Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-26 / 227. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 197G. szeptember 26., kedd A képernyő előtt Irwin Shaw íól Vilrayig Az elmúlt héten befejeződött egy nagy érdeklődéssel kí­sért sorozat — Gazdag ember, szegény ember —, több meg­közelítésben is képernyőre került az utcák és terek kultú­rája, volt Nyitott könyv és saját készítésű bűnügyi történet, meg Vitray újra ült és mesélt. Meg persze, volt sok egyéb. Jegyzetünkben a fentiekről kívánunk szót ejteni. Irwin Shaw regényének tévéfilmváltozata, a Gazdag em­ber, szegény ember, a maga tizenkét folytatásra osztottságá­val, vagy inkább elnyújtásával korántsem volt olyan nép­szerű, mint évekkel előbb a Faulkner-adaptáció, vagy a Forsyte Saga, de mégis százezrek várták a keddi esedékes folytatásokat, amelyek változó színvonalon — olykor izgal­mas fordulatokkal, máskor meg érezhető időhúzással — két testvér párhuzamos és időnként ölelkező életrajzában mutat­ták fel a közvetlenül a második világháború utáni Ameriká­ban felserdült fiatalemberek életútját: a kitartó sei made man karriejét és csendes bukását, meg a kevésbé szorgalmas test­vér sportoló pályáját, annak kudarcait és tragikus végét. Sa­játos módon, a történet szereplőinek életébe nagyon kevés szűrődött be a nagyvilág történéseiből, de még a hazai esz­ményekből is, kivéve a Rosenberg-tragédiát, a két életűt mégis igen sok jellemző vonását érzékeltette kora amerikai társadalmának. Irwin Shaw e regényében mérsékelt, szelíd kritikával ugyan, de mégis bírálattal illeti az ábrázolt élet- utakat, a filmbeli befejezés érzelgőssége, könnyzacskókra ha­tó tendenciája igen sokat enyhített a mű társadalomkriti­káján. Hazai bűnügyi történet ritka vendég képernyőinken. A pénteki Iskolatársak voltak megtekintése után bátran mond­hatjuk, hogy nem is baj. Teljesen közömbös, hogy az ábrá­zolt bűneset megtörtént-e, vagy sem. A néző filmet néz, nem rendőrségi dokumentumot. Az egyes nyugati detektívhistó- riák mintájára készült játék ez esetben fárasztóan vontatott és izgalommentes volt. Az első öt percben mindent tudtunk, a fordulatokat más történetekből kiszámíthattuk. A Nyitott könyv új adása is kevés örömmel szolgált. Ba­lázs József új regénye, a Szeretők és szerelmesek nem tar­tozik az író legjobb munkái közé, erősen érződik rajta az a csináltság, amellyel az író tézisszerűen akar mindent elmon­dani mindarról, amit a vidéki ipartelepítés körüli fonáksá­gokról, az oda került emberek életéről tud. A kisregény ki­ragadott részleteinek egymásutánja ezt a vázlatos tézissze­rűséget csak elmélyítette. A képzőművészeti világhét alapgondolata, az utcák és terek kultúrája többször is hangot kapott az elmúlt napokban. Nemcsak az e témakörben . sugárzott és mint sorozatkezdés, igen nagy reményekre jogosító szerdai kerekasztal-beszélge- tés volt gondolatgazdag, s minden bizonnyal igen széles né­zőrétegeket továbbgondolkodásra serkentő, hanem a Néző­pont három témája közül is az egyik e gondolatkörhöz tar­tozik: a kreativitásra nevelő játszótéri játékok és térplaszti­kák szükségessége. Az e témát boncolgató riport és hozzá­fűzött kommentár a tokaji nyári művésztelepen készített ha­sonló jellegű alkotások sorsát juttatta eszünkbe. A világhét­től függetlenül Borsodban igencsak megvitatásra érett már a szabadtéri > játékok terjedése, illetve további terjesztése; A Nézőpont külföldre menő műkincsekről szóló riportja — ér­tékeinek elismerése mellett! — viszonylag keveset tartalma­zott a nézőpontunkból, így inkább önálló adásban, vagy A hét műsorában lett volna inkább helye. Vitray Tamás azon meditált a Csak ülök és mesélek ... mi­napi adásában, hogy jó-e, ha emberek legszebb, dédelgetett álmai valóra válnak. Például, ha felléphetnek a cirkuszban. A kérdésre nem adott pontosan fogalmazott választ, ám aho­gyan három artista önjelöltet, illetve duót bemutatott, amint cirkuszi szereplésüket láttatta, vágyaikat kimondatta, csak aláhúzza a meditáció fontosságát: nem biztos, hogy jó, ha felnőtt emberek megízlelhetik titkos vágyaik egyszeri reali­zálását, hiszen a folytatást már szinte követelik. Például a kéményépítő a lányával az épülő gyárkémény tetején szeret­né produkálni magát! De vajon a „riportalany kerestetik" felhívásra jelentkező Csak ülök-beli szereplés nem egyik faj­tája-e a titkos szereplési vágyak beteljesedésének? S akkor Vitray a töprengést más irányból is elkezdhetné. Benedek Miklós Forradalmi múzeum Maputókn Nemrég nyílt meg a Mozambiki Népi Köztársaság fővá­rosában, Maputóban a Forradalmi Múzeum. A kiállítások bemutatják a portugál gyarmatosítók elleni felszabadító harc fontosabb eseményeit cs a három éve független afrikai ország szocialista építésének eredményeit is. Képünkön: a látogatók egy Mozambik felett lelőtt rhodésiai pilóta fel­szerelési tárgyait nézik. Á szovjet és magyar szénbányászok együttműködése Állandóan bővül a szovjet és a magyar szénbányászok termelési és műszaki együtt­működése. A sokoldalú ta­pasztalatcsere, a közös tudo­mányos kutatómunka révén mindkét országban gyorsab­ban tudják alkalmazni az új technológiákat, gépeket, biz­tonsági berendezéseket. A vi­lág legnagyobb széntermelő országának, a Szovjetuniónak a bányászata új perspektívát nyit a hazai szakembereknek is. Ezt tükrözte a szovjet szénbányászati tudományos szakmai napok előadássoroza­ta is. A vendégként hazánk­ba érkezett szovjet szakem­berek augusztus 31-én, a mis­kolci megnyitón is részt vet­tek. A tudományos naook helyszínei közül Miskolcra azért esett a választás, mert a Nehézioari Műszaki Egye­tem a szakemberképzés köz­pontja, Oroszlányt pedig az ajánlotta, hogy hazánkban itt kezdték meg elsőként a szov­jet bányagépek alkalmazását. A tudományos napokon sok újdonsággal ismerkedtek meg a magyar szakemberek. Több százan kaptak teljes ké­pet a szovjet széntermelésről. A szovjet népgazdaság ener­giaellátásában nagyon fontos helyet foglal el a szén. Az utóbbi öt évben 29 új bányát nyitottak. Nagyon sok támo­gatást kaptunk eddig is a szovjet bányászoktól. A szak­mai napokon a magyar bá­nyászok megismerkedhettek a világ legnagyobb szénter­melő országának műszaki és tudományos eredményeivel. Felvételi vizsgák után Fizikai dolgozók gvermekeinek felvételi előkészítése a sárospataki főiskolán Néhány évvel ezelőtt in­dult meg főiskoláinkon, egye­temeinken a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek fel­vételi vizsgákra való szerve­zett előkészítése. Ma már valamennyi felsőoktatási in­tézményben működik felvé­teli előkészítő bizottság,, vagy ahogyan röviden hívják, a FEB. A Sárospataki Come- nius Tanítóképző Főiskolán ilyenkor, tanévkezdés táján értékelik az előző év tapasz­talatait, a FEB-munka haté­konyságát. Érdemes ezekről a tapasztalatokról, az eredmé­nyekről szólni. A főiskola az előző tanév­ben mintegy 400 harmadikos és negyedikes középiskolai tanulóval tartotta a kapcso­latot. E kapcsolattartás több­szintű. Központi jelentkezte­tés alapján a főiskola felvé­teli körzetébe tartozó tanu­lókkal a tanév elején kapcso­latot teremt, tájékoztatást ad a felvételi előkészítés tartalmi-szervezési feladatai­ról. A felkészítés jelentős, de nem egyetlen területe a leve­lezés, amelynek során a fő­iskolásoktól feladatlapokat kapnak a középiskolások. Ezeket a feladatlapokat a fő­iskola oktatói készítik, ter­mészetesen azok megoldása­it, az értékelési megbeszélik a javítást végző diáktanárok­kal, a hallgatókkal. A felvé­teli tárgyakból: magyar nyelv és irodalomból, történelem­ből, matematikából készített íeladatanyag alapvetően a középiskolai tananyagra épül, annak megértését segíti elő, a felvételi vizsga követelmé­nyeinek megfelelően részle­tezi a tantárgyak anyagát, hangsúlyozza a főbb össze­függéseket. A felvételi elő­készítő bizottságban dolgozó hallgatók egész tanévben fo­lyamatosan küldik és javít­ják a sokszorosított feladat­lapokat. A megoldott feladatlapok eredményei alapján a főis­kola a legjobbakat bentla­kásos tanfolyamra hívja be. Ezek a tanfolyamok a mun­ka befejező részét jelentik. Az elmúlt tanévben két al­kalommal szerveztek 6—6 napos előkészítő tanfolya­mot, amely ingyenes, a költ­ségeket ugyanis részben a FEB, részben a Szakszerve­zetek megyei Tanácsa fedez­te! A jó szervezés alapvető /követelmény, hiszen sokrétű szakmai-pedagógiai munkát kell elvégezni jó minőséggel néhány nap alatt. A tan­folyamokon intenzív szakmai felkészítés folyik a felvételi vizsga tárgyaiból. Az elő­adásokon és szemináriumo­kon — ezeket az oktatók ve­zetik — jut idő az egyéni problémák megbeszélésére, a levelezés során megismert hiányosságok pótlására is. Megismerkednek a középis­kolások a főiskola belső éle­tével, az oktatókkal, a hall­gatókkal, szabad idejükben a város nevezetességeivel. A felvételi vizsgák ered­ményei biztatóak, az elmúlt évi FEB-en valamilyen for­mában részt vett negyedi­kes középiskolások 64 száza­léka felvételt nyert a főis­kolára. Az mindenképpen bi­zonyos, hogy a FEB-munka hatékony, rendszere további finomításokkal életképes. Az eredményekben megtérül az oktatók és hallgatók együt­tes, jó munkája, s e tevé­kenység elismerésre méltó, mert a FEB-csoport tagjai napi munkájuk mellett vég­zik a felkészítést. Az új tanévben már meg­kezdődött az előkészítés szervezése. Az eddigi gya­korlaton nem változtat a fő­iskola, a munka minőségének javítására törekszenek. Töb­bek között a középiskolák sokoldalúbb tájékoztatása szükséges. A lemorzsolódások megszüntetésére még jobban tudatosítani kell a tanulók­ban a FEB céljait, módsze­reit. Tovább kell finomítani a javító-értékelő eljárásokat, további jó feladatlapokat, teszteket kell készíteni, hogy a főiskolán még nagyobb szá­mú, jól felkészült diák telje­sítse sikerrel a felvételi vizs­ga követelményeit. Dr. Komáromy Sándor Sztár a pusztán A fiatal marhák bután bámulnak a nagy sárga mikrobusz után. Itt hallga­tóztak ők is, míg a három népművelő Tóth Imre bá­csival tárgyalt. Mit tudják ők a jámborak, hogy van­nak a kultúréletnek fontos adminisztratív dolgai is, aminek elintézéséhez — mint ahogy most kiderült — három szakember is kevés. Arról van ugyanis szó, hogy Imre bácsi a napokban Pestre utazik,- a televízió­hoz. Az útipapírokhoz kel­lene a személyiigazolvány­szám. S milyen a balszeren­cse, az öreg nem hozta ma­gával ezt az okmányt a pusztára. Éneikül legeltet már napok óta. Hiába jöt­tek utána Ernődre. Még jó melegen süt az őszi nap, letelepszünk a fű­be, beszélgetnénk a jöven­dő nagy tv-fellépésről, ami­kor majd — október 13-án — az egész ország látja az öreg Tóth Imrét szűrben, kalapban, juhászbottal a ke­zében, amint régi pász'tor- nótákat énekel. . Sok más ember már alig bírna alud­ni addig a nagy napig, de nem így Imre bácsi. Nyu- i godtan, természetesen fogja fel a dolgokat. Talán a puszta csendje teszi, a bé­kés napsütés, s a körülöt­tünk tébláboló jószágok^ hogy a beszéd fonala szíve­sebben kanyarodik a már megélt múlt felé. Imre bá­csi valóban sztár ezen a pusztán, de nem tv-sztár, annál több: pásztor-sztár. — Én az életet 1910-ben kezdtem, azaz nem is akkor mert akkor csak megszü­lettem, hanem húszban, amikor kézbefogtam a juh- kampót. El lehet képzelni milyen iskolai végzettsé­gem van ... három osztály... azóta dolgozom. — Pásztorok voltak a szü­lei is? — Az bizony, a nagyapám az egri káptalannál volt Ge- lejen, majd Nagymihályon vett lakást, azután Csát alá kerültek, ott pásztorkodtak. Halottunk Imre bácsitól egy nótát: „Leégett a csiri­biri hodály ...” — mit je­lent az a csiri-biri? — Csiri-biri? Hát benne van a nevében olyan csiri­biri csak, egyszóval olyan kicsi. A hodály meg, azt tudják úgy-e, az birkaszál­lás. Az egyik bátyám úgy halt meg, hogy rászakadt a viharban a hodály. Ott pusztult számos jószággal együtt... szegény ángyi- kám két gyerekkel maradt utána ... Ezek a nóták olya­nok, amik valahol, valami­kor valakivel megtörténtek. Míg beszélgetünk, két kis fekete kutya idegeskedik mellettünk. Látják, mással van elfoglalva az öreg, övék a jószág gondja. Mindkettő nyakában kis sárgaréz csen­gő. Megsimagatnám őket — ha merném. De ezek nem holmi ölebek, ezek dolgozó komoly kutyák. — Mi a nevük a kutyák­nak? Az öreg megvakarja a tarkóját, s zavartan pislog. Aztán csak megnevezi az egyiket; Legény. Majd a másiknak is megmondja a nevét, de az sajnos nem tű­ri a nyomdafestéket. No, minden esetre jól ki lehet következtetni a nevekből, melyik a fiú, melyik a lány. Visszakanyarodunk a régi pásztorélethez. — A pásztorok mindig jól megértették egymást, a ju­hász, a kondás, a gulyás — mondja Imre bácsi. — Azok el tudtak beszélgetni a jó­szágról. Az igazi legény a juhász volt mindig! Egy vá­sáron az ivóban a juhász rendelte meg az első liter bort, aztán a többiek. — Imre bácsi is juhász, s most mégis marhákkal jár Nem bánja? — Ezek? Hát ezek csak olyan óvodások. Három éve ilyenekkel járok, mert hogy a láz eladta a birkákat Amúgy évtizedekig juhász- kodtam. Azt mondták, nem kifizetődő. Az ő dolguk, de én még most sem írom alá, hogy a juh nem kifizetődő. Most már jól van ez ne­kem, csak kimehessek. Mert úgy van az tudják, hogy té­len csak-csak, de akárhogy öregszem is, eljön a tavasz, meghallom a pacsirta sza­vát, s én már jövök ki. Pe­dig már nem is vagyok egészséges, érszűkületem van ... — Akkor talán nem kel­lene annyit cigarettáznia, most is hányadikat szívja! — Ugyant Arról én le nem mondok. Hét éves vol­tam, amikor megkaptam nagyapámtól az első kis porcelánpipámat. Takaros kis jószág volt, fehér, s még minták voltak rajta. j-Iozzá- adta nagyapám a sallangos bőr dohánytartót, jóféle szűzdohánnyal. Azóta szí­vom. Az utóbbi években álltam rá a cigarettára. Azt mondták a gyerekek, ebben nincs annyi nikotin ... Egy időbe még a bagóra is rá­kaptam. Hű, amikor előszói beraktam a pofazacskómba a pipaszutykot! Sürgött, for­gott velem az egész föld egyszercsak látom, hogy még a birkák is táncolnak... aztán kiadtam az ebédet... de csak rászoktam. Mindent megél az ember... A kutyák felpattannak, s űzőbe vesznek egy elbitan- golt üszőt. — Hé! Hé! Legény! — Jól van no... amarrul!... jó, gyere ide. Ennyiből áll a kutyák irányítása, s nem tudom azért-e, mert röstelli előt­tem annyit kimondani a lánykutya nevét, de mindig csak a Legényt, szólongatta. Persze az is lehet, hogy ő. a Legény a főfelelős a te­relésben. A múltidézésben szóba kerülnek a hajdanvolt szép nagy mulatósok. — Lakodalom, vásár, le­gényavató, sorozás, ezek voltak a nagy alkalmak. — Táncoltak is? — Hogyne, a bálokban, lakodalomban. De a paraszt ember nem úgy táncolt ak­kor sem mint, mondjuk az iparosfélék. — Hát hogyan? — Csárdást táncoltunk, meg a paraszt azt a táncot járta, hogy „akkor ugorj mikor én” ... osztón meg­volt. Odahajított néhányat a csizma^zárra is, ez volt a tánc. Nem úgy mint ma­napság! — Ugyan Imre bácsi ha ’álná, a diszkóban ma >■ úgy járják, hogy „akkor ugorj mikor én ..aztán megvan! — Én nem mondom, a jó mai zenére néha én is meg­mozgatom a csipőmet. Nem is az a baj, csak az, hogy a szép régi nótákat már nem tudják a mai gyerekek. Ezért pedig igen kár...! Búcsúzóul minket is meg­tisztel Imre bácsi két szép nótával, amit még ő is a ré­gi öregektől tanult, hogy azt mondja: „Pallagnak kerül a juhom / Cseng-bong rajta a kolom- pom / Van is nekem puli­kutyám / Ugatva jár a nyái után . .. De majd a többit min­denki meghallgathatja a te­levízióban október 13-án, a „Röpülj páva” televíziós vetélkedő döntőjének bor­sodi műsorában. Amikor betölti a képernyőt az örec juhász alakja, jusson eszünkbe, hogy ő is az utol­sók közé tartozik, akiben még ott zeng a munkának, az élet szeretetének édes bús dala, amit át akar örö­kíteni, meg akar szerettetni az új nemzedékkel. Adamovics Ilon'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents