Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-25 / 252. szám
ÉS2A&44&&YARO&SZAG 4 1978. október 25.» szerda Jsat az islola ikiíéébí Beszélgetés dr. Gtfsztroiyi Janes államtitkárral Szerte a világon a nevelést-oktatást megújítani szándékozó törekvéseknek lehetünk tanúi, s a változások gyakrabban követik egymást, mint régebben. Jellemző ez a hazai oktatásügyre is, amely éppen ebben az esztendőben teszi meg az újabb, nagy lépéseket avégett, hogy az iskolák munkája korszerűbbé váljék. Dr. Goszto- nyi János oktatási minisztériumi államtitkárral folytatott beszélgetésünkben ezúttal néhány olyan kérdést érintünk, amelyek az idei tanévkezdés újdonságaival kapcsolatosak. — Minden tanév valamelyest más, mint a többi. Különösen igaz ez ma, dinamikus korunkban. Miben különbözik a mostani tanév az előzőktől? — Ez a tanév is része az állandó megújulási folyamatnak, egyúttal azonban — és ez nem túlzás — szocialista közoktatásunk egyik fontos mérföldköve. Ugyanis olyan, általános érvényű változásokra került sor, amelyek eddig hiányoztak a széles körű pedagógiai gyakorlatból. Köztudomású, hogy e tanévtől kezdődően az 1985/86. tanévig az általános iskola és a középfokú intézmények valamennyi évfolyamán folyamatosan új dokumentumokat vezetünk be, amelyeknek már az elnevezése is újszerű. Nem „tanterv és utasítás”, hanem „nevelési és oktatási terv”. Ennek három fő része szervesen épül egymásra. Az „alapelvek” az iskolatípus célját, feladatait és á vele szemben támasztott társadalmi követelményeket határozza meg; a második rész az egyes tantárgyak terveit ; végül a harmadik rész a tanórán és az iskolán kívüli nevelés tervét tartalmazza. Ezzel az egységes dokumentummal azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a nevelés és az oktatás folyamata egymástól elválaszthatatlan, és csak e kettő együttes művelésével juthatunk el a szocialista nevelőiskoláig. A magyar közoktatás-politika történetében először lépett érvénybe ilyen okirat, sőt a bevezetés nyolcéves üteméhez igazodva elkészült a tankönyv- és a taneszközprogramunk is. Az új nevelési-oktatási tervek bevezetése az általános iskolában és a szakmunkásképzési célú szakközépiskolákban az iskolai élet tartalmi megújhodását szolgálják. Egyúttal sor került olyan intézkedésekre is, amelyek intézményeink belső életét hivatottak megjavítani. Gondolok a 11 napos munkarend bevezetésére az alsófokú oktatási intézményekben és annak az állásfoglalásnak a megjelenésére, amely a pedagógusok munkaköri kötelezettségeit rendezi. — A közmondás azt tartja, hogy „jóból i« megárt a sok”. Nem fenyegeti ez1 a veszély a pedagógusokat? A üáltozásokkal történő túlterhelés veszélye? — Sokaktól hallottam hasonló vélekedést, melynek alapja az iskola féltése volt. Igaz a közmondás, de akár meg is fordíthatjuk: „A jóból sosem elég”. Azt hiszem, ez utóbbiból kellene kiindulnunk. Látszatra ugyan független egymástól a három- intézkedés, azért vezettük be őket mégis egyidőben, mert úgy véljük, hogy szoros összefüggés van közöttük. Ismeretes, hogy több évi kísérletezés után, 1976 őszén az alsó tagozaton érvénybe lépett a 11 napos tdnítási. rend. Tapasztalataink jók voltak: a kisiskolások pihentebbek, kiegyensúlyozottabbak lettek; csökkent a szombati hiányzások száma; az évi tananyagot jó ütemben dolgozták fel a gyermekek és a nevelők. Érthető, hogy ezek után a felső tagozatra is kiterjesztettük a 11 napos munkarendet. • Ez az egyik összefüggés. A másik az, hogy mivel a nevelő-oktató munkával szemben megnövekedtek a követelmények, és a pedagógusoknak bonyolult feladatokkal kell megbirkózniuk, tarthatatlanná vált az az állapot, hogy idejük és energiájuk jelentékeny részét adminisztrációs, szervezési és egyéb — mellékes — munkákra kelljen eltékozolniok. Ezért tartottuk halaszthatatlannak, hogy a Pedagógusok Szakszervezetével közösen éppen most jelentessük meg a munkaköri kötelezettségeket tartalmazó állásfoglalást. Szeretnénk. ha a benne foglaltak érvényesítése egyenletesebb munkamegosztást eredményezne mind az iskolán belül, mind az iskola és a társadalmi szervezetek közt — és ezzel elősegítené a pedagógusok, valamint más értelmiségi rétegek arányosabb közéleti feladatvállalását. Lényegében tehát a fentiek miatt került sor a három nagy változás egyidejű bevezetésére. — Mit leéli tenniük az illetékes intézményeknek és m.it maguknak a nevelőknek. azért, hogy az új tantervek szelleme cs a pedagógustársadalom gondolkodás- módja összetalálkozzék és megbarátkozzék egymással? — Tisztában voltunk és vagyunk azzal, hogy a nevelő-oktató munka megújításával rendkívül bonyolult feladatra vállalkozunk, és hogy kezdetben sok nehézséggel, szemléleti akadállyal kell megbirkóznunk. Úgy gondolom, a legjobb szemléletformálás az, ha a nevelőket beavatjuk a jövő terveibe, ha lehetőséget adunk nekik ahhoz, hogy megismerjék a készülő dokumentumokat, sőt részt vehessenek a kidolgozásukban. Ezért tettük közzé a tantervi tervezeteket, amelyeket a nevelőtestületekben megvitattak, és mindenki megtehet te észrevételeit, kritikai megjegyzéseit. Sok iskolában folytak az új tanterveket előkészítő kísérletek; a pedagógusok egy része tehát közvetlenül is fölmérhette, mit kíván a jövő iskolája tőlük és a tknulóktól,' és ebből mennyi valósítható meg. Csakhogy — túl a kísérletezőkön — valamennyi pedagógus fölkészítéséről gondoskodnunk kell. E célból a minisztérium az Országos Pedagógiai Intézettel együtt kétéves, differenciált, háromlépcsős fel- készítési tervet dolgozott ki az összes iskolatípus részére. Az első időszakban központi tanfolyamokat szerveztünk, amelyeken az oktatásügy kulcsembereit — iskolai csoportvezetőket, általános tanulmányi és szakfelügyelőket a megyei kabinetek vezetőit — tájékoztattuk a pedagógia és az oktatáspolitika időszerű kérdéseiről. Egyúttal a tantervkészítők megbeszélték velük a problémákat, kívánalmakat. Ezután került sor a megyei tanfolyamokra. Ezeken az intézmények igazgatóit, és a szakmai munkaközösségek vezetőit készítettük fel — az előbb említett módon — a várható változásokra. A legfontosabb azonban a „harmadik lépcső”, a tantestületek általános pedagógiai és szaktárgyi felkészülése, amelynek sikere nagy mértékben függ a központi és a megyei tanfolyamok hatásától, de nagyon sok múlik az igazgatókon és magukon a nevelőkön is. Szeretném megjegyezni, hogy ilyen, minden pedagógusra kiterjedő, ha úgy tetszik .tervszerű szemléletformáló” munkát a múltban nem végeztünk, és mivel nem voltak megfelelő tapasztalataink, valószínű, hogy e tekintetben kisebb-nagyobb szervezési hibákat most is elkövettünk. Ugyanakkor a pedagógusok jól tájékozódhattak a rendelkezésükre bocsátott anyagokból, magukból az új dokumentumokból, az általános és a szaktárgyi útmutatókból, a cikksorozatokból, az OPI számos kiadványából, valamint az Isko- latelevízió és az Iskolarádió adásaiból. De e sokoldalú segítség sem pótolhatja a pedagógusok belső igényéi a kor követelte megújulásra. — Ahhoz, hogy a nevelés színvonala tartósan növekedjék, jól képzett nevelőkre van szükség. Egyelőre azonban sok a képesítés nélküli tanerő. Várható-e javulás ez ügyben? — Az utóbbi években a szakos ellátottság és a képzés minősége tekintetében fokozatosan javult a helyzet. A pedagógusképzésben figyelemre méltó tartalmi korszerűsödésnek lehetünk tanúi. Gondosan felmértük az ország pedagógus- szükségletét, azt, hogy hogyan fog alakulni a gyermeklétszám, tudjuk, hogy hány tanítóra, szaktanárra lesz igény, és ezzel kapcsolatban a szükséges intézkedéseket. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán speciális, Szekszárdon' és Zsámbé- kon kihelyezett főiskolai tagozatot létesítettünk, és nemcsak a beiskolázást, hanem a nevelők elhelyezkedését is tervszerűbbé tettük. E pillanatban arról még nincsenek pontos adataink, hogy milyen személyi feltételek közepette kezdődött meg az idei tanítás iskoláinkban, de a jelzések azt mutatják, hogy csökkent a képesítés nélküliek száma. E kedvező folyamat kiterjedését várjuk a következő években. — Végül: hisz-e ön abban, hogy a. pedagógus-társadalom sikerre viszi az új, a korszerű tanügyi eszméket? — Erősen hiszek az iskola megújulásában, abban, hogy nevelőink képesek e folyamat kulcsembereiként dolgozni. És ezt nemcsak a hivatali tisztem mondatja velem. Az előző években sokfelé jártam az országban, volt alkalmam találkozni, beszélgetni pedagógusokkal. Mindig megfogott az a lelkesedés, az a szeretet és optimizmus, ahogyan munkájukról, iskolájukról, tanítványaikról szóltak. Úgy érzem, többségük képes a folytonos megújulásra. Társadalmi összefüggésekben gondolkodnak, tudnak és akarnak dolgozni a nevelésügy nagy céljainak elérése végett. Ez a legtöbb és a legfontosabb. Ha ebben a szellemben kezdték az új tanévet — és kezdenek majd minden új tanévet —, akkor a nevelőiskola megteremtése jó kezekben van. Győri György Mi Sesz a feíadata? Zöldi Imre avatta fel a megyei felnőttoktatási stúdiót. Intézmény avatás volt tegnap, október 24-én Leninvá- rosban. A Derkovits Gyula Művelődési Központban Zöldi Imre, a • Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztályának helyettes’vezetője adta át a megyei felnőttoktatási stúdiót, amely az Országos Közművelődési Tanács és a Kulturális Minisztérium elvi támogatásával, a megye és a Tiszai Kőolajfinomító 270 ezer forintos anyagi támogatásával létesült. Viszonylag rövid idő alatt, hiszen a Derkovits Művelődési Központban ez év januárjában kezdték meg a stúdió helyiségének kialakítását, berendezését. Az ünnepségen ott volt Újvári István, a Leninvárosi Pártbizottság titkára, és Sot- kó Józsefné, a város tanácselnök-helyettese is. Hisszük, nem felesleges idézni Zöldi Imre megnyitójából azt, hogy a hangsúly nem a stúdió felavatásán volt tegnap, hanem azon a munkán, ami itt elkezdődhet. Egy ilyen intézmény létezésének az igényét a társadalmi gyakorlat fogalmazta meg; az a tény, hogy a felnőttoktatásra hosszú távon szükség van, úgy is, mint az alapozó ismeretek terjesztésére. Közművelődésünkben mérföldkőnek tekinthetjük a közművelődési párthatározat megszületését, amely úgy nyit új korszakot, hogy magába sűríti az elmúlt harminc esztendő eredményeit, gondjait; a mára és a jövőre is szóló feladatokat. Nőtt a közhasznú ismeretek iránti igény, erősödtek a közművelődésnek azok a funkciói, amelyek az ismeretszerzést, a tanulást segítik. Leninváros — mondotta az osztályvezetőhelyettes — szép eredményeket ért el a felnőttoktatásban. Ezért is kerülhetett ide, a művelődési központba, annak önálló egységeként ez a felnőttoktatási módszertani központ. Az avatás egyben munka- értekezlet is volt; az iskolai és az iskolán kívüli felnőtt- oktatás feladatairól, módszertani segítéséről hangzottak el előadások. Sőt, a tegnapi napon alakult meg a felnőttoktatási stúdió általános, középiskolai, munkástovábbképzési és közművelődési szakbizottsága is, melynek feladata tulajdonképpen azoknak a módszereknek, programoknak a kidolgozása, amelyek eredményesen hasznosíthatók a felnőttoktatásban, felkeltik az érdeklődést az önálló vagy szervezett formában történő ismeret- szerzésre. Így — több előadás között — hangzott el Kovács Barnának, az Iskolatelevízió szerkesztőjének előadása a Mindenki iskolájáról. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió e nagyszabású vállalkozása ugyancsak a reális igényekre épül, több mint egymillió embernek nincs meg hazánkban az általános iskolai bizonyítványa. Kétségtelen tény, hogy pusztán a műsorok meghallgatásával vagy végignézésével aligha tudják pótolni hiányzó ismereteiket, de ezek a nagy szellemi és anyagi ráfordítással elkészült, egymásra szerkesztett, logikailag felépített programok a legkülönbözőbb oktatási formában felhasználhatók, segíthetnek a pedagógusoknak és a tanuló felnőtteknek (sőt, olykor a gyerekeknek is!) az ismeretek elsajátításában. A felnőttoktatási stúdiónak megvannak a maga feladatai — bár, őszintén meg kell mondani, úgy tűnik a tegnapi napon meghallgatott előadások után, hogy ■ országosan megoszlanak a vélemények arról; nevelési vagy oktatási feladatokra koncentráljanak elsősorban. Noha kétségtelen tény, hogy bizonyos nevelési feladatokat is el kell látni, a tegnapi tanácskozáson részt vevő, a felnőttoktatással gyakorlatilag is foglalkozó szakemberek szerint elsősorban mint módszertani központot kell tekintenünk a stúdiót. Mert igaz ugyan, hogy a felnőtt- oktatásnak megvan a maga, kiépített intézményhálózata, de lényegében megoldatlan a felnőttoktatással foglalkozó pedagógusok felkészítése és továbbképzése. Szükség van arra is, hogy olyan programokat ajánljanak, amelyek elősegíthetik az iskola és a közművelődési intézmény együttműködését. Szerveznie szükséges a magánvizsgára előkészítést, a konzultációkat, a vizsgára előkészítést. A stúdió segítséget adhat az önművelési és a művelődési igény felkeltéséhez, az iskolában megszerzett ismeretek továbbfejlesztéséhez, szakkörökben vagy például tudománybaráti körök szervezésével. A gyakorlat szakemberei elsősorban ezt várják el — s reméljük, nem hiába. Cs. A. Fotó: L. .1. Képmagnó, színes televízió, az audiovizuális eszközök «gesz tárháza segíti majd a munkát. Churcliiíl elégetett képe és Kissinger milliója Belmondo és Mona Lisa Ha igaz, az amerikai Newsweek című magazin „szenzációja”, az örökké nyughatatlan Kissinger — nyugdíjban sem nyugszik. Miközben memoárjait írja (jó pénzért), „belendült” ismét a politikába, és korteskedik egykori gazdájának, a köztársasági pártnak. Mégpedig nem is eredménytelenül: előadásaival már egymillió dollárt „tányérozott össze” ellenzékbe került pártjának. Tevékenysége azt a gyanút kelti a lap cikkírójában, hogy a „kedves Henry” szenátor szeretne lenni. Ez persze nem biztos, mert emlékiratainak írásával lényegesen többet keres, mint amennyit szenátorként kereshetne, annyi azonban tény. hogy ismét részt vesz a napi politikában, és ez — nemcsak neki, de pártjának is — az erkölcsin kívül anyagi hasznot is jelent. Miközben az élő Kissinger így szerepel újra a világban, az óceán másik partján, Angliában, egy már régen halott, nagy politikus, az öreg „Winnie”, azaz Churchill, neve ismét előtérbe került, — egy botrány kapcsán. A konzervatív honatyák óhajára annak idején megfestették a nagy államférfit, özvegye azonban legutóbb, elégette a képet, mert „csúnyának, elhunyt férjéhez nem méltónak” találta. A felháborodott honatyák előkotorták a festés idején készült megsárgult fényképeket valahonnan, és azokról kiderült, hogy a vénülő „Winnie” semmivel sem volt szebb, mint a festmény Churchillje. A Stern-Maga zinban közölt fényképek bi zonyítják a honatyák igazát egyben vádolják az özvegv múltat «építeni akaró elfn gultságát. Az élő meg a már halott politikus hírneve és a fest- ménybotrány egy másik festészeti világhírességre is ráterelte a figyelmet legutóbb. Duisburgban, egy múzeumban, kiállították azokat a képeket, amelyek Leonardo Mona Lisája ihletésének jegyében születtek — modern felfogásban. Ugyancsak a Stern-Magazin közöl számos képei ezek közül: olyat például, amelyben az egyik piktor Leonardőval egy ágyban ábrázolja Giocondát, aztán olyat, amelyben a hölgy „fér- fiasítva” lett, mért bajusza van, továbbá azt a címlapot, amelyen a nyugatnémet Spiegel rajzolója annak idején Golda Meir fizimiskáját kölcsönözte neki, meg olyat is egy másik magazinban, amelyen az elhunyt Marylin Monroe arcvonásaival ruházták fel. Végül, talán az a legér- iekesebb ötlet, hogy egy amerikai piktor meghagyta ugyan az eredeti Mona Lisát. de „modernizálta”, és melléje' festette Belmondót. Nem (ud- ni, melyik népszerűsíti jobban a másikat. Mátc Iván ■ 1
