Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-08 / 159. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. július 8., szombat Veszprémi diagnózis Egy kitűnő szereplő-kettős: Darvas Iván (Metternich) cs Lukács Sándor (Napóleon) a Császárlátogatásban. A VIII. veszprémi tévétalálkozóról rövid krónikában már beszámoltunk. A Magyar Televízió művészeti műsorainak ez az éves számvetése azonban mindenképpen megérdemli, hogy necsak regisztráljuk, hanem néhány gondolat erejéig tartalmilag is jobban megismertessük olvasóinkkal, azokkal, akik az elmúlt év során a most versenyben állt műveket rendszeresen nézték, és akik kíváncsiak rá, vajon merre tart napjainkban a televízió művészeti munkája. Tagadhatatlan, és erről mindjárt elöljáróban szólni Íveli, hogy amennyire örömteli fejlődés tapasztalható — ezt a májusi 18. miskolci tévéfesztivál fényesen bizonyította — a televízió politikai adásainál, annyira meghökkentő a művészeti műsoroknál tapasztalható stagnálás. S mert e stagnálás nem új, hanem már több veszprémi számvetés tükrében is kimutatható volt, talán már visz- szalépést is jelent. A tévétalálkozó versenyprogramjában bemutatott húsz mű semmiképpen sem az előrelépésről tanúskodik. Korábbi híradásunkban már jeleztük: nem biztos, hogy a bemutatott művek reprezentálták leginkább az éves termést, de mérlegelési alapnak mégis ezt kell elfogadni. A zsűri elnöke a július elsejei esti nyilvános díjkiosztáskor tömör és komor képet adott a találkozó tükrözte helyzetről. Talán a nézőnek szokatlan is volt a meglehetősen elmarasztaló kicsengésű zsüriel- nöki összefoglalás, de mi, akik ott voltunk, és újra végignéztük a húsz művet, egészében el kell, hogy fogadjuk azt. • A televízió művészeti munkájának főbb ágazatai az irodalmi és drámai alkotások, a szórakoztató és zenei műsorok, valamint a játékfilmek. Ez utóbbiakat, minthogy nem a televízió szülöttei, hanem azokat csak sugározza, azaz művészileg nem tesz hozzá, számításon kívül hagyjuk. A drámai és szórakoztató alkotásokból való tehát a bemutatott húsz mű. Előzetes megállapodás szerint a kiadható három fő díj közül, kettő juthatott drámai alkotásnak, egy szórakoztatónak. Mint már ismeretes, a szórakoztató kategóriában a zsűri nem talált olyan művet, amely a fődíjra érdemes lett volna, mindössze két kü- löndíjat tudott kiadni, egy- egy szórakoztató alkotásnak, elsősorban részletértékekért. A különböző különdíjak is a drámai alkotásoknak jutottak, kizárólag a közönségszavazás útján kiadott díj jutott az egyik szórakoztató zenés játéknak. A díjak ilyen megoszlása már utal rá, how elsősorban a szórakoztatás területe szorul javításra, megújításra, új utak keresésére. Igaz, hogy a rendkívül heterogén nézo-tö- megek szórakoztatása nem könnyű feladat, és ezzel jobb technikai adottságokkal rendelkező országok televíziói is küzdenek —, mint az éppen e találkozó egyik szakmai tanácskozásának tanúságaként kitűnt — számunkra nem vigasz, hogy más is nehezebben jut értékes szórakoztatáshoz, mi csak a magunk műsorait figyeljük, sérelmezzük, hiányoljuk és szeretnénk jobbítani. A kilenc szórakoztató film a verseny mezőnyében — jellegét tekintve — meglehetősen megoszlott, és ha voltak is közte olyanok, amelyek derűt fák; ztottak percekre, vagy egyéb módon szórakoztattak, mint például az egyik komolyzenei műsor, vagy Örkény István egyperceseinek néhány részlete, egészében nem produkált ez a mezőny egyetlen kiemelkedően emlékezetes szórakoztató műsort sem. A tizenegy drámai tévéjáték, illetve tévéfilm mezőnyében sem találtunk kiugrót. A korábbi években mindig akadt egy Miért? vagy írott mulaszt, most pedig valami olyan kiegyensúlyozottság jelentkezett, ami az erő" középszerű ggel egyenlő. A fődíjakkal jutalmazot- tak, meg a kritikusok díját elnyert dráma — a Naponta két vonat, a Felső-Ausztria, illetve A bosszú — is inkább ehhez az átlaghoz viszonyítva érdemelte ki a fődíjat, mintsem abszolút értékeinél fogva. Irodalmi anyagáért kritikusi díjat kapott a Túrógombóc, s emlékezetes még az Őszi versenyek, meg a Császárlátogatás néhány mozzanata, a többi nem lép túl a már többször említett középszeren. Érdekes módon, a drámai alkotások között az idén nem találtunk valóságra épülő művet, azaz non fiction alkotást, ugyanakkor feltűnő vplt, hogy a tizenegy drámai mű közül kilencet író írt, illetve klasszikus művet adaptált. Ez az arány igen örvendetes lenne, ha a teljes, a kész mű színvonalában is megmutatkozott volna ez az írói közreműködés. Ha végigtekintjük azt a hat új tévéjátékot, illetve tévéfilmet, amelyeket ugyancsak a találkozó programjában, illetve alkotó—közönség gondolatcserék kiegészítőjeként lát- tunl, úgy tűnik, az elkövetkező hónapokban is kevés változás várható, mert a hat mű közül mindössze Szálkái Sándor Elefánt című szatirikus játéka sorolható csak jó előre a biztos sikerű és értékesebb művek közé, s talán külön figyelmet érdemel Szabó György és Hajdúfy Miklós Mire a levelek lehullanak című, rendkívül gondolatgazdag, ugyanakkor nem problémamentes munkája. Nem feladata ennek a visszatekintésnek előre értékelni a későbbiekben elszórtan bemutatandó műveket, maradjunk magánál a találkozónál. A találkozó során két szakmai tanácskozás volt. Az egyik, a már említett, és a szórakoztatás helyzetét feltáró előadás, amelyen Frank Tappolet, a montreauxi Arany Rózsa 1 esztivál főtitkára számolt be tizennyolc esztendei tapasztalatai alapján a televíziós szórakoztatás nemzetközi helyzetéről és nehézségeiről, a másik pedig az, amelyen a résztvevők arra keresték a választ, vajon van-e a televíziós drámának esztétikája. A három bevezető előadás három oldalról közelítette meg a témát és igen érdekes volt a hozzászólások sora. Röviden összegezve: ennek a nagyszabású tanácskozásnak az a végső tanúsága, hogy a televízió filmjei, a tévéjátékok korábban már ismert műfajokból táplálkoznak, a film, színház, i-odalom, szociográfia, ripor- tázs és egyéb ős átüt és átsüt rajtuk, azoknak az esztétikai mércéi : lakftjáic a televíziós művet, és sok esetben a televízió tulajdonképpen ezeket a korábbi műfajokat csak adaptálja, s ennyiben alkot újat. Az egyik előadás azt fejtegette, hogy lassan kialakul a televízió önálló esztétikája. csak még nem ismertük fel; egy másik előadás, amely szinte minden alkotóra kiterjedően, egyénenként elemezte az utóbbi évek televíziós drámai munkásságát, csaknem kereken tagadta a televíziós dráma esztétikájának létezését; míg egy harmadik előadás a szükségességét is kétségbe vonta, ugyanakkor arról is vallott, hogy ez az esztétika ennek ellenére meg fog születni valaha. A leginkább figyelmet érdemlő a hozzászólások közül az volt, amelyik azt vallotta: nem azt kell keresni mostan, van-e már önálló esztétikája a televíziós drámának, hanem írni kell, rendezni kell, alkotni kell új, meg új és jó drámákat, aztán majd valamikor az utókor — mint hajdan az antik görögöknél Arisztotelész — rendszerbe foglalja a sikeres alkotásokból kiolvasható legfőbb esztétikai szabályokat. • Elválaszthatatlan a tévétalálkozó mérlegétől annak feljegyzése, hogy az idei találkozó — a szervezők és irányítók nagyszerű munkája ellenére — valamivel szürkébb is volt a korábbiaknál. Lehet, hogy ehhez a kedvezőtlen időjárás is hozzájárult. Lehet, hogy az ősbemutatók számának szaporodása és szétszórtsága (itt zárójelben jegyzendő meg, hogy nagyobb gondot kellene fordítani a bemutató technikai lehetőségeire, s inkább csak ott legyenek ilyen előzetes vetítések, ahol az adottságok megfelelők), is széthúzta az erőket. A balatonfüredi szállás és a veszprémi találkozó közötti utazgatás elvonta a tévétalálkozó vendégeit az otthont adó várostól, így Veszprémben nem jártak az utcán a színészek, televíziósok, nem érződött úgy a városban a találkozó ünnepi hangulata, mint korábban, pedig a város most is jó házigazdának bizonyult. Ha mindehhez még hozzávesszük a már említett komor összképet, úgy o Vili. veszprémi tévétalálkozó nem éppen a legfényesebb pontja e számvetések sorának. Ügy tűnik, bizonyos szervezeti változások is szükségesek, elsősorban a nevezéseknél, hogy maga a versenymezőny is reálisabban tükrözhesse a mérlegelendő esztendőt. A VIII. veszprémi tévétalálkozó mérlege egyben feladatmegjelölés is a televízió, az alkotó, minden rangú közreműködő számára. Kemény, önkritikus diagnózis volt ez a találkozó. Hogy ez a diagnózis mennyiben segíti majd az előbbrelépést, az csak a későbbiekben tűnik ki. Mindenképpen őszinte, önelégültségtől mentes hat nap volt, valóban olyan munkaértekezlet, a mindennapi munkát szolgáló együttlét, amilyennek szervezői szánták Benedek Miklós Tizenöt éve az élvonalban Két kórus Debrecenbe készül Miről ír a Magyar Hét? Anyanyelvi tábor az ősi falak között — Matyó babák nyomában — Csikóménes nyári szálláson — „Dögönyö- ző” zuhany — mindmegany- nyi érdekes riportcikk, amely színes olvasnivalót kínál a hazánkba érkező szovjet, lengyel, cseh, szlovák és német látogatók számára. A heti aktuális bel- és külpolitikai események mellett munkatársaink egyébként a megyéről-megyére sorozatban Borsod-Abaúj-Zemplén életének egy-egy jellegzetességét mutatják be. Sárospatak híre-neve a több évszázados kollégium hagyományaihoz fűződik. Az olvasó rövid történeti áttekintés után képet kap az „Alma Mater” mai életéről, az itt folyó korszerű oktatási módozatokról. A matyó népművészet rangot vívott ki magának az országhatárokon kívül is. Hogyan él tovább e művészeti ág, hol lehet a leggazdagabb választékkal találkozni — egyebek között erről is tájékoztat a Magyar Hét legújabb száma. A külföldi turista bizonyára örömmel olvassa azt a cikket, amely a kiránduló- és a hegyek között fekvő fürdőhelyeket mutatja be. így elsősorban a megyeszékhellyel egybeépült Miskolc-Tapolca gyógy- és strandhelyet, valamint a Bódva folyó festői völgyében fekvő Rakacai tavat. Természetesen e számból sem hiányoznak azok a tájékoztatók, amelyek egyrészt idegenforgalmi szempontból, másrészt különféle kulturális rendezvények tekintetében adnak eligazítást a baráti országokból érkező vendégeink számára. Fiatalok vetélkedője A KISZ KB és az ÉVM felkérésére a BÁÉV július 10- én, délelőtt selyemréti munkásszállóján nyitja meg a vasbetonszerelők területi középdöntőjét. A fiatal mesterek hét csapata vetélkedik majd, először írásban, július 11-én pedig szakmai téren. A tapasztalatok összegzésére, az eredményhirdetésre, a legjobbak jutalmazására 11-én, 15 órakor kerül sor a művelődési házban. Két esztendővel ezelőtt a gyermekkórusok versenyében az első helyet szerezte meg a debreceni Bartók Bé- ' la nemzetközi kórusversenyen a miskolci 6-os számú ének-zene tagozatos Általános Iskola tagozatos énekkara. A gálaestnek ők voltak az egyetlen hazai résztvevői. S noha a Fazekas utcai iskola (a speciális tagozat kötelezi is őket erre) már vagy tizenöt esztendeje mindig biztos és sikeres részvevője a kórusversenyeknek, ez az^ elismerés érthetően még ma is nagy örömet szerez nekik. Most ennek a sikernek a kötelezettségével készülnek újra Debrecenbe, az immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi kórusversenyre. Sőt! Kisgyörgy István, az iskola igazgatója nem kis örömmel újságolta; az a megtiszteltetés érte őket, hogy a másik, a nem „tagozatos” gyerekekből alakult kórusuk is részt vesz a találkozón. Erre kötelezi őket az, hogy tavaly megnyerték a Magyar Rádió Éneklő Ifjúság versenyét. (Hangfelvétel is készült a kórussal, de a lemez még nem került kiadásra.) — Százötven gyerekünk készült nap mint nap a debreceni szereplésre. Azóta is, hogy befejeződött a tanév, naponta két órát próbával töltenek el — mondta az igazgató. — Ez igen komoly felkészítést igényel. — Most 750 tanulója van az iskolánknak. Minden ötödik tanulónk énekkaros. Büszkék yagyunk rá, mert az énekkari munka olyan, mint a sportban a csapatsport. Az iskola, a oedagó- gus munkája ezekben mérhető le leginkább. Egy hangszeren kiválóan játszó gyerek tehetségében a családi indítás meghatározó lehet. De százötven énekest csak az iskola tud nevelni. A kilenc ének-zene tanárunk munkája van benne kórusaink mostani felkészültségében. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a tagozatos kórusnak nagy hírű vezetője van: Reményi János. A Bartók- kórusban így azután már ismerősként üdvözölheti azokat a fiatalokat, akik később is szívesen énekelnek. A tagozatos kórus két hetet Zán- kán töltött — ott készültek az újbóli versenyre. S bár a reményeket nem illik előre „elkiabálni” — jó volna, ha idén is úgy történne, mint legutóbb: táviratban értesítették ugyanis akkor a szülőket, hogy egy nappal később érkeznek haza a tervezettnél, a gálaszereplés miatt. Az általános tantervű osztályok tanulóiból alakult kórus élén Halmai Istvánná áll. Neki és kórusának ez lesz az első nagy, nemzetközileg is erős versenyben való szereplésük. Tisztes helytállást várnak tőlük. S a lelkiismeretes felkészülés alapján erre van is reméífy. A Fazekas utcai Általános Iskola két kórusának részvétele nemcsak az iskolának, hanem a miskolci gyermek- kórusoknak is nagy elismerés. Sőt, köztudott, hogy Miskolcot még egy harmadik kórus is képviseli a nemzetközi versenyen, az Egressy Béni Állami Zeneiskola énekkara. Egy városból három kórus — nem mindennapi egy nemzetközi találkozón. A 6-os számú Általános Iskola két kórusának tagjai hétfőn indulnak el a versenyre. A „sima” kórus 14- én, a zenei kórus 15-én mutatkozik be a versenyen. S a zenei kórus részt vesz 12- én azon a hangversenyen is, amelyen Kocsárdi Miklós műveit mutatják be. A Debrecen városa felkérésére írt új művét a miskolci kórus adja elő — ősbemutatóként. (cs. a.) Munkában a fesztivál-zsűri Végéhez közeledik a kazincbarcikai országos színjátszó fesztivál. Ma utoljára mutatkoznak be az együttesek a fesztivál-program keretében s utaznak másik vidéki előadásra, Tokajba és Sárospatakra. Vasárnap délelőtt még szakmai tanácskozás lesz, majd délután értékeléssel és díjkiosztással, a fesztiválzászló levonásával véget ér a hatnapos seregszemle. Ennek megfelelően alakul, formálódik a. kép, az amatőr színjátszó mozgalom jelenlegi helyzetéről. Okkal mondhatjuk, hogy egészéről, hiszen a legjobbak voltak jelen a találkozón és — bár éppen ezért színvonalban megelőzik a többieket — magukban a produkciókban hordozzák a mozgalom egészére jellemző jó törekvéseket, és a helyben topogtató akadályokat. Tükrözik ezeket maguk az előadások, s nincs másképpen a szakmai tanácskozásokon sem. Ez utóbbiakból itt a helyszínen nagyon vegyes vélemények hallhatók. Ilyen például, hogy a zsűri értékelései túlzottan általánosítottak. A vitában elhangzottak nem mindig segítenek hozzá a tisztább kép kialakításához. Olyan vélemény is van, . hogy sokszor személyeskedésbe csap az egész, ami még kevésbé ad segítséget ahhoz, hogy tovább lendítse egy-egy csoport munkáját. Így aztán nemcsak a bemutatott előadásokról hallhatók értékelések, de a tanácskozások sem maradnak megjegyzések, vélemények nélkül. Nemegyszer hallhattuk e megbeszélésekén egy-egy csoportról, hogy „nagyon jó lehetett volna az előadás ...” mígnem valaki megkérdezte, hogy ha olyan jók voltak az előzsüri- zés során, hogyan lehet, hogy itt a szakmai értékelés csak elmarasztaló, s rosszat tud mondani róluk. A „kívülállóknak” nemegyszer támadt olyan benyomása ezeken a szakmai megbeszéléseken, hogy valami ingerültség van a levegőben. Hogy sok idő megy el —vész kárba, ha úgy tetszik — a „jól fésült felkészültség” hatáskeresés kinyilvánításával. Kevés idő maradt a valódi tartalmi kérdések megbeszélésére. Mintha az amatőr színjátszók legjobbjainak a találkozója profibeütésektől sem lenne mentes. Kétségtelen. hogy a zsűri hivatásos szakembereitől, hivatásos rendezőitől igen világos, értékes és a művészeti munka mélyére hatoló gondolatokat is hallunk. (Az előbb elmondottakat nem is az ő tevékenységükkel kapcsolatban kellett feljegyezni.) összességében az a látszat, hogy „újra mondják magukat” ezek a délelőtti tanácskozások, pedig a játszóktól L azt várják, s várjuk mi is a közönség, hogyha elkezdenek valamit, azt csinálják végig. Hogy haladjunk, mehessünk előre. Hogy tisztábban lássunk. Lépett-e előre, s ha igen miben a színjátszó fesztivál a két évvel ezelőttihez képest? Idő kell még a tapasztalatok összegzésére, a kérdés megválaszolására. Bizakodva reméljük, hogy ez megtörténik. S úgy, hogy annak hasznát láthatjuk, majd két év múlva. Ugyanitt Kazincbarcikán. (lenagy)
