Észak-Magyarország, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
1978. június 4., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÄG 5 Szép szó és szigor Mindennap többet tenni Ma már senki nem tekinti rendkívüli eseménynek, ha valahol önkéntes rendőri csoport alakul. Az emberek elismerik jogaikat, s intézkedéseiket is jobbára elfogadják. Sátoraljaújhelyen a múlt év vége óta sokakat foglalkoztat egy ilyen csoport megszületése. A megkülönböztetett figyelem oka: az önkéntes csoport tagjai a cigánylakosság köréből kerültek ki... * Lóvéi Zoltán százados, a városi-járási rendőrkapitányság bűnügyi alosztályának vezetője ezeket mondja: — Régi igény alapján jött létre ez a csoport. A cigány- családok többsége semmiben sem különbözik a többi családtól. Legtöbbjük munkásember, aki nyugalmas életre vágyik. Ezek az emberek maguk fogalmazták meg igényeiket: legyen valaki közülük is, aki segítséget nyújt a rendőrségnek a rend, a békesség fenntartásában. Valaki vagy valakik, akikben megbíznak, akiknek tekintélyük s megfelelő hatáskörük is van e munkához. Ezután már világos és egyértelmű volt a megoldás útja. Ahhoz azonban, hogy az elképzelésből valóság lehessen, még ki kellett választani a megfelelő embereket, s közülük is a legjobbat, a csoport vezetőjének. A választás Pochlot Sándorra esett, akit a városi tanács kertészetében találtunk meg. — Negyvenegy éves vagyok, hat gyermekem van — kezdte a bemutatkozást a csendes, szerény szavú ember. — Kertészeti technikumot végeztem, s mint brigádveze- tö dolgozom itt, a kertészetben. Nem véletlenül vállaltam társadalmi funkciókat sem. Tanácstag vagyok, a cigányok képviselője. Mindent megteszek azért, hogy segítsem beilleszkedésüket, hogy hasznos tagjai legyenek társadalmunknak. Az ő érdekükben alakítottuk meg ezt a csoportot is. Célunk korántsem az. hogy fegyelmező, büntető szerepet töltsünk be. Szeretnénk, ha hatni tudnánk azokra, akik még nem értették meg, hogy a boldogulás útja a becsületes munka, a békés családi élet. Nevelni akarjuk őket, megismertetni velük mindazt a szépet és Gyermekvédelem... A mai felnőttek, középkorúak, vagy idősebbek élményanyagában jobbára Twist Oliver-szerű alakok, móriczi Árvácskaképzelek társulnak a fogalomhoz. Nehezen szabadulunk olvasmányélményeinktől, képzeletünket megmozgatja az egykor volt keserves gyermeksorsok visszaidézése. A jelenre talán elég any- nyi adatismertetés: több, mint 35 ezer gyermek él állami gondozásban. Több ezer gyermek nevelőszülőknél, családias környezetben tartózkodik. Családi segélyt is jó néhány ezer otthonba juttat el az állam gondoskodása, a veszélyeztetett gyermekek sorsának felügyeletével pedig a pedagógusokon kívül, a tanácsi gyámhatóságok foglalkoznak rendszeresen. Sok-e, avagy kevés a 35 ezres szám? Laikusnak önmagában véve keveset mond. S ha azt vesszük, hogy hazánkban jelenleg egymilliónál több az általános iskolás korú, félmilliónál nagyobb létszámú a 14—18 évesek korosztálya, most az óvodás kordákról nem is beszélve — tulajdonképpen nem látszik rossznak az arány. Tegyük hozzá azt is, hogy az állami gondozottak jelentős hányada nem is kell. hogy tizennyolc éves koráig intézetben jót, amit eddig elképzelni sem tudtak. A példa előttünk áll: nagyon sok cigánycsalád él Sátoraljaújhelyen kulturáltan, dolgozik szorgalmasan. * Űj lakótelep a város szívében. Az ajtón — amely előtt csöngetünk — ízléses névtábla adja tudtul, itt lakik Poch- lotka Elemér és családja. — Nehéz a munkánk — mondja a házigazda, miután elhelyezkedünk a ragyogó tisztaságú és ízlésesen berendezett szobában, s az önkéntes csoportra terelődik a szó. — Kényes feladat a cigányokkal foglalkozni, hiszen igen érzékeny emberek ők. Hogyne tudnám, hogy azok, hiszen én is közéjük tartozom. - Éppen ezért vállalom, hogy a nehézségek ellenére, megpróbálok valamit tenni értük, társaimmal. Nem igaz, hogy ne lehetne bármelyikükkel szót érteni, „csupán” azt kell' tudni, hogy az ember milyen hangon szóljon hozzájuk. Először el kell fogadtatni magunkat, aztán próbálhatjuk meg elérni amit szeretnénk. Persze, nem kis jelentőségű ebben a munkában a személyes péjdamutatós sem. Pochlotka Elemérnek és családjának az élete pedig igazán követendő, s ez nemcsak abból derült ki, hogy lakásuk igazi otthon. A családfő a lemezgyárban dolgozik, szakmunkás. Jelenleg gimnáziumba jár, érettségire készül. A három gyerek közül a legnagyobb már szakközépiskolás. A kisebbek is továbbtanulnak majd. A mama ugyancsak dolgozik. * Széles út vezet ki a városból. Vasrácsos kapu mögött hosszan nyúlik el az udvar. A legutolsó kertrész a Mészáros család otthona előtt húzódik el. Szívélyesen kínálnak hellyel bent, a szobában. Mészáros Árpád az önkéntes csoport egyetlen idős tagja, bár arca, mozgása alig-alig árulkodik koráról. Alacsony, mozgékony, beszédes ember. Régen cigánybíró volt, ezért is választották be a csoportba. Meg azért, mert — mint mondották róla — igen „ért az emberek nyelvén”, jól ismeri a cigányokat. nevelkedjék. Ha a szülők családi körülményei javulnak, életviszonyaik rendeződnek, esztendőről esztendőre •sok gyermek kerülhet vissza a szülői házba. Ami azonban megkülönböztetett figyelmet igényel, az a sajnálatos körülmény, hogy a korábbinál több a veszélyeztetett környezetben élő, tehát különleges figyelmet igénylő gyermek, fiatalkorú. Ennek a jelenségnek aggasztó magyarázata sok helyütt a családi keretek lazulásában, a helytelen életvitelben keresendő. A veszélyeztetettséget előidéző okok között toronymagasan vezet az apa. ritkábban az anya alkoholizmusa, esetenként a munkakerülő életmód, ennek minden nevelési fogyatékosságával. Roppant nagy felelősséget, gondok, teendők sorát hárítja mindez a gyám- ügvj hatóságokra. Árnyalt, sokrétű — és néhány vonatkozásban továbbfejlesztésre váró munka — a gyei-me’cvédelem. Nagyobb gonddal kell fejleszteni a jobbára elavult intézményeket; tovább kell kutatni azokat a családokat, amelyek igencsak rászorulnak a különleges törődésre, de — sokszor szemérmességből, sokszor pedig nem ismeive a segítség mai formáit — még nem kértek elegendő támogatást. — Vannak még közöttünk — így mondja, „közöttünk" — akik nincsenek tudatában, hogyan lehet ebben a társadalomban élni. A mi dolgunk, hogy megmutassuk számukra az utat.. A cigányság olyan, mint a fiatal búza. Most kezd lábra állni. Éppen ezért a fiatalabb generáció nevelese. támogatása a feladatunk. Rá kell venni a szülőket, hogy taníttassák gyermekeiket és ezzel ők is tegyenek annak érdekében, hogy előbbre léphessen ez a nép. Késő délután volt már, amikor a városszéli cigánytelepre értünk. Azonnal kíváncsi gyereksereg vett körül bennünket, hiszen ritka vendég erre az idegen. Az egyik házból begipszelt lábú férfi jött elénk, Meggyesi József önkéntes rendőr. Kellemetlen balesete miatt találtuk csak itthon, különben a gyárban dolgozna ilyenkor. — Nézzenek körül — fordult a még mindig a sarkunkban viháncoló gyerekek felé. — Ez a jövő nemzedéke, őket szeretnénk emberekké nevelni, ez a célunk. Sajnos azonban, vannak errefelé olyanok, akik megpróbálják fiai nkat, lányainkat a rossz felé sodorni. Az itt lakó becsületes többség számára nem kis problémát jelent, hogy megóvjuk őket. Ezért is vállaltam, hogy részt veszek a csoport munkájában. Kértek erre a telepiek közül is sokan; csak annak van kifogása a csoport ellen, aki nem jó úton halad. Nehezen, de talán meg lehet győzni őket arról, hogy magatartásukkal rosszat tesznek nemcsak nekünk, de maguknak is. Nehéz munka ez, alig-alig érezhető eredménnyel, de azért dolgozunk. Ehhez pedig nagyon is szükségünk van arra a támogatásra, amelyet a rendőrségtől kapunk. Mert addig, amíg nem érjük el, hogy jó szóval is hassunk, néha kell a szigor. * Eleredt az eső, a telep elnéptelenedett, alig maradt időnk a búcsúzásra. Autónk lassan fordul ki az útra. Az egyik ablakból göndör, fekete hajú kislány integetett. A babáját mutatta azt, milyen szép ruhát csinált neki... Tátrai Mihály A nevelőszülők „tábora” is rászorul a gyarapításra. Gyakran tapasztalható, hogy jobbára idős, gyenge, a munkában már nagyon megfáradt emberek jelentkeznek azzal: állami gondozott gyermeket kérnének. A háttérben sokszor' húzódik meg az egyébként megbocsátható szándék: gondozót, segítséget szeretnének kapni a gyermek az állami gondozott személyében. Csakhogy a nevelőszülői intézménynek nem ez a célja. Száz és százmillió forint kerül esztendőről esztendőre abba a „kasszába” amely a gyermekvédelem anyagi hátterét egybegyűjti. Nem takarékoskodunk — csak éppen sok helyütt szűkös az építőipari kapacitás, a kelleténél lassabban lehet felújítani öreg épületeket. Mégis, amit csak lehet, megad nekik a társadalom. Amit nehezebben tehetünk — s ahol elsősorban a szőkébb környezet és az iskolák, nevelők segítségére utalt a gyermekvédelem hálózata: lépésről lépésre tenni azért, hogy ne több. hanem kevesebb legyen a veszélyeztetett gyermek. Társadalmi méretű gondunk mindez: közös tennivalót, együttes erőfeszítést kíván a megoldása is. Az avasi lakótelep látképe Valahogy megszaporodott a munkank-dolgunk mostanában. Aki nyitott szemmel jár, tudja, látja, másoknak is csak igyekszünk a figyelmét felhívni: sok a tennivaló, nehezebbek a feladataink. Napjainkban egyre nagyobb követelményeket támaszt velünk szemben az élet. Az ember természetében rejlik, hogy kapni szeret inkább. de ritkaság, hogy valaki rá ne döbbenne előbb- utóbb, hogy adni is kell, s nemcsak mert a jó érzés azt diktálja. Megtanultunk az utóbbi években mérlegelni, mert megértjük, megértettük, hogy a felvázolt tervek csak velünk és általunk valósulhatnak meg, s balga ember az, aki ne szeretné, hogy holnap jobban éljünk, mint ma, aki ne érezné: mindannyiunkért valók azok a tervek. A tervek szépek, a határozatokkal egyetértünk, végrehajtásukra, megvalósításukra feladatterveket, cselekvési programokat készítünk és neki is látunk a munkának. Nincs a legtöbb helyen abban sem hiba, amikor az eredményeket kell összefoglalni. Nem, nem is erről van szó — hanem aki úgy érzi, jól dolgozott, jobban talán, mint mások, egyszer csalt azt kérdezi: hát még többet? Ma többet, mint tegnap? Ne vegye senki túlzott kijelentésnek, követelménynek, ha azt a választ kapja: igen, ma többet és holnap is többet! Azért vár ránk annyi feladat, mert a szocializmus építésének előrehaladásával, a nemzetközi ideológiai harc fokozódásával egy ült jár, hogy magasabb a mérce a munkában, az emberi magatartásban és a közéletben is. Erre mutatott rá Központi Bizottságunk legutóbbi ülésén is, hangsúlyozva: úgy kell gazdálkodnunk, termelnünk, hogy a hazai piacon is. külhonban is keresettek legyenek termékeink, ehhez pedig a hozzáértő, jól szervezett, hatékonyabb munkánk az alapkövetelmény. Azt senki sem állította, hogy amint végzünk egy feladattal, jókat pihenhetünk, s majd meglátjuk, mi lesz a következő. Pihenni kell, de közel sem akkorákat, hogy amiatt elveszítsük a „sebességet”. Most nedig úgy alakultak a körülményeink, hogy inkább a sebesség fokozásával kell foglalkoznunk. A pártkongresszus óta megtett. utat elemezve éooen- ' hogy ezt szabta meg a közvetlen jövőre vonatkozóan a párt! Az egész társadalom iránytűié mindaz, amit a Központi Bizottság áprilisi ülésén, s az arról kiadott közleményben elmondott. Megszokott dolog ma már a nyílt beszéd, nincsenek misztikus ködök és mindenki tudja: nem is lehetne itt- és most bárkit is elandalító beszéddel tettre sarkallni. De a párt- es az államvezetés nemcsak a tömegeknek mondja, hogy többet, még többet, hanem saját magának is. A párt határozza meg a távlati és a soron következő feladatokat és vállal oroszlánrészt az épitömunka szervezésében, a feladatok teljesítésének ellenőrzésében is, vagyis a párt nem követel kevesebbet önmagától, tagjaitól sem, mint bárki mástól, sőt: a Központi Bizottság nyíltan kimondta: nem volt egészen elégedett a végrehajtás megszervezésének és ellenőrzésének jelenlegi helyzetével. S mivel a vezetők helytállásának döntő szerepe van, nagyobb, még nagyobb követelményeket támasztott velük szemben. Hangsúlyozva, hogy a „kollektív bölcsességre”, a testületek közös gondolkodására egyre nagyobb szükség van. „Minden vezető tekintse kötelességének, hogy tudatosan és tervszerűen gondoskodjék a politikai és szakmai követelményeknek egyaránt megfelelő, szocialista típusú vezetők kiválasztásáról, neveléséről és előreléptetéséről.” — ami a vezetői munka színvonalának emelését célozza. Mindenütt lépést kell tartani a dinamikus fejlődéssel, fokozódó követelményekkel. Lépést tartani ? Manapság már ennél is több kell. A következő lépést kell kiszámítani, s tudni, sőt: tudatosan vállalni. Nagy feladat? Igen, természetesen. De azért nem érnek bennünket meglepetésként ezek a követelmények, hiszen maga a párt sem először szól róluk. Már az 1974-es decemberi határozat is világosan megfogalmazta. hogy népgazdasági egyensúlyunk romlását nemcsak a külgazdasági, kedvezőtlen változások okozták, de különböző szervek, szervezetek és vállalatok is okkal elmarasztalhatok érte, magyarán: már akkor megvolt a jelzés, hogy ideie szervezettebben, okosan és gazdaságosan termelni. Azzal. hogy a pártmunka középpontjába a gazdasági munka került, még szigorúbb. nagyobb követelményekkel találták szembe magukat a nagvobb, vagy kisebb beosztásban dolgozók egyaránt. De nem „került szembe” soha feladattal az. aki magáénak érezte azt az elvet, amit Lenin így fogalmazott. meg: „A oár'munka stílusa: a hozzáértés!” A számvég akkor hasznos. ha nyílt, s ha az eredmények összefoglalása mellett iránvtadó is — s a Központi Bízottjáé nagy jelentőségű számvetése ilyen Világosan kimondja: a hatásosabb irányító munka egyik fontos biztosítéka, hogy’ az emberek nagy közösségei, a tömegek alkotó módon vegyenek reszt benne, s ellenőrizzék. Mindenki akkor látja saját munkájának eredményét is, ha -részese lehet a nagy egész törekvéseinek, szívesen és odaadón dolgozik az, akivel tudatták, hogy szükség van rá, személyesen őrá is. S itt mindenki beavatottnak érezheti magát — de ennek felelősségét is vállalni kell! A párt változatlanul fontosnak tartja a szocialista demokrácia fejlesztését, s azt is, hogy a párton belüli demokrácia hatással legyen közéletünk egészére. Kell, hogy érezzék — ezt mindenki — kell. hogy ki-ki igyekezzen a tartalékokat is a rejlő pluszt kihozni önmagából, munkatársaiból, környezetükből. Ez persze még mindig nem a cél, ez csak az eszköz az igazi lépéshez, az előrelépéshez. Ahhoz, hogy . valóban többet tegyünk, lehetőleg mindennap. A szándék nagy dolog, hatalmas erő, de csupán jó szándékból és akaratból senki sem tudna világcsúcsot úszni, futni, ugrani. Az elhatározáson ’túl kemény edzés is kell, de mint az igazi sportoló, mindenki megpróbálhatja, hogy eredményein fokozatosan javítson, szívós munkával előbbre jusson. Csak ehhez feltétlenül szükséges, hogy az elhatározáson kívül a munkától se hátráljunk meg, mert persze nem minden kicsi eredményre „jön be” a taps, az elismerés. De a szorgalomnak és az akarásnak meglesz az eredménye — akinek erre nincs szeme és füle. meg elegendő hite. az tekintsen vissza: mi mindent tudtunk mi már elérni akkor is. amikor hai. de nénes volt az ellendrukkerek sora! A célt mi már régen tudjuk és akarjuk, de most már a hozzá vezető utat is jobban, sokkal jobban ismerjük. meg azt is. miként kell szaporáznimk lépteinket ezen az úton. Most ne hinnénk, most ne akarnánk, lénést váltani? Megfelelni a nagyobb követelményeknek? A munkában és a közéletben az egyén, és a kollektívák is csak úgy tudnak helytállni, ha növekszik a tudás, a képzettség. Akinek még nem erős oldala, törekedjék rá — a munkatársi közösség támogató figyelmévé] is —. s aki már mérföldeket tett meg a tudás a műveltség felé. az használja is szellemi javait arra. hogy korszerűen gondolkodjék, tudatosan cselekediék — s ez utóbbi éppen azt jelenti, hogy amivel egyetért az ember. azért kitartóan küzd, dolgozik. Mindennap. És mindennap többet is. Mert dolgunk — van elég. Szőke Mária Gyermekvédelem Veszélyeztetettek Tapolca felől
