Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-16 / 219. szám

1978. szeptember 16., szombat eSZAK-MAGYARORSZAG 3 Kevesebbel — Jobban! Sokszor halljuk, mondjuk és írjuk, hogy baj van a köz­lekedés, a személyszállítás területén a pontossággal. Az ok: kevés a közlekedési esz­köz — a tömegközlekedés te­rületén —, s elsősorban autóbusz nincs elegendő. Alig néhány napja kezdődött meg az iskolákban a tanítás, de már megyénk területén is sok helyről érkezett jelzés: késnek a buszok, nem fér­nek fel az utasok, járatok maradnak ki és ez még to­vább nehezíti a helyzetet. Va­lóban kevés az autóbusz? Nem tudunk megbirkózni a hiányosságokkal? Országunk első féléves gaz­dasági eredményei, statiszti­kai adatai között szerepel, hogy hat hónap alatt 12 mil­lió tonnával több olajat, több üzemanyagot használtunk fel, mint terveztünk. A Volán 3- as számú Vállalat igazgató­jának tájékoztatójában hang­zott el, hogy a személyszál­lítás volumene nő, több az autóbusz, igaz, vannak kö­zöttük jó pár évesek is, de a fejlődés tagadhatatlan. Tehát több a jármű, több üzem­anyagot fogyasztunk és mégis baj van a személyszállítás­sal, a tömegközlekedéssel! Hol lehet itt a buktató. Igaz, csak a 3-as Volán autóbu­szai 300 ezer utast szállíta­nak naponta, s ez jelentős, és arra is utal: évről évre töb­bet és többen ülünk autó­buszra. De csak ez lenne a probléma, csak itt és ebben kell keresni a gondok, pana­szok eredőjét? Erre követ­keztetne talán a töprengő ember, ha nem hallaná meg a következő tényt, véleményt az igazgató beszámolójából: — Gond, hogy sokszor a járataink szinte üresjáratok. Van, amikor egy-egy autó­FEL-FELCSAPÖDÓ taps­vihar jutalmazza a szính'z művészeinek előadását, én meg rovom a tudósítás első sorait. „ ... a Tiszai pályaud­var politikai, szakszervezeti, gazdasági vezetői köszöntöt­ték a nyugdíjba vonult 96 vasutast.” Megakadok. A szavak szá- razak, sehogy se tükrözik a valóságot. A műsor fakasz­totta derűn átsüt a szomo­rúság: búcsú a munkától, el­szakadás a hivatást tovább végző társaktól. Azt próbá­lom kitalálni, hogy e pilla­natban ki mire gondolhat. A kérdéssort Koncz Zoltánnal, az állomás ifjú főnökénél kezdem. — Sok ember van itt, aki már élete javát lepergette, amikor én- az első lépéseket tettem a vasútnál. Sokat ta­nultam tőlük. Lázár László váltókezelőben a pontosság ragadott meg. Gyulán Lajos vontatóvezető a fegyelmezett­ség példaképe volt. soha nem késett, nagy felelősséggel vi­gyázott az utasokra, a vasút értékeire. Nagy Sándor tér­felvigyázóval a rendező pá--- lyaudvaron dolgoztam. Tőle azt tanultam meg, hogyan kell a vonatot úgy előké­szíteni, hogy az az előírt időben elindulhasson. A ma­gas vérnyomás és a szíve vitte el korábban nyugdíjba, most örömmel látom, hogy jó erőben van. Jerszi István­ná távgépíró-kezelő nemcsak jól dolgozott, hanem sok fia­talt is betanított, s mint nyugdíjas vissza-visszatér dolgozni. Sok kocsirendező­re, vonatvezetőre, váltóke­zelőre, sarusra csak sajgó szívvel tudok nézni. Igaz, • megérdemlik a nyugodt pi­rí« n n rft r típ Inrtotr ht busz két-három utassal tesz meg százkilométereket. Vál­lalatoknál pedig gyakorta előfordul, hogy autóbuszt rendelnek, de csupán néhány utast visz a jármű ... Azt is tapasztaljuk, hogy a külön­böző vállalatok, termelőszö­vetkezetek, gazdaságok saját autóbuszai alig néhány dol­gozót szállítanak. A lakástól az üzembe, a határba, a mun­kahelyig és vissza. Kérdés, nem luxus-e ez? Íme, itt a közlekedés és az üzemanyag-fogyasztás prob­lémáinak egyik eredője. E tények ismeretében már bát­ran töprenghet az ember. (Legalább töprengjen, ha tenni nehezebb!) Jól van-e ez így? Szüks.éges-e feltétle­nül ez a kettősség a tömeg- közlekedés, a személyszállí-. tás terén? Van olyan terme­lőszövetkezetünk a megyé­ben — valószínűleg több is van —, amelynek autóbusz­parkja — kisbusz, nagybusz — jóval nagyobb a Volán, adott járási székhelyen levő autóbuszparkjánál. Jó dolog persze, ha üzemeink, terme­lőszövetkezeteink olyan gaz­dagok, hogy egy-két autó­busz ide, vagy oda nem szá­mít, a pénztár, a gazdaság bírja. S a nagyobb kényelem érdekében nem sajnálják a pénzt. Van azonban az egyé­ni, a csoport-, a vállalati ér­deken túl egy másik, egy je­lentősebb érdek —, amely végső soron az adott kis cso­portra is visszanyúlik, visz- szahat —. a társadalmi, az össztársadalmi érdek. Amit minden vonatkozásban az el­ső helyen kell figyelembe venni. A tömegközlekedési és üzemanyag-túlfogyasztási gond hovatovább ilyen gond, ilyen jellegű probléma. Kér­idő kisodorja őket közülünk. Ha fordítva lenne a helyzet, ezek az emberek most jön­nének a vasúthoz dolgozni? Nagv kő gördülne le a szí­vemről, ennyi kitűnő vas­utassal minden feszítő gon­dunktól megszabadulnánk. AZ EGYIK asztalhoz sod­ródom. Négy vonatvezető üli körül, s három közülük a többszörösen kitüntetett Pe­tőfi brigád tagja.- Harminchárom évet húztam le — emlékszik visz­s. a Mura Lajos. — A hábo­rú után mi építettük meg másodszor a vasutat. Amikor megindult a forgalom, ha­vonta 500—550 órát voltunk szolgálatban, többnyire éh­gyomorral, télen dideregve, ’mert az is szerencsének szá­mított, ha a fékbódén az egyik ajtó úgy-ahogy meg­volt. A testem is emlékeztet rá, recsegnek, ropognak az ízületeim. Vanyó József korholóan néz rám. — Már rám se ismersz? Valaha együtt gyerekes­kedtünk. Emlékszem rá, hogy a drótgyárban kezdte a mun­kát. A keze csupa seb volt, kimarta a sav. — Nem bírtam azt az ideg­ölő munkát, így kerültem 19 >l-ben a vasúthoz. Ez szi­vem szerinti feladat volt. Igen, én is részt vettem az újjáépítésben, fagyoskodtam n rókhóddhnn He megálltuk dés: nem volna-e jobb meg­felelően összehangolni a tö­megközlekedési és általában a szállítási feladatokat. Azo­kat alaposan felmérni és kö­zösen megoldani?! Ügy hi­szem, ez nem is kérdés, ha­nem feladat, s hogy itt nem is kérdezni, hanem cseleked­ni kellene. Az energiaproblé­ma — ezen belül elsősorban az olajprobléma — világvi­szonylatban fennáll. A leg­fejlettebb tőkés államok kénytelenek intézkedéseket, megszorításokat foganatosíta­ni az olajfelhasználás terüle­tén. Nem volna-e helyes, ép­pen az ésszerű összefogás, Összehangolás eszközével ná­lunk is tenni lépéseket a csökkentés irányában -— és esetleg a teherszállítás terü­letén is? A tömegközlekedés összehangolását még. egy má­sik tényező is indokolná: az autóbusz-szükséglet. Világviszonylatban éppen autóbuszexportunk az egyik ismerten „erős” oldalunk. Nem mindegy tehát, hogy mennyit használunk fel itt­hon, s mennyit exportálunk! —, s bár e téren vannak megkötések. Ha összehangolt a szállítás, az igényt is le­hetne csökkenteni. Nem arról van persze szó, hogy kényelmetlenebbül utazzunk, sőt! S egy megfe­lelően előkészített és lebo­nyolított ésszerű együttmű­ködés kisebb költséggel, ta­karékosabban a gazdaságos­ság mellett a jobb, kényel­mesebb közlekedést, sze­mélyszállítást szolgálná, biz­tosíthatná. Érdemes lenne ezen alaposabban elgondol­kozni, s esetleg cselekedni is. Barcsa S. a helyünket. Csak egy baj van: ilyen szivet, a vasút szeretetét nem lehet berak­ni az új emberekbe. — De jó érzés is most a melegben lenni, terített asz­talnál ülni. Hol volt ez. ami­kor kezdtük? — kérdezi ön­magától Bányai Sándor. — Világosan emlékszem rá, hogy én a Sajó-hídnál kezd­tem a vasút újjáépítését. Kétméteres sínekből építet­tük meg a pályát, és napi 12—14 órán öt dolgoztunk. Aztán, hogy megindult a forgalom, volt amikor elin­dultam otthonról, de csak három-négy hét múlva ér­tem haza. — HOGY MIT ettünk, hol íagyoskodtunk, már magam sem emlékszem rá. Egyszer sikerült egy fél zsák kuko­ricát találni. Azt főztük meg, kukoricán éltünk, a szovjet mozdonyvezetőnek volt egy liter olaja, azzal kenegettük meg az étel útját. Erre biztosan emlékszik még Pásztor Pál. az igazgatónk, Gajó József, aki most a szakszervezeti bizottságon dolgozik, hiszen együtt fo­gyasztottuk a „csemegét”. A vasútnak éltünk, azt szeret­jük. Most már nem csörög a vekker, de én reggel három­kor felkelek, kiállók a kapu elé, aztán szomorúan vissza­fordulok. A lelkem örül, ha meglátok egy 424-es moz­donyt. A szivattyúkat próbapadon ellenőrzik a DIGÉP szeren­csi gyáregységében. Fejlődik a juhászai A Mezőnagymihályi Álla­mi Gazdaságban új, 18—20 millió förint értékű juhásza­ti telep beruházásán dolgoz­nak. Az elmúlt évben 1500 férőhelyet már átadtak, míg ez évben 6 darab 640 férő­helyes hodály építése folyik. A Mezőkövesdi Építő Szö­vetkezet a komplex beruhá­zást MEZÖPANEL-szerke- zetből építi. A telep kiviteli tervei úgy készültek, hogy a juhászat modernizálására irá­nyuló törekvések itt is meg­valósuljanak. Ily módon a komplex be­ruházás — a járulékos léte­sítményekkel együtt — lé­nyegesen javítja majd az itt dolgozók élet- és munkakö­rülményeit. , Ez arra utal, hogy a me­zőgazdaságban is mindin­kább erre a területre is irá­nyul a figyelem, éppúgy akár egy ipari nagyüzemben. A negyedik ember Prekov Ferenc csak bólogat. Így volt, részt vettünk az újjá­építésben, aztán, hogy a vasút korszerű lett, felnőt­tünk az új technikához. Mennyire, de mennyire meg­változott az élet. S a jövő? Ki véglegesen búcsút intett a vasútnak, né- hányan betegségük miatt ide sem tudtak eljönni, s van aki visszavágyik. Kovács István szb-titkárból kisza­kadtak a gondok. — Nagy bajban vagyunk: kevés az ember. Az t önök helye üresen marad. Akinek van kedve, ideje, jöjjön dol­gozni nyugdíjasként, mi vár­juk a segítségüket. Pirospozsgás ifjú kinéze­tű emberre nézegetek. Azon töprengek. vajon melvik szervezetet képviselheti. Ger- gelv Antal egvkori vonatve­zető derűsen rám mosolyog. — Én is nyugdíjas vagyok. Pontosan egy éve. szent em­ber 4-én dolgoztam utoliára. — Nem néz ki nyugdíjas­nak. — Nem érek rá megöre­gedni. Amíg hivatalosan vasutas voltam, akkor is végeztem mozgalmi munkát- most is van feladatom. Csak Miskolcon 1100 nyugdíjas vasutas van. Kell törődni ezekkel az emberekkel. Én törődöm is velük. AZ ÜNNEPSÉG véget ért. Kis ajándéktárgy, s a nyug­díjasok elhagyják az ünnep­ség színterét. Lehet, hogy meleg volt az étteremben, mert több ember homlokán látok verítékcseppet, van akinek a szeme alatt is ned­vesség csillog. Valószínűleg a sok cigarettafüst fakasztot­ta ... Csorba Barnabás Nyugdíjasok A közvéleményben, a társadalmi életben egyre nagyobb súlyt kap a szükségeset és indokoltat meghaladó ad­minisztráció. Éppen ezért fontos, hogy visszaszorítsuk a helyenként fellépő káros jelenségeket, amelyek nemcsak az államigazgatási szervekkel lépten-nyomon érintkezésbe kerü­lő embereknek, hanem a különböző intézmények, vállalatok dolgozóinak is sok bosszúságot okoznak. A bürokrácia szükségtelenül drágítja a termelést, és féke­zi fejlődésünket. Ezek a hátrányok távolról sem csak a szük­ségtelen adminisztráció kimutatható költségeivel kapcsola­tosak — bár ezek sem lebecsülendők —, hanem azokkal a károkkal is, amelyek késedelemből, továbbá a kiesett mun­kaórákból és abból a szellemből következnek, amely lehető­vé teszi az adminisztráció felesleges elburjánzását. A felesleges adminisztráció visszaszorítására mór hosszabb ideje törekednek a kormányzati szervek. Az MSZMP XI. kongresszusának határozatai és a programnyilatkozat egy­aránt erélyesen szembeszáll a hibákkal. Mindkét dokumen­tum nagy jelentőséget tulajdonít központi feladataink meg­oldása során annak, hogy az állami és a társadalmi élet min­den területén kiküszöböljük a hatékonyságot rontó tényező­ket, ésszerű és korszerű megoldások alkalmazásával egysze­rűsítsük az ügyintézést. A kormányzati szervek törekvései egyebek között arra irányulnak, hogy továbbfejlesszük a gazdasági információk tartalmát, szolgáltatását, biztosítsuk a gazdasági munka hatékonyabb, korszerűbb adminisztrációs feltételeit a vállalatoknál, szövetkezetekben, intézményeknél. Időszerű beszélni erről azért is, mert a túlzott adminiszt­ráció feleslegesen tart lekötve munkaerőt, holott munkaerő­gondokkal küszködünk. De még ennél .is nagyobb problémát okoz, hogy a túlszabályozottság esetén a dolgozó ember kez­deményező- és alkotókészsége is könnyen háttérbe szorul. A felesleges papírtömeg és a gyakran túlzottan differenciált sokféle fórum, az ellentmondó közlések, követelmények ne­hezítik az ügyek intézését. Látnunk kell. hogy az élet nem tűri a túlzott- szabályozottságot. A túlszabályozás ellentétben áll gazdaságirányítási rendszerünkkel is, amely a határozott központi irányítás mellett az intézmények, vállalatok önálló kezdeményezését és gazdálkodását igyekszik erősíteni. A felsőbb irányító szervek többre törekednek, mint kizá­rólag az egyszerűsítésre; az egyszerűsítéssel együtt kell járnia az ésszerűsítésnek. Ugyanakkor az egyszerűsí­tés nem irányulhat a szükséges adminisztráció ellen, hiszen az adminisztráció összefügg a termelőerők fejlődésével, a társadalmi munkamegosztás szélesedésével, az életszínvonal . emelkedésével együttjáró, egyre differenciáltabb igények fel­tárásával és kielégítésével, a szervezetek növekvő méreteivel és a technika rohamos fejlődésével. Ezzel kapcsolatban nem árt hangsúlyozni: kóros lenne, az adminisztrációt általában feleslegesnek, szükségtelennek feltüntetni. Adminisztráció nélkül nincs állami és gazdasági élet. Aki tehát ezzel a kér­déssel foglalkozik, meg kell, hogy különböztesse a szükségest a feleslegestől. És a szükséges elismerése mellett mindinkább rá kell irányítani a figyelmet az elkerülhetőre, a feleslege­sen bonyolultra. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy igen nehéz és össze­tett feladat megoldása előtt állunk. Az egyik borsodi nagy- vállalatnál hallottuk, hogy miközben csökkentett létszámmal kénytelenek végezni az adatszolgáltatást, tervezést, a válla­lati adminisztrációs munkát, a feladatok legalább 20—30 szá­zalékkal megnőttek. Több példát is említettek. Többek között elmondták, hogy az egységes statisztikai űrlapok, nyomtat­ványok száma ugyan kevesebb, mint a korábbi években volt, de a különböző információs igény kielégítésére temérdek adatot, számot kell kigyűjteni. Vegyünk egy másik példát. Az 1978. évi tervinformáció elkészítéséhez 15 táblázatot kellett kitölteni. Ezzel szemben a jövő évi vállalati tervezéshez már 30 táblázatot kérnek a vállalattól. Vagy itt van az éves ipar­statisztikai beszámoló'jelentés egyszerűsítésének az ügye. Egy évvel ezelőtt három űrlapot megszüntettek a jelentést kérő szervek, ugyanakkor bővebb bontásban, a korábbinál részle­tesebben kérték a vállalattól a gazdálkodással összefüggő adatokat, így a munka csaknem a duplájára nőtt. Tehát be­következett az, hogy lenyesegettek a bürokrácia fájáról egy ágat és mellette kinőtt egy másik. Nem elégedhetünk meg a látszólagos egyszerűsítéssel. Mert milyen egyszerűsítés az, ha valamilyen adatot nem kell ugyan jelenteni, úe valamilyen okból mégis el kell készíteni. A legtöbb gondot az okozza, amikor az intézményeket, vál­lalatokat olyan adatok szolgáltatására kötelezik, vagy „ké­rik”, amelyek nem épültek be szervesen a vállalat, intéz­mény rendes ügyvitelébe, és külön „kigyűjtést” igényelnek. Jelenleg ez sajnos még igen gyakori eset. • A z is gyakori jelenség, hogy egyes szervek még mindig túlzott információs igényt támasztanak a vállalatokkal, üzemekkel szemben. Ezért még sok az indokolatlan adatkérés, amely — részben kényelemszeretetből, részben szervezetlenségből — gyakran párhuzamos adatszolgáltatás­hoz vezet. Minden szervezet irányításához információkra van szükség, ez tény, ezt mindenki tudja és el is fogadja. Sok­szor megtörténik azonban, hogv csekély utánjárással könv- nyen hozzá lehetne jutni az információhoz, mégis külön pár­huzamosan kérik ezt a szolgáltatást. Előfordul az is, hogy kis különbségek miatt lényegtelenül eltérő tartalommal elő­állított információt igényelnek anélkül, hogy meggondolnák, liiit jelent és mennyibe kerül az új információ. Éppen ezért a jövőben jobban össze kell hangolni azokat1 az igényeket, amelyeket a központi irányítás szervei támasztanák és azo­kat, amelyekre az intézmény, vállalat belső irányításához van szükség. Jó lenne elérni, hogy mielőbb megszűnjék a párhuzamos adatszolgáltatás. Mert tulajdonképpen az a leg­fontosabb feladat, hogy felszámoljuk az adminisztrációban azt, ami felesleges, szükségtelen. L. L. Uj tejtermék Űj termékkel találkozhat a miskolci élelmiszerboltok közönsége, megjelent a hűtő­pultokon az író. A Borsod megyei Tejipari Vállalatnál már többször felvetődött az író gyártásának, illetve for­galmazásának témája A he­lyi gyártás nem lett volna gazdaságos, ezért más módot találtak: a Hajdú megyei társvállalat beretlyóúif ni > ü tejüzemétől rendelik. Hetente két alkalommal, kedden és pénteken látják el a miskol­ci boltokat íróval. Esetenként 4 ezer darab, félliteres tasa- kot „terítenek” a városban. A kereslet élénk, a miskol­ciak néhány hét alatt meg­kedvelték ezt a nagyanyá­ink idejéből ismert, igen jó élettani hatásokkal rendelke­ző tejterméket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents