Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-02 / 78. szám
1978. április 2., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 Átadták az idei Állami és Kossuth-díiakat (Folytatás az 1. oldalról) A szaporodásbiológiai folyamatok szabályozása terén végzett kiemelkedő kutatási eredményeiért dr. Flcrkó Béla akadémikusnak, a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának; A komplex iskolai nevelés terén végzett elméleti és gyakorlati munkájáért dr. Gáspár Lászlónak, a szentlőrinci 1. sz. Általános Iskola igazgatójának; Több évtizedes közoktatási és közművelődési szervező, irányító munkájáért dr. Gyarmati Kálmánnak, a debreceni művelődési központ igazgatójának; A reaktorkutatásban elért kiemelkedő eredményeikért megosztva Gyimesi Zoltánnak, a Központi Fizikai Kutató Intézet tudományos igazgatóhelyettesének, Szabó Ferencnek, a Központi Fizikai Kutató Intézet megbízott főigazgatójának, Szatmáry Zoltánnak, a Központi Fizikai Kutató Intézet önálló tudományos ösztály vezetőjének; A számjegyvezérlésű hazai szerszámgépek fejlesztésében és gyártásában elért eredményeikért megosztva Hajós Györgynek, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság főosztályvezetőjének, dr. Halvány Józsefnek, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet főosztályvezetőjének, Kovács Lászlónak, a Szerszámgépipari Művek marógépgyára főkonstruktőrének, Lazányi Jánosnak, a Szerszámgépipari Művek esztergagépgyára főkonstruktőrének. Tori Antalnak, a Csepeli Szerszámgépgyár műszaki igáz- gatójának: Kimagasló gazdasági, újítási tevékenységéért, a szocialista brigádmozgalom szervezésében elért eredményeiért Hamar Józsefnek, a Jászberényi Hűtőgépgyár „Vályi Péter” szocialista brigádvezetőjének; A rádiós stúdiótechnika fejlesztésében elért eredményes munkásságáért Heckenast Gábornak, a Magyar Rádió műszaki igazgatójának; Az állattenyésztés, különösen az állatgenetika terén több évtizeden át kifejtett kiemelkedő tudományos és oktatói tevékenységéért dr. Horn Artúr akadémikusnak, az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának; A szilikátipari kemencék építésénél újszerű technológiák alkalmazásáért megosztva a Hőtechnika Építő és Szigetelő Vállalat „XI. kongresszus” szocialista brigádjának: Miklós László brigádvezetőnek, Gál Sándornak, Prima Józsefnek, Szőke Imrének; A magyar bauxitbányászat fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenységükért megosztva Iski Károly- nak, a Fejér megyei Bauxitbányák igazgatójának. Kanizsai Józsefnek, a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat igazgatójának, Stubnyán Istvánnak, a Magyar Alumíniumipari Tröszt vezérigazgató-helyettesének; Több évtizedes kulturális, tudományos munkásságáért, a magyar kultúra külföldi népszerűsítéséért Keresztúry Dezső akadémikusnak, József Attila-díjas költőnek; A hazai immunológiai kutatások megteremtése terén végzett munkájáért dr. Kesztyűs Lóráncl akadémikus- \ nak, a Debreceni Orvostudományi Egyetem kórélettani intézete igazgatójának; Kiemelkedő brigádvezetői munkájáért Kovács Erzsébetnek, a Taurus Gumiipari Vállalat „Kossuth Lajos” szocialista brigád vezetőjének; A szénhidrogén-kutatás geofizikai műszereinek és módszereinek fejlesztésében elért eredményeikért megosztva Kovács Ferencnek, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt geofizikai kutatási üzem osztályvezetőjének, dr. Mesko Attilának, az ELTE egyetemi docensének, Molnár Károlynak, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt geofizikai kutatási üzem igazgatójának, Ságliy Györgynek, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt geofizikai kutatási üzem osztályvezetőjének, Varga Imrének, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt geofizikai kutatási üzem igazgatóhelyettesének ; Az állami gondozott gyer- rpekek oktatásában, nevelésében kifejtett tevékenységükért megosztva Kovalcsik Antalnak, a Faddi Nevelőotthon igazgatójának, Soós Lászlónak, a Faddi Nevelőotthon szakfelügyelőjének, Wittmann Adómnak, a Faddi Nevelőotthon igazgatóhelyettesének; A regionális vízműrendszerek tervezésében és megvalósításában nyújtott kiemelkedő tevékenységükért megosztva Környei Lászlónak a .VIZITERV irodavezető főmérnökének, dr. Krempels Tibornak, a VIZITERV irodavezető főmérnökének, Valló Sándornak, a VÍZI- TERV szakági főmérnökének; A növényi fehérjetermelésben, a nemesítésben évtizedek alatt elért eredményeiért dr. Kurnik Ernő akadémikusnak, az Iregszemcsei Takarmánytermesztési Kutató Intézet igazgatójának; Több hazai és külföldi jö- vesztő és önjáró fejtésbizto- síló berendezés üzemszerű alkalmazásáért megosztva az Oroszlányi Szénbányák, „MSZBT” szocialista frontbrigád alapító tagjainak: Ku- rucz János brigádvezetőnek, Nagy Endrének, Tánczos Istvánnak; A hazai zenekultúra fejlesztésében végzett két évtizedes munkásságáért Lakatos Évának, az Országos Filharmónia igazgatójának; Magas szintű, példamutató, hatékony és eredményes munkájukért megosztva a Magyar Néphadsereg elektrotechnikai javítóüzem „Mező Imre” szocialista brigád tagjainak: Srankó András brigádvezetőnek, Lidák Pálnak, Mogyorósi Bélának, Puki Andrásnak, Szuhánszki Józsefnek, Végéra Józsefnek; Korszerű eljárások bevezetéséért, a termelőmunkában kifejtett kimagasló teljesítményeikért megosztva. A Magyar Optikai Művek „Ság- vári Endre” szocialista brigád tagjainak: Major ,László brigádvezetőnek, Antal lmré- nének, Biró Róbertnek, Csóli Miklósnénak, Danler Györgynek, Duba Győzőnek, Első Józsefnek, Erdélyi Bélának, Gyulai Andrásnak, Horváth Andornak, Horváth Györgynek, Kovács Istvánnak. Mayer Károlynak, Sipos Jánosnak, Zachán Istvánnak. Kiemelkedő, nemzetközileg is ismert újítói tevékenységükért megosztva a MÁV szentesi építési főnökség „Dózsa” szocialista brigád tagjainak: Vörös István brigádvezetőnek, Agárdi Vidor- ncnak, Bálint Istvánnak, Be- rényi Ferencnek, Kovács Lászlónak, Kovács Ottónak, Nemcsók József nek, Seres Istvánnak, Szabó Andrásnak, Szűcs Józsefnek, Zana Jánosnak; Kiemelkedő iskolaigazgatói munkájáért és közéleti tevékenységéért Nagy Gézának, a karancssági általános iskola igazgatójának; A tanulók szakmai képzésében és nevelésében elért kiemelkedő eredményeiért Nagy Pálnak, a kecskeméti 607. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatójának. A szocialista brigádmozgalomban kifejtett kiemelkedő tevékenységéé”- Olajos József öntőnek, a Magyar Vagon- és Géngyár ..Vörös Október” szocialista brigádvezetőiének: A szocialista munka'verseny- mozgalomban elért kimagasló eredményei kért megosztva az Ózdi Kohászati Üzemek ..Vasas centenárium” szocialista brigád taglalnak: fíerc-eq Tibor brigádvezetönek, Bartók Gyulának, Berki Jenőnek, Dózsa Zoltánnak, Fükö Istvánnak, Gál Sándornak. Ivánka Józsefnek, Józsa Jánosnak, Kovács Józsefnek, László Józsefnek, Lipták Istvánnak, Orosz Andrásnak, Papp Bélának; Több évtizedes oktatói, tudományos és tudományszervezői tevékenységéért Pach Zsigmond Pál Kossuth-dijas akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia Történetitudományi Intézete igazgatójának; A Pécsi Hőerőmű rekon- s trukciójának, megvalósítása - ban elért teljesítményükért megosztva a Pécsi Hőerőmű Vállalat „Kandó Kálmán” szocialista brigád tagjainak; Fürj Zoltán brigádvezetőnek. Bittér Andrásnak. Botos Mihálynak, Bozsánovics Jánosnak, Csordás Mihálynak, Katona Jánosnak, Kára Györgynek, Kovács Ferencnek. Kovács Józsefnek, Laisz Pálnak, Lengyel Lászlónak, Muth Ferencnek; Az építkezésben, a magyar építészettörténeti kutatásban végzett kimagasló munkásságáért, .életművéért dr. Rados Jenő Ybl Miklös-díjas éoí- tészmérnök. nyugalmazott egyetemi tanárnak; A szocialista munkaversenyben eléri, újítási üzem- szervezési, anyagtakarékossági tevékenységükért megosztva a Répcelaki Sajtgyár „Ságvári Endre” szocialista brigád tagjainak: Bokor Kálmánná brigádvezetőnek, Györvárl Istvánnénak, Hátos Józsefnénak. Hvjber Máriának, Kronekker Lajosnak, Németh Jánosáénak, Németh Lászlóncnak, Rábavölgyi Ernőnek, Varga Erzsébetnek. A stochasztikus folyamatok elméletében és ennek gyakorlati alkalmazásaiban elért eredményeiért Révész Pálnak, a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutatóintézete tudományos tanácsadójának; A hazai faforgácslap-gyártás megteremtésében végzett kimagasló munkájáért dr. Schmidt Ernőnek, a Nyugatmagyarországi Fagazdasági Kombinát vezérigazgatójának ; A timföldgyártás új típusú technológiáinak kutatásában és továbbfejlesztésében elért kiemelkedő eredményeikért. megosztva Steiner Jánosnak, az. Alumínium- ipari Tervező- és Kutatóintézet irodavezetőjének, dr. Tóth Bélának, az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó igazgatójának, Vörös Istvánnak, a Magyar Alumínium- ipari Tröszt, főosztályvezetőjének, dr. Zámbó Jánosnak, az Alumíniumipari Tervező- és Kutatóintézet igazgatójának; Az atommagfizikában elért eredményeiért és iskolateremtő munkásságáért Szalag Sándor Kossuth-dijas akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia Atommag Kutatóintézete tudományos tanácsadójának. Kiemelkedő körzeti orvosi munkájáért, aktív közéleti tevékenységéért, dr. Szekeres Lá sz lóna k, Balaton keresztár körzeti főorvosának; Az operátoréiméletben elért, nemzetközileg is elismert, iskolát teremtő tevékenységéért dr. Szökefalvy Béla kétszeres Kossuth-dijas akadémikusnak, a József Attila Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárának ; Közművelődési tevékenységéért, a könyvtárügy fejlesztésében elért eredményeiért Takács Miklósnak, a szombathelyi Berzsenyi Dániel megyei Könyvtár igazgatójának ; A cementipar műszaki fejlesztésében kifejtett kiemelkedő eredményeiért dr. Ta- labér Józsefnek, az EVM Szilikátipari Központi Kutató- és Tervezőintézet igazgató .iának; Kiemelkedő termelési eredményeikén, megosztva a Tamási Állami Gazdaság „Dózsa” szocialista brigád tagjainak; Hajdics Ferenc bngádvezelönek, Dél any Istvánnal!, Födi Istvánnak, Födi Józsefnek, Gulyás Józsefnél:, Kövér Jánosnak. Simon Jánosnak, Vereség Ferencnek. A -szövetkezeti gazdálkodásban és állattenyésztésben kifejtett eredményes tevékenységükért megosztva Tóth Rózának, a kocséri „Petőfi” Mezőgazdasági Termelőszövetkezel elnökének, dr. Borii Gyula üzemi állatorvosnak, Palya János állattenyésztési brigád vezetőnek. A gyökös folyamatok és a poi i merkémia kutatásában elért kimagasló tudományos eredményeikért megosztva Tüdős Ferenc akadémikusnak. a Központi Kémiai Kutatóintézet osztályvezetőjének, Földes Petemének, a Központi Kémiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársának, Kelen Tibornak, a Központi Kémiai Kutatóintézet tudományos tanácsadójának. A Kőbányai Gyógyszer- árugyár korszerű, nagyvállalati szervezetének kialakí- rtásáért, kiemelkedő vezetői tevékenységéért dr. Varga Editnek, a Kőbányai Gyógy- szerárugyár igazgatójának; A szocialista munkaversenyben és az új termelési rendszerben elért kiemelkedő eredményeikért megosztva a Zalaegerszegi Ruhagyár „József Attila” szocialista brigád tagjainak: Tóth Sándorné, brigádvezetőnek, Antal Zsuzsannának, Bérezés Istvánnénak, Boa Magdolnának, Bödöcs Jenönénak, Dömötör Józsefnénak, Geiger Zoltánnénak, Horváth Józsefnek, Kocsis Vilmosáénak, Kosztolánczi Miklósnénak, Kovács Sándornénak, Miller Sándornénak, Orbán Józsefnénak, Tánczos Gyula- nénak. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa hazánk fel- szabadulásának 33. évfordulója alkalmából KOSSUTH-DÍJAT adományozott: Klasszikus és modern színpadi művekben nyújtott színészi alakításaiért Darvas Iván Jászai Mari-díjas színművésznek. az MNK kiváló művészének; Klasszikus és modern balettek főszerepeiben nyújtott alakításaiért Dózsa Imrei Liszt Ferenc-díjas balett- táncosnak, az MNK érdemes művészének; Zeneszerzői munkásságáért Durkó Zsolt Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek; A táncművészet korszerű kifejezési formáinak megteremtésében elért eredményeiért Eck Imre Liszt Ferenc-díjas koreográfusnak, az MNK érdemes művészének; Grafikai munkásságáért Fele dy Gyula Munkácsy Mihály-díjas grafikusművésznek, az MNK érdemes művészének; Prpzairöi munkásságáért Galgóczi Erzsébet József Attila-díjas írónak; ■ Elbeszéléseiért es regé. nyeiért Gáli István József Attila-díjas írónak; Színházi, film- és televíziós alakításaiért Huszti Péter Jászai Mari-díjas színművésznek ; Az animációs filmművészeiben elért eredményeiéit. rajzfilmrendezői munkásságáért Jankovics Marcell Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőnek; A népi iparművészeti hagyományok továbbfejlesztésében elért eredményeiért Kántor Sándornak, a népművészet mesterének; Előadóművészi tevékenységéért Kocsis Zoltán Liszt Ferenc-díjas zongoraművésznek; Köztéri, szobraiéit Mák rísz Agamemnon Munkácsy Mihály-díjas szob rá s z m ű v észnek, az MNK kiváló művészének ; Előadóművészi tevékenységéért Bánki Dezső Liszt Ferenc-díjas zongoraművésznek; Filmoperatöri munkásságáéit Sára Sándor, Balázs Béla-díjas ti lmopera törnek, az MNK érdemes művészének ; Drámaírói és regényírói munkásságáért. Szabó Magda József Attila-díjas írónak; írói és költői munkásságáért Vészi Endre József Attila-díjas író, költőnek; Kisplasztikái munkásságáért, szobraiért Vigh Ta Inás Munkácsy Mihály-dijas szobrászművésznek, az MNK érdemes művészének. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a szocialista kultúra fejlesztése terén szerzett kimagasló érdemei elismeréséül, hazánk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából a MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG kiváló művésze kitüntető címet adományozta: Havas Ferenc Kossuth-dí- jas és Liszt Ferenc-díjas szólótáncosnak, az MNK érdemes művészének; Kazimir Károly Kossuth-dijas és Jászai Mari-díjas igazgató-főrendezőnek, az MNK érdemes művészének; Kokas Ignác Munkácsy Mihály- dijas festőművésznek, az MNK érdemes művészének; Kovács Béla Liszt Ferenc- díjas klarinétművésznek, az MNK érdemes művészének; Kurucz D. István Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, az MNK érdemes művészének; Lukács Miklósnak, a Magyar Állami Operaház Kossuth-dijas igazi gatójának, az MNK érdemes művészének; Martyn Ferenc Kossuth-dijas és Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, az MNK érdemes művészének; Men sáros László Jászai Mari-díjas színművésznek, az MNK érdemes művészének; Szőnyi Katónak, az Állami Báb- . színház Jászai Mari-díjas főrendezőjének, az MNK érdemes művészének;' Vili Tibor Munkácsy Mihály-dijas szobrászművésznek, az MNK érdemes művészének; Seregi László Erkel Ferenc- díjas koreográfusnak, az MNK érdemes művészének; Szinetár Miklósnak, a Magyar Televízió Kossuth-dijas művészeti igazgatójának, az MNK érdemes művészének; MAGYAR népköztársaság ÉRDEMES MŰVÉSZE kitüntető címet adományozta: Almást. Éva, Jászai Mari- díjas színművésznek; Bágya András zeneszerzőnek; Balassa Sándor Erkel Ferenc- díjas zeneszerzőnek; Bogár Richard Liszt Ferenc-díjas balettmesternek; Breitner Tamás karmesternek; Csali.yi Árpád Jászai Mari-díjas díszlettervezőnek; Csomós Mari Jászai Mari-díjas színművésznek; Dargay Attila Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőnek; Fehér Tibor Jászai Mari-díjas színművésznek; Forgács József Liszt Ferenc-díjas szólótáncosnak, Gábor Marianne festőművésznek; Garas Dezső Jászai Mari-díjas színművésznek; Göndör Klára Jászai Maridíjas színművésznek; Hajnal Gabriella, Munkácsy Mihály- díjas gobelin-tervező művésznek: Horváth Adómnak, a Magyar Televízió Balázs Béla-díjas rendezőjének: Huszárik Zoltán Balázs Béla- díjas filmrendezőnek; Kat- kics Ilonának, a Magyar Televízió Balázs Béla-díjas rendezőjének: Körmendi János Jászai Mari-díjas színművésznek: Lehotka Gábor Liszt Ferenc-díjas orgona- művésznek: Madaras József Balázs Béla-díjas színművésznek; Marton Frigyesnek. a Magyar Rádió Jászai Mari- díjas rendezőjének; Morell Mihálynak, a Magyar Filmgyártó Vállalat vágójának; Meizl Ferenc Liszt Ferene- díjas zenekari művésznek; Németh István Munkácsy Mi hály-di jas belsőépítésznek; Németh János Munkácsy Mihály-díjas keramikus művésznek: Németh József Balázs Béla-díjas fotóművésznek; Németh Marika Jászai Mari-díjas színművésznek; Pálos Imre Liszt Ferenc-díjas magánénekesnek; Petz Ferencnek, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara ütőhangszeres művészének; Raksányi Gellert Jászai Mari-díjas színművésznek; Sárosáig Rezső Jászai Mari-díjas színművésznek; Sass Sylvia Liszt Ferenc-díjas magánénekesnek;, Szabó Miklós Liszt Ferenc-díjas karvezetőnek: Székely Gábor Jászai Mari-díjas igazgató-főrendezőnek ; Szilvásy Nándor Munkácsy Mihály-díjas grafikusművésznek; Sztankay István Jászai Mari-díjas színművésznek; Várhelyi Endrének, a Magyar Állami Operaház magánénekesének; Vasas Károly Munkácsy Mihály-díjas szobrászművésznek; dr. Vadász Gyulánénak, a Nemzeti Színház rendezőjének. MŰVÉSZETI KÖZÉPDÍJASOK Hazánk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából a kulturális miniszter a következő irodalmi és művészeti dijakat adományozta: JÓZSEF ATTILA-DÍJ Apáti Miklós költő, Császár István író. Gazdag Erzsébet író, Illés Endre író, Kardos G. György író, Kenyeres Zoltán irodalomtörténész, kritikus, Ladányi Mihály költő, Moldova György író, Száraz György író, Tandori Dezső költő, műfordító, Utassy József költő. BALÁZS BELA-DU András Ferenc rendező, Fehér György rendező, Gyarmatiig Lívia rendező, Hemző Károly fotóművész, Kelemen Ferenc : indező, Lugossy László rendező, Nemere László rendező, Tóth A. Pál díszlet- tervező, Tóth József fotóművész, Vukán György zeneszerző. ERKEL FERENC-D1J Lendvay Kamilló zeneszerző, dr. Martin György tudományos kutató, Rajeczky Benjámin zenetörténész, Simon Antal koreográfus. JÁSZAI MARI-DÍJ Ats Gyula színművész, Gyurkó Henrik színművész, Joós László színművész, Jordán Tamás színművész, Kern András színművész, Kóti Árpád színművész. Kozák András színművész. Lukács Sándor színművész, Moór Mariann színművész, Pogány Judit színművész, Szacsvay László színművész, Vadász Gyula tendező. LISZT FERENC-DÍJ Erdélyi Sándor szólótáncos, Karizs Béla magánénekes, Kincses Veronika magánénekes, Urálik János karmester, Németh József magánénekes, Párkai István karvezetö, Pege Aladár előadóművész, Pongor Ildikó szólótái-cos. MUNKÁCSY MIHÁLY-DÍJ Agatha Margit grafikusművész. Csavlek András festőművész. Finla László ipari ) irmatervező. Gráf Ká- rolvné textiltervező. Gyarmatiig Agnes díszlet-jelmeztervező. Janzer Frigyes szobrászművész. Kelemen József ipari formatervező. Mészáros András karikaturista. Papachristc- Andreas szobrászművész, Potyondi Margit belsőépítész. Rétfalvi Sándor szobrászművész, Schöner Mihály festőművész. Szathviáry Gyöngyi szobrászművész. I