Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-15 / 165. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1978. júíius 15., szombat Agria ’78 A negyedik egri nyár Negyedszer rendezik meg Egerben a történelmi emlé­kű várban és környékén az Agria-napokat, a sokszínű nyári művészeti és idegen- forgalmi rendezvénysorozatot. Csütörtökön, július 13-án, a meglehetősen zivataros idő­járással terhes nap végén tartották meg a sorozat nyi­tó előadását az egri- vár gó­tikus palotája előtt. Jóllehet ez volt a hivatalos nyitás, ezt már megelőzte a Halicsi ikonok című kiállítás meg­nyitása a várbeli Képtárban (igazán kár, hogy éppen az esti előadások előtt zárva van, és a gyülekező-várako­zó közönség nem tekintheti meg), délután 6 órakor pedig a Dobó téren, a hagyományos szekeres felvonulás után a színművészeti főiskolások — mintegy hívogató előadás­ként — bemutatták a XVIII. századi ismeretlen magyar szerzőtől származó Kocsonya Mihály házassága című ko­médiát rendkívül friss, szó­rakoztató, vonzó előadásban, jól érvényesítve e játék népi humorát, annak helyenkénti vaskosságát és a mondandó­ját meghatározó népi igaz­ságtételt. Az előadást Szirtes Tamás rendezte és minden este megismétli. Ezt követő­en került sor a várudvari első bemutatóra. Az Agria-sorozat rendezői és szervezői négy év tanul­sága szerint már elfeledett, hajdani magyar drámákat, drámakísérleteket, -töredéke- , két kívánnak új életre kelte­ni, és az egri vár vonzó kör­nyezetében ezrek kincsévé tenni. E rokonszenves törek­vés most már a negyedik nekifutásban — úgy tűnik — évről évre felszínre hoz va­lami régit, de nem biztos, hogy mindig megéri, vagy legalábbis nem biztos, hopv a feldolgozott és bemutatott formában olyan új érték születik, amely megérte vol­na a. fáradtságot, a költsé­get. Ki kell ezt már monda­ni akkor is, ha az új életre keltett, elfeledett mű, a be­leplántált vaskosság, a sok­sok mai utalás átmeneti ka­cagást is vált ki a nézőté­ren. Az idei első bemutató elő­adáson két darab is szerepei. Constantinus és Victoria cím­mel ismeretlen magyar szer­ző XVII. századi játéka ke­rült először színre Szirtes Tamás rendezésében. Főúri udvari színjáték; amelyben a szerelmesek az istenek, Vénusz és Cupido segítségé­vel nyerik el végül egymást, de addig egy óra hosszat kell a hatalmas színpadon, — amely ezúttal sem hasz­nálta ki a mögötte levő góti­kus palota architektúráját —, mindenfélét játszani. (A fő­úri magyar ruhák, sőt dísz­ruhák között megjelenik, az isten tudja, miért, egy török öltözet is.) Énekes, zenés két-* t ősökben, kettős párbeszé- < okben, közéjük iktatott lát­ványos karjelenetekben, jól koreografált képekben eleve­nedik meg a szerelmespár minden ármányt legyőző tör­ténete. Van benne helyen­ként nem kevés olcsó hu­mor is; különösen Körmendi .János és Szacsvay László kettőse, mint a humor időn­ként vissza-visszatérő kéovi- selője, kívánkozik valami más környezetbe. A mozgá­sokban és a nagyon jó zené­ben — dalszövegek Bródy Jánostól, zene Toicsuai/éktól — nem ritkán meghökkentő állások tapasztalhatók az 5ző évi produkciókból, atni­jris azonos dalszövegíró, conos komponista, nagy- r -szt azonos szereplők bemu- ".tásában láttunk más dara- JW. A másik darab — a sze- ~elem-féltők —- a XVIII. szá­zadból való. Simái Kristóf­ból származik és Fekete Sán­dor dramaturgi közreműkö­désével Bródy—Tolcsvay ze­kével. Romhányi László ren- '->zécében került színre. E darab alcíme; Gyapai Már­ton, avagy: feleségféltő oná­va lélek. Ez nagyjában meg­határozza már a darab tar­talmát is. Egy Gyapai Már­ton nevű kovácsmester fe­lesége, valamint a szomszé­dos nemes úr lánya és annak szerelmese körüli mulattató történet, amelynek a végén természetesen minden rendbe jön, ahogy az illik. Nehéz len­ne azt állítani, hogy ez a mű is jelentékenyen gazdagít ja a szabadtéri drámák sorát, legfeljebb azt könyvelhetjük el, hogy ismét leporoltak és bemutattak egy régi-régi drámai kísérletet. Zenés, já­tékos bevezető után többség­ben prózai kettősök, hárma­sok váltják egymást a ko­médiák hagyományainak megfelelő félreértések sorá­val, majd végül giccsbe haj­ló látványos fináléval bú­csúzik az együttes a közön­ségtől. Hasonlóan az előző darabhoz, itt is kísértenek a korábbi egri előadások je­gyei, s itt még a rendező is azonos a korábbi évekével. © Az ezervalahány néző he­lyenként hangosan derült. Az is igaz, hogy az első da­rab utáni szünetben foghí­jak is születtek a nézőtéren. Az Agria-játékokat immár négy éve kitalálták. Kitalál­ták hozzá azt a koncepciót is, amit bevezetőnkben em­lítettünk. Nevezetesen a fe­ledéstől menteni' kívánják a magyar drámairodalom kez­deti korának hajdani ér- ' téliéit. Most már ki kel­lene azt is találni, miként lehetne jobb válogatással, az önmaguk teremtette sémák ismétlésének kerülésével, jobb tartalmat is adni ennek a várbéli előadássorozatnak. A neves művészek — Psota Irén, Szaló Gyula, Maros Gábor, Kertész Péter, Bencze Ilona, Lehoczky Zsuzsa, Szacsvay László, Körmendi János, Fehér Tibor — több­ségben igen jól és becsülettel igyekeztek helytállni, de jól megírt szerepek és biztos­kezű rendezői színészvezetés hiányában csinálták azt, amit jónak láttak, jónak hit­tek és tudtak. Ebből követ­kezett mindkét előadás egye­netlensége, és mint már em­lítettük, helyenkénti vissza­élés az olcsó humorlehetősé­gekkel. Jó, hogy vannak já­tékok a gótikus palota előtt Egerben, de már ideje lenne pontosabban körülhatárolni, mi is kerüljön oda és ho­gyan. © E két darabon kívül még van látnivaló az Agria-napo- kon bőven. Július 20-ától a vár romkertjében Madách Imre Férfi és nő drámáját mutatják be, ugyancsak ős­bemutató előadásban, Beth­len Miklós—Nemeskürty Ist­ván Noé galambja című mű­vét pfdig Banff y György adja elő. Az előbbi előadást Romhányi László, az utóbbi monodrámát Szirtes Tamás rendezi. Augusztusban Far­kas Ferenc Vidróczki című daljátéka szerepel több alka­lommal a műsorban; három orgonahangverseny a Bazili­kában emelkedik ki a zenei programból. A kiállítási programban a már említett Halicsi ikonok című kiállí­táson kívül grafikai tárlat és a XV. akvarellbiennálé várja az Agria-napok látogatóit. Elválaszthatatlan e sorozat­tól a két tagozatú nyári egyetem, amelynek egyikén műemlékvédelmi, a másikán filmművészeti témákkal fog­lalkoznak. Évről évre érdeklődő figye­lemmel, a szomszéd művé­szeti életének féltő-gondos figyelésével tekintünk az Ag- ria-sorozatra. Lelkendezés helyetti őszintébb szókimon­dásunkat. elvárásaink megfo­galmazását e jó szándékú féltés és figyelem, a jobb, őszinte várása fogalmazta ke-, mé íyebbre. "cnedck Miklós Jelen lenni a város kulturális élet éhen... Jó néhányszor elbüszkél­kedtünk már azzal, hogy hazánk vidéki városai közül elsőként itt, Miskolcon ala­kult városi szimfonikus ze­nekar: 1963. szeptember 1-től működik hivatalosan a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar. A zenekar megalakulásának, mint minden másnak is, ter­mészetesen megvoltak a maga előzményei, s a fenn­állás. a működés esztendei is jó néhány változást hoztak magukkal. Voltak sikeres évadok, s voltak persze ku­darcok is, de egy valami egészen bizonyos, nem vi­tatható: az indulás éveitől elmondható a „ zenekarra, a zenekar tagjaira, hogy fűtöt­te őket a lelkesedés, az az akarás, hogy a zenekar szer­ves részévé váljon Miskolc ’ város kulturális életének. S noha ma már a részvételt aligha merné valaki is két­ségbe vonni, az igazsághoz hozzátartozik; a lelkesedé­sükre ma is nagyon nagy szükség van, hiszen mind­máig lényegében megoldat­lan körülmények között kell készülniük a szereplésekre. Amióta a Miskolci Galéria épületét bezárták, a Molnár Béla Ifjúsági Házban talál­tak otthonra, ami legfeljebb átmeneti otthona lehet a ze­nekarnak. A régi Vasas Mű­velődési Központban lenne talán újabb otthonuk —, de sajnos, ez is bizonytalan még. Tizenöt éves a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Talán ez a tény az oka, hogy az évadzáró társulati ülésen — kedden tartották meg — va­lamivel több szó esett a múltról, mint általában máskor, hasonló alkalmak­kor. S valóban, a zenekar jelen eredményeinek és gondjai­nak megértéséhez alkalma­sint szükséges is a már el­múlt évek ^ felemlegetése. Így ugyanis még büszkébbek lehetünk arra, hogy Miskol­con létrejött egy olyan zene­kar, amelynek értéke nem a próbateremben felhalmozott hangszerekben, hanem a ze­nekari tagok hivatástudatá­ban, felkészültségében, játék­tudásában mérhető le. Ha a most yéget ért hang- versenyévadbeli szereplésü­ket nézzük, a játékukról, a fellépéseikről írt kriti­kák, s mindenekelőtt termé­szetesen a hangversenyláto­gató közönség véleménye, pozitív képet adnak a zene­karról. Örömmel mondhat­juk el azt is, hogy hosszú­hosszú évek óta (amióta 1967-ben kivált a Szimfoni­kus Zenekarból a Miskolci Nemzeti Színház zenekara) először sikerült kimozdulni a holtpontról a létszámfejlesz­tést illetően. A város és a Pénzügyminisztérium jóvol- * tából tíz úi zenekari b°lv lé­tesült, s talán mondani sem kell, hogy ez igen sokat je­lent a jövőt illetően. Nem egy alkalommal ugyanis „vendégekkel” tudták csak vállalni a nagv zenekari lét­számot igénylő művek be­mutatását. S ha már a zene­kari tagságnál tartunk, ér­demes idézni Mura Pétert, a Miskolci Szimfonikus Zene­kor igazgató-karnagyát, aki a társulat fejlesztésével fog­lalkozva mondta el; ameny- nyire jó, hogy az utánpótlást elsősorban jelentő miskolci zeneművészeli főiskolások szinte belenőnek a zenekari munkába, hátrányt is jelent, hogy más zenei műhelyek gyakorlatának taoasztalatai- val nem frissül fel az együt­tes munka. A város és a zenekar kap­csolatát jól fémjelzi az a tény, hogy kétszer kapták meg a város zenei díját, a Reményi Ede-díjat. Művészi hitelüket pedig ugyancsak jól fémjelzi, hogy nemcsak neves, ismert, világhírű kar­mesterek dirigálták már a zenekart, de a zenekarnak is írtak már műveket mai ma­gvar zeneszerzők. Most pél­dául Balassa Sándor egyik új művének bemutatása sze­repel a jövő évad tervében. Ez pedig már a második Balassa-mű lesz, amit a miskolci szimfonikusok elő­adásában hallhat először a közönség. S ha már egy ősbemutató kapcsán érintettük a jövő évad terveit, essék szó erről is. Az Országos Filharmónia már elkészítette az 1970— 79-es hangversenyévad ter­vét. A Miskolci Szimfonikus Zenekar első koncertjére no­vember 22-én kerül sor Cz- don. A későbbi kezdés oka: a zenekar tagjainak egy ré­sze szeptember végén NSZK- beli és hollandiai turnéra in­dul. Az itthonmaradottak a szomszédos Szabolcs megyé­ben adnak hangversenyeket. A turné ideje alatt is ké­szülnek viszont a hangver­senyévadra: elsősorban a kamarazenei munkát igényli tőlük Mura Péter. A hangversenyévad teljes programjának felsorolására e helyen nincs lehetőségünk. Az azonban bizonyos, hogy ismét jelentős erőpróbák előtt állnak majd: s többek között vezényli a zenekart Lukács Ervin, Kobayashi Ken-Ichiro. Kórodi András. A Miskolci Szimfonikus Ze­nekar évente nyolcvan hangversenyen lép közönség elé. Kötelezettségei nemcsak a megye és ' Miskolc város zenei életében vannak. Or­szágosan is számon tartott együttesről lévén szó, ez ter­mészetes is, s jelzi a zene­A Pécsi Porcelángyárban már csomagolják azokat a művészi kivitelű 'emlék- és ajándéktárgyakat, amelyeket a közelgő Világifjúsági Talál­kozó tiszteletére, társadalmi munkában tervezett és ké­szített a „Zsolnay Vilmos” porcelánfestő ifjúsági brigád. A Kubába szánt legszebb ajándék a kézi festéssel gaz­dagon díszített, méternél ma­gasabb öblös váza, amelynek karnak a zenei életben be­töltött rangját is. De ez a viszonylag magas szám egy­ben azt is jelzi, hogy csak igen összehangolt, lelkiisme­retes munkával lehet meg­őrizni a már elért művészi színvonalat, tizenöt év ered­ményét. A Miskolci Szimfonikus Zenekar — nyugodtan állít­hatjuk — nemcsak, hogy szerves része ma már Mis­kolc kulturális életének, de egyik legjelentősebb ténye­zője is. A hangversenyte­remtől a diósgyőri várig, Miskolctól Ózdig sokfelé ját­szanak. S mind több örömöt szereznek a komoly zene hí­veinek. S nemcsak a hagyo­mányos repertoárjukkal. Az idei tavaszon megtartott grúz esttel (az egyetemen rendez­ték ezt a hangversenyt) el­indult az a folyamat is, amelyben a szomszédos né­pek mai, modern zenéje iránti adósságukat kívánják, törleszteni. S ez egyszer­smind a zenekari elképzelé­seket is jelzi, amit a már említett évadzáró társulati ülésen úgy fogalmazott meg Mura Péter igazgató-kar­nagy; hogy a zenekar reper­toárjának bővítése is fel­adat. S ebbe beletartozik az is, hogy az oratórikus és ba­lettműsoroknak is nagyobb helyet kell kapnia a zenekar munkájában. Csutorás Annamária forma terve a tavalyi ifjúsági pályázatra készült. A vázán virágminták fogják körül az ovális térbe festett arany VIT-pálmát, illetve a váza másik oldalán a szolidaritást hirdető feliratot. A váza fel­ső szélét tizenegy VIT-jel- vény, alsó peremét pedig a Finomkerámia Ipari Művek tíz gyárának emblémája dí­szíti, Ajándékok a VIT-re A miskolci közművelődés múltjából A közelmúltban tárgyalta a HNF megyei bizottsága a honismereti mozgalom hely­zetét és feladatait. Ezt az alkalmat ragadom meg, hogy városunk múltjából néhány gondolatot közreadjunk. Az emlékezés az ember személyiségében nagyon fon­tos' lélektani folyamat, mert e nélkül a pillanat lényei volnánk, múltunk holt anyag lenne a jövő számára, — a jelen, amint múlik, eltűnne, elsüllyedne visszahozhatatla- nu1 a múltban. Az emlékezés nemcsak az egyén számára izgalmas kérdés —, társadal­mi méretekben is az. Mily szépen ír erről Kölcsey: „Az ember nem a jelen pillanat, nem a pillanati szükség rab­ja; értelmi eszméletre lé­vén alkotva, nem veszti el a múltat szem elől; s ezáltal mind a jelennek több díszt szerezhet, mind a jövőre ki­számított hatással, tud mun­kálkodni.” Napjainkban az emlékezés, tágabban a honis­meret a nemzeti önismeretet, a szocialista tudat elmélyíté­sét, a haladó hagyományok ápolását, a nemzetköziség fejlesztését egyformán jelen­ti. Hozzásegít a szülőföld múltjának teljesebb megis­meréséhez. Sok szó esik napjainkban a közművelődésről. Határo­zatait gyakorta idézzük, szemléletformáló hatását em­legetjük, s egyre többet te­szünk megvalósításáért is. E kérdéscsoportba illesztve kíséreljük meg egy kicsit vá­rosunk közművelődésének múltját megismerni — azt remélve —, hogy találunk benne ojyan vonásokat, me­lyek alapján „a jövőre ki­számított hatással is tudunk munkálkodni”. Ezúttal a szá­zadforduló Miskolcáról, an­nál: közművelődéséről az el­ső világháborúig — ismer­jünk meg néhány adatot. A század elején Miskolc a ’ Tiszán-inneni Magyaror­szág fő kereskedő, sokféle sanyargatást, megpróbálta­tást átélt, túlélt városa. Pusz­tította kolera, árvíz, hadi­mozdulatok, de mindezeket mindig kiheverte, újból és újból talpra állva tele volt akarással, cselekvési vággyal. Művelődési életében — az országos közművelődési moz­galom eredményeként — meghatározó kultúrtényező volt az 1893-ban megalakult Miskolci Közművelődési Egyesület, amely 1899. ápri­lis 3-án átalakult új szerve­zeti 'szabályzattal és új cé­lokkal Borsod-, Miskolci Köz- művelődési és Múzeum Egye­sületté. A megváltozott név egyben tágabb működési te­rületet is jelzett. Az alap­szabályban lerögzített célként szerepelt: az .ismeretek ter­jesztése, a magyar irodalom, tudomány és művészet ápo­lása, egy nyilvános múzeum létesítése, könyvtár felállítá­sa, a műízlés és műpártolás fejlesztése, a népművészet értékeinek mentése és egy városi képtár alapjainak megteremtése. A közművelődés ez időben nem volt állami feladat. Kér­déseit, célkitűzéseit társadal­mi úton oldották meg. A Közművelődési Egyesület lé­te a tagoktól függött, anya­gi és erkölcsi támogatásuk­tól, amelyhez szerény állami — illetve városi támogatást kaptak. (Meg kell jegyezni, hogy ez a támogatás orszá­gos összehasonlításban Mis­kolcon volt a legalacso­nyabb.) A nem kevés mun­kát szerény díjazású főtitká­ron kívül, a tisztségviselők társadalmi munkában látták el. A főtitkár sem függetlení­tett egyén volt. A kitűzött célokat különféle szakosztá­lyok: irodalmi, zenei, múze­umi és közművelődési —• út­ján és segítségével látták el. Miskolc és a megye köz- művelődése nagyon sokat kö­szönhet a teljesen elfelejtett, és méltánytalanul elfelejtett Balogh Bertalannak, akinek része volt az alapszabályok kidolgozásában, 1903—1906- ban az egyesület főtitkára volt, 1910-től, 1922-ben bekö­vetkezett haláláig a közmű­velődési szakosztály elnöke. 1870-ben született Rákóczon, vasúti tisztviselőként került Miskolcra és hivatali munkája mellett született közművelő­dési tehetségként — ha léte­zik ilyen tehetség —, min­den erejével haláláig szolgál­ta Miskolc művelődésügyét. Könyvei, cikkei mozgósító erejével országos kezdemé­nyezések elindítója. Széles látókörű, kiterjedt érdeklő­désű, nagy munkabírású, so­kat akaró és sokat merő em­ber volt. Nem véletlenül halt meg 52 éves korában. Magyar nemzeti közművelődés című könyve (19C5. — Miskolc), máig is meglepően modern gondolatokat tartalmaz. A közművelődé: elenged­hetetlen alapjának tartotta az anyagi eszközöket, a terv­szerűséget, az egyöntetű el­járásokat, a helyi viszonyok messzemenő figyelembevéte­lét. Másik követelménye sze­rint a nagyobb városokba központosult magyar intelli­gencia figyelmét a falvakra kívánta terelni. Harmadik­ként: céltudatos törekvéssel a kultúra eszközeit: az iro­dalmat, tudományt, művé­szetet népszerűsíteni kíván­ta, olcsóvá tenni, elérhetővé mindenki számára. „Alakít­sunk vidéki kultúrgócokat” — írta — decentralizáljuk a képzőművészetet, rendezzünk vándor-tárlatokat, olcsó, de magas színvonalú hangver­senyeket. Teremtsük meg a tudományos búvárkodás fel­tételeit a vidéki városokban. Ismertessük meg a közönség­gel azon élvezetet, amit az olvasás - nyújt. Kutassuk fel a történelmi helyeket, von­juk be az ifjúságot nemzeti múltunk emlékeinek ápolá­sába. Írjunk ki irodalmi pá­lyázatokat, adjunk ki klasszi­kus műveket olcsó kiadás­ban, tartsunk művészettörté­neti előadást a nyilvánosság részére, adjunk az emberek ’ ezébe művészeti reproduk­ciókat, ha nem telik nekik eredeti művekre, tanítsunk az iskolában művészettörté­netet. Jó magaviseletű tanu­lók, arra hajlammal bírók részére teremtsünk tanítási alapot. Tartsunk olcsó hang­versenyeket az ifjúság szá­mára. Gyűjtsük a néprajzi emlékeket, a népművészeti háziipart megfelelő feltételek között támogassuk ... íme — mennyi modern, ma már természetes, meg­valósult gondolat, amely ak- kor inkább vágyálom volt, bár megvalósításukban ere­jükhöz mérten nem tétlen­kedtek tisztes elődeink. Széles körű iskolán kívüli művelődés1 igyekeztek meg­teremteni. „A jövőben az is­kolán kívüli oktatásnak na­gyobb teret kell szentelni” — mondta 1907-ben a pécsi szabadtanítási kongresszuson a miskolci küldött. ..Jöjjön mindenki segíteni ebben a munkában, lelkészek, orvosok, tanítók, ügyvédek királyi bírák!” varga Gáborné (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents