Észak-Magyarország, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-16 / 192. szám

Ulásodik forduló Oilképlelea csapatik Korai lenne azt állítani az Ná Xí-es labiiarúgu- bajnoKság második t’oruu- lója után, hogy szóródik a mezőny. Az viszont kétség­telen, nogy kezdenek az erőviszonyok kialakulni, niziosnak látszik, nogy a uorsodi csapatok közül a KVSií, az Ózdi Komisz és a Honvéd l’app József SJS viszi majd a pnmet. Az outiig látóit teljesítmények ugyanis ezt igazoljak. A HVSii pelaaui namar levonta az ózdi fiaskó ta­nulságait. A kék-sargak rájöttek arra, hogy az „új” második vonalban egy pil­lanatra sem szaoad lazítani, mert a rajtnál elveszített pontok a végső elszámolás­nál hiányoziiatnak! vasár­nap a Békéscsaba ellen olyan parádés játékkal rukkoltak elő, hogy a né­zők egyik ámulatból a má­sikba esiek. szinte pilla­natnyi nyugtot sem nagy­ink ellamelunnek, minucn labdara azonnal lecsaptak, nagyszerű voit a esapaire- szek közötti Kapcsolat. 11a kellett, mindenki támadott, na pedig szükséges volt, akkor védekezett, liimosod- »ak a posztok, jelzi ezt az is, hogy az ot goi közűi narmat középpályás szer­zett! A fölényes gyözeiéin tényét emeli, hogy három stabil játékosukra ezúttal nem számíthattak. Tótit, szunyó és Mikula még sé- ruluislán vannak. felemás keiiet mutatott a Honvéd l’app József Síi teljesítménye. A miskolci­ak az első félidőben, amíg erővel bírták, sziporkáztak, ügyesen kihasználták el­lenfelük védelmi megingá­sait, s kétgólos vezetést sze­reztek. A szünetben senki nem hitte volna, hogy a végen örülhetnek az egyik pontnak. A IIOÜGliP min­dent egy lapra tett fel, fantasztikus eróbedobással küzdöttek es kiegyenlítet­tek. Bizonyára sok kelle­metlen percet szereznek még más borsodi csapatok­nak is, jó lesz figyelni rá­juk! Korszerű, ötletes, modern labdarúgást játsza­nak. Amennyire; örömteli volt a KVSli öt gólja és biztató a Honvéd l’app József SE produkciója (a döntetlen ellenére is), annyira elszo­morító például a Borsodi Bányász eddigi szereplése. A csapat két találkozón hat gólt kapott, és egyet sem rúgott. Jászberényben a 4—4—2-es formációt vá­lasztották, de ez a hadrend sem segített. Alig volt helyzetük, a két csatár ár­ván szomorliodott elöl. A bányászok teljesítménye el­marad a várakozástól, nagy fordulatra lenne szükség, mielőtt lelkileg összetörik a gárda... Ugyancsak góHiéptclen- nck bizonyult áz MVSC együttese Szolnokon. Egri sérülés miatt nem játszott, s a gólerős csatár hiányát nagyon megérezte a vas­utas tizenegy. Törvénysze­rű, hogy csak védekezéssel nem lehet eredményesen szerepelni. Hetven percig sikerült kibckkelni a talál­kozót, de aztán góllá érett a hazaiak mezőnyfölénye. Kikapott, gólt sem szer­zett a Leninváros, mégsem lehet őket elmarasztalni. A !)0 perc jelentős részében ugyanis az LMTK irányí­totta a játékot, de a csa­tárok a jobbnál-jobb hely­zetekből is képtelenek vol­tak betalálni a hálába. Ta­lán, ha az edzéseken töb­bet gyakorolnák a befeje­zést ... Az Ózdi, Kohász értékes ponttal a tarsolyában tért haza Szarvasról. Az ózdiak­nak elsősorban a védel­mük jeleskedett, övék az érdem. A négy borsodi együttes gólképtelcnsége mindenesetre figyelmeztető jel az edzők számára, mi­ben kell javulni. I). U SPORT ♦ SPÜRT♦ SPORT ♦ SPOR1 Atlétika MEDICOR sportnap Az elmúlt hét végén a diósgyő­ri stadionban került megrende­zésre, a MEDICOR sportnap, amely folytatása az üzemi dol­gozók küzdelmeinek. Mintegy 500 dolgozó sorakozott fel vado­natúj felszerelésben, maid Lipser Ervin, a MEDICOR vezér­igazgató-helyettese méltatta a sportnap jelentőségét, örömének adott kifejezést, hogy a vállala­tok vezetői felismerték az ese­mény jelentőségét. Tanúsítja ezt az a körülmény, hogy minden vállalati vezető, vagy helyettes elkísérte dolgozóit a miskolci ve­télkedésre. A résztvevőket ke­gyeibe fogadta az időjárás, mert egy fut.ózáooron kívül, napsütés­ben küzdöttek mindkét napon. Dicséret illeti a miskolci rende­zőket. akik mintaszerűen bonyo­lították le a kétnapos versenyt. A hazaiak nemcsak a rendezés­ben jeleskedtek, helytálltak a pá­lyán küzdő sportolóik is. A ver­senyek befejezését követően va­lamennyi résztvevő megkapta az ..Edzett ifjúságért*’ tömegsport- mozigalom oklevelét. A győzte­seknek és a helyezetteknek Hra- bár Sándor, a miskolci MEDICOR igazgatója adta át a serlegeket és a díjakat. Az e"''es soortácak győztesei és a miskolciak helyezései: Asz­talitenisz: ELFI, 5. Miskolc. Női röplabda: ELFI, 3. Miskolc. Fér­fi- DOw. 3. Miskolc Női kisoá- lyás labdarúgás: LKGY. *5. Mis­kolc. Női lövész csaDatverseny: KÖRBE. 3. Miskolc. Férfi: ELFI, 3. Miskolc. Nagynályás férfi labdarúgás: Soltvadkert. Sakk: r»o-T o, ■'''■Mellőle. kosárlabda: DOM, 2. Miskolc. Férfi: DOM. 2. Miskolc. Kézilabda, férfi: DOM. 3. Miskolc. Női: EOM. Az idei legsikeresebb üzemi bainokság összesített pontverse- nvében a győzelmet, a Debreceni Orvosi Műszergyár csapata sze­Egy izgalmas pillanat a fér­fiak röplabda-tornájáról. Fotó: Szabó rezte meg 46 ponttal. Második lett az Elektrotechnikai Készülé­kek Gyára, míg a harmadik he­lyen a Miskolci MEDICOR OREL együttese végzett. Budapesten, a Népstadionban rendezték meg az országos if­júsági atlétikai bajnokság küz­delemsorozatát. Az első verseny­napon harmincegy számban dőlt el a bajnoki cím sorsa és több borsodi sportoló is dobogóra léphetett. Szombaton az ügyes­ségi atléták jutottak főszerep­hez. és a 19 számból a főváro­siak mindössze háromban dia­dalmaskodtak. A versenyen remekül szere­peltek megyénk sportol'.!. Kis- pál Mariann, az MYLSC •érseny- zője gerelyhajításban 49,10 mé­teres eredménnyel új meg>ej if­júsági és utánpótlás csúcrot ért el. Eredmények, férfiak, 400 m, 17. B: 2. Szabó Zs. (DVTK) 49,6. 2000 m-es akadály, 19 éve­sek: 3. Papp (DVTK) 5:51.8. 800 m-es síkfutás, 17 B: l. Szabó Zs. (DVTK, edző: Fazekas Mik­lós) l :53.l; 3. Baranyai (DVTK) 1:55.7. 1500 m-es síkfutás. 1961-es születésűek: 3. Szász (MVSC) 4:00.4. 3000 m: 2. Szász (MVSC) 0:40,1. 4x100 m-es váltó: 3. MV­SC 50:30 mp. 5000 m, 19. B: 3. Papp (DVTK) 14:57,4. 10 km-es gyaloglás. 19. B: 2. Angyalos! (DVTK) 49:26.4. 4x400 m B: 2. DVTK 3:22,4. Rúdugrás. 19 13: 2. Paszternák (DVTK) 400 cm. 17 B: 1. Matiz (DVTK, edző: Ta­más Zóltán) 400 cm. Gerelyhaü- tás. 17 B: 1. Szamarasz (DVTK, edző: Raáb Tibor) 63,26. A női helyezettek, 100 m-es gát, 18 évesek: 2. Mikola (MV­SC) 14:85. 17 B: 2. Palombi (DVTK) 14:63. 4X100 in: 3. MVSC 50:30. 800 m, 18 B: 3. Ferenczi (ÖKSE) 2:14.5. 300 m gát, 18 B: 3. Mikola (MVSC) 45:13. 17 B: 3. Palombi (DVTK) 44:53. 100 m-es síkfutás: 3. Dobrosi (MVSC) 12:73. Súlylökés, to B: 1. Kisoál (MVSC, edző: Kulcsár Gergely és Kispál Jánosné) 12:80. Magas­ugrás, 18 B: 1. Csörsz (DVTK, edző: Tamás Zoltán) 176 cm. Gerelyhajítás. 18 B: 1. Kisnál (MVSC, edző: Kulcsár Gergely) 49,10. Eredményekről — sorokban TÁJFUTÁS. A BEAC vasárnap rendezte meg az Eötvös Kupa váltóversenyét Piliscsaba térségé­ben. Eredmények: N 19 A: 3. Korsovszky (DVTK). N 19 A: 1. DVTK (Káló A.. Káló M.. Kor­sovszky). SAKK. A Csuti Antal nemzet­közi ifjúsági emlékverseny ötö­dik fordulójában Orgován (Mis­kolci MEDICOR) vereséget szen­vedett Rostától és a középme­zőnyben tanyázik. TEKE: Tatabányán került sor a Bányász Kupa csapatverseny­re, melyen a Borsodi Bányász snort oiói öt ogvéni első helyezést is elértek. Különösen Balázs tel­jesítménye emelkedett ki, aki három számban is győztes lett. LABDARÚGÁS. A MÁV Mis­kolci Igazgatósága rendezésében kispályás labdarúgó-tornát ren­deztek az MVSC sporttelepen. A küzdelmet a vontatási főnökség gárdája nyerte meg, megelőzve a számítástechnikát és oktatási fő­nökség együttesét. KOSÁRLABDA. Szegeden ke­rült sor az ifjúsági Barátság Versenyre, melyen a magyar B válogatott a hetedik helyet sze­rezte meg. Az együttesben helyet kapott Petrik Katalin, a Miskolci EAFC tehetséges kosárlabdázója is. Petrik a dobóversenyben nyolcadik lett. SPORTLÖVÉSZÉT. A mezőgaz­dasági, ioari és fogyasztási szö­vetkezetek megyei szövetségei, az MHSZ megyei vezetőségével kar­öltve — a közelgő augusztus 20. tiszteletére — első alkalommal rendezték meg a szövetkezeti csa­patok lövészbninokságát. amely­nek megyei döntőjére az MHSZ Nyírfa utcai lőterén került sor. A viadalon a járási és városi versenyeken legjobb helyezést el­érő együttesek vettek részt. A 19 csapatban lőállásba lépő, csak­nem 60 szövetkezeti dolgozó be­bizonyította, hogy jártas a lö­vészetben. A kitűnően sikerült rendezvényen többen kiemelke­dő eredményeket értek el. Eredmények: egyéni: 1. Baráth (harsány! Petőfi Termelőszövet­kezet) 174 kör. 2. Vitányi (sáros­pataki Kossuth Termelőszövet­kezet' 170. 3. Drozda (szerencsi Afész). 166. Csapatban: 1. Miskol­ci Afész (Molnár. Lukács. Ba­logh) 478 kör. 2. sárospataki Kos­suth Termelőszövetkezet (Muha, Vitányi. Kassai) 474. 3. harsány! Petőfi Termelőszövetkezet (Tóth, Baráth B., Baráth J.) 464. Röplabda Tapolca Kupa A hét végén Miskolcon, a Gyermekvárosban rendezte meg a megyei röplabdaszövetség a nemzetközi Tapolca Kupa kétna­pos röplabdatornát. A második alkalommal megrendezett kupa­küzdelemben húrom csapat, a Besztercebánya. MVSC és az úl- törő-oRmoián aranyérmet nyert kazincbarcikai Kun Béla úti ál­talános iskola röplabdás lányai vettek részt. A díszes kupa sor­sát körmérkőzéses, visszavágós alapon döntötték el. Nemzetközi iflúsáei Tapolca Kupa első for­dulójának eredményei: Beszter­cebánya—MVSC 3:0, Fölényes biztonsággal győzött az egysége­sebb csehszlovák csapat. Beszter­cebánya—Kazincbarcika 3:0. Ügyes ejtések, szép leütések tet­ték élvezetessé a találkozót. MV­SC—Ifazincbareika 2:1. Szoros, kiegyenlített küzdelmet hozott n találkozó, végül is a nagyobb rutin dötött a vasutas lányok ja­vára. A vasárnapi második for­duló eredményei: Besztercebánya Tegnap délután tartotta soron következő ülését a DVTK elnök­sége. Első naprendi pontként Jó- zsa László, a labdarúgó szakosz­tály elnöke számolt be a labda­rúgócsapat felkészüléséről, az át­igazolásokról és a jelenlegi hely­zetről. Megállapította, hogy a ne­hézségek ellenére is jól sikerült az alapozás, ezt igazolják az elő­készületi mérkőzések. Elmondta, hogv az együttes célja a közép­mezőnyben kiharcolt hely meg­őrzése. Ezt követően Czina Tivadar, a súlyemelő szakosztály elnöke, az eltelt egy év munkáját összegez­—MVSC 3:0. A csehszlovák lányok ismét ellenálhatatlanok voltak. Kazincbarcika—MVSC 2:1. Lelkes játékkal sikerült a visszavágás a barcikaiaknak. Besztercebánya— Kazincbarcika 2:1. Meglepetés a barcikaiak játszmanyerése, de teljesen megérdemelt. A nemzetközi torna végered­ménye: 1. Besztercebánya 8 p., 2. Kazincbarcika 4 p., 3. mvsc 4 p. A versenybíróság döntése alapján a legjobb edző címet Miro Micev, a kupagyőztes csa­pat mestere kapta. A legjobb ütöjátékos a besztercebányai Ka­terina Mí'ihPlokova lett. Az érté­kelés szerint a legjobb előkészí­tő játékos Kovács Mónika (Ka­zincbarcika), míg a legjobb me­zőnyjátékosnak Berki Edit (MV­SC) bizonyult. Az ünnepélyes eredméyhirdetés során a kupát, érmeket, okleveleket és tiszte- leldíjakat dr. Tőkészki László, a megyei röplabdaszövetség titkára adta át. te. A súlyemelők a tervezett 45 olimpiai ponttal szemben 54-et szereztek és előreléptek az után­pótlás nevelésében is. Szükséges, hogy a szakosztályvezetést a jö­vőben megerősítsék. Harmadik napirendi pontként Nagy Berta­lan elnökhelyettes az első fél év munkáját ismertette. Értékelte az elért eredményeket, kiemelte az atlétikai, a birkózó, a labdarúgó, a kajak-kenu és a súlyemelő szakosztályokban végzett tevé­kenységet, ugyanakkor kevés po­zitívumot tudott mondani a ko­sárlabdázók, a vívók, a tornászok és a teniszezők munkájáról. Lapunk augusztus 9-i számá­ban foglalkoztunk a Miskolci Vörös Meteor őszi első hazai mérkőzését követő botránnyal. Mint ismeretes, akkor az egyik játékvezetőt tctlleg bántalmaz­ták, aki valamelyik vétlen né­zőn vett elégtételt. Állásfoglalá­sunkban kijelentettük: „Súlyo­san vétkes az ügyben a Meteor rendezőgardája, hiszen nem tud­ták biztosítani a játékvezetők testi épségének védelmét. Kiss József is sportemberhez méltat­lanul viselkedett, hiszen bántal­mazta az egyik szurkolót. A Magyar Kézilabda Szövetségben minden bizonnyal folytatása lesz az esetnek.” Nos, napvilágot látott az MKSZ gyors döntése: „A Ma­gyar Kézilabda Szövetség fe­gyelmi bizottsága az eljárásban hozandó határozatig felfüggesz­tette a Miskolci Vörös Meteor NB I. B-s együttesének pálya- választói jogát. A Meteor hazai mérkőzéseit Egerben rendezheti meg. Az MKSZ fegyelmi eljárást indított az MVISI szakosztályve­zetője, intézője, edzője, vala­mint az augusztus 5-én a Nagy- kanizsai Olajbányász ellen le­játszott bajnoki találkozó főren­dezője ellen, mert a,z említett összecsapáson a két játékvezetőt a közönség bántalmazta. A köz­beeső határozat ellen fellebbe­zésnek helye nincs.” Az történt tehát, amit vártunk. A Meteor-pályán már zárt. ka­puk mellett is rendeztek talál­kozót, és a következő fokozat csak a pályabetiltás lehetett. Sokszor szóvií tettük már, hogy a Népkertben „áldatlan állapo­tok uralkodnak”, de sohasem tettek intézkedéseket az illeté­kesek. A csapatnak most ismé­telten közönsége miatt kell bűnhődnie! Felvetődik viszont a jogos kérdés: a rendezőgárda miért, nem vezettette ki a meg­engedhetetlen módon szurkoló­kat, miért engedte és tűrte meg a ronitenskedőket? Egy dolgot viszont furcsának tartunk. Nevezetesen azt, hogy a jelentés nem tartalmazza Kiss József játékvezető tettének ki­vizsgálását. Lehet, hogy ütését jogos önvédelemként könyvelték el? Kíváncsian várjuk a fejle­ményeket. K. T« Elnökségi ülés N a ptá r_ ________ 1 978. augusztus 16.. szerda A nap kelte 4.41, nyugta 18.55 órakor » A hold kelte 17.20, nyugta 2.07 órakor Névnap: Abrahám. Évforduló_________ K étszázharmincöt évvel ezelőtt, 1743. augusztus 16-án szü­letett — ás 51 éves korában, 1794-ben halt meg — Antoine Laurent Lavoisier francia kémikus, a párizsi Tudományos Akadémia tagja. Időjárás________ . V árható időjárás ma estig: kevés felhő, majd délnyugat felől kisebb felhősödés csapadék nélkül. Fokozatosan meg­élénkülő. a Dunántúlon megerősödő déli, délnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 28 fok körül. — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke búcsúlátogatáson fo­gadta Bandarijn Dügerszü- rent, a Mongol Népköztársa­ság rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét, aki vég­leg elutazott Budapestről. — Sárospatak vízvezeték-há­lózatának bővítésére megkez­dődött a szennyvízcsatorna harmadik ütemének építése 1,7 millió forintos költség­gel. Ennek a Déryné és a Martinovics utcai szakasza már elkészült. — Az óvodai férőhelyek szá­mát ötvennel bővítik Sáros­patakon. A város ugyanis egy pályázaton elnyerte a megyei tanács támogatását, s ennek segítségével a III. sz. óvodához építenek egy új szárnyat, így az óvodában az eddigi 150 helyett 200 gyer­meket tudnak elhelyezni. A lelkész találkozik az erdésszel és szemrehá­nyást tesz neki, miért nem jár vasárnap temp­lomba. — Értsd meg, fiam, valamennyi hívő ott van a templomban, csak te hiányzol... Csak nem foglalkozol vadorzással? — Dehogy, atyám, azért nem járok temp­lomba, nehogy csökken­jen az imádkozolc szá- nta. — Miféle badarságot hordasz össze?! — Nem badarság, atvám. Mihelyt én va­sárnap templomba jár­nék, a hívők fele nyom­ban az erdőbe rohamm egy kis vadorzásra! — Parkok fenntartására és köztisztasági célokra 4,1 mil­lió forintot költött az első félévben a sárospataki ta­nács városgazdálkodási üze­me. A második félévben újabb parkok építésére, az utak, járdák tisztán tartására körülbelül ugyanilyen össze­get fordítanak. — Térfogatának egyötödére összecsukható műanyag ládák sorozatgyártását kezdték meg a Pest megyei Műanyagipari Vállalat Solymári Gyárában. Az elsősorban gyümölcs és zöldségfélék szállítására, tá­rolására alkalmas Klap-box rendszerű rekeszeket 8 mé­retben tudják készíteni. — Gyöngyöshalász belterüle­tén Sándor Árpád 20 éves erőgépvezető, helyi lakos az általa vezetett erőgéppel el­ütötte Pál Imre 37 éves tech­nikus, helyi lakost, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás után meghalt. A baleset körülmé­nyeinek tisztázására és a fe­lelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot indított. — Tata külterületén az M— 1-es úton egy személygépko­csi elütötte Persin József Ru­dolf 60 éves nyugdíjas, tata­bányai lakost, aki a helyszí­nen meghalt. A vizsgálat ed­digi adatai szerint a gyalo­gos szabálytalanul és figyel­metlenül lépett a személy- gépkocsi elé. — Trethon Ferenc munka­ügyi miniszter meghívására hivatalos baráti látogatásra kedden Budapestre érkezett Alekszandr Bulgakov, a Szov­jetunió Minisztertanácsa ál­lami szakmunkásképzési bi­zottságának elnöke. Megis­merkedik a magyar szak­munkásképzés eredményeivel, a tervekkel és tárgyalásokat folytat a magyar—szovjet szakmunkásképzési együtt­működés továbbfejlesztéséről. — A Szeged és Vidéke Afész áruházat nyitott kedden a Marx téren, a város nagy piacterén, ahol a kistermelők portékájukat árulják. Az új üzletben a legnagyobb hely azoknak a mezőgazdasági kis­gépeknek és berendezéseknek jutott, amelyek kifejezetten a háztáji és kisegítő gazdasá­gok termelését szolgálják. — Románia idegenforgalmi látványosságait, a Déli-Kár­pátok, a Fekete-tenger vidé­két, a műemléki városokat, üdülőközpontokat bemutató kiállítás nyit kedden Győrött, a Rába Művelődési Központ­ban. Az idén egyébként Ma­gyarországon és Romániában is három—három idegenfor­galmi kiállítást rendeznek. — Kisjakabfalva belterületén Tisza Sándor 25 éves gépko­csivezető, magyarbólyi lakos tehergépkocsival tolatás köz­ben elütötte Ufer Ádám 75 éves nyugdíjas, helyi lakost, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint Tisza Sándor figyelmet­lenül tolatott a tehergépko­csival. A rendőrség vezetői engedélyét bevonta és tovább folytatja a baleset vizsgála­tát A katonaorvos oktatja a tiszthelyetteseket: — Mindenki személye­sen felelős háború ese­tén. hogy a gondiára bí­zott legénység ellenséges földön ne iqyék fertő­zött kutak vizéből. Mondja. Kovács tizedes, mit csinál maga, ha el­lenséges földön kutat ta­lál? — A vizet felfőzetem. — És aztán? — A vizet átszüretem. — Jó, és aztán? — Ha már olyan va­gon szomjas vagyok, húzok egy korty bort a kulacsomból __ — Jászjákóhalma külterüle­tén Bessenyei Mihály 21 éves gépkocsivezető, jászberényi lakos motorkerékpárjával, előzés közben az előtte hala­dó lovas kocsinak ütközött, majd felborult és a vele szemben haladó személygép­kocsi aló csúszott. Bessenyei Mihály a helyszínen meghalt, utasa könnyű sérülést szen­vedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint a motorkerék­páros szabálytalanul előzött

Next

/
Thumbnails
Contents