Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-17 / 220. szám

/

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4

,1978, szeptember 17», vasárnap

Utcák és terek kultúrája

A képzőművészeti világhét központi gondolata

Az egyetem az ipar tudományos háttere

Beszélgetés dr. Czibere Tiborral, az MME rektorával

Az oktató-nevelő munka feladatai mellett az egyetemi tudományos kutatások hatékonyságának érdekében is szót emelt tanévnyitó ünnepi beszédében dr. Czibere Tibor, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektora, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, akivel a tudománypolitikai irányelveknek a Nehézipari Műszaki . Egyetemen való gyakorlati megvalósulásáról beszélgettünk.

— Rektor Ür.' Ön úgy fogalmazott, hogy a tudományos kutatómunka az egyetemi oktatás presztízse is. Hiszen színvonalas oktatás csalc megfelelő tudományos háttérrel képzelhető el. Hogyan látja a Nehézipari Műszáki Egyelem oktatóinak felkészültségét ezekre az egymásra mindig visszaható feladatokra?

— Vezető oktatóinktól elvárjuk a tudományos tevékenységet. Aki nem végez ilyen munkát, az' nem lehet vezető oktató. Ez kívánalom, amelynek majdnem sikerül eleget tenni.

— Majdnem?

— A nevelés és az oktatás véleményem szerint nem szétválasztható fogalmak. Az egyetemi oktatónak csupán, a megjelenésével is pozitív irányban kell nevelnie. Ha nem, akkor nem szabad a , fiatalok elé állítani. Nos, amikor azt mondtam, hogy majdnem, akkor arra céloztam hogy vannak olyan vezető oktatóink, akik ezt a rangot elsősorban pedagógiai tevékenységük alapján érdemelték ki. Egyetemről lévén szó, sem a pedagógiai, sem a tudományos munka nem elhanyagolható. A kellő arányt kell megtalálni. Ügy érzem, nálunk ezen a téren nincs gond. s ha ezt mondom, akkor semmiféle szemérmes elhallgatásról nincs szó.

— Ezek szerint jónak ítéli meg a tudományos munka, személyi feltételeit. A tárgyi feltételeit is?

— A tudományos munka adottságai egyetemünkön jók. Rendelkezünk azzal a vezetőgárdával, akik képesek irányítani a tudományos kutatásokat. Eszközeink is olyanok, ha nem is mindig a legmodernebbek. hogy nyugodtan kimondhatom a jó -minősítést. És szeretnék egy hasonlattal élni. Kocsis Zoltán egyszer azt mondta: nincs rossz zongora, csak rossz zongorista. Egy jó zongorista gyengébb zongorán is tud játszani. Visszatérve magunkra: kétségtelen, hogy a tanszékek ellátottsága korántsem egyforma, de úgy érzem, panaszra nem lehet okunk. Az egyetemi kutatóhelyek fejlesztése érdekében sok minden történt, és a fejlesztésbe az ipar is besegített.

— A tudománypolitikai irányelvek végrehajtását értékelte a Politikai Bizottság és a kormány is. Ügy foglaltak állást, hogy az egyetemi kutatások fejlődése elmaradt a követelményektől. Napvilágot láttak olyan vélemények is, hogy . sok az öncélú kutatás, sokszor szét- íorgáesolódnak a szellemi energiák, s a népgazdasági 'érdekek. hangsúlyozásával gyakran promt ipari feladatokat látnak el az egyetemi kutatók.

— Természetes, hogy a kutatásnak mindig kell céljának lennie. Bár, s engedje meg, én műszaki kutatások terén aligha tudok elképzelni öncélú kutatást. A kutatási eredményeket vagy közvetlenül hasznosíthatja a népgazdaság, az ipar, vagy az oktatómunka húz. belőle hasznot. Ez utóbbiakat nevezik diszciplináris kutatásoknak. Engedjen meg egy személyes példát. Felkérek egy előadás megtartására, amelyben olyan téma is szerepelt. amely számomra korábban is sok gondot okozott. Fél évet szántam a kibontására. Nemcsak további kutatásokban hasznosíthattam eredményeimet, de oktatói tevékenységemben is. Meggyőződésünk, hogy csak az képes egyetemi színvonalon oktatni, aki képes tudomány- területét alkotva továbbfejleszteni. így hát erkölcsi kötelesség is ez a fajta kutatás, amiért anyagi juttatások nem járnak. De ami azt illeti, az úgynevezett KK, vagy mostanában az SZM- ként emlegétett ipari szerződéses megbízásos kutatások is részben diszciplináris kutatások, ha azok belevágnak a tanszékek oktatási profiljába. Az eredmények visszahathatnak a tananyag korszerűsítésére. Az persze fontos, hogy a tanszékek ne engedjenek be rutinfeladatokat! Az SZM-megbízások teremtenek hidat az egyetemi kutatások és .az ipari valóság között. Mindez persze csak akkor teljesedhet, ha az egyetemi kutatóhelyeknek megvan a kutatói környezete. azaz

olyan ipari háttere van, amely igényli a tudományos tevékenységet.

— A Nehézipari Műszaki Egyetem aligha hiányolhatja ezt az ipari hátteret. Az üzemek jelentős részével kapcsolatban áll az egyetem, vannak kpzös kutatási területeik és a feltételek megteremtéséhez is hozzájárult az ipar.

— Kétségtelen, hogy van ipari háttér, de van még tennivaló is. Mert ez az adott ipari háttér ma még nem mindig igényel igazi tudományos munkát az egyetemektől. Sokszor olyan fejlesztési feladatokat igényel, amit magának az iparnak kellene megoldania. Az iparban megvan a termelői gárda. De sok helyütt, hiányzik még a fejlesztő kapacitás. Pedig ahhoz, hogy 2000-ben — vagy mondjuk 1990-ben, ami korábbi dátum — is megéljenek, az iparban lennie kellene egy fejlesztőgárdának is. Ha ez a fejlesztés jól dolgozik, akkor foglalkoztatni tud egy tudományos kutatógárdát is, ^melynek az egyetemen van a helye. Jelenleg az a helyzet, hogy sajnos kevés olyan ember dolgozik az iparban, akiknek megvannak a kutatói ambíciói. Több olyan üzemre lenne szükség, mint az Egyesült Izzó, vagy a Ganz-MÁVAG.

— Ezek szerint elégedetlen a jelenlegi kapcsolatokkal.

— Tudományos témáinkban többségében alt ipar van jelen. Ez valóban eredmény és ezen a téren minden a legnagyobb rendben is van. Elmondhatjuk azt is. hogy kevesebb a már sokat emlegetett rutinfeladat. Az oktatók megértik, mi az érdekük; fejlődött az ipar is. s egyre inkább olyan témáik adód-' nak. amellyel valóban egyetemi kutatóhelyekhez kell fordulni. Ez jó dolog. Példát

talán minden tanszékünkről hozhatnék. Ami gond. az per sze nemcsak nálunk gond hanem országosan is. s ez a szelektív fejlesztés gondja Az, hogy mit érdemes fejleszteni? Mire vagyunk képesek? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása hat vissza az egyetemi kutatásokra.

— Az egyetemi kutatásokat viszont sokan úgy érté kelik, mint az egyetemek legkényese b b pontját.

— Nézze! Amilyen mértékben javult az ipari vezetés — iparáganként is úgy javulnak az egyetemi kutatások is. A tudománypolitikai irányelvek többek kő zött arra hívták fel az ipar vezetőinek figyelmét, hogy a kutatóhelyek kapacitása nincs olyan mértékben kihasználva, mint az elvárható lenne. Ez ma is igaz. Ami pedig a párhuzamos kutatásokat illeti, a mi területűn kön sok párhuzamos kutatásra nincs lehetőség. De egyfajta továbblépésre mégiscsak ösztönözhetnek. Az iparban sem előnyös mindig a monopol helyzet. Ez viszont nem zárja ki azt. hogy össze kell hangolni a kutatásokat

—■ Az egyetem elkészítette a maga irányelveit. Készült egy tervezet is, amely meghatározta a fő kutatási irányokat. Nincs-e szükség ezek felülvizsgálatára, esetleg új feladatok meghatározására?

— Számomra mindig csak konkrét feladatok vannak, Engedje meg. hogy példával is megmagyarázzam. Egy kutatócsoporttal évekig dolgoztunk. a szivattvútípúsok kialakításán a DIGÉP megbízásából. A tanszéken a prototípusok vizsgálatát, is elvégeztük. A járó keréköntvények is itt az egyetemen készültek. Konkrét feladat volt,, közel öt évig dolgoztunk rajta, s úgy érzem, ez olyan kutatás volt, amelynek megvoltak a maga távlatai is. Gondolom, hogy ki-ki a maga tanszékén igen sok hasonló feladatról, elvégzett kutatásokról tudna számot adni. Az egyetemi karoknak és a tanszékeknek jó kapcsolataik vannak ipari hátterükkel. A gondot, a továbblépés gondját, mint mór mondottam. pz ipar fejlesztési gárdájának hiányában látom. Ami a feladatainkat illeti. Vannak egészen közeli és nagyon konkrét feladataink, A tanszékeken lesznek felmérések a kutatási környezetet illetően; azt kutatják-e, ami szükséges? Abban ,a közegben-e. amelyet érint? Kell-e irányt változtatni? Feltétlenül feladat a kutatói törzsek megerősítése és kialakítása. ahol hiányzik. Ez soron következik, s úgy érzem, hogy meglehetősen konkrét is: a meglevő alapokra építve közelebb visz a népgazdaság számára is fontos feladatok megoldásához. Más szóval közelebb visz aljhoz, hogy valóban a magyar ipar tudományos háttere legyünk, és ezt a tudományos hátteret nem szűkíthetjük le teljesen Borsod megyére, noha elsősorban itteni kapcsolatainkat szeret n é n 1c továbbfej 1 eszteni.

Csat órás Annamária

Garai Gábor nyilatkozata

Tizedik, jubileumi ülésére készül a magyar—szovjet iró- dalmi vegyesbizőttság. A novemberi tanácskozáson a két ország írószövetségeinek vezetőin kívül könyvkiadók, szerzői jogvédő intézmények, s Kulturális Minisztériumunk képviselői vitatták meg, mit tehetnek kölcsönösen egymás irodalmának mind teljesebb, még jobb megismertetéséért.

— A Magyar és a Szovjet írószövetség együttműködése mind gazdagabbá, sokrétűbbé vált az elmúlt években. Egyebek között ezt állapíthattuk meg a közelmúltban Budapesten rendezett magyar—

szovjet írószövetségi titkársági ülésen is •— mondotta Ga- rai Gábor Kossuth-díjas költő. a Magyar írószövetség főtitkára nyilatkozatában.

— Kapcsolataihk intenzívebbé válását jelzi az is, hogy az írócserék mind közvetlenebbül kapcsolódnak az alkotómunkához, egyik legjelentősebb kezdeményezésünknek tavaly ért be a gyülmöl- cse: ekkor került az olvasókhoz magyar és orosz nyelven a „Kézfogás” című antológiánk, amelyben budapesti írók1 Moszkváról, ottani írók pedig fővárosunkról közöltek irodalmi riportokat,

költeményeket, más műfajú alkotásokat. Tervbe vettük e kötet folytatását.

— Nemcsak az írószövetség munkájának köszönhető, de a két ország íróinak legkiválóbb alkotásait is egyre gyakrabban fordítják le. A Szovjet Irodalom című folyóirat például a baráti ország literatúrájának legújabb eredményeiről frissen, nagy művészi gondossággal tájékoztatja a magyar olvasókat. Külön öröm. hogy a folyóirat lapjairól tudomást szerezhetünk a sok nemzetiségű ország nem orosz nyelvű irodalmának új értékeiről, amelyekhez

korábban alig fértünk hozzá. Jó szolgálatot tett a szovjet népek irodalmának megismerésében az Európa Könyvkiadónál megjelent Kis tükör sorozat is.

— Együttműködésünk fontos, új eleme a fiatal írók rendszeres találkozója. Két éve — közös kezdeményezésre — a szocialista országok fiatal alkotói cserélték ki tapasztalataikat Kőszegen, illetve Budapesten, s ezt tavaly Moszkvában követte hasonló találkozó. Idén fiatal szovjet írókat láttunk vendégül Szigligeten és fővárosunkban.

Hivatalosan ma kezdődik a harmadszor megrendezett képzőművészeti világhét. Jóllehet, hazánkban a képzőművészet iránti érdeklődés egész évben folyamatos, csakúgy, mint az olvasás, mégis ez ünnepivé emelt héten fokozott figyelemmel fordulunk a képzőűvészét, illetve a világhét központi témájául választolt gondolat felé.

Az idei világhét központi gondolata — s egyben a rendezvénysorozat címe: — Utcák és terek kultúrája. Az elmúlt évben aköré. csoportosult a világhét minden rendezvénye, hogy az alkotórnű- vész mennyire hasznos tagja a társadalomnak. Ez talán kicsit erőltetett is volt, hiszen olyan tételt akart bizonyítani, amely már nem szorul bizonygatásra. Az utcák és terek kultúrája azonban mindennapi életünkben jelenlevő valóság ugyan, de!fo- kozott figyelmet érdemel, hiszen a környezetnek az emberre gyakorolt hatása igen nagy, és az emberek többségében megvan a törekvés, hogy környezetét mind kulturáltabban alakítsa ki. Szerelné szebbé, esztétikusabbá tenni otthonát, munkahelyét, az utcát, amelyen jár, a várost, amelyben él. Mindez azonban rendkívül összetett dolog. A lakás kialakítása az egyéni ízléstől, a kereskedelmi árukínálattól függ. a lá- gabb környezet kultúrája, esztétikája, a városkép milyensége pedig ezernyi tényezőtől. E tényezők felett, kivéve a természeti adottságokat. az ember az úr. Az ember befolyásolja környezetét; alakítja maga körül az utcákat, a tereket, a városokat. És hogy milyenné alakítja, tőle függ. Illetve tőlünk, hiszen a városkép-alakítás soha nem egy ember kizárólagos munkája. Még akkor sem, ha egy adott térplasztika vagy szobor egy művész alkotása, de hogy azt hová helyezik, miként helyezik, milyen környezetben, milyen lesz az alkotás hatása, már közösségi cselekvés eredménye.

Észalc-Magyarország és azon felül Borsod sok-sok tája, a megyeközpont Miskolc természeti szépségeiben igen gazdag. A Bükk és a Zempléni-hegység vonulatai, a Bodrog és a Tisza találkozása, Miskolcon az Avas, Lillafüred, Tapolca, mindmegannyi szép ajándqka a természetnek. Olyan természeti szépség, amely a ma élő ember életét teszi kellemesebbé, a ma emberének is mind enyhel, pihenést, megújulási lehetőséget, gyönyörteli látványt nyújt. A kéozőművészeti világhéten érdemes elgondolkozni azon, mit tesz az itt élő ember azért, hogy a természet adta szépségeken felül a magateremiette környezet is mindinkább esztétikai élményt adjon neki. hogy a célszerűség és a korszerűség ne csak a praktikum felé vezessen, hanem esztétikai tartalmat is sugároz- • zon, és így tegye jobbá, élvezetesebbé, kulturáltabbá mindazt, ami a lakáson és munkahelyen kívül az embert körülveszi, milyen nálunk az utcák, a terek .kultúrája.

Szerénytelenség lenne, ha megyeközpontunk, Miskolc e tekintetben valami nagyon hagy eredményekkel büszkélkedne. Tagadhatatlan, hogy más nagyobb városokhoz képest Miskolcnak a fel- szabadulást követően sokkal nagyob hátrányt kellett behoznia, s bár fejlődése roppant dinamikus, az esztétikum, a kulturált környezet — a különböző ipari beruházások, a tömeges lakásépítés és egyéb nélkülözhetetlen prakticista fejlődési eredmények és teendők primátusa mellett — még; napjainkban sem áll annyira az érdeklődés előterében, mint az az ország második városában kívánatos és szükséges volna.

Tagadhatatlan, hogy merőben más az utóbbi másfél évtizedben épült lakótelepeink arculata, mint a korábbiaké. Megjelentek már a jobban tervezett parksávok, zöldterületek, bár nagyon kis arányban, íel-i'eltűnnek már az új házsorok kocka-monotóniáját enyhíteni akaró — bár még ritka — köztéri plasztikák, diszkutált, szökő- kút-építmények, itt-ott tágasabb terek, de még a napjainkban épülő lakótelepeken is a jobb helykihasználás Végett jelen van a zsúfoltság, kevés a tér, amely majdan parkot hordhat a hátán, kevés lesz a megfelelő rálátással elhelyezhető köztéri alkotás. Van sok szobrunk, emlékművünk. Van, amelyiknek igen jó az elhelyezésé, de nem ritka az olyan sem, amelyet károsan befolyásol a zsúfolt környezel és az alkalmatlan háttér. Az Egyetemvárosban már alakul a szoborsétány, szobrokkal van tele a megyei kórház udvara, de mindennapi környezetünkbe is több köztéri alkotás kellene. Nem az első világháborús hősi emlékművek átfogalmazásai, hanem napjaink emberének életvitelét és gondolatvilágát kifejező alkotások kellenének nagyob számban. (Borsodban Kazincbarcika és Le- ninváros jó példával jár elől. Példát lehet róluk venni!) Kellene valami hatékonyabb intézkedés a parkterület gyorsabb fejlesztésére, a meglevők pusztításának megakadályozására. Mog jó lenne valami átfogó intézkedés a plakáterdő, reklám-rengeteg, többségben harsogó kereskedelmi figyelemfelhívó eszközök egységesebb, művészibb rendjének betartására. Meg az is kellene, hogy magunk is vigyázni tudjunk környezetünkre.

Az utcák és terek kultúrájához tartozik nemcsak az utcák , kiépítése, a közterületek képzőművészeti alkotásokkal díszítése, hanem az embernek a magtartása is. Különösképpen a közlekedési kultúrája, utcai viselkedése. Miskolc vároá példamutatóan megtiltotta a boltok előtti italozást, mint a kultúrálatlan emberi magatartás egyik kirívó példáját. De ez még csak a kezdet lehet Nem elég az építészektől, várostervezőktől elvárnunk az esztétikusabb környezetet, magunknak is kell segíteni annak fenntartását, és magatartásunkkal kulturált tartalommal megtölteni az utcák. épületek adta környe- ■ zetet.

Felmérhetetlen a fejlődésünk a felszabadulás óta. Tettük, amit tudtunk, hogy a természeti környezet mellett magunk i is szebbé tegyük az utcát, amin járunk, a várost, ahol élünk, kulturáltabbak legyenek utcáink, tereink, mindennapjaink tárgyi keretei. Messziről indultunk, sok volt az adósságunk, amiből törlesztenünk kellett. Még csak részben törlesztettünk. Tovább kell szépítenünk környezetünket. S benne magatartásunkat, ami elválaszthatatlan az utcák és terek kultúrájától. A képző- művészeti világhéten erre is gondolnunk kell.

Benedek Mikié#