­kotni valami maradandót, s mindezekben gyermeki őszinteséggel gyönyörködni, ez férjem hitvallása. Mezőkövesd, Kőrisfa utca 27. Itt él feleségével a 48 esztendős Hajdú Ráfis Já­nos, a helyi MEZŐGÉP autószerelője, s itt található az az országosan is egye­dülálló gép-, motorgyűjte­mény, amelyről az egyik kövesdi ismerősöm azt mondta: Mezőkövesd legiz­galmasabb látványossága. Jelen pillanatban 53 loko- mobil és stabil építésű ben­zin-, petróleum-, gázolaj-, szívógáz-üzemű motor — a motorgyártás hőskorából — alkotja a nagy értékű gyűj­teményt. Azért mondom, hogy jelen pillanatban, mert ez a szám évről évre, hó­napról hónapra változik, növekszik. A legutolsó szer­zeménye egyelőre szétsze­dett állapotban, egy loko- mobil, amely egykoron csép­lőgépet hajtott, s a Gödöllő melletti Szadáról került ide. Még konzerválni, rendbe hozni kell, s akkor odake­rül a szín alá, a többi bar­náspirosra lefestett, szépen beolajozott, üzemképessé varázsolt gép mellé. A gyűjtemény — amelyet Hajdú Ráfis János nem ke­vés anyagi ráfordítással 1971 óta vásárol, gyűjt ösz- sze, s a rozsdás ócskavas­ként kidobái.t gépeket szívós munkával teljesen egyedül működőképessé tesz — va­lóságos ipartörténet. Talál­ható itt 1899-ből származó Bánki Donát, Csonka János által szabadalmaztatott iz- zócső-gyújtásos motor, amelyben még eredeti Bán­ki—Csonka karburátor van, s a magyar, motorgyártás tizedik esztendejében ké­szült. De látható itt 1906-os Blanskó-motor, Schlick— Niczholson gépgyárából származó lokomobil, Cli­max, HSCS, Bolinder’s nyersolajmotorok. Rendkí­vül értékes a Langen és Wolf gépgyárban készült eredeti, állóhengeres Otto benzinmotor. Érdekesség­ként említjük meg, hogy ebben a gyárban fejlesztet­te ki Otto a négyütemű benzinmotort. A gyűjtemény több mo­torja készült, Mayer Egon szombathelyi gépgyárában. A miskolci Fried Aladár stabil építésű szívógáz mo­torja valamikor darálót haj­tott. Clayton és Shuttle- worth gyárainak több loko- mobilját, sőt egy ló hajtot­ta járgányát is őrzi a kö­vesdi magánmúzeum. És so­rolhatnám tovább: Svédia, Junkers nyersolaj motorok, s motor a híres cseh gép­gyárból, a WohankábóL Rfiipií:»3 W’ — Gyűjtőszenvedélyem az őseim mindennapi tárgyai­nak összegyűjtésével kez­dődött. Aztán gyűjteni kezd­tem a népi kovácsművesség tárgyi emlékeit. S eközben akadtam rá az első moto­rokra. Ügy éreztem, össze­gyűjtésükkel jelentős ipar- történeti értékeket mentek meg — vallja mindennapi természetességgel a tulaj­donos, aki 1971 óta sokfelé megfordult, sok helyen ku­tatott régi motorok után. Elmesél egy kedves esetet is, ami a Jászságban történt meg vele. A megvásárolt lo_ komobilhoz tartozó lendke­reket, a tulajdonos semmi­képp sem akarta adni, mi­vel az a sáros udvarán a járdát pótolta ... Ez az évek folyamán ál­landóan gazdagodó gyűjte­mény gondozása, kezelése ma már egyre nehe.zebb feladat elé állítja Hajdú Ráfis Jánost, akinek mun­kája mellett egyre kevesebb ideje marad a gépek gondo­zására és bemutatására. Pe­dig az érdeklődők száma évről évre növekszik. Ezért idén úgy határozott, hogy egyedülálló gyűjteményét felajánlja a magyar állam­nak azzal a kikötéssel, hogy az értékes emlékekért sem­mi anyagi ellenszolgáltatást nem kér, viszont ragaszko­dik hozzá, gyűjteménye Me­zőkövesdről ne kerüljön eL A ritkaságnak számító gé­pek állami tulajdonba ke­rülése mellett persze jó lenne, ha az illetékesek ta­lálnának arra is megoldást, hogy Hajdú Ráfis János le­gyen — főállásban — en­nek a tervezett ipartörté­neti múzeumnak a „gazdá­ja”. Személye, szenvedélye ugyanis garancia arra, hogy ez a gyűjtemény — nem túl­zás — európai jelentőségű­vé fejlődjék tovább. S milyen a véletlen... Éppen búcsúzunk, köszön­jük a házigazdának a szí­vélyes vendéglátást, amikor levéllel állít be a postás. Feladója a megyei tanács elnökhelyettese, Bujdos Já­nos. Részlet a . levélből: „... a Herman Ottó Múzeum igazgatója ... tájékoztatott . bennünket arról, hogy az önök gyűjteménye nagy ér­tékű, s indokolt lenne en­nek a megyei múzeumi szer­vezetbe való beépítése. Ja­vaslatával egyetértünk, s keressük a lehetőségét, az ehhez szükséges pénzügyi feltételek megteremtésének, őszintén reméljük, hogy si­kerülni fog kedvező megol­dást találni.” Mit tehetnénk hozzá mind­ezekhez? Azt, hogy mi is reméljük a kedvező megol­dást; Hajdú Ráfis János ugyanis olyah felbecsülhe­tetlen értéket gyűjtött ösz- sze, s kíván most közkincs. csé tenni, amivel kell, még­pedig méltóképpen kell sá­fárkodni ! Szöveg: Hajdú Imre Fotó: Szabados György •— Imre,' mégiscsak lesz névnap... — Lesz. Az első. — Kiket hívott meg az új lakásába? — Majdcsak mindenki él­je j. Akiktől kaptam Akik­nek azt mondhatom: köszö­Meseszagú gyerekkor, a zsebben, a táska mélyén cukor lapul, hogy kutatni lehessen utána, ha hazajön az apa. Izétől csak az ér­zés édesebb, a sok évvel később megértett biztonság: van kinek a kezébe ka­paszkodni. Gyerekek, akik pizsamában ágyba bújnak a kislámpa fényénél, s be­takarják őket. Gyerekek, akiket szülő kísér az utca másik oldalára, s ők tudat- la..-tudják, a vigyázó te­kintetet, míg befordulnak a sarkon. És gyerekek ők is. Akik otthonból otthonba vándo­rolnak, csak azért, mert otthontalanok. Ne kérdezz tőlük felnőtt korukban em­lékeket ! Hallgatásuk, szűk­szavúságuk nem érzéketlen­séget takar. Rejt csak se­bet. Szülők nélküli gyerek­éveket. Soha ne feledd: so­kan vannak ők is. Az egyet közülük, akivel néhány hete összehozott a sors, kérdezem hát a má­ról, hogy végül maga szól­jon a holnapról. Nem baj, hogy eleinte lassan indul a szó, akadozik a beszéd. Az elharapott mondatokból, a félbemaradt mozdulatokból, s azoknak az embereknek elbeszéléséből, akik ma a ti­zennyolc éves felnőtt gye­rek mellé álltak, kikereke­dik a történet. Négy gyerek, áld árván maradt Köztük ő, Imre. A második a sorban. Nővére már férjhez ment. család­jával Miskolcon lakik. — Hatéves koromban ke­rültem állami gondozásba Nem. a testvéreimmel nem voltam együtt éveken át. De a nővéremmel és Gyu- szival kapcsolatot tudtam tartani Attiláról nem tudok semmit. \. tárgyilagos beszélgetés első mondata, amikor Kiss Imre nyugtalan-tétova ’esz. — De megkeresem Most már megkereshetem .. Szeptember 13-án, éppen a tizennyolcadik születésna­pon álltam munkába. Nem volt senki, aki megünnepel­je ezt a napot és mégis nagy ünnep volt. Dolgozha­tom. Lakatos vaevok a Le­nin Kohászati Művekben. — Egy biztos pont. ahol megvethette a lábát — A munkásszálláson laktam. Aztán jött a csoda. Mert csodát — hiszem — csak az emberek csinálhatnak. Nem egy és nem két em- h :r. De több igen. Íme, kö­zülük néhányan: Rincsó Jánosné: — Tóth Margit, a harma­dik kerület gyámügyi elő­adója szólt legelébb, hogy Imre tizennyolc éves, kike­rül az állami gondozás alól. Rég meghalt szülei háza, ahová költözhetne, elha­nyagolt, rossz állapotban. Hogyan találjon otthonra, hogyan kezdhetné felnőtt életét? Rincsó Jánosnénak, Mis­kolc III. kerületi vöröske- resztes titkárának telefon­jai, kopogtatásai. Miskolci Ingatlankezelő Vállalat. A Diósgyőri vá­rosközpontban levő Blaha Lujza utcai ház kívül-belül megújul. Avas Bútorgyár. Egy háromajtós szekrényt, asztalt, széket ajándékoznak a dolgozók. A Domus Áru­ház. A vonal másik olda­lán Csepregi Csabáné gaz­dasági igazgatóhelyettes. A telefonhívás után egy nap j sen. kellett hozzá: az áru- | ház négy szocialista brigád- j_ egy ágyneműtartós he- v~rőt ajándékoz Imrének. A 3-uS számú házkezelőség Augusztus 20. ’-rigádja. Pap­lant. párnát, huzatokkal - —ütt, edényeket ajánlott fe . Került aztán asztalterí- ' ” fehérnemű is. Egv ház, mely évekig la­katlanul állt. Ház, amelyből nemcsak a bútor, más is niányzott. Emberek kellet­tek csak hozzá, hogy új­donsült lakója találjon ele- séget-melegséget. Mesébe illő? Mindenesetre szokat- lr De ím a példa rá. hogy van. Vallomásfoszlányok a má­ról : — Elsőbb a munkám, ön­álló szakmunkás, igazi la­katos akarok lenni. És van már otthonom. Mit tudok adni cserébe? Mit is? Talán azt, amit elmondtak Imréről mind­azok, akik immár hozzá­tartozóinak érzik magukat. Hogy igyekvő és szorgalmas a munkájában, hogy ragasz­kodik ahhoz, akitől kicsi jó' kap. Hogy keresetéből minden hónapban félretesz; ha majd két fiútestvére ki­kerül az otthonból, magá­hoz vehesse őket, gondos­kodhasson róluk, ő is ad­hasson valakinek. Nekik. Egy fiú, akinek tizen­nyolc éven át nem volt születésnapja. Akinek név­napján nem mondta senki: minden jót kívánok! Egy fiú a sok közül, akit tizen­nyolc évesen először vár otthon. És az emberek. — Imre, mégiscsak les* névnap... — Igen. És eljön az ott­honomba majdcsak min­denki. akinek azt mondha­tom: köszönöm. Mikes Mária A gyár komszomolista bri­gádja a védnöksége alatt álló kolhozban dolgozott.'. Vlagyi­mir Petrovics — vagyis, ak­kor csak Vologyka Koroszti- lev, a nemrégen leszerelt gyalus — megismerkedett ott egy lánnyal. Egyik este, a táncolókat nézve, kinn ült a klub előtt, amikor a lány odament hozzá és megkér­dezte, hogy odaülhet-e mel­lé a padra. A fiú zavarba jött; gyorsan és esetlenül odébb húzódott. A lány felne­vetett: . — Ne féljen, nem harapok! Nem volt szimpatikus ez a szilajság. Vologyát kissé bosszantotta, de maga a lány is zavarba jött, és mintegy bocsánatkérően ezt sugallta: —' Ne higyje, hogy mindig, mindenkivel ilyen vagyok! — ránézett és így szólt:. — Soha nem táncol... Ügy is fog elmenni, hogy nem táncolt... Hát, vettem magamnak a bátorságot... Elvörösödött, beleharapott az ajkába és lehajtotta a fe­jét. Furcsa volt, hogy ez az erős, telt mellű, szőke hajú, enyhén napbarnított lány egy perccel ezelőtt még érett, független, önmaga értékével tisztában levő asszonynak tűnt. Vologya futólag megérin­tette, majd a tenyerébe vet­te a lány bizalommal áten­gedett kezét. A megismerkedés, udvar­lás. egymás megismerésének hosszú idejét helyettesítette ez a beteljesült pillanat. Ez­után már szerelmesek vol­tak. Vologya minden szabad­napján találkozott Rajával az autóbusz-pályaudvaron, de gyakran hét közben is elver­gődött hozzáiuk. munka után. valami adódó stoppal, vagy csak úgy legyalogolva azt a fiz kilométernyi távolságot, hogy egy-két órácskát együtt legyen vele. Januárban összeházasodtak, majd a tékozló parasztlako­ANDREJ LIADOV: (Részlet) dalom után felköltöztek a városba Vologyáékhoz, ahol ezután a fiú anyjával hár­masban éltek a kommunális lakás* kis szobájában. Raja belépett egy varrodá­ba, esténként pedig techni­kumba járt, s tekintettel ar­ra, hogy mind a tíz osztályt elvégezte, mindjárt a máso­dik évfolyamra vették fel. A várossal is ugyanúgy volt. mint Vologyával — rögtön a közepébe vágott a dolognak. Ugyanazzal a gyorsasággal és tehetséggel vette át a vá­rosi élet ritmusát, amellyé! a világon mindent csinált: ahogy mosott, ahogy kifes­tette a lakást, vagy kacagva — „Ugyan mamácska, hát ez is kor? Divatosan kell öltöz­ni, ráér még beállni az öreg­asszonyok közé!” — átalakí­totta az anyósa kabátját. Gyakran mondogatta Volo- gyának az anyja: „Rátermett, nagyon rátermett a te Ra- jád. Nézem, nézem, és eltölt az öröm ... meg egy kicsit az aggodalom is: csak ki ne égjen!” Ám indokolatlan volt ez az aggodalom, mert Raisza energiái kimeríthetet- lenek voltak. Amikor az egyik Szomszéd arról faggatta, hogy miért nincs gyermekük, Raja rá­kacsintott: — Nyugalom, beterveztük! Vologya elvégzi a techniku­mot, én is, akkor aztán szü­lök neki egy kis vitézt. Minden úgy történt, ahogy akarta. Így volt ez a gyerek­kel is, bár az igaz, hogy nem fiúk, hanem lányuk szüle­tett. Rögtön kinevezték műve­zetőnek. ahogy elvégezte az iskolát; Vologya azonban maradt a gyalugépnél és ki­jelentette, hogy másmilyen munkát nem is akar. Ekkor robbant ki köztük az első veszekedés. Igazából azonban csak két év múlva, anyja halála után — Raisza egyik zajos névna­pi ünnepségén, a sarokba húzódva halt meg — értette meg Vlagyimir Petrovics, hogy szakadék keletkezett köztük, és akárhogy is pró­bálják megakadályozni, nap­ról napra csak mélyülni fog. Még ezután is volt néhány boldog, közös napjuk — kü­lönösen. amikor beköltöztek az új lakásukba; Vlagyimir Petrovics önfeledten furt-fa- ragott késő estig: Raisza meg a boldogságtól ragyogva di­rigálta a szállítómunkásokat. Ám ez a rövid boldogság is véget ért, amikor kiderült, hogy Vlagyimir Petrovicsnak csupán egy talpalatnyi hely jut a lakásban, ahol éppen csak felszerelhet magának egy falatnvi kis gyalueéoet, egy kis satuval; cigarettázni meg csak a nyitott ablaknál lehet, de ott is csak úgy, hogy a hamutartót a kezében tartja, mert arról, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents