Észak-Magyarország, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-05 / 104. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1978. május 5., péntek flz enyhilésl visszaMttHaMí kell lenni Gondolatok a marxi életmű egységéről Leonyid Brezsnyev és Walter Scheel pohárköszöntőt mondott csütörtökön este azon a vacsorán, amelyet Scheel szövetségi elnök adott tiszteletére. , Leonyid Brezsnyev bevezetőben köszönetét fejezte ki a vendéglátóknak a meghívásért és a szívélyes fogadtatásért, majd pohárköszöntőjét így folytatta: — A moszkvai szerződés, amelyre itt Scheel úr is emlékeztetett, valóban rendkívül nagy jelentőségű esemény volt Gazdagabbá tette a Szovjetuniót és az NSZK-t, Európa minden népét — azzal a reménnyel gazdagította őket, hogy meg lehet őrizni a békés jelent és el lehet érni a békés jövőt. Továbbiakban hangsúlyozta: — Európában immár harminc esztendeje béke van, ez még sohasem fordult elő, az emberek lassan hozzászoknak a békéhez, magától értetődőnek tekintik — mintha az enyhülés nem állt volna ki már sokfajta megpróbáltatást. Az. hogy a béke napjaink szövetébe fonódott, a legszebb kitüntetést jelenti mindazoknak, akik erejüket nem kímélve kivívták az enyhülést. De ez egyúttal figyelmeztetést is jelent. Most rendkívül veszélyes volna, ha megnyugodnánk, szabad folyást engednénk az eseményeknek. Már elmondottam és most teljes meggyőződéssel ismétlem meg: a békéért harcolni kell, az enyhülést következetesen el kell mélyíteni, visszafordíthatatlanná kell tenni. Ezen a téren senki sem lehet,közömbös megfigyelő. senki sem állhat félre, mert ez valamennyiünket egyaránt érint A béke akkor lesz igazán szilárd, ha valamennyi állam politikájának fő irányvonala, kritériuma lesz, ha a kormányok magatartását a frissen jelentkező problémák iránt nem a szomszédtól való félelem határozza meg, hanem a tudatos törekvés az együttműködésre, az olyan Megyei • békeaktíva-ülést tartottak Miskolcon, a Rónai Sándor megyei Művelődési Központban, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának rendezésében. Dr. Szilas A. Pálnak, a Nehézipari Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, a HNF megyei alelnö- kének megnyitó szavai után Gyovai Gyula, a Külügyminisztérium Külügyi Intézetének igazgatója tartott tájékoztatót a nemzetközi politikai helyzetről. Ismertette az 1960-as, 70- es év legfontosabb eseményeit, érzékeltetve azt a fejlődést, amely a nemzetközi életben végbement a béke megteremtése érdekében. Mint mondotta: az, hogy ma már a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok, a két világhatalom, egyre több szerződést, megállapodást köt egymással politikai, gazdasági katonai és a tudományos élet terén egyaránt, hogy szaporodnak az általános leszerelést és világbékét követelő tárgyalások — hosszú történelmi folyamat következménye. Megváltoztak az erőviszonyok, bizonyos egyensúlyi helyzet alakult ki a két tábor között. Mind több nép vívja ki nemzeti függetlenségi harcát elnyomóival szemben, és egyre többen ismerik fel a békés egymás mellett élés jelentőségét, fontosságát, az emberiség egyetemes érdekét. Ezt a közös célt. a világbéke megteremtését, a bizmegállapodásra, amely senkinek sem okoz kárt. A félelem rossz tanácsadó, a gyanakvás nem a békét szolgálja. Jól tudjuk, hogy az NSZK-ban éppúgy, mint más nyugati államokban sokmil- lióan — köztük vezető államférfiak, politikai személyiségek is — őszintén akarják a tartós békét és a jó együttműködést a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával. Tudjuk azonban azt is, hogy általában nyugaton és az önök országában is vannak még olyanok, akik nem hívei az enyhülésnek. Egyesek úgy vélik, hogy államuk politikájában mindig jelen kell lennie a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal szembeni gyanakvásnak, kellemetlenkedésnek. Mások esetleg csupán csak félrevezetettek, komolyan veszik azok .szavait, akik a Szovjetuniónak tőle teljességgel idegen, gonosz szándékot igyekeznek tulajdonítani. A mai 'nemzetközi életben a bizalmatlanság táplálja az olyan súlyos jelenségeket, mint a tömegpusztító fegyverek gyártásában való versengés. Ez a verseny teljességgel értelmetlen. Ezt a versenyt nem lehet megnyerni —, de az emberiséget könnyen el lehet pusztítani. Ideje, hogy megállítsuk az ilyen versenyt. Álljunk tehát meg, talá1- junk megoldást arra, hogy többé ne halmozzák fel a fegyvereket. Tegyük meg a reális lépéseket azért, hogy csökkentsük a fegyveres erőket és a fegyverzetet a világon, Európában, különösen pedig Közép-Európában Állapodjunk meg arról, hogy nem gyártjuk és nem terjesztjük el az új rendszerű tömegpusztító fegyvereket. Kölcsönösen kötelező megállapodással vegyük elejét annak, hogy világot lásson a neutronfegyver, amelyet a danaidak vészt hozó ajándékaként akarnak átnyújtani földrészünk néneinek. A Szovjetunió röviddel ezelőtt terjesztette elő javastonságot szolgálják a különböző népfrontgyűlések, szolidaritási akciók is. Hasonlóan a béke- és barátsághónaphoz, amelynek megyei megnyitóját május 10-én tartják Kazincbarcikán. (Folytatás az 1. oldalról.) A tanácsok mellett működő bizottságok eredményesen tevékenykednek. Célszerű rendelkezésnek bizonyult, hogy a tanács nem tanácstag szakembereket is bizottsági taggá választhat. Az viszont helytelen gyakorlat, hogy egy-egy téma, egy- egy helyi kérdés megtárgyalására úgynevezett szakbizottságokat hoznak létre a tanácsok. Az ilyen testületek munkájába ugyanis sok a formalitás, az ülések nagy része időtrabló elfoglaltsággal jár. örvendetes jelenség, hogy a tanácsok kapcsolatai a nem tanácsi szervekkel jelentősen fejlődtek, és közöttük számos új együttműködési forma alakult ki. A legeredményesebb kapcsolat — valamennyi tanácsi szinten — a népfrontbizottságokkal valósult meg. A községekben és a városokban rendszeressé váltak a rétegtalálkozók. a lakóterületi és az üzemi párbeszédek, a városfejlesztési ankétok és a latait arról, hogy tiltsák el a nagy katonai potenciálú országok számára fegyveres erőik és fegyverzetük további növelését. Meggyőződésünk, hogy nincs sürgősebb és megoldásra érettebb feladat, mint a fegyverkezési verseny — a hagyományos és nukleáris fegyverkezési verseny — minden formájának eltiltása. Arra hívunk fel minden államot, a béke minden, jóakaratú hívét, beleértve természetesen tisztelt partnereinket és barátainkat a Német Szövetségi Köztársaságban, hogy működjenek közre ennek a feladatnak a megoldásában. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bonnban megtartott első megbeszéléseink alapján jogos derűlátással jelenthetjük ki, hogy a két ország vezetőinek találkozói jó szolgálatot' tesznek népeinknek, a béke megszilárdításának, új, kiegészítő távlatokat nyitnak meg a közös erőfeszítések előtt, működésbe hozzák az új, eddig kihasználatlan tartalékokat és lehetőségeket. A mi országunk nagy, két kontinensre terjed ki, igen sok nép és nemzetiség lakja. Egységes, baráti családot alkotnak. Népünk békés, munkaszerető, tehetséges, jóindulatú. Nem akarja azt, ami a másé, szándékai nemesek. Népünk kész arra, hogy békében és egyetértésben éljen minden néppel, az önök népével is. Engedjék meg, hogy ezen a tavaszi, májusi napon jólétet, felvirágzást kívánjak országuk polgárainak! Walter Schee] pohárköszöntőjében kijelentette: „Szovjet államfő első alkalommal tesz látogatást országunkban. Ezt az eseményt történelmi jelentőségűnek tartom. Az önök nagy országához fűződő viszonyunk — a jó és a sötét napokban egyaránt — sorsdöntő jelentőségű volt történelmünkben. Az 1970-ben Moszkvában aláírt szerződésben országaink megerősítették azt az akaratukat, hogy megszilárdítják a békét Európában és kezett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, a bolgár Államtanács elnöke, a Várna melletti népfrontfórumok. A közös tanácsú községekben rendezett falugyűlések ugyancsak beváltak, a választók és a választottak fórumaivá váltak. Megtartásuk nemcsak a társközségekben, hanem az önálló tanácsú községekben is célszerű. Változatlanul szükséges viszont, hogy a tanácsok igényeljék a Hazafias Népfront kezdeményező, szervező tevékenységét olyan tömegkapcsolati formák jobb kihasználásában, mint a választók gyűlései, a tanácstagi beszámolók, amelyek iránt — főleg a városokban és a fővárosi kerületekben — az utóbbi években csökkent az érdeklődés. Az új tanácstörvény óta a lakossággal kapcsolatos államigazgatási tevékenység egységesebb lett. A hatósági ügyek első fokon csaknem teljes egészében a helyi szervekhez kerültek; a lakossági a világon, javítják.és kiszélesítik együttműködésüket.” Az NSZK elnöke ezt követően felidézte két és fél évvel ezelőtt a Szovjetunióban tett látogatását és utalt arra, hogy az azóta eltelt, viszonylag rövid időben a világpolitikában számos nyugtalanító jelenség került felszínre. Ezeket a veszélyeket csak hosszú távú, közös stratégiával lehet leküzdeni — mutatott rá Walter Scheel. „Az önök országában és a nálunk élő emberek többsége már a második világháború katasztrófája után született. Ennek a nemzedéknek az élettapasztalatait már nem a háború, hanem az ugrásszerű gazdasági, műszaki és társadalmi változások határozták meg. Ennek a generációnak a számára a múlt nemcsak terméketlen tehertétel, hanem figyelmeztetés is arra, hogy reménytelen utat találjanak a jövőbe. „A moszkvai szerződés, továbbá azok a megállapodások, amelyeket a többi kelet-európai országgal és az NDK-val kötöttünk, a Nyu- gat-Berlinnel foglalkozó négyhatalmi megállapodás és nem utolsósorban a helsinki záróokmányok ma az európai béke alapzatához tartoznak” — mutatott rá a továbbiakban Walter Scheel, majd hangsúlyozta, hogy az NSZK nagy fontosságot tulajdonít Nyugat-Berlin kérdésének és bízik abban, hogy a várossal kapcsolatos négyhatalmi megállapodás szigorú betartása és teljes mértékű alkalmazása hozzá fog járulni az együttműködés további javításához. Az NSZK államfője röviden érintette a Szovjetunióban élő német származású személyek és a családegyesítések kérdését is — rámutatva: „Elégedettséggel kísértem figyelemmel azokat a lépéseket, amelyeket a szovjet kormány az elmúlt években ennek a nehéz problémának a megoldása érdekében tett. Ami már megvalósult, az hálás visszhangra talált országunkban. Reméljük, hogy a Szovjetunió folytatja ezt a politikát.” „Evkszinograd”-ban fogadta Gyenes Andrást. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott találkozón Todor Zsivkov és Gyenes András tájékoztatta egymást pártjaik tevékenységének időszerű kérdéseiről. ügyeket ma már ott intézik, ahol azok jelentkeznek, és ahol a megalapozott döntésekhez szükséges információkkal rendelkeznek. A decentralizált ügyintézés előnyeit bizonyítja, hogy bár az első fokon határozattal intézett ügyek száma megkétszereződött, a hatósági ügyekben 1968-hoz képest felére csökkent a fellebbezések, és 20 százalékkal a másodfokon megváltoztatott határozatok aránya. Gyorsabb lett az ügyintézés; ennek eredményeként az ügyek mintegy 95 százalékában az előírt határidőn belül hozzák meg döntéseiket a tanácsok. A hatósági jogalkalmazó munka összességében törvényes, a jogpolitikai céloknak megfelelően alakul. Elvétve azonban még mindig előfordul bürokratikus ügyintézés, az, hogy a tanácsi dolgozók egyike-másika nem megfelelő hangnemet használ, illetve magatartást tanúsít. Az ilyen és ehhez hasonló jelenségeket —' a közhivatalok iránti bizalom megtartása érdekében — sürgősen fel kell számolni. N ézzük, hogyan vetődött fel egyáltalán a marxi életmű egységének a kérdése? A „gondok” két történeti hullámban merültek fel, s e hullámok egyaránt Marx fiatalkori írásainak megtalálásához, „felfedezéséhez” kapcsolódtak. Századunk harmincas éveiben publikálták ugyanis először a Gazdasági-filozófiai kéziratok és a Német ideológia, kevéssel később A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai című műveket. Olyan írásokat, melyeket Marx — részben Engels közreműködésével — a XIX. század negyvenes, illetve ötvenes éveiben vetett papírra. Az értelmezések első hullámában — s ez hozzávetőlegesen századunk hatvanas éveinek derekáig tartott — a polgári filozófia „marxoló- giai” .(Marxszal foglalkozó) vonulata a fenti írások alapján a „fiatal” Marxot játszotta ki a „kései” Marxszal szemben, utóbbi „rovására”. Mi tette ezt lehetővé? A századforduló szociáldemokráciájának marxizmusértelmezése példátlanul beszűkített és egyoldalú volt A Marx utáni marxista filozófiai gondolkodásban — Lenin tiltakozása és ellenvéleménye dacára — évtizedeken át uralkodott egy olyan felfogás, amely a társadalmi élet valamennyi megnyilatkozását egyoldalúan és mechanikusan egyetlen tényezőre, a gazdasági viszor nyolcra akarta redukálni. A probléma az volt, hogy a gazdasági viszonyok szélsőségesen mindent megmagyarázó elvként való tételezése merőben utólagos és járulékos szerepre kárhoztatta az emberi cselekvést. Ebből a marxizmus-értelmezésből kikerült a cselekvő-alkotó, a körülményeket tevékenységével befolyásoló, a társadalmi alternatívák között választó, röviden: a magát és történelmét teremtő ember problémája. Abból a marxi belátásból, hogy az ember egyszerre szerzője és szereplője sajrit „színpadi drámájának”, csak az utóbbi szempont érvényesült. Az ember — úgymond — el- játszhatja a szerepeket. Mégpedig azokat, amelyeket „tőle független”, „rajta kívüli”, kérlelhetetlen, már- már fatális tényezők írnak elő. A cselekvő ember — és a politizáló ember — egy tőle függetlenített gazdaság változásainak függvénye és alárendeltje lett. Aligha kell külön bizonygatni, hogy ennek a filozófiai beállításnak megvoltak a következményei a korabeli szociáldemokrácia politikai gyakorlatában, amely a viszonyok változásának „kivárására”, s ezzel egy reformista stratégiára rendezkedett be. Ez az antidialektikus felfogás eredendően megtörte Marx filozófiai munkásságának egységét. A helyzet sajátossága az volt, hogy a harmincas évektől beinduló, említett „első hullám” a fenti, bírált értelmezést magának Marxnak tulajdonította. Mondván, bogv minderre a „kései” — A tőkét író — Marx maga adott ' olna alapot. Mondván, hogy ezzel a „kései” Marxszal szemben kell — úgymond — íelfedez- i ni a „fiatal”, „emberfilozófus”, „humanista” Marxot. Ez az egvoldalúság nyilvánvalóan lebecsülte és mellőzte Marx kései munkásságát, s ezzel drasztikus módon megtörte életműve egységét. Már ebben az időszakiján — a negyvenes-ötvenes évek periódusában — felmerült ezért annak szükségessége, hogy megszüntessék ezt az ellentmondásos feldarabolást és szembeállítást. A szocialista országok marxistái közül nem kevesen 'fettek jelentős kezdeménvezé- seket. hogy újból átgondolják a marxi életmű folyamatosságát, s hogy egységben rekonstruálják annak egészét. Ennek az egységnek bizonyítása nem egycsapásra történt. A „fiatal” Marxot kisajátító. első hullám ugyanis — mintegy önmaga reakciójaként — megszülte azt a második hullámot, amely a „kései” Marxot abszolutizálta. A hatvanas évek derekán jelentkezett e tendencia a francia Louis Althusser munkásságában, aki tagadta az ember-filozófiai problematika létjogosultságát a marxizmusban, s ezzel a „fiatal” Marxot kívánta kilódítani saját életművéből. Althusser — az első hullámhoz hasonlóan — szintén abból indult ki, hogy Marx fejlődésében élesen elhatárolandó két stádium. Az első — így Althusser — egy 1845-től 1848-ig tartó „filozofikus-ideológus” szakasz. A második — 1848-tól — teljes szakítás lenne a megelőzőveL Nem ideologikus-filozofikus, hanem tudományos — értsd: a társadalmi-gazdasági szerkezet konkrét teljességét megismerni kívánó — korszak. Mi lenne a különbség a két korszak között? Althusser: minden olyan vizsgálódás, amely az ember helyére, szerepére, lehetőségeire kérdez, ideologikus. Azért, mert emberi igyekvé- seket és óhajokat próbál formába önteni, mert célokkal és nézetekkel kívánja ellátni az embereket. S mint ilyen, az emberi cselekedetek befolyásolására törekszik, gya- korlati-manipulativ beállítottságú, s ezért nem láthatja el a páratlan és objektív megismerés funkcióját, A tudomány ezzel szemben nem az emberi gyakorlat alakításával foglalkozik, hanem megismeri a társadalmat. Felmerül a kérdés: a marxista filozófia elveszítheti-e ideologikus és világnézeti funkcióját? Lehet-e merőben leírótudományos elmélet ? Aligha. A valóság mégoly mély megismerése önmagában még soha senkit nem késztetett társadalmi cselekvésre. Márpedig a marxizmus központi funkciója az, hogy széles társadalmi meggyőződést és egyetértést alakítson ki és szilárdítson meg olyan célokban és értékekben, amelyeket éppen magának a valóságnak a megismeréséből olvasott-következ- tetett ki. Althusser legnagyobb tévedése az, hogy az ideológiai és a tudatkülönbséget mint a „becsapás” és az „igazmondás” különbségét fogta fel. Jóllehet az igazi különbség eltérő társadalmi funkciójukban rejlik. Az ideológia feladata a társadalmi mozgó-ítás kialakítása, és ebből még nem következik, hogy az ideológia ne tartalmazna tudományos eredményeket. Éppígy bemutatható, hogy ideológikus tartalmak és óhajok számos esetben vezettek tudományos felismerésekhez, és ezzel visszajutottunk Marxhoz. M arx ugyanis nemcsak fenti fiatalkori műveit, hanem a Kommunista Kiáltványt is „fiatal korában” írta, tehát A tőke előtt. Innen nézve pedig kiderül, hogy a marxi életmű első szakasza genetikus eszmetörténeti kapcsolatban áll a későbbiekkel. Arról van szó, hogy a fiatalkori stádiumban születnek meg azok a problémák, amelyek megoldásán Marx egész későbbi alkotó tevékenysége során fáradozik. Számára a gazdaság területe nyújtotta azokat az eszközöket és viszonylatokat, amelyek forradalmi átalakítása elsődlegesen teszi lehetővé a fennálló meghaladását. vagyis — s a hatvanas évektől a marxista filozófia meggyőzően dokumentálja ezt a körülményt — a marxi vizsgálódások súlypontjának áthelyeződése kizárólag abból a nézőpontból érthető meg, hogy az ember társadalmi felszabadítása volt és maradt érdeklődésének kulcsfontosságú mozzanata. A „fiatal” és a „kései” Marxé egyaránt. Tapp Zsolt Békeahtíva ülés Miskolcon Gyenes András Szófiában Csütörtökön Várnába érAz új tanácstörvény végrehajtásának tapasztalatai ISO éve szüleien Marx Károly Leonyid Brezsnyev és Walter Scheel pohárköszöntöje
