Észak-Magyarország, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-24 / 277. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1978. november 24., péntek Emlékezetes erőpróbára vállalkozott néhány éve Szénási Imre: Pozsonytól Budapestig úszott. Teljesítményié méltán váltott ki elismerést. A táv megtétele tökéletes kondíciót igényelt. A vizsgálatok megállapították, hogy ' az úszás során . 475 ezer kartempót tett. Pedig a népszerű sportember pályafutása nehezen indult. Gyermekparalízis- ben szenvedett, kisebb-na- gyobb megszakításokkal tíz - évig nyomta a kórházi ágyat. Felépülése igen lassú, viszontagságos volt. Közben megerősödött akaratereje. Amikor meggyógyult, elhatározta: sportoló lesz. A vizet szerette, betegsége sem gátolta különösebben az úszásban. A legnehezebb feladatot tűzte maga elé: hosszútávúszó lett. S ma — ötszörös világcsúcstartó. Michael Wessingnek, a gerelyvetés idei Európa- bajnokának gyermekkorában ugyancsak nem sokan jósolták volna, hogy ebben a nagy erőkifejtést, rugalmasságot és hajlékonyságot igénylő sportágban arat majd dicsőséget. Ugyanis X-lábúnak született, a jobb lába rövidebb, mint a bal. Más talán emiatt bátortalan lett volna, őt azonban éppen ez a testi hibája ösztönözte a nagy teljesítményre. Ma pedig azt mondja: „Éppen a rövidebb lábam teszi lehetővé, hogy jobban alá tudjak feküdni a gerelynek!” A „mínuszból” tehát „pluszt” csinált. Ha alaposan körülnézünk, megállapíthatjuk: kevés ember van, akinek nincs valami hibája, gyengesége. Rosszul látnak, vagy hallanak. Kövérnek vagy túl kicsinek’ tartják magukat Csúnyának vagy soványnak. Vagy mindezt csak bekép- , zelik maguknak. Sokan emiatt elcsüggednek. Vagy azt mondogatják: »Hja igen, ha nem lenne ez a hibám...” vagy: „Én kevesebb vagyok másoknál! __” Így a lakul ki bennük a kisebbségi érzés, ami megbénítja, cselekvőképtelenné teszi őket. Ez pedi kihát egész életükre, gyakran szenvednek vereséget, amitől még jobban elbátortalanodnak, növekszik kisebbségi érzésük. Pedig — bármilyen különösen hangzik is — sok esetben époen hiányosságuk segítheti őket másokat túlszárnyaló eredményekhez. Fernandel, a nemrég elhunyt kiváló francia színész talán soha nem tudott volna olyan sikereket elérni, ha nem tűnik ki csúnyaságával. Boros Géza, egykori nagyszerű komikusunk mesélte el, hogy amikor egy kis szerepben Pozsonyban először színpadra lépett, a közönség harsány kacagásba kezdett csúnyaságán. így lett belőle egyik legjobb kabarészínészünk. Ki ne hallott volna ökölvívó-ki valóságodról, akik annak köszönhették sport- ' pályafutásukat, hogy gyermekkorukban gyengék voltak és mindenki megverte őket? Wilma Rudolf, a „fekete gazella”, amerikai olimpiai futóbajnoknő gyermekkorában béna volt. Pszichológusok állapították meg: Senki nem érhet el sikert kisebbrendűségi érzés nélkül. A győzelmet tehát éppen a .kisebbrendűségi érzésnek köszönheti. Szerencsére azonban — mindnyájan kisebbrendűségi érzésben szenvedünk. örüljünk hát hibáinknak, gyengeségeinknek ? Igen, örülhetünk, de csak akkor, ha cselekedeteink arra irányulnak, hogy azokat legyőzzük ! Vagy gondoljunk csak az ókori klasszikus példájára, a görög Démoszthenészre. Gyenge volt . hangja. Dadogott. S beszéd közben mindüntálan felhúzta a bal vállát, ami külön is nevetségessé tette. És Démoszthe- nész szónok akart lenni. Kiment hát a tengerpartra és versenyt ordított a hullámokkal. Így erősítette hangját. Követ tett a nyelve alá, hogy folyamatos beszédre kényszerítse. Vállrándítása ellen úgy harcolt, hogy kardot függesztett a mennyezetre. Ha felhúzta a vállát, a kard hegye a húsába mélyedt. És Démoszt- henész korának legnagyobb szónoka lett. Története bizonyítja: ha erős akarattal, hittel, találékonysággal vesszük fel a küzdelmet hibáinkkal, kitartásunk meghozza az eredményt. Emberek, akik harcolta:; saját gyengeségeik ellen. Azért lettek nagyok, mert pótolni tudták hiányosságaikat és le tudták győzni gátlásaikat. Alfréd Adler bécsi orvos feltűnő felfedezésre tett szert Megállapította, hogyha valakinek az egyik veséjét eltávolítják, a másik az átlagosnál nagyobbra fejlődik. Beteg szívűeknél az egészségesen maradt rész erőteljesebbé válik. Ha. az egyik tüdőszárny gyenge, annál erősebb a' másik. Adler doktor ezeket a jelenségeket minden esetben megállapította. Leszűrte tehát a következtetést: a természet ereje segít legyőzni az emberi test hibáit, gyengeségeit. Ugyanez a titokzatos erő kölcsönöz a vakoknak rendkívül finom hallási és tapintási képességet. A vakok, süketek és nagyothallók néha kiváló zenei tehetséggel rendelkeznek. A vak Ungár Imre korunk egyik legzseniálisabb zongoraművésze volt. Beethovennek egész életében harcolnia kellett egyre romló hallása ellen, s így süketen akotta halhatatlan zeneműveit. Mi hát az az erő, amely segít legyőzni hiányosságainkat, kisebbrendűségi érzéseinket? Ez az erő az elszántság, amellyel szembe- szállunk gyengeségeinkkel, ha latba vetjük minden képességünket, — sok esetben olyan tartalékokat is, amelyekről nem is tudunk. Ha így cselekszünk, győzünk. A zongoránál Fotó: Laczó József Új internationale Van! Az első: kiötlő eggyek összéje: széthomoklott A második: ámolygó sokak tápászkodása: ledobbant vérbe és piszokba! S magával-tépte bitang prédikátorait! De a harmadik! az új: tartó, mint a föld s a könyörtelen minden-proletároké! Halljátok?! Billió torkon bőg az indulat! Halálig-osztályharc! Forradalom! Kommunizmus! Három legjobb szavunk. S a leggyűlöltebb: Burzsoáü Halljátok?! Tetősre telt a mérték! Most mindent akarunk! Most bérét vesszük mjnden holtnak-voltnak! Ki áll élénkbe!? Egy tömbbe moccan a szerteszét-erő! S mindent befog a mérhetlen sodor. KOMJÁT ALADÁR Internationale, 1919. január 1. November 3-án este ■ mintegy harmincán gyűltek össze a Miskolci Nemzeti Színház IV. emeleti társalgójában. A színház vezetői hívták meg és fogadták őket. így alakult meg a Színházbarátok Köre. Minthogy az esemény közvetlenül a novemberi nagy politikai ünnepek, évfordulók előestéjén történt, eddig nem nyílt alkalmunk rá. hogy foglalkozzunk vele. Az első, a, már említett november 3-i találkozó résztvevői előzetes levelezés és meghívás alapján jöttek össze. Egyetértésben a színház igazgatóságával, művészeti, párt- és szalc- * szervezeti vezetésével, a levelezést Somló Ferenc Já- szai-díjas színművész, a Magyar Színházművészeti Szövetség miskolci csoportjának titkára végezte. Mint első levelében írta: „A Kör működésének célja, hogy tagjai közelebb kerüljenek a színház intézményéhez, összekötő láncszemek legyenek a közönség és a. színház kapcsolatában, észrevételeikkel, tanácsaikkal segítsék törekvéseink megvalósítását.” Alcik e levelet, majd az első találkozás meghívóját kézhez kapták, s akik csaknem hiánytalanul össze is jöttek: a lakosság legkülönbözőbb életkorú és foglalkozású rétegeit képviselték, és egyben sokféle munkahelyről valók voltak. Mindannyian olyanok — amint ez a kissé feszesen kezdődött, de feloldódott hangulatban végződött, őszinte és vitatkozó kedvű alakuló összejövetelen ki is derült —, akik erre az önkéntes társadalmi tevékenységre szívesen' vállalkoztak. A Színházbarátok Köre: valóban lehet jó összekötő láncszem a művészeti intézmény és a közönség, a társadalom, a lakosság között. A lehetőséget az jelenti, hogy a Kör: nem hivatalos-szervezeti jellegű. Ennélfogva elfogulatlanul nyilváníthat 'véleményt mindarról, amit a közönség „jól fogad”, vagy éppen hiányol a színház működésében, műsorpolitikájában, az előadások módjában. S ugyancsak elfogulatlanul veh,eti tudomásul vagy „kérdőjelezheti meg” a színház vezetőinek tájékoztatóját törekvéseikről, mű' sorterveikről, nehézségeik ről... Ha a színház és a Baráti Kör kapcsolatát a kölcsönösség, a nyílt tájékoztatás, a kritikus és önkritikus magatartás széllé• me hatja át: minden bi zonnyal érezhetőbb lesz a színház kellő súlyú „jelenléte” a közönség társadalmi és művelődési életében. Építője lehet — bizonyos v natkozásokban — a gyakran bizonytalan művészeti műveltségnek, esztétikai kulturáltságnak, tapintatos formálója a közízlésnek. Hatékonyabbá tehetné működését némi létszám- gyarapítással (a fiatalság, továbbá a társmüvészetek — és közönségük — köréből!), továbbá azzal, ha Egerben is alakulna hason ló kör, s évadonként egyszer együtt tanácskoznék a miskolcival. A Színházbarátok Köré1 nek megalakulása Miskolcon nem csupán új dolog,I hanem hagyományébresz-\ tés is. Vele mostani új, szó-1 cialista viszonyaink között] egy olyan nemes hagyo-j mányt éleszthetünk fel a mai idők követelményeihez igazodó más jelleggel, melynek eredete még a magyar színháztörténet kezdeti, „hősi” időszakaiba nyúlik vissza. Olyan korszakokba, melyekben a színházművészet barátai az arra rászoruló (a német színház nyomásával' küzdő, vándorló és nem állami) társulatoknak gyakorlati, sőt, anyagi támogatást is nyújtottál!. Például mint Katona József, aki „delectans actor”: műkedvelő színész, aztán külföldi darabok fordítója, átdolgozója, regények színpadra alkalmazója, eredeti darabok „házi szerzője” is volt, mikor éppen ezt kívánta a színház iránti barátság. Mások jelmezeket, bútorokat adtak kölcsön az előadásokhoz, vagy közönséget toboroztak, pártfogóként eljártak „illetékes helyeken”, és így tovább ... Gyárfás Imre Egyszerűen csak Pista bácsinak Sffl szólítják sokan, a tőle fiatalabbak, a vele nagyjából egyidősek, de a tőle jóval korosabbak is. Tiszta tisztelet és természetes tekintély előzi meg, jár nyomában, veszi körül, amely csak azoknak az embereknek jár, akiknek a szavai és tettei pontosan fedik egymást, akik úgy is élnek, ahogyan beszélnek. - Ha valaki szót vált vele, hamar rá kell jönnie, hogy csak ezen az alapon lehet. „Ha beszélni akarsz, először tegyél, ha kérni akarsz, először adjál!” — így szól a szigorú íratlan regula abban a világban, ahol él, dolgozik. Alberttelep, Fő utca. Egyik végén hat- •vanéves, a másikon fele annyi idős földszintes, szobakonyhás bányász kolóniák. Ezek egyikének kis szobájában ültünk és beszélgettünk. — Ez a lakás valamikor Loy Árpi bácsié volt — mondta elgondolkozva. — A Kossuth-díjas vájáré, akinek csapatában tanultam igazán szakmát, emberséget, kollektívizmust, szolidaritást, politikát. Aztán tőle „örököltem” ezt a kis bányászlakást, ahol most élek. De tőle „örököltük” a többiekkel együtt, képletesen szólva, a hűséget a munkához, a bányászszakma szeretetét, a nyílt, őszinte beszédet, embertársaink, munkatársaink, elvtársaink gondjai iránt való érzékenységünket. Ma már tudom hogy ez az „örökség” milyen tetemes, menynyire nagy felelősség jól gazdálkodni vele. Az a húsz évvel ezelőtt alakult kollektíva, amellyel a szocialista brigádmozgalmat megindítottuk, ma már nincs meg, csak a magva. Többen eltávoztak akkori magunk közül örökre, a hosszú, fáradságos műnk . után nyugdíjba kerültek, számosán más bányaüzemeknél, Pista bácsi, a Kábé tagja A munka ad arcot Embert is kell „építenünk!” más aknáknál, vagy más bányatérségekben dolgoznak Azóta sok új ember került közénk, akiket munka közben igyekeztünk olyanná formálni, amilyet az „örökség” előír. Ha valamire büszkék lehetünk egyáltalán, az az, hogy brigádunk a két évtized alatt képes volt mindig megújulni, mint ahogy a bánya maga, a front is szinte naponta megújul. Jó érzés látni, tudni, hogy a közülünk, a kezünk alól kikerülő fiatalok jól megállják más brigádokban egyszerű tagokként, vagy vezetőkként, párttagokként, munkásőrökként, bányamentőkként a helyüket, hogy ugyanazokat a normákat igyekeznek az életben maguk körül megvalósítani, amelyeket tőlünk vettek át, amelyeket mi Árpi bácsiéktól „Örököltünk”, s amelyeket ők az előttük járó munkásnemzedéktől kaptak, mint a munkásosztály legjobb tulajdonságait... Észre sem vette, hogy időközben kialudt cigarettájának parazsa Nem gyújtott újabbra, jelezve, hogy fontosat akar mondani. — A bányában és kint, a napon nemcsak az a mi feladatunk, hogy szenet termeljünk — folytatta, — hanem, hogy embert is „építsünk”. Manapság sok szó esik a fi alok munkára neveléséről. Sok szó — emelte fe] a hang;át. — De ez csak a dolog egyik oldala. Sok olyan tettre van szükség, amely összhangban var a szavakkal Pontosan összhangban van. A banyászszakma. a mi munkánk közismerten- nehéz és veszélyes a nagyfokú gépesítés ellenére is.
