Észak-Magyarország, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

ÉSZAK-MAGYARQRSZÁG 4 1978. november 26., vasárnap linzit. mm közművelődés kü­fS lönböző rendű és rangú munkáiéi rendkívül sokat fáradoznak azon, £ hogy a művészete­ket, a nemesebb szórakozást, az ismeretszerzés forrásait, az önművelés lehetőségeit, mind közelebb hozzák a szé­les közönségrétegekhez, első­sorban azokhoz, akik ilyen vagy, olytan okkal eddig tá­volt maradtak tőle. Színes plakátok, röplapok, meghí­vók, műsorfüzetek, az írásos propaganda ezernyi formája szolgálja ezt a célt, nagyon gyakori • a személyes hívás is, mert minden rendező szerv arra törekszik, ha már létrehoznak valamit, úgy an­nak legyen értelme is a több- kevesebb anyagi és szellemi ráfordítással megszervezett előadás, vagy találkozó, kiál­lítás, egyéb hatásfoka mind nagyobb legyen, ne szorít- kozék meghökkentően szűk körre. E fáradozások ellenére gya­kori a részvétienség. Az em­berek egyre inkább tar­tózkodnak a közösségi mű­velődés és szórakozás for­máitól. Ha figyelmen kívül hagyjuk a már-már tömeg- hisztériát jelentő egyes diva­tos filmslágereik iránti ér­deklődést,' szembe kell néz­nünk azzal a ténnyel, hogy a filmek iránti érdeklődés, ami a mozilátogatást illeti, ismét csökkenő tendenciát muta­tott az utóbbi hónapokban, még ha nem is veszedelmes méretekben. Különböző köz- művelődési kampányok, soro­zatok egyes rendezvényein sok esetben ugyanazok az ar­cok tűnnek fel, egy nagyon szűk spontán látogatócsoport, a hivatalból jelenlevőik el­szánt csapata, s mellettük in- nen-cmnan mozgósított fiata­lok, nem ritkán általános is­kolás osztályok. A színház lá­togatottsága csalóka. Részben az eladott jegy, illetve bérlet nem jelent mindig látogatót, részben a színházi megjelenés egy kicsit divatbemutató, tár­sadalmi érintkezési forma is. Jó, hogy például az elmúlt hétfőn a debreceni opera vendégjátékának kezdete előtt a színház környéke te­le volt emberekkel, de a föl­det seprő nagyestélyi ruhák áradata azt a gyanút is éb­resztette, hogy esetleg nem kizárólag Verdi a vonzerő. Különböző találkozókon, aho­va meghívnak írót, filmalko­tót, színművészt, kritikust, té­vészemélyiséget, nem ritkán nagyon-nagyon kevés érdek­lődő jön össze. Pedig a könyv­táros, vagy egyéb rendező a leikét majd kiteszi. Arra is adódik példa nem egy, hogy az előadó, vagy a meghívott egyéb vendég felkészülése is felesleges volt. vagy céltalan, hiszen a meg sem induló be­szélgetés elárulja, hogy a be- toborzott vatta-publikum nem érdeklődik sem a meghívott, sem annak mondandója iránt. Csak éppen rájuk került a sor a széksorok úgy-ahogy megtöltésében. Több képzőművészünk szí­vesen megy üzemekbe, fal­vakba. Összeválogatja alkal­masnak vélt műveit, megren­dezi maga a kiállítást, felkér valakit annak megnyitására, aztán ' várják a közönséget. Egyik nagyközségünkben nyílt nemrégiben kiállítása a mis­kolci festőművésznek. A kez­désre kitűzött időpont után még közel két órát vártak, aztán a művésszel érkezett ugyancsak- miskolci vendég elmondta rövid megnyitó be­szédét annak a miskolci tár­saságnak, a művész baráti körének, amely kikísérte őket a nyitásra. Végighallgatta még a helyiek képviseletében a tanácselnök, aki egyedül volt kíváncsi rá az egész te­lepülésről. (Utólag tűnt ki, hogy ez a kiállítás egy na­gyobb közművelődési sorozat első darabja, mintegy nyitá­nya kívánt lenni. A folyta­tást nem ismerjük.) Miskol­con is volt példa arra, hogy képzőművészeti kiállítás nyi­tásakor a rendező szerv dol­gozói, a művész családtagjai és két hivatalból is jelenle­vő újságíró előtt mondta el nagyon érdekes megnyitó be­szédét az erre felkért férfiú, egy másik kiállításon pedig heten hallgatták végig az or­szágos hírű szakember nyitó előadását. Hosszan lehetne sorolni a példákat, a kudarccal végző­dő találkozókról, nyitó ün­nepségekről. Sajnos, mire az ezekről szóló jelentések akár­csak megyei szintű irányító szervig is eljutnak, az adatok valahogy megszépülnek. A vendég líem szeret vele el­büszkélkedni. mennyire ér­dektelen volt a jelenléte. A rendező szerv mindig felfelé kerekíti a résztvevők számát, szebbíti a nyitóünnepség hangulatát, hiszen az önma­ga szervezte rendezvény ku­darcával ki szeretne büszkél­kedni? S így torzul a kép, már megyei szintről szétte­kintve is megnyugtatóbbnak tűnik. Van persze olyan eset is, amikor a számadatok adat­szerűén valósak. Ahol a kö­zelben ráérő kiskatonákat le­het keríteni, vagy középisko­lai kollégium van, vagy — mint már említettük — eset­leg általános iskolásokat mozgósítottak — „egy részve­vő az egy részvevő” alapon. Valaha vatta-publikumnak hívták azt a közönséget, amely nem saját jószántá­ból, különösebb érdeklődés * nélküli vett részt eseménye­ken. töltött még nézőtereket. ’ Ez a „vatta” mindig drága volt. Nem azért, mert nekik kellet fizetni, hanem azért, mert az előttük lejátszódó esemény, az előttük megtar­tott előadás, a nekik szánt művészeti produktum, isme­retközlés, egyéb művelődési megnyilvánulás hatástalan, vagy nagyon is csökkent ha­tású maradt. Akár üres né­zőtérnek. akár vatta-publi­kumnak beszél az előadó, a művész, az író, az ő szelle­mi energiája, szellemi ráfor­dítása nem hoz a közműve­lődésben olyan hasznot, mint­ha érdeklődőik lennének vele, a rendező szervek anyagi rá­fordítása is nagyrézt kárba- vész, s az önmegnyugtató jelentések, szépített statiszti­kák ezen vajmi keveset se­gítenek. Természetesen ez nem ki­zárólagosan jellemzője köz- művelődési, művészeti, illet­ve rendezvényi életünknek. Nem. mert éppen az elmúlt hetekben volt Miskolcon ki­állításnyitás, a Kunt Ernőé, amelyen olyan érdeklődő tö­meg vett részt, hogy szinte a képekhez alig lehetett hozzá­férni. Pedig erre nem volt különösebb szervezés, de a művész hitele, a munkássága iránti spontán érdeklődés el­hozta a látogatókat Még Ózdről is tömegesen jöttek, pedig csaknem három évti­zede már, hogy a művész rö­vid ottani lakás után Mis­kolcra költözött. Alkalma vá­logatja hát — mondhatnánk. De művészeti, közművelődé­si életünk nem pusztán ki­emelkedő ünnepi alkalmak­ból és nemcsak eleve nagy vonzerejű eseményekből áll. A mindennapok, különöskép­pen pedig a különböző ak­cióprogramok. kampányok keretében tartott kiállítások, előadások, találkozók és egyéb rendezvények iránti érdeklő­désre a fentiekben vázolt negatív kép pedig sokfelé jellemző. Ha nem is kizáró­lagosan, naint már jeleztük. 0 ff tgondoltebb progra­mok, jobb előzetes ■f igényfelmérések, a ; statisztikai szemlé­li» let elvetése szüksé­gesek hozzá, hogy mind kevesebb legyen az üres teremnek, vagy a vatta­publikumnak való előadások, játékok, ismeretközlések szá­ma. mert ez a fajta „vattá- zás”, ez a fajta „találkozás” a csak képzeletben levő tö­meggel, drága. Nagyon drá­ga! Szellemi és anyagi ener­giát pazarol, és kiábrándít Benedek Miklós Barczy Pál munkája fazeizi versenytánc­Első alkalommal rendezik meg hazánkban a szocialis­ta országok versenytánc-baj­nokságát. December 1—2-án Miskolcon, amelyen Bulgá­ria, Csehszlovákia, Lengyel- ország, az NDK, ia Szovjet­unió, valamint hazánk kei­két táncospárja vesz részt Standard- és dél-amerikai táncokat mutatnak be a miskolci sportcsarnokban. A nemzetközi táncbajnok­sággal párhuzamosan ren­dezi meg a miskolci Ady Endre Művelődési Ház —- ugyancsak a sportcsarnokban — az immár hagyományos formációs táncbemutatót. A hatodik alkalommal sorra kerülő rendezvényen a ha­zai együttesek közül fellép­nek többek között budapes­ti, balassagyarmati, szom­bathelyi, békéscsabai és mis- kolci csoportok. Jól szerkesztett ajánlőfüze- tet állított össze Kazincbar­cikán, az Egressy Béni Mű­velődési Központ, amelyben az intézmény művészeti be­mutatóit, önművelési, közmű­velődési, szórakozási alkal­mait ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A hangverseny, programiban például nemcsak azt ismerteti, mik hallhatók az egyes koncerteken és kik működnek közre, hanem be­mutatja a zeneművek legtöbb, jét is. Megtalálható a füzetben a különböző középiskolák ré­szére szervezett színházi programok sora, külön a szakmunkástanulóké és ter­mészetesen a felnőtteké is. A színházi ajánlásnál is olvas­hatók a darabismertetések. Előreláthatólag hét irodalmi estet rendeznek az évadban, azok előadói is bemutatkoz­nak a tájékoztató lapjain. Részletes a gyermekprog­ram, az iskolai irodalmi ma­tinék sora. Az ismeretterjesztő prog­ramban a különböző szabad- egyetemi sorozatokat, egyéb ismeretterjesztő fórumokat mutatja be tételesen felso­rolva, hol, mikor, milyen so­rozatok kínálkoznak, bele­értve az üzemi, tanintézeti, egyéb ismeretterjesztő elő­adásokat is; bemutatja az archív filmklub sorozatok programtervezetét, a külön­böző tanfolyamokat, vala­mint az intézmény művésze­ti csoportjainak és szakkö­reinek tevékenységét. Az Akadémiai Kiadó újdonsága Vannak folyóiratok, ame­lyek egy új irodalmi kor, valósággal egy irodaimi for­radalom jelképei. Ilyen fo­lyóirat volt a Nyugat, amely­nek hetven / évvel ezelőtt, 1008-ban megjelenő első szá­ma a modern magyar iro­dalom kezdetet jelzi. Har­minchárom esztendőn át, 1908-tól 1941-ig érzékenyen reagált e hosszú idő vál­tozásaira és olyan írók ki­bontakozásának adott teret, mint Ady, Móricz, Babits, Karinthy Frigyes, Tóth Ár­pád, Nagy Lajos, Balázs Bé­la, Füst Milán, Tersánszky, Szabó Dezső, Kaffka Margit. Napjainkban óriási érdek­lődés nyilvánul meg a Nyu­gat iránt. Az okok elgon­dolkoztatok. Az idősebb nemzedékben talán egy kis nosztalgia él, a fiatalok pe­dig mohó érdeklődéssel for­dulnak a gyökerek, a szá­zadelő, a húszas és harmin­cas évek irodalmában tük­röződő magyar valóság felé. Az érdeklődésre jellemző, hogy az idén egy könyvauk- dón egy teljes Nyugat-soro­zat 32 ezer forintos kikiál' tási áron talált gazdára. Ezt persze igen kevesen tehetiK meg, az Akadémiai Kiadó viszont most mindenki szó' mára hozzáférhetővé teszi <> Nyugatot, mert folyamatosaH< hasonmás kiadásban adja ki’ Ebben az évben a kezd0 1908-as évfolyam kiadási várható két kötetben. Az üzenet, melyet a takta- szadai termelőszövetkezet el­nöke fogalmazott meg, így szólt: „Taktaszadán 9 éve si­keresen működik a terrnlő- szövetkezet pávaköre. No­vember 26-án délután három .órakor a községi művelődési házban egy műsorban foglal­juk össze mindazt, amit az utóbbi időben, mint hagyo­mányőrző együttes előad­tunk .. .” Kérem, kövessen a kedves olvasó szavaimban, melyek­kel szólni szeretnék a takta- szadai hagyományőrzőkről, a fiatalabbakról és az időseb­bekről. Szeretnék idehozni valamit abból, amit ők tud­nak, őriznek és éltetnek; s amiről ma dallal és tánccal regélni fognak. Amikor a helyszínen, a művelődési ház­ban felmegy a függöny, ők is hasonló szavakkal köszöntik az érdeklődőket, s szebben nálam, majd'azt is'elmond­ják köszöntő szavakkal, hogy életük egy-egy alkotását vi­szik színpadra, munkában nemes szívük szép utáni vá­gyát. Tisztelettel köszöntik ők is a közönséget... * Talán éppen négy éve, hogy Hajúdszoboszlón csupa fiatal társaságában, a színpa­di játék és a pódium iránt vonzódó, ország-mindenfelől összesereglett fiatallal együtt szerencsém volt látni Egy es­te a Csillagcsárdában című színpadi műsorukat. Azt a hatalmas ünneplést alig fe­lejtem máig. S azt a szerete­ted amellyel azok a fiatalok körülvették az idős embere­ket. De fényképek, emléktár­gyak, díjak, oklevelek, em­lékező szavak mind annak tanúi: bárhol megfordulták áz országban, Erdőbényétől Kecskemétig, vagy éppen a határon túl, Romániában: mindenübt siker, elismerés, szeretet övezte őket. Az em­lékezést pedig megbecsülés tartósította. Talán, éppen azért, mert mint szavakkal fogalmazzák: munkában ne­mes szívük szép utáni vá­gyát viszik mindenfelé, su­gározzák szét közénk. Dala­ik és táncaik, dalos és tán­cos játékaik nem „poros múl­tak”, nem történelemköny­vek lapjainak, eseménykró­nikájának illusztrációi. Mun­kával küzdő, szegénységgel „megáldott”, e tájon gyöke­rezett emberek tiszta ember­sége él tovább ezekben a da­lokban és táncokban. Ame­lyeket ott, helyben gyűjtöt­tek össze. Amiket azóta is őriznek és éltetnek. Az „ári kos múltból” így mentve át mindazt a mába, amit őrizni szükséges; s így, mondhatják megintcsak őszintén és szép­szó-mázasság veszélye nélkül: „Felszabadult szívvel, öröm­mel táncolunk".... * Meg mesélnek. Például egy réges-régen volt mélák épü­letről, egy nádtetősről: Mert­hogy csárda volt ez, nevén Csillagcsárda / Pásztorok, bújdosólc pihenőtanyája”. S ami falain kívül, megtör­tént belül-benne is az élet. Sorsok találkoztak benne, emberek. Dallal felel gettek, tánccal vetélkedtek. Eletet meséltek benne, s majd ké­sőbb már, amikor bujdosás- ra, megsanyarított élet pi­hentetésére nem kénysy.erí- tett szükség, s otthonra ta­láltak a hazavágyók: mesék­ben élt tovább mindaz, ami a Csillagcsárdában megtör­tént, élet. Szavak tartják már csak a csárdát, a voltat, merthogy: „ Ezerkilenc száz­negyvenhét végével / Oszto­zott meg rajta négy család békével”. .. Ami más élete volt: abból azonban jutott „építőanyag” minden itt élő emlékezetébe, szívébe. Amint azt Imre bácsi, saját rigmu­saival, ma is elmondja majd a taklaszadai dalosok és tán­cosok nevében: „Köveit el­hordták, itt maradt a helye. /Helyéből fakadt felez az élő rege”... Hol volt, hol nem volt? — „Alföld pereminél, hegyek lábainál / Taktaszada község felső határinál" ... * Míg hallgatom a dalokká és játékká lett regél, figye­lem színpadra születését, sze­memmel egy idős táncost ke­resek. Hisz itt van emléke­zetemben : ahogyan négy éve, azon az emlékezetes esten megörömített bennünket. Már elvitték az évek — kopognak most, körém a szavak... valami mégis, itt van belő­le, látható; a „lábáról levet* táncok” fiatalok, mai légé' nyék mozdulataiban élnél* tovább. Tovább keresek n^gy évvel ezelőtt látott fia' talokat. Felnőttek már, ot* dalol egyikük — csillanna!* köztünk a szavak... S me' gint tovább keresek, mái falakon kívül, éveken túlra1 míg, közben, látom karnyúj' tásnyi jelenben ezeket a hat' tízéves kislányokat, táncot játékukat; s éneküket híd' lom... * Kilenc év nem nagy idő’ Nem is ünnepi, nem jubile' umi dátum. Ma, mégis, bi' zonyosan, ünnepi lesz Takt a' szadán. Dalok és táncok ned1 múló értékeinek ünnep®' E helyről köszöntőm az őiv zőket; az idősebbeket és 0 fiatalabbakat; meg Szánt0 Erzsébet, éltető-vezetőjüket' aki, dalaikban és táncaikba*1' bár láthatatlanul, most >s mindenütt jelen lesz velük. Tcnagy József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents