Észak-Magyarország, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-24 / 277. szám
T978. november 24., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Anélkül, hogy átlapoznám jegyzetfüzetemet, emlékezem rá: ez a két brigád „szép” volt. Gondoskodtak róla a diafelvételek, s a kísérőszöveg is szép eredményekről, két jó kollektíváról beszélt. Igaz, így is csak ízelítőt kaphattunk mindabból, ahogyan dolgoznak, ahogyan élnek, ahogyan művelődnek és tanulnak. De, mind a Miskolci Pamutfonó Lenin nevét viselő szocialista brigádja — a nők —, mind a December 4. Drótmüvek „November 7.” szocialista brigádja, így is, szépen mutatott. E helyütt mi is csak villanásokkal idézhetjük: munkahelyén mindkét^ brigád a termelés legjobbjai közé tartozik; közösségi tevékenységük, társadalmi munkavégzésük munkahelyen kívül is példái. ; az önművelés számos formájával élnek; mint például a pamutfonósok brigádjának bemutatásakor elhangzott: a brigád minden tagja tanul... „Mi így csináljuk” — e címmel mutatkozott be a két brigád a megyei művelődési központ munkahelyi nevelési módszertani csoportjának segítségével, a Miskolc városi szocialista brigádvezetők klubjában. A klubtagok, más üzemekben, vállalatoknál dolgozó szocialista brigádvezetők, nem fukarkodnak az elismerő szavakkal; de, már csak így van ez rendjén, ha értelmesen akarjuk beszélgetéssel eltölteni az időt: olyan kérdéseket feszegettek inkább t— netán kétkedve vagy kötözködve —, amelyek a látszat mögött a lényeget kutatják; azokon a pontokon feszegetik a beszédet, ahonnan a saját gondjaikon segítő válaszvélemények várhatók. Sok tanulsággal szolgáló beszélgetés zajlott így ezen a klubfoglalkozáson. Mindebből csak mutatóba tudunk néhányat rögzíteni. Hogyan vállaljon egy szocialista brigád egy évre például társadalmi munkavégzést? És hány órát kell' a különböző címekért felajánlani? Meg lehet-e ezt szervezni? A két brigád e témában is bizonyította, hogy méltán tartják őket élen járóknak. A pamutfonósok brigádvezetője tömören fogalmazott: sok társadalmi munkát végzünk munkahelyen és munkahelyen kívül is. Amikor egy- egy akcióra készülünk, soha nem megyek oda a bri- gádtagokhoz úgy, hogy gyertek ezért, meg amazért dolgozni. Csak annyit mondok : én megyek, ki jön velem?... A drótgyáriak egy tagja így beszélt: szerintem a társadalmi mun-' kavégzés sose attól függ, hogy /kitűzik, mennyit kell... lehat, hogy bemegyek reggel a munkahelyemre és valami közbejön, segítség kell... és akkor megyünk. Ez pluszba jön munkában, de így számít az értékeléskor is . .. Kiderültazért a beszélgetésből, hogy — persze, vállalata válogatja, — hol, hogyan ítélik meg a szocialista brigádok ilyenfajta tevékenységét. Mint ahogyan az is változatos képet mutat: hol, hogyan patronálják a szocialista brigádokat. Nem is igen sikerült döntésre vinni a dolgot, hogy a jobbakat jobban, a B B B gyengébbeket. kevésbé; avagy egyenlő mértékű segítség kell valamennyi brigádnak? Pro és kontra hangzottak a vélemények. Valaki visszájára is fordította a kérdést: és, vajon, valamennyi brigád egyenlő mértékben ad-e a vállalatnak; azt, ami elvárható tőle?... A két bemutatott brigád egyikének képviselője pedig így vélekedett: nem a patronálásiól függ a szocialista brigád értéke, hanem a tartalmi munkától. Ez pedig, ugye, magától a brigádtól függ; tagjain múlik ... És megint csak: sok múlik a vállalaton, mennyire veszi komolyan mindezt; papíron túl érdemi-tartalmi munkának. És igen érzékletesen az is megfogalmazódott: milyen nagy a szerepe, mennyire meghatározó (lehet) a szocialista bri- gádvezetö emberi, politikai, szakmai példamutatása. A pamutfonó szocialista brigádjának vezetőjéről például annyi jó elhangzott, hbgy a klubtagok nem is hagyhatták szó nélkül; kö- tözködni kezdtek. A .gyár képviselői azonban nem hagyták annyiban a dolgot. Persze, 1 könnyen megvéd- hette volna magát a brigádvezető is. Csak már éppen el kellett mennie. Munkatársai a színházban várták . .. Két élen járó szocialista brigád bemutatkozóit Miskolcon, a szocialista brigádvezetők klubjában. Példát adva: hogyan csinálják a maguk erejéböl-igényéböl; a vállalat segítségével; a brigádvezetővel egyetemben ... Ténagy József Félelmetesen szép és nagyszerű csodája , a mcg- újhodott világnak, köszöntünk téged: felkelő vörös Nap, ki az orosz keleten ébredtél és tüzes orcáddal a Kárpátok gerincéről most egész Európa felé sugárzol. Új, szokatlan fényességedtől még sokak szeme káprázili, a félhomályhoz szokott tekintetek még talán révedeznek, de a szíveket már átsütötte perzselő forróságod, s ezeket a kigyulladt szíveket többé nem lehet megölni, leverni, elhallgattatni. Ezekben nemetek örömére Mintegy 180 kötet, több mint 4,5 millió példányban, a klasszikus és a mai külföldi, valamint a hazai írók legkiválóbb alkotásaiból. Ez a téli könyvvásár kínálata. Az idén először — december 4-től — gyermekkönyvhetet is rendeznek hazánkban. A gazdag szép- irodalmi könyvtermésből 22 művel először találkozhatnak majd az olvasók. A gyermekkönyvhétre pedig mintegy félszáz újdonság kerül az üzletekbe. Megírása után 200 évvel könyvalakban is megjelent a felvilágosodás nagy alakjának Bessenyei Györgynek 1778-ban írt „Tolerantia” című munkája. Korábban ugyanis tartalma miatt nem kerülhetett nyomtatásban az olvasók kezébe, majd könyvtárak raktárai és polcai rejtettéli, egészen 1954- ig, amikor Papp Károly debreceni irodalmár felfedezte. De korai halála miatt megfeledkeztek róla. Végül Némedi Lajos, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem profesz- szora bukkant rá ismét a kéziratra a debreceni református kollégium : nagykönyvtárában. Az idén a mű születésének 200. évfordulója alkalmából rendezték sajtó alá Bessenyei György alkotását, fi A szovjet iskolákban az idén 50 millió általános is-** kolás kezdte meg tanulmányait. vagyis csaknem minden ötödik lakos. Most kezdenek áttérni az ingyenes tankönyvellátásra. Az idén 4 millió 250 ezer elsős kapott így tankönyveket. A kiadóknál a tanév megkezdésére 300 millió tankönyv jelent meg, több mint 2000-féle kötet — az elsősök ábécéskönyvétől a tankönyveken át az űrfizika, a felsőmatematika, a relativitáselmélet és a genetika alapelemeit ismertető kiadványokig. Iennek az országnak Nem könnyű a fiatalokat „id'eqsábíta- ni”. Mégis minden alkalmat meg kell ragadnunk arra. hogy megismerjék, sőt megszeressék a bányát. Ezt többek között csak úgy érhetjük el, ha a fiatalok látják, mennyire megbecsüli társadalmunk a bányászokat. E téren most már nem panaszkodhatunk, munkánkhoz méltó megbecsülésben van részünk. Mégis azt mondanám, hogy elismerések, kitüntetések odaítélésénél jobban és úgy kell odafigyelni, hogy ez találkozzék a munkatársak közvéleményével. ítéletével Egy időben a kelleténél jobban előtérbe került a munka anyagi ösztönzése és kevesebb gondot fordítottunk az erkölcsi elismerésre. Pedig ez igen fontos dolog. Sokan nem is gondolják, hogy az erkölcsi megbecsülésnek milyen nagy jelentősége van. További lendületet ad annak, aki ezt munkájával kiérdemelte, és újabb feladatokat ró rá. Ezt a saját brigádomban is tapasztalom. Nem vagyunk egyformák. A brigádban, a brigádokban sem dolgozik mindenki egyformán. Az, aki többet tesz az ország asztalára, munkájának megfelelően kapjon nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést... Láttam az arcán, hogy isméi végiggondolta, amit az imént mondott. Fej- bólintással is nyugtázta. — Igen — mondotta ismét hangosan is. — Embert is kell „építenünk”, méghozzá nem is akármilyet. Olyat, aki adott esetben el tudja dobni a zsíros kenyeret... — hunyorított rám a szemével. — Emlékszem rá, hogy egyszer megingott a front, mindenki otthagyta, volt, aki eldobta a reggelit és a menekülésre gondolt. Két fiatal azonban öntevékenyen és ellenkező irányba mozdult, hogy pótácsolattal biztosítsák a munkaheiyet. Eldobták kezükből a kenyeret, hogy megmentsék mindannyiunk kenyerét... Akkor figyelt fel rájuk brigádunk pártcsoportja. Az egyik fiatal azóta párttag, munkásőr, a másik tagfelvétele folyamatban van, bányamentő tanfolyamra jár ... Talán észrevette rajtam, hogy nem csak ilyen példákra számítottam, mert mindjárt hozzá is tette: — Nem szabad elfelejteni, hogy a mi bányabeli munkakörülményeink sokszor valóban és valódi hősiességet kényszerítenek ránk. Ez egyáltalán nem mond ellent a sokat emlegetett hétköznapi hősiességnek, helytállásnák, sőt inkább kiegészíti azt. Mert való igaz, hogy a mi korunkban politizálni, egyenlő a mindennap végzett becsületes, lelkiismeretes, pontos munkával lent a bányában és kint, a napon: a szénfalnál és a közéletben egyaránt. Kötelességünk úgy sáfárkodni a veterán harcosok „örökségével”, ahogy ezt megálmodták, kötelességünk úgy élni a Szovjetunió felszabadító harca által kapott lehetőséggel, ahogy ezt a népünk szabadságáért hozott nagy véráldozat megköveteli. A mi korunkban a becsületes munka, az embert „építő”, formáló igyekezetünk jelenti a legteljesebb tiszteletadást, főhajtást az előttünk járó nemzedéknek, azok legjobbjainak, ök a mi példaképeink. Nekünk úgy* kell élni, hogy töretlen folytassuk az ő harcukat. Nekünk úgy kell dolgozni, hogy az utánunk következő nemzedékre minden értelemben gazdagabb örökséget hagyjunk. Képletesen mondva, új hazát és új házat kell építenünk elődeink harca nyomán az utánunk következőkkel együtt. Becsülettel kell dolgoznunk az élet minden területén. Mert a munka, csak a munka ad arcot ennek az országnak ... Alberttelep, Fő utca. Soltész Ist- ván ma is a régi bányászkolóniában él családjával, pedig idelátszanak a korszerű, emeletes, kétszobás új bányászlakások ... Gépkocsija nincs, csak egy öreg motorkerékpárja . .. Lehetővé tették neki, hogy állandóan délelőttös szakban járjon a bányába dolgozni, de ő most is éjszakai műszak után szállt fel. mert mindig oda és akkor megy, ahol és amikor a legnehezebb a munka . . . Többször felajánlották neki, hogy könnyebb beosz- fást kaphat, de ő már nem tudja elképzelni az életét bánya, munkatársa' nélkül... Szöveg: Oravec János Kép: Szabados György a szívekben piheg, dobog, él a halhatatlan jövendő örökkévalósága. Nap, Nap, aranytüzes, szent égi állat, valaha pogány ősök ezen a tájon fehér paripát' áldoztak neked hajnali jöveteledre. Mi is áldozunk most neked, a felszabadult Ember hitével, s oltárodon, a Szabadság oltárán hamuvá égetjük a múlt halott bál- ványait: a kapitalizmust, a militarizmust, s az imperializmust. S az oltártűz ropogásából ujjongva halljuk ki a születő új emberiség diadalmas himnuszát. Nap, Nap, Vörös Nap, ezredéveken át elnyomott rabszolgák, szolgák, jobbágyok, kiuzsorázottak szabadság után sóvárgó vágyának szimbóluma: széttört bilincsek, felemelt homlokok, vakító fényességedbe bátran tekintő szemek köszöntének. Jöjj és szállj feljebb, egyre magasabbra a tavaszi égen, hogy széts,záródó, életet adó sugaraiddal beteljék a Világ, s annak minden nemzetsége. Hiszen a Te világosságod az Élet világossága, a Te Tüzed, az Élet Tüze. s a Te erőd az Élet ereje, a méh' legyőzi a Halál sötétjét, hidegét és néma mozdulatlanságát. Aki Téged köszönt, az Életet, a Jövendőt, az Örök Változást köszönti, s széttárt karokkal, szédülten issza, szívja, lélégzi be fényedet, melegedet, folyton sugárzó és soha el nem fogyó erődet. Égess és teremts Vörös Nap, s ha deleiére érsz, állj meg legfölül az istenek örökkévalóságában. Neked, ki megváltást hozol az emberiségnek, felhő ne sápassza orcád, s ne legyen soha alkonyatod. Kárpáti Aurél Déli Hírlap, 1919. március 25. •« önéletrajz helyett mit lehetne írni?... Tizennégy éves korában már dolgozott. Nem mintha rákényszerült volna, de az édesapa, helyesebben az apa családjában nemigen tűrték meg, testvérei is voltak, csak éppen az anyját nem ismerhette meg soha, azt az asszonyt, aki ki tudja miért, vétkezett ősiparaszti szokásai ellen ... Az apja nem engedte ezt a találkozást, az apja, akinek ő, a véletlenül-jött, kétszer is kezet csókolt, amikor hazaérkezett szolgálatból. Mert ez így volt szokás. Amikor a tiszt úr hazajött szolgálatból, a gyerekek az ajtóban várták. Kézcsókkal. A szép, nagy lakás dolgozószobájába nem volt szabad belépniük, nem volt szabad zavarniuk. Azután ez a százados gondolt egyet, s évek múltán kiadta lányát egy házaspárnak. Valószínűleg fizetett is érte, ahogy ezt a becsület, a tiszti becsület megkívánta az 1930-as évek idején. Es a -lány — régi fényképek őrzik — talán sosem mosolygott. Megsárgult fénykép: egy zárda, valamilyen ünnepség. Kecses meghajlás a tanári kar előtt. Tizenkét éves lehetett ekkor, s még nem tudhatta, hogy két év múlva egy üzemben gépírónőként keresi majd kenyerét. Azután egy másik fénykép. Ez is sárga, töredezett. Mintha sírna rajta... Talán már tudta, hogy soha nem lehet belőle tanítónő, vagy tanár, mert rá, a „bal kézről jött” gyerekre sem apjának, sem a nevelőszülőknek nem telik Először két újjal pötyögött a régi Continental írógépen egy hivatal dohos, kevés levegőjű szobájában. Felette egy monoklis, fe- ketemellényes úr áll; szinte kiabál a póz. ahogy’ a fényképész beállította őket. Ebből a gyereklányból a képen szinte semmi sem látszik. Szeretném megkérdezni, hogy ki ez a mellette álló ember, de hát mi értelme lenne? Korabeli emlékek. Ö mondja el, hogyan bombázták a miskolci Búza téri vásárcsarnokot, merről jöttek a repülők, hányán haltak meg, s Hogyan került kapcsolatba az éppen csak eszmélő-éledező párttal. Nem hivatalos kapcsolatok ezek. Ösztönösek, amit csak egy kiszolgáltatott, senkihez sem tartozó lány érezhet. 21—22 éves volt és már átélte azokat a borzalmakat, megpróbáltatásokat, amit ezelőtt har- minc-valahány évvel mindenki átélt. Azt mondják, hogy a hátországban sokszor nagyobb próbát kell kiállnia az ott élőknek, mint az első vonalban. Kiállta-e a oróbát. kiállta-e a megpróbáltatásokat? Kiállta, mert él. Igaz, ha nem festené ma a haját, teljesen ősz lenne. És a dolgok mennek szépen. sorjában. Házasság, szülés —. s miközben telnek az évek, ő is megöregedett. Házasságából két fia született, akik már felnőttek Azt mondta a múltko- rában: „Hátra van ' még vagy húsz évem, de lehet, hogy annyi sem ... Mindenesetre elértem valamit”. Mi ez a valami? Fel tudjuk-e mérni ezt a meghatározhatatlan valamit? Keze kezet simogat. Az unokájáét. Néznek egymás szemébe, s amit nem tudnak — tudhatnak egymásnak elmondani, azt jelzi egy érintés, egy simogatás. Állok itt ebben a furcsa, zavart keltő helyzetben. Kislányom fogja anyám kezét: hol rá. hol rátp néz. Nemsokára nyugdíjba megy, s talán irigykedik is egy kicsit azért, amit nem mondhat el nekem, »mit önmaga előtt is letagad. Nékem megadatott, hogy ezt elkerüljem. Neki meg nem... Pusztafalvi Tivadar v
