Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-02 / 154. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Ember — munka — társadalom Művelődési szokások kialakítása az iskolában m 1978. július 2,, vasárnap MEZEY KATALÍN: Anyagtanulmány A balta meséi Ma vásár a fonóban Beköltözött a megye Mis­kolcra, pontosabban a hejö- csabai Gárdonyi Géza Műve­lődési Házba és parkjába. Még pontosabban a megye népművészeti értékei és ér­tékeinek hordozói, tovább­adó] „hozták össze” három napra szívet-lelket izgalom­ban, lelkesedést lazban tartó proc ukcióikat-magukat a Borsodi Fonóban. Jöttek, ér­keztek már megyén kívülről is. A megnyitó estéjén már bemutatkozott a budapesti Vízöntő együttes, tegnap dél­előtt pedig az Állami Báb­színház vendégeskedett itt a kicsinyek nagy örömére. * A fellépésre, bemutatko­zásra érkezők között is el­sőnek számított a matkó- pusztai Pólyák Ferenc „hal­lás fafaragó”. Jóformán már a kocsijában „megtámadott” egy farönköt, s mire a meg­nyitó ideje elérkezett, már 8—10 markos fiatal felállít­hatta a parkban az immár életet kapott, sorsot hordozó, másból fogant és bennünk életet élő parasztportrét. Tegnap délelőtt, már kö­zönség előtt, újra baltacsa­pások „vallattak” egy holt faanyagot, hogy miközben a karosai Pápai Istvánná, a „Népművészet mestere” me­séi megelevenednek a park­ban, s a bábszínház para­vánjai mögött és előtte győz a jó a rosszon, az igazság a gőgös hatalmon, mind e közben társa legyen a fából faragott férfinak. S míg mindez két óra alatt meg­született, mi, akik ott topo­rogtunk a „baltás ember” közelében, társai, beavatottai lehettünk valami embersége­sen emoerinek, amit ki-ki úgy fogalmaz, fogalmazott meg az élmény meleg-friss hatása alatt, ahogyan éppen a szavak kiforgácsolódtak gondolataiból... * A folklórnapokon két, rit­kán — s együtt máskor nem is igen — látható kiállítás is hívja, várja az érdeklő­dőket. A KIOSZ megyei szervezete, és a Herman Ottó Múzeum anyaga méltán ka­pott mór eddig is sok di­cséretet. Nem különben az Az angol Royal Society (tudományos akadémia) csü­törtöki ülésén Szentágothai János professzort, az MTA elnökét ünnepélyesen beik­tatták a Royal Society kül­földi tagjává. A Royal So­ciety évente négy külföldi A Miskolci Nemzeti Szín- házbar tegnap, szombaton délelőtt nívó-díjak és jutal­mak átadására került sor. Sailós Gábor, a színház igaz­gatója köszöntötte a művé­szeket a sikeresen zárt szín­házi évad alkalmából, majd átadta a minisztérium és a színház igazgatóságának ju­talmát. Minisztériumi nívó-díjat ka­pott az 1977—78-as évadban színre került mesejátékok­ban nyújtott teljesítményé­ért: Ilerédy Éva karmester, Bánó Pál, Dariday Róbert, Horváth Zsuzsa, Lenkei/ Edit, Máthé Eta, Matus György, Milviusz Andrea, Páva Ibo­lya, Somló István, M. Szilá­gyi Lajos és Zoltán Sára színművész, Czövek György fővilágosító, Szép István fő- világosító-helyettes, Gulyás József műszaki felügyelő és Sárosi László színpadmester. Tolnai Ferenc, a Miskolci városi Tanács osztályvezető­egész rendezvénysorozat, s annak szervezői, résztvevői, segítői is. A kiállítási ven­dégkönyvből két beírást idé­zünk ide, kommentár nél­kül mert önmagukban és együtt, egyenlő, egyformán igazak: „A kiállítás, a szer­vezés nagyon tetszett, de Miskolc város közönye — annál kevésbé” — ez' egy misko’ci érdeklődő megjegy­zése. „Ezen kiállítás és tán­cok, énekes dalok, élelem egyik magaspontjai közé tar­toznak, hiszen sok részét édes barátom, Lajos Árpád Borsodi fonójából már isme­rem. Negyvennyolc évi kül­földi tartózkodásom élmé­nyei közölt a mostani honi látogatásom egyik kiemelke­dő pillanatai közé tartozik.” L sorokat egy, Hollandiában élő magyar írta. (Szó szerint idéztük.) Szívélyes köszöne­tét is kifejezve a rendezők­nek. * A tegnapi sűrű program­ból megemlítjük még, hogy délután három órakor „Ha­gyományőrzés a népi díszí­tőművészeti, hímző szakkö­rök tevékenységében” cím­mel szakmai előadás és ta­nácskozás volt, majd dél­után 5 órától pávakörök műsorát láthattuk. Eljött és bemutatkozott a táktaharká- nyi férfi népdalkor, a dédes- tapolcsányi pávakör, és a domaházi népi együttes. A szombati programot a buda­pesti Mákvirág együttes és a miskolci Nyekergő zene­kar koncertje zárta. És kez­detét vette a táncház. Ma, vasárnap a vásári nap van a Borsodi Fonóban. Ven­dégei közül már szombaton megérkezett és felkészült a bemutatkozásra Bagó Erzsé­bet kalocsai pingálóasszony. Délelőtt Kemény Henrik és Bató László bábműsora fo­gadja a gyerekeket. És vá­sár egész nap: mézeskalácso- sok, 'fazekasok, hímzők, szö­vők, kádárok, bőrművesek, szíjjártók, faragok, kékfes­tők és kosárfonók hozzák el alkotásaikat. Hallhatjuk a vásári kikiáltót, jövendőt mondanak tenyerünkből, s megörökítenek gyorsíotóval. Ha elmegyünk . .. Akik már voltak ott, tudják, hogy ér­demes. tagot választ. Szentágothai professzor jelenleg a'z egyet­len magyar tag — az emlő­sök központi idegrendszeré­nek kutatásában elért ered­ményeiért kapta a kitünte­tést. je az évad során, az átlagos­nál magasabb művészi tel­jesítményéért átnyújtotta a városi tanács jutalmát Máthé Éva és Komáromy Éva szín­művészeknek, valamint Szűcs János rendezőnek. A Miskolci Nemzeti Szín­ház igazgatósága minőségi jutalomban észesítette Beke Sándor és Szűcs János ren­dezőt. A színművészek kö­zül minőségi jutalmat ka­pott: Ábrahám István, Csapó János, Demeter Hedvig, Fe­hér Tibor, Horváth Zsuzsa, Komáromy Éva, Kulcsár Im­re, Máthé Éva, Máthé Eta, Matus György, Poór Péter, Reviczky Gábor, Simon György, Somló Ferenc, Var­ga Gyula és Vitéz László. Az elmúlt év munkájának teljes értékelésére — aho­gyan azt' Sailós Gábor, a színház igazgatója mondot­ta — az évadnyitó társulati ülésen kerül sor. Milyen indítékokra van szükség ahhoz, hogy az em­berek .művelődni akarjanak? A mai iskolai keretek kö­zött van-e lehetőség a sze­mélyiségfejlesztésre’ Meg- oldhatja-e önmagában a könyvtári óra, a városnéző séta azt, hogy a tantárgyi kereteken túl ne csak az ér- dek'ődést keltse fel, hanem kapcsolja is a tantervi anyaghoz? Egyáltalán, van-e lehetősége az iskolának ar­ra, hogy túllépje a meglevő •formákat? Egyszerűnek tűnő, de mégis bonyolult, s koránt­sem tisztázott kérdések ezek, amelyekre a miskolci nyári egyetem egyik szekcióülésén kísérelte meg a válaszadást dr. Csorna Gyula, az Orszá­gos Pedagógiai Intézet tudo­mányos osztályvezetője és Gaál Gyula, a Borsod me­gyei Pedagógus Továbbkép­ző Intézet nyugdíjas munka­társa, aki négy éve irányítja megyénkben azt a pedagó­giai kísérletet, melynek cél­ja az általános iskolai tanu­lók önművelési igényének és közéletiségének egységben való fejlesztése. Noha sarkításnak tűnik a megfogalmazás, lényegében igaz (ezt fejtegette dr. Cso­rna Gyula előadásában), hogy a magyar iskola majd minden megnyilvánulása szakemberképző-centrikus, annak ellenére, hogy kétség­telenül tapasztalható törek­vés a tanulók személyiségé­nek fejlesztésére is. A ta­pasztalat és a gyakorlat azt bizonyítja, hogy a mai ma­gyar iskola csak részlegesen képes eleget tenni annak a céljának, annak a nevelési követelménynek, hogy a ta­nulás, a művelődés életmód­dá váljon a tanulók számá­ra. Sem a permanens tanu­lásban való felkészítésben (ebbe természetesen az is­kola maga is beletartozik), sem az életmódra nevelésben nem képes teljességet elér­ni a mai iskola, mert ehhez egy olyan totális rendszer­nek a megvalósítására lenne szükség, olyan személyiség­centrikus iskolára, mint amilyen például a szentlőrin­ci iskolamodell, ahol a neve­lés négy nagy területét sike­rült ötvözni. Egykor az iskola célja a művelt emberek nevelése volt, ma művelődő embere­ket akar kibocsátani falai közül. Az iskola feladata, hogy kinevelje a diákokban az igényt, . az érdeklődést a művelődéshez, biztosítsa az intellektuális felkészültséget, sefítsen kialakítani egy olyan szokásrendszert, amely rögzíteni tudja ezeket az ér­tékeket. Lényeges, hogy le­gyen könyvtári óra, tárlat- látogatás, városnéző séta is, de önmagukban korántsem oldják meg ezek a mai isko­lakeretekben feszülő ellent­mondásokat. Tény, hogy a rendhagyó népművelési formák ma még sokszor ütköznek az iskola klasszikus, órarendbe ikta­tott rendjével. Hiszen a pe­dagógust kötik a tanmene­tek, különböző felkészültség­gel, különböző háttérrel, csa­ládi indítással érkező gyere­kekkel kell dolgozniuk, s ugyanakkor igényként tá­masztjuk velük szemben, hogy mozgósítsák a tanuló­kat a tananyaghoz nem köz­vetlenül kapcsolódó művelő­dési értékek befogadására is. S ha a pedagógus mégis megszervezi ezeket a műve­lődési lehetőségeket, hogyan tudja becsatlakoztatni a tantervi anyagba? Megany- nyi kérdés! De mindezek mégiscsak jelzik, hogy kiala­kulhat iskolai kereteken be­iül is egy művelődési tevé­kenységi rendszer, s men­nél inkább kialakul, annál inkább oldani tudjuk a szak­éin oerképzés-centrikus isko­lát. A Borsodban már négy éve tartó pedagógiai kísérlet tapasztalatai bizonyítják,, s erről számolt' be Gaál Gyu­la a nyári egyetemen részt vevő pedagógusoknak, hogy az adott iskolai kereteken belül is adottak a lehetősé­gek a tanulók önművelés) igényének fejlesztésére, köz­életi aktivitásuk kibontásá­ra. Összehangolt (bár igaz, ami igaz, nem kis pedagó­giai erőfeszítéseket igénylő) ráhatás eredményeként fej­leszthető és tágítható a ta­nulók érdeklődési köre. A kísérletbe bevont hat isko­lában az érdekelt osztá­lyokban .például felmérték a tanulók érdeklődési köreit, így értékelték azt, hogy mi­lyen a humán, a természet- tudományos és a közéleti ér­deklődésük? A pedagógiai ráhatás a kiscsoportos for­mákban igen differenciált volt, s mindenekelőtt tevé- kenykedtető jellegű. Két év alatt a kiemelkedő érdeklő­désűek aránya 29 százalék­ról 43 százalékra emelkedett, míg a közömbösöké 25 szá­zalékról 14 százalékra csök­kent, ugyanakkor nőtt a ta­nulók igényessége, önálló is­meretszerző képessege és szervezőkészsége is, A te­vékeny kedtető formák gya­korlásának eredmenye, hogy a kísérletben részt vevő osz­tályok tanulói átlagosan négyszer- annyi „szereplést” vállaltak egy esztendőben, mint egy jó, de nem kiemelt osztály növendékei. Az említett kísérletben 11- féle tevékenységi formát vizsgáltak, mint az önmű­velési igény felkeltésének le­hetőségeit. Most még talán csak a könyvtárhasználat ta­pasztalatairól szólnánk. No­ha általában úg;r szoktak fogalmazni, hogy az iskola minden tanulója könyvtári tag, a tényleges számok egé­szen mást mutatnak. A kí­sérleti osztályban, például az ötödikben a tanulók 44 szá­zaléka volt csak beiratkozó olvasó: arányuk az év vé­gére 87 százalékra emelke­dett. A statisztikai adatnál azonban még többet mond az, hogy lényegesen jobban tudják használni a könyvtá­rat a kísérleti osztályok ta­nulói, akik szívesen be is építették olvasmányaikat az iskolai munkába. Ä kísérlet folyamán a szelektálni, a válogatni tudás képességére is nevelték a tanulókat,' Így például csoportosan jelöltek ki a rádióújságból azokat a műsorokat, amelyeket meg­nézésre, meghallgatásra aján­lottak társaiknak. Két év alatt a kísérleti osztályokban kétszer többen néztek rend­szeresen képzőművészeti mű­sorokat, hallgattak híreket, az ötödik osztályban, mint a kontroll osztályokban, A he­tedik osztályosoknál mar négyszeres volt az arany. a/, eredmények mögött természetesen a pedagógusok igen jó felkészülése, lénye­gesen összehangoltabb neve­lő-oktató munkája, hihetet­lenül nagy szervezőmunka volt. De e kísérlet tapaszta­latai mégis csak azt bizo­nyítják, hogy az adott is­kolakeretek között is lénye­gesen nagyobb lehetőségek rejlenek a művelődésigény felkeltésére, mint amit je­lenleg ki tudunk használni. Ugyanakkor azt is meg kell •mondani, hogy a művelődési házak nem készültek fel eléggé az ilyen jellegű pe­dagógiai munka segítésére, s a könyvtárak és az iskola együttműködésében is több­re van szükség, mint ami je­lenleg adott. Csutora« Annamária Lassan tíz éve lesz, hogy megjelent egy antológia „Ki­lenc költő versei” alcímmel, amelyet — némi túlzással — irodalomtörténeti esemény­ként emleget azóta is a kriti­ka. Az „Elérhetetlen iöld”- ről van szó. Érdemes felidézni ezt az esemenyt s nem kévémé erdekes nyomon követni en­nek a csoportnak —, de nyu­godtan mondhatunk korosz­tályt is — a sorsát, amely éppen most jelentkezik (ha jelentkezik!...) a második kötetével. Azzal a második kötettel, amelyet a kritika és az irodalmi Követelmény, az igazi beérkezésnek, irövá-köl- tóvé avatásnak tekint. Meg­érne — persze — néhány megjegyzést, hogy miért van ez így? (Azért-e, mert a két kötet az írószövetségi tag­ság feltétele?, de ne gonosz­kodjunk.) Hogy mi köze ennek a be­vezetőnek Mezey Katalin kö­tetéhez? Mezey Katalin is tagja a „Kilenceknek”, a pá­lyájának alakulása több ta­nulsággal is szolgál. Első kö­tete az „Amíg a buszra vá­runk” 1970-ben jelent meg. Egy fiatal ember (nő) kissé naiv, de nemes és szép in­dulatai fogalmazódtak meg a vékonyka kötetben. Azt su­gallva, hogy a világ megis­merhető, megismerendő, meg­változtatandó. Ezen előzmé­nyek ismeretében nem kis megdöbbenést kelt a máso­dik kötet késése. (7 évvel az első után), de még — in­kább az abban megfogalma­zódó élmény- és gondolat- világ. Kölcsönvett gondolat­tal a „minden egész eltö­rött” rettenete: a töredékes­ség, a félbeharapott versmon­datok, a lefokozottság, élmé­nye ragadja meg először az olvasót. A cím: Anyagtanul­mány még a világ megismer­hetőségét ígéri, maguk a ver­sek azonban mintha cáfol­nák ezt, legalábbis megkér­dőjelezik, Mintha az előző kötet egyik versét: az ün­nepeinket variálná tovább, illetve szedné szét elemeire. Abban akkor még azt fo­galmazta meg a költő, hogy elpocsékoljuk az ünnepein­ket, belefojtjuk a zabálás- ba, vedelésbe, a kínzó ma­lomba, amely inkább fá­rasztja, mintsem hogy meg­emelné a lelket. Mert éppen az emelkedettség hiányzik az ünnepeinkből, mert nem ki­látópontok, amelyek' ritmust adnának a hétköznapoknak azzal, hogy tagolják, vissz­fényükkel beragyogják azo­kat. Az akkor megfogalma­zott hiány azonban mintha, állandósult volna, anélkül azonban, hogy, a konkrét és karakteres megfogolmazás re­ményt sugallna a íelodásá- ra, megszüntetésére. Az élet (gyermekek születése) és a halál (szülei elvesztése) egyenértékűen, egyazon szí­nekkel fogalmazódik meg: egy, a végletekig lecsupaszí­tott versformába, amely ép­pen a kopársága miatt — alig se fogódzóit az olvasó-' nak. Minden vers megértésé­ért át keli élnie az alkotó gyötrelmeit, dé annak örö­mei nélkül. Legtöbbször csak a vers­csírát kapjuk, az ötletet, amit a képzelet kiegészíthet, fel­öltöztethet ugyan, de rhég az így nyert versélmény is szorongást kelt. Az1 az el­lentmondásosságában is ígé­retes lendület, lázongás, in­A Borsod-Abaúj-Zemplén megye napközis nevelői szá­mára bentlakásos tanfolya­mot szervezett a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lyán, és a megyei pedagógus továbbképző intézet. Szakács Lajos, megyei napközis ve­zető szakfelügyelő javaslatá­ra a továbbképzésre Sáros­patakon került sor június 26 —július 1. között, A tanfo­lyam vezetésére Merényi Jó­zsefnél, Miskolc város nap­közis szakfelügyelőjét kérték fel. ötven hallgató győződ­dulatkitörés, amely az emlí­tett antológiában meggyőzte az olvasót, az abban a kö­tetben szinte már-már ösz- szeges lemondássá, szomorú legyintéssé szelídült. Hiszen a legnagyobb lemondás egy költő részéről, ha lemond a szavakról, a képekről, a- vers-zenéről, ha lemond az olvasóról magáról! Az a kritikus, -aki elsőd­leges feladatának éppen a költő megértését tartja, hogy az értekező próza nyelvére „lefordítva” fel is erősíthesse a megértett gondolatokat, szorongva lapoz a kötetben. Mert itt (de még más, itt fel nem sorolandó esetek­ben) nyilván nem a tehetség elapadásával van dolgunk, hanem annak iránytéveszté­sével. Bármi legyen is az oka annak, nem mehetünk el mellette közönyösen! A rossz közérzet nem uralható visz- sza a magánügy szférájába még akkor sem. ha a kötet versei egy szűkülő világot járnak körül. Inkább tegyük fel a kérdést (vá * szt majd éppen az említett költőtől várunk... !), hog3' mi tör­tént ezzel a nemzedékkel, amely az „elérhetetlen föld” felé indult, de idejekorán elfáradt?, feladta?, elbot- lott? az úton! „Nem tudom vinni már terhemet, Uram, Más életekkel megrakva gazdagon. Hozzád fohászkodom” — írja Mezey Katalin, elpana­szolván azokat a gondolato­kat, amelyek miatt nem tud­ja megvalósítani önmagát. Teljes egészében idézzük a Dal című versét, mert önma­gáért beszel. szeretnék most lefeküdni magam magas ágyra tenni magam magas ágyra vonni és a lunni és alunni a (kiemelés tőlünk) könnyen elintézhetnénk ezt is azzal, hogy „magánügy”, holott — tudjuk! — nem az. Nem az, hogy fiatal anyák, dolgozó nők, alig az ..élet” útjának felén „túl fáradtak”. S ha így nézzük, ezt olvas­suk a többi félbeharapott versmondatban, akkor — no­ha a költő sohasem fogal­mazza ezt meg „direkten” •— nagyon is közügyről vah szó! Döbbenetesen fogalmazódik meg ez a kérdés a Válasz­tás című versben. Minden ember elemi vágya, hogy szinkronban legyen a világ­gal és önmagával. Ha ez a szinkron valami; gátoltság, akadályoztatás miatt meg­bomlik, akkor az emberen szorongás. lesz úrrá, mert úgy érzi, hogy lemarad va­lamiről, a saját életéről is akár. Nos, ezt fogalmazza meg Mezey Katalin kötele, s ezzel lehet nem egyetér­teni, de fel nem figyelni rá, tudomásul nem venni nagy hiba lenne! A kötet így, eo- 'ben a formában egy költő, s ,egy nemzedék válságáról tudósít. Nagy teljesítmény ez? Kicsi? Mezey Katalin, s a nemzedéke is — hisszük — ennél többre hivatott, meg .kell találnia(uk) a szinkront önmagukkal, s a világgal is. De elég-e ehhez a költő erőfeszítése? Minden- • e-etre meg kell tennie, hogy a versek is életnedvekkel dúsuljanak. hetett meg arról, hogy a napközis nevelők lettek ed­dig a legtöbb 'epést a ne- velőiskola megteremtéséért. A tanfolyamon megismerked­tek az új tantervvel kap­csolatos tennivalókkal. A to­vábbképzésen országos és megyei pedagógiai vezetők tartottak előadást: előadásaik minden napközis témát fel­öleltek. A hallgatók meg­győződéssel vallották, hogy a napközis nevelői hivatás a legösszetettebb, a legszebb pei .gógus tevékenység. • • \ Ünnepélyes beiktatás Nívó-díjak a miskolci színészeknek Horpácsi .Sándor A legszebb hivatás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents