Észak-Magyarország, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-16 / 192. szám

A kisdiákok már számolják a napokat — hányat alhatnak még a tanév kezdetéig. A közeledő iskolaév meglátszik a boltok forgalmán is. Ezek közül a Borsodi Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat 1!)2. sz. papírboltját kerestük lel a Hunyadi utcában. A tíz el­adóval és nyolc tanulóval működő bolt nagy forgalmat bonyolít le, ami jórészt a kör­zetéhez tartozó négy általá­nos iskola, négy gimnázium, és három szakközépiskola nö­vendékeinek bevásárlási le­hetőségeit biztosítja. A fel­soroltakon kívül az egész vá­ros diákjait innen látják el műszaki rajzeszközökkel. (Ez ■a bolt patronálja az NME-n |3evő kisebb boltot is.) Mint a vbolt vezetője örömmel mon­dotta, az idei iskolai ellátás­ban náluk nem volt fenn­akadás, az utánpótlás is fo­lyamatosan érkezik. I—Vili. osztályig „előre gyártott” is­kolai csomagokat árusítanak, amelyekből eddig 1200 fo­gyott el. Sok ilyen jó kollektívára lenne szüksége a kereskede­lemnek, mint az itt dolgozó Rónai Sándor kétszeres arany­jelvényes szocialista brigád. Közülük a fiatalok a brigád vállalására még egy „lapát­tal” rá is tettek: szakmai to­vábbképzés, érettségi bizo­nyítvány megszerzése és ak­tív részvétel a KISZ-mun- kában. A brigád a tavalyi tervét 3 millió forinttal tel­jesítette túl, most azon mun­kálkodnak, hogy azonos lét­szám mellett az idei, fel­emelt tervüket is túlteljesít­sék. Képünkön: „Csendes délelőtt” a boltban. Fotó: Szabados György Ma este miskolci téma: Féríiélet... Miskolci témájú dokumen­tumfilmet sugároz ma este a televízió. Az egyes műsorban 21.30-as kezdettel látható Férfiélet... című film azt ku­tatja, miként élnek a mun­kásszállások lakói, mennyi idejük marad az ingázás és a nehéz fizikai munka után, milyen kulturális lehetősége­ket teremt számukra a mun­kásszállás, egyáltalán, milyen kiemelkedő gondok és ered­mények adódnak napjaink munkás-közművelődési életé­ben. A kérdésekre a film az ÉÁÉV 1200 fős munkásszál­lása életének tükrében kísér­li meg a válaszadást. A ren­dező Luttor Mara. Bányászfiataiok vetélkedője Az elmúlt héten a Miskol­ci Bányaüzem felolvasóter- mében V1T-vetélkedőt ren­deztek. A négyfordulós ve­télkedőre a hónap végéig minden héten sor kerül, s a VIT-totót legjobban ismerő fiatalok között könyvjutal­mat osztanak szét. TELEX KIGYULLADT ÉS LEZUHANT Egy Vulcan típusú brit bombázó felszállás után ki­gyulladt és lezuhant Chi­cago külvárosa felett. A gép négyfőnyi személyzete ször­nyethalt. A gép részt akart venni a város fölött rende­zendő hétvégi légi parádén. HÉT HALOTT Egy brit állampolgárokat szállító busz pénteken a marokkói Marakeshtől dél­re fekvő Taroudant város közelében szakadékba zu­hant. Hét utas életét vesz­tette, 15-en megsebesültek. A szerencsétlenség oka is­meretlen. KOLERA Július 22. és augusztus 5. között 10-en vesztették éle­tüket India Uttar Pradesh államában kolera következ­tében. A kolerás betegek száma jelenleg több mint 200. POKOLGÉP Szélsőséges horvát nacio­nalisták hétfőn hajnalban pokolgépet helyeztek el az ENSZ New York-i székha­zában. A megtalált pokol­gép mellett egy „Horvát Felszabadító Erők” aláírású horvát nyelvű üzenet volt elhelyezve, amelyet a fel­adók „a világ közvélemé­nyéért felelősöknek” címez­tek. A robbanószerkezetet egy járőr találta meg, s nyomban riasztotta a rend­őrség tűzsszerészeit. Szieszta Az időjárás nem volt túlsá­gosan kegyes hozzánk ezen a nyáron. Igazi napsütést alig élvezhettünk, kánikulában alig volt részünk, „lopni” kelleti a meleget. A stran­don lencsevégre kapott pi­pázó bácsinak — amint azt a zsebkendő is bizonyítja — mindez sikerült. Még min­dig nyár van, lehet még ha­sonló örömünk.?! r Uj egyenruhában A gyakran utazó ember hétköznapjait ugyancsak meghatározza, hogyan, milyen körülmények között sikerüli aznap eljut­nia úticéljához. Míg régebben sokat bosz- szankodtunk, ma már egyre inkább öröm­mel nyugtázhatjuk: kényelmesebbé, kultu­ráltabbá vált a távolsági közlekedés. Aki többször utazik autóbusszal, nemegyszer észlelhette az utóbbi időben a Volán 3-as számú Vállalatának figyelmességét. A miskolci autóbusz-pályaudvaron ma már több figyelemmel kísérik: melyik járatra várakozik olyan sok utas, hogy mentesítő autóbusz indítására van szükség. Azt is tapasztalhattuk már, hogy a különösen forgalmas ünnepekkor a vállalat dolgozói URH-adóvevő készülékkel jelzik az utas­forgalmat az irányítóknak, minél gyor­sabban küldhessék a buszt a megfelelő ko­csiállásra. A közelmúltban új jelenségre figyelhet­tek fel a borsodi helységek és Miskolc kö­zött utazók. Július közepétől némely jára­tokon új egyenruhába öltöztek a távolsá­gi autóbuszvezetők. Mint a 'Volán 3-as számú Válalatától megtudtuk: az ország valamennyi részéhez hasonlóan, megyénk­ben is bevezetik a buszvezetők és kalauzok új uniformisát. Az egyenruha, amellett, hogy célszerű, kényelmes — tetszetős is. A sötétzöld puha szövetből készült öltönyhöz hasonló színű sildes sapkát és nyakkendőt, sárga inget viselnek a dolgozók. Viseléséi rövidesen valamennyi járaton kötelezővé teszik, ám úgy hisszük, amúgy sem lenne kifogása ellene egyetlen buszvezetőnek sem. Nekünk, utasoknak is kellemesebb így az utazás. (mm) Atíguszíus 28—29-cu: ■ Az Országos Takarékpénz­tár augusztus 28-án és 29-én rendezi meg a gépkocsinye- remény-betétkönyvek 69. sor­solását. A sorsoláson az 1978. április 30-ig váltott és július 31-én még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos nyere­ménybetétkönyvek vesznek részt. Az első napon a főváros­ban váltott gépkocsinyere- mény-betélkönyveket, másnap pedig a vidéken váltottakat sorsolják az Utasellátó Vál­lalat V. kerület, Arany Já­nos utca 13. szám alatti kul­túrtermében. A kétnapos húz son mintegy 960 nyere­ményautó talál gazdára. Műtárgyíopások Az USA-ban, bár pontos adatok nem. állnak rendel­kezésre, az ellopott műtár­gyak értéke évről évre emel­kedik, s a biztosító társasá­gok adatai szerint már meg­haladja az évi 25 miliő dol­lárt, mások ennek többszörö­sére becsülik. A szakemberek szerint a lo­pásokat nem „tipikus” tolva­jok követik el. Foglalkoznak műtárgytolvajlással nemzet­közi bandák, de akadnak al­kalmi, kis kaliberű tolvajok is. Egyesek, a Műtárgykeres­kedők Egyesületének elnöke szerint beavatott szakértők, mások mitsem értenek a mű­értékekhez. A műtárgylopások aggasztó méreteire, az ellopott érté­kekre a közelmúltban egy 150 000 dollárra becsült Pi- casso-kép eltűnése hívta fel a figyelmet, s a közvélemény hatékony biztonsági intézke­déseket vár a bűnözés ellen. A Fővárosi Nagycirkusz augusztus 4-én új műsort mutatott be. A Fesztivál a porondon című, új nemzet­közi összeállításban a ma­gyar artisták mellett szov­jet, csehszlovák, lengyel és bolgár artisták szórakoztat­ják a közönséget. A mű­sort rendezte: Gálli János. Marietta és oroszlánjai (képünkön lenn): a két To­kaji: majmok kutyaháton (képűi ..ön fenn). BivásÉiiókizpont autósoknak A nemzetközi autópályák elmaradhatatlan kísérői vi­lágszerte a nagy áruválasz­tékot kínáló autós bevá­sárlóközpontok. Magyaror­szágon ilyen eddig még nem működik. Most azonban öt szövetke­zeti vállalat tárgyal az első létesítéséről. rÁ százhúszezer négyzetmé­ternyi telket Budaörsön, az M7-es autópálya mentén a Sasad Termelőszövetkezet ad­ja. Az autós bevásárlóköz­pontban a Skála iparcikk- és élelmiszer-áruházát létesít. A Sasad Tsz virágmagva­kat, palántákat, növényvédő szereket forgalmazó kerté­szeti üzletet kíván megnyitni. „Háíyisok” Dél-Borsodl>an a parasztembernek még ma is elengedhetet­len használati eszköze a háton viselhető kosár, a „bátyi”. A háztáji földek, gyümölcsösök megannyi termékét évről évre ezekben „szállítják” haza, vagy éppen a piacra. Humor — Ki lehet ez a nagyon csúnya férfi? — Ez a fivérein. — Elnézést, rögtön látnom kellett volna. * — A férjem folyton beszél álmában — az öné is? — Nem, beszélni nem mer... csak nevelgel a gyáva. * A beteg levetkőzik a ren­delőben. Az orvos fintorgat- ja az orrát: — Nem ártana, ha gyakrabban fürödne. — De doktor úr, hiszen mindennap fürdők. — Akkor azt tanácsolom, cseréljen vizet. * Azelőtt rengeteget zongo­rázott a feleségem, de amióta gyerekünk van. nem játszik többé. Nem hiába mondják: nagy áldás a gyerek. * Nahát, maga mennyire meg­változott Nem ismertem Vol­na meg, ha nem lenne magá­nál ez az esernyő, melyet ta­valy hagytam a lakásán. * Kovács úr egérfogót vásá­rolt. Másnap belép ugyanab­ba az üzletDe és kér még egyet. — De hiszen tegnap már vett egyet — csodálkozik az eladó. Valóban — mondja Kovács úr —, de abban már van egy egér. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zs u. 15 Posta­cím: 3501 Miskolc, Pf. 351 ISSN 0133—0357. Telefonok: Központ: 36-132, 16-672, 35-380. 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Belpolitikai rovat: 16-450 Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA „fezül 2 porita” Gsptßciferetiiy­Miipsorsolás Vakáció végi vásárlás

Next

/
Thumbnails
Contents